Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-03 / 273. szám, kedd

Magyarország a gazdasági reform küszöbén Interjú Vályi Péter pénzügyminiszterrel Magyarországon széles körű előkészületek folynak az új gazdaságirányítási rendszernek 1968. január 1-vel történő bevezetésére. A Mag/ar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a gazdasági mechanizmus reformjáról szóló határozata, illetve a párt IX. kongreszszusa határozata alapján egymásután látnak napvilágot a reform bevezetését előkészítő intézkedések, kormányhatározatok. Ezekről az intézkedésekről, kormányhatározatokról és a gazdasági mechanizmus reformjának egyes kérdéseiről kértünk Interjút Vályi Péter pénzügyminiszter elvtárstól, aki kérdéseinkre az alábbiakban válaszolt. A LEGFONTOSABB INTÉZKEDÉSEK • Hol tartanak az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének előkészületei? Milyen gazdasági és politikai intézkedések történtek és történnek a reform minél zökkenésmentesebb bevezetésére? — A gazdasági reform zökkenőmentes bevezetésének két fontos feltétele az 1967. évi terv teljesítése és a gazdasági mechanizmus reformjának körültekintő, adottságainkat és jelenlegi helyzetünket figyelembe vevő előkészítése. Célunk, hogy gazdaságunk gyorsabb fejlődését, dinamikus egyensúlyát biztosítsuk a népgazdasági tervezés továbbfejlesztése mellett a piaci mechanizmus felhasználásával, a központi irányítás és a vállalati önállóság megfelelő kombinálásával. Ogy látszik, hogy ezen céljainknak sikerül eleget tenni és az 1968-ban bevezetésre kerülő reform fő tényezői egymással összhangban lesznek. Az árreform munkálatai — melyek döntő tényezői az új gazdasági mechanizmus jó funkcionálásának — előrehaladott állapotban vannak. Az új árrendszer egészében összhangban áll azzal az elvvel, hogy az árarányok egyre inkább megfeleljenek a költségek arányainak. Közelítjük egymáshoz a mezőgazdasági és ipari árszínvonalat is, bár a kettő eltérése nem szűnik meg teljesen. Nem lenne ugyanis célszerű az árszínvonalak kiegyenlítése egyszerre, mert ebben az esetben az élelmiszerek fogyasztói árát emelni kellene, vagy nagy dotációt kellene adni ezen árucikkekre. A fogyasztási cikkek szférájában mintegy 45—50 százalékban megtartjuk a rögzített árakat,' hogy az átmeneti időszakban ne következhessen be a lakosság életszínvonalát kedvezőtlenül befolyásoló spontán áremelkedés. A vállalati jövedelmek szabályozási rendje elveiben, nagy vonalaiban kialakult. Ennek gerince, hogy a jövedelmek szabályozása megfeleljen a nemzeti jövedelem elosztási arányainak, azaz biztosítsa az állami költségvetés szükségletelt, ugyanakkor a vállalat saját erőből történő fejlesztését és az életszínvonal tervben jelzett növekedését is. Ezzel egy időben célunk az is, hogy bizonyos korlátok között tartsuk a jövedelmek differenciálódását. Ezért progresszív adórendszert vezetünk be, amely azonban nem gátolja majd, hogy a jobban gazdálkodó vállalatok gyorsabban fejlődjenek, jobban dotálják dolgozóikat, azaz nagyobb fejlesztési és részesedési alapot képezzenek. Átmenetileg 1968ra 4 százalékban maximálni kívánjuk a vállalati átlagbér emeléseket. Ez nem akadályozza azt, hogy a nagyobb nyereséggel rendelkező vállalat nyereségrészesedés formájában nagyobb személyi jövedelmet fizessen, de ugyanakkor nem jelent bérfizetési kötelezettséget a következő évekre (csak a 4 százalékos korlátig). A beruházások új rendszere, a beruházási hitelek elosztása a gazdaságpolitika fontos eszköze lesz. Tény azonban az, hogy az elkövetkező 2—3 évre a már folyamatban levő beruházások jelentősen meghatározzák a költségvetési, a hitelből történő és a saját erőből megvalósított beruházások közötti arányokat. Az előbb jelzett kötelezettségek megkívánják azt, hogy az állam , az amortizáció 40 százalékát elvonja az elkövetkező 3 évben. A külkereskedelem és a termelés kapcsolatának szorosabbá tétele fontos mozzanata népgazdasági reformunknak. Az önálló exportjogú termelő vállalatok számát 8-ról 22-re emeljük. A következő években e szám további növelését tervezzük. A külkereskedelem zöimét továbbra is a külkereskedelmi vállalatok bonyolítják majd le, de bizományosokként, amely forma elősegíti azt, hogy a termelő vállalatoknak érdeke legyen magas minőségi színvonalú, jól eladható termékek gyártása, hiszen az üzlet kockázata náluk Jelentkezik. A GAZDASAGI EGYENSÚLY ÉS A REFORM BEVEZETÉSE • Milyen a magyar népgazdaság egyensúlyt helyzete? Kellő biztosítékot ad-e arra, hogy a reform bevezetésével, különösen az átmeneti Időszak alatt, nem üthetik fel fejüket a reform szellemével és céljaival ellentétes tendenciák (inflációs je

Jen>égek, árfelhajtó tendenciák stb.j? — Az 1967. első félévi termelési eredményeink és a második félévre várható termelés jó alapot látszik nyújtani a gazdasági reform bevezetéséhez. Az első félévben az ipari termelés 8 százalékkal nőtt és a mezőgazdasági termelés eddigi eredményei is jók, különösen a gabonaféléknél. Mindezek eredményeképpen az 1967. évi nemzett jövedelem várhatóan nagyobb lesz a tervezettnél. A belkereskedelemben és a szocialista országokkal való külkereskedelmi forgalomban jelentős tartalékaink vannak. Azt mondhatjuk tehát, hogy népgazdaságunk fő területein globálisan egyensúly van. Ugyanakkor természetesen ez nem jelent minden részterületen egyensúlyt. Például húsból, egyes bútorfélékből, gépkocsikból, különböző építőanyagokból nem tudjuk most sem kielégíteni teljesen az igényeket. A beruházásoknál még mindig igen hosszú az átfutási Idő és ezért is gyakoriak a költségtúllépések. A külkereskedelmi mérleg egyensúlyának stabilitása nem kielégítő. Mindezek nem olyan egyensúlytalanságok, amelyek az új gazdasági mechanizmus bevezetését meggátolhatnák, de nem is olyanok, amelyek rövid idő alatt kiküszöbölhetők lennének. A gazdaságirányítás reformjára többek között azért is van szükség — a termelés, gazdasági növekedés felgyorsítása stb. mellett —, hogy ezeket a helyenként jelentkező egyensúlytalanságokat kiküszöböljük. Ez azonban hosszú évek komoly munkájának eredménye lesz. Legfőbb célunk, hogy a belső piacon és ezen belül mindenekelőtt a fogyasztói piacon a részterületeken ls egyensúlyi helyzetet hozzunk létre. Nem kívánunk sem deflációs, sem inflációs politikát folytatni. Ennek ellenére az új mechanizmus belső sajátosságai miatt (szabadabb árrendszer, nagyobb vállalati önállóság a beruházások, a fejlesztés és a személyi jövedelmek kifizetése terén stb.) az átmenet Időszakában előr<í nem látott problémák is felrfrerülhetnek. Az új gazdaságirányítási rendszer megszerkesztésénél igyekszünk a bizonytalansági tényezők területét mind jobban szűkíteni (fokozatosság elve, állami preferenciák érvényrejuttatása stb.) és ezért tartalékokat képezni. A VÁLLALATOK KÖZTI GAZDASÁGI VERSENY ÖSZTÖNZÉSE • Hazai tapasztalatainkból tudom, hogy az új gazdaságirányítást rendszer érvényesítésében a legtöbb vttát és ütközőpontot a kooperáció, a szállítóátvevő kapcsolatok, a monopolhelyzet jelenti. Abból indulok ki, hogy ha ezek a kérdések nem nyernek kellő megoldást, akkor a vállalati önállóság formálissá válik. Hogyan oldja meg ezeket a kérdéseket a gazdasági mechanizmus reformja? — Jelenlegi gazdaságirányítási rendszerünkre jellemző az eladók monopolhelyzete. A vevők többnyire csak egyetlen eladóhoz fordulhattak vásárlási szándékukkal. A monopolizáltság megnyilvánult a vállalatok szervezeti formájában; sokszor egész ágazatok kerültek egy szervezeti egységbe. Sok esetben tervutasítás útján történt az eladók és vevők párosítása. Az új gazdaságirányítási rendszer működésének feltétele, hogy a vállalatok között egészséges verseny alakuljon ki. UgyanaTckor nincs szándékunkban szervezeti változtatásokat végrehajtani a termelő vállalatok körében. A verseny ösztönzését a következő intézkedésekkel akarjuk elősegíteni: megszüntetjük a termelési profilok merev elhatárolását, tág teret biztosltunk az import versenyének. Annak érdekében, hogy a nagykereskedelmi vállalatok monopolhelyzetét megszüntessük, lehetővé tesszük a vásárlóknak, hogy választhassanak az ipar és a nagykereskedelem között, serkentjük a különböző belkereskedelmi egységek, boltok versenyét stb. VÁLLALATI ÖNÁLLÓSÁG ÉS ÜZEMI DEMOKRÁCIA • Az új gazdaságirányítást rendszerben nő a vállalatok önállósága, megszilárdul az egyszemélyi vezetés. Ugyanakkor az anyagi érdekeltség révén a dolgozók az eddiginél jobban kötődnek a vállalati gazdálkodás eredményeihez. Ez pedig szükségessé teszi az üzemi demokrácia kiszélesítését. Milyen változásokat hoz ezen a téren a reform bevezetése? — Az új irányítási rendszerben a vállalati igazgatás önállósága jelentősen megnő. Ez azt jelenti, hogy a vállalat szakmai vezetése nagyobb hatáskörrel és felelősséggel hozhat gazdasági intézkedéseket és egyben megnövekszik az érdekeltsége a gazdálkodás hatékonyságának emelésében. Ez a tény megköveteli, hogy a dolgozók a a gazdasági irányításban aktívan részt vegyenek és ez egyben a szakszervezetek felelősségét és feladatalt is növeli. A termelés és értékesítés területén hozott döntések eltérő kockázatúak. Azt, hogy közülük a vállalat melyiket kívánja alkalmazni, a jövőben a dolgozók kollektívájával megvitatják, mert a döntésből származó következményeket a dolgozók öszszessége viseli. Létrehozzuk a kollektív szerződések rendszerét, amely a vállalat, üzem alkotmánya lesz. A dolgozók közvetlenül és közvetve (a szakszervezetek útján) veszlek részt a vállalat és saját életük, munkakörülményeik alakításában. A szakszervezeteket ellenőrzési, véleményezést, egyetértési, önálló szabályozási és vétójog illeti majd meg. Részt vesznek a részesedési alap felosztásában személyi jövedelemre és szociális, kulturális, egészségügyi kiadásokra; a személyi jövedelmieken belül a vállalat dolgozóinak egyes kategóriái között és azon belül töiténő szétosztásban. Fzzel kívánjuk az üzemi demokráciát szélesíteni, a dolgozók tevőleges részvételét biztosítani a termelés irányításában és a személyi jövedelmek elosztásában. BÁTKY LÁSZLÓ Miről írnoka szovjet lapok? Október és a világirodalom Szeptember 4—7 között „Az NOSZF és a világirodalom" jelszóval jubiláris ülést tartott a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Makszim Gorkij Világirodalmi Intézete. Az ünnepi ülésen, a szovjet irodalomtudósokon, kritikusokon és írókon kívül számos külföldi vendég ls részt vett. Csehszlovákiát Zd. Mathauser és Stefan Drug, Magyarországot Kardos László és Illés László képviselte. A nemzetközi jelentőségű kulturális eseményről terjedelmes értékelő ismertetést közöl a Lityeralurnaja Gazeta 37. és 38. száma. B. Szucskov, az intézet Igazgatója, bevezető beszédében az NOSZF-nek az emberiség szellemi és szociális életére és művészi gondolkodásának fejlődésére gyakorolt hatását elemezve rámutatott arra, hogy a forradalom és a társadalom eszméi minőségi változásokat idéztek elő a művészetben. A forradalom azonkívül, hogy új kritériumokat teremtett a valóság értékelése számára, egész sor új szociális, erkölcsi és esztétikai értéket hozott létre. Az új művészetnek, mely tartalmát tekintve következetesen realista művészet, feladata az volt, hogy hűen ábrázolja azokat a mélyreható szociális megrázkódtatásokat és változásokat, amelyek a társadalomban és magában az emberben végbementek. Szucskov szerint „a realizmus azért teszi lehetővé a valóság világának teljesebb, mélyebb, tartalmasabb meghódítását, mert sajátos „törekvése" a szociális elemzés, az emberi psziché valóságos alapjainak és az emberi tevékenység törvényeinek vizsgálata. Lényegében a realizmus — az egyetlen módszer, az egyetlen művészeti irányzat, amely a forradalom után megtartotta, sőt tovább gyarapította vívmányait. A művészeti gondolkodás tudatosított történelmisége arra serkentette a realista alkotókat, hogy művészetük alapvető esztétikai kategóriájává — zászlójává és elvévé az igazságot tegyék meg." A szónok a továbbiakban a szocialista realizmusnak az egyes népi demokratikus országokban való kialakulásáról és fejlődéséről beszélve, leszögezte, hogy a realizmust általában sem, s különösen a szocialista realizmust nem lehet szűken, de „parttalanul" sem értelmezni. „Elvetve a szocialista realizmus elméletéhez és gyakorlatához való sematizáló és unifikáló közeledést, még nem kell feltétlenül ignorálnunk a marxista esztétika általános és alapvető elveit, s feldarabolnunk azt regionális esztétikákra, mondjuk közép-európaira Ernest Fischer szellemében, vagy mondjuk kelet-európaira. A történelmi feladatok általánossága megteremti a szocialista-realista művészet esztétikai általánosságát, s lehetővé teszi, hogy önálló egységes eszmei-esztétikai jelenségként éljen a világművészetben." Ugyanakkor Szucskov nem zárja ki az „esztétikai kölcsönhatást és együttműködést" a szocialista realizmus és más különböző művészeti irányzatok és áramlatok között. B. Szucskov a művészeti alkotófolyamatot vizsgálva rámutatott: azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az esztétikai hatást a művészetben más, a realizmuson kívül eső módszerekkel és eszközökkel is el lehet érni. Ezért nincs létjogosultsága annak az eléggé elterjedt törekvésnek, mely a művészetben elért minden jelentős eredményt a realizmus számlájára igyekszik írni. A realizmusnak minden művészet totális módszereként való kezelése sematikussá teszi a művészi gondolkodás fejlődését, zavarja a folyamatok tényleges irányainak és jelentőségének áttekintését, s azt, hogy méltóképpen kiismerjük magunkat a kortárs művészet és irodalom jelenségeiben. Az ünnepi ülésen több mint ötven résztvevő szólalt fel. M. Hrabcsenko akadémikus hangoztatta, hogy a történelmileg konkrétan értelmezett, fejlődésben levő népiesség nem egyszerűen eszmei alapállás, hanem mindenképpen esztétikai értékmérő is. A népiesség nem válik automatikusan minden író sajátjává. Igazi népies alkotásokat csak ragyogó indlvldumú művészek hozhatnak létre, ezért a szocialista nemzeti Irodalom feltételezi az alkotói sokszínűséget, az egyéni Stílust, formát és műfajt... Hrabcsenko a szocialista realizmust sem mint befejezett és megcsontosodott módszert látja, hanem mint a művészi fejlődés élő folyamatát. „Mondhatjuk — szögezi le —, hogy a szocialista realizmus nemcsak a világ megismerésének, esztétikai birtokbavételének módja, hanem a művészek által megvalósított felfedezés ls, ezenkívül út is, melyen járnak ... A szocialista realizmus — az maga Gorkij, Majakovszkij, A. Tolsztoj, Solohov, Nezval és a szó sok más nagy művésze." M. Hrabcsenko bírálja a szocialista realizmusról alkotott dogmatikus elképzeléseket és követeli, hogy szorosabb kapcsolatot kell teremteni az élet és a művészet között, s hogy a művészek céltudatosabban vegyenek részt a valóság átformálásában. Ebből kiindulva száll vitába Roger Garaudynak „A XX. század marxizmusa" című művével, melyben a szerző szembeállítja a mítoszt a valóság szemléletes felfedezésével: „A mítosz — írja Garaudy — nem a lét viszszatükröződése, hanem a cselekvés célbavétele." Ha mellőzzük a létet — mondja Hrabcsenko —, akkor az emberi tevékenység csupán az alkotás hlpotétikus lehetőségévé süiylyed, és a „célbavétel" s a reális tartalmat nélkülöző „felszólítások" a cselekvésre — absztrakt kategóriákká válnak, amelyeket bármilyen értelemmel felruházhatunk. Garaudy elméleti építményeinek „parttalansága" szintén magában hordozza a művészet „egyenlösdiségét és uniflkációját" akkor, amikor a szocialista realizmus elve az eszmei egységben való alkotás sokoldalúsága marad. R. Szamarin nagy vonalakban értékelte és összehasonlította az európai és amerikai irodalmat, s felhívta a figyelmet az egyes nemzeti irodalmak jelenlegi sajátos vonásaira. Szamarin állítása szerint az NDK-ban az utóbbi években a líra indult rendkívüli fejlődésnek, míg Magyarországon a dráma, s Csehszlovákiában és Lengyelországban az elbeszélő műfajok. Kardos László és Illés László a mai magyar irodalom fejlődéséről és a szovjet Irodalomnak magyarországi fogadtatásáról és népszerűsítéséről tájékoztatták az ülés résztvevőit. Zd. Mathauser megjegyezte, hogy az Októberi Forradalom időszakában kevés olyan ország volt, ahol a szociális forradalom olyan nagyszerű módon találkozott volna a költészettel, mint a Szovjetunióban. Ezenkívül foglalkozott a cseh és a szovjet forradalmi költészet kapcsolataival. A műfordítók nemzetközi találkozója. A Szovjetunió írószövetsége szeptember második hetében Moszkvában megrendezte a műfordítók nemzetközi találkozóját, melyen főként azok a külföldi írók és műfordítók vettek részt, akik művészi tevékenységükkel elsősorban az orosz és a szovjet Irodalom népszerűsítését szolgálják. A Lityeraturnaja Rosszija és a Lityeraturnaja Gazeta leg újabb számai közlik az egyes országok képviselőinek felszólalását és nyilatkozatát. (k. j.) 1987. X. 3.