Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-18 / 288. szám, szerda
A Nemzetközi Újságíró Szervezet felhívása (CTK) — Prágában tegnap tartott ülést a Nemzetközi Újságíró Szervezet kibővített főtitkársága és megemlékezett az NOSZF 50. évfordulójáról. Az iinnepi ülésen jelen volt Jean Maurice Hermann, a szervezet elnöke, aki szívélyes szavakkal üdvözölte az ülésen részt vevő M. V. Zimjanyint, a Szovjet Újságíró Szövetség elnökét és egy üvegvázát, a Nemzetközi Újságíró Szervezet ajándékát nyújtotta át neki. Jean Maurice Hermann ülésnyitó beszédében évszázadunk egyik legkimagaslóbb, legfontosabb eseményeként méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, a világbékét egyre hathatósabban védelmező szocializmus és minden előrehaladás előhírnökét. Azután M. V. Zimjanyin, a Szovjet Újságíró Szövetség elnöke mutatott rá az NOSZF történelmi jelentőségére, majd a szovjet sajtó küldetését és célkitűzéseit ismertette. A beszédek elhangzása után Adolf Hradeckij, a Csehszlovák Újságíró Szövetség központi titkára a csehszlovákiai újságírók nevében fejezte ki jókívánságait a szovjet újságíróknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából. A jelenlevők ezt követve felálltak és egyperces csenddel emlékeztek meg Ernesto Che Guevara hősi halált halt forradalmárról. Az ülés résztvevői a lengyel, a kolumbiai, az NDK-beli, a magyar és a román újságírók küldöttel beszédeinek elhangzása után jóváhagyták azt a felhívást, amellyel a Nemzetközi Újságíró Szervezet az NOSZF 50. évfordulója alkalmából fordul a földkerekség minden újságírójához. A felhívás hangsúlyozza, hogy az újságíróknak az NOSZF hagyományaihoz híven ragaszkodniuk kell humánus küldetésükhöz, s munkásságukkal hozzá kell járulniuk a földkerekség minden népe barátságának megszilárdításához. Jogtudományi értekezlet az NOSZF 50. évfordulója alkalmából (CTK) — Csehszlovákiai és szovjet jogtudományi intézetek vezetőinek részvételével tegnap kezdődött a prágai Karolínumban „A Nagy Októberi Szocia- \ lista Forradalom s a szocialista állam és jog" jelszó jegyében rendezett kétnapos tudományos értekezlet, amelyen dr. Jan Bartuäka professzor, Csehszlovákia főügyésze, tudományos dolgozók és szovjet jogtudósok vettek részt. Az érteA Spanyol KP képviselője Prágában (CTK) — A Prágában tartózkodó Santiago Carillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára tegnap találkozott Vladimír Kouckyval, a CSKP Központi Bizottságának titkárával. Szívélyes légkörben eszmecserét folytattak a két pártnak a nemzetközi helyzet és a kommunista mozgalom különféle kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásáról. kezletet dr. V. Procházka professzor, akadémikus nyitotta meg. Előadásában részletesen ismertette azt a történelmi jelentőségű befolyást, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyakorolt 1918-ban az önálló csehszlovák állam megalapozására és létrehozására. •k A prágai központi közlekedés- és távközlésügyi művelődési otthonban 350 szovjet, lengyel, NDK-beli, magyar, jugoszláv, nyugatnémet, angol, osztrák, svéd, svájci és csehszlovák szakember részvételével nemzetközi értekezlet kezdődött a konzerválás módszereiről. * A Csehszlovák Kereskedelmi Kamara 11-tagú gazdasági küldöttsége jaromír Balcarnak, a kamara elnökének vezetésével repülőgéppel Olaszországba utazott, ahol néhány ipari és kereskedelmi központban tesz látogatást. Törvényszéki orvosok nemzetközi találkozója Törvényszéki orvosaink ez évi kongresszusát már az élenjáró külföldi szakemberek részvételével rendezik meg. A Bratislavába összegyűlt mintegy 130 orvos találkozóján október 19—21-e között főleg két probléma szerepel a napirenden. Az egyik az erőszakos megfojtás diagnózisa és az ily módon bekövetkezett halál megállapítása, a másik pedig a szakosított laboratóriumokban végzett új kivizsgálási módszerek bevezetése. A kongresszuson mintegy ötven beszámoló hangzik el. Sok közülük egészen új módszerek érvényesítését eredményezheti a törvényszéki orvosok gyakorlatában, például a vércsoportok meghatározása, vagy a mérgek kimutatása terén. A kongresszuson Jelen lesz dr. Maurice Muller francia profeszszor, a Nemzetközi Törvényszéki és Szociális Orvostani Szövetség elnöke, továbbá számos magyar, jugoszláv, NDK-beli, lengyel, osztrák és olasz orvos is. A kongresszus felett Michal Chudík, az SZNI elnöke vállalta a védnökséget. (dj) Szovjet felszólalás a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén Genf (CTK) — A 18-hatalmi leszerelési bizottság tegnapi ülésén felszólalt Roscsln nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője. Rámutatott arra, hogy a küldöttségek többsége megfelelő alapnak tartja az atomsorompóegyezmény tervezetét a szerződés végleges szövegének kidolgozására. A továbbiakban az ellenőrzés kérdésével foglalkozott. Az ellenőrzés célja az lenne, biztosítsák, hogy a békés célokra szánt hasadóanyagokat, ne használják fel katonai célokra, és atomfegyverek gyártására. A Szovjetunió kitart álláspontja mellett, hogy ennek az. ellenőrzésnek egységesnek kell lennie a nemzetközi atomenergia ügynökség jótállási rendszerének felhasználásával. Az atomsorompőegyezményről folytatott tárgyalásoknál az ellenőrzés problémája az egyetlen nyílt kérdés. E probléma megoldását elsősorban Nyugat-Németország akadályozza. Az NSZK nem egyezik bele az egységes ellenőrzési rendszerbe, és kiváltságos helyzetet követel magának. Ülésezik az FKP Központi Bizottsága Párizs (CTK) — Tegnap Párizs elővárosában megnyílt a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos ülése. A napirenden a nemrég lezajlott járási választások eredménye, továbbá a párt további politikai feladatainak megvitatása szerepel. Waldeck Rochet főtitkár a párt nemzetközi tevékenységéről számol be a Központi Bizottságnak. Az amerikai légierő folytatja terrortámadásait (Folytatás az 1. oldalról) tésekre került sor. Kalifornia állam egyik városában mintegy 500 tüntető csapott össze a rendőrséggel, 18 személyt letartóztattak. George Christian, a Fehér Ház szóvivője tegnap nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állította, hogy a kormány vietnami politikája egyre nagyobb sikereket ér el, és hogy a vietnami eseményekről egyaránt tájékoztatják az amerikai népet, legyen az akár kellemetlen, akár kellemes hír. A nyilatkozat lényegében válasz Reagan és Romney köztársaság párti elnökjelöltek nemrég tett kijelentéseire, akik azzal vádolták a kormányt, hogy az Egyesült Államok elhallgatja a vietnami háború valódi eseményeit, és majd csak a jövő évi elnökválasztások előtt akarja azt az ország népe elé tárni. A Chicago Daily News beszélgetést folytatott az ismert Gallup közvéleménykutató intézet igazgatójával, amelyből kitűnik, hogy nem egész két év alatt közel 20 millió amerikai felnőtt változtatta meg véleményét a kormány vietnami politikájáról és azok táborához csatlakozott, akik elítélik az értelmetlen vérontást. Hasonló hangnemben nyilatkozott Theodor Sorensen, Kennedy eln.ök egykori tanácsadója is, aki rövid Ideig hasonló minőségben Johnson elnököt is szolgálta. Kijelentette, hogy Washington délibábot kerget, amennyiben az észak-vietnami bombázások megszüntetése nélkül tárgyalóasztalhoz akarja kényszeríteni Hanoit. A londoni Timesnek adott nyilatkozatában Sorensen űgy véli, hogy U Thant, illetve az ENSZ a genfi egyezmények értelmében jó szolgálatot tehetne a vietnami kérdés békés megoldása érdekében. A vietnami háború beszüntetését követelő békemenetet szerveznek november 4-én az olasz fiatalok is, akik Milánóból Indulnak el és a hó végére Rómába érkeznek, hogy ott a parlament előtt tiltakozzanak az Egyesült Államok vietnami politikája ellen. Ma kezdődik a brit Konzervatív Párt kongresszusa Brightonban ma kezdődik meg az angol Konzervatív Párt századik, jubileumi kongresszusa. Ez alkalommal Edward Heath, a párt vezére és árnyékkormányának tagjai mindent megtesznek; hogy modernebb, vonzóbb színben tüntessék fel pártjukat. A körülmények nem kedvezőtlenek, a munkáspárti kormány minden idők legnépszerütlenebb angol kormánya (legalábbis a Gallup intézet közvéleménykutatása szerint), s Heath pártja győztesen került ki legutóbb két pótválasztásból. A Wilson-polltikából kiábrándult választók nagy része a konzervatívokban látja az alternatívát. A párt kongresszusát vezérválság-spekulációk vezették be: szombaton egy közvéleménykutatás kiderítette, hogy azok a választók, akik a Konzervatív Pártra szavaznának csupán 38 százalékban támogatják Edward Heath pártvezérségét. Mivel azonban senki más nem látszik alkalmasnak a párt irányítására, Heath vezérsége nincs veszélyben. A kongreszszus szombaton feleződik be. SUGAR ANORAS^ LONDONI TÁVIRATA""^ AGGODALMAK SAIGONBAN A dél-vietnami rendőrség szóvivője tegnap kijelentette, a partizánok a közeljövőben rakétatámadást terveznek Saigon ellen. A városban rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Húsz kilométeres körzetben átfésülték a város környékét, hogy megtalálják a partizánok hadállásait. KLAUS KANCELLÁR BULGÁRIA BAN losef Klaus osztrák kancellár tegnap négynapos hivatalos látó gatásra Bulgáriába érkezett. A kancellárt Toncsics—Szoriní külügyminiszter és más vezető személyiségek kísérik. AZ AMERIKAIAK HÁROM REPÜLŐGÉPET VESZÍTETTEK A VDK FÖLÖTT A Vietnami Sajtóiroda jelentése szerint a VDK légvédelme tegnap három amerikai repülőgépet semmisített meg Ha Bac tartomány fölött. A légvédelem további gépeket megrongált. Ernesto Guevara halálának körülményei La Paz (CTK) — Miguel Taboada bolíviai katona a Crontca című argentin lap tudósítója előtt kijelentette, hogy Ernesto Guevara fogságba esésének második napján — október 9-én — halt meg, amikor is egy Prado nevű hadnagy szíven lőtte. A bolíviai fegyveres erők hétfőn „végleges közleményt" adtak ki Guevara haláláról, amelyben a tanúvallomásokkal ellentétben azt állítják, hogy a hős forradalmár október 8án, amikor foglyul ejtették súlyosan sebesült volt. A Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága tegnap nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutat, hogy Guevara halála nagy veszteség a kontiNem érdemli meg f hogy emberszámba vegyék Mint ismeretes, nem egy nyugati államban még ma is számos háborús bűnös él szabadlábon, és mi több, sokan közülök kormányuk támogatásával aktív politikai tevékenységet fejtenek ki. Az ottani helytelen felfogás szerint ugyanis semmi sem tart örökké, és minthogy a bűncselekmények elkövetése óta húsz esztendőnél ls hosszabb idő telt el, a nemzetközi jogszabályokra fittyet hányva úgy tekintenek az egykori véres kezű tömeggyilkosokra, mintha sohasem követték volna el embertelen, kegyetlen cselekedeteiket, melyekre a második világháborúig nem volt példa a történelemben. Néhány nyugati állam ezen felháborító eljárása, valamint az a tény, hogy Külügyminisztériumunknak a háborús bűnösök kiadására irányuló jegyzékei sok esetben süket fülekre találnak, semmivel sem indokolható és menthető. Ezen eljárás ellen szólnak az évek folyamán létrejött nemzetközi megállapodások is. Ilyen értelmű például Csehszlovákia és az USA 1925 júliusában a politikai bűnösök kiadására vonatkozó egyezménye, a potsdami konferencián jóváhagyott moszkvai deklaráció, az 1945ben Londonban megkötött megállapodás, vagy akár a nürnbergi bíróság által kimondott határozat ls, sőt a tömegmészárlások megakadályozását célzó, 1948 decemberében létrejött megállapodás is. Ezek a nemzetközi egyezmények a háborús bűnösök feletti ítélkezés jogát annak az államnak biztosítják, amelynek területén a háborús bűnösök bűncselekményeiket elkövették. A szocialista Csehszlovákia illetékes szervei ezekből az elvekből kiindulva és a háborús bűncselekmények elévülhetetlenségét kimondó, 1964-ben hozott törvény alapján továbbra is kitartóan foglalkoznak a háborús bűncselekmények felderítésével és a gyilkosok hollétének felkutatásával. Jó alkalmat szolgáltatnak erre és megkönynyftik munkájukat a második világháborúban a äumavai Fekete-tóban elrejtett és 1965-ben onnan kihalászott okiratok, mert ezek konkrét adatainak alapján sikerült rávilágítani a nácik további gaztetteire. A Belügyminisztérium dolgozói a tegnap Prágában megtartott sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondották, hogy a számunkra értékes dokumentumok útján további 27 tömeggyilkos tevékenységére derítettek fényt, s hogy 14 személy esetében már megtették a bűnvádi eljárás megindítását, illetve a háborús bűnösök kiadását célzó szükséges lépéseket. A szóban forgó tömeggyilkosok az NSZKban, Ausztriában és az USA-ban tartózkodnak. Közéjük tartozik Nestor Holejko, aki 1948 februárja óta szerepel hazánk háborús bűnöseinek jegyzékén. Jelenleg az USA-ban tartózkodik és pontos címe is ismeretes. A lengyel származású tömeggyilkos tevékenységét a CSKP fizetett funkcionáriusai közé beférkőzve a harmincas évek elején kezdte el. A náciknak hazánkba való betörése után 1939-ben letartóztatták ugyan, de rövidesen szabadlábra helyezték. Együttműködése a fasisztákkal ebben az Időben kezdődött és hazánk területén 1945 áprilisáig, Svájcba való távozásáig tartott. Időközben a legaljasabb módszerektől sem riadt vissza: a legkülönbözőbb álneveken: Kalinyin, Kalina, Jirka, Korszakov, Sláva, Sláva Nóvák és Major néven beférkőzött az illegalitásba vonult CSKP KB ellenállási mozgalmába ls. Lelkiismeretét több száz csehszlovák polgár halála terheli. Az ő feljelentése alapján végezték ki E. PospíSil és V. Lepafik ejtőernyőst ií A Prágai Városi Bíróság 1965 februárjában adta ki Holejko ellen a letartóztatási parancsot. Külügyminisztériumunk azóta több sürgető jegyzéket nyújtott át az USA prágai nagykövetségének a szükséges tájékoztatásokat tartalmazó anyagokkal együtt. A jegyzékek és a felhívások azonban két és fél év óta minden sürgetés ellenére ls elintézetlenek maradtak. önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Mire vár az USA? Miért védi az árulót, a tömeggyilkost, akinek feltétlenül el kell nyernie méltó büntetését? Milyen érdeke fűződik a londoni egyezmény aláírásával magára vállalt kötelezettsége megszegéséhez egy olyan egyén miatt, aki nem érdemli meg, hogy emberszámba vegyék? —fcm— nens impei-ialistaellenes erői számára. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága ugyancsak nagy megrendüléssel vette Guevara halálának hírét, és a hétfőn közzétett nyilatkozatában méltatja a nagy forradalmár érdemeit. (CTK) — Az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet csehszlovákiai bizottsága Osmani denfuegosznak, az afrikai, ázsiai s latin-amerikai nemzetek szolidaritási szervezete főtitkárának tegnap küldött táviratában részvétét fejezi ki Ernesto Guevara, a hős forradalmi harcos elhunyta alkalmából. Ernesto Guevara halála nem másítja meg a latin-amerikai népek elhatározását, hogy leszámolnak az imeprialista elnyomókkal. Harcuk nem végződhet másként, mint az előrehaladásért és a békéért slkraszállók teljes győzelmével! — hangsúlyozza többek között a távirat. A kínai politikai mozgalom új szakasza Peking (CTK) — Kínában elcsitult a viharos forradalmi hangul«. Peking utcáin már nem vonulnak tüntetők, a falakra nem ragasztana? újabb plakátokat és röpiratokat. Egyes megfigyelők ettől arra következtetnek, hogy a kulturális forradalom gyakorlatilag befejeződött. Közelebb áll az igazsághoz azonban az a feltételezés, hogy a kínai politikai mozgalomban új szakasz kezdődött. Az országban kihirdették az egoizmus elleni harc és a revizionizmus kritikájának jelszavát E felhívás valószínű célja az eszmei konszolidáció. A forradalmi tömegekben megnyilvánuló egoizmus akadályozza Mao Ce-tung irányvonalának megvalósítását — közli a Renmin Ribao. A falvakban reális tartalmat kap a kitűzött jelszó. Nyilván arra akarják rábírni a földműveseket, hogy tekintsenek el saját érdekeiktől.