Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-17 / 287. szám, kedd

Mentsünk meg húrom milliárdot! Diákkori szép emlék HH a mikor vagy tizenöt évvel ezelőtt Komáromban diákoskodtam, /

\ a hajógyár még csak a jele volt a mainak. Emlékszem, mi' • lyen nagy hatást keltett bennem és osztálytársaimban — akik Dél-Szlovákia különböző, elsősorban mezőgazdasági vidékeiről jöttek a komáromi magyar . gimnáziumba tanulni — a hajógyárban jolyó munka. Nagyon szívesen mentünk oda társadalmi munkára, mert láthattuk, miképpen hajlítják az óriási lemezeket, és hogyan történik egy igazi hajó vízrebocsátása. Azóta mindig csodálattal tekintek azokra, akik sorsukat a hajóiparral, a hajótervezéssel kötötték össze. Ladislav Splídek hajómérnökkel a Közlekedésügyi Minisztériumban találkoztam. Fiatal ember, de sűrű fekete hajából már itt-ott előcsillan néhány ezüst hajszál. Mladá Boleslavből, a „négykerekű országúti hajók" városából származik, s amióta elvégezte a leningrádi hajómérnöki főiskolát (1958), megfordult már azokon a helyeken, ahol Csehszlovákiában a hajóiparral foglalkoznak. Tanulmányait a prágai Műszaki Főiskolán kezdte. Az első év sikeres befejezése után a Szovjetunióba küldték, hogy elsajátítsa a hajómérnöki szakmát. Megtanult oroszul, a szakmát elsajátította — és így a csehszlovák hajóipar Splídek mérnök személyében jó szakembert kapott. — Ma is kellemes érzéssel gondolok azokra az időkre, amikor a Dnyeper-torkolatánál levő Herszon kikötővároska hajógyárában voltunk termelői gyakorlaton — mondja. — A Dunával először, bármilyen furcsán is hangzik, a Szovjetunióban kerültem kapcsolatba. Szovjet tanáraim az utolsó évben azzal bíztak meg, hogy diplomamunkaként készítsem el egy folyami hűtőhajó tervét. Dunai feltételekből kellett kiindulnom. Amikor Leningrádból, friss diplomával a kezemben, hazajöttem, két évig a Hajóépítő Kutatóintézetben dolgoztam, s onnan kerültem az ön diákvárosába, Komáromba. Nagyon szívesen dolgoztam ebben a városban ... Ladislav Splídek hajómérnök Komáromból Prágába, a Közlekedési Minisztérium Vízúti Forgalmi Igazgatóságának műszaki osztályára került. Az osztály munkatársai szakvéleményezik a csehszlovák folyami hajópark típusterveit. Néhány évvel ezelőtt Splídek mérnököt megbízták egy motoros dunai teherhajó tervezésével. A kétezer tonnás hajó már egy éve szeli a Duna habjait. A hajó oldalára a VÄH név van festve. A fiatal mérnök szabad ide jében házat épít. Tagja egy ön segélyező házépítő szövetkezetnek. Kedvenc szórakozása — ha egyáltalában jut rá ideje — a hajómodell készítés. Leningrádra és az ott eltöltött főiskolai évekre szívesen emlékszik vissza. A diákkori szép emlékek nála egybefűződ nek a választott szakma elsajátításáért folytatott tanulás örömet hozó eredményeivel és a szépen hangzó orosz nyelv elsajátításával. Az orosz nyelv nek nemcsak a szakirodalom tanulmányozása terén, hanem különböző nemzetközi tárgya lásokon is nagy hasznát veszi. AZ 1985. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVIZET katasztrofálisnak minősítettük, hiszen csupán az anyagi károk mintegy három milliárd koronát képviseltek. Ki gondol viszont arra, hogy hazánkban évente (!) ugyancsak hárpm milliárd koronás kárt okoz a korrózió, másképp a rozsdásodás. Ez a tény kétségtelenül elgondolkoztató és mozgósításra késztet. Olyan intézkedések foganatosítását követeli, amelyek megakadályozzák, vagy legalábbis a minimumra csökkentik az idő vasfogának káros hatását. A vas megrozsdásodik, a fa elkorhad, a beton elporlik, a textilanyagok szétmállnak, a gumi ragacsossá válik vagy megrepedezik, a festékrétegek megsárgulnak, megrepedeznek — mindez az anyagok fokozatos pusztulását okozza. A legkárosabb és legelterjedtebb mégis a rozsdásodás. Amennyiben a traktor vagy a szerszámgép berozsdásodik, akkor az nem működik. Vagyis nemcsak a megtámadott rész válik hasznavehetetlenné, hanem az egész gépet vagy berendezést ki kell iktatni és fáradságosan megjavítani, ha ugyan ez lehetséges. Megállapított tény: a korrózió által okozott kár annál nagyobb, minél bonyolultabbak az eszközök és berendezések. KÉT TOVÁBBI KÖRÜLMÉNY is lényegesen befolyásolja a korrózió terjedését és veszedelmét. Az egyik az, hogy a mai olcsó tömeggyártás anyagai általában érzékenyebbek a korrózióra, mint az egykori masszív — de drágább kivitelű — fémtárgyak voltak. Ami pedig még rosszabb: a gyárak kéményei mind nagyobb tömegben ontják a levegőbe az olyan anyagokat, amelyek úgyszólván eszik, marják a berendezéseket, eszközöket, épületeket. Az ipari fejlődés szükségszerűen fokozza a korróziós károkat. Sokan azt gondolják: a műszakiak dolga, hogy megoldják a rozsdásodás elleni küzdelem és védelem módját. Ez kétségtelenül igaz, ámde a kérdés nem csupán a technikát érinti, hanem — éppen azért, mert tetemes károkat okoz — társadalmi kihatása is van. Nem lehet közömbös számunkra például, hogy egyes helyeken „takarékoskodás" címén vagy az önköltségek csökkentésével érvelve elhanyagolják a következetes felületi kezelést, a védőbevonatok felújítását stb., amiből aztán évek múltán milliós károk keletkeznek. Feltétlenül nem helyeselhetjük egyebek között azt sem, hogy a bratislavai Duna-híd generáljavítását — a védőmázolást is beszámítva — csupán 15 év eltelte után végezték el. Az egyik bányában a tartó acélkonstrukció ellenőrzésekor megdöbbenve tapasztalták, hogy az 6—7 év alatt — a nedvesség vegyi hatás, a léghuzatok következtében — három milliméterrel vékonyabbá vált. Elképzelni is nehéz, mi történne, ha idejében nem vennénk elejét az ilyen károsodásnak és szabadon hagynánk érvényesülni az idő vasfogát. FELTEHETJÜK MOST A KÉRDÉST: milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy megakadályozzuk a rozsdatemetők elterjedését? A műszakiak, fizikusok, vegyészek és egyéb szakemberek világszerte foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A hazai korrózióvédelem elméleti téren ugyan lépést tart ezzel a kutatással, a gyakorlatban azonban — őszintén be kell vallanunk — igen lemaradtunk. A felületi kezelés az ipar egyik mostohagyermeke. Természetesen nemcsak a korrózió elleni védelmet értjük a felületi kezelés alatt, hanem számos olyan technológiai eljárást is, amelyek az egyes gyártmányok külalakjával, funkciójával és tartósságukkal is összefüggnek. Ide tartozik egyebek között a védőlakkok és mű- * anyagbevonatok alkalmazása, az elektrokémiai és egyéb technológiai eljárás, stb. A VILÁGON MA FŐLEG KÉT IRÁNYZAT tör utat. Az egyik az elektrosztatikai, a másik pedig az elektroforetikus módszer. Nem célunk, hogy műszaki részleteikbe bocsátkozzunk, elég, ha megemlítjük előnyeiket: lényegesen csökkentik a festőanyagok és oldószerek fogyasztását, egyenletes, tartós védőréteget hoznak létre az egész felületen, meggyorsítják a termelési folyamatot, javítják a dolgozók higiéniai feltételeit, alkalmazhatók az egyedi termelésnél és a sorozatgyártásnál egyaránt, lehetővé teszik a termelési folyamat automatizálását stb. A minap a csehszlovák technológusok egy értékes nemzetközi kiállításon /Danube 67 Sur'facej és a X. országos galvántechnikat konferencián ismerkedhettek meg a felületi kezelésre és korrózióvédelemre szolgáló legkorszerűbb hozzáférhető módszerekkel és berendezésekkel. Sokat tanultak itt, összehasonlítást tehettek, új tapasztalatokkal tértek haza. Elgondolkoztatók voltak számos üzem dolgozói számára ezek a rendezvények, mert szinte mellbevágó, mennyire nem törődtünk — és sok helyen még ma sem törődünk — a termelés végső műveletével: a felületi kezeléssel. ÉVENTE MINTEGY HÁROMMILLIÁRD koronát úgyszólván kidobunk az ablakon. Tudatában vagyunk annak, hogy a korrózió elleni védekezés bonyolult, sokrétű feladat, nagy szakértelmet és felkészültséget kíván. A sok munka azonban bőségesen megtérül. Bárcsak mindenkinek egyformán szívügyévé válna a korrózió kártevő munkájának a feltárása. Ebben az esetben a szakemberek közreműködésével sok millió koronát takaríthatnánk meg és fordíthatnánk lakások, iskolák, hidak és gyárak létesítésére. DÓSA JÓZSEF S

plídek mérnök csak egy a több ezer fiatal csehszlovák szakember közül, akik a felszabadulás után a Szovjetunióban szereztek szakképzettséget. Amióta visszajött, eltelt már néhány év. A külföldön szerzett ismeretek azóta már gyarapodtak, a jól megalapozott szaktudás egyre bőuül. A külföldi tanulmány útba fektetett összeg is megtérült azóta. De ez nem minden. Ezek az emberek a szovjet nép megbecsülésének érzését is magukkal hozták. SOMOGYI MÁTYÁS Csipkebogyó LgeiöS

mhian

y Régi közmondás, hogy a tél megkérdi, mit csináltunk a nyáron. Télen, de leginkább tavasszal gyakran panaszkodunk, hogy kevés az ételek vitamintartalma. Saját hibánk is, hogy nem gondoskodunk idejében a megfelelő pótlásukról. Most ínég van idö arra, hogy különbőz® gyógynövényeket gyűjtsünk. Nagyon egyszerű a segítség. Nemcsak az orvos vagy a gyógyszerész segíthet, hanem magunk is megelfizhetjfik a betegségeket. Például szedjünk csipkebogyót. A csipkebogyót mindenki ismeri. Nedvességtartalma 30 százalék és frissen 0,4—1 °/o, szárazállapotban 2—3 százalék C-vitamint, A, B,. B

2, PP és K vitamint, illóolajat, karotlnt, cukrot (25—30 százalékj, zsíros olajat, alma- és citromsavat. valamint cserzőanyagot tartalmaz. A csipkebogyót feltétlenül dércsípés előtt szedjük, amikor már piros, de még kemény. Később megpuhul és csak lekvárfűzésre alkalmas. Szárítsuk vékony rétegben, szellőztetett helyiségben. A megfeketedett bogyókat ne használjuk. A csipkebogyó-teát C-vitamin hiány, megfázás esetén igyuk. Vese- és hólyaghoinok és hólyagkő ellen is hatásos. Epekőre is jó. Terméshúsa vizelethajtó. Idült hólyaghurut, vizelési zavarok, véres vizelet esetén eresebb főzetet készítsünk, és naponta 2—3 csészével fogyasszunk belőle. Érett bogyóiból finom bort és lekvárt is készíthetünk. NAGY GÉZA, gyógyszerész DAVID TEREZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELE

N? — Ne, Jani, ne. . . - szabadkoztam. De neki mindkét keze a nyakamon volt. Hátrahanyatlottam a fűbe. — Mi lenne, ha most megfojtanálak? — Azt mondanók - nem lehetett annak a lánynak más vége. Romlott volt izzig-vérig. — Tudod, hogy nekem részem van abban, hogy elindultál a lejtőn? — Ugyan... — Én váltottam a Rozmaringban rumról vodkára. — Volt bennem elég ital anélkül is. — A rum végérvényesen beadta. — Jóvá szeretnéd tenni? — Szeretlek és nagyon kívánlak, Boriska! — Legalább annyira, mint Csirit? — Jobban, mint ahogy te kívántad valaha is Ivánodat. — Én már túl vagyok azon. — Nem leszel túl soha, ha egyedül élsz. — Ez biztos? — Miért kínzói engem, mondd? — Csacsi lány, ezután már csak boldogság jöhet... nekem is, neked is . .. Alig hallottam a hangját, csak a lélegzetét éreztem. Nagyon kedves volt akkor hozzám Jani. Feloldódott bennem a Koncz okozta feszültség, az Iván utón sajgó bánat... Boldog voltam és végre, végre nem voltam egyedül • • • Igy kezdődött kapcsolatom Janival. Azóta jóban vagyunk. Eljárogatott hozzám Kondorfalvára, ahol eltöltöttem még egy évet. Az utolsó esztendő arra volt jó, hogy megismerjem az érem harmadik oldalát is. Közben odavalósi lettem, megszoktam, részben meg is értettem a falu törvényeit. Forgáchnéhoz eljárogattam teára, nézegettem a szentképeit, amelyek miatt évekig haragban volt a világgal. Kántorné egyszer rám bízta fél órára az urát. Máthé pedig elárulta, amit nélküle is tudtam, hogy Csúka Béla hátraltatta a fejlődést Kondorfalván és nem Urbanek. De hiszen meg is mondtam neki, hallotta. Mondtam, hogy hallgatózik. Emlékszik. Nem emlékeztem bizony én másra, csak arra, hogy ittak... Igaz, közben elaludtam. Alvó tonú, nem tanú... Ugyebár. — Persze, én csak úgy általánosságban példálózgattam. Mivel nem állt rendelkezésemre bizonyíték. Öt pedig - mármint Csukát védte a pozíciója . . . No, de azután, amikor Kántorné kibeszélt mindent... - Mit beszélt ki Kántorné? — Hogy magánál is Csúka zavargott. . . — Kántorné azt is tudta? - Tudta azt itt mindenki . . . csakhát senki sem mert Csukával kikezdeni. Tudjo, milyenek az emberek. Nekem pedig annyi ellenségem van abból az áldatlan Urbanek konfliktusból . . . - Az is rendbejött. . . — Rendbe . . . Mivel, hogy meghalt az amerikai bátyja, reá hagyta a házat. Annyi örökösödési illetéket róttak szegény fejére, hogy végül nem is volt érdemes ragaszkodni az egészhez. Igy aztán megfordult a kocka. Ö kezdett szaladgálni utánam, hogy vegyem ót az épületet mielőbb! Lemond már mindenről, csak nyugta legyen. Igy aztán Urbanek beköltözött o Csúka házába. - Mivelhogy a kultúrház jobb szárnya úgyse nő ki soha ... — Hát nem az, nem valószínű. Annyian vannak abba belekeverve. Érti! - Kántorné ezt is kikiabálta? — Annyira azért nem bolond. Őt az egészből úgyis csak oz érdekelte, hogy nem került fel az urával a városba. Mérgében árulta el, hogy Csúka vén "kappan, aki éjszakánként fiatal lányok oblaka alá jár kocogatni. Mivel hogy egyebet már úgysem tud. Vicces mi? Nem is volt olyan vicces. Mindenki tudott mindenről, valaki mulatott, valaki bosszankodott, volt olyan is, bizonyára, aki csak a vállát vonogatta, én pedig szinte belebetegedtem .. . Koncz ... na igen, ő figyelmeztetett, bár kicsit elkésve ... Nem ugat az a kutya ... Hát nem, nem ugatott! Igy tanultam meg a Kondorfalván töltött utolsó esztendőben, hogy nemcsak szép, nagy, duzzadt, pozitív „bezzeg"-ek léteznek. Léteznek apró, fürge, ügyeskedő „bezzegecskék" is, melyek befurakodnak jelenünkbe, megfertőzik erkölcseinket, felszívódnak tudatunk alá, viszketnek, fájnak, szúrnak, csípnek, gyulladást okoznak .. . Igy szólnak — Bezzeg, ha én is rokona lehetnék valamelyik fejesnek! Bezzeg, ha én is ott ülnék a mindenható íróasztalnál és előttem vonulna el az élet... Kinevezhetnék tehetségeket.. . összeborzolhatnék régi babérokat, ahogy éppen o helyzet kívánja . .. Vagy legalább egészen apró kis sorsok felett rendelkezhetnék, mint az apám. Tudják, ki az én apóm? Hát persze, hogy tudják. „Befolyásos muki". Különben dehogyis kerültem volna Kondorfalvára. Slágereket énekelnék valamelyik kávéházban, mint Ildikó, vagy virslit árulnék, akár Yvette ... Hogy az Ildikó apja is volt valaki? Volt hát! De most hulla, hulla bizony. Ami volt, volt, kapott érte szép kitüntetést — In memóriám — óriási oszlopbo vésték a nevét, sok-sok név közé, fehér márványoszlopba, csakhogy Ildikó immáron önellátó. Bezzeg . . . Távozásom előtt még tartottam a Csontos fiát is a névadó ünnepségen, összebarátkoztam Koncznéval és nem sértődtem meg, amikor Ági ismert szelleme modorában búcsúztatott a fiától . . . Juhos néni és még sokan mások Kondorfalva^Jélképéig kisértek, virággal, könnyekkel, süteménnyel, szilvalekvárral és száraz kolbásszal. Úgy éreztem mégis, hogy kicsit elkéstek vele... Akkor lett volna minderre szükségem, amikor vajaskenyérbe majszoltam bánatomat a kondorfalvi legelőn ... De azért sírtam, sír az ember, amikor eltávozik onnan, ahol otthagy életéből kis darabka ifjúságot. HARMADIK RÉSZ A gyerekeknek, akik most rám vannak bízva hiába harsognék bezzegeket. Minden szóért, minden gondolatért feneketlen kút mélyébe kell szállnom. Jani azt kérdezte: — Minek ez neked? Miért nem választasz rendes iskolát, értelmes fejeket? Apád elintézné .. . Azt is mondta Jani, inkább legyek a felesége, esküdjünk össze ... Nem, nem kell az apám protekciója ... Janival kapcsolatban férjhezmenésre se gondoltam soha ... Érdekes, mikor Ivánt megláttam ez volt első gondolatom. Nevelni szerettem volna a gyerekeit. No mindegy. Kaptam egy hetet... gondolkodjam ajánlatán — mondta Jani. Reggelenként fél kilenc körül lemegyek az intézetbe. Ajtóm előtt többnyire várakozik rám egy-két gyerek. m» — Ma velem tessék beszélgetni, ma velem ... - ka- |[jj paszkodnak a karomba. Behívom őket a szobámba, ha nincsenek soron, akkor is, mert tudom, mit jelent az, 1987 ha valaki beszélni szeretne és nincsen kivel. Ragaszkodni akar valakihez, és nem vesznek róla tudomást. * Mintha zúzómalomba kerültem volna, őrlődöm egy-egy aktacsomó és saját emlékeim között. Al (FOLYTATJUK) ^