Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-14 / 284. szám, szombat
I dősebb, joviális külsejű, oroszos arcú, zömök termetű férfi dülledt szemmel mered a szállodai bejelentőre. — Nagyságos uram, Ön tényleg Oroszországból jött? lehetetlen! Negyven éve vagyok Costa Ricában, de még egyszer sem fordult elö, hogy... Kiejtésének, különösen „r" betűinek kissé ópétervárias Ize van, ritkuló kecskeszakálla és bajusza régi színpadi figurára emlékeztet. Csodálkozására a közelben kártyázók is felfigyeltek. Marslakók váratlan betoppanása talán nem keltett volna ilyen figyelmet. — fárt Ön Pétervárott? Szolgáltam ott. Micsoda idők voltak ... ömleng az öreg, aztán összerezzen és riadtan nézegeti kék szolgálati útlevelemet. — Ön . •. kommunista? Magamban szidom a taxisofőrt. Hová hozott. Mondtam neki, vigyen egy szerényebb, csendesebb szállóba, amelynek közelében kevesebb rendőr fordul meg. Most aztán megint hosszasan társaloghatok, pedig már a San José-i repülőtéren kiszáradt a torkom ... Különös ismerkedés A repülőtéren, amelyet megmagyarázhatatlanul El Cocának, azaz kókuszdiónak neveznek, ugyanaz a jelenet játszódott le, mint sok más helyen. A rendőrök a szovjet útlevelet megpillantva főnökükhöz rohantak. A szőke, magas polgári ruhás rendőrfőnök izgatottan megjelent, sokáig forgatta és nézegette útlevelemet, különösen a Costa Rica-i vízumot vizsgálgatta. Aztán a vámörökkel együtt tüzetesien átkutatta bőröndömét, majd fontoskodva kijelentette: — Ügyének végleges tisztázásáig kénytelenek leszünk önt feltartóztatni. — Miféle ügyről van szó? A rendőrfőnök elkezdett játszadozni köpenye gombjával. — Tudja, a szovjetektől ritkán fordulnak meg nálunk, s a ml ügyünk, hogyan gondoskodunk biztonságunkról. Levezettek egy keskeny szobába. Asztal, szék, telefon. A telefon láttán remény fog el, de aztán eszembe Jut, kinek is telefonálnék, hisz itt nincs ismerősöm. Flennhangon közlöm őrzőimmel, azért jöttem az országba, hogy nyilatkozatot kérjek a köztársasági elnöktől, s majd elmondom neki, hogyan fogadják itt a vendégeket. Egyedül hagynak. Félóra múlva az ügyeletes hivatalos mosollyal közli velem: — Bemehet a városba, de ellenőrizni fogjuk minden lépését. Costa Ricában rend van. így kezdődött ismerkedésein ezzel az országgal. A tonna lávát köpködött és több száz kilométeres körzetben minden élőlényt ílpusztított. Az emberek máig sem tértek magukhoz a nagy csapástól: csak a kávén 47 millió dollárt vesztettek. A marhaállomány pusztul: a láva helyén nem nő fű. Csendes zöld utcák vezetnek a város peremére. Megcsodáljuk a korszerű, jól megtervezett egyetemi épületet, aztán az impozáns színházat, fl> «o V» N — X ,n ö> ö o * •msm • mm • > Hollandiánál valamivel nagyobb Costa Ricát Közép-Amerika rezervátumának tartják. A lakosság életszínvonala itt sokkal magasabb, sokkal kisebb az írástudatlanok szá ma !Costa Ricában- 16, ezzel szemben Nicaraguában 75, Haitiban pedig 90 százalék). Az a hír járja erről az országról, hogy több itt az iskola, mint a laktanya, a tanítók száma pedig felülmúlja a tábornokokét. Costa Ricának nincs sorkatonasága, a rendfenntartást a nemzeti gárda látja el. S még egy, latinamerikai viszonylatban szokatlan Jelenség: Costa Ricában 125 éve nem volt katonai puccs. San Jósé Csendes, vidéki városnak tűnik a Jobbára egyemeletes San Jósé. Szabályos épületek, egyenes utcák, kevés autó, fürge járókelők, európai arcok. Egész évben egyenletes, mérsékelt paradicsomkerti éghajlat. Távolban a láthatáron a félelmetes Irasu vulkán egybeolvad az éggel. Három évvel ezelőtt még óránkint sok ezer majd megállunk a szép Mórásán parknálMég egy városperem. Itt azonban híre sincs az egyetem körüli csinos villáknak. Szegényes kunyhók, piszkos bodegák, kopott ruházatú, vésztjósló tekintetű emberek. — Ez a ml társadalmunk alja, — magyarázza egyik útitársam. — Az itt élők fele munkanélküli. Isten ments, hogy ide jusson az ember! ismét villanegyed következik. Egy fényűző, hatalmas, de kihaltnak látszó villa mellett autónk fékez — Matute Gomez háza — ejti ki valaki kísérőim közül tiszteletteljesen a tulajdonos nevét. — Ez a milliomos Costa Rica felét a kezében tartja. Nyilván egy kis túlzás volt benne, mert távolabb az ország kincsei kétharmad része urának épületét mutogatták. A Costa Rica-i Banántársaság a United Fruit Company fiók ja. Nemcsak a banántermelés 90 százalékát, hanem a kávétermelést, a vasutakat, az erőmüveket, a kőolajipari termékek elosztását, a gyárakat, az üzleteket, a bankokat is ellenőrzi. Ragadozó módjára csak Costa Ricában félmillió hektárnyi liegjobb földet sajátított ki; ott, ahol mintegy 150 földbirtokos család a megművelésre alkalmas földek egyharmadának az ura. Állam az államban? Nem, sokkal több annál. Viszonylagos szilárdság Costa Rica viszonylagos politikai stabilitása, a demokratikus erők fejlődése az utóbbi években nincs mindenkinek ínyére. A szélsőjobboldallak néhány évvel ezelőtt puccsot kíséreltek meg, hogy katonai rendszert vezessenek be. Pártfogókra találtak az Egyesült Államok katonai missziójánál, a szomszédos nicaraguai fasizáló Somoza-családban és a kubai ellenforradalmár söpredékben. A Szabad Costa Rica elnevezésű fasiszta szervezet 1963-ban elkezdte formálni háromezer főnyi „magánhadseregét". A „güsanó"-k, a kubai ellenforradalmárok meg a CIA segítségével több katonai tábort létesítettek Costa Rica földjén. A kormány határozatlansága ellenére kénytelen volt intézkedni. így parancsot adott a kubai ellenforradalmárok táborainak felszámolására, de az amerikai katonai missziót, amely nyíltan beavatkozott az ország belügyeibe, befészkelődött a rendőrség, a vámőrség stb., kötelékébe, nem mlerte kiutasítani. A fasiszták elcsendesedtek, de lesik a kedvező alkalmat... A szálloda melletti fülledt kiskocsmában találkoztam egy képviselővel. Elmondtam neki, mi történt a repülőtéren. Nem csodálkozott, csak megjegvezte, hogy ez nemcsak a helyi rendőrség, hanem az amerikai katonai misszió műve volt. — Costa Rica kis ország, s a mi nagy és kegyetlen világunkban nehéz egyedül maradni — mondta, .miközben a szalmaszállal a jeget kavargatta poharában. — Függetlenségünk részbeni feladásával kénytelenek vagyunk védelmet keresni erősebb hatalomnál. Az Egyesült Államok itt van a szomszédban, segítségétől, garanciáitól függünk. — S mik ezek a garanciák? — Az, hogy nem fenyeget bennünket Nicaragua, s még kevésbé Dominika sorsa. — S ön biztos e garanciák tartósságában? A képviselő elhallgatott, tovább kavargatta a jeget. — Nem hiszem, hogy bárki is biztos lenne bennük. Sem az elnök úr, sem fosé Figueres, pedig ő aztán igazán ismerheti az amerikaiakat és terveiket ... „Pepe" jósé Figueresröl, azaz „Pépéről" sokat hallottam. Nagybirtokos családból származik, az Egyesült Államokban tanult. 1942-ben egy kormányellenes rádióbeszédéért letartóztatták, majd száműzték. Külföldön párthíveket szerzett és egy szociáldemokrata színezetű új pártot alapított. Antiimperialista jelszavaiba bősz antikommunizmus vegyül, s az ország „nemzeti felszaba dulását" az amerikai monopó liumokkal és a CIA-val szoros egyetértésben hirdette. Később szövetséget kötött Otilio Ulatéval, majd 1953-ban csalással elnökké választatta magát. A liberális „Pepe" hirtelen kimutatja a foga fehérét. Megszüntette az alkotmányos kormányzati rendszert, polgárháborút robbantott ki. Rendszerének állatiasságaival nem maradt el a latin amerikai gorillák mögött. „Pepe" 1958-ig volt elnök. Azután is Washington hű szol gája maradt. Nem hiszek a fülemnek. Látom most, a tévében ravasz arcát, amint felteszi a kérdést: „Meddig maradunk még banánköztársaság?" De hisz Figueres elnök volt az, aki egyik koncessziót a másik után adta a United Fruitnak. Costa Rica a kávét és a banánt rendkívül alacsony áron értékesíti az Egyesült Államokban, viszont kétszer annyit fizet az amerikai áruért. Ma már elnöki szinten szorgalmazzák új piacok keresését. Az utóbbi években két parlamenti küldöttség járt a Szovjetunióban. Más szocialista országokkal is felveszik a kapcsolatokat. „Pepe" ügyeskedik, de . .. azért mégis zavarja a vizet. Szegény Latin-Amerikai Mit művelnek veled ezek a szirének, akik eltérítik hajódat önálló Irányától?) Milyen ne héz út vár még rád! tunk. Érdeklődtek, mi járatban vagyok. Amikor kiürültek a poharak, megkérdeztem, óhajtanake még valamit? — Kedves volt tőled, hogy meghívtál minket, de nem akarunk kihasználni. Köszönjük, elég volt — mondta az, aki először megszólított. Akadnak még ilyen sziklába vágott „lak helyek" A szardlnial Orgosolót országszerte banditafészekként emlegetik. A négyezer lakosú kisvárosban egy év alatt 16 embert öltek meg, s általában minden két hónapban elkövetnek egy gyilkosságot. Utazásom céljáról értesülve Nuoro tartományi székhelyen így Indítottak útnak: „Az orgosolóiak rendes emberek". Másnap reggel már ott ls voltam a banditafészekben a Sopramonte hegy lábánál. A házak előtt pásztorok gubbasztottak. Fényképezni akartam, de amikor észrevették előkészületeimet, egyikük rám szólt, hogy először egy ,/undó" sört kell fizetnem, ha fényképezni akarok. A többlek nevettek. Betértünk hát a fogadóba. IszogatSokáig tűnődtem. Valóban rendes, kedves emberekkel találkoztam, tehát nem hazudtak Nuorőban. Ám a statisztika sem hazudik, amikor azt állítja, hogy Szardínia Olaszországban első helyen áll a bűntettek számában. Itt fordul elő a legtöbb útonállás, s a szándékos emberölés eseteit tekintve csak Szicília vezet Szardínia előtt. Lehet, hogy időközben Szardínia ebben is „túlszárnyalja" Szicíliát. Barátságos asztaltársaim közül vajon hányan öltek embert, loptak állatot, vagy követtek el rablótámadást? Nem hiába nevezik e vidéket barbagiának, vagyis barbárok földjének. Ha Szardínia Olaszország egyik legelmaradottabb vidéke, akkor az Orgosolo környéki „barbagia" a sziget legelmaradottabb része. Hivatalos adatok szerint 60—70 százalékos az Írástudatlanság, de nyugodtan mondhatunk 90— 95 százalékot is, mert az „iskolázottak" közül sokan legfeljebb két évig tanulták a betűvetés tudományát, s azóta már azt is elfelejtették, amit tudtak. Hivatalos kutatás szerint a lakosság 67 százalékának nincs ágya. A puszta földön, legfeljebb szalmazsákon hálnak. Az átlagos életkor, amely például Piemontban 63 év. barbagiában 43 év. A fő foglalkozásként űzött pásztorkodás olyan, mint az ókorban. A módos gazdák juhait őrző pásztorok legelőről legelőre vándorolnak a nyájjal. Persze az itteni „módos gazda" is más fogalom, mint nálunk. A banditizmus gyökerét a pásztorok elképesztő nyomorában kell keresni. A szegény pásztornak, ha nem akar családostul éhen pusztulni, sokszor nincs más választása, mint ellopja mások juhát. A zsarolásnak és az emberrablásnak Itt évszázados hagyományai vannak. Soha senki sem nyújtott segítő kezet az orgosolói pásztoroknak. Az államhatalom ellenséges erőként lépett fel velük szemben. Üldözte őket, de munkaalkalmat nem adott nekik. így hát meggyökeresedtek az antik jogi felfogásra épülő sajátos hagyományok. Vitás esetekben a saját belátásuk szerint döntenek. A vérbosszú a legfelsőbb törvény. A bíróságoknak nincs beleszólásuk. A hatóságok rendőri intézkedésekkel próbálnak úrrá lenni a helyzeten. K Modern ösi szardíniai jellegzetességnek tekintették az itteni hagyományos bandltizmust. Egészen más jelenség az utóbbi időben a szigeten elharapódzó gengszterizmus. Márciusban Giovanni Cherchi dohány kereskedő és Giovanni Vitiello tengerészaltiszt gyilkosság áldozata lett. A rendőrség igen gyorsan elfogta a gyilkosokat. Az üldözöttek egyike, a 22 éwes Antonio Biddau váratlanul szívrohamot kapott, és letartóztatták. Az ejtőernyős kiképzésben részesült fiatalembernek sportkocsija volt, gyakran tűnt fel a Smaragdpart bárjaiban és lokáljaiban, ö volt a bandavezér. Egy másik eset: a rendőrök feltartóztattak egy gépkocsit. Felszólították a sofőrt, hogy nyissa ki a csomagtartót A sofőr azonban géppisztolyt rántott elő, két rendőrt agyonlőtt, aztán elmenekült. ö ls köztiszteletben álló nuorói szülők gyermeke és főiskolás volt. Fleltehetően banditákat látott el fegyverrel. Szardíniában több százmillió líra jutalmat ígérnek a tettesek nyomravezetőinek. Senki sem tart igényt erre a pénzre. Sassari tartományban 12 ember után nyomoznak, de senki sem árulja el hollétüket. Szigorúan betartják a hallgatást, az omerdát. A hagyományos banditizmus mellett amerikai mintájú gengszterhálózat épült ki Szardínián. A szicíliai maffiával együtt Szardínia egyes vidékeire is kiterjesztette láthatatlan, de annál érezhetőbb hatalmát. 1967. X. 14 KURT SELIGER SZARDÍNIAI LEVELE Pásztorok ünnepi viseletben. * (A szerző felvételei)
