Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-09 / 249. szám, szombat
A ROSSZ ÜTRA TÉVEDT FIATALOK HELYZETÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG A KORMÁNY TANÁCSADÓ SZERVEKÉNT EZ ÉV FEBRUÁRJÁBAN KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉT. FELADATAIRÓL, CÉLJAIRÖL Dr. KAREL S I E G L ÁLLAMÜGYÉSZ, A PRÁGAI BIZOTTSÁG TITKÁRA ADOTT FELVILÁGOSÍTÁST. ELSŐRENDŰ FELADATUNK: a bűnözés megelőzése • Mi a bizottság célja és küldetése? — Röviden: az ifjúsági bűnözések megelőzése, illetve számának csökkentése. Tisztában vagyunk azzal — és ez hathónapos működésünk során bebizonyosodott —, hogy a feltételek megteremtése óriási nehézségekkel jár. Az első lépést az üggyel foglalkozó központi szervek és szervezetek munkájának közös nevezőre hozatala jelentette. Fontos, hogy a jobb kéz minden esetben tudja, mit csinál a bal. • Mely szervekkel működik együtt a bizottság? — Tevékenységünket a Főállamügyészség irányítja. Bizottságunk elnöke Dr. Jón Bartuska föállamügyész. A bizottság tagjai a hosszú éves tapasztalatokkal rendelkező szakembereken kívül az Oktatásügyi, az Egészségügyi, az Igazságügyi, és a Belügyminisztérium miniszterhelyettesei, továbbá a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesei és a föállamügyész szlovákiai helyettese, valamint a társadalmi szervezetek elnökhelyettesei, illetve titkárai. • Milyenek a bizottság munkamódszerei? A differenciálás elvéből indulunk ki. A fiatalokra koruk, nemük, műveltségük, értelmük figyelembevételével igyekszünk hatni. A nevelő módszernek tehát ehhez az elvhez kell igazodnia. A lelkileg még romlatlan „kezdőket" jobb belátásra szeretnénk bírni. Kilengéseikre, hibáikra felhívjuk szüleik és tanítóik figyelmét. Megbeszéljük velük a fiatalok helyes nevelésével kapcsolatos elveket. Segítségükre vagyunk a nehézségek leküzdésében. Csak ha minden igyekezetünk eredménytelen maradna, helyezzük el a fiatal bűnözőket bírósági határozat alapján javítóintézetekben. • Értesüléseink szerint kievés a gyermekotthon, a fiatalkorú bűnözők száma pedig egyre növekszik. Hogyan birkóznak meg ezzel a problémával? — Ez valóban nagy gond. De bármennyire ís fontos volna intézeti nevelésük, egyelőre erre nem minden esetben kerül sor. A kiskorúak részére alig 1600 férőhellyel rendelkezünk. Ezt a hiányt legalább részben úgy igyekszünk pótolni, hogy az elhanyagolt vagy az otthon nélküli gyerekek részére fenntartott szociális jellegű otthonok közül néhányat átalakítunk, és erre a célra használjuk fel. A 404/66 számú kormányhatározat értelmében a gyermekotthonok létesítése, számuk gyarapítása a KNB-ok hatáskörébe tartozik. A nevelés színvonalának rendszeres emelése, a tanítók és nevelők munkájának ellenőrzése ugyancsak a nemzeti bizottságok feladata. Olyan követelmények ezek, melyeknek maradéktalan teljesítése a nemzeti bizottságok szoros együttműködését feltételezi a tudományos kutatóintézetekkel, pszichológusokkal, szociológusokkal és pedagógusokkal. A fiatalok átnevelése, gondolkodásmódjának megváltoztatása elképzelhetetlen az említett szakemberek tartós segítsége nélkül. • A Nemzetgyűlés bizottsá gai nemegyszer kifogásolták, hogy a gyermekotthonokban a fiatalkorú bűnözők, sőt a lelki beteg gyerekek is gyakran együtt nevelkednek az otthontalan, de egészséges fiatalokkal. Történt már ez irányban valamilyen intézke dés? — Ezen a bajon egyelőre csak részben sikerült segíteni, de arra törekszünk, hogy hasonló esetekre minél ritkábban ke rüljön sor. Ezért van szükség újabb otthonok létesítésére. A gyermekeket romlottságuk foka szerint is differenciáljuk. Mielőtt véglegesen elhelyezzük valamelyik intézetünkben, néhány hétig megfigyelésnek vetjük alá őket az elosztó otthonokban. A pedagógusok és a pszichológusok dolga, hogy viselkedésük alapján megálla pítsák, kinek hol a helye. A kormányhatározat értelmében 1970-ig az elmebajos fia talok gyógykezelését biztosító pszichiátriai gyermekotthonokról is gondoskodnunk kell. Emellett nagy szükség van a pszichiátriai gyermektanácsadókra is, annyira, hogy minden 200 000 lakosra legalább egy tanácsadó jusson. Mindez a nemzeti bizottságok közvetlen feladata. Számukat 1970-ig 70-ről 320-ra kell emelniük, hogy minden 15—30 000 lakosra legalább egy ilyen személy jusson. Sokkal igényesebbeknek kell lennünk a nemzeti bizottságokkal és a többi szervvel szemben is. Nem elégedhetünk meg a jövőben azzal, hogy csak az otthonok nevelői rendelkezzenek megfelelő szakképzettséggel. A nemzeti bizottságok gyermekgondozó szerveiben dolgozóktól is megköveteljük, hogy hivatásuk magaslatán álljanak. Enélkül munkájuk, az otthonok irányítása, ellenőrzése nem lenne kielégítő. • Hogyan ellenőrzi a központi bizottság az alábbi szervek tevékenységét? — Központi bizottságunkat az egyes társadalmi szervezetek rendszeresen tájékoztatják az ifjúsági bűnözés . helyzetéről. Ezekből a részletes jelentésekből kiindulva foganatosítjuk intézkedéseinket, melyeknek célja megvédeni az ifjúságot a káros befolyásoktól, tájékoztatni és felkelteni érdeklődését minden Iránt, amit részére jónak és hasznosnak tartunk. A kormány tanácsadó szerveként konkrét jelentéseket dolgozunk ki a kormány részére, melyek az adott helyzetről nyújtott tájékoztatásokon kívül megvalósításra váró javaslatainkat is tartalmazzák. Az elmondottakat összegezve Ismételten hangsúlyozom, hogy célunk az ifjúsági bűnözés megelőzése, és a megtévedt fiatalok átnevelése. KARDOS MARTA g Á Oj 55 és 35 méteres ugrúsáncot építenek Tatranská Lomnica közeiában a Csehszlovák Testnevelő Szövetség smokovecl sportfelszerelési cikkeket karbantartó részlegének dolgozói. (G. Bodnár felv. — CTK) APRÓHIRDETÉS VERSENYPÁLYÁZAT. • A Komáromi Járási Nemzeti Bizottság Művelődésügyi és Kultu rális Ügyosztálya versenypályázatot hirdet a Komáromi Duna vidéki Múzeum igazgatót helyének betöltésére. Feltételek: Megfelelő szakágazatú főiskolai végzettség és 10 éves szakmai gyakorlat. Fizetés az érvényes rendeletek szerint. Lakást nem adhatunk. Jelentkezni lehet a feni címen 1967. szeptember 30 lg. ÚF-883 ÁLLAS • A dunaszerdahelyi Terménytel vásárló Özem azonnali belépéssel felvesz: — munkásokat a dunaszerdahelyl és a nagymegyeri körzetbe, — könyvelüt, — csomagolóeszköz nyilvántartót, — szakképzett diszpécsert. Jelentkezni lehet írásban a következő címen: PNZZ, Dunajská Streda. ŰF-885 ADASVÉTEL • Eladó egy szekretár. Bratislava, Soitésovej 3Ü, földszint 25. Ű 896 • Fajállatok eladók: Kaukázusi bronzpulyka, tavalyinak darabja 200 korona, az ideinek 100 korona. Sárga orpington és wyandotte ezüstcsirke, háromhónapos, darabja 50 korona. Francia ezüstnyulak, három hónapos, darabja 60 korona. Hasas anyanyulak darabja 140 korona. KiSš Ale*, Senec, Nltrianská cesta 24. 0-881 A jeligés hirdetések beküldőinek címét nem adjuk ki, csak továbbítjuk a részükre beérkezt ajánlatokat. A jeli gés hirdetésekre beküldött a|ánlatokon fa borítékon) tehát fel kell tüntetni a jeligét. Az ősz o SAMPINYONtermelés időszaka. Kiváló minőségű darabos vagy szemcsézett csiperkecsira kapható: DZ-SSD MYKOPRODUKTA, Praha 1, Václavské nám. 30 Kistermelőknek utánvéttel is szállítunk. - Kezdőknek megküldjük a sampinyontermelésre vonatkozó utasításokat. ÚF-888 Már csak szeptember 28-ig! Carlton, Lotos-Club bárban COMBO KOVÁCS magyar zenekar a legújabb magyar slágerfesztiválmelódiák! Ú-898 • Eladó SKODA TUDOR HOl. Faikas Vendel, Tomášov 83. Ű-899 • Jó karban levő 1962 es gyárt mányú SKODA-OCTAVIA eladó. Cím a hlrd. Írod. Ú 892 • Jó karban levő OCTÄVIA, új gumiabroncsokkal eladó. Ing. H<i člková, Pofná 27, Bratislava. 0-904 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ISMERKEDÉS • Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték utol só útjára drága édesanyánkat, nagymamánkat Duhaj Zsuzsannát a kutnikyl temetőbe. A gyászoló cs 0 900 VEGYES • Megismerkednék absztinens munkással. Jelige: 34 éves leány. Ú 902 • 26/160, nagyon karcsú szőke lány, nagyfokú elfoglaltság miatt ezúton megismerkedne egy Intelligens, főiskolai végzettségű, absztinens, jellemes, csinos férfival. Jelige: Ady Endre. Ú 901 • A legrövidebb Időn belül készí tünk saját vagy hozott anyagból divatos hajkiegészítőt, póthajat, hajfonatot, kontyot stb. Hajat ma gas áron vásárolunk. Vlásenkárstvo, kom. služby (parókakészítő műhely) Pozsonypüspíi ki, Szolgáltatások Háza. ŰF 884 A következő gépkocsik és motorok javítását vállaljuk még ebben az esztendőben: Prága V3S görgős, billenős, szekrényes, csatornatisztító*) Praga RN*) RND Tatra 111*) Csak motorokat: Tatra 141*), 138, S 706, Praga S5T ľ) és S5T il A „*)" jelzés = csere. Hasonlóképpen vállaljuk az elektromos vezetékek, dinamók, elosztók, valamint starterek és dinamók javítását. ČSL. AUTOMOBILOVÉ OPftAVNY národný podnik, BRNO Brno, Špitálka 23, odbyt - telefón, číslo 335771 OF-77Í Ijiiíliiiiiiií lljjljjij ÍJ551Y1 LlVipíN IGEN : MELEGET! MELEGET! KÖNNYEN! GYORSAN! OLCSÓN! A PETREX és REKORD petróleumkályhákat bemutatják a VASÜZLETEK (Železáíství) szakképzett eladói ÚF-8S1 A Prágai Magyar Kultúra hanglemeza jánlata: HOSSZAN JÁTSZÓ 30 cm LEMEZEK LPX 10059 Népdalok: Kalotaszegi legényes —Székely csárdás — Kicsi madár — Elszáradt a bodzafa — Csak azért szeretlek — Vörös bor — Kicsi nekem ez a ház — Hej, rozmaring — Zöld erdőben, énekel Török E., Tekercs S„ Béres F. LPX 10063 Népdaluk: Csókra, csókot — Ogy megyünk el egymás mellett — Házunk előtt, kedves édesanyám — Esik eső, hegyen völgyön — Nem hiszem, hogy még egyszer — Szerelmes a nap a holdba, énekel Vörös S., Solti K., Dory J. LPX 10064 Népdalok: Kit gyászol a fecskemadár — Lassan kocsis, hogy a kocsi ne rázzon — Kis talu a Dunántúlon — Nem szeretem az uramat — Nagy a feje, búsuljon ló — Rámás csizmát — Zöld ablakos, kicsi ház stb. Járóka Sándor és cigányzenekara 36, LPX 10065 Népdalok: Kéket nyílik az ibolya — A hajnal már nem csókolgat — Fekete éjszaka borult a világra — Szeretnék szántani — Egy csokorba szedtem — Julcsa, ha 36,— 38,kiinegyen a piacra — Ha én gazdag volnék stb.. Lakatos Sándor és zenekara 36 LPX 10070 Népdalok: Rózsabokor tövében — Édesanyám leikent — Ketten vagytok a szívemben — Utcára nyílik a kocsma ajtó — Megy a nyájjal a juhász - A faluban nincs több kislány énekel Solti K., Vörös S., Kiss K. 36,— LPX 10072 Népdalok: Jaj de nagyon régen volt — Elrabolta a Balaton — Árad a Tisza — Piros alma — Kocsmárosné adjon bort — Szép az erdő — Nem tudom, hogy engem stb., Járóka Sándor és cigányzenekara LPX 10073 Csárdás rapszódia — Sátrunk előtt — Tavaszi szél — Én ezután két szeretőt — Muzsikáló hava sok — Egy szem búza — Czinka Panna stb., Rajkó zenekar, énekel Urbán Katalin LPX 10079 Népdalok: Cserebogár, sárga cserebogár — Egy rózsafán megszámláltam — Lágy a kenyér — Eresz alatt fészkel a fecske — De szeretnék rámás csizmát viselni — Száraz ágon bús gerlice stb. énekel Nagy I., üdvardy T., Svéd S. 36.A hanglemezek megrendelhetők: MAĎARSKÁ KULTORA, PRAHA VÁCLAVSKÉ NÁM. 2. 0 858 38,— 36,— m 1967. IX. 9. 14.