Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-09 / 249. szám, szombat

I IHIIIIIIIIIIIllllíHIHIIIIIIIHillllllIIIlit HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK ||||!ll|||||||||||||||||||||||||i|IHII||||||| A Pentagon szekerében HMMi (Az International Herald Tribúne rajza) „A világ leghatalmasabb szer­vezete, 32 millió acre (1 acre kb. 0.70 katasztrális hold) föld­területe van az Egyesült Álla­mokban és több millió acre más országokban, — írja Bertrand Russell angol filozófus a Viet­nami háborús bűnösök című könyvében az amerikai hadügy­minisztériumról, majd Így foly­tatja: A katonai vezetők mil­liárdokat zsebelnek be, s ezzel a Pentagon olyan gazdasági ha­talommá vált, amely az ameri­kai élet valamennyi területére kihat. Az Egyesült Államok hadseregének vagyona több mint háromszorosát teszi kl a legnagyobb öt monopólium együttes vagyonának („United States Steel", „Metropolitan Li­fe Insurance", „American Te­lephone and Telegraph", „Gene­ral Motors" és „Standard Oil"). A hadügyminisztérium szolgála­tában háromszor annyian dol­goznak, mint e nemzetközi tár­saságokban együttvéve." Ha ezt még kiegészítjük az­zal, hogy 1967-ben 3 329 000 ka­tona állt rendelkezésére és az idei költségvetésben 75,5 mil­liárd dollár kiadással számol­nak 11965—66-ban még csak 57,7 milliárd volt) megértjük, milyen hatalmas erőt képvisel az amerikai hadügyminisztérium az Egyesült Államok politikai életében. Az amerikai elnöknek rend­kívül nagy Jogköre van. Had­üzenet nélküli háborút folytat­hat Délkelet-Ázsiában félmillió katonával, a kongresszus és a szenátus közvetlen jóváhagyása nélkül. De ez csupán azért le­hetséges, mivel e politikát tá­mogatja a Pentagon és a befo­lyásos tábornokok. Sőt, a viet­nami háború kiterjesztésében vezető szerepük van. A generá­lisok alkotják a héjáknak neve­zett szélsőségesek derékhadát, akik szüntelen nyomást gya­korolnak Johnsonra a vietnami eszkaláció fokozása érdekében. A militarizmus egyre nagyobb teret hódít Washingtonban, a nemzetközi kérdések ésszerű diplomáciai megoldása helyett egyre gyakrabban kerekedik fe­lül az erőszak, a katonai be­avatkozás. A világ csendőrének politikai koncepcióját tulajdon­képpen a Pentagon testesíti meg és fő támogatója a reak­ciós katonai diktatúráknak. Az amerikai kormány néha takti­kai okokból megvonja egyik­másik klikktől a gazdasági tá­mogatást, a Pentagon azonban mindig módot talál a segítség­nyújtására. (A görög katonai dik­tatúra azon a jogcímen kap amerikai katonai támogatást, hogy a NATO fontos láncsze­me). Nem véletlenlen az sem, hogy a vasárnap lezajlott sai­goni választási komédián Thieu és Ky generálisok maradtak hatalmon. Ök a Pentagon el­képzeléseinek leghívebb végre­hajtói és a békés megoldások legádázabb ellenségei, tehát az amerikai hadügyminisztérium számára a legmegfelelőbb em­berek. A diplomaták elképzelé­se egy polgári vezetésről csu­pán ábránd marad. • HAVONTA KÉT ATOMBOMBA Az 59 szavazólappal az ur­nák elé terelt dél-vietnamiak ugyanúgy nem tudtak eligazod­ni a sok papír között, mint az elhangzott sok választási ígéret között, de a rendre ügyelő ka­tonák és rendőrök „készségesen megmutatták", kire adják sza­vazatukat. A választásokon a több mint 600 000-es zsoldos hadseregnek döntő szerepe volt. A tábornokok állítólag egyes egységeknek dupla szavazóla­pot adtak, hogy biztosítsák győzelmüket. Johnson elnök Saigonba küldött megfigyelői ugyan „nem láttak" semmi csa­lást, a megbukott jelöltek azon­ban a választási eredmények semmisnek minősítését követel­ték. A Pentagon megelégedéssel fogadta, hogy saigoni embereik szerezték meg a szavazatok többségét, így legalább egyelő­re elhárult a polgári személyek győzelme esetére várt puccsok sorozata. Olyan emberek ülnek az elnöki és az elnökhelyettesi székben, akik teljes mértékben helyeslik a háború folytatásá­nak amerikai terveit, mindket­ten kétszer is tárgyaltak már Johnson elnökkel, aki fokozott segítséget ígért nekik. A Mezsdunarodnaja Zslzny cikkírója szerint havonta közel 40 ezer tonna bombát szórnak az amerikalak Vietnamra, ami megjelel a Hirosimára ledobott két atombomba erejének. A Pentagon azonban még ezzel sem elégedett. Egy angol lap kiszámította azt is, hogyha a vietnami hábo­rúra költött dollárinilliárdokat kiosztanák Dél-Vietnam 16 mil­lió lakosa között, 700 font ster­ling jutna mindenkire (még a gyermekekre ls), ami az egy főre eső jövedelem világlistáján a legelsők közé juttatná Dél­Vietnamot. A pusztítás megszállottjai azonban mindenáron be akarják bizonyítani a világnak, hogy a nemzeti felszabadító mozgalma­kat le lehet törni. Amerikának ez a célkitűzése nem korlátozó­dik csupán Vietnamra. John Mc­Conell tábornok, az amerikai lé­gierő vezérkari főnöke kijelen­tette: „Vietnamban meg akarjuk mutatni, hogy a nemzeti fel­szabadító háborúk kudarcra vannak kárhoztatva. Ez a mi első felkelésellenes, illetve par­tizánellenes háborúnk. Sokat tanulunk belőle. Véleményem szerint elhibázott az az optimis­ta számítás, hogy ez lesz az utolsó háború a partizánok el­len." • MILITARIZACIÓ A vietnami háború elhúzódá­sával és fokozásával az Egye­sült Államokban növekszik a militarizáció. A lapok szinte na­ponta közlik a kardcsörtető amerikai politikusok fenyegető­zéseit, akik az atomfegyverek bevetését követelik, s a VDK tel­jes elpusztítását tervezik. E ter­vek többsége nem a szélsőséges szervezetekben, hanem a Penta­gonban születik. A militaristák előretörnek és befolyásuk egy­re növekszik a kongresszusban és a Fehér Házban. Néhány kép­viselő felhívta erre a jelenségre a figyelmet és szinte kétségbe­esetten állapította meg, hogy a kongresszus bizottságai és albi­zottságai képtelenek a szörnye­teggé fejlődött Pentagon ellen­őrzésére. S ahelyett, hogy a ka­tonai kiadások csökkentésén fáradoznának, örülnek, ha a választókörzetükben levő üze­mek katonai megrendeléseket kapnak a Pentagontól. A Penta­gon ezernyi lehetőséget talál arra, hogy ellenfeleit elhallgat­tassa és támogatóit anyagi elő­nyökhöz juttassa. A józan gondolkodású ameri­kai közvélemény egy része vilá­gosan látja ezt a veszedelmes folyamatot és ezért követeli a vietnami háború mielőbbi meg­szüntetését, mert ezzel útját áll­hatná a féktelen fegyverkezés­nek és a tábornokok növekvő hatalmának. A legutóbbi közvé­leménykutatások azt bizonyít­ják, hogy Johnson szövetkezése a „héjákkal" mély kiábrándu­lást okozott, ami rányomhatja bélyegét a jövő évi elnökválasz­tásokra, ha az amerikai elnök idejekorán nem vonja le a meg­felelő következtetéseket. SZŰCS BÉLA Koszigin Indiába látogat Delhi (CTK) — Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke december­ben Indiába látogat. Hét-tíz na­pos látogatása alatt tárgyalni fog az indiai vezetőkkel, és megtekint több, szovjet segít­séggel épült létesítményt. Koszigin látogatását tegnap hivatalosan jelentették be Del­hiben. A látogatás pontos idő­pontját később határozzák meg. Koszigin indiai útjára eredeti­leg az év elején került volna sor, de utazását az általános választások miatt elhalasztot­ták. A brit kormány ne avatkozzék be a nigériai konfliktusba KILENC BRIT EGYETEMI TANÁR FELHÍVÁSA London (CTK) — Kilenc brit tanár, akik Kelet-nigériai egye­temeken tanítottak, felhívták a brit kormányt, hogy ne avat­kozzék be a szövetségi kormány oldalán a nigériai konfliktusba. „A szövetségi csapatok katonai győzelme nem oldaná meg a problémát", ha Biafrát meg­szállnák a kormánycsapatok, vérfürdőre lehet számítani. A partizánháború így a végtelen­ségig folytatódna. Ha meg le­hetne győzni a szövetségi kor­mányt arról, hogy Biafra és Észak-Nigéria szoros kapcsola­ta pillanatnyiig nem lehetséges és ezen az alapon tárgyalnának a válság megoldásáról, akkor Ni­géria összes tartománya közölt helyreállna a jószomszédi vi­szony". Az enugui rádió, amely teg­nap délelőtt elhallgatott, este Ismét megkezdte adását. Tizenhárom éves a SEATO Bangkok (CTK J — A SEATO katonai paktum tegnap ünnepel­te alapításának 13. évfordulóját. Ebből az alkalomból IX. Rama thaiföldi király ünnepélyes kül­sőségek között átadta rendelte­tésének a SEATO egymillió dol­lár költséggel épült új székhá­zát. Az ünnepségen beszédet mon­dott Khoman thaiföldi minisz­terelnök is, s megismételte az Ismert frázist, hogy a SEATO tagállami, vagyis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Fran­ciaország, Ausztrália, Oj-Zéland, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Thaiföld közvetett agresszió és felforgató tevékenység ellen vé­dekeznek. DÁVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 17) Akkor értem! Akkor mindent értek... - kis szünetet tartott. — Pedig nem lesz rend, amíg az emberek vissza nem térnek hozzá. Nem lesz rend! ­Mari nagyi le nem vette szemét a keresztről. - Ö hitt. Az én Annám hitt, amíg apád meg nem bolondította. Egy ideig hallgattak. - Eredj aludniI Oda... - a konyha felé intett. Nem mozdultam. - Hallod! Hozd be a párnámat! - Itt az enyém! - Azt mondtam, hogy az enyémet hozd! — Enge­delmeskedtem. Féltő gonddal vette ki a kezemből. - Érzed? Milyen jó földszagú? Csíkos! Otthoni! - Azután két ujjal fel­emelte a selyemfényű damasztpárnát és hangja türel­metlenné keményedett. — Patyolatot húzott fel neked az én Annám. Jó asszony! Na?... Miért nem mégy? - Mit mondanak, ha hazojönnek? - Azt válaszolod, hogy zúg a lift! - Igazán menjek? - De előbb megesküszöl — Mari nagyi az ablakfa árnyékára nézett - megesküszöl, hogy nem fogsz el­szökni ... Megesküdtem ... Ami ezután következik, az már a második botrány tárgykörébe tartozik és attól az időponttól számítódik, amikor kilopóztam apám lakásából, hogy visszatérjek anyámhoz és mielőbb letöröljem miattam ontott köny­nyeit. Sajnos, sok olyasmivel nem számoltam, ami össze­kuszálta elképzeléseimet és amitől az élet olyan lett, amilyen ... Szüleit és élményeit az ember nem válo­gathatja, elfogadja és megszokja mindkettőt, amilyen­nek kapja. Különösen a szülőkre vonatkozik ez, akiket az ember kicserélni soha — csak megváltoztatni sze­retne - néha! Bezzeg, amikor én ilyen öreg leszek... alapon. Bár hát... meglehet, az emlékek tükrében meg­szépülnek az élmények is, az évek dioptriáján össze­szűkülnek a fókuszok és csakis azt szűrik keresztül, ami szép... Az én Rozmaring-beli kalandom is rózsaszínű patinát nyer az idő visszaverődő fényében és én esős vasárnap délutánokon majd fájó nosztalgiával mesélhe­tem unokáimnak ... — Bezzeg én a ti korotokban már úgy bírtam az italt, mint egy gödény . . . Kilépve az utcára, olyan szabadnak éreztem magam, amilyennek csakis az érezheti magát, akit ettől a kin­csétől egyszer már megfosztottak. Legszívesebben, fél­lábon ugrálva tettem volna meg a hazafelé vezető utat, még azt sem vettem észre, hogy felöltőt, táskát, ciga­rettát ottfeledtem apáméknál. A villanyfényben úszó főutcán sem lassítottam és majdnem felborítottam a lá­nyokat, akik egy irodalmi este után betértek egy boro­zóba. Nagyon megörültek nekem. Romola felajánlotta, hogy ha már úgyis elindultam a lejtőn, ne álljak meg félúton, tartsak velük. - Nem, nem! - tiltakoztam. - Még csak az hiány­zik, hogy valamelyik lokálban beleütközzem az anyám­ba. - Ugyan! Az anyád szenzi tag. Legfeljebb koccint szerencsés megmenekülésedre, - mondta Yvette. - De az apja menő fej... — védte álláspontomat Erika. - Éppen ezért, csak bankettekre jár, meg recep­ciókra. Gyere, no! Sóhajtottam. Lényegében igazuk volt. Anyám szenzi tag, apám menő fej... Ök viszont — a lányok - bent laknak az intiben, szabadon mozoghatnak, a szülők vidéken ... - Nem, nem ... — határoztam — ti frankó kamo­sok vagytok, valódi baráti szövetség, de sajnos reám még vigyáznak. - Kérd ki magadnak! Nem élünk a múlt század­ban. - Egyelőre rájuk vagyok utalva ... - Na és? Minek hoztak a világra? Kérdezkedtél ta­lán? - Nem tudom. Már nem emlékszem pontosan. Csakhogy végeredményben nem is olyan nagy baj, hogy a világra hoztak. Én szeretek élni. - De nem elnyomásban. Rabszolgasorban. Végy pél­dát a gyarmati népektől! (Yvettenek egy afrikai fiú udvarolt, nagyon érdekes fiú. Bejelentőlapjának óbba a rovatába - apja foglal­kozása - azt jegyezte be: Király. Értelmességét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy hozzánk jött tanulni és nem a kapitalistákhoz. Ügy gondolkodott, jobb ha ő alapítja meg hazájában a szocializmust, mintsem valamelyik elnyomott.) Hímeztem-hámoztam, restelkedtem is, amiért modern ifjúság létemre meghunyászkodom a nyers erő előtt, mentséget sem tudtam hirtelenében felhozni, mire a lá­nyok levonták a konzekvenciát, úgy mondták, az én egyéniségemhez - muskátlis ablak való, meg „csak­egykislány" és hogy én minden bizonnyal le tudnám élni az életemet a modern kor vívmányai nélkül... Illett volna felháborodnom, vagy legalábbis meggyőz­nöm őket tévedésükről, de hamarjában nem találtam megfelelő metaforákat és amíg kerestem, ők nagy villo­gással elvonultak. Csaó, csaó... kiabáltak messziről, míg én szomo­rúan ballagtam tovább és pár perc múlva az ajtónk előtt kotorásztam. Sajnos hiába. Kulcsom szintén ott maradt apám lakásán. Csengetésemre senki sem nyitott ajtót A nylonkarvalynak lenne igaza? - villant at agya­mon, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Nyugi, nyugi ... Anyád feláldozta érted az ifjúságát. Neki sem könnyű... Meglehet, hogy valakit helyettesít! Utol­só percben szólt a telefon... Sok az utas, nyár van... főszezon, turisták érkeznek csőstül - Igen! Anyám túlórázik... ., ... . Akkor pedig ki tudja, mikor jön haza! Dorombolni kezdtem, hátha csoda történik... Nem történt. Csak a lakók vonultak ki nagy garral, ami nem csoda, mert nagyon zörögtem. Az a vén kajafás a negyedik eme­letről pláne olyanokat mondogatott, hogy az kifejezetten becsületbevágó! Sajnos, a Rozmaringban történtek utan nem alakíthattam az érzékenyt. No jó! Meg fogunk javulni - biztatgattam magam. Lecsücsülünk a lépcsőre és a javulás útjára téregetünk. - Elmehetnék a hotelbe is! - Ott legalább emberek vannak. Igen ám ... de közben becsukták a kaput, ak­kor pedig be kell menni a házimumushoz „Kerem­szépentessékszíveslennikiengedni" - És ha anyu meg sincs szolgálatban „Kéremszépentessékszíveslennibeen­gedni..." Nem, nem! A múltkor megbunyoztuk a kölykét. Itt maradunk! Várunk! Felhoppózunk a lép­csőházi ablakpárkányra, bámulgatjuk a holdat... ami­ről újabban mindenféle realitást akarnak kiderítem. Meg akarják fosztani az ifjúságot a holdvilágtól! Segitseg! El okarják tőlünk rabolni a romantikát. Na es?! Kinek van arra szüksége Gizi nagyin kívül? (FOLYTATJUK)

Next

/
Thumbnails
Contents