Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-09 / 249. szám, szombat

I

IHIIIIIIIIIIIllllíHIHIIIIIIIHillllllIIIlit HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK ||||!ll|||||||||||||||||||||||||i|IHII||||||| A Pentagon szekerében HMMi (Az International Herald Tribúne rajza) „A világ leghatalmasabb szervezete, 32 millió acre (1 acre kb. 0.70 katasztrális hold) földterülete van az Egyesült Államokban és több millió acre más országokban, — írja Bertrand Russell angol filozófus a Vietnami háborús bűnösök című könyvében az amerikai hadügyminisztériumról, majd Így folytatja: A katonai vezetők milliárdokat zsebelnek be, s ezzel a Pentagon olyan gazdasági hatalommá vált, amely az amerikai élet valamennyi területére kihat. Az Egyesült Államok hadseregének vagyona több mint háromszorosát teszi kl a legnagyobb öt monopólium együttes vagyonának („United States Steel", „Metropolitan Life Insurance", „American Telephone and Telegraph", „General Motors" és „Standard Oil"). A hadügyminisztérium szolgálatában háromszor annyian dolgoznak, mint e nemzetközi társaságokban együttvéve." Ha ezt még kiegészítjük azzal, hogy 1967-ben 3 329 000 katona állt rendelkezésére és az idei költségvetésben 75,5 milliárd dollár kiadással számolnak 11965—66-ban még csak 57,7 milliárd volt) megértjük, milyen hatalmas erőt képvisel az amerikai hadügyminisztérium az Egyesült Államok politikai életében. Az amerikai elnöknek rendkívül nagy Jogköre van. Hadüzenet nélküli háborút folytathat Délkelet-Ázsiában félmillió katonával, a kongresszus és a szenátus közvetlen jóváhagyása nélkül. De ez csupán azért lehetséges, mivel e politikát támogatja a Pentagon és a befolyásos tábornokok. Sőt, a vietnami háború kiterjesztésében vezető szerepük van. A generálisok alkotják a héjáknak nevezett szélsőségesek derékhadát, akik szüntelen nyomást gyakorolnak Johnsonra a vietnami eszkaláció fokozása érdekében. A militarizmus egyre nagyobb teret hódít Washingtonban, a nemzetközi kérdések ésszerű diplomáciai megoldása helyett egyre gyakrabban kerekedik felül az erőszak, a katonai beavatkozás. A világ csendőrének politikai koncepcióját tulajdonképpen a Pentagon testesíti meg és fő támogatója a reakciós katonai diktatúráknak. Az amerikai kormány néha taktikai okokból megvonja egyikmásik klikktől a gazdasági támogatást, a Pentagon azonban mindig módot talál a segítségnyújtására. (A görög katonai diktatúra azon a jogcímen kap amerikai katonai támogatást, hogy a NATO fontos láncszeme). Nem véletlenlen az sem, hogy a vasárnap lezajlott saigoni választási komédián Thieu és Ky generálisok maradtak hatalmon. Ök a Pentagon elképzeléseinek leghívebb végrehajtói és a békés megoldások legádázabb ellenségei, tehát az amerikai hadügyminisztérium számára a legmegfelelőbb emberek. A diplomaták elképzelése egy polgári vezetésről csupán ábránd marad. • HAVONTA KÉT ATOMBOMBA Az 59 szavazólappal az urnák elé terelt dél-vietnamiak ugyanúgy nem tudtak eligazodni a sok papír között, mint az elhangzott sok választási ígéret között, de a rendre ügyelő katonák és rendőrök „készségesen megmutatták", kire adják szavazatukat. A választásokon a több mint 600 000-es zsoldos hadseregnek döntő szerepe volt. A tábornokok állítólag egyes egységeknek dupla szavazólapot adtak, hogy biztosítsák győzelmüket. Johnson elnök Saigonba küldött megfigyelői ugyan „nem láttak" semmi csalást, a megbukott jelöltek azonban a választási eredmények semmisnek minősítését követelték. A Pentagon megelégedéssel fogadta, hogy saigoni embereik szerezték meg a szavazatok többségét, így legalább egyelőre elhárult a polgári személyek győzelme esetére várt puccsok sorozata. Olyan emberek ülnek az elnöki és az elnökhelyettesi székben, akik teljes mértékben helyeslik a háború folytatásának amerikai terveit, mindketten kétszer is tárgyaltak már Johnson elnökkel, aki fokozott segítséget ígért nekik. A Mezsdunarodnaja Zslzny cikkírója szerint havonta közel 40 ezer tonna bombát szórnak az amerikalak Vietnamra, ami megjelel a Hirosimára ledobott két atombomba erejének. A Pentagon azonban még ezzel sem elégedett. Egy angol lap kiszámította azt is, hogyha a vietnami háborúra költött dollárinilliárdokat kiosztanák Dél-Vietnam 16 millió lakosa között, 700 font sterling jutna mindenkire (még a gyermekekre ls), ami az egy főre eső jövedelem világlistáján a legelsők közé juttatná DélVietnamot. A pusztítás megszállottjai azonban mindenáron be akarják bizonyítani a világnak, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmakat le lehet törni. Amerikának ez a célkitűzése nem korlátozódik csupán Vietnamra. John McConell tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke kijelentette: „Vietnamban meg akarjuk mutatni, hogy a nemzeti felszabadító háborúk kudarcra vannak kárhoztatva. Ez a mi első felkelésellenes, illetve partizánellenes háborúnk. Sokat tanulunk belőle. Véleményem szerint elhibázott az az optimista számítás, hogy ez lesz az utolsó háború a partizánok ellen." • MILITARIZACIÓ A vietnami háború elhúzódásával és fokozásával az Egyesült Államokban növekszik a militarizáció. A lapok szinte naponta közlik a kardcsörtető amerikai politikusok fenyegetőzéseit, akik az atomfegyverek bevetését követelik, s a VDK teljes elpusztítását tervezik. E tervek többsége nem a szélsőséges szervezetekben, hanem a Pentagonban születik. A militaristák előretörnek és befolyásuk egyre növekszik a kongresszusban és a Fehér Házban. Néhány képviselő felhívta erre a jelenségre a figyelmet és szinte kétségbeesetten állapította meg, hogy a kongresszus bizottságai és albizottságai képtelenek a szörnyeteggé fejlődött Pentagon ellenőrzésére. S ahelyett, hogy a katonai kiadások csökkentésén fáradoznának, örülnek, ha a választókörzetükben levő üzemek katonai megrendeléseket kapnak a Pentagontól. A Pentagon ezernyi lehetőséget talál arra, hogy ellenfeleit elhallgattassa és támogatóit anyagi előnyökhöz juttassa. A józan gondolkodású amerikai közvélemény egy része világosan látja ezt a veszedelmes folyamatot és ezért követeli a vietnami háború mielőbbi megszüntetését, mert ezzel útját állhatná a féktelen fegyverkezésnek és a tábornokok növekvő hatalmának. A legutóbbi közvéleménykutatások azt bizonyítják, hogy Johnson szövetkezése a „héjákkal" mély kiábrándulást okozott, ami rányomhatja bélyegét a jövő évi elnökválasztásokra, ha az amerikai elnök idejekorán nem vonja le a megfelelő következtetéseket. SZŰCS BÉLA Koszigin Indiába látogat Delhi (CTK) — Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke decemberben Indiába látogat. Hét-tíz napos látogatása alatt tárgyalni fog az indiai vezetőkkel, és megtekint több, szovjet segítséggel épült létesítményt. Koszigin látogatását tegnap hivatalosan jelentették be Delhiben. A látogatás pontos időpontját később határozzák meg. Koszigin indiai útjára eredetileg az év elején került volna sor, de utazását az általános választások miatt elhalasztották. A brit kormány ne avatkozzék be a nigériai konfliktusba KILENC BRIT EGYETEMI TANÁR FELHÍVÁSA London (CTK) — Kilenc brit tanár, akik Kelet-nigériai egyetemeken tanítottak, felhívták a brit kormányt, hogy ne avatkozzék be a szövetségi kormány oldalán a nigériai konfliktusba. „A szövetségi csapatok katonai győzelme nem oldaná meg a problémát", ha Biafrát megszállnák a kormánycsapatok, vérfürdőre lehet számítani. A partizánháború így a végtelenségig folytatódna. Ha meg lehetne győzni a szövetségi kormányt arról, hogy Biafra és Észak-Nigéria szoros kapcsolata pillanatnyiig nem lehetséges és ezen az alapon tárgyalnának a válság megoldásáról, akkor Nigéria összes tartománya közölt helyreállna a jószomszédi viszony". Az enugui rádió, amely tegnap délelőtt elhallgatott, este Ismét megkezdte adását. Tizenhárom éves a SEATO Bangkok (CTK

J — A SEATO katonai paktum tegnap ünnepelte alapításának 13. évfordulóját. Ebből az alkalomból IX. Rama thaiföldi király ünnepélyes külsőségek között átadta rendeltetésének a SEATO egymillió dollár költséggel épült új székházát. Az ünnepségen beszédet mondott Khoman thaiföldi miniszterelnök is, s megismételte az Ismert frázist, hogy a SEATO tagállami, vagyis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztrália, Oj-Zéland, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Thaiföld közvetett agresszió és felforgató tevékenység ellen védekeznek. DÁVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 17) Akkor értem! Akkor mindent értek... - kis szünetet tartott. — Pedig nem lesz rend, amíg az emberek vissza nem térnek hozzá. Nem lesz rend! Mari nagyi le nem vette szemét a keresztről. - Ö hitt. Az én Annám hitt, amíg apád meg nem bolondította. Egy ideig hallgattak. - Eredj aludniI Oda... - a konyha felé intett. Nem mozdultam. - Hallod! Hozd be a párnámat! - Itt az enyém! - Azt mondtam, hogy az enyémet hozd! — Engedelmeskedtem. Féltő gonddal vette ki a kezemből. - Érzed? Milyen jó földszagú? Csíkos! Otthoni! - Azután két ujjal felemelte a selyemfényű damasztpárnát és hangja türelmetlenné keményedett. — Patyolatot húzott fel neked az én Annám. Jó asszony! Na?... Miért nem mégy? - Mit mondanak, ha hazojönnek? - Azt válaszolod, hogy zúg a lift! - Igazán menjek? - De előbb megesküszöl — Mari nagyi az ablakfa árnyékára nézett - megesküszöl, hogy nem fogsz elszökni ... Megesküdtem ... Ami ezután következik, az már a második botrány tárgykörébe tartozik és attól az időponttól számítódik, amikor kilopóztam apám lakásából, hogy visszatérjek anyámhoz és mielőbb letöröljem miattam ontott könynyeit. Sajnos, sok olyasmivel nem számoltam, ami összekuszálta elképzeléseimet és amitől az élet olyan lett, amilyen ... Szüleit és élményeit az ember nem válogathatja, elfogadja és megszokja mindkettőt, amilyennek kapja. Különösen a szülőkre vonatkozik ez, akiket az ember kicserélni soha — csak megváltoztatni szeretne - néha! Bezzeg, amikor én ilyen öreg leszek... alapon. Bár hát... meglehet, az emlékek tükrében megszépülnek az élmények is, az évek dioptriáján összeszűkülnek a fókuszok és csakis azt szűrik keresztül, ami szép... Az én Rozmaring-beli kalandom is rózsaszínű patinát nyer az idő visszaverődő fényében és én esős vasárnap délutánokon majd fájó nosztalgiával mesélhetem unokáimnak ... — Bezzeg én a ti korotokban már úgy bírtam az italt, mint egy gödény . . . Kilépve az utcára, olyan szabadnak éreztem magam, amilyennek csakis az érezheti magát, akit ettől a kincsétől egyszer már megfosztottak. Legszívesebben, féllábon ugrálva tettem volna meg a hazafelé vezető utat, még azt sem vettem észre, hogy felöltőt, táskát, cigarettát ottfeledtem apáméknál. A villanyfényben úszó főutcán sem lassítottam és majdnem felborítottam a lányokat, akik egy irodalmi este után betértek egy borozóba. Nagyon megörültek nekem. Romola felajánlotta, hogy ha már úgyis elindultam a lejtőn, ne álljak meg félúton, tartsak velük. - Nem, nem! - tiltakoztam. - Még csak az hiányzik, hogy valamelyik lokálban beleütközzem az anyámba. - Ugyan! Az anyád szenzi tag. Legfeljebb koccint szerencsés megmenekülésedre, - mondta Yvette. - De az apja menő fej... — védte álláspontomat Erika. - Éppen ezért, csak bankettekre jár, meg recepciókra. Gyere, no! Sóhajtottam. Lényegében igazuk volt. Anyám szenzi tag, apám menő fej... Ök viszont — a lányok - bent laknak az intiben, szabadon mozoghatnak, a szülők vidéken ... - Nem, nem ... — határoztam — ti frankó kamosok vagytok, valódi baráti szövetség, de sajnos reám még vigyáznak. - Kérd ki magadnak! Nem élünk a múlt században. - Egyelőre rájuk vagyok utalva ... - Na és? Minek hoztak a világra? Kérdezkedtél talán? - Nem tudom. Már nem emlékszem pontosan. Csakhogy végeredményben nem is olyan nagy baj, hogy a világra hoztak. Én szeretek élni. - De nem elnyomásban. Rabszolgasorban. Végy példát a gyarmati népektől! (Yvettenek egy afrikai fiú udvarolt, nagyon érdekes fiú. Bejelentőlapjának óbba a rovatába - apja foglalkozása - azt jegyezte be: Király. Értelmességét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy hozzánk jött tanulni és nem a kapitalistákhoz. Ügy gondolkodott, jobb ha ő alapítja meg hazájában a szocializmust, mintsem valamelyik elnyomott.) Hímeztem-hámoztam, restelkedtem is, amiért modern ifjúság létemre meghunyászkodom a nyers erő előtt, mentséget sem tudtam hirtelenében felhozni, mire a lányok levonták a konzekvenciát, úgy mondták, az én egyéniségemhez - muskátlis ablak való, meg „csakegykislány" és hogy én minden bizonnyal le tudnám élni az életemet a modern kor vívmányai nélkül... Illett volna felháborodnom, vagy legalábbis meggyőznöm őket tévedésükről, de hamarjában nem találtam megfelelő metaforákat és amíg kerestem, ők nagy villogással elvonultak. Csaó, csaó... kiabáltak messziről, míg én szomorúan ballagtam tovább és pár perc múlva az ajtónk előtt kotorásztam. Sajnos hiába. Kulcsom szintén ott maradt apám lakásán. Csengetésemre senki sem nyitott ajtót A nylonkarvalynak lenne igaza? - villant at agyamon, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Nyugi, nyugi ... Anyád feláldozta érted az ifjúságát. Neki sem könnyű... Meglehet, hogy valakit helyettesít! Utolsó percben szólt a telefon... Sok az utas, nyár van... főszezon, turisták érkeznek csőstül - Igen! Anyám túlórázik... ., ... . Akkor pedig ki tudja, mikor jön haza! Dorombolni kezdtem, hátha csoda történik... Nem történt. Csak a lakók vonultak ki nagy garral, ami nem csoda, mert nagyon zörögtem. Az a vén kajafás a negyedik emeletről pláne olyanokat mondogatott, hogy az kifejezetten becsületbevágó! Sajnos, a Rozmaringban történtek utan nem alakíthattam az érzékenyt. No jó! Meg fogunk javulni - biztatgattam magam. Lecsücsülünk a lépcsőre és a javulás útjára téregetünk. - Elmehetnék a hotelbe is! - Ott legalább emberek vannak. Igen ám ... de közben becsukták a kaput, akkor pedig be kell menni a házimumushoz „Keremszépentessékszíveslennikiengedni" - És ha anyu meg sincs szolgálatban „Kéremszépentessékszíveslennibeengedni..." Nem, nem! A múltkor megbunyoztuk a kölykét. Itt maradunk! Várunk! Felhoppózunk a lépcsőházi ablakpárkányra, bámulgatjuk a holdat... amiről újabban mindenféle realitást akarnak kiderítem. Meg akarják fosztani az ifjúságot a holdvilágtól! Segitseg! El okarják tőlünk rabolni a romantikát. Na es?! Kinek van arra szüksége Gizi nagyin kívül? (FOLYTATJUK)