Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-06 / 246. szám, szerda

Kelten a lámpa alatt SZOVJET ÍRÓK ÚJ ELBESZÉLÉSEI A budapesti Európa Könyvkiadó évről évre egy szovjet elbeszélés-antológiát jelentet meg. Az idei válogatás nagyobb részében szerencsésnek mondható, és igazolni látszik, hogy a megtorpanó és lemaradó szovjet próza novellairodalmában örvendetes új fejezet nyílik. A gyűjtemény címadó elbeszélése — Ketten a lámpák alatt —már az új törekvéseket jelzi, de a kötet más írása is amellett érvel, hogy túlhaladottak a patetikus témák, lejárt a túlságosan földhöz tapadó realizmus ideje, a hősies munkavállalások, a munkafolyamatok aprólékos rajza, ami mögött eltűnt vagy eltorzult, sémává szürkült az ember. Az új írások mélyebben hatolnak az emberbe, magánéletét értőbb szemmel kutatják, és belső konfliktusainak elemzésével közelebb próbálnak jutni gyengéihez és gyarlóságaihoz is, amelyek összeütköztetik önmagával, a környezetével, a szocialista társadalommal. Hozzá kell fűznöm, hogy nem valami szenzációkeresés vagy meg'Dotránkoztatás, még kevésbé „leleplezés" az újszemléletű próza szándéka. A magánélet, a belső konfliktusok ábrázolása hozzon tisztázást, mélyítse el az emberek közti kapcsolatokat, amire éppen I. Grekova fent idézett címadó novellája a legjobb példa. A tudományos munka területén nagy nevet szerzett, akadémikus Grekovát a Nagyvilágban megjelent A hölgyfodrász című elbeszélése ismertette meg a magyar olvasóval, s a kitűnő novellából késiült televíziós film öregbítette hírnevét. Az antológiában közölt írásának művészi színvonala semmivel sem kisebb már ismert munkájánál; lírai hangvétele, hősének szomorkás, de nem érzelgős visszaemlékezései világirodalmi rangúvá teszik ezt a tragikus alaphangú és mégis optimista elbeszélést. A novellák léiekelemző rajza, a magánélet előtérbe juttatása korántsem jelenti azt, hogy a mai szovjet széppróza legjobb művelői szakítottak azzal a hagyományos realisztikus formával, amelynek napjainkban a Nobel-díjas Solohov a legnevesebb mestere. Kivált a gyűjtemény legművészibb alkotása, A Szolzsenyicin Matrjona háza című elbeszélése kétségbevonhatatlanul igazolja, hogy a hagyományos realisztikus forma megőrzése nem azonos valami avulttal, túlhaladott tegnapival, amennyiben az iró szemlélete korszerű, s ha modern lélekismerő, mint a tolsztoji, turgenyevi és kuprini hagyományokon iskolázott Szolzsenyicin. Tolsztojtól tanulhatta Szolzsenyicin a fegyelmezettséget, indulatainak fékezését, a formai tökélyre való törekvést, Turgenyevtől a lírai hangvételt, Kuprlntól és más nagy orosz elődöktől az emberlátást, a részvétet és humánumot, nemkülönben a falu parasztjaiban a még létező viszszahúzó erőknek, az önzésnek, gyűlölködésnek és kapzsiságnak mesteri ábrázolását. A Matrjona házá-nnk látszólagos hűvös, tartózkodó hangja nem fedi el az író életszeretetét, szenvedélyes igazmondását, s éppen lefojtottsága, puritán tisztasága és egyszerűsége érezteti oly hatásosan a világunkban még létező társadalomellenes maradiságot. Szolzsenyicin után Konsztantyin Pausztovszkij novellaremeke, a Villa Borghese figyeltet fel. Éppen egy fél évszázaddal ezelőtt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom esztendejében, pályája kezdetén vallotta Pausztovszkij: „... lelkem minden erejével arra törekszem, hogy író legyek. Azért törekszem erre, mert ezzel akarom szolgálni népemet, mert szeretem a varázslatos orosz nyelvet, a nagyszerű orosz földet. Dolgozni fogok mindaddig, amíg ujjaim fogni tudják a tollat, míg meg nem áll a szívem, míg szét nem feszíti a túlcsorduló életöröm." Az elmúlt ötven esztendő alatt Pausztovszkij nemzedékek hősi époszokba kívánkozó forradalmi tetteit élte át, és minden írásában hű maradt önmagához, ifjúkori vallomásához: regények és novellák hosszú sorában állított halhatatlan emléket a forrongó korszaknak, egyenrangút a monumentálisabb Solohov és Alekszej Tolsztoj műveihez. Az idő bölccsé érlelte ezt a nagy művészt, szenvedélyes emberszeretetét is érettebbé tette, hatoldalas kis novellájának megragadó a lírai impresszionizmusa, minden sorában elbűvölő művészettel játszik a legnemesebb hangszeren, a szív hangszerén. Oj nevekkel is találkozunk a gyűjteményben, így A. Prisztavkin nevével, aki Nehéz gyer mekkor című írásában bizonyára a legszemélyesebb élményeit mondja el egy szibériai gyermekotthonban töltött zsenge ifjúságáról. Szűkszavúan és szinte szenvtelen szubjektivitással ad hírt mindarról, ami jót és rosszat a háború Ínséges éveiben átélt; a bánatnak és fénytelen létnek olyan naplója ez, amely céltalan és meddő volna, ha kimondatlanul a sorok közt nem szivárványozna az emberség fénye. Prisztavkin hangja nem csuklik panaszba, csak elbeszéli, így volt, mutassuk fel a sebeket, ne takargassuk őket, mert csak így hegedhetnek be, csak így válhatott a magányba hullott, kevés szeretetet kapott, de jót, tisztát és emberséget áhító gyermekből a humánum elkötelezettje. Popogyin Pittypang-ja és Makszimov Szaská-ja is a gyermekkorba vezeti az olvasót, de nem rendítenek meg úgy, mint Prisztavkin emlékezései. A viszszahúzó tegnapit és avultat, a társadalomellenes maradiságot nem csupán Szolzsenyicin ábrázolja, hanem Szemjonov, Konyeckij és Lihonoszov is. Egyikük sem jut túl a középszerűn; a lényeget ritkán megközelítő, pepecselő írásmodoruk minduntalan arra int, hogy a novella műfaja Izmosabb tehetséget, erősebb megjelenítő erőt, gondosabb lélekelemzési és nagyobb írástudást követel. A gyűjtemény noveláit tizenkét jeles műfordító ültette át példás műgonddal magyarra; közülük mégis ki kell emelnem a Szolzsenyicin elbeszélést fordító Elbert János ízes tolmácsolását és Dobos Lászlót, akinek költői ihletésű munkája megőrizte a Pausztovszkij novella meleg színeit és lírai finomságát. A kisebb fogyatékosságai ellenére is jelentős antológia sajnálatosan nem került nálunk is kiadásra a közös könyvkiadási egyezmény keretében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik jubileumi esztendejében helyénvaló lett volna ezt az értékes kötetet minél nagyobb számban olvasóink kezéhez juttatni. És végül: sajnálatos, hogy az Európa Könyvkiadó nem közölt tájékoztató adatokat a novellák íróiról. Kivált a nálunk eddig még ismeretlen szerzőket szívesen ismertük volna meg közelebbről. ČGRI VIKTOR • Az ősrégi Avignone-ban megkezdődött a 21. színházi fesztivál. A város ebből az alkalomból három új színpaddal gazdagodott. Az Idén százezer főnyi közönségre számítanak, főleg fiatalokra. Élvonalbeli francia színházi és balettegyüttesek lépnek fel a fesztiválon és itt kerül sor Godard Kínai lány című új filmjének bemutatására is. Céltudatos pártmunkát A SZLOVÁK MAGNEZITGYARAK lónyabányai üzemegysége egyike a losonci járás legfontosabb ipari vállalatainak. A gyár termékei nemcsak a hazai piacon, hanem az ország határain túl is igen keresettek. A termelési program fontossága szükségszerűen előtérbe helyezi az eredményes és céltudatos pártmunka szükségességét, hiszen az elmúlt években nem egy esetben éppen az üzemi pártszervezet, az üzemben dolgozó kommunisták kezdeményezése és lendülete segítette át az üzemet a váratlanul felbukkanó akadályokon és nehézségeken. Az itteni kommunisták már a CSKP XIII. kongresszusát megelőző vitában tudatosították, hogy a jelentősen megváltozott viszonyokkal nem eléggé számoló munkaformák és módszerek nem járhatnak eredménynyel. Üj módszerekkel és formákkal kell megközelíteni a felmerülő problémákat. Saját tapasztalataik azonban nem voltak elegendők ahhoz, hogy pontosabban körvonalazhassák az elkövetkező Időszak teendőit. Éppen ezért a járási pártbizottság a tavaszi hónapokban egyhetes bentlakásos iskolázásokat szervezett a pártbizottságok elnökei számára. Ezeken az iskolázásokon elsősorban az új munkamódszerek és formák alkalmazásával ismerkedtek az alapszervezetek funkcionáriusai. Az iskolázásokra természetesen a lónyabányai kommunisták is elküldték megbízottjaikat, akik aztán hazatérésük után munkához láttak. A legelső teendők közé tartozott az alapszervezetek irányító és ellenőrző tevékenységének elmélyítése az üzemben, a gyűlések színvonalának és eredményességének javítása, a fő feladatok és a munkaterv teljesítésének biztosítása. A legutóbbi gyűlésen az elvtársak megelégedéssel hallhatták, hogy az üzem — a pártszervezet hatékony kezdeményezése eredményeként — túlteljesítette az első félévi termelési tervét. A javulás azonban nemcsak gazdasági téren mutatkozott meg. Javult a párt politikai munkája, a pártszervezet és a pártonkívüliek kapcsolata, nagyobb gondot fordítanak a dolgozók javaslatainak elintézésére. A pártszervezetben az új munkaformák alkalmazását bizonyítja az is, hogy a pártbizottság rendszeresen tájékoztatja a tagságot arról, milyen tevékenységet fejtett ki a két tagsági gyűlés között eltelt időben. Ez azzal az eredménnyel jár, hogy a tagság pontosan értékelheti az egyes pártbizottsági tagok aktivitását és az általuk végzett munkát. IGAZ AZ A MONDÁS, hogy ami jó, az lehet még jobb is. Ezt a nézetet vallják a magnezltgyári elvtársak is. Gondolunk itt az egyik legnagyobb hiányosságra — a pártcsoportok nem kielégítő munkájára. Az egyes szubjektív jellegű hiányosságok mellett a pártcsoportok munkáját nem kis mértékben az is fékezi, hogy a járási pártbizottságnak eddig még nem volt lehetősége a pártcsoportok vezetőit olyan iskoláztatásban részesíteni, mint tavasszal a pártelnökök és a pártbizottsági tagok egy részét. így aztán nem egy esetben a pártcsoportok nem fejtenek ki operatív tevékenységet, többnyire csak a tagsági illetékek beszedésére szorítkoznak. A jelenlegi helyzet árra készteti az üzem pártszervezetének vezetőségét, hogy többet törődjön a pártcsoportok munkájával. A járási pártbizottság a pártcsoportvezetők iskolázásának megszervezésével segíti elő a pártcsoportok aktivitását. AGÖCS VILMOS .... . MIB -I

;«;VR!L88Í5Í< Ünnepélyes keretek között avatták fel augusztus 19 én NagyZeUőn az új kultúrházat. Bár az aratást s a cséplést már augusztus 4-én elvégezték, az aratóbált mégiscsak a felavatás alkalmából tartották. Az átadást kultúrműsor követte, melyen fellépett a CSEMADOK szervezetének nemrégen megalakult énekkara is. A bemutatkozás nagyon jói sikerült, amiért köszönet jár Révay Pál karmesternek. Képünkön as új kultúrház látható. Urbán Aladár NagyzellCT

1 DÁVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? — Az enyém hosszú volt, mégis alányúlt az ispón. Mit szól maga is bele? Ez balettruha, nem hízódisznó és nem kotlóstyúk. - Azután Natasához fordult. Eredj, vesd le, ne izgassuk őket. Még majd aludni sem tudnak miattad . .. Natasának kisebb gondja is nagyob volt, minthogy engedelmeskedjék. Öt egészen más gondok gyötörték. Felém bökött a fejével — Mondd Anyu, most már örökre itt marad nálunk? Anna mama felsóhajtott — Az majd elválik. — És ezután mindent mi veszünk neki? Sohasem tudódott ki, milyen választ kapott volna erre, mert belépett apóm és az ő megjelenése feloldotta a hangulatot. Apóm nem hallott az előbbi tereferéből semmit, ezért úgy viselkedett, mint aki olyan tanácskozásra érkezik, melynek eredményeit már jó előre elintézte. Elégedetten dörzsölte kezét, végignézett rajtunk, óriási ötletet sugollmazhattunk neki, mert átölelte a vállam, neje elé vezetett és javaslattal állt elő: — Csókold meg Anno mamát, Boris. — Ezer kartács, bomba, - kölcsönöztem ki gondolatban nagyapám stílusát, — még csak ez hiányzott.,De megtettem, ezen ne múljon. Anna mama tűrte, aztán tenyerével megtörölte az arcát és Mari nagyihoz fordult. — Hozza be a vacsorát, anyám! Én még mindig kabátban, sapkában áftbom a szoba közepén, ahogy megérkeztem. Nagyapa jónak látta, ha kihámoz a felöltőmből. — Vedd le lányom a kabátodat... Engedelmeskedtem, de elhatároztam, hogy úgy fogok viselkedni, mintha nem én lennék a főszereplő. Aztán majd csak elválik ... ahogy Anna mama mondta. Nagyapa elbúcsúzott, Natasa megvált tüllruhájától, ami egyébként nem is volt olyan rövid, és megérkezett Andris nevezetű mostohaöcsém, aki úgy üdvözölt apám házában. — Szia Boris! Mutasd magad! De hiszen nem is veres az orrod! Hirtelen gombóc szorult a torkomba, különösen hogy Natasa, a liba, gyorsan pótolni kívánta hiányos műveltségét. - Anyu, - nyafogta, - mit jelent az, ha valakinek veres az orra? — Hogy iszik! — kapta a tömör, de kimerítő feleletet. Akkorát fordult velem a világ, hogy o fejembúbjón összekötözött „lófarkammal" feldöntöttem a televízión egy modernvonalú, égbe néző gémmadarat. Szerencsére nem tört cimpli-camplira, csak a csőre rövidült meg pár centiméternyit, dehát mi volt ez oz én bánatomhoz képest. Ezt még Anna mama is megérezte, mert mérsékelte dühét - Beh érzékeny vagy! Hát tréfálkozni sem lehet veled? - sziszegte. Apám magyarázni kezdett: - Az a baj, hogy ritkán jársz hozzánk. Anyád elidegenített tőlünk. Ne sírj, no! Hiszen látod, milyen jó vagyok hozzád. A botrányért, amit okoztál, meg sem vertelek, ujjal sem érintettelek, pedig elég nagy szégyen hoztál rám. Már a személyzet is tudja. Más apa ezért kitaposta volna a lelked. Nincs igazam, na mondd! Tudom. - illet volna erre önkritikát, gyakorolnom, hogyhót - igazad van apóm, súlyos mulasztás részemről, hogy elidegenedek mindazoktól, akik atyai szeretetedet „normán felül igénybe veszik saját érdekkörük kiszélesítésére". Vagy Gizi nagyi szellemében bűnbánóan térdre kellett volna borulnom a szigorú, de igazságos atya előtt és kézcsókot lehelve áldó kezére, közeli megtérésemet helyeznem kilátásba? Láttam — valami ilyesmire vár a díszes gyülekezet, ezért a harmadik lehetőség mellett döntöttem. Szorosra haraptam a szómat, nehogy kicsúszhasson egy szó is az ajkamon, grimaszt vágtam apám gyerekei felé és csak magamban gondoltam: - Ugyan apafej, ne adjuk itt a globálist. Mikor okartad te szívből, őszintén, hogy bejáratos legyek ebbe a diliházba, melynek kapuját ez az Anna nevezetű nylonkarvaly őrzi, mint valami inkák kincsét, nehogy saját magzatjai kevesebbet kapjanak az atyai szirupból? Amíg nekem ilyen badarságok kergetőznek oz agyamban, Anna mama a gémmadár letört csőrét megkísérelte visszoiileszteni eredeti helyére, és ezt mondta: - A saját lányával sohasem beszél ilyen szépen! Na hja. Ezt már meg kell szokni... — a csorba porcelánt szinte szimbólumként emelte a magasba. - öt évig állott a helyén ... - Pedig szép jány, kór érte! - jelentette ki Mari nagyi, amiből arra lehetett következtetni, hogy majdnem olyan gondot okozok neki, mint Anna mamának a porcelán madár. Natasa újra bedobta a tontuszt. — Miért kár Borisért, anyu? - Nem tartozik rád, de példát ne végy róla, mert letöröm a derekadat... - felelte Anno moma, miközben a beteg gémet visszahelyezte a televízióra, de az úgy hatott már mint egy egészséges pelikán . . . így sem volt éppen rossz! Anna mama helyére tette a pelikánná dicsőült gémmadarat és Mari nagyi behozta a vacsorát. - Tyűha! - ujjongott atyám! - Ez igen! Ludaskása! - Hozzám fordult. - Szereted o ludaskását, Boris? Anna mama válaszolt helyettem - Miért ne szeretné? Nálunk tolán folyton pecsenyét esznek? Apám egy székre intett. - Akkor meg ülj le és egyél. - Natasa elébem ugrott. - Ez az én helyem! mondta, rögtön le is hüppedt. - Oda ülj, - mutatott villájával egy másik székre atyám, Arról a székről azonban kiderült, hogy ifjobb Jurik kibérelt páholya. Apómnak fogyóban volt a türelme. - Hova üljön? Mutassátok végre meg neki! - Szembe velem! Szokjam meg a képét — intett Anna mama, miközben tányéromat telerakta ludaslcásával. - Eleget adtam? Nehogy anyádhoz szaladj panasszal, hogy éheztetünk . .. Apóm ekkor már egy libaszárnyon harmonikázott. - Úgy ízleld ezt az ételt lányom, hogy o ludat Mari nagyi tömte saját kezével kint a balkonon. - Gizi nagyanyád nem töm ludat, ugye? - kérdezte Anna mama. - Ő nagyságos asszony ... - Az is volt világéletében, — adta a jól informáltot Mari nagyi. - Nekünk nincs balkonunk, - nyögtem ki nagy nehezen, mert torkomban a gombóc kezdett cseppfolyóssá válni és felszívódott az orromba. Elővettem a zsebkendőmet, mire apóm felfigyelt. — No mi az? Csok nem pityeregsz? - Pityereg, szavamra mondom pityereg ... — ájuldozott meglepetésében Anna. - Mintha bántotta volna valaki! - Az anyja után rí, - találja fején a szeget nagyi. - Az után pedig ne ríjjon, mert az a szeretőjével szórakozik ilyenkor... Felugrottam. Késem és villám csörömpölve hullt a tányérra. Én ugyan ki nem állhatom Pali bácsit, de anyámat ne pocskondiázzák előttem! Anyám feláldozta értem oz ifjúságát! (FOLYTATJUK)