Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-03 / 243. szám, vasárnap

néhány sírban PER BORTEN NORVÉG MI­NISZTERELNÖK és felesége Mi­ko Spiljak jugoszláv miniszter­elnök meghívására október 17 és 22 között hivatalos látoga­tást tesz Jugoszláviában. BILL BANTEY NEVES HÍR­MAGYARÁZÓ a montreali The Gazette napilap első oldalán a világkiállítás csehszlovák pavi­lonjával foglalkozik cikkében. A csehszlovák pavilon előtt na­ponta óriási tömeg sorakozik. A csehszlovákok joggal büszkék lehetnek e nagy — sikerre — írja a cikk. AZ ALGÉRIAI VÖRÖS FÉL­HOLD TÁRSASÁG küldöttsége dr. Bela Huan elnökkel az élen Hágába utazott, hogy részt ve­gyen a Vöröskereszt Társasá­gok Ligája kormányzótanácsi ülésén. A küldöttség az NDK-ba és hazánkba is ellátogat. JOHNSON AMERIKAI ELNÖK közölte, engedélyt adott, hogy Indiába újabb egymillió tonna gabonát szállítsanak. Ezzel a küldeménnyel együtt az Indiá­nak nyújtott amerikai segítség az idén 2,5 millió tonna gabonát tesz ki. AZ EGYESÜLT ALLAMOKBAN az NBC és az ABC két legna­gyobb rádió- és televíziós tár­saságot sztrájkveszély fenyege­ti. A társaság technikusainak és mérnökeinek szakszervezeti szö­vetsége közölte, hogy a rádió­és televíziós társaság nem fo­gadta el bérkövetelésüket. A szakszervezetek ezért a három­ezer technikust sztrájkra szólí­tották fel. AZ UKRAJNAI LUGANSZKI KÖRZETI BlRÖSÁG Georglj Szo­kolovot — aki a második világ­háború Idején együttműködött a fasisztákkal — golyó általi ha­lálbüntetésre ítélte. A tanúk vallomása szerint a vádlott a hitleri rendőrség tagjaként részt vett a szovjet lakosság tömeges meggyilkolásában, és kegyetle­nül bánt a foglyokkal. SCHRÖDER NYUGATNÉMET HADÜGYMINISZTER egészségi állapota annyira jayult, hogy a miniszter pénteken ismét átvet­te hivatalának vezetését. Bonni vélemények szerint ezt csak azért tette, hogy véget vessen a hatásköri vitának, amely a helyettesítésével kapcsolatban merült fel. A minszter továbbra is kórházi kezelésben részesül. PÉNTEKRŐL SZOMBATRA VIRRADÖ ÉJSZAKA a bajoror­szági Ainach város börtönében felakasztotta magát Ilse Koch, a buchenwaldi bestia, minden idők legkegyetlenebb szadista bűnözője, a buchenwaldi kon­centrációs tábor volt parancs­nokának a felesége. Athén (CTK) — Görögország­ban számos személyt tartóztat­tak le, és azzal vádolják őket, hogy „az ország gazdasági ne­hézségeiről szóló híreket ter­jesztettek". Valamennyiüket ka. tonai bíróság elé állítják. Pa­takosz tábornok, belügyminisz­ter ezzel kapcsolatban lehetsé­gesnek tartja, hogy növekszik az ellenállás a katonai rendszer­rel szemben. A letartóztatottak­ról szólva azt mondotta, hogy „ezek a személyek nyugtalansá­got próbáltak kelteni a tömegek között, főleg az ország gazda­sági helyzetét illetően. A minisz­ter azzal fenyegetődzött, hogy „mindazokat, akik folytatni kí­vánják e kampányt, letartóztat­ják, és katonai bíróság elé állít­ják". Egyébként a katonai rendszer mérsékelte korábbi intézkedé­seit, amelyek szerint ötnél több ember nem gyülekezhetett az Javaslat a világűr békés felhasználása érdekében New York (CTK) — Ausztria, Irán és az Egyesült Arab Köz­társaság pénteken az ENSZ ke­retében működő világürkutatásl nemzetközi ügynökség megala­kítására tettek javaslatot, amely még jobban elősegítené a koz­mikus térség békés célokra tör­ténő felhasználását. A Javasla­tot az említett három ország ne­vében Irán küldötte terjesztette elő, az ENSZ egyik albizottsá­gában. Javasolta továbbá, hogy az ügynökséget a Bécsben szé­kelő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség mintájára hívják életre. Heves harcok három nigériai tartományban Az Egyesült Államok nem ismeri el a biafrai szakadárállamot A dél-viistnami szabadságharcosok a Saigonból Dél-Vietnam északi partvidékére vezető úton 24 óra alatt nyolc hidat semmi­sítettek meg. Képünkön: A Cao Do folyón át vezető felrobbantott híd látható. (Telefoto — CTK) Terrorítéletek és letartóztatások Görögországban utcán. Tegnaptól kezdve már en­gedélyezik a bejelentett zenés mulatságokat és az esküvőkkel, keresztelőkkel, temetésekkel kapcsolatos összejöveteleket. A politikai értekezletek tilosak. Szalonikiban a katonai bíró­ság életfogytiglani fegyházra ítélte Dlmitriosz Szahinisz asz­talost, hat társát pedig kettőtől húsz évig terjedő börtönbünte­téssel sújtotta, mert illegális röplapokat terjesztettek. A vád­irat szerint a csoport kapcsola­tokat tartott fenn külföldi kom­munista szervezetekkel. Az athéni katonai bíróság pénteken zárt ülésen kémkedés vádjával halálra ítélte Nikolasz Georgiasz görög állampolgárt. A Brit Zeneszerzők Szakszer­vezeti Szövetségének nevében Hardie Rathcliffe főtitkár a lon­doni görög nagykövetséghez táv­iratot intézett, amelyben aggo­dalmát fejezi ki Mikisz Teodo­rakisz görög hazafi sorsa miatt, akit a katonai rendszer néhány nappal ezelőtt bebörtönzött. Újabb faji tüntetés Milwatrkeeban Milwaukee (CTK J — Pénteken este újabb tüntetésre került sor Mllwaukeeban. Fehérek és nége­rek tüntettek a faji egyenjogú­ság mellett, annak ellenére, hogy a polgármester — mint már közöltük — szerdán 30 nap­ra betiltott mindennemű tömeg­tüntetést a városban. A tüntetők először egy katolikus templom­ban gyülekeztek, majd innen a városháza elé vonultak. Itt tört rájuk a rendőrség, amely har­minc tüntetőt letartóztatott és tizenhármat megsebesített. Mobolal Johnson, Lagos kato­nai kormányzója pénteken be­jelentette, hogy újabb két hó­napra meghosszabbítják Lagos­ban a rendkívüli állapotot. En­nek megfelelően november 3-ig tilos a nigériai fővárosban nyil­vános gyűléseket tartani. Miközben továbbra is ellent­mondásos jelentések érkeznek a szövetségi erők és a biafraiak közti harcokról, mindkét részről folytatódnak a diplomáciai tapo­gatózások. Wenike Bringgs, a lagosi kormány oktatásügyi mi­nisztere hat afrikai országban, Kamerunban, a Csád Köztársa­ságban, a Közép-afrikai Köztár­saságban, a brazzaville-i Kon­góban, Gabonban és a Niger Köztársaságban tett látogatást. Mind a hat ország vezetői, akik­hez Gowon vezérőrnagy szemé­lyes üzenetet intézett, támoga­tásukról biztosították a nigériai szövetségi erőket. A washingtoni külügyminisz­térium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok nem szán­dékozik elismerni a Nigériától Biafra Köztársaság nevében ön­kényesen elszakadt országot. A külügyminisztérium nem fogad semmilyen Biafrából érkező kül­döttséget — mondotta a szóvivő, utalva arra a hírre, hogy Mba­nefo, Ojukwu megbízottja egy béketervvel útban van London­ból az Egyesült Államok felé. A biafrai rádió jelentése sze­rint Nigériában három tarto­mányra összpontosulnak a har­cok. Ezek elsősorban a Biafra északnyugati részén fekvő Nsuk­ka környéke, továbbá Okitipupa város és az északnigérlal Qkene tartománya. A rádiójelentés azonban egy szóval sem említi azokat a hadműveleteket, ame­lyeket a szövetségi lagosi rádió közölt. Eszerint a biafrai egysé­gek kivonultak az Enugutól 40 kilométernyire keletre levő Nga­laga városból. Súlyos harcok folynak Ore város környékén ls. Csehszlovákia-ellenes hisztéria az osztrák sajtóban Bécs (CTK) — A tegnapi oszt­rák sajtó — a szocialista Ex­presstől a néppárti Volksblattig — folytatja a három héttel ez­előtt megkezdett csehszlovák­ellenes rágalomhadjáratát. Egyes bulvárlapok már nem is bíznak az erős szavak hatásá­ban, és légből kapott eseteket írnak le. A Kurrier például a legújabb csehszlovák—osztrák határincidenssel kapcsolatos tu­dósításában, amelyre péntekre virradó éjjel került sor, többek között azt írja, hogy az eset után a csehszlovák határőrök el akarták rabolni az osztrák ha­tárvadászok csónakjait, és fegy­verrel tüzeltek osztrák terület­re. Az osztrák rádió hírmagya­rázója kénytelen volt szemére vetni a Kurrier munkatársának ezt a komolytalan és tisztesség­telen magatartását. A pénteken este megtartott pártértekezleten Erwin Scharf, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára többek között kijelentette, hogy az osztrák—csehszlovák hatá­ron lejátszódó események a hi­degháború híveinek malmára hajtják a vizet. Hangsúlyozta to­vábbá, hogy távolról sem akar­ja bagatellizálni a határinci­denst, de ugyanakkor hozzáfűz­te, az osztrák sajtó egyes hír­magyarázóinak és neves oszt­rák politikusoknak a Csehszlo­vákia elleni megtorlást követelő lcijelentésel bizonyítják, meny­nyire nem lehet elszigetelten nézni az eseményeket. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az osztrák rádió és televí­zió a hivatalos osztrák álláspon­tot tolmácsolja. Mexiko a be nem avatkozás híve Mexiko City (CTK) — Gusta­vo Dlaz Ordaz, mexikói elnök hagyományos évi kongresszusi üzenetében országa bel- és kül­politikáját vázolva kijelentette, hogy továbbra is a más államok belügyeibe való be nem avat­kozás híve, elutasítja az Ame­rika-közi erők létrehozását, és kijelentette, hogy a latin-ameri­kai országok csoportosulása ki­zárólag az ő belügyük. A közel-keleti konfliktusról szólva hangsúlyozta, hogy tisz­teletben kell tartani valamennyi ország függetlenségét és terüle­ti sérthetetlenségét. Közölte továbbá, hogy elfo­gadta Johnson elnök meghívá­sát, és még ebben az évben Washingtonba látogat. ARGENTÍNA is megkezdte vi­lágürkutatásl programját Szőr­dán sikerrel bocsátotta fal a Nike Apache nevfi rakétáját, amely 222 kilométer magasság­ba emelkedett és a légrétege­ket vizsgálta. T anzánia sok tekintetben kü­lönbözik más afrikai or­szágoktól. Egyetlen olyan törzs sincs az országban, amely ké­pes lenne arra, hogy uralkodó helyzetbe kerüljön a többi törzs felett. Hiányzanak a sok afri­kai országot megosztó vallási ellentétek is. Tanzania elnöke az egyik legjelentéktelenebb törzsből származik, ami eleve kizárja azt, hogy ez a törzs ko­molyabb befolyásra tegyen szert a többi felett. Hozzájárul ezek­hez a kedvező tényezőkhöz a nép nagy többsége által elfogadott egypárt-rendszer. Az ország ve­zető pártja, a TANÚ általános népszerűségnek örvend. Ilyen körülmények között érthető, hogy a függetlenné válás után Tanzaniában alakult ki Afrika egyik legszilárdabb és legegy­ségesebb vezetése. Az elmúlt két hónap eseményei azonban némileg megváltoztat­ták ezt a harmonikus képet. Az afrikai országok zöméhez ha­sonlóan Tanzaniában is megin­dult az erjedés, amely súlyos veszélyeket rejt magában. A ko­rábban egységes párt- és állami vezetésben szakadás követke­zett be. Hogy ez a szakadás meddig terjed és milyen követ­kezményeket von maga után, avyi azt a jövő mutatja meg. Maga a szakadás ténye azonban vész­jel, amelyet nem lehet figyel­1967 men kívti l hagyni. IX. 3. A Kambona ügy 3 Ezekben a napokban élénk vita tárgya Dar es Salaamban az úgynevezett Kambona-ilgy. Oscar Kambona Ismert és meg­lehetősen népszerű politikus Tanzaniában. Nyerere elnökkel együtt részt vett a függetlensé­Vészjelek Tanzaniában gt harcban, s vele együtt került hatalomra. Tizenhárom éven át volt főtitkára a Tanganyikai Af­rikát Nemzeti Uniónak, s emel­lett fontos posztokat töltött be a kormányban is. Egy Idő óta azonban sok probléma volt ve­le. Személyes ellentétel támad­tak Rashidi Kawawa második alelnökkel, s ezt követően ma­gával Nyerere elnökkel is. Ezek az ellentétek végül ls abban csú­csosodtak ki, hogy Kambona le­mondott a pártban és a kor­mányban viselt tisztségéről, majd titokban elhagyta az or­szágot. Azőta megfosztották hi­vatalos útlevelétől, s csak na­pok kérdése, hogy megvonják tőle a parlamenti képviselősé­get is. Mindez természetesen nem magyarázható többé „egész­ségügyi" okokkal, vagy kizáró­lag személyes ellentétekkel. Megfigyelők szerint ennél sok­kal többről van szó. Hatalmi harcról, amely a jelek szerint elharapódzott Tanzaniában is. Dar es Salaamban is megindult tehát az a folyamat, amelyen szinte minden afrikai ország ke­resztül megy. A függetlenség kivívása után hatalomra jutott gárda személyes és politikai el­lentétek rabjává válik. Elválnak az utak. Ilyen folyamat zajlott le Nkrumah elnöksége alatt Ghanűban is. Az ellentétek gyökere A tanzaniai helyzet ismerői szerint a vezetés megoszlása va­lójában az Arushai Nyilatkozat elfogadásával indult meg. Nye­rere elnök, engedve a tömegek követelésének, baloldali szocia­lista Jellegű programot hirdetett meg és fogadtatott el pártjával. Ennek a programnak egyik leg­fontosabb Jellegzetessége, hogy kísérletet tesz a Tanzaniában meghonosodott kapitalista, ki­zsákmányoló jellegű gyakorlat megszüntetésére. Már elfogadá­sa körül nagy viták voltak, de ekkor még sikerült megnyerni a pártvezetők többségét, igaz, hogy sokan azzal a hátsó gon­dolattal szavazták meg az Aru­shai Nyilatkozatot, hogy sok más hasonló szocialista programmal együtt majd ez ls feledésbe me­rül. Akik így vélekedtek, megfe­ledkeztek két lényeges tényező­ről. Az egyik Nyerere volt, aki komolyan vette a programot. A másik a tanzaniai nép, elsősor­ban a munkás- és paraszttöme­gek, melyek az oly sokszor meg­álmodott jólétet remélik az Arushai Nyilatkozat gyakorlati megvalósításától. S ezért mind erőteljesebben követelik a nyi­latkozat valóra váltását. Maga a nyilatkozat nem tartalmaz szocialista programot. Inkább valamiféle útkeresés ebben az irányban. Legkényesebb része az, amely a vezetőkre vonatko­zik. Előírja egyebek között, hogy nem lehet Tanzaniában sem állami, sem pártvezetö az, akt egy fizetésnél többet húz, akinek bérházai vannak, s akt tisztséget tölt be kapitalista vállalkozásban. Nyerere elnök egyéves határidőt szabott meg az ilyen vezetők számára ahhoz, hogy úgymond megszabadulja­nak a kapitalista csökevények­től. Ennek a határidőnek a kö­zeledése az, amely megbolygat­ta a korábban egységes tanza­niai állami és pártvezetést. Sok vezető ma is bízik benne, hogy az elnök nem fog szigo­rúan ragaszkodni az Arushai Nyilatkozat valóra váltásához. Egyesek levonták a megfelelő következtetést és félre álltak. Bibi Titt, a Tanzaniai Nőszövet­ség elnöke, egyik napról a má­sikra bejelentette, hogy lemond. Ezt egészségi okokkal magya­rázta, de köztudott, hogy elha­tározása mögött több bérház és más vagyon húzódik meg. Szá­mítani lehet rá, hogy példáját mások ls követni fogják. Ha nem, akkor komolyabb kellemet­lenségre számíthatnak. Nyereré­hez Irt levelükben a parasztok javasolták, ha a vezetők nem tesznek eleget a Nyilatkozat­nak, az elnök oszlassa fel a par­lamentet és döntsön a nép- ar* rót, kiket akar látni a vezetés­ben. A munkások és a fiatalok is leghatározottabb támogatá­sukról biztosították az elnököt a vonakodó vezetőkkel szemben. Nehéz döntés küszöbén Vannak azonban, akik nem a lemondáshoz, hanem más esz­közökhöz folyamodnak. Dar es Salaamban ezzel magyarázzák azt a nemrég leleplezett össze­esküvést, amelynek Nyerere el­nök és kormánya megdöntése volt a célja. Eddig öt embert tartóztattak le, de a jelek sze­rint további letartóztatásokra lehet számítani. A letartóztatot­tak a hadsereg segítségével sze­rették volna elérni céljukat. Szerencsére a megkörnyékezett tisztek idejében jelentették az esetet az elnöknek. Aggasztó vi­szont, hogy az eddig lefogottak másodrendű Jelentőségű politi­kusok. Nem tudni, kik állhattak mögöttük, s hogy nem történik-e újabb kísérlet. Kérdés, a had­sereg legközelebb is ellenáll-e az Afrika-szerte kísértő pucs­csoknak. Annyi bizonyos, hogy Nyerere kényes helyzetben van. Ha ki­tart az Arushai Nyilatkozat mellett, szembekerülhet saját párt- és állami vezetésének egy részével, ha pedig visszakozik, elveszítheti a tömegek bizalmát. Egy-két hónapon belül Nyereré­nek döntenie kell, melyik utat választfa.

Next

/
Thumbnails
Contents