Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-30 / 270. szám, szombat

mely az orosz parasztban az egyéniből a kollektív gondolkodásra megtörtént, képtelenség egyetlen ponton, sűrítve megragadni, a folyamat nélkül ért­hetetlen az egész. Az emberek, a hősöJ.' mások, de a szemlélet azonos. Zaligin és Solohov Fel kell tennie a kérdést, immár a riporternek ls: mi ez a szemlélet? Lehetetlen a zaligini életművet — nem hasonlí­tani a solohovihoz: az, amit Solohov a kozákságban megmutatott harminc-negyven esztendővel ezelőtt — a forradalomnak meglepően új és teljesen dia­lektikus ábrázolása volt; az, amit Zaligin ma a szi­A lacsony, szívélyes, mosolygós ember, csön­desszavú. És állandóan figyel. Napjaink szovjet Irodalmának egyik legjelentősebb egyénisége, akinek életmüvéről mostanság, kivált új regényének, a Sósvölgynek a közlése után sok szó esik, még többet vitáznak róla. Nemrég Lengyelországban járt, októberben Cseh­szlovákiába készülődik és — a tervek szerint — egy szovjet Iródelegációval ellátogat Bratislavába is. Érdeklődéssel készülődik erre az új útra. Meg­járta Afrikát, mint tudományos kutató, járt Kínában mint Író — most Közép-Európával ismerkedik. Egyébként meglepően tájékozott a csehszlovákiai magyarság életéről. Tud az Irodalmi Szemléről, s azt külön jóleső érzéssel nyugtázta, hogy ez a fo­lyóirat elsőként ismertette ma­gyar nyelven II I I " I •• i i rľyét Az ľrt H O Q V Ö ľl K 6 Z Q O Q O t t partján-t. Szergej Pav­lovics Zaligin Szibériában szü­letett, az Altá­jon. Barnaulban végezte el a mezőgazdasági CS technikumot, majd néhány esztendei agro­nómusi munka után, hidrotech­nikus-mérnöki oklevelet szer­zett. Dolgozott tervezőintézetben, később a sza­lehardi sárkállomás hidrológusaként, expedíciókat vezetett a Közép Irtis és az Alső-Ob mentén. Meg­védte kandidátusi disszertációját és vagy tíz évig vezette az omszki egyetemen a talajjavltási tanszé­ket. Jelenleg Novoszibirszkban él és a Szovjet Tudo­mányos Akadémia Szibériai Intézetének tudományos munkatársa. És író. Tizenöt esztendős korában irta első színművét, melyet műkedvelők elő is adtak. 1941-ben, Omszk­ban adták ki első könyvét, egy elbeszéléskötetet. Termékeny, alkotó elbeszéléseinek, regényeinek, iro­dalomtörténeti tanulmányainak, tudós kutatásainak kötetei — immár könyvtárat töltenek meg. A népszerűség viszonylag későn érte utói: csak 1952-ben Jelent meg első könyve Moszkvában, Észa­ki elbeszélések címmel. Sikerét 1964-ben érte utói. Ekkor Jelent meg Az Irtis partján, ötvenegy éves volt ekkor. Ez a könyve a világnak csaknem min­den nyelvén megjelent. Magyarul ls, a budapesti ki­adása előtt, az Irodalmi Szemle ismertette első­ként. Szergej Pavlovics csöndesen, nagyon megfontol­tan beszél. Cseh és szlovák költők versei MOSZKVAI BESZELGETÉS SZERGEJ ZALIGINNEL Az ember és a történelem — Tudós vagyok. Sokan ünnepeltek azért, hogy az úgynevezett „életből" érkeztem az irodalomba. Ec még nem érdem, legfeljebb előny. Biztos vagyok benne, hogy az irodalomba vezető legjobb út — ez nem az irodalom. A tudományos munka fegyelem­re szoktatott. A kutatás, a kísérlet izgalma, kitartá­sa és módszeressége nemcsak a természet titkainak megfejtésében segíthet, hanem az ember és a tör­ténelem bonyolult viszonylatainak értésében. — Történelem nélkül érthetetlen a jelen. És ezért a művészet sem létezhet a történelmen kívül. Kü­lönösen mélyen átérzi ezt az ember északon, s még mélyebben az északi falvakban. De az, hogy éltem északon, hogy dolgoztam falun — ez véletlen dol­ga is lehet. Áz viszont törvényszerű, hogy nemzedé­kem az utolsó, amelyik még látta mostani utunk kezdetét Hogyan kezdődött a forradalom? És itt lényeges az, hogy necsak a vezetés szerepét mutas­suk meg, hanem azt ls, hogy miként hatolt le a for­radalom az emberek közé, hogyan hatott ott, ahol az események már elvesztették pátoszukat, ahol a változások a leghétköznapibb formákban mutatkoz­nak meg. Miként formálta a forradalom magukat az embereket... Miként élt benrue az orosz paraszt­ban a változás lehetősége, micsoda óriási ellenál­lást kellett legyőzni, az előítéleteknek milyen háló­zatát átvágni ahhoz, hogy máig érjünk ... Az új regény — Hat évig írtam új regényemet, melyet a Novlj Mír az idén nyáron közölt, a Sósvölgyet. A szibériai polgárháború idején 1919-ben, két hónap alatt ját­szódik regényem cselekménye. Szibériában, melyet az ellenforradalmi erők ez idő tájt szinte teljesen elszakítottak a központi hatalomtól, kb. hét parti­zánköztársaság alakult. Voltak jobban szervezett köztársaságok, voltak olyanok, amelyekben telje­sen elhatalmasodott az anarchia. Ezkben a köztár­saságokban a nép, a felkelt nép maga gyakorolta a hatalmat. Volt olyan köztársaság, mely hatalmas területen, mintegy 14 hónapig létezett, önálló pénzt bocsátottak kl, lapjuk volt, fegyvereiket maguk fab­rikálták: fatörzsekből ágyukat, puskákat gyártot­tak. A nép önmagát védte. Megérezte a szabadsá­got — és nem akart tovább másként élni. Más kér­dés, hogy tudta-e: mi ez a szabadság? R/egényem újdonsága csak részben tematikai, bár az a valóság, hogy ezekről a partizánköztársasá­gokról még senki sem Irt. Ez azonban mellékes és semmiképpen sem Irodalmi tény. Fontosabbnak tar­tom a szándékot: a népet fejlődésében, történetileg kell ábrázolni, pontosan kell tudnunk, hogyan élt, hogyan gondolkozott... Mit jelentett a nép, mint fogalom tizenkilencben? Ez már a történelmi hitel kérdése. Sok romantikus elképzelés él bennünk és a történettudományban is ezzel kapcsolatban. Ho­gyan keletkezett a szovjet hatalom? Az Auróra ágyulövése — Jeladás volt. Ezzel kezdődött, de mi­ként folytatódott? Ezekre a kérdésekre akartam válaszolni a Sósvölgyben. — A Sősvölgy-gyel szorosan összefüggő műnek gondolom korábbi kisregényemet, az Irtis partjant, mely különben genezisében is összetartozik mostani regényemmel. Már gyűjtöttem az anyagot a polgár­háborús témához, olvastam a megszámlálhatatlanul rengeteg dokumentumot, amikor az Időt és az embe­reket megközelíteni, az erőt kipróbálni — elkezd­tem írni egy elbeszélést. Ebből növekedett Az Irtis partján, rájöttem ugyanis, hogy azt az átváltást. bériai parasztságról elmond, ugyancsak meglepő és ugyancsak dialektikus. Noha korántsem a disputa szándéka nélkül... Solohovnál a hangsúly a forra­dalmasított tömeg többé-kevésbé tudatos mozgásán van. Mind a Csendes Donban, mind a Feltört ugar­ban. Az egyén a társadalom cselekvő, olykor tragi­kus része. Zaliginnál a fő: az ember, a kisember. Zaligin nem hősöket ábrázol, hanem egyszerű em­bereket, akik a maguk természetes erkölcsi elvei és ösztönei alapján állnak helyt az életben — és éppen ez az a tulajdonságuk, melyre a szocialista erkölcs ráépülhet. Ha szabad paradoxban fogal­mazni: Zaligin Solohov Emberi sorsának főhősét, Andrej Szokolovot helyezi vissza a polgárháborúba, illetve a kollektivizálás éveibe és megmutatja: ho­gyan lett azzá az emberré, amilyennek Solohov a háború, illetve a háború utáni események hatásá­ban ábrázolta. Zaligin emberei mint szörnyű tragédiákat élik át a polgárháborút és a kollektivizálást. Hisznek an­nak jóságában, ami történik, egész szivükkel igent mondanak reá, de Idegeikben ott él az akarat: el­lene szegülni minden fölösleges áldozatnak. Ide­geikben hatalmas veszély tudata él. Nem hiszik és nem ls akarják hinni, hogy a jót, a társadalom számára hasznosat — a társadalom ellenére kell megtenni. Az ember — hirdetik — sohasem kerül­het összeütközésbe önön lelkiismeretével. A forra­dalomnak éppen az a legfontosabb célja, hogy éle­tet adjon annak az embernek, aki kiteljesedhet, elsősorban tiszta erkölcsiségével. A Sósvölgyben van egy megdöbbentő jelenet. Egy öreg parasztot a partizánköztársaság parancsnoka, egy hatalmaskodásra hajlamos ember bíróság elé állit, mert elrejtette fiait az általános sorozás elől. Ez az öreg paraszt hosszú évtizedekig katonásko­dott, majd leszerelése után feleségül vesz egy vak lányt, aki két fiút szül neki. Ez a parasztember egész életében, ösztönösen csak a jót cselekedte: küszködött a hatalmasoknál a faluért, segített, aki­nek tudott, s felesége halála után maga nevelte fiait. Tiszta és nemes ember, aki önként áll a bíró­ság elé. „Tudtad, hogy bűntettet követtél el — kér­dezi a bíróság elnöke —, mégis miben reményked­tél?" A válasz: „Remélem, hogy a bíróság nem az ellenség bírósága, nem a Kolcsaké. Reménykedem, hogy a bíró nem csak felettem, hanem önmaga fe­lett is ítél... Önön lelkiismerete és embersége fö­lött. önmagát is a vádlottak padjára ülteti és ko­rántsem azért ítélkezhet, mert erősebb foggal-kö­römimisl rendelkezik, mint a vádlott... Én, egész életemben annyi jót tettem, amennyit csak tudtam. Lehetséges lenne, hogy a világ most elfelejti ezt? ... Ezt nem hlheteml A nép fölkelt. Az Igaz­ságért kelt fel. Vagy talán azért, hogy azt a ke­véske jót, mely az életben létezik, sárba tipor­ja?... Szent nem voltam. De ha valaki nagy bajba keveredett, hozzám jött, nem a pópához. És én sem a pópához futottam, hanem a néphez ..." A bíróság elnöke megkérdi: „Tulajdonképpen milyen hatalom mellett vagy te, a szovjetek mellett, a cári mel­lett?" A válasz: „A szovjet hatalmat még nem lát­hattam, milyen lesz. A nép azonban hisz benne. És én a néppel vagyok ..." Íme, Így születik a hatalom, a néphatalom. Az emberek idegeiben, a leghétköznapibb cselekvések­ben, a legemberibb erkölcsű felfogásban. Tervek, új munkák Nem hiszem, hogy véletlen lenne: Szergej Petro­vics új könyve egy Csehov-tanulmány lesz. — Esszé lesz, melyben Csehov fejlődésrajzát kí­sérlem meg felvázolni. Gogoly és Dosztojevszkij gyakorolták a legerősebb hatást reám ... Tolsztoj? A legnagyobb író, de őt nem lehet folytatni. Tol­sztoj — szintézis. Csehov — analízis. Mi érdekel Csehovban? Az, hogy miként öntötte művészi for­mába azt az erkölcsi Igazságot, melyet felfedezett és életében magáévá tett. Búcsúzóul legújabb tudományos munkájáról be­szél. Négy-öt évvel ezelőtt nagy vita zajlott arról, hogy szükséges-e az Ob alsó folyásánál vízierőmü­vet építeni. E vlzlerőmü számára hozzávetőleg ak­kora területet kellene vízgyűjtő medencévé alakí­tani, mint Magyarország. Szibériában azonban ez korántsem nagy terület, ömaga ellene van e terv­nek, és a geológusok általában öt támogatják. Arról van szó ugyanis, hogy ezen a területen rendkívül értékes gáz- és olajlelőhelyeket találtak. Az ener­giagazdálkodásnak számolnia kell azzal, hogy mi­nél olcsóbban kapjon energiát. — Ez még vita — teszi hozzá. — Most adja ki erről szóló referátumomat a novoszibirszki tudomá­nyos kiadó. Moszkva, 1967. szeptember. E. FEHÉR PÁL JAN SMREK: Ihlet lakik a borotokban Ihlet lökik a borotokban, bár savanyúbb, mint gondoltam. Lelke van - az fűt egyre jobban, ez az érték a jó borban. Száz arca van e szerelemnek, de ne súgj, nedű, sok regét, nem kell ma semmit emlegetned, csök azt, hogy élünk. Élek még . .. Ös jogát ember-vágyaimnak fennen hirdesd bor - több se kell. Fanyar vagy, mégis mohón iszlak, s társalkodom egy felleggel. A kósza felhő meghallgatott. A bús hold útját elállta. Hát a sok csillag merre ragyog? Mákonyt szórnak o világra. A szaracénok, muzulmánok csillagnak, holdnak hódoltak. Rég volt... A napfényt szebbnek látod dicsétől holdnak, bolygóknak. Napom ma ízes borban kelt fel, és amíg élek, benne él. Testem hideg, de víg a lelkem, - Sosem halok meg - így beszél. •. VERES JÁNOS fordítása FRANTIŠEK HALAS: A harcoló Pon <luijote Mikor az ősz a fákat aranyba vonta már, Rocinante felnyerített, a régi álma után És Panza öszvérén nevet meggyógyult a lovag. Új útra indult, írtja a felkelő hadat. indult Don Quijote újra Mikor az ősz a fákat végig Kasztílián. aranyba vonta már, Tépje a szélmalmot a széli a barikádról Don Quijote Reánk más tusa vár. sűrű rendet kaszált. BASOS LÁSZLÓ ford. DUŠAN HARUŠTIAK: Ember A vérplazma leméri az élet másodperceit Könnyedén fut a paripa semmibe veszi a gravitációt A Főid ólommadárként repül s valahol fölöttünk szakadékba zuhan melynek a bölcsek szerint magasság a neve más szóval - tágas mennybolt másképp - világegyetem S az ember felrepül a Nap szalmatetejére tűzbe dugja ujját mert keményen akar állni a biztonság vulkanikus talaján Tűzbe kell dugnia az ujját Sarkára szurok tapad szeme vérben úszva szétmállik a sztroncium pora rákbetegséget szór tüdejébe lesüllyed benne a hemoglobín szintje Maholnap gombjainkon számoljuk meg vörös vérsejtjeinket Vágja a tenyerét egy álom a pokolról S mégis a lángok közé fut nem húz magára azbeszt-ruhát vérét a tűzbe fröcsköli S a halál nem feledkezik meg semmiről nem kerüli el a rejtett zugokat még a hajszálakat sem Ám arról van szó hogy ne egy hajszálon függjön életünk a csőre töltött szörnyű halál előtt Fordította: VERES JÁNOS MAŠA HAEAMOVA: Mezítláb a fűben Dél! zöld gyíkok. A fáradt lepkék tenyeremre ültek. Hol maradt a szélt Hallgat a fű és a homok. A szélre bíztad az el nem mondhatót, s a szél nem hozta ide. f Kereslek a homok, és a fű hallgatásában. Ha megyek utánad mezítláb a fűben — a homok elmondja, mit a szél nem hozott ide. Ford. GYURE LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents