Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-30 / 270. szám, szombat
Ä Csehszlovák Írószövetség IV. kongresszusával kapcsolatos ideológiai kérdések és következtetések Mindnyájan tanúi vagyunk annak, miként fejleszti ki lépésről lépésre pártunk Központi Bizottsága a XIII. pártkongreszszus alapvető irányvonalát, és hogyan hajtja végre a döntő fontosságú feladatok gyakorlati teljesítésének rendszeres ellenőrzését. Tegnap a közgazdasági kérdések s a küszöbönálló választásokkal kapcsolatban szocialista demokráciánk további elmélyítésének problémái voltak napirenden, helyes hát, ha az említett kérdésekkel összefüggésben — különös tekintettel az irók nemrég megtartott kongresszusára — figyelmet szentelünk néhány ideológiai problémának is. A kongresszus —• Jobban mondva néhány ott elhangzott felszólalás, valamint az, ami utána történt — nemcsak nálunk keltett bizonyos feltűnést, hanem külföldön is, s a kommunistaellenes propaganda malmára hajtotta a vizet, ezért magától értetődő, hogy pártunkban és polgártársaink körében indokolt nyugtalanságot keltett. A Csehszlovák írószövetség IV. kongresszusának eseményeit és lefolyását természetesen a megelőző körülményekkel összefüggésben s az irodalmon kívüli körök politikai, filozófiai, sőt gazdasági befolyásával összefüggésben kell elbírálni. Ha a kongresszust mint különálló, elszigetelt, csupán az Irók és szövetségük problémáit tükröző jelenséget mérlegelnénk, ez azt jelentené, hogy eleve eltorlaszolnák az utat, amelyen haladta felismerhetők azok a belső folyamatok, melyek bonyodalmas helyzetbe sodorják Íróink közösségét és szervezetüket. Az ilyen elbírálás gátolná a céltudatos szilárdulási fo lyamat megindítását. Nem lehet szem elől tévesztenünk, hogy az írók kongresszusa erősen tükrözte az Ideológia, a nevelőmunka és a kultúra terén Jelenleg felmerült problémákat, de a kiéleződött nemzetközi helyzetből eredő erős, külföldi nyomást is. Egyben arra is figyelmeztetett, hova vezetne az, ha e téren gyöngülne pártunk vezető szerepe s a pártpolitika következetes érvényesítése. Az írószövetség III. és IV. kongresszusa közötti években a különböző kapcsolatok és eljárások szembeötlő folyamata volt jellemző irodalmunkra. Ennek a folyamatnak tudatosan teret nyitott pártunknak a szocialista demokrácia elmélyítésére irányuló törekvése. Társadalmunk minden osztályának, rétegének s csoportjának legkiválóbb erői egyre szabadabban, teljesebben járulnak hozzá szocialista társadalmunk sokoldalú felvirágoztatásához. Ez az egész társadalmunkra kiterjedő megmozdulás lendületet adott a művészet s az irodalom esztétikai értékeinek kibontako zására. Értékes, művészi alkotások láttak napvilágot, amelyek az irodalom porondjára lépő új irónemzedékkel együtt tanúbizonyságát adják a csehszlovák irodalom további előrehaladásának. Mindezzel azonosak voltak pártunk célkitűzései és különösen a CSKP XIII. kongresszusa otán erre irányultak a művészi alkotómunkával összefüggő tevékenységét alátámasztó törekvései is. Íróink szervezete (a többi művészi szövetséghez hasonlóan) e folyamatban ineg változtatta jellegét és már nem tartotta tevékenysége alapjának egyetlen művészi irányzat érvényrejuttatását. Fokozatosan különféle alkotócsoportok jöttek létre, amelyek a poetika és a stílus bizonyos típusa mellett szálltak síkra. Ezzel egyidejűleg a laboratórium-művészet képviselőinek s a különféle divatos nyugati irányzatok által befolyásolt egyéneknek az aktivitása kezdett megnyilvánulni. Fokozatosan sor került eszmei differenciálódásra ls. Azok a művészek, akik a tudományos világnézet hívei s közülük többen a Csehszlovák írószövetség alapító tagjai — nem szálltak szembe eléggé határozottan az írószövetségben bizonyos törekvésekkel, sőt a teljesen ellentmondó eszmei irányzatokkal sem. Ez különösen a „Tvar * cíiníi folyóiratnál volt szembeötlő. Pártunk Központi Bizottsága februári plenáris Ülésén elemezte ezeket a folyamatokat és rámutatott lényegükre. Az írószövetség vezetőségében tevékenykedő kommunisták azonban ennek ellenére sem tudták az említett új tényekből levonni a szükséges következtetéseket. Így a művészet kérdéseivel összefüggő politikai magatartást, a kulturális politika alapelvei és kiinduló pontjai értelmezését, de főleg a pártos vezetés elvetnek megértését illetően fokozatosan nézeteltérésekre került sor, éspedig elsősorban a kommunisták körében. A kulturális politikánk irányításának gyakorlatában kételkedő vitákat — amelyek bizonyos egyének esetében, mint abogyan a IV. kongresszus is bizonyította, pártunk politikájának közvetlen ellenzésévé fajultak — hovatovább nem marxista irányzatok követték s azok ellen az írószövetségben — egyesek kivételével — nem léptek fel teljesen nyíltan. A kísérletezés és az esztétika térbódítása örve alatt megkezdődött a szocializmustól eszmeileg idegen alkotások létjogosultságának hangsúlyozása. A szocializmustól idegen elgondolások hirdetése, az államunk korábbi fejlődési szakaszára vonatkozó kételkedés terjesztése, jelenlegi helyzetünk lekicsinylése programszerűvé vált az írószövetség hatáskörébe tartozó sajtó egy részében, de különösen a „Literárni noviny", a „Kultumý život" és a „Host do domu" című folyóiratokban. Ez többek között a társadalomtudományi elmélet egyes területein felmerült helytelen nézetekkel, továbbá azzal függ össze, hogy néhány író teljesen elszigetelődött a dolgozók mindennapi életétől. Akkor, amikor soronlevő feladat volt az új értékek s a bizonyosság keresése, az írók egy része ingadozó magatartást tanúsított, hiányos volt elméleti felkészültségük, ami azoknak az íróknak paszszivitásában ls megnyilvánult, akiket kipellengéreztek, mert az előző években irodalmi alkotásaikkal társadalmi elkötelezettségüknek adták tanújelét. A művészek és az irók körében nagyon ellentmondó hatást gyakoroltak azok a következtetések, amelyek a személyi knltuszról hangzottak el a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán. A nemzetközi kommunista mozgalomban felmerült aggasztó problémák, gazdaságunk igényes illetve dolgozói között. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a IV. kongresszus előestéjén levéllel fordult a kommunista Írókhoz. Pártunk elnöksége felhívta az elvtársak figyelmét arra, hogy egyre nagyobb tért hódítanak a politikai kalandorirányzatok, ami szorosan összefügg az Imperializmus kommunistaellenes erőinek aktivizálódásával. Figyelmeztette őket továbbá a nemzetközi helyzet kiéleződésére J. Hendrych elvtárs beszámolója a CSKP Közpanti Bizottságának szept 26—27-i ülésén feladatai, valamint a nálunk végrehajtott nagyszabású szociális kísérlet problémáinak bonyolultsága rendkívül erős hatást gyakorolt rájuk s a bizonytalanság érzését keltette bennük. Ez pedig állandóan fokozta a bomlasztó hatású burzsoá ideológia befolyását, amely nálunk a propa ganda révén, valamint a forradalmunk által visszanyomott erők konspiratfv módszerei alkalmazásával aktivizálódott. Jóllehet az írószövetség kitűzött álláspontjaiban az egységes eszmei-alkotó szervezet elveit hirdette, gyakorlatilag fokozatosan gyengült e jellege. Ennek megcáfolhatatlan bizonyítéka a IV. kongreszszus, amelyen úgyszólván korlátlan teret engedett a kizárólag politikai problémák megvitatására, sőt a párt s a köztársaság elleni leplezetlen kirohanásokra, és ugyanakkor politikai szempontból elvakult, kizárólag hivatásrendi érdekek jutottak előtérbe. Főleg ezek az érdekek váltak elsősorban azoknak az ellentétes álláspontoknak alapjává, amelyekre a párt- és az állami szervekkel szemben a szövetség mint íróink szervezete helyezkedett. A Csehszlovák Írószövetség III. kongresszusán túlnyomórészt a derékhad tagjai, és közöttük főleg a volt Kvéten-csoport tagjai kerültek az írószövetség élére. Ez teljesen új helyzet elé állította a szövetséget. Később, amikor Nezval és Pujmanová elvtársak már nem voltak az írószövetség vezetőségében, s az irók szervezetének más, neves tapasztalt képviselői a hosszadalmas, állandóan megismétlődő szócsatákban elfáradva levonultak a küzdőtérről, mert nem érdekelte őket a szövetségi szervek sorsa — az írók szövetségében lényegében elfogadták Vladimír Mináč véleményét, aki egy évvel ezelőtt kilépett a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságából. Szerinte ugyanis hiú ábránd azt gondolni a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságáról, hogy az írók erkölcsi tekintélyét kifejező szervvé, az Igazat s az igazságot képviselő szervvé válhat. Hangsúlyozta, hogy az írószövetség Központi Bizottsága nem az írók érdekeit képviseli, hanem inkább bizonyos csoportok érdekelt és politikai mesterkedések célkitűzéseit. Káros hatású volt az is, hogy az írók szervezetének országos problémáitól távol tartották magukat a neves szlovák Irók, akiknek túlnyomó többsége —mintahogyan ez a IV. kongresszuson ls bebizonyosodott — nagyon fontos szerepet töltött be akkor, amikor az egyensúly helyreállításáról van szó, s a jézon észnek kell felülkerekednie. Magától értetődő azonban, hogy a Csehszlovák Írószövetségben az említett időben is kommunista pártunk tagjai voltak döntő többségben. Lényeges részük — különösen az idősebb nemzedék, de a középső nemzedék egy része ls — egész életükben a párt politikájának szolgálatában álltak. Mégis bizonytalanság fogta el őket és nem tudták helyesen értékelni a társadalmunkban végbemenő új folyamatokat. Már az előző években is húzódoztak a közéleti tevékenységtől, nem ténykedtek az írók szövetségében, s átadták helyüket az olyan eszmei ellenfeleknek, akikre az önző becsvágy és politikai kalandorkodás jellemző. Mindehhez hozzájárult a párt vezető szerepe érvényrejuttatásának aggasztó hézagossága, — kezdve az eszmei-elméleti kérdések feldolgozásától az írók marxilenini szellemű művelődéséről való gondoskodáson, a gyakorlati pártpolitika propagálásán keresztül egészen a káderpolitikáig. Ezek a fogyatékosságok a kommunista írók túlnyomó többségénél a bizonytalanság állandósulását tették lehetővé. Ilyen volt a helyzet különösen a XIII. pártkongresszus előtti Időben, amikor Is a Központi Bizottság ideológiai osztályának munkájában sok fogyatékosság volt észlelhető, ami egyrészt az álláspont bizonyos ingatagságában, másrészt pedig a pillanatnyi helyzet kihatásában nyilvánult meg. A párt nem gondoskodott eléggé a fiatal alkotó művészek eszmei arculatának kialakulásáról. Bebizonyosodott, hogy a pártfegyelem ellen vétőkkel szembeni elvi jellegű s következetes eljárás, a párttól való eszmei eltávolodás elleni eljárás nélkül nem lehet reális a kommunisták egységes fellépésének felújítása az írók szövetségében. Pártunk XIII. kongresszusa a szocialista kultúra további felvirágoztatásáról hozott határozatában s a CSKP Központi Bizottságának idei februári plenáris ülése is foglalkozott művészetünk és irodalmunk sarkalatos kérdéseivel, az Írószövetség problémáival. A CSKP Központi Bizottságának ideológiai bizottsága az írószövetség IV. kongresszusának előkészítése idején ugyancsak tárgyalt ezekről a kérdésekről a kommunista írókkal. Ezenkívül számos beszélgetésre került sor az írók s a CSKP Központi Bizottságának funkcionáriusai, s a Jelenleg folyó küzdelem nehézségeire. Az Írószövetség néhány tagja e helyzet ellenére visszaélve az írók kongresszusa adta lehetőséggel azt ellenzéki, politikai koncepció megfogalmazására használta fel. Az írók többségének támogatását élvező pártküldöttség szilárd magatartása, valamint néhány kommunista aktív fellépése azonban lehetővé tette pártunk álláspontjának érvényrejuttatását. Bizonyára nem véletlen, hogy a kongresszuson fellépő ellenzéki szónokok többsége vagy a Literárni noviny szerkesztőségének a tagja, vagy pedig munkatársai körébe tartozik. A Literárni noviny lejlődésére már hosszabb ideje jellemző azoknak az egyéneknek a pártfogása, akik — ami az Ideológiai felépítményt illeti — pártunk politikájával ellentétes álláspontra helyezkednek. Ezt a tényt leplezetlenül leszögezik különböző külföldi megfigyelők is, és ellenségeink hangos magyarázatokat fűznek hozzá. Ebből a táborból indították el azt a sajtókampányt is, amely annnak az óhajnak adott kifejezést, hogy ellenzéki politikai szintre tolódjék el az írók kongresszusának súlypontja, teljesen mellőzzék a művészi s az irodalmi alkotás sajátos problémáit. Gyakorlatilag velük azonos platforma helyezkedett a szocialista elveinktől távol álló Havel-csoport, amely arra is igényt tartott, hogy bejusson az írószövetség vezetőségébe. A CSKP Központi Bizottságának ideológiai bizottsága tartalmas, részletes elemzés alapján megvitatta az írószövetség elnökségével az előkészített kongresszusi dokumentumokat. A bizottság minden tagja véleményt nyilvánított az írószövetségben fennnálló helyzetről és az említett dokumentumokról, és — az írószövetség elnöksége elfogadta a bizottság következtetéseit. E tény ellenére s a pártszervek intelmei, sőt többszörös figyelmeztetése ellenére, sőt annak ellenére sem, hogy az írók többsége nem értett egyet a Literárni noviny kampányával — az írók kongreszszusa politikai demonstráció színhelyévé vált, s a Jelenlevő írók többségének akarata ellenére szocialista rendszerünktől és politikánk alapelveitől idegen irányzatok hangsúlyozására használtak fel. Ezt a kongresszussal való visszaélést számos író felszólalása is bizonyította, továbbá 21 író nyilatkozata, valamint az, hogy egyes írók elhagyták a kongresszust. Gyakorlatilag a Csehszlovák írószövetség IV. kongresszusa volt a XIII. pártkongresszus után az első alkotó jellegű kongresszus. Lehetősége volt tehát arra, hogy reagáljon a XIII. pártkongresszuson a kultúra további felvirágoztatásáról hozott határozatok elemzésére és további elmélyítésére. E célbői figyelembe vehette a CSKP Központi Bizottsága februári plenáris ülésének következtetéseit s a CSKP Központi Bizottsága ideológiai bizottsága tanácskozásának eredményeit. Meg kell azonban állapítanunk, hogy az írószövetség vezetősége nem vette figyelembe ezeket a pártdokumentumokat s meg sem kísérelte azok feldolgozását. Pártunk Központi Bizottságának elnöksége az írók IV. kongresszusa után arra a következtetésre jutott, hogy az említett jelenségeket nem lehet elnézni, és fel kell lépni azok ellen a párttagok ellen, akik hosszabb ideje nemcsak személyes politikai s kulturális platformra helyezkedtek, hanem pártcsoportjukat megkerülve, a kongresszuson saját eltérő álláspontjaikkal nyilvánosan léptek fel. Ezt határozottan el kellett ítélni s ezzel egyidejűleg azt is hangsúlyozni, hogy a Jövőben nagyon Ilgyelmesen el kell különíteni mindettől íróink nagy részének pozitív állásfoglalását irodalmunk érdekei és társadalmunk felvirágoztatása érdekében. Ilyen differenciáltság szükséges már azért is, mert az íróknak csupán elenyésző része csorbította a nyilvánosság előtt az irók tekintélyét. A kongresszus eredményeinek, dokumentumainak, valamint a kongresszuson hozott határozatnak s a Központi Bizottságunkhoz intézett levélnek alapján összefoglalóan kell elbírálnunk a kongresszus eseményeit, s az Irók egyéni fellépése szerint kell felmérnünk, miként járulnak hozzá irodalmunk időszerű politikai feladatainak megoldásához. Ugyanakkor nom lehet megtűrtünk, hogy bárki is az írók szervezetével tévessze össze az irodalom s alkotói funkcióját és jelentőségét. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy más az irodalmi alkotás és az irodalom értéke, és más az írók szövetsége. Jóllehet néhány író fellépése a kongresszuson s az ott kialakult légkör sajnos árnyat vetett az Irók közösségére, kötelességünknek tartjak, hogy ezt az árnyat eloszlassuk. Ehhez azonban szükséges a pozitív erők saját elhatározású aktivizálódása a kultúra arcvonalán. Ezentúl Is érvényesnek kell lennie annak a pártálláspontnak és pártgyakorlatnak, hogy az Irók munkaközössége mint olyan, hozzánk közel ál. ló aktíva, amely fontos szerepet tölt be a párt s a társadalom ismertetterjesztO tevékenységében, a szocialista emberi kapcsolatok létrehozásában, a szocialista etika és erkölcs megalapozásában. El kell utasítanunk az arra irányuló kísérleteket, melyeknek céljuk olyan jelleget kölcsönözni pártunk bíráló szavának s határozott politikai állásfoglalásának, mintha mindez arra irányulna, hogy éket verjen az Irók, illetve az irodalom és a politika közé. Kommunista pártunk eddigi történelme mindenkor cáfolhatatlanul bizonyltja az írók munkásságának s a párt tevékenységének szoros összefüggését. A februári plenáris ülésen ismét méltattuk kultúránk azon dolgozóit, akiknek munkásságát szoros kötelékek fűzik társadalmunk életéhez, polgártársaink sorsához, és akik segítenek pártunk politikájának teljesebbé formálásában is. Véleményünk szerint csupán árthat közös ügyünknek, ha az Irók közül többen alig tartanak fenn kapcsolatokat a más ágazatokban dolgozókkal, s figyelmen kívül hagyják közéleti és politikai aktivitásukat. Márpedig mi azt a politikai aktivitást óhajtjuk, amely elválaszthatatlan a szocialista társadalom felvirágoztatásának problémáitól, társadalmunk megszilárdításától és kommunista pártunk tevékenységétől. Nem érthetünk egyet a politikai aktivitás s a szocialista elkötelezettség olyan értelmezésével, amelynek célja a társadalmi vagy más szervezetek talaján érvényt szerezni bizonyos politikai platformoknak, ha azok ellentétesek társadalmunk érdekeivel s gátolják további felvirágoztatását. Ezt szem előtt tartva nem érthettünk egyet azokkal a kímagyarázkodásokkal sem, melyek szerint a kongresszuson elhangzott felszólalások közül néhányan a szocialista demokrácia belső erőinek gyarapodását juttatták kifejezésre. Ilyen magyarázatot kísérelt meg az Irók IV. kongresszusa a párt Központi Bizottságához intézett levelében. Szocialista demokráciánk elválaszthatatlan a társadalom felvirágoztatására vonatkozó alapelvű elgondolások tudományos feldolgozásától. E demokráciánk tartalma szocialista és lényegében osztályjellegű, tehát nem lehet felcserél-* ni sem a liberalizmussal sem az anarchiával. Szocialista rendszerünk politikai alapjai határozzák meg szocialista demokráciánkat s ezért nincs semmi köze a szabadság burzsoá demokratikus értelmezéséhez. Az Ilyen demokráciából nem kérünkl ... Most még néhány szót szeretnék tenni az írószövetség IV. kongresszusán felvetett eszmei kérdésekhez. Közülük néhányat a kongresszuson bíráltak el vitahozzászólásaikban maguk az irók, majd a Rudé právo is nyilatkozott. Megütközésre adott okot különösen Kohout, Klima, Vaculik és Liehin írók fellépése, de Milan Kundéra kongresszusi felszólalása is. Nem lehet említés nélkül hagynunk Milan Kundéra legutóbbi cikkét sem, amelyet a Litrárné noviny közölt. Kundéra megkísérelte saját elgondolásai szerint megmagyarázni fellépését az Irók kongresszusán. Kundéra azt állítja önmagáról, hogy a nemzet védelmezője. Nem szabadulhatunk attól a benyomástól, hogy a nemzet létének, vagy nem létének kérdéséről Kundéra csupán azért bölcselkedik, hogy megtámadhassa azokat, akik, véleménye szerint, veszélyeztetik kultúránkat, annak európai kontextusát, s ezzel a nemzet létét is veszélyeztetik. A szóban forgó cikk ugyan nem említi, hogy kiről van szó, de erről más Írásaiban olvashatunk: a hatalmi szervek és „beavatkozásaik", a párt és állami intézmények stb. azok, amelyek a kultúrálatlan széles tömegekkel együtt akár a vandálok kegyetlenül gáncsolják a kultúra felvirágoztatását. A nemzet léte s fejlődése., bonyolult problémái, időn és téren kívüli elbírálása, éspedig osztályjellegű s világviszonylati konkrét összefüggések nélkül s anélkül, hogy figyelembe vennénk, mit határoz meg az a társadalom, amelyben élünk s amelynek feltételeit a jelenlegi világ szabja meg, s annak antagonlsztikusan ellentétes fejlődése, de saját történelmi örökségünk is — az ilyen elbírálás akarva, nem akarva komolytalan következtetésekhez, a történelem szempontjából alaptalan elbíráláshoz, és naiv összehasonlításokhoz vezet (pl. az annak megindoklására irányuló kísérlet, hogy a megújhodás idején lezajlott eseményekkel vagy Palacký nézeteivel összehasonlítva kell megállapítanunk az írók jelenlegi társadalmunkban betöltött vezető szerepét). Az Ilyen kierőszakolt párhuzamok nagyon is áttetszően leplezik azokat a politikai szándékokat, melyeknek céljuk államunk és rendszerünk alapelveinek — a munkásosztály és a kommunista párt vezető szerepének lekicsinylése. A nemzet létének kérdése ma mégiscsak „némileg" más, mint a múlt század derekán. A nemzet létét ugyanis elsősorban más társadalom biztosítja, amelyben a munkásosztályé a vezető szerep. Hazánkban szocialista nemzetek élnek, és merőben más a nemzetközi helyzet alakulása is. Hazánk a szocialista rendszer szerves része, mellettünk áll a Szovjetunió és kapcsolatainkat az állami szuverenitás s a nemzeti függetlenség elveire alapozzuk. Nemzeti létünk — ügy mnndhatom — most azonos két nemzet létével. Nem értem, hogy Kundéra a kongresszuson elmondott fejtegetéseiben miért hagyta említést nélkül a szlovák nemzet, a szlovák irodalom és kultúra létezését, vagyis azt a tényt, hogy a csehek és a szlovákok szövetsége megsokszorozza mind a két nemzet nemzeti biztonságát. (Folytatás az 5. oldalon.)