Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-24 / 264. szám, vasárnap
A szovjet és a lengyel vezetők tanácskozása A SZOVJETUNIÓBAN hivatalos látogatáson Időző Demirel török miniszterelnök Leningrádbői Kijevbe érkezett, ahol baráti beszélgetést folytatott az Ukrán SZSZK minisztertanácsának elnökével. DR. CESTMlR CISAft, hazánk bukaresti nagykövete pénteken fogadást adott a Romániában időző csehszlovák parlamenti küldöttség tiszteletére. A SZOVJETUNIÓBELI UsztyKamenogorszkban tegnap befejeződött a KGST kohászati szakértőinek négynapo^ tudományos tanácskozása. INDIRA GHANDI, indiai miniszterelnök október második felében az EAK-ba látogat — közölte tegnap a kairói Al-Ahram. A KOMSZOMOL küldöttsége — Szergej Pavlov főtitkár, Szmlrnov és Grecov központi bizottsági tagok és Jurij Gagarin űrhajós — tegnap Párizsba érkezett, ahol részt vesz a Nagy Október 50. évfordulója alkalmából a francia kommunista ifjúsági mozgalom által rendezett ünnepségeken. ETIÓPIA és Szomáliföld között megegyezés jött létre, hogy minden eszközzel csökkenteni igyekeznek a két állam közötti feszültséget — hangzik a kétnapos tárgyalás végén Addisz-Abebában közzétett közös nyilatkozatban. BULGÁRIÁBAN tegnap ünnepelték a néphadsereg napját, amely 23 évvel ezelőtt alakult meg Szófiában és a hadsereg valamennyi alakulatánál ünnepi gyűléseket tartottak. Todor Zsivkov, Georgij Trajkov és más bolgár vezetők a légelhárító egységek és a katonai légierő egységeit látogatták meg. CSŐMBE, június 30-án Algériába történt elrablása a francia Bodenan műve volt, aki a repülőgép angol pilótáját az Irány megváltoztatására és Algériában való leszállásra kényszerltette, — jelentette ki pénteken algériai televíziós interjújában Taylor őrnagy. Kijelentette, hogy algériai vadászgépek nem vettek részt Csőmbe elrablásában. NÉGYNAPOS intenzív tárgyalás után pénteken befejezte munkáját a bakul nemzetközi tudományos értekezlet, amely az NOSZF-nek az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalmakra gyakorolt befolyásáról tanácskozott. A KGST mezőgazdasági állandó bizottságának munkacsoportja az Ogyesszában szeptember 19-e és 23-a között tartott ülésszakán a KGST országok mezőgazdasági vállalatainak munkaszervezéséről és gazdasági tevékenységéről tárgyalt. BUDAPESTEN tegnap díszsortűzzel fogadták a szovjet dunai flottilla, három hajóját, amelyeknek legénysége a jugoszláv Újvidék kikötőjében tett baráti látogatása után három napon át a Magyar Népköztársaság vendége. Utána Csehszlovákiába látogatnak. OLASZORSZÁGBAN Milánótól Kalábriáig fellángoltak a munkásság bérharcai. A Miláno melletti Vittuoneban a Vanzetti acélmű munkásai a gyár bezárása ellen harcolnak. Reggio Calabriában az Omeca gépipari üzem munkásai általános sztrájkba iéptek. A szicíliai Agrigentinóban pedig a bányászok sztrájkolnak, így tiltakozva a gazdasági válság ellen. Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Leonyid Brezsnyev, Alekszej Kosztgin és Nytkolaj Podgorni/ pénteken az SZKP Központi Bizottságában megbeszéléseket folytatott Lengyelország vezetőivel: Vladyslaw Gomulkával és Józef Cyrankiewiczcsel. „A tanácskozásokon megvitatták az időszerű nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista mozgalom problémáit, valamint az SZKP és a LEMP, illetve a Szovjetunió és Lengyelország kétoldalú kapcsolatainak kérdéseit — hangsúlyozza a kiadott közlemény. — A megvitatott kérdések ismét kijelezték a nézetek teljes azonosságát és azt a törekvést, hogy továbbfejlesszék a két párt és a két ország sokoldalú kapcsolatait és szoros együttműködését." (TASZSZ) Aktivizálódik Kínában a „mozgalom a nagy egységért" Felhívás a pekingi főiskolásokhoz Izrael deportálta a muzulmánok vezetőjét Tel-Aviv (CTK) — Izrael tegnap Jeruzsálemből Jordániába hurcolta el Abdal Hamld Aszajdzsit, a jeruzsálemi muzulmán tanács tagját. A deportálás! parancsot maga Mose Dajan tábornok, hadügyminiszter írta alá, aki Aszajdzsit azzal vádolja, hogy a lakosságot ellenállásra buzdítja az izraeli megszállókkal szemben. Aszajdzsi állítólag tagja az izraeli megszálló szervek elleni akciók egybehangolására nemrégen alakult bizottságnak, amely kedden sztrájkot hirdetett ki Jordánia megszállt részében. Két hónappal ezelőtt pedig nyilatkozatot írt alá, amelyben az izraeli csapatok kivonását követeli. Tokió (CTK) — Mao Ce-tung híveinek szervezetei Pekingben és Sanghajban az utóbbi napok folyamán érezhetően aktivizálták „a nagy egységért való mozgalmat", és az összes „forradalmi szervezetet" — közölték tegnap Kínából a japán laptudósítók. Szeptember 19-e és 21-e között a nagy egység mozgalmához állítólag 800, a termelésben adminisztrációban, a kereskedelemben és az iskolákban működő szervezet csatlakozott. A KIODO hírügynökség jelentése szerint a „vörösgárdák" képviselőinek kongresszusa, amelyen 62 pekingi fő- és középiskola képviselői vettek részt, öt pontból álló felhívást tett közzé „a diákok nagy egységének" megteremtése érdekében. A kongresszuson állítólag többek között részt vett a kínai közbiztonsági miniszter, az államtanács elnökének helyettese is. Azok az iskolai szervezetek, Az OKP javaslatai a gazdasági nehézségek leküzdésére FRANZ'MUHRI BÍRÁLJA A KORMÁNY GAZDASÁG POLITIKÁJÁT Bécs (CTK) — Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke pénteken a párt Központi Bizottságának ülésén bírálta a néppárti kormány gazdasági és költségvetési politikáját. Az OKP alternatív javaslatokat dolgozott ki, amelyekkel leküzdhetnék a gazdasági nehézségeket. A kormánynak elsősorban a gazdaságfejlesztési törvények reformját javasolja, mivel ezek alapján adókedvezményt nyújtanak a tőkéseknek. A javaslatban továbbá hosszú időtartamú beruházási terv kidolgozása, a tudomány és a kutatás nagyobb támogatását, a hadseregre fordított kiadások egyharmados csökkentése, a lakosság vásárlóerejének aktív bér- és szociálpolitikával való emelése és a drágaság ellent intézkedések szerepelnek. Választási komédia készül Spanyolországban Párizs (CTK) — Spanyolország választási komédiára készül — közölte tegnap a párizsi Combat. A választások első részén, október 10-én a „családok és férjes asszonyok szavaznak", s közvetlen választással összesen 100 parlamenti képviselőt választanak meg. E képviselőket kiegészítik azzal a 25 képviselővel és a falanx képviselői mandátummal rendelkező 40 tagjával, akiket Franco néhány nappal ezelőtt nevezett ki. A választókörzetek egyáltalán nincsenek arányban a lakosság számával. A több mint 1,5 millió lakosú Madridnak és Barcelónának két-két képviselője lesz éppúgy, mint a 85 000 lakost számláló Soria és Alava tartományoknak. A választások következő része október végéig kerül lebonyolításra. E választásokon közvetett szavazással a szakszervezetek 150 képviselőjét, valamint a községi, a helyi és a tartományi szervezetek 115 képviselőjét, végül a falanx további 66 képviselőjét választják meg. A Combat szerint a legelmaradottabb partriarchizmus szerinti választások biztosítják, hogy a parlament „testre szabott" lesz. amelyek nem csatlakoznak a „nagy egységhez", nem vehetnek részt az államünnepségeken, hangsúlyozta a kongreszszus határozata. Figyelmeztette továbbá a pekingi diákokat és diákszervezeteket, hogy ne avatkozzanak be az ország más területein folyó „kulturális forradalomba '. Pekingi főiskolások azonban, akik a vidéken terjesztik a kulturális forradalmat, eddig nem tettek eleget a felhívásoknak, és nem tértek vissza az iskolákba. A vörösgárdisták említett kongresszusa ultimátumot intézett a főiskolásokhoz, hogy amennyiben egy hónapon belül nem térnek vissza iskoláikba, nem folytathatják tanulmányaikat. A pekingi főiskolák tanítóit és alkalmazottait vissza nem térésük esetén elbocsátják. A Renmin Ribao nemrégen közölte a kulturális ügyi minisztériumban levő forradalmi csoport cikkét, amely azt állítja, hogy Lu Ting-i szándékosan elferdítette Mao Ce-tung „Száz virág virágozzék" politikáját. Li Ting-it, aki a kulturális ügyek minisztere és a KKP Központi Bizottsága mellett működő propagandaosztály vezetője volt, a cikk azzal vádolja, hogy ki akarta irtani a „Száz virág és száz Iskola" politikát, s azt meg akarta fosztani osztálytartalmától. Ezzel állítólag Li Saocsi elméletéhez csatlakozott. Az egyik sanghaji lap felháborodással közölte, hogy a vörösgárdisták egyes, csoportjai nyerészkednek a különféle gárdista sajtótermékek kiadásán. A lap példát hoz fel arra, hogy a fiatal kiadóknak a 60 000 példányszámban kiadott röpiratok évente 700 yuan hasznot hajtanak. Igy végez egyre több amerikai légikalóz a Vietnami Demokratikus Köztársaság fölött. (Telefoto) A központi kormány csapatai A biafrai hadsereg főparancsnokságát Agorba helyezték át Lagos (Cl K) — Miután a szövetségi egységek megszállták Benint, Középnyugat-Nigéria fővárosát, a biafrai hadsereg főparancsnokságát a Bénin és a Niger folyó között félúton fekvő Agorba helyezték át. Agor mintegy 60 kilométerre keletre fekszik Benintől. A parancsnokság átköltöztetésével nyilvánvalóan a középnyugati tartományban élő ibok védelmét akarják biztosítani. Az Ibadanban megjelenő Nigérián Tribúne című lap ugyan azt írja, hogy az iboknak nincs mitől félniük, mert a háború után senki sem bánna velük másodrendű polgárokként, és senki sem üldözné őket, azonban az Ogoje és a Nsukka környéki kemény harcok és a biafrai hadsereg Agorba való visszavonása azt bizonyítja, hogy az ibok nem osztoznak ebben a nézetben. Dél-Arábia képviselői Kairóban ülnek össze Kairó (CTK) — Dél-Arábia képviselői szeptember 30-án összeülnek Kairóban, az Arab Liga székhelyén, hogy megalakítsák Dél-Arábia Ideiglenes kormányát, amely a függetlenség kikiáltásáig fogja az ország ügyeit intézni. E hírt tegnap közölte a kairói Al-Ahbar. A lap névszerint nem említi meg, hogy milyen szervezetekről van szó; a megszállt Dél-Jemen Felszabadltási Frontja, a FLOSY ugyan töbjb ízben javasolta a tárgyalásokat, de a Nemzeti Felszabadításl Front mindeddig elutasította a javaslatot, és nem akarta képviselőit Kairó ba küldeni. A baloldali nigériai szakszervezeti kongresszus felszólította Gowon tábornokot, a katonai kormány fejét, ne fogadja a hat államfőből álló AESZ miszsziót, amely Lagosba készül. A kongresszus kijelenti, hogy ez az AESZ akció teljesen felesleges, mert a jelenlegi válság Nigéria belügye. Lapzártakor érkezett jelentés szerint a nigériai központi kormány csapatai szombaton további stratégiai fontosságú várost foglaltak el Benintől délre, Warri kikötőjét. A lagoszi sajtóértekezleten közölték, hogy rövidesen támadást indítanak Agor városának elfoglalásáért. Rhodesia köztársaság lesz? Nairobi (CTK) — A rhodesiai fajgyűlölő kormány „néhány héten belül" köztársasággá szándékszik kikiáltani az országot — közölte Kamanga zambiai külügyminiszter, a nairobi Sunday Nation című lapnak adott interjújában. Kamanga azzal vádolta NagyBritanniát, hogy „Rhodesiát átengedte a Dél-afrikat Köztársaságnak", és mindkét fehér telepes kormányt támogatja a nemzeti felszabadító harcosok elleni katonai akciókban. Kijelentette, hogy a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia között már teljesen megszűnt a határ és Rhodesiában dél-afrikai egységek vannak. „Meggyőződésem, hogy katonai paktum jön létre a Dél-afrikai Köztársaság, Rhodesia és Portugália között" — jelentette ki Kamanga. Az osztrák rádió vezetősé** ge, mely az elmúlt hetekben saját szakállára rágalomhadjáratot indított Csehszlovákia ellen és betiltotta az öszszes, már műsorra tűzött csehszlovák vonatkozású adást, kénytelen volt a bojkottot beszüntetni, mivel a kormány elfogadta Csehszlovákiának a határincidienssel kapcsolatos magyarázatát. A rádiónak visszakozása azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy vezető gárdája önkényesen saját külpolitikát folytat, mint valami „kis kormány" tevékenykedik az országban. Mögötte a Néppárt legreakciósabb körei, a legbőszebb jobboldali ultrák állnak, akiknek legfőbb céljuk a hidegháború újjáélesztése és a nemzetek közötti megértés megakadályozása. A rádió főfeladatának a szocialista országok meggyűlőltetését tekintik. A szóban forgó „kis kormány" belpolitikai törekvéseinek klasszikus példáját szolgáltatta, amikor Burgert, az NDP (szélsőjobboldali, német nacionalista párt) vezérét jelentette meg a televíziós képernyőn, hogy alkalmat adjon neki a dél-tirolt bombamerénylők dicsőítésére. Hogyan alakulhatott ki egy ilyen „kis kormány" az osztrák rádió vezetőinek gárdájából, és hogy lehet az, hogy nem néznek a körmükre? Az Ausztriában nemrég végrehajtott ún-. rádió reform nemcsak az adások minőségi megjavítására irányult, hanem egyúttal arra, hogy mentesítve a rádiót a politikai pártok befolyásától, tehát „biztosítsa a rádió függetlenségét". Mi történt azonban a valóságban? A leváltott vezetők helyébe a kormánypárt olyan, „független szakembereket" állított a rádió élére, akik kizárólag a Néppárt politikáját népszerűsítik. A párt Kik irányították a sikertelen bojkottot ? szélsőjobboldali szárnya, az ún. reformerek juttatták embereiket ezekre a posztokra. A kormány és a Néppárt vezetősége persze jól tudta, hogy Gerd Bacher, az új főintendáns személyében hírhedt reakciós ultrának ad szabad kezet. Bacher pedig egy bizonyos Dalma nevű urat tett meg a politikai adások főszerkesztőjévé, aki azelőtt az Usztasa fasiszta szervezetben tevékenykedett, majd Strauss bonni miniszter sajtófőnöke volt. Hogy munkacsoportját valóban pártonfelülinek „álcázhassa", Backer a szociáldemokrata Arbeiter-Zeitung volt főszerkesztőjét, Kreuzert is bevetette „a csapatba" és a hírszerkesztőség élére állította. íme néhány jellemző példa, hogy mi történik az osztrák rádióban: A televízió most „Mindkét szemszögből" címmel dokumentációs sorozatot sugároz a második világháborúról. Már az első, Hitler lengyelországi hadjáratáról szóló adásban Dalma egy zsákba dobta a hitleri Németországot a Szovjetunióval, kijelentvén, hogy a „másik agresszort", vagyis a Szovjetuniót „még nem érte el a büntetés". Dalmát nyilván nem érdekli, hogy az Ilyen szovjetellenes rágalom arculcsapás az osztrák semlegességi politikának. Úgyszintén a televízióban adtak alkalmat Mňačkonak, hogy becsmérelje Csehszlovákiát. Az Egon Erwin Kischről szóló televíziós adás undorító tetemgyalázás volt. Többek között azt a hazugságot tartalmazta, miszerint Kisch „már Spanyolországban kezdte kiismerni a diktatúra vörös válfaját;" A tv-játék Kischt a Csehszlováklába való visszatérés után politikailag és erkölcsileg züllöttnek mutatja. Halálát úgy magyarázta, hogy a szovjet nagykövetség egvik fogadásán túl sok sültlibát evett. Nem átalja ezeket a szavakat a szájába adni: „Mi a fenének győztünk tulajdonképpen m i proletárok, ha nem ehetjük szovjef barátaink llbapecsenyéjét? Az ilyen részletek elég világosan mutatják, mire képesek az osztrák rádió mai vezetői. Felmerül a kérdés: meddig szándékszik az osztrák kormány egy ilyen „kis kormány" garázdálkodását tűrni? Hiszen mindenkor megvan rá a lehetősége (nem utolsósorban a szocialista szomszédaival a jó vi• szony jenntartása érdekében), hogy kitegye azonknak az uraknak a szűrét, akiket maga állított e fontos Intézmény élére.