Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-22 / 262. szám, péntek

••••••••••o ••••••••••• Ú J F 1 l ••••••••••• ••••••••••• FÉRFI ÉS NÖ (francia) Jean-Lo v Trjníignant, a Férfi és nő egyik főszereplője Kitűnő tiim a Férfi és nő. öt­letét adta, Irta, rendezte és fényképezte Claude Lelouch. Claude Lelouch, — kétszer kell leírni ezt a nevet, mert ha ed­dig nagyon keveset hallottuk is, ezután minden bizonnyal igen sokszor emlegetik még. Nyolcéves volt, amikor filmet kezdett forgatni, persze, csak saját szórakoztatására, kedvte­lésből. Huszonnyolc éves korá­ra rengeteg rövidfilmje, tv­filmje és öt játékfilmje van. (Ez utóbbiak közül az egyiket nemrég láthattuk, címe: Ne be­széljen szerelemről.) De nem akarják komolyan venni. A francia kritika „különös em­berkének" tartja, az új hullám amolyan kamaszos, „félérett" Ifjoncának, akinek műveit fö­lösleges különösebben figye­lemre méltatni. S aztán kirob­banó siker: a huszonkilenc éves rendező filmje egyszerre há­rom nagydíjat (az egyik a ta­valyi cannes-1 filmfesztiválé) és egy Oscar-díjat kap. A film címe: Férfi és nő. Milyen egyszerű, s mégis mi­lyen sokat mondó, mennyi tit­kot, emberi vonatkozást sejte­tő cím ez! Van-e természete­sebb, emberibb, mint az, amit ez a két szó így, egymás mellett mond! S van-e érzésben, élet­ben teljesebb, mint e két em­ber szent kapcsolata? A film is bizonyltja: nincs! Szép film a Férfi és nő. Szép, mert igaz, mert tisz­ta érzés, tiszta művészet hatja át: az ember érzel­mi valóságának költői lényege. Története még a címénél is egy­szerűbb, mindössze annyi, hogy egy fiatal férfi és nő megismer­kedik és egymásba szeret. Egy­másba szeretnek a rőmeói-jú­liai tiszta és teljes szerelem­mel, olyan szerelemmel, amely­re mindenki vágyik, s amilyen csak keveseknek adatik meg. S ebben a filmben az a szép és lenyűgöző, hogy elhisszük: igaz, amit látunk, - hősök valóban átélik, átérzik ezt a felemejő, mámorító, csodálatos valamit. Elhisszük, mert Lelouch úgy forgatta filmjét, hogy minden kockája ebben a hitünkben erő­sít meg. Ez az ő művészetének egyik legnagyobb titka és erős­sége. A forma minden etemét, a lencse minden mozdulatát, a szín sokféle kompozícióját en­nek a célnak rendeli alá, s alá tudja rendelni. Annyira, hogy a valósággal mesébe illő törté­net nem hagy kétséget a néző­ben; az érzéssel telített légkör, a sűrített hatás olyan szuggesz­tív, olyan erős, hogy egy pilla­natra sem támadnak kételyeink. Annak ellenére sem, hogy Le­louch nem mond el mindent, foglalkoztatja,, igénybe veszi a néző fantáziáját, gondolatvilá­gát, kényszeríti, hogy együtt gondolkodjék, érezzen a hősök­kel. De nem teszi ezt annyira elvontan, áttételesen, hogy bár­ki, akinek kedve van hozzá, ne tudná elfogadni a társszerzői szerepet. Márpedig ez a szerep külön élmény. A feladatot egyébként nagyon megkönnyíti Francis Lai rend­kívül élvezetes zenéje, s a kép és a žene bámulatos összhang­ja. A muzsika szerves része, funkciójában erőteljes alkotó eleme a filmnek, valóban az, aminek lennie kell. S ez sem gyakori. Ugyanez érvényes a szereplők játékára. Anouk Aimée (Anne) és Jean-Louis Trintignant (Jean-Louis J — egy kis túlzással — mintha er­re a szerepre születtek volna, alakításuk annyira megnyerő és meggyőző. Az érzések, a lí­rai lelkület jobb szemlélteté­sével ritkán találkozhatunk. Kissé halványabb, de a lehető­ségekhez mérten nem rosszabb a másik két főszereplő: Pierre Barouh és Valéria Lagrange művészete. Az ő érdemük ls, hogy leírhatjuk: aki valóban szép, lírai és művészi filmet akar látni, ne mulassza el a le­hetőséget. HOGYAN LOPJAK A MILLIÓT (cseh) Fanyar humorú, szatirikus élű, de kellemesen szórakozta­tó film Jaroslav Balík új mü­ve, a Hogyan lopják a milliót. Az ötlet valóságos történeten alapszik, valahol Pflbram kör­nyékén esett meg, hogy egy vi­lágéletében becsületes, köztisz­teletben álló kishivatalnoknak sikerült egymilliót sikkaszta­nia. Ez a kuriózumnak beillő história ihlette meg Jan Otfie­nášek írót és Jaroslav Balík rendezőt annyira, hogy végül is filmre vitték az esetet. Ter­mészetesen sajátos felfogásban, valószerűségre törekvő, de ne­vettető és kritikai szándékkal. A valószerűségből, persze, nem sok lett, ám valamivel több a nevettetésből és a kritikából. Egymilliót nem sikkaszthat ma FEJÜNK FÖLÖTT AZ ÉG nálunk akárki akármikor, s ha sikerülne is valakinek, ugyan mit kezdhetne vele a gyors le­leplezés veszélye nélkül. Erre a banális, de sok nevettető és fő­ként kinevettető ötletre lehető­séget nyújtó kérdésre próbál­nak válaszolni a film szerzői. A válasz úgy-ahogy sikerült is, a sok lehetséges ötlet azonban nem valósult meg kellő mennyi­ségben. Ennek következménye, hogy a film helyenként vonta­tott, nem szórakoztat, s nem is mond semmi megszívlelen­dőt. Találó és erőteljes a csa­ládi kör ábrázolása, az elége­detlen feleség jellemzése, s új­ra elismerést keltő a főhőst alakító Rudolf Hrušinský játé­ka. A filmben ez a legvonzóbb, pedig más is lehetne. (olasz—francia) Elgondolkoztató témája van Yves Ciampi Fejünk fölött az ég című filmjének: mt történ­ne, ha az égen megjelenne egy ismeretlen test — bolygó, raké­ta, űrhajó —, s tévesen azt fel­tételeznék róla, hogy valame­lyik földi nagyhatalom rop­pant erejű, bárhol bevethető fegyvere. Elég volna egy téves megállapítás ahhoz, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát? A kérdésre felesleges válaszol­ni, hiszen na'gyon ls tudjuk, mennyire saját katasztrófájá­nak szélén táncol e Föld népe, milyen kevésen múlik, hogy el­szabaduljon fölötte a nukleáris pokol. Ciampi filmje is ebben a tudatunkban akar megerősí­teni. Időszerű, hasznos figyel­meztetés ez, csak kár, hogy színvonalával, jellegével nem méltó a kérdés komolyságához. A Fejünk fölött az ég ugypnis nem lett több, mint egy lát­ványos kalandfilm, s ez intés­nek, figyelmeztetésnek kevés. A pusztulásnak e valóban fenn­álló veszélyét még filmen sem lenne szabad kalandosnak fel­tüntetni. (szó) Égető problémák az alapszervezete k napirendién Három bányász-pártszervezeti elnök nyilatkozik a munkatermelékenység kérdéseiről A bányásznap ünnepségei után ismét a mindennapi munka ke­rül a bányák alapszervezetei­nek napirendjére. A novákyi bá­nyák vállalati pártbizottságá­nak elnökével, Stanislav Mjar­tan elvtárssal beszélgetünk a legidőszerűbb problémákról: — Aránytalanul nehezebb a munkaerőtöbblet problémáinak megoldása, mint a munkaerő­hiányé volt — mondja Mjartan elvtárs. Ez nem is csoda, hiszen a munkaerőhiány idején jelen­tős és nagyon hatásos — köz­ponti alapokból táplált — anya­gi ösztönzés segített megoldani a problémákat. Volt olyan év, amikor új dolgozók toborzására másfél millió koronát fordítot­tak, s ez a pénz úgyszólván az „égből pottyant". Ez az összeg ma évi 200 000 koronára apadt. Az adat a munkaerők állandó­sulásáról tanúskodik — ami jó jel, másrészt viszont jelzi, hogy az extenzív elemek még ott kí­sértenek a gazdálkodásban. Ah­hoz, hogy a vállalat Ideális gaz­dasági egység legyen, s nyere­séggel gazdálkodjék, vagy há­romszáz emberrel kevesebbnek kellene kifejteni a mai szén­mennyiséget. Vagy fordítva: a mai létszámmal annyi szenet kellene jöveszteni, mintha egy új bányát ls nyitottak volna. A jövőben a bérek növekedé­se a legnagyobb mértékben a munkatermelékenység növelé­sétől fog függni — mondja a vállalati pártbizottság elnöke. — Most kerül megvitatásra az alapszervezetekben a jövő évi terv javaslata. Azt várjuk, hogy bányáink kommunistái egysé­gesen a munkatermelékenység gyors növelése mellett foglal­nak állást és a fejtési költsé­gek csökkenéséért agitálnak majd. Szenünk nagykereske­delmi ára 64 korona, mi viszont átlagosan 123 koronáért fejt­jük tonnáját. Ez ugyan keve­sebb a tervezettnél, de van bá­nyánk, amely 177 koronáért fejt egy tonnát. Mindenképpen pót­futtatásokra vagyunk utalva. A lényeg, hogy a népgazdaság rá­fizetése minél kisebb legyen. Fő érvünk: nagyobb munkater­melékenység, jobb egyéni kere­setek. Persae, a fokozott mun­katermelékenység kisebb lét­számot tesz szükségessé a bá­nyákban. Véleményem szerint azonban a bányaiparban jelen­tősen túlméretezett az irodai személyzet. . .. Hozzá kell tenni az elnök szavaihoz, hogy a novákyi kom­munisták előrelátóan foglal­koznak a munkaerőtöbblet prob­lémáival. Ma még ott tartanak a bányában, hogy teljes lét­számmal sem teljesítik a tervet. A pótori bányákban bonyolultabb a helyzet. A lo­sonci járás e területén a bánya az egyetlen ipari létesítmény. F. vidéken száz lakosra csupán két ipari dolgozó jut. Ilyen vi­szonyok közepette a bányászok körében a munkatermelékeny­ség fokozásáért agitálni annyit jelent, mint egyenesen meg­mondani: ha egy főre több sze­net jc.vesztünk, munkaerőfeles­leg keletkezik és más munka után kell nézni. De hol? A kommunista agitáció irá­nyairól az előbbi problémával kapcsolatban Haas elvtársat, a bánya pártszervezetének elnö­két kérdezzük. így válaszol: — Nálunk létkérdés a mun­katermelékenység fokozása. Ha nem fokoznánk a munkaterme­lékenységet, tehát ha nem fej­tenénk hatékonyabban a sze­net, megszűnne a bánya, az egyetlen ipari létesítmény. Te­hát a munkahely megmentése, a szénbányászat fenntartása e vidéken csak a munkatermelé­kenység és a gazdaságosság nö­velésével érhető el. Ez legerő­sebb érvünk az agttácíónkban. — Ogy áll a helyzet, hogy vagy kevesebben dolgoznak majd a bányában, vagy egyálta­. Ián nem lesz bánya? — kér­dezzük. — Nem ilyen egyszerű ez a probléma — mondja az elnök. — Van egy „adúnk" a játék­ban. Nemrég hagyták jóvá azt a tervet, amely egy jelentős ta­nulmány alapján készült. Mi hatékonyabban a szén Mérté­kének fokozásával is dolgozha­tunk, nemcsak a kisebb lét­számmal. A terv lényege, hogy megnyitjuk az úgynevezett nyu­gati aknát, amely az eddiginél nagyobb hőértékű szenet rejt. Ez a háromezer kalória hőér­tékű szén drágább, tehát növeli munkánk hatékonyságát. Az új feltárás segítségével reális a távlat, hogy a jelenlegi 70 mil­lió koronás évi pótjuttatást fo­kozatosan évi 35 millióra csök­kentjük. Az új szénmező azon­ban nem old meg mindent. A félévi üzemi pártkonferencián és a nemrég lezajlott üzemi páltkonferencián a munkater­melékenység növelésével is fog­lalkoztunk. A racionalizálási folyamat bányánkban már meg­indult. Fontos azonban, hogy ezt a folyamatot a vidék mun­kaalkalmainak szaporodása kí­sérje. Ogy véljük, ha az elnök utóbbi szavait nem vennénk fi­gyelembe, tehát ha nem kísér­né a bányász-pártszervezet igyekezetét a pótori vidéken a munkaalkalmak szaporítása, akkor meghiúsítanánk az itte­ni kommunisták érvelését. Of munkalehetőség távlata nélkül nem lehet a bányában a mun­katermelékenység fokozásáért agitálni ... Azazhogy: agitálni lehet, de csak a bizalom meg­ingásának kockázatával. Ez pe­dig nagyobb kár lenne, mint egy ráfizetéses bánya üzemel­tetése ... Handlován növelik a fejtést Egyedülálló helyzet alakult ki Handlován, amely a szlová­kiai szénbányák közül a leg­jobb szenet adja. Itt olyan szén­mezők is vannak, amelyek hő­értéke vetekszik a kőszénével. Ennek a szénnek a fejtését még akkor is érdemes növelni, amikor országszerte hódit az olajfűtés és a felette hatékony gáz. Ezért Handlován kevesebb a probléma, ám Itt ls új mó­don, a hatékonyság szemszögé­ből kell értelmezni a feftés nö­velését. Az ezzel kapcsolatos Időszerű kérdésekről július Cíg­lan elvtárs, a bánya pártszerve­zetének elnöke a következőket mondja: — Ezekben a napokban ke­rült az alapszervezetek elé a Jövő évi tervjavaslat és az 1970­ig terjedő távlati terv. Az üze­mi pártbizottság és a szakszer­vezet vállalati bizottsága már megtárgyalta ezt a kérdést. A terv főleg az anyagi ösztönzés új rendszere szemszögéből ke­rül az alapszervezetek elé. Az új ösztönzési rendszer minden eddiginél jobban szem előtt tartja a munkatermelékenység növelését. Míg ma egyszázalé­kos munkatermelékenység nö­velésre 0,45 százalékos béremel­kedés jut, a jövőben ez az arány 1:06-hoz lesz. Tehát a munkatermelékenység növelése­kor a bér gyorsabban növekszik majd, mint eddig. — Felkészülésünk a munka­termelékenység növelésére azért szükséges, hogy a 70 000 tonnás termelésnövekedést új, dolgozók beállítása nélkül va­lósíthassuk meg 1970-ig. Emel­lett számítunk a természetes létszámcsökkenésre. A termelés növelését főleg gépesítéssel, a leghatékonyabb dúcolás meg­honosításával oldjuk meg. Ed­dig gépi támasztó szerkezeteket alkalmaztunk két részlegen. Most hidraulikus állványzatot akarunk beszerezni, előrelátha­tólag 800 darabot. Az ilyen kor­szerűsítést is a gazdaságosság szemszögéből kell értelmez­nünk. Először kipróbáljuk a hidraulikát ís, a gépi állvány­zatot is, s azt alkalmazzuk majd, amely jobban megfelel a helyi viszonyoknak. Nem gépe­sítünk mindenáron, hanem csak a leghatékonyabb módon. • • • Többi szénbányánknak is ha­sonló problémákat szeretnénk kívánni. A novákyi, de főleg a pótori bányák kommunistái azonban a handlováinál súlyo­sabb viszonyok között kénytele­nek megbirkózni problémáikkal. E két bányavállalatban ugyan­csak növekszik az érdekeltség a munkatermelékenység foko­zásáért (Novákyban pl. az egy százalékos munkatermelékeny­ség növekedést a jövőben nem az eddigi 0,6 százalékos, hanem már 0,7 százalékos béremelés kíséri), ám az utolsó szót e bá­nyák dolgozót érdekében mégis a bányán kívül álló — járási és kerületi — szervek mondják ki. A bányászmunka hatékony­sága végeredményben aszerint alakul, hogyan fejlesztik majd e vidéken a bányászattól lát­szólag távol álló helyi ipart, a közszolgáltatásokat, hogyan te­remtenek kifizetődő új munka­alkalmakat. VILCSEK GÉZA A PÁRTCSOPORTOK MUNKÁ­JÁRÓL tárgyalt nemrég a Magasépí­tő Vállalat losonci üzemének alapszervezete. Az elvtársak minden párttag munkáját kü­lön értékelték, s kitűnt, hogy érdemes volt a csoportokra bízni a tagsági gyűlések elő­készítését. Jelentősen megja­vult a részvétel a tagsági gyűléseken. Tavaly volt olyan gyűlés ls, amelyen a tagok­nak csak alig a fele jelent meg, s ma a helyzet erősen javult. Az értékelés során az alapszervezet meghökkentő jelenséget állapított meg: a magasabb beosztású gazdasá­gi vezetők fejtik ki a legcse­kélyebb aktivitást az alapszer­vezetben. NŐI ÜZEM GONDJAI A púchovi Makyta textil­üzem dolgozóinak 86 százalé­ka nő. A pártszervezetnek kb. 250 tagja van, de itt a nők részaránya csupán 26 száza­lék. Az átlagos életkor az üzemben 26 év. E néhány adatból nyilvánvaló, hogy a fiatal munkásnők nehezen ta­A pártélet hírei lálják meg az utat a pártba. A jelenség okait azonban nem kereshetjük kizárólag a párt­szervezet munkájában. A 26 éves átlagos életkor velejáró­ja a nők politikai aktivitásá­nak csökkenése: ebben a kor­ban alapítanak többnyire csa­ádot. A pártszervezet ezért a tanonciskolákból és szakisko­lákból érkező fiatalokat igyekszik felkarolni, hogy még a „kritikus kor" elérése előtt bekapcsolhassa őket az alapszervezet munkájába. ANYAGI ÖSZTÖNZÉS ÉS PO­LITIKAI MUNKA Banská Bystrlcán a vasúti pályakarbantartók alapszer­vezete a pártmunka szervezé­sének rugalmasabbá tételén fáradozik. A munkacsoportok fő feladata itt a pályatest ja­vítása. Ezt a munkát most új anyagi ösztönzési rendszer szerint jutalmazzák. Kitűnt, az új ösztönzési rendszer ön­magában nem elég ahhoz, hogy érezhetőbben lerövidül­jön a javítási munkák ideje. Ez nagyon fontos, mert a vo­natok a javított szakaszokon csak csökkentett sebességgel haladhatnak és a munkák el­húzódása sok késést okoz. A pályakarbantartó részleg alap­szervezete ezért a jutalmazás igazságosságát helyezte mun­kájának előterébe és rugal­masabbá tette a kádermunkát. Az intézkedések a pályatestek gyorsabb szabaddá tételében mutatkoznak meg. (vil./

Next

/
Thumbnails
Contents