Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-20 / 260. szám, szerda

VLADIMÍR CLEMENTIS A

húszas évek elején maroknyi szlovák fiatal tanult a prágai Károly Egyetemen. A szlovák ifjúságnak ez a csoportja volt az egyedüli az apész szlovák értelmiségből, amely nemcsak felfigyelt mindarra a közgazdasági, politikai és kulturális újra, amit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hozott, hanem pozitíven reagált is rá. Az októberi forradalom vívmányaiért lelkesedő, főképpen a forradalmi irodalomért és költészetért rajongó kis csoportban már akkor feltűnt egy fiatalember komolyságával, elvszerűségével, aki a forradalom kultúráját nemcsak művészete szerint, hanem elsősorban marxista—leninista tudományos megalapozottsága és megindokoltsága szerint ítélte meg. Ez a fiatalember: Vladimír Clementis volt. Mint minden csoportosulásnak a történelemben, amelynek mondanivalója van osztályának vagy a népnek, szüksége van egy orgánumra, amelyben mondanivalóját közölheti, úgy ezek a fiatalok is igen nélkülözték ezt. Mivel szegények voltak, s nem támogatta őket semmilyen tehetős intézmény, mert hiszen ezek „uram bocsá" kommunista eszméket akartak hirdetni, ezért eltartott néhány évig, míg sikerült összehozni annyi pénzt, hogy megjelenhetett folyóiratuk első száma. A folyóiratot DAV néven jelentették meg, s a körülötte csoportosuló fiatalokat davistáknak nevezték. Ezen a néven is kerültek be a szlovákiai kommunista munkásmozgalomba. A davisták nem alkottak önálló programot megvalósító különleges szervezetet. Egyszerűen abban az időben, amikor a CSKP-nak még nem volt olyan folyóirata, amely főképpen a haladó szellemű értelmiséghez szólt volna s az új, a szocialista kultúrát propagálta volna, egy maroknyi lelkes, kommunista érzelmű és gondolkodású fiatalember az értelmiség soraiból feladatául tűzte kl ezt magának. Eredeti formájában a DAVnak csak négy száma jelent meg negyedévenként. A davisták befejezték egyetemi tanulmányaikat s szétszóródtak egész Szlovákiában. Clementis Bratislavában íigyvédbojtárkodott, de a DAV gondolatát továbbra is ápolgatta. 1929-ben ennek is eljött az ideje. A DAV új formában, azonban változatlanul marxista—leninista tartalommal, újból megjelent havonta. Főszerkesztője V. Clementis volt. A DAV-ban a szlovák haladó szellemű értelmiség azon részének a hangja szólt a néphez, amely azt követelte, hogy az irodalomban, művészetekben, tudományokban s általában a kultúrában éppúgy, mint a politikában és a gazdaság terén alakíttassanak ki a valódi és becsületes -demokrácia feltételei. A DAV programjául tűzte ki a modern kapitalista társadalom barbárságának a leleplezését, politikájának, közgazdaságának és kultúrájának elembertelenedését, valamint mozgósította a dolgozókat a kapitalizmus ellen és a fasizmus szálláscsinálói ellen. Igyekezett magához vonni és maga köré csoportosítani az országnak minden demokratikusan gondolkodó és cselekvő polgárát, aki meg volt győződve arról, hogy nemzetének jövője egy az emberiség jövőjével. Könyörtelenül ostorozta azokat, akik be akarták fogni Csehszlovákia népét a barna és a fekete fasizmus szekerébe. E

nnek az új DAV-nak nemcsak főszerkesztője, hanem lelke, szervezője és finanszírozója is Clementis volt. Ebben az Időben már önálló ügyvédi Irodája volt. Klienseinek legnagyobb része jogaiban megsértett munkás volt. Clementis mint kommunista, a munkások sérelmeinek védelmét díjtalanul látta el. 1931 tavaszán a magyarlakta Dél-Szlovákiában sztrájkoltak a mezőgazdasági munkások. Magasabb munkabér és emberségesebb munkafeltételek kiharcolása volt a cél. A legtömegesebb és legsikeresebb volt a sztrájk a galántai járásban. A sztrájk a munkások győzelmével végződött, akik új járási kollektív szerződés megkötését és 30 százalékos béremelést harcoltak ki. Némely nagybirtokos azonban nem volt hajlandó az új bérfeltételeket teljesíteni. Ezért a kommunista párt május 25-ére gyűlést hívott össze Kosutra, amelyen a sztrájk járási szervezőjének és vezetőjének, Major István képviselőnek kellett volna kiértékelni a sztrájk eddigi eredményeit és megtárgyalni a további teendőket. A járási hivatal az utolsó pillanatban azonban betiltotta a gyűlést, de erről sem Major elvtársat, sem pedig a környékbeli munkásokat nem értesítette. A munkások Major elvtárs vezetésével jóhiszeműen, mit sem sejtve a gyűlés helyére vonultak, amikor egy útkanyarulatban negyven csendőr útjukat állta és minden felszólítás nélkül lőni kezdett a tömegbe. Három munkás a helyszínen halva maradt és sokan könyebbsúlyosabb sebesülést szenvedtek. Több résztvevőt — köztük Major elvtársat is — letartóztatták. Csehszlovákia Kommunista Pártja parlamenti delegációt küldött Kosutra, amelynek vezetője Clementis volt. Ö lett azután a pörbe fogott Major elvtárs jogi védője a bíróságon. Az akkori jogviszonyokra jellemző, hogy a CSKP ezen parlamenti küldöttségét egyszerűen be sem engedték a községbe. A davisták Clementis kezdeményezésére nemcsak az ország demokratikus gondolkodású közönségét Informálták részletesen a kosutl vérengzésről. Tájékoztató cikkeket küldtek ismert külföldi újság3kba, mint a Le Monde, New Masses, Vestník inostrannoj literarúry, Korunk, Links Kurve stb. s igyekeztek őket megnyerni a csehszlovákiai munkásság ügyének. Clementis levelet írt R. Hollandnak, M. Gorkijnak, E. G18sernek, Scotus Viatornak stb. R. Rollandot meghívta Szlovákiába, hogy „segítsen" felrázni a fiatal szlovák értelmiség lelkiismeretét, melyet még a korrumpált újságírásnak nem volt ideje megmérgezni, s ame'yek apáit Európa szívében fekvő szép, de szegény országban halomra lövik a cinikus kizsákmányolók érdekében''. Clementis a Gläsernek írt leve'ébfin is kéri: „... emelje fel szavát a ko suti áldozatok nevében, hogy elmondhassuk a földmunkások ezreinek, habár a korrumpált csahosok egész faikál vannak ellenük, mellettünk áľ az egész, még meg nem rohadt világ, amelyiké a jövő!" A

mikor azután ríJvidtsran képviselői mentelmi jogának megvonása után bíróság elé állították Major elvtársat és néhány munkatársát, mint „az események előidézőit", Clementis és dr. »Ateichherz voltak a védőügyvédek. Köszönet a kiválóan vezetett védelemnek, a bíróság nem szabhatott ki Majornak és társainak olyan magas büntetést, mint amilyen szándékában volt. Major elvtársat körülbelül másfél év elteltével szabadon bocsátották a lipótvári fogházból. Ettől az időtől kezdve Clementis számos bíróság előtt védelmezte a pörbefogott pártfunkcionáriusokat és a forradalmi mozgalom aktív résztvevőit. Clementis azonban nemcsak a DAV kommunista szellemben való vezetése körüli és a párttagok bíróság előtti védelmével szerzett érdemeket. Ezenkívül beszervezte a haladó szellemű szlovák főiskolai ifjúságot Bratislavában a Szocialista Akadémikusok Egyesületébe (Spolok socialistických akademikov) és ott számtalan előadást tartott. Az ő kezdeményezéséből jött össze 1932. január 6-án Zsol nán 15 szlovákiai város haladó ifjúsága és megalakította a Blok inteligencie Slovenska (Szlovenszkói értelmiség blokját. j Apolta a Sarlóban szervezkedett haladó szellemű magyar ifjúsággal az együttműködést, valamint Az Űt-tal. Az 1935. évi parlamenti választásokon a párt jelölte Clementíst, akit Liptóban meg ls választottak. Itt kell megemlíteni egy tényt, amely abban az időben, amikor megtörtént, jelentéktelen volt, de évtizedek múltán, minden jel szerint katasztrofális jelentőségűvé vált. Az akkori szlovákiai pártvezetőség néhány tagjának befolyása következtében a párt a davisták tevékenységét gyanakodva fogadta és semmibe vette. Ennek egyik oka egyes szlovákiai vezető funkcionáriusok személyes ellenszenve volt Clementis személye iránt s rajtuk keresztül a kommunista érzelmű értelmiség iránt általában. Ezt az ellenszenvet Clementis iránt bizonyítja az a tény, hogy ezek az elvtársak ellene voltak Clementis képviselői jelölésének s csak Gottwald elvtárs autoritásának köszönhető, hogy mégis indulhatott a választásokon. C

lementis elvtársat, aki Ismerte, becsületes, jó indulatú, nyílt szívű, eszű és szavú, jó kommunistának Ismerte, aki kész volt a pártért életét is áldozni. S ilyennek ismerte a párt vezetősége is. Hiszen másként nem lehetett volna parlamenti képviselő, nem lehetett volna államtitkár s végül külügyminiszteri S mégis: a személyi kultusz koholt vádjainak áldozatává lett. A mártírhalált halt V. Clementist, aki most lett volna 65 éves, Szlovákia dolgozó népe örök hálával zárta szívébe. SZANTŰ LASZLŰ akadémikus Tízéves számok találkozása > 0) a ca £3 u e: m x o >J a z < C£ PERZSELT a júliusi nap. Madovy János még a brigádközpont irodájának hűvösében is izzadt. Persze ott is 33 fokot mutatott a hőmérő. Csak az enyhített egy keveset a rekkenő hőségen, hogy az egymásba nyíló két szobának valamennyi ajtaja, ablaka tárva-nyitva volt. Néha bekukkantott egy-egy vendég, nagyobb részben traktorosok. Ügyes-bajos dolgaikat intézték, vagy hozták-vitték a jelentéseket. Ügy látszik, hogy az a nyugdíjas korban levő bácsi nem jövő-menő vendégként érkezett, mert kényelmesen helyet foglalt a sok üres szék egyikében, aztán bölcsen megjegyezte: — Ma cudarul befűtött az öreg. — Be. — Pedig hagyhatna abból a jó tüzelőből télre is. — Hagyhatna. — Ügy mint ti hagyogattok a csépelni valóból búcsú utánra. (Alsószellben szeptember első vasárnapján tartják a búcsút). — Augusztusra már egyetlen kalász sem marad. Az öregben csak nem alszik az ördög. — Igen csendes az udvarod. — Csak a határ, meg a raktár legyen hangos. — Nemigen törik magukat ezek a mai fiatalok. — Nem. De. azért Szkalnyickiék tegnap (július 21-én) is 475 mázsa búzát csépeltek ki. — Hm ... Annak idején, na egy helyben volt annyi termény, egy nap alatt kétszázötven mázsát is csépeltünk. Egyetlen ezres, kasznival, nem ekkora négy géppel. — Rosszul tudja, nem négy, hanem öt kombájn arat. — Na, ugye! — Csakhogy azt a 475 mázsa búzát nem az öt, hanem egy kombájn csépelte ki, méghozzá egyenesen lábról. — Egy kombájn? — Az öreg idegesen ugrott fel a helyéről. — Eh, ne csinálj belőlem bolondot. Dicsekesztek, meg anynyit írtok, amennyit akartok. — Higgye el, hogy minden raktáros szívesebben írna inkább kevesebbet, mert neki minden szemmel... Ezt már nem hallgatta meg a kedves vendég, nagy sértődöttséggel távozott. Már csak az ajtón kívül jutott eszébe, hogy az egész dolgot egy kézlegyintéssel befejezze. AZ 1718 HEKTÁROS SZÖVETKEZET VEZETŐI akkor még nem szívesen nyilatkoztak a hektárhozamokról, mondván, hogy csak hozzávetőleges számokat mondhatnának, az Ilyeneknél meg az újságírók gyakran megnyomják a tollat. — írjon majd a biztos számokról, — mondták. Két hónap után újra találkoztunk. Már abból is sejthettem a kiváló eredményeket, ho^y az irodában Dobri Jenő közgazdász készséggel rakta elérő a kért adatokat. Mintha csak azt mondta volna a nagy készséggel, hogy lásd, nem kell szégyenkeznünk. Akkor még nem tudtam, hogy épp olyan elismerésre jogosultan mutathatta volna meg a tavalyi, vagy a korábbi év eredményeit is. Azt sem, hogy éppen ebben a párját ritkító aszályos esztendőben érték el a legjobb eredményeket a gabonatermesztésben, és előreláthatólag az állattenyésztés is sikeresebb lesz a tavalyinál. Vettük az ideitől visszafelé sorban az éveket. Hol több, hol kevesebb mértékben, de a fejlődés mérlege mindig az utóbbi év javára billent. Ök ezt így mondják — léptünk, lépegettünk előre, már amennyire az erőnkből tellett. Egyébként semmi különös nem történt. — Semmi különös. S mi lenne, ha tízéves adatokat összehasonlítanánk? A közgazdász mosolyogva jegyezte meg: — Kérem, ennek semmi akadálya. S mert náluk a rend az rend, pillanatok alatt papírra kerülnek a termelés, illetve az eladás adatai. Lássuk előbb a hektárhozamokat. 1957-ben 1967-ben Búza 18,40 q 41,85 q Árpa 15,83 q 30,24 q A zabot nem tudom összehasonlítani, mert nem jegyeztem fel csak az idei hozamot. Most 40,15 mázsa termett hektáronként. Az árpához még annyit, hogy ebben az átlagos hektárhozamban az a 60 hektár árpaterület is benne van, amelyiket úgyszólván teljesen megsemmisített a jég. De nézzük most az eladást az említett terményekből. 1957 1967 Búza 1009 mázsa 4990 mázsa Árj>a 1554 mázsa 3000 mázsa MÉG AZT SEM árultam el, hogy a szövetkezet 1957-ben 402, az idén 323 hektáron termelt búzát. Időközbein ugyanis előnyös földrendezés közben a szövetkezet 231 hektár földet az állami gazdaságnak adott át. Az eddigiekhez még hadd tegyem hozzá, hogy 1957-ben az említett terményekből 1990 mázsa maradt a szövetkezetben takarmányalapnak, az idén pedig nem kevesebb, mint 8609 mázsa. És több a zab, több, a kukorica, sőt jóval több a szálastakarmány is. De hát ez még nem minden, a takarmány csak az állattenyésztés eredményeiben realizálódik. S mit mutat ez Alsószelin? Beszéljenek itt is a számok, miből mennyit adtak, illetve adnak el a szövetkezetesek. Termék 1957 1967 Tej (Itt.) 322 397 1000 000 Tojás (db.) 107 761 640 000 Marhahús (q) 533 1600 Sertéshús (q) 1025 2 000 Még egyszer megemlítem, hogy az 1967-es mennyiséget 231 hektárral kisebb területről adták el, mint az 1957-est. Hát ugye, tíz év alatt sem történt semmi különös, csak éppen anynyi, amennyit a felsorolt adatok bizonyítanak. Kiegészítésként még egy adatot. 1957-ben 514 tagja volt a szövetkezetnek. Akkor a természetbemieken kívül 4 074 956 koronát oszthattak szét a tagok között. Az idén ennek megközelítőleg a kétszeresét, — 370 tagnak. S emellett most a szövetkezeti alapokból fizetik a szövetkezeti tagok biztosítását, a szövetkezet fizeti az adót a háztáji földekért... Hát ilyesmiről árulkodik a tízéves számok összehasonlítása. Látszólag semmi különös nem történt. Mert ók ezt a változást olyan természetesnek tartják, mint az életszínvonal emelkedésével kapcsolatos követelményeiket. Többért többet kapunk — ez az alapelvük. Ügy illenék, hogy a kiváló eredmények eléréséért mondjunk valami szépet például Váci István agronómusról. Hát mit mondjak. A legszebb szavakkal sem tudnám előidézni azt az örömöt neki, mint például a gelencei 48 mázsás hektárhozam. Vagy Toncsko Dezső elnök? Ha az elismerő szavakért dolgozna, már régen pihenhetne babérjain. A közgazdász? Hej, hogyan kellett gazdálkodni a koronákkal. De itt sem a szavak az érdekesek, hanem az eredmény. És az állattenyésztés? Tekintsünk a korábbi számokra. Hát a tagság? Már korábban elárultam, megtalálta helyét. Nincsen rózsa tövis nélkül, eszerint az alsószeli szövetkezetben is lehetnek problémák, még ennyi eredmény mellett ls. Mi tagadás, vannak. Miért ne lennének. Minden új lépés új probléma. Hogy itt kellene róla szólni? És nekem? NÉZZÜK A KIEMELT SZÁMOKAT. A szövetkezet vezetői a jelenlegieknél sokkal nehezebb helyzetekben ls mindig megtalálták a megoldás lehetőségét, még inkább a közösség dicséretére válik, hogy a tagság csaknem egyhangúlag támogatta a vezetőséget. S ha a 370 tag a nehezebb időkben meg tudta oldani a felvetődő napi problémákat, most már a továbbiakat bízzuk csak nyugodtan rájuk. Bár az országos átlag ls úgy alakulna, mint az alsószeli szövetkezetben. HARASZTI GYULA