Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-02 / 242. szám, szombat

E bben az uborkaszezonban az éjsza­kai Párizsba viszem el olvasóin­kat. Ezt a Párizst még a francia fővá­ros lakói sem ismerik, mert az efféle tapasztalatokat szívesen átengedik a turistáknak, pontosabban a gazdag tu­ristáknak, akikkel elhitetik, hogy Pá­rizs a mámoros élvezetek és a csodá­latos bohóságok városa. Ebből a hír­névből egész iparág él... — Hihetetlen, milyen ostobák az em­berek — mondja elkeseredve az „Éj­szakai Párizs" városnéző körutazás Idegenvezetője, miközben egy kövér spanyol matrónát csitítgat, aki na­gyon felháborodott amiatt, hogy 15 perccel előbb kérték az utasokat, fog­lalják el helyüket a buszban. — De asszonyom, a repülőtéren is előbb hív­lák az utasokat a gépekbe. Az utazási irodák külföldiek vagy vidékiek számára megszervezik az éj­szakai mulatóhelyek csoportos látoga­tását. Egy 15-tagú dél-amerikai, angol és svéd csoporttal én is beszállok a városnéző autóbuszba. — Az amerikai­ak most már ritkábbak — súgja bizal­masan a fülembe az Idegenvezető. — Nagyon megkopasztottuk őket. AZ IDEGENVEZETŐ Az éjszakai barangolás legmulatsá­gosabb emlékei az Idegenvezetőhöz fű­ződnek. Hosszú, vézna alak, igazi pá­rizsi vagány, udvariasan csipkelődő. Nehezen tudnám visszaadni kitűnő be­mondásait, szellemes szójátékait, pe­dig a legszívesebben róla írnék. Mar­cel, pardon, Marcel úr — ő ugyanis mindjárt helyesbítene — nem kedvte­lésből űzi foglalkozását, hanem egy kis mellékeshez akar jutni. Az idegenvezető elhelyezi a vendé­geket a kocsiban, és felkéri a nagyér­demű társaságot, „diplomáciai bonyo­dalmak" elkerülése végett ne változ­tassanak a renden. Az utazási iroda prospektusában ezt olvasom: „Az est leszállta után ezer­nyi csillag gyúl ki Párizsban, az éjsza­ka világosabb a nappalnál... Fényben úszik a Champs Elysées, tündöklik a Montmartre, reklámok ragyogása csá­bítja az éjszaka vándorait, hogy tölt­senek néhány vidám órát a híres, han­gulatos mulatókban. Mindenütt zene­szó, mintha a levegőt ls gyönyör itat­ná át,... Káprázatos szórakozásban lesz részük három jellegzetes párizsi mulatóhelyen. Pezsgő, tündéri mutat­ványok, förgeteges francia kánkán ... Ezen az éjszakai körúton feltárul Pá­rizs minden bála .. A prospektus biztosítja a turistákat, hogy az iroda idegenvezetője „... min­denütt velük lesz, hogy segítsen az est varázsának élvezésében". Árról is biz­tosítja a vendégeket, hogy a kocsi szállodájukba, vagy annak közvetlen közelébe szállítja vissza őket. Szemünk előtt vonul el Párizs. Káp­rázatos, tündöklő, eleven hús-vér vá­ros. Útitársaim mindezt szórakozottan nézik, képzeletben már a prospektus Ígérte örömöket habzsolják. A Bastille negyedben utcabállal kell kezdődnie a műsornak. Itt a lakosság harmonika-kísérettel járja jellegzetes táncait. Autóbuszunk a Köztársaság térnél azonban hirtelen a Montmartre felé kanyarodik. Marcel udvarias fel­világosítással szolgál, hogy változott a program, a népi utcabál helyett apacstáncokat látunk. (Az este három­szor is ígérték nekünk, mint válogatós gyermeknek a tortaszeletet, ha szépen megeszi a spenótot.) A PIGALLE Tíz óra. Kis csoportunk kiszáll a PI­galle téren. Nincs idő megbámulni a híres szökőkutakat; Marcel úr, a „Pá­rizs Évája" bejárata felé tessékel ben­nünket. Egy nagy külföldi társaság már megelőzött, örülnek érkezésünk­nek, mert végre kezdődhet a műsor. Meztelen keblű, formás hölgyek je­lennek meg a színpadon. Minden moz­dulatukkal igyekszenek érvényre jut­tatni szépségüket. Különös, érthetet­len keveréknyelven énekelnek ls vala­mit. Lesújtó véleménnyel vagyok az egészről, de úgy látszik, a társaság­nak más a véleménye. Egy Herkules ront a színpadra, élénk gesztikulálással igyekszik illen­dőségre bírni a táncosnőket, de a paj­zán nőcskék elsiklanak mellette, s vé­gül diadalmaskodnak. A tusakodás közben még azt a fügefalevélnyl intim fehérneműdarabjukat Is elvesztik. Csoportunkból az egyik dél-ameri­kai, aki mindjárt az első sorban ült, egészen elpirult, a szeme majd kiesett izgalmában. Egy másik szinte falta te­kintetével a meztelen táncosnőket. A férfiak elragadtatva brávóztak, és pezsgőspoharaikat a táncosnők felé emelték. (Az ital pocsék, íztelen lan­gyos löttyöt szolgáltak fel pezsgő gya­nánt.) A táncosnők eltűnnek a színfalak mögött, s előlép egy bűvész, hogy csil­lapítsa a felajzott kedélyeket. Mutat­ványai nem rosszak, de nem érdeklik a közönséget, amely a táncosnőket akarja látni. Meg ls jelennek teljes parádéban. Alig látszanak ki a sok selyemből, csipkéből és strucctollból. Tánclépés­ben járnak a színpadon, az egész in­kább sportparádéra emlékeztet, per­sze mutatványukat előreláthatóan vet­kőzéssel fejezik be, amit a közönség kéjes arckifejezéssel kísér. A közönség tombol. Egyesek szinte kővé merednek az izgalomtól. Én vi­szont le vagyok sújtva. Hát ezért jön­nek Ide az egész világból? Hol itt a művészet? Ez csak az ösztönök fel­korbácsolása, méghozzá visszatetsző módon. Lehet, hogy éppen ezen a helyen, ahol ülök, valaha Rochefort, Valles, Courbet, Manet, Francois Coppée ült. Törzsvendégei voltak akkor a Rat mort (döglött patkány) névre hallgató lo­kálnak, amely sziporkázó szellemessé­géről volt híres. A prospektus szerint elegáns mulatóhelven vagyunk. BOULE NŐIRE Marcel elérti pillantásomat. Gúny villan szemében. Gondolatolvasó. Ű már régen belefásult. Sietve tovább tereli a társaságot Mintegy kétszáz méterre van a Boule nőire (fekete gömb). Tizenöt lépcsőn botorkálunk lefelé, majd egy mocs­kos pincébe jutunk. A komor helyi­ségben a szenny a díszlethez tarto­zik. A múlt században a romantikát kedvelő párizsiak kedvelt mulatóhe­lye volt. Ide jártak zülleni a „vastag combú szépség" báljára. így hívták a kocsma tulajdonosát, egy örömlányt, aki a direktórium idején Barras barát­nője volt és „megszedte magát". Mi lett a hires helyből?! — Hozzon gyorsan tizenöt poharat — utasítja Marcel a felszolgáló lányt. A zenekart lemezjátszó helyettesíti. Egy vetkőző táncosnő unottan űzi mesterségét. Még csak nem is szép. Partnere erotikus és politikai kétértel­műségekkel szórakoztat, de az idege­nek egyáltalán nem értik a csattanóit. Kínos érzés. A terem végén utcalányok üldögél­nek. Rá se hederítenek csoportunkra, mert tudják, hogy az urak kísérettel jöttek, s a csoport vezetőjét követve csakhamar eltávozik. A sztriptíz-táncosnő sietve átöltözik. Úgy látszik, egy másik lokálban vár­ja a további műszak. Párizsban vagy ötszázan űzik ezt a foglaíkozást. Fel­lépésenként mintegy 15—20 frankot kapnak. így hát kénytelenek egy éj­szaka több helyen ls fellépni. CSALODAS Az utcára kilépve két férfi verek­szik a járdán. Természetesen nőért. Azért a nyakam tenném rá, hogy fel­bérelték őket, legyen egy kis látvá­nyosság az idegeneknek. Társaim gyorsan beszállnak a buszba. Borzon­gás fogja el a gazdag magánzókat. Következik az apacstánc. A turisták kiábrándultan nézik. Becsapták őket? Ezt egyik sem akarja bevallani. Hogy­isne. Otthon, baráti körben feltétlenül el akarnak dicsekedni „párizsi éjsza kai élményeikkel"! A „vidám Párizs" azonban pillanatnyilag kiábrándítóan hat. A negyed lakói stricisapkájukban, vörös apacskendőikkel és matróztri­kójukkal úgy festenek, mintha a múlt századból léptek volna elő. Többségük jelmezbe bújtatott diák. így keresnek egy kis zsebpénzt. Ezek az apacsok elég Intelligensek ahhoz, hogy ne ve­gyék komolyan önmagukat. Még ak­kor ls, amikor az apacs haragot szín­lelve úgy képen teremti partnernőjét, hogy az a terem másik sarkába pen­derül. Jól megjátszott beállítás. Cso­portunk idősebb hölgyei szemlátomást élvezik. Az a jókedvű dél-amerikai öregúr, aki Párizs Évájában elemében érezte magát, most zavarba jön, da­dog, lesüti a szemét, amikor egy vér­beli táncosnő táncra kéri fel. Elég magas pozíciója van otthon, s gép­írónői rettegnek tőle. Most egy angol méltatlankodik. Bar­na táncosnőt akart, de szőke jutott ne­ki. Általános derültség. A hangulat egyre forróbb. Sajnos, a bemutató itt is vetkőzéssel végződik. A férfiaknak megengedik, hogy maguk „tépjék le a margaréta szirmait". Vezetőnk még egyszer felszólítja a társaságot egy utolsó fogyasztásra. Ez is benne van az éjjeli városnézés árában. Azt viszont pártfogoltjaira bíz­za, mennyi borravalót adnak neki. Ez nincs kikötve ... A lehangoltság pillanatai következ­nek. Mindenki magában számol. Ez a három óra legalább száz-kétszáz frankba került. Ennyiért legalább egy hétig kell dolgoznia a becsületes mun­kásnak. Egyesek savanyú arcot vág­nak, mások még mindig a mámor ha­tása alatt nem bánnak semmit. Visszatérünk az Opera térre. Éme­lyeg a gyomrom: a zaj, a hőség, a vacak pezsgő, meg az olcsó látvá­nyosság megtette hatását. De látom, nem én vagyok az egyetlen, aki meg­csömörlött. Vége a napnak. Marcel Igyekszik elcsípni a földalatti utolsó kocsiját. Egy hallgatag angol pár most felélén­kült, s rá akar beszélni egy dél-ameri­kai csoportot, menjenek el hagymale­vesre a vásárnegyedbe. Menekülök előlük. Párizs jobbra ér­demesült. A LIDO EJJELI MULATÓ TÁNCOSNOI KARDOS MARTA SZICÍLIAI ÚTIJEGYZET E — Éjszakai halászat A Ciane Szicília legkisebb én legvadregényesebb folyója. Slra­ci'.sa egyik látványossága. Part­lát citrom- és narancsligetek, gesztenyeültetvények, egymásba boruló lombfák, messzire látszó bokrok szegélyezik. A csónakban szemfülesnek kell lennem, hogy kivédjem a papi­ruszlevelek cirógatását. Ha ügyes az ember, egy-két szálat leszakít­hat, ha nem, könnyen belepottyan a vízbe. Ha szerencsénk volt, Claudiő­161, a halászlegénytől bölcsön ka­pott zsebkéssel hozzáfoghatunk a nagy műhöz. Utasításai szerint le­hámozzuk, majd vékony szeletek­re vágjuk a növény megvastago­dott alsó szárát Folytatnánk, ha olyan kézügyességünk és gya­korlatunk lenne benne, mint az egyiptomiaknak volt. A papirusz kidolgozásának titkát nemzedék­ről nemzedékre örökölve féltve őrizték, Akik ismerik, ma is őr­zik,.. Ismét csónakba szállunk, Atl­célunk a nyílt tenger. Egymás után kígyóinak a halászbárkák fényszórói, nyilván azért, hogy az éjszakai ntasok biztonságban érezhessék magukat a keresztbe rakott faléceken. Ma a halászok a főszereplők. Biztosra mennek. Horog és háló nélkül. Mesterségük titka a Jó szem, gyorsaság és ügyesség. Lassan, ütemesen himbálódzik a csónak. Giovanni akrobata módjá­ra kapaszkodik a bárka peremé­be. Eltűnik egy magas bádoghen­gerben, melynek üvegén keresztül szemléli a tenger mélyét. Ml is megleshetjük a tenger világát. Olyan, mint egy óriási akvárium, melynek lakóit nem nagyon za­varják a cipő- és fazékmaradvá­nyok. Giovanni gyors mozdulattal ké­szenlétbe helyezi hosszó rúdra erősített, vasvillaszerü háromágú szigonyát. Az első áldozat — egy tintahal váladékával zavarossá te­szi a vizet, de nem menekülhet. Giovanni gyakorlott mozdulattal a szájához emeli, és átharapja nyakát. Undorító látvány. — Ka­put — Jelenti kl elégedetten Gio­vanni, és a bárka aljába dobja áldozatát. Giovanni serénykedik. Dgy lát­szik ebből a zsákmányból kell biztosítania vacsoránkat. Nem vi­tás, hogy minden turistának meg kell ismerkednie ezzel az étel­különlegességgel. Egy halász 20— 30 kilogrammos zsákmányra Is szert tesz egy este. Ennyi a „nor­májuk". Az előítéletüket félredobó tu­risták — Jómagam is — gyanút­lanul kóstolják meg a főtt poli­pot. Még így is védekezik. Erede­ti olasz vagy talán szicíliai fogak kellenek hozzá. Nyilván ezért ked­velt csemegéje az ittlakóknak. Számunkra szokatlan és élvezhe­tetlen különlegesség. Szerencsére ntolsó fogásként kardhal került terítékre, s a re­mek szicíliai borok meg az éj­szakai halászat benyomásai fe­ledtették ax ürömöt és csalódást. IX.

Next

/
Thumbnails
Contents