Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-15 / 255. szám, péntek
Összhangban a társadalmi fejlődéssel A VDK KÜLÜGYMINISZTÉRIUMA TILTAKOZIK Haiphong bombázása miatt (ČTK J — A közlekedési dolgozók prágai központi kultúrházában kezdődött csütörtökön Miroslav Zavadilnak, a CSISZ, Központi Bizottsága elnökének beszámolójával a CSISZ Köz-' ponti Bizottsága plenáris ülésének második napja. Beszéde bevezető részében leszögezte, hogy a plénum feladata annak a tervnek megvitatása és jóváhagyása, amely az V. kongresszus határozatának megvalósítását szolgálja. „Elmondhatjuk — jelentette ki M. Zavadil —, hogy a CSISZ V. kongresszusa fontos határkő az ifjúsági mozgalomban. Mind előkészítése, mind eredményei felkeltették az ifjúság érdeklődését, belföldön csakúgy, mint külföldön. Az új szempontok és váltóNyilatkozat (CTK) — A Csehszlovák Írószövetség Központi Bizottsága szeptember 14-én a következő nyilatkozatot tette: „A Csehszlovák írószövetség Központi Bizottsága szeptember 14-i prágai plenáris ülésén foglalkozott a csehszlovák írók és művészek ún. kiáltványával, amelyet a londoni „Sunday Times" című folyóirat 196^. szeptember 3-án hozott nyilvánosságra. A Csehszlovák írószövetség Központi Bizottsága ezzel a „kiáltvánnyal" nem óliajt foglalkozni, mivel közönséges csalásnak tartja. Tűzoltók a Slovnaíta (ČTK) — Ma, pénteken érkeznek Bratislavába a bulgáriai, NDK-beli, lengyel, szovjet és román tűzvédelmi egyesületek parancsnokhelyettesei, akik részt vettek Prágában a Varsói Szerződés tagállamai tűzvédelmi értekezletén. Holnap a prágai értekezlet további 50 tagja érkezik Szlovákia fővárosába. A Slovnaftban megtekintik a szilárd haboltó készülékeket, valamint az üzemet. Sikeresek a CSISZ utazási akciói A CSISZ fővárosi bizottságának tájékoztatása szerint tegnap 220-tagú ifjúsági küldöttség utazott Moszkvába. A küldöttség tagjai — kiváló munkaeredményeket elért fiatal bányászok — 12 napos szovjetunióbeli tartózkodásuk során tapasztalatcserét folytatnak a szovjet fiatalokkal. A CSISZ fővárosi bizottságának dolgozói a továbbiakban elmondták az újságíróknak, hogy a CSISZ idén sikeres nemzetközi csereakciókat bonyolított le. Hazánkból összesen négyezer egyetemi hallgató és diák' látogatott külföldre. Különösen nagy sikere volt az orvostanhallgatók tanulmányútjának, valamint a külföldön és a hazánkban is megrendezett nyelvtanfolyamoknak. A nemzetközi építőtábor tagjai az európai országokon kívül Tunisban, Marokkóban és Törökországban ls jártak. A hazánkba érkezett fiatalok e tábor keretén belül utakat és garázsokat építettek. (km) A prágai vár lovardájában szeptember 21-én nagyszabású kiállítás nyílik az orosz klaszszikus irodalom géniuszának, Lev Nyikolajevícs Tolsztojnak életéről és művéről. A kiállítás rendezői a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség, a Művelődés- és Tájékoztatásügyi Minisztérium, a Csehszlovák Képzőművészeti Szövetség, valamint a köztársasági elnöki iroda. Az expozíció anyagának nagy része — a tavalyi tokiói siker után — Prágában először kerül európai nyilvánosság elé. A látogatók a szovjet tulajdont képező 1115 kiállítási tárgyon kívül megtekiiathetík a Tolsztojjal kapcsolatos csehszlovákiai emléktárgyakat és kiadványokat ls. zások, amely az ifjúsági szervezet tartalmának, tevékenységi formájának és szerkezetének módosítását célozzák, összhangban állnak a társadalmi fejlődés eddigi eredményeivel és a fiatal korosztály gondolkodásmódjával és érdekeivel. Mind a szövetségben, mind a szövetségen kívül több vitát folytattak a CSISZ-klubok jövendő formájáról és szerepéről, mivel ezek 15—18 tagú alapcsoportokat képeznének. A közeljövőben rögzítjük a CSISZ Iskolai és internátus! hálózatának felépítésére vonatkozó szempontokat is. Érdekes összehasonlítás (CTK) — Hazánk 202 kiválasztott mezőgazdasági üzemében vizsgálták ebben az esztendőben, mi okozta a mezőgazdasági gépek iránti érdeklődés csökkenését. Az okok között első helyen áll az anyagi eszközök hiánya, a gépek magas ára, de gyakori a kifogás a gépek minősége, szerkezete miatt ls. A gépvásárlásban észlelhető csökkenés azonban csak átmeneti jellegű, és elsősorban azzal indokolható, hogy a mező gazdasági gépgyárak felszerelése még nem felel meg a követelményeknek. Ezt bizonyítja többek között az igaerők összehasonlítása is. 1936-ban a gazdaságokban 546 000 ló, több mint egymillió Igásállat és több mint 8000 traktor volt. Ezek összteljesítménye 366 000 hektáron végzett közepes szántáshoz szükséges energiát képviselt. A múlt évben 159 000 ló, 10 000 igásállat és közel 186 000 traktor műszakra átszámítva csupán 239 000 hektáros szántóenergiát képviselt, ami az 1936-os kapacitásnak csupán 65,3 százaléka. A mezőgazdasági dolgozók körében végzett közvéleménykutatás szerint nagyobb teljesítményű — legalább 50 lóerős — traktorokat, igényelnek, és nagyobb az igény a komplexgépek iránt Is. Eredményes a „Z" akció (CTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére Szlovákia egyes kerületeiben még nagyobb lendülettel folyik a községszépítés és a közhasznú berendezések létesítése — állapította meg az SZNT községfejlesztési bizottságának ülésén Anton Ťažký megbízott. Ez év első felében Szlovákiában a „Z" akció keretében közel 89 millió koronával több értéket hoztak létre, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában, és 8 millióval több volt a ledolgozott brigádórák száma ls. + A szlovákiai magnezitipar dolgozói ma ünneplik a „Magnezit" című üzemi újság alapításának 20. évfordulóját. A lapot a Forradalmi Szakszervezeti Bízottság alapította 1947. szeptember 15-én Lovinobaňán, amikor a munkásosztály harcolt a magnezitüzemek államosításáért. Első szerkesztője Ján Marko mérnök, jelenlegi miniszter, az SZNT műszaki bizottságának elnöke volt. A csehszlovák közönség láthatja majd Tolsztoj kéziratainak egy részét, naplóját és több személyes tárgyát, közöttük azt a cipőt Is, amelyet Tolsztoj saját maga készített. Ott lesz az a fonográf is, amelyet Edison küldött a Jasznaja Poljana-i szellemóriásnak. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a kiállítás alatt megrendezett Tolsztojfilmfesztivál, amelyen a közönség megtekintheti a Tolsztoj regényei vagy novellái alapján készült szovjet és külföldi filmalkotásokat, közöttük a Háború és békét és az Anna Karenlnát. A kiállítás, amely „A világirodalom csillaga" címet viseli, joggal számíhat a közönség széles körű érdeklődésére. Um) KÖZÉLET Kinevezés Antonín Novotný köztársasági elnök dr. Kari Petrželkát, Csehszlovákia kambodzsai nagykövetét kínevezte Csehszlovákia új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé a lagoszi királyságban. Vladimír Knap, eddigi nagykövetet felmentette funkciója alól, és más feladatokkal bízta meg. Fogadás A Központi Szakszervezeti Tanács meghívására szerdán este Prágába érkezett Hyden Dingiswayo Banda úr, a Zambiai Köztársaság szövetkezeti és népjóléti minisztere. A vendéget csütörtökön fogadta Vratislav Krutina, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke. RÖVIDEN * Josef Krejčí miniszterelnök-helyettes, nehézipari miniszter csütörtökön tekintette •meg a brnóí nemzetközi gépipari vásár csehszlovák részlegét. + A Csehszlovák Pedagógiai Egyesület meghívására szeptember 14-én Szergej Mihajlovics Jazikovnak, az OSZSZK pedagógiai egyesülete alelnökének vezetésével tíztagú szovjet pedagógusküldöttség érkezett Prágába. A küldöttséget fogadta dr. jirí Hájek közoktatásügyi miniszter. * Nagy esőzések következtében az Elba szintje elérte a * 365 centimétert. Míg két héttel ezelőtt az alacsony vízállás miatt korlátozni kellett a teherhajók merülését, ma már az Ostí nad Labem-i kikötőből teljes terheléssel indulnak a hajók Déčínbe, Hamburgba és Magdeburgba. * A Klement Gottwald páncélos alakulat parancsnokságán az újságírók szeptember 14-én megismerkedtek az alakulat 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség előkészületeivel. A kitüntető kijevi bielocerchovi, dukelsko-prešovský és popradský neveket viselő alakulat 1943. májusában ala kult Novohoperszkben. k A Prága melletti Suchodolban csütörtökön befejeződött a Csehszlovák Tudományos Akadémia vezető dolgozóinak és az Akadémia munkahelyein működő pártalapszervezetek el nökeinek országos szeminárlu ma. * A Szovjetunió öt évtizedét bemutató kiállítás nyílt meg szeptember 14-én a prágai Vigadóban. * Ľudovít Bortel, az Idegen forgalmi Kormánybizottság fő titkára csütörtökön visszatért Lisszabonból, ahol részt vett UIOTO európai bizottságának ülésén. * Csütörtökön Prágába érke zett Nyikolaj Vasziljevics Faddejev, a KGST tanácsának titkára. A délutáni órákban fogadta őt Otakar Simönek mérnök, miniszterelnök-helyettes, a KGST tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke. Megbeszélésük tárgya a tanács végrehajtó bizottságának október elején kezdődő 31. ülésének előkészületei volt. Növekvő forgalom (CTK) — Helmut Kern úr, Hamburg város gazdasági szenátora Brnóban csütörtökön találkozott az újságírókkal és kijelentette, hogy Hamburg, mint kikötőváros bővíteni óhajtja kapcsolatait Csehszlovákiával. A csehszlovák tranzito forgalom Hamburgban az elmúlt évben 1 496 172 tonna volt. A hamburgi szenátor közölte, hogy a kikötő vezető tényezői megelégedéssel fogadják a Duna, Odra, Elba-csatorna építésére vonatkozó csehszlovák terveket, mivel ezzel a csehszlovák—hamburgi hajóforgalom növekedne. Helyreigazítás Tegnapi számunkban a „A magyar ipar Brnóban" című távíróval vett tudósításunkba néhány sajnálatos hiba csúszott be. Az utolsó bekezdés helyesen így hangzik: „A vásár folyamán három szakmai napot is rendeznek a magyar kiállítók: a Budavox a hírközlő technikáról, a Mogürt a dömperekről és a Komplex az élelmiszeripari gépekről..." (Folytatás az 1. oldalról) mi háborújáról, amely most könyv alakban jelent meg Londonban. Az írók többsége határozottan elítélte az amerikaiak vietnami agresszióját; és követelte a béketárgyalások megindítását. Nemzetközi tudományos konferencia a Nagy Októberről Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda tegnap közölte, hogy már negyven ország képviselői és számos szovjet tudós jelentette be részvételét a bakui nemzetközi tudományos értekezletre, amelyen az Októberi Forradalom eszméinek az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalmak fejlődésére gyakorolt hatását értékelik. Tanácskozás a világűr békés kihasználásáról New York (CTK) — New Yorkban tegnap megkezdődött a világűr békés kihasználásával foglalkozó ENSZ-bizottság 10. ülésszaka. Kurt Waldheim, a bizottság elnöke rámutatott a világűrkutatásban az utolsó tíz évben elért sikerekre. Morozov szovjet küldött sajnálatát fejezte ki, hogy az ENSZ jogügyi albizottságának ülésén nem vitatták meg az űrhajósok szerencsétlenség vagy kényszerleszállás esetén való megmentésére vonatkozó szovjet határozat-tervezetet. Kijelentette, hogy a szovjet küldöttség támogatja azt a csehszlovák javaslatot, hogy az ENSZ jogügyi albizottsága dolgozza ki a világűr békés kihasználásának jogi alapelveit. Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda tegnap közölte Jifí Hendrychnek, a CSKP KB politikai irodája tagjának cikkét, amelyben a szovjet olvasókkai ismerteti a CSKP XIII. kongresszusa programjának teljesítését. A XIII. kongresszuson kitűzött feladatok teljesítése érdekében a párt és az állami szervek számos intézkedést hoztak, és a tavalyi év eredményei sok téren kielégítőek — állapítja meg Jifí Hendrych. Rámutat, hogy a nemzeti jövedelem 1.966ban 8,4 százalékkal növekedett. A párt tevékenysége köztársaságunk hosszú tartamra szóló fejlesztési programjának kidolgozására irányul. Emellett számos nehézséget és olyan akaLapzártakor érkezett NEGYVENMILLIÓ LÁTOGATÓ AZ EXPO-67-EN Montreal (ČTK) — Szeptember 13-án este lépte át a negyvenmilliomodik látogató az EXPO-67 világkiállítás kapuját. A világkiállítás befejezése előtt hat héttel tízmillióval több látogató volt, mint ahogy eredetileg számították. Már most biztos, hogy az EXPO-67-et sokkal többen tekintik meg, mint eddig bármelyik világkiállítást. AMERIKAI FELSZÓLALÁS GENFBEN Genf (CTK) — W. S. Foster, az amerikai küldöttség vezetője a genfi leszerelési értekezleten felszólalt a tegnapi ülésen és rámutatott arra, hogy a legutóbb benyújtott tervezet figyelembe vette az atomfegyverekkel nem rendelkező országok észrevételeit. Szerinte a tervezet kidolgozói arra törekedtek, hogy lehetetlenné tegyék egy esetleges szerződés kijátszását. AMERIKAI PROVOKÁCIÓ KOREÁBAN Tegnap amerikai katonák átlépték Koreában a fegyverszüneti vonalat, mire a KNDK fegyveres erői beavatkoztak és visszatérésre kényszerítették őket. A koreai és kínai fegyUgyancsak Saigonból jelentik, hogy a katonai junta megkezdte az ellenzék elleni hadjáratát. Bíróság elé idézték pl. Dzu ügyvédet, a szeptember 3-i elnökválasztás polgári jelöltjét, és pénzügyi csalással vádolják őt. Mint ismeretes, Dzu ügyvéd korábban kijelentette, hogy a hatalomra került dél-vietnami tábornokok meghamisították a választások eredményét, és csalással kerültek hatalomra. Hanui — A rossz időjárás miatt a VDK elleni amerikai légitámadások csütörtökön szüneteltek. Tito a Nagy Októberi Forradalom jelentőségéről Belgrád (CTK) — A Kommunist, a JKSZ Központi Bizottságának lapja közölte joszip Broz Titónak, az „Októberi Forradalom és Jugoszlávia nemzetei" című cikkét, amelyben megállapítja, hogy a Nagy Októberi Forradalom ós az első szocialista állam létezése nagy hatással volt Jugoszlávia nemzeteinek történelmére. Ha nem lett Volna az Októberi Forradalom, Jugoszláviában sem győzhetett volna a forradalom. Az Októberi Forradalom és a szocializmus építése a Szovjetunióban és más országokban azt bizonyítja, hogy a szocializmus fejlődésének az az alapfeltétele, hogy a dolgozókat bekapcsolják az állam irányításába. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szocializmust különböző utakon lehet elérni. Az Októberi Forradalom győzelme lehetővé tette a szocializmus győzelmét más országokban is. dályt kell leküzdenünk, amelyet a nemzetközi imperializmussal való súrlódások következtében keletkeznek. A nemzetközi helyzet kiéleződésével kapcsolatban hazánkban is megnövekedett korunk fő ellentétének — a kapitalizmus és szocializmus közötti ellentétnek a befolyása. Ez megnyilvánul gazdasági és politikai téren is, de elsősorban az Ideológiai harcban. Jifí Hendrych cikke további részében hangsúlyozta azokat az új és fokozott feladatokat, amelyek a szocialista fejlődés jelenlegi szakaszában hárulnak a pártra. A szocialista építés útja Igazolta kommunista pártunk irányvonalának helyességét, — írja végül Jifí Hendrych. verszüneti bizottság tiltakozott a provokáció ellen. (ČTK) BUKARESTBEN FOLYTATÓDTAK A TÖRÖK— ROMAN TÁRGYALÁSOK Bukarest (ČTK) — Tegnap Bukarestben folytatódtak a török—román tárgyalások. I. G. Maurer, Sz. Demlrel miniszterelnökkel tanácskozott, s a megbeszéléseken mindkét részről több miniszter is részt vett. FEGYVERES ÖSSZETŰZÉS DJAKARTÁBAN Djakartn (CTK) — Három személy megsebesült Djakartában az ejtőernyős egységek és a tengerészgyalogosok között lezajlott összetűzés következtében. Mint ismeretes, a tengerészek az elnöki székből elűzött Sukarno hívei. MOZGALOM INDIÁBAN A SZÜLETÉSEK SZABÁLYOZÁSÁRA Delhi (CTK) — India lakossága évenként 12 millióval szaporodik és az idén túllépi az 520 milliót. Ezért szeptember 16-án születésszabályozást propagáló kéthetes kampányt indítanak. Az indiai elnök kijelentette: minden családnak arra kell gondolnia, hogy a sok gyerek katasztrófába sodorhatja az országot, mivel a gazdaság képtelen lépést tartani a szaporodással. A világirodalom csillaga Kiállítás nyílik Prágában Tolsztoj életéről és művéről FOKOZOTT FELADATOK Jirí Hendrych cikke a moszkvai Pravdában