Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-14 / 254. szám, csütörtök
SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA PÓTVIZSGÁVAL FELSŐBB OSZTÁLYBA A SZÜNIDŐ UTOLSÚ NAPJÄN általában minden iskolában lezajlottak a pótvizsgák, s aki a vakációban tanult is egy kicsit, pótolta a múlt tanévben elmulasztottakat, megkapta a bizonyítványába az engedélyt: felsőbb osztályba léphet. Ám ezzel nem vehetünk mindent elintézettnek, hiszen nem szeretnénk, hogy gyermekünk az új tanévet a tavalyihoz hasonlóan zárja. A szülők feladata elsősorban, hogy megállapítsák, miért bukott meg gyermekük, mi okozta sikertelenségét. A balsikerért ugyanis csak néha, illetve részben felelős a gyermek. A szülőknek ezért pontosan ismerniük kell a sikertelenség objektív okait, hogy megtehessék a megfelelő intézkedéseket. Lássuk tehát, mire vezethető viszsza a sikertelenség: 1. A gyermek lusta, felületes, keveset tanul, nem készül rendszeresen az adott tantárgyból. 2. A szülők a tanév folyamán keveset törődtek gyermekükkel, nem tartottak fenn kapcsolatot az Iskolával, nem érdeklődtek gyermekük előmenetele iránt, nem jártak a szülői értekezletekre stb. 3. A tanító esetleg valamilyen megjegyzésével, (amellyel osztálytársai előtt megszégyenítette vagy másként megbántotta a gyermeket), olyan hatást váltott ki a tanulóban, hogy az elvesztette kedvét a tanulástól, meg,utálta a tantárgyat, nem hajlandó vele foglalkozni, jóllehet egyébként eredményesen tanul. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a tanuló sikertelenségének oka az ellenszenv a kérdéses tantárgyat oktató tanító iránt. 4. A gyermek sikertelenségét testi fogyatékossága vagy betegsége is okozhatja (a gyermek nagyothall, rosszul Iát stb.). ' 5. A rossz előmenetel, illetve a burás sokszor annak következménye, hogy a családban kedvezőtlenek a tanulás feltételei. Gyakoriak a veszekedések, a szülők egyike elhagyta a családot vagy elváltak, az egyik vagy a másik szülő gyógyíthatatlan betegségben szenved, vagy pedig a bíróság valamelyiket szabadságvesztésre ítélte. Az ilyen családban élő gyermek sokszor jut lelki válságba, problémáit nem tudja megoldani, sőt azokat áthidalni sem képes. B. A tanuló el volt halmozva iskolán kívüli kötelességekkel, szülei túlterhelték, és mivel a Még tart a nyár, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának dolgozóit azonban már az őszi-téli munkatervek foglalkoztatják. Rövidesen több előadási segédanyagot és módszertani tanácsadót jelentetnek meg, iskoláztatásokat és különféle rendezvényeket tartanak. Sok embernek az a véleménye, hogy a nyár a kulturális életben uborkaszezon. A szabadságok miatt nyáron valóban nem olyan a kulturális élet, mint a fő szezonban, őszszel vagy télen. Uborkaszezonról azonban mégsem beszélhetünk. Ha más formában is, mint ősszel vagy télen, a népművelés, a szórakoztatás, a szabad idő célszerű kihasználása nyáron sem szünetel. Erre különösen jó példát szolgáltattak az elmúlt hetek, amikor szinte egymást érték a különféle nagyszabású szabadtéri rendezvények. Az országos, valamint a járási és kerületi táncünnepélyek mellett meghonosodtak a táncdalfesztiválok és a helyi jellegű szabadtéri esztrádműsorok. Annyi kulturális rendezvény, mint idén, talán még egyik nyáron sem volt. A kulturális munka még a kánikula alatt sem szünetelt. Ha az őszitéli idényre most mégis megkülönböztetett érdeklődéssel figyelünk, ezt azért tesszük, mert új sikerek születését és kérdéses tantárgy elsajátítása több időt, nagyobb erőfeszítést igényelt, nem tudott e tantárgyból rendszeresen előkészülni. Olyasmi gyakran előfordul, hogy a szülők túlzott becsvágyból túlterhelik gyermeküket, s ha az ellenkezik, szigorúan megbüntetik, élesen bírálják, kinevetik, vagy másként juttatják kifejezésre lebecsülésüket. Ezzel megalázzák az érzékeny lelkű gyermeket. 7. A sikertelenséget gyakran az idézi elő, hogy a gyermek veleszületett idegbaj vagy az Idegrendszer későbbi károsodása következtében nyugtalan, zavarja osztálytársait, és a tanítót, aki ezért szigorúbban ítéli meg a gyermek magaviseletét. 8. A tanuló sikertelensége különösen akkor ad okot aggodalomra, ha a gyermek nem eléggé tehetséges, illetve szellemileg tompább. Ezt a fogyatékosságot még a legnagyobb erőfeszítéssel is csak részben lehet kiküszöbölni. Köztudomású, hogy az iskolai oktatás és a tanulás növeli a szellemi képességeket. Ám e képességek híján a tanuláshoz nagyobb erőfeszítés, nagyobb segítség szükséges. A JÓ ELŐMENETEL a veleszületett képességnek s a szorgalomnak — tehát a rendszeres tanulásnak — és a jó magaviseletnek a gyümölcse. A tanuló szellemi képességeinek színvonalát az Iskolában elért eredmények tükrözik. A tehetséges tanulók általában jó eredménnyel dolgoznak az Iskolában. Ez azonban nem vonatkoztatható százszázalékosan minden tanulóra. A csak nagyon szorgalmas vagy a csak különösen jó emlékezőtehetségű tanuló egyaránt elérheti a legkiválóbb eredményeket. Csupán az iskolai előmenetelből tehát nem következtethetünk a tanuló szellemi színvonalára. Az ér'.elem olyan szellemi képesség, amely szellemi tevékenységre késztet. Ez a képesség természetesen teljesen egyéni. Magában foglalja a felfogóképességet, tehát azt, hogy az egyén egyre újabb ismereteket sajátíthasson el, s gondolatai segítségével különböző feladatokat tudjon megoldani, és logikus legyen az ítélőképessége. Ha a szülő megállapította, ml okozta tavaly gyermeke sikertelenségét, az észlelt okok jellegének megfelelően kell intézkednie, hogy a gyermek már a tanév elején fel legyen készülve új akciók indítását várjuk minden vonalon. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya nemrég Ipolyságon, Nyitrán és Komáromban tartott egyhetes Iskoláztatást az énekkarok, a tánccsoportok és a színjátszó együttesek legjobb tagjai részére. A ciklusos iskoláztatást — új tagok bevonásával és két-három napos időtartammal — rövidesen megismétlik. Céljuk, hogy az őszitéli időszakra, mikor a kulturális életben ismét a szakköri munka lép előtérbe, az együttesek tagjai gazdag elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzenek. Ezt akarják elérni az előadói segédanyagokkal és a módszertani tanácsadókkal is. A napokban hagyta el a nyomdát a Nagy Októberi Szocialista Forradaiommarl kapcsolatos műsoranyag, amit rövidesen újabb, aktuális összeállítások követnek. Az év végéig a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya összesen hat kiadványt jelentet meg. Érdeklődés nyilvánul meg a szeptemberben megrendezésre kerülő szeminárlúm iránt, amelyet közösen szervez a Népművelési Intézet, a Szocialista Akadémia, és a CSEMADOK Központi Bizottsága. A magyar nemzetiségű előadók és népművelési dolgozók számára tartandó összejövetelen neves a tanulásra s feladatai sikeres elvégzésére. A szülök ügyeljenek arra, hogyan és miről beszélnek gyermekük előtt. Mondják el, milyen sikereket érnek el munkahelyükön, hogyan dicsérték meg őket mindennapi kötelességük példás teljesítéséért, miért szeretnek dolgozni stb. Mutassanak rá arra is, mi mindent ad a társadalom tagjainak, és hangsúlyozzák, hogy lelkiismeretesen, szorgalmasan kell dolgoznunk. A SZÜLÖK SZOKTASSÁK GYERMEKÜKET ARRA, hogy tanuljon rendszeresen, ossza be célszerűen a foglalkozás és a pihenés idejét stb. Ez végeredményben odavezet, "hogy a gyermek — tekintet nélkül arra, ellenőrzik-e a szülők — teljesen önállóan teljesíti majd feladatait. Magától értetődő azonban, hogy a szülőknek állandóan szem előtt keli tartaniuk gyermekük előmenetelét, meg kell róla győződniük, megtanulta-e leckéjét, elsajátította-e az előírt tananyagot, megértl-e tartalmát, vagy pedig csak bemagolja a kijelölt szöveget. Ha az utóbbi áll fenn, meg kell magyarázniuk, mit jelentenek a gyermek számára az érthetetlen szavak, vagyis a tananyag tartalmát kell Ismertetniük. Minden balsiker kedvezőtlenül hat a gyermek lelkivilágára, megingatja önbizalmát, lehangolja, az alacsonyabbrendűség érzését kelti benne. A serdülőkori érzékenység is kedvezőtlen hatású lehet, ami különösen abban nyilvánulhat meg, hogy a gyermek nem tud beilleszkedni a családi környezetbe. Hogy elkerülhessük ezeket a buktatókat, bátorítani kell a gyermeket, rá kell mutatni képességeire, meg kell dicsérni sikereiért, amelyeket esetleg más területen ért el. HA A GYERMEK azért marad el a tanulásban, mert rendezetlen a szülők családi élete, vagy félrenevelték stb., akkor a szülőknek okvetlenül javítaniuk kell a helyzeten, nyugodt környezetet kell biztosítaniuk gyermekük számára. Az sem helyes, ha a gyermek iskolán kívüli kötelességekkel van túlterhelve. Ha a gyermek tehetséges, de nem eléggé kitartó, orvossal kell megvizsgáltatni. Ezt követve közölni kell a tanítóval, hogy a gyermek azért állhatatlan, azért zavarja esetleg az oktatást, mert nincsenek rendben az idegei, tehát nem egészséges. Ez rendszerint tisztázza a helyzetet, és kedvezőbbé változtatja a tanító és tanítványa kapcsolatát. Dr. CUDOVlT REPAŇ pszichológus előadók a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét és más időszerű politikai, gazdasági és kulturális kérdéseket fognak elemezni. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának munkáját jelenleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója megünneplésének előkészületei határozzák meg. Az osztály dolgozói az őszi-téli tervet már úgy állítják össze, hogy figyelembe veszik a jövőre sorra kerülő nagy eseményeket: a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 50. és a februári győzelem 20. évfordulóját, valamint a választásokat. Az elkövetkező időszakban mind a népművelési, mind a népművészeti munkát az emiitett események jegyében szervezik. (b.) KULTURÁLIS HÍREK • Megdrágultak Párizsban a múzeumi belépőjegyek. Szeptember 1-től az állami múzeumok belépőinek árát háromszorosára — 1 frankról 3-ra emelték. • A Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság (AILCj augusztus 30. és szeptember 5. között Belgrádban tartja ötödik kongresszusát. • Jacqueline Apollinaire, a nagy francia költő özvegye 74 éves korában meghalt a franciaországi Chandonban. A párizsi Nemzeti Könyvtár néhány hónappal ezelőtt megnyitott Apollinaire- kiállítását még ő készítette elő. | APRÓHIRDETÉS VERSENYPÁLYÁZAT. • A Komáromi járási Nemzeti Bizottság Művelődésügyi- és Kulturális Ügyosztálya versenypályázatot hirdet a Komáromi Duna-vldékl Múzeum Igazgatói helyének betöltésére. Feltételek: Megfelelő szakágazata főiskolát végzettség és 10 éves szakmai gyakorlat. Fizetés az érvényes rendeletek szerint. Lakást nem adhatunk. Jelentkezni lehat a fenti címen 1967. szeptember 30-tg. ŰF883 • 40/175, leány ezúton kere* hozzá illő férfit 45 éves korig. Jelige: Hűség. 0-912 ADÁSVÉTEL: • )ó karban levő OCTÁVIA eladó. Gyártási év 1901. Dr. Medveď, Velboblahovská £. 18, Dun. Streda. 0 905 • SKODA SEDAN-1200 eladó. Cím; Poliak Ladislav. Bajč. okr. Komárno. Ú 910 • Jó karban levő SKODA :OCTÄVIA eladó. Jelige: Szürke. Ű 919 • Eladó 250-es (perák) motorkerékpár. Ara 2300 korona. Nagy Péter, Príbeta 889, o-kr. Komárno, 0 914 Ne várjon az utolsó percig! Már most látogassa meg az eladással egybekötött KÁLYHAKIÁLLÍTÁST j a Domáci potreby VASÜZLETEIBEN (Zelezáíství). ° Szakmai bemutató és tanácsadó szolgálat. NEMCSAK A DETEKTÍVREGÉNYEK olvasásához kellenek erős idegek, hiszen már óvodáskorban is találkozunk bűnügyi motívumokkal: Jancsit és Juliskát a vasorrú bába akarja elpusztítani, Hófehérkét pedig megmérgezik. Tehát már a kisgyermeknek is erős idegekre van szüksége. Az ember idegrendszerére pedig igen kedvező hatást gyakorol a napi táplálék helyes elosztása. A kisgyermeknek ötször, az iskolásoknak pedig legalább négyszer kell enniük naponta. A tízórainak kell tartalmaznia a napi ételmennyiség 10 %-át. Ne legyen sok, de tartalmazza az alapvető tápanyagokat, közöttük az élesztőben, a tojásban és a tejben találhctó D-vitaminokat. Kiváló tízórai a következő: Töltött zsemle Hozzávalók: Elkészítjük a kenőt. 100 gr. élesztő, 50 gr. vaj, 1 kisebb hagy. ma, 1 édeskésensavanyú uborka, 2 tojás, fél csésze tej, megfelelő mennyiségű zsemlemorzsa só és mustár. Az olvasztott vajon megpirítjuk a finomra szeletelt hagymát, ráhintjük a szétmorzsolt élesztőt, fedővel lefedjük és sütjük. Az élesztő elolvad, majd habot vet, és az edény alján illatos réteg képződik. Ekkor a tejjel felöntjük, jól elkeverjük, hozzáadjuk a felvert és megsűrűsödött tojást. A kihűlt kenőt elkeverjük a finomra vagdalt uborkával, és egy kevés mustárral ízesítjük, majd szükség szerint morzsával sűrítjük. A zsemlét félbevágjuk, belét kissé kivájjuk és megtöltjük a kenővel. Ez a töltött zsemle ízletes tízórai és finom vacsora a gyermeknek. Figyelje ceruzával a kézben a bratislavai rádió reggel 7,53 órakor sugárzott műsorszámát: „Mit vásároljunk, mit főzzünk" zanoa ň POTRAVINÁRSKY OBCHOD, Prága, Dláždéná 2, Praha 1. A KULTURÁLIS ÉLETBEN NINCS UBORKASZEZON Az őszi-téli idényre készül a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya