Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-01 / 241. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! S * T® T"T5 UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1967. szeptember 1. Péntek • XX. évfolyam, 241. szám • Ára 40 fillér A STATISZTIKA a népgazdaság fejlődésének tükre Már 75 járás teljesítette a A Nemzetgyűlés terv- és költ­ségvetési bizottságában tegnap f. Kollár mérnök, az Állami Sta­tisztikai Hivatal elnökhelyettese a szociális-ökonómiai tájékozta­tások egységes rendszerének megszervezését szabályozó tör­vényjavaslat elveiről számolt be a képviselőknek. A statisztika új feladatairól szólva J. Kollár részletesen fog­lalkozott az újonnan kidolgo­zásra kerüló árstatisztikával. Feladata a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak, vala­mint a megélhetési költségek Indexei rendszerének megterem­tése. Csakis ily módon lehetsé­ges ugyanis az árak fejlődésé­nek figyelemmel kisérése és elemzése, a központi tervezés­hez szükséges adatok beszerzé­se és a döntő ágazatokban az árak szabályozása. Rendkívüli jelentőség tulajdo­nítható a pénzügyi statisztiká­nak is, mely elősegíti a bruttó jövedelem alakulásának és el­osztásának elemzését. A munka­bér-statisztika a bérek differen­ciálásának fejlődését tartja szem előtt. A termelésre, munkára és né­hány mutatóra korlátozott ipart statisztikával kapcsolatos köve­telmények ezentúl sokkal igé­nyesebbek lesznek. Ugyanez vo­natkozik a belkereskedelemre is. Ebben az esetben a statisz­tikát az elárusítás strukturális összetételére, az árukészletek­re, sőt a szolgáltatások új for­máinak ellenőrzésére ls kiter­jesztik. Az Állami Statisztikai Hivatal tevékenységének célja azonban nemcsak a népgazdaság helyze­tével és fejlődésével kapcsola­tos tájékoztatások, elemzések, prognózisok kidolgozása a Nem­zetgyűlés és szervei, a kormány és a többi irányító szerv részé­re. Arról is sző van, hogy a sta­tisztikai tájékoztatásokat az új gazdaságirányítási rendszer el­vei alapján a vállalatok is fel­használhassák. Az Állami Statisztikai Hivatal új szerve az állami statisztikai tanács lesz. Hasonló szerv léte­sül a Szlovák Statisztikai Hiva­tal mellett. Hatásköréről az SZNT dönt a már készülő önál­ló törvény alapján. A vitában elsőnek A. Svec szlovákiai képviselő vett részt, majd S. Vajda mérnök a komá­romi járás dolgozóival folyta­tott tanácskozásai alapján a ké­szülő törvénnyel kapcsolatos észrevételeit közölte. A vitafelszólalásokat követő napirend következő pontja a Prága fővárossal foglalkozó tör­vényjavaslat megtárgyalása volt. A törvényjavaslatot A. Ot­radovec, a főpolgármester he­lyettese ismertette. Befejeződött a csillagászok kongresszusa (ČTK) — Tegnap — kilencna­pos tárgyalás után — Prágában befejeződött a Nemzetközi Csil­lagász Szövetség XIII. kongresszu­sa, amelyen mintegy 2000 csilla­gész vett részt több mint 40 or­szágból. A kongresszus tudományos programjáról tanúskodik, hogy a közelebbi és a távolabbi világűr kutatásának alapvető problémáit és eredményeit 38 különleges bi­Oj tanév kezdődik — Iskolaigazgatók nyilatkoznak Ifjúságból elégtelen? — Dávid Teréz regényének első része Visszaadják az önbizalmat — Ahol a lelki elferdüléseket gyógyítják Párizsi éjszaka — Pierre C a m e s színes ri­portja Ismered a Szovjetuniót? — 25 kérdés — 25 000 koronás nyeremény Versek, rejtvények, humor, heti rádióműsor zottság tárgyalta meg, amelyek mintegy 130 fiiést tartottak. A je­lenlegi csillagászati kutatás külö­nösen időszerű kérdéseivel bat közös tematikai vita és négy ün­nepélyes előadás keretében fog­lalkoztak. 1047 oldalas anyagot bocsátot­tak a Nemzetközi Csillagász Szö­vetség tagjainak rendelkezésére. A kongresszussal egyidejűleg Anna királynő egykori nyaralójá­ban kiállítást rendeztek a csilla­gászat fejlődéséről Csehszlovákia területén, s az „U HybernA" ki­állítási épületben bemutatták a legújabb csillagászati műszereket. A kongresszus részvevői meg­tekintették azt az új, kétméteres csillagászati távcsövet is, amelyet egy héttel ezelőtt helyeztek üzembe az ondfejovi csillagvizs gálóban. A Nemzetközi Csillagász Szö­vetség kongresszusának záróűlé­sét tegnap rendezték meg a prá­gai Lucerna nagytermében. (CTK) — Hazánkban augusz­tus 26-ig 75 járás teljesítette a gabonaeladás tervét. Országos viszonylatban a termés 89 szá­zalékát már betakarították. Hazánk egyes kerületeiben a gabonafelvásárlás augusztus 29­ig a következőképpen alakult: Kerület : Teljesítés °/o-ban: Közép-csehországi 100,3 Dél-csehországi 100,4 Nyugat-csehországi 93,2 £szak-csehországi 100,7 Kelet-csehországi 96,4 Dél-morvaországi 98,4 Észak-morvaországi 100,7 Nyugat-szlovákiai 101,5 Közép-szlovákiai 100,3 Kelet-szlovákiai 80,7 Országos viszonylatban 97,8 Előtérben a kommunista nevelés Dr. Matej Lúčan, az SZNT is­kolaügyi megbízottja tegnap délelőtti sajtóértekezletén a szeptember 4-én kezdődő új tanév alkalmából iskoláink helyzetéről, felkészültségéről és az oktatás-nevelés soronlevő, fontos feladatairól tájékoztatta a sajtó, a rádió és televízió képviselőit. Az új tanévben — mint mon­dotta — Szlovákiában egymil­lió egyszázezer a diákok száma, beleértve a főiskolai hallgató­kat és a 106 ezer ipari tanulót is. Az Idei tanévben az ifjúság kommunista nevelésére foko­zottabb gondot fordítunk, külö­nös tekintettel a hazafiság, a nemzeti büszkeség és a proletár nemzetköziség érzésének ápo­lására. Az eddiginél többet kell törődnünk főleg középiskoláin­kon a fiatalok materialista vi­lágnézetének kialakításával és megszilárdításával, mivel az utóbbi időben e téren vissza­esés tapasztalható. —ska— A Nagy Október tiszteletére (CTK) — A brnói gépgyár trebífii üzeméből tegnap útnak Indították a Jaslovske Bohuni­ce-i első csehszlovák atomerőmű szereléséhez szükséges utolsó fűtőtesteket. Az üzem a szállí­tási határidő egyhónapos lerö­vidítésével eleget tett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére vállalt kötelezettségének. Búzatermesztők kitüntetése Neves vendéget köszöntöttek Nyitrán (CTK) — „A szocialista me­zőgazdaság építője címet és jel­vényt nyújtotta át augusztus 31­én Ján Janik, az SZLKP Közpon­ti Bizottsága elnökségének tag­ja, a Központi Bizottság titkára, és Koloman Bodla professzor, az SZNT mezőgazdasági és közélel­mezésügyi megbízottja a mező­gazdasági termelőigazgatóságok, az egységes földművesszövetke­zetek, és az állami gazdaságok 50 agronómusának a szlovákiai búzatermesztési konferencián Nyitrán. A konferencia résztvevői szí­vélyesen üdvözölték körükben Vaszilij Nyikolajevics Remeszlo akadémikust, a mironovi kísér­leti magnemesítő állomás veze­tőjét. A kiváló szakember ismer­tette az állomás munkamódsze­reit és eredményeit, s beszá­molt arról, hogyan sikerült né­hány igen nagy hozamú fajtát kitermelni. Dr. Koloman Botfa professzor, az SZNT földművelés- és köz­élelmezésügyi megbízottja be­szédében rámutatott arra, hogy milyen nagy jelentőségűek a szovjet búzafajták a nagyobb terméshozamokért vívott harc­ban. Ebben az esztendőben Szlovákiában búzából átlag 25 mázsás hektárhozamot értünk el. Ez eddig a 1/egnagyobb szlo­vákiai átlag. A szovjet Mironovi és Bezosz­tája, valamint Bielocerkevszka hozama hektáronként 30—50 q volt. Éppen ezért az ez évi őszi vetéskor a nagy hozamú szovjet fajták vetésterületét 73 ezer hektárról 200 000 hektárra növeljük. A Kelet-szlovákiai Vasmű legújabb objektuma a harma­dik nagyolvasztó lesz, amely nagyban hozzá fog járulni a tervezett 4 millió tonna acéllemez előállításának eléré­séhez. A nagyolvasztó építését 1969 áprilisáig befejezik. (G. Bodnár — CTK felvétele) PHAM VAN DONG: Szabadságunk ügyében nem alkuszunk Nagygyűlés Hanoiban a VDK kikiáltásának 22. évfordulóján Hanoi (CTK) — Tegnap Ha­noiban nagygyűlést rendeztek a Vietnami Demokratikus Köztár­saság kikiáltásának 22. évfor­dulója alkalmából, amelyen megjelent Ho Si Minh elnök, to­vábbá a kormány tagjai, a DNFF hanoi képviseletének vezetői, a diplomáciai kar megbízottat és többezres tömeg. Az ünnepi beszédet Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke mondotta, aki többek között ki­jelentette, hogy a vietnami nép álláspontja nem változott a há­ború politikai rendezését ille­tően. Továbbra is kitartunk kor­mányunk négy- és a Dél-Viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front erre vonatkozó ötpontos javaslata mellett, mert meggyő­ződésünk, hogy ez az álláspont helyes, ez testesíti meg a viet­nami nép sérthetetlen jogát, amiben nem alkuszunk meg so­ha senkivel. Ez egyben az ame­rikai imperializmus elleni harci jelszavunk ls — hangoztatta a miniszterelnök, majd a továb­biakban azokról a nagyszerű eredményekről beszélt, amelye­ket a vietnami szabadságharco­sok mind Délen, mind Északon naponta elérnek az amerikai agresszorok és hazai szekérto­lóík, illetve a külföldi zsoldo­sok elleni harcban. Ezután a miniszterelnök ki­tért az amerikai imperializmus fokozódó vietnami háborújának veszélyére és felsorolta azokat a követelményeket, amelyeket a vietnami nép támaszt a so­kat hangoztatott amerikai bé­ketárgyalások elé. Ezek közé elsősorban az Indokínára vo­natkozó genfi egyezmények be­tartása, a VDK elleni amerikai légitámadások, beszüntetése és a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok kivonása tar­tozik. A vietnami nép békét akar, mert ezt akarnak a világ többi nemzetei is és ezért a végsőkig harcolunk — mondotta befejezésül. A nagygyűlés végén a viet­nami nép szolidaritásáról bizto­sította a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország népeit, to­vábbá Ázsia, Afrika, Latin-Ame­rika haladó százmillióit. Békés úton rendezik a jemeni kérdést Folytatja munkáját a khartúmi csúcsértekezlet O Algéria szerint fegyverrel kell visszahódítani az elvesztett terüle­teket O Imperialistaellenes tüntetés Khartúmban algériai küldöttön kívül vala­mennyi küldöttség képviselői felszólaltak, Nasszer találkozott Fejszál szaúd-arábiai királlyal. A két államférfi megállapodott a jemeni konfliktus békés meg­oldásában. Ezek szerint az EAK visszahívja csapatait femenből, Szaúd-Arábia viszont beszünteti a jemeni royalisták támogatá­sát. A megállapodás betartását Irak, Marokkó és Szudán ellen­őrzi. Ezenkívül egy háromtagú bizottságot neveznek ki az egyiptomi csapatok Jemenből való távozásának és a royalis­táknak nyújtott katonai segít­ség megszüntetésének megszer­vezésére. Az EAK és Szaúd-Arábia meg­állapodásának visszhangja na­gyon kedvező. Megfigyelők sze­rint ez a khartúmi csúcsérte­kezlet eddigi legnagyobb sikere annak ellenére, hogy a jemeni kérdést nem is tűzték hivatalo­san az értekezlet napirendjére. A megegyezés azt bizonyltja, (Folytatás a 2. oldalon! Khartúm (ClK) — Az arab csúcsértekezlet résztvevői szer­dán este zárt ajtók mögött foly­tatták tanácskozásukat. A ta­nácskozás előtt Nasszer elnök Mdkhusz szíriai külügyminisz­terrel, Benhima marokkói mi­niszterelnökkel és Ladgham tu­néziai miniszterrel találkozott. A kairói rádió bejelentette, hogy Nasszer elnökkel Rijád vezérkari főnök is részt vesz a csúcsértekezleten, ami azt bi­zonyltja, hogy a tanácskozás napirendjén elsősorban katonai jellegű kérdések szerepelnek. lói tájékozott körök szerint Nasszer elnök délelőtti beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a közel­keleti válság radikális megol­dásának ideje még nem érke­zett el. Valamennyi akció fel­tétele az arab egység megszilár­dítása. Az Al Ahram értesülése szerint Nasszer elnök kijelen­tette, hogy az arab országok nem fogadnak semmiféle meg­alkuvást az izraeli agresszió fel­számolásának kérdésében. Az esti ülés után, melyen az

Next

/
Thumbnails
Contents