Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-02 / 211. szám, szerda

Az is baj, ha sok . . . ?! AZT TARTJA A NÉPHIT, az a jó gazda, aki ceruzával a kezé­ben gazdálkodik. Az inami szövetkezeti tagok­ról senki sem állithatja, hogy nem akarnák megtartani a jó gazda hírnevét. Már a tavasz­szal ceruzát ragadtak és szépen kiszámították, hogy ha ennyi és ennyi területen korai burgonyát termelnek, akkor ez, mondjuk úgy június végéig ennyi és eny­nyi pénzt hoz a közös kasszájá­ba. Nos, ami szépen fest papíron, annak jól kell festenie a való­ságban is. Kezdetben nem is volt semmi baj. A burgonyára nem lehetett panasz, a felvásár­lási szerződésen is ott díszlett Kitüntetés (ČTK) — Köztársaságunk el­nöke Marié Drástovának, volt központi tanfelügyelőnek 70. születésnapja alkalmából a Munkaérdemrendet adományoz­ta példamutató pedagógiai és közéleti tevékenységéért. Az érdemrendet a prágai Ro­lian-palotában Juraj Sedlák mér­nök, docens, az oktatásügyi mi­niszter helyettese adta át az ünnepeltnek. a Losonci Mezőgazdasági Felvá­sárló Vállalat pecsétje, misze­rint a megszabott időpontban és mennyiségben hiánytalanul átveszik az inámiaktól a korai burgonyát. Vannak azonban szerződések, amelyeket nem minden esetben tartanak be. Mert Inámban ugyan megtermett a burgonya, a szorgos kezű asszonyok égnek a vágytól, hogy kiáshassák és zsákokba rakhassák (mert hi­szen pénz jön érte a házhoz), a felvásárló üzem lelkesedése azonban mérsékeltebb. Mert az inámiak ebben a pillanatban is legalább négy vagon korai bur­gonyát tudnának eladni terven felül — ha valaki hajlandó vol­na megvenni. De senki sem veszi meg. S a földben ott a burgonya, az íná­mi szövetkezetesek arcán a gond felhője, a pénztári napló bevételi rovatában egy üres rubrika. Mert ezek szerint any­nyi a korai burgonya, hogy nem érdemes felvásárolni. Persze, nem lehet azt állítani, hogy nin­csen az üzletekben korai bur­gonya. Van. S nem ls kevés. De azért nincs annyi, hogy már nem volna érdemes felvásárol­nil Ha már egyszer olyan szé­pen megtermett AGŰCS VILMOS •k Dr. Jaroslav Majer docens, a bratislavai Komenský Egye­tem prorektora tegnap fogadta Jaue Brockmann asszonyt, New York állam nemzetközi tanul­mányi társasága igazgatójának helyettesét, akivel a bratislavai egyetem tevékenységéről és külföldi kapcsolatairól beszél­getett. •k A bratislavai Vigadó elő­csarnokában csütörtökön 10,30 órakor búcsúztatják Ľudovít Öu­riš mérnököt, a Szlovák Filhar­mónia elhunyt igazgatóját. Holttestét 12,00 órakor hantol­ják el a bratislavai Márton te­metőben. * Dr. Pavel Macúch profesz­szor, az egészségügyi miniszter első helyettese tegnap fogadta dr. Murray Heimberget, a Ten­nessee állambeli (USA) nash­villei Vonderbilt egyetem or­vostudományi karának tanárát, akivel a két ország egészség­ügyi együttműködésének továb­bi lehetőségeiről beszélgetett. AZ ILLETÉKESEK VÁLASZOLNAK Bonyodalmak a bukósisak körül „Nagyon szorongatott helyzetben vannak a motorkerékpáro­sok. A bukósisak hiánycikk, de a közbiztonság szervei ezt nem veszik figyelembe; pénzbírsággal sújtják az előírást be nem tartókat" — írja levelében Pálinkás István, perbetei le­velezőnk. Mivel szerkesztőségünkbe több hasonló témájú levél érkezett, válaszért az Illetékesekhez fordultunk. Viktor Rakycký, a „Mototecli­na" kereskedelmi előadója: — A bukósisak hiánycikk. A gyártó vállalat nem tudja a szükségletet kielégíteni. A meg­rendelt mennyiségnek néha csak a felét kapjuk meg. Ez minket is bosszant, de a dolgon változ­tatni mi nem tudunk. Pavol HlaváC, a közbiztonság nyugat-szlovákiai kerületi köz­útforgalmi osztályának dolgozó­ja: — A 160 ccm ürtaltalomtól na­gyobb motorkerékpáron közle­kedők a törvény szerint 1966. június 1-től kötelesek bukósisa­kot viselni. Mivel azóta már több mint egy év telt el, akinek nincs, annak pénzbirságolása jogos. A kisebb motorkerékpá­rok (125—150 köbcentiméter) tulajdonosait a közbiztonság szervei csak figyelmeztetik a si­sak mielőbbi beszerzésére. Egyébként az elosztást is kifo­gásolom. Vannak járások, ahol a raktárban van több sisak is, de azok nagy számúak s így csak nehezen kelnek el. A bukósisak körüli bonyodal­mak tehát nem is olyan egysze­rűek. Sajnos, a téli hónapok­ban a motorkerékpárosok sem gondolnak arra, hogy a sisakot beszerezzék. Nyáron aztán egy­szerre hiánycikk lesz. Az illeté­kes vállalat is többet tehetne annak érdekében, hogy a mo­torkerékpárosoknak ne legyen okuk panaszra, bosszúságra. -nj­Milyen időjárás várhat ó augusztusban ? Akik a júliusi kánikula után készülnek szabadságra, nyugta­lankodva kérdezgetik önmaguk­tól, hozzátartozóiktól és bará­taiktól: „Milyen időre számítha­tunk a jövő hónapban?" Nálunk — úgy mondhatjuk -—' „hagyo­mányosan" — szép az időjárás augusztusban, s csak ritkán nat zavarólag a párás tengeri leve­gő hőmérsékletcsökkenéssel és zivatarokkal kísért átvonulása. Augusztusban általában némi­leg hűvösebb az időjárás, mint júliusban, de azokon a napo­kon, amikor azt mondjuk, hogy szép, nyugodt az idő, nem rit­kaság, hogy a hőmérő napköz­ben 25 fokot, sőt néha 30 fokot is mutat. Az augusztusi rekord­hőmérséklet Losoncon 38 fok, Košicén 37 fok, Ögyallán 36,6 fok és Bratislavában 36,9 fok. Ez azonban nagyon ritka, re^­szerint csak minden 50 évben észlehető jelenség. A múlt év­század közepétől mostanáig 1952-ben volt a legmelegebb au­gusztus, amikor is Bratislavá­baa az átlagos havi hőmérséklet elérte a 22,7 fokot. A leghű­vösebb augusztus 1941-ben volt. Az említett évben Brt/íislavában csupán 17 fok volt az átlagos havi hőmérséklet. Bratislavá­ban — az említett szélsőséges éveken kívül — 19,6 fok az át­lagos augusztusi hőmérséklet. Augusztusban gyakoriak a zi­vatarok, s ennek következtében aránylag nagyok az egyes he­lyeken mért csapadékmennyiség közötti különbségek. Szlovákiá­ban többnyire 55—57 mm az au­gusztusban mért csapadék mennyisége. Az idei augusztusra vonatko­zó időjárás előrejelzés arra utal, hogy ez a hónap melegebb lesz, mint más években és ál­talában kevesebb lesz a csapa­dék, de a csapadék mennyisége egyes helyeken nagyon eltérő lehet. Augusztus első tíz napjá­ban előreláthatólag gyakori felhőátvonulásokra s időnként zivatarokra, 25—30 fok nappali, s kb. 15 fok éjszakai hőmérsék­letre számíthatunk. A második dekádban ugyancsak felhőátvo­nulások, Időnként sűrűsödő fel­hőzet és zivatarok jellemzik az időjárást. E tfz napban napköz­ben 28, később 20 fok, éjszaka pedig 15 fok, a dekád vége felé tíz fok hőmérséklet várható. Au­gusztus 21-től a hónap végéig szintén felhőátvonulásokra, Időnként futó esőkre, 20--24 fok nappali és 8—12 fok ŕísza­kal hőmérsékletre számítha­tunk. P. F. Atomellenes értekezlet Tokióban Tokió (ČTK) — Japán küldöt­tein kívül 12 ország — Nagy­Britannia, Franciaország, Jugo­szlávia, az Egyesült Arab Köz­társaság, Indonézia, India, Üj­Zéland, USA, NDK, Ceylon, Fü­löp-szigetek és Bulgária — kül­dötte vesz részt a Tokióban teg­nap megnyílt nemzetközi kon­ferencián, amely az atom- és hidrogénfegyverek betiltását szorgalmazza. A konferenciát a Japán Szocialista Párt rendezi. A rendezőség közvetlenül a konferencia megkezdése előtt visszavonta az izraeli küldöttek meghívását. Tanácskozik a 18-hatalmi értekezlet Genf (ČTK) — Az atomstop­egyezmény tervezetéről tanács­kozott kedden is a 18-hatalml leszerelési értekezlet Genfben, a Nemzetek Palotájában. A ta­nácskozáson elsőként fózej Goldblat lengyel küldött kért szót. Hangsúlyozta, hogy kor­mánya rendkívül nagy jelen­tőséget tulajdonít az egyezmény minél előbbi megkötésének. Felszólalt Amintore Fanjani olasz külügyminiszter is, aki kijelentette, hogy kormánya örömmel venné tudomásul az atomstopegyezmény megköté­sét. Egyben azt javasolta, hogy az atomhatalmak atomkészle­tük egy részét békés célokra bocsássák rendelkezésre. LIBERECI KRÓNÍKA AZ 0TMILLIOMODIK LÁTOGATÓ A libereci árumintavásámk közkedveltségnek és nagy láto­gatottságnak örvendenek. Eb­ben az évben várták az ötmil­liomodik látogatót. Természete­sen nagyok voltak az előkészü­letek és még nagyobb az izga­lom, de minden számítást ke­resztülhúzott az elektronikus számológép, — amely úgy lat­szik ebben a szokatlan meleg­ben „napszúrást" kapott — mi­vel számtábláján váratlanul megjelent az ötmillió százezre­dik látogatót regisztráló szám. Nem maradt más hátra, mint hogy a rendezőség eltekintett ettől a „csekély" számkülünb­ségtől, és az Ismeretlen ötmil­liomodik helyett a százezerrel továbbit ünnepelte és halmozta el ajándékokkal. Herbert Hens­chel kelet-németországi mecha­nikus számára — ő volt ugyan­is a szerencsés látogató — ez az árumintavásár maradandó emlék lesz, annál ls inkább mi­vel Henschel Trutnovból szár­mazik és tényleges katonai éveit Liberecen szolgálta le. CSEHSZLOVÁKIA LEGHOSSZABB SZALÁMIJA 150 kilogramm és az Ostrava melletti Martinovban készült. A húsfeldolgozó kombinát alkal­mazottai az L VT-re, mint érde­kességet készítették. Akik meg­kóstolták, azt állítják, hogy az íze tökéletes. ARAMMAL FŰTÖTT CIPŰ Ezt a különlegességet a télen szabadban dolgozók fogadták nagy lelkesedéssel. A magas­szárú bőrcsizma báránybéléses, elemmel, vagy az áramkörbe be­kapcsolva a láb melegentar'á sának hőmérsékletét szabályoz­ni lehet benne. Mondanunk sem kell, hogy a mníchovicei kis­ipari szövetkezet készítménye iránt nagy az érdeklődés. A szakemberek szerint az utóbbi évek legfigyelemremél­tóbb munkacipői közé tartozik. Az 1967-es LVT-n aranyérmet kapott. — mar — Ki tud róluk? Jól fejlődnek a szovjet—kanadai kapcsolatok Patolicsev miniszter sajtókonferenciája Montreal (ČTK) — A Szovjet­unió 1967. augusztus 1-től 1968. július l-ig mintegy 75 millió bushel kanadai gabonát fog vá­sárolni. Ilyen egyezményt kötött a kanadai Gabonahivatal és egy szovjet exportvállalat — jelen­tette be montreali sajtókonfe­renciáján Patolicsev, a Szovjet­unió külkereskedelmi miniszte­re, aki ez év július 31 óta Ró­bert Winters kanadai kereske­delemügyi miniszter meghívásá­ra Kanadában tartózkodik. Patolicsev, aki ezúttal első íz­ben jár Kanadában, a megtar­tott sajtóértekezleten kijelentet­te hogy a Szovjetunió fejleszte­ni kívánja kereskedelmi kap­csolatait valamennyi országgal, így Kanadával ts. Az olyan or­szágok, mint a Szovjetunió és Kanada, amelynek óriási nyers­anyagforrásokkal rendelkeznek, élénk kereskedelmet folytathat­nak egymással. Róbert Winters megállapítot­ta, hogy Kanada egyre több szovjet árut hoz be, s egyebek, között olyan szovjet áruk iránt ts érdeklődést tanúsít, mint a textil, nyersanyagok, gépek, energetikai berendezések stb. Arra a kérdésre, vajon a Szov­jeuníó csupán a maga számára vásárol-e gabonát Kanadából, Patolicsev azt felelte, hogy a behozatal túlnyomó része a ha­zai szükségletet fogja fedezni, a többit pedig Kubába 1 irányítják. Megnyílt az arab országok külügyminisztereinek értekezlete (Folytatás az 1. oldalról) közként Egyiptom, Jordánia és Szíria megszállt területein. Moszkva — A Szuezi-csator­nával kapcsolatos imperialista tervek az Arab-Keletre vonatko­zó újgyarmatosltó elképzelések részét képezi. Céljuk az, hogy megdöntsék a haladó rendsze­reket, megkaparintsák a straté­giai állásokat és megerősítsék az olajmonopóliumok uralmát — Irta a moszkvai Pravda ked­di számában. Az izraeli agresszor a Szuezi­csatornával kapcsolatos provo­kációival az amerikai és a brit olajmágnások helyett végzi el a piszkos munkát. Ezért az im­perialista hatalmak képviselői az ENSZ-ben szívósan igyekez­nek megakadályozni az izraeli csapatok kivonását a megszállt területekről. A SZÍRIAI KF ÜDVÖZLETE AZ SZKP-HOZ Damaszkuszban kibővített ülést tartott a Szíriai Kommu­nista Párt Központi Bizottsága. A plénum részvevői a Szov­jetunió Kommunista Pártjához intézett üzenetükben köszönetet mondanak az SZKP Központi Bi­zottságának és a szovjet kor­mánynak azért a politikai, gaz­dasági és katonai segítségért, amelyet a Szovjetunió az arab országoknak, főképp a Szíriai Arab Köztársaságnak és az Egyesült Arab Köztársaságnak nyúftott mind az izraeli agresz• szió Idején, mind pedig annak megszüntetése után. Az üzenet a plénum háláját tolmácsolja az NDK, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Mon­gólia, Vietnam és Korea kommu­nista és munkáspártjainak, va­lamint a francia, az olasz kom. munista pártnak és más testvér­pártoknak. BULGÁRIA és az EAK közötti kereskedelmi forgalom az 1967 —68-as években kétszeresére emelkedik majd azon megálla­podás értelmében, amelyet hét­főn Irt alá Kairóban a bolgár kormányküldöttség. A szabadságharcosok sikeres lámadósa az amerikai tengerészgyalogság parancsnoksága ellen Westmoreland újabb erősítéseket kér • Az amerikaiak saját soraikat lövik • 132 halott a Forrestal anyahajón (ČTK) — A tizenhat eszten­dős Helenka Valachová és a tizenöt éves Anna Zimanová, a Žiar nad Hronom-i járási Voz­nica község lakosai tegnap­előtt eltávoztak hazulról s egyelőre ismeretlen helyen tartózkodnak. Mindkét fiatal lányon csak könnyű öltözet volt: sötétkék nadrág, zöld-fe­hércsíkos trikó és gumipapücs. I Saigon (ČTK) — A dél-viet­nami szabadságharcosok táma­dást Intéztek az amerikai tenge­részgyalogság 9. ezredének pa­rancsnoksága ellen, 2 kilométer­nyire a Con Tien tábortól. Az ezrednek az volt a feladata, hogy megsemmisítse a szabad­ságharcosok tüzérségi ütegeit és aknavetőit, de meghátrálásra kényszerült, és érzékeny veszte­ségeket szenvedett. B—52-es amerikai bombázók tegnap hajnalban Khe Sangh környékét bombázták. Ez a vi­dék az amerikai tengerészgya­logság minden igyekezete és az intenzív bombázások ellenére is szilárdan a hazafiak kezében van. London — Westmoreland tá­bornok, a vietnami amerikai fegyveres erők főparancsnoka a brit televíziónak adott Interjú­jában hétfőn újabb amerikai csa­paterősítéseket követelt. Ameri­kának — mint mondotta — elég katonája van Vietnamban ahhoz, hogy ne veszítse el a háborút, de még többre van szüksége, hogy gyorsabb előrehaladást ér­jen el. Saigon — öt dél-vietnami polgári személy életét vesztet­te, és négy megsebeült a Dong Ha amerikai támaszpont közelé­ben, amikor hétfőn az ameri­kai tüzérségi ütegek tévesen ál­lították be ágyúikat. A falura több tüzérségi gránát hullott. Nyolc ember vesztette életét, amikor Dél-Vietnam felett ösz­szeütközött két amerikai heli­kopter — közölte tegnap a sai­goni amerikai parancsnokság. Manilla — A Forrestal ame­rikai anyahajón kitört tűzvész következtében 132 amerikai ka­tona vesztette életét. Több holt­test személyazonosságát még nem sikerült megállapítani s a vélemények szerint az áldoza­tok száma még növekedni fog. Wellington — Gj-Zéland fővá­rosának utcáin tegnap diákok tüntettek az országnak az ame­rikaiak vietnami agressziójában való részvétele ellen. A diákok a parlamen-t elé vonultak, ahol éppen fohnson különmegbízot­tai, Taylor tábornok és Clifford, az elnök tanácsadója az új-zé­landi miniszterelnökkel a viet­nami háború fejleményeiről tár­gyaltak. lllIíiÄII 198: VIII jelentettük — súlyos tűzvész pusztított, s a legfrissebb adatok szerint 132 amerikai katona meghalt. (Telefoto: ČTK — UPI) Ä

Next

/
Thumbnails
Contents