Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-31 / 240. szám, csütörtök

A MELLÉNY BÁRTFA-FÜRDÖN — „a gyógyftó források völgyében" — telt ház van. Roskadásig telt. A Beszkidek alatti — örökzöld fenyvesek közé ékelt — csendes kelet-szlovákiai fürdővároska híre ismét világgá ment. — Tulajdonképpen már harmodszor fedeztek fel bennünket — mondja a rendelőjében rögtönzött sajtóértekezleten dr. Radács Ferenc, Bártfa-fürdő igazgató-főorvosa. — Először örmény kereskedők a középkorban, gazdag főurak, előkelő királyi vendégek a múlt században, tavaly pedig — az újságírók. Egy leleményes budapesti riporter „a gyomorbetegek Mekkájának" nevezte el fürdőnket. Alig győzzük azóta az igényléseket regisztrálni. Persze, a dicséret ezúttal nem „kizárólag" a sajtó érdeme: Bártfán az utóbbi években a gyomor-, fekély- és bélbetegségek gyógyításában csaknem százszázalékos eredményt értek el. A műhelytitok iránt érdeklődöm. — Újfajta gyógyszerek? < Végtelen klinikai kivizsgálások? — Nincs műhelytitok, gyógykezelési terápiánk roppant egyszerű — felel mosolyogva Radács doktor. — Tulajdonképpen a természet célravezető kihasználása, melynek alfa-omegája a másutt nem található alkalikus hatású gyógyforrás, a közeli fenyvesek ózondús levegője, a csend és a teljes kikapcsoló dás. Korszerű klinikai kivizsgálás után klimatikus gyógyszerekkel gyógyítunk: tíz különböTÓ összetételű és rendeltetésű gyógyvízzel, levegővel, inhalációval, gyógyfürdőkkel. Minél kevesebb gyógyszerrel! A páciensek gyakran túlzásba viszik panaszaikat, nem létező bajokat emlegetnek — bolhából elefántot csinálnak. Sok a képzelt beteg. A hipochondria a huszadik század divatos betegsége. — Kora tavasszal, egy nyugatnémetországi vendégünk érkezett. ötven év körüli, választékos eleganciával öltözött férfi. Jól szabott kétsoros öltönye alól sötétkék mellény kandikált ki, melyet egyetlen percre sem vetett le, akár hűvös volt az idő, akár meleg. A férfi gyomorfájdalmakra és gyomoridegességre panaszkodott. Elmondotta, hogy szabadságát többnyire Las Vegasban, a Bahamaszigeteken vagy a Riviérán ^tölti, de betegsége végett ez éven Rártfa-fürdőt választotta. Ajánlották neki. Beszélgetésünk közben mellényének hol egyik, hol másik zsebéből pirulákat, porokat kotort elő és gyakorlott mozdulatokkal fogyasztotta azokat. Hihetetlenül sok gyógyszert szedett... Ez esetben nem volt nehéz a diagnózis: azok közé tartozik, akik túlzottan bíznak az orvosságok hatásában. — A legközelebbi viziten megnyugtattam: „Meg fog gyógyulni! Biztosan meg fog gyógyulni". Szénsavas ásványvizet írtam elő neki a Herkules-forrásból, és megkértem, ne hordja többé kedvenc mellényét. — Egy hónap sem telt el, és vendégünk gvógyultan távozott Bártfáról. — További néhány hét múlva csomagot kézbesített számomra Németországból a posta: köszönőlevél,' meg egy gondosan öszszehajtott sötétkék mellény hullt ki belőle. TÄNZER IVAN Bártfa egyik szép épülete. (Berenhaut felvétele) Új életet teremtő tizenöt év A RIMASZOMBATI Járás szövetkezeteinek többsége az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kitartó, fáradhatatlan munka az eltelt másfél évtized alatt nagyszerű eredményeket hozott. A szövetkezetek gazdaságilag megszilárdultak és a jólét kiapadhatatlan forrásaivá váltak. Erről tanúskodik a nagybalogi szövetkezet elnökének levele is, amely vázolja a tizenöt esztendő alatt megtett utat. A szövetkezet megalakulásával nagy politikai és gazdasági változáson ment keresztül a falu — írja többek között az elnök. Ma már tényleg bátran állíthatják, hogy a másfél évtized a szocialista termelési viszonyok teljes győzelmét eredményezte. A számadatok is híven tükrözik a nagyarányú fejlődést, ötvenkettő őszén a szövetkezet 1336 hektárt, 541 szarvasmarhát, 740 szárnyast és 72 lovat mondhatott magáénak. A közös vagyon értéke 1 822 000 korona volt. A viszonylag kevés jószágnak is több mint ötven helyen volt a szállása. Az elkövetkező esztendőkben nagyarányú építkezéshez fogtak. Célul tűzték ki az állatállomány mielőbbi összpontosítását. A növénytermesztésben viszont a terméshozam állandó növelésében látták a célravezető utat. £s ma már elmondhatjuk, hogy a céltudatos munka meghozta gyümölcsét. Az utóbbi esztendőkben már olyan eredményeket értek el, amely összhangban van a szövetkezet gazdasági feltételeivel. Hogy csak egy példát említsünk. Ezerkilencszázötvenháromban gabonafélékből 69 vagon termést takarítottak be, az idén viszont már 125 vagonra valót. Nagy változás állt be a takarmánytermesztésben is. Ez végső soron az állattenyésztésben éreztette kedvező hatását, ötvenháromban a szövetkezet 597 mázsa húst termelt, az idén viszont már 2500 mázsára számítanak. A tejtermelés terén még szembetűnőbb a fejlődés. Ezerkilencszázölvenháromban 131 ezer liter tejet termeltek, az idén pedig már 650 000 literrel számolnak. A szövetkezet gazdasági fejlődésével párhuzamosan emelkedett a tagok jövedelme is. ötvenháromban mindössze 477 ezer korona jutott a munkaegységekre, viszont az idén már 2 778 000 koronán osztoznak. És még valami: fokozatosan gyarapodott a közös vagyon is. Kezdetben — ahogyan már említettük — értéke nem érte el a kétmillió koronát, ma pedig közel 18 milliós vagyon gazdái. ÉS MOST, hogy így számba vettük a legfontosabbakat, leszögezhetjük: a nagybalogi szövetkezet tagjai, vezetői derekas munkát végeztek az eltelt másfél évtized alatt. Megmozdult egy ,nehéz község' N

AGYMÁCSÉD nevéhez a felszabadulás után, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének éveiben szinte észrevétlenül odatapadt a „nehéz" jelző. Nem ez a község volt az egyedüli. Minden járásban akadt néhány, amely az átlagosnál több gondot, okozott a járás vezetőinek. Abban az időben nemigen kutatták a jelenségek indítóokát. Ahol egy-egy akció megrekedt, ott rendszerint személyi váltožásokkal próbáltak továbbhaladni. Mivelhogy az irányító szervek rendszerint közvetve szereznek tudomást a helyi politika alakulásáról, így nem egyszer hosszú idő telik el, míg újra helyes mederbe terelik az események folyását. Az ötvenes évek végén a szövetkezetek megszilárdulásával, a közigazgatás demokratizálódásával párhuzamosan megcsappant a „nehéz" községek száma. Most már a járások vezetői is gyakrabban vizsgálgatták, kutatták a lemaradás okait. Nem könnyű feltérképezni egy község életét. Változást eszközölni még nehezebb. Ma is előfordul, hogy két szomszédos község két különböző világot jelent. Az egyikben minden sikerül: eredményesen gazdálkodik a szövetkezet, a pártszervezet ós a nemzeti bizottság valóban irányítója, szervezője a község életének; míg a másikban megrekedt a fejlődés, minden átlagon aluli. Közel két évtizedig ebbe a csoportba sorolták Nagymácsédot is. Nehezen tört utat a közös alakításának gondolata, majd évekig „tengődött" a szövetkezet. Végül is a „beolvadást" az állami gazdaságba választották. Ma, mikor látják a szövetkezetek eredményeit, nem egy dolgozó felsóhajt: nálunk is lehetne ilyen jó szövetkezet. Lehetne, ha.... Egy idős intéző, aki évtizedekig dolgozott a diószegi cukorgyár gazdaságában, azt mondta: < „A csúcsmunkák idején csak akkor nyugodtam meg, amikor megérkeztek a mácsédi kapások." Senki nem tudja gyorsabban egyelni a cukorrépát, mint a mácsédi nők. Ez a dicsért szorgalom az ötvenes évek elején mintha csak szertefoszlott volna. Helyi politika Ez is van. Bár egyes községek vezetői hosszú évekig hallani sem akartak ilyen meghatározásról. Rendszerint azt mondták: a politikát fent csinálják, mi csak végrehajtjuk. Ez, csak részben igaz. Éppen az utasítások végrehajtásának „mikéntjével" csinálták a helyi politikát nem egyszer anélkül, hogy ezt valóban tudatosították volna. Nagymácsédon tavasszal sorrendben a nyolcadik HNBelnököt iktatták be tisztségébe. Elődeit f— egy kivételével — nem a választási időszak végén, hanem „menet közben" váltották le. Ez a tény egyúttal azt is jelzi, hogy az országos politika helyi „kivitelezésével" gyakran elégedetlenek voltak a járási szervek. A személycserék nyomot hagytak a nemzeti bizottság munkájában, a falu életében. Az emberek beszélgetés közben még ma is említenek egy-egy időszakot, amikor „egyeseknek mindent, másoknak semmit nem pngedtek meg". Vagyis a rokoni, baráti kapcsolatok, ha rejtett formában is, de érvényesültek a község vezetésében. Sokan hosszú évekig úgy érezték, hogy egy személy — az elnök vagy a titkár — jelenti a nemzeti bizottságot. Nem csoda, hogy a választott szerv aktivizálása igen lassan jutott el .olyan fokra, hogy biztosítani tudta egy-egy akció sikerét. Ä fejlődés alig haladt előre. Igaz, a község terebélyesedett — a meglevő családi házak fele a felszabadulás után épült, de ez nem a vezetésnek, hanem az egyéni szorgalom fokozódásának az eredménye. A községfejlesztéssel már kevésbé dicsekedhettek. E téren az utóbbi három évben többet tettek, mint azelőtt másfél évtized alatt. TÁRSADALMI MUNKÁVAL A kczség főutcájának két oldalán néhol 30—50 méter széles, árokmélységű lapály húzódik. Esős időben az országúttól a házak kapujáig úszkáltak a kacsák. A mellékutcákba csak száraz időben kanyarodhatott be a tehergépkocsi. Ősszel a főútról talicskázták haza a szenet, a mellékutcában elsüllyedt volna a gépkocsi. Az áldatlan helyzeten csak tavasszal tudtak változtatni. Tonnaszámra hordták a követ, kavicsot, s elterítését a tanácstagok, a képviselők szervezték. Megmagyarázták az embereknek, hogy a társadalmi munkát önmaguknak végzik. Hallottak ellenvetést is: más községben már rég megcsináltatta a járás, de mi semmit nem kapunk. Hasonló helytelen vélemények más községekben is gyökeret eresztettek. Valóban volt időszak, mikor a járási szerveknek módjuk volt „osztogatni, s ezt egyes vezetők ügyesen ki is használták. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével megszűnt az ilyen „adományozás". A nemzeti bizottságoknak meg kell tanulniuk gazdálkodni, s a községfejlesztést elsősorban saját pénzügyi eszközeikből, kölcsönökből és társadalmi munkával kell fedezni. Másfél milliós érték Ma a község főútja portalan, és a „kacsaúsztató" helyén virágok nyílnak. Tehergépkocsik hordják a földet, feltöltik a lapályt, járdát építenek, parkot varázsolnak a házak elé. Az emberek rendszerint délután dolgoznak. Maguk vásárolják a cementet, a nemzeti bizottság szállíttatja a kavicsot és a földet. Ez az akció kötelezettségvállalásokra épült. Vontatottan indult, de az eredmény láttán megjött az emberek munkakedve. Az első félévben 74 350 brigádórát dolgoztak le, munkájuk értéke egymillió nyolcszázezer korona. Teljesítményükkel a második helyet érdemelték ki a járási versenyben. Az éredmény nem önmagától született. A tanács tagjai, a képviselők — bár közelről sem egyformán, — példát mutattak, serkentették az embereket. Szőcs Jeremiás, a HNB építészeti bizottságának elnöke nem túloz, mikor „húszéves mulasztás pótlásáról" beszél. Minden elnöknek volt elképzelése, de a következetes községfejlesztési politika csak most van kialakulóban. Az emberek mind jobban megértik, hogy érdemes „brigádozni". A nemzeti bizottság merész akcióba kezdett, mikor elhatározta, hogy téglaégetőt építtet. 1960-ban még három kemence állt a falu szélén és évente fél millió téglát készítettek. 1962ben szedték szét az utolsó kemencét, eladták a gépeket, mert^ „valaki megállapította, hogy nincs már szükség a kis téglagyárakra". Az idén júniusban „a semmiből" megkezdték a nyerstégla készítését. Ma három fészer alatt 120 000 nyerstégla szárad. A 63 éves Kublca Lajos bácsi, a téglaégető mester — az apja is az volt — 28 000 téglát rakott össze a szabad ég alatt. Valahogyan el kell kezdeni. Ez lesz az első égetés. Sok lesz a selejt, de mindegy. Jövőre kemencét akarnak építeni. Hatan dolgoznak a téglaégetőben, naponta 4—5 ezer darab nyerstéglát készítenek. Ez a vállalkozás a nemzett bízottságnak egyelőre csupán kiadást jelent. Igaz, az első égetésből már eladhatnak néhány ezer téglát, de nagyobb bevételre csak akkor számíthatnak, ha felépül a kemence. A gazdálkodás megkezdéséhez 110 ezer korona kölcsönt vettek fel. Vettek egy traktort, ezzel fuvaroznak. Hat lovaskocsi is ezt a célt szolgálja. Van asztalosműhelyük, fényképészük. Bizonyára könnyebb az olyan HNB-elnöknek, akinek mindezzel nem kell törődni. CSUPÁN A KEZDET A község egyik jellegzetes vonása, hogy a lakosság zöme nem a szövetkezetből él. Az állami gazdaságba járnak dolgozni. Egyes községekben a szövetkezet és a falu fogalma, a hétköznapi szóhasználatban szinte azonos. Már maga ez a gazdasági kapocs tömöríti, közelebb hozza egymáshoz az embereket. Nagymácsédon ez másként van, s ez a tény bizonyos mértékben kihat a nemzeti bizottság munkájára ís. Az állami gazdaság a férfiak egy részét s főképp a nőket foglalkoztatja. A falu többi lakója „utazik". Zsúfolt autóbuszok szállítják munkába az embereket. A nemzeti bizottság ^ hogy csupán a községfejlesztést említsem — nem számíthat szilárd gazdasági egység segítségére. S itt nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi támaszra is gondolunk. Szervezési, irányító munkájában a képviselők és a mindössze 22-tagú pártszervezet jelent segítőtársat. A pártszervezet kicsi, de a faluban 150—200 kommunista él. Egyesekről idehaza jóformán nem is tudják, hogy párt•tagok. Márpedig az emberek érdeklődését a közügyek iránt csak a kommunisták és a képviselők aktivizálásával lehet fokozni. Krajcsovics Ferdinánd, a HNB új elnöke nem véletlenül hangsúlyozta: „Kulturáltabb, egészségesebb, emberibb életkörülményeket akarunk teremteni a községben. Ez csak „akkor sikerül, ha a lakosok többet tesznek a falujukért, mint mások." A

NEMZETI BIZOTTSÁG nem fél a kezdeményezéstől, ezt az első félévben már bebizonyította. De ebből a megmozdulásból csak akkor lesz előrelendülés, örvendetes fejlődés, ha a közélet iránt sikerült felkelteni az érdeklődést. CSETÖ JÁNOS A ifától fogva becstelen em• VI ber vagyok. Vagy ha úgy tetszik: tróger. Legalábbis a munkahelyemen. De mindenekelőtt a főnököm szemében. Vagyis a becsületem vége egyben az én végem is, hiszen számomra ezután vége a prémiumnak, a fizetésemelésnek, mindennek. Örökre vége. Segítség nincs. Sajnos, ma reggel félreérthetetlenül meggyőződtem róla, hogy igy van. Pedig tegnap még bizakodtam. Azt hittem, még mindent helyrehozhatok. A főnök hangja is barátságos volt: — Lássa be, elvtárs, hogy ez így tovább nem mehet — mondta, amikor behivatott. — A munkahely nem galambdúc, ahova akkor repül be, amikor akar. Figyelnjgztettem, hogy a késést nem tűröm, ön ennek ellenére nemegyszer 15—20 perces késéssel érkezikI — De kérem, ha a vonat nem késik, én egy egész órával haBecsületem vége marabb itt vagyok — védekeztem. — A vonatkésés rendkívüli esemény, amiről én nem tehetek. — Nem szólnék semmit, ha ez évente kétszer-háromszor fordulna elő, de ön havonta késik ennyiszer. — Ahányszor a vonat késik — helyesbítettem. — Nincs értelme az ilyen szőrszálhasogatásnak — szólt jóindulatúan. — Gondolja meg, mit teszi A becsületéről van szó. Ha megígéri, hogy többé nem késik el, elfelejtem eddigi bűneit, hiszen máskülönben rendes ember — lépett egészen közel hozzám. Nagyon meghatódtam. Könynyes szemmel fogadtam meg, hogy soha többé nem késem el. — De ne felejtse, hogy egyetlen későn fövés, és nincs többé becsülete! — figyelmeztetett végül. elhatároztam, hogy mától I- kezdve azzal a vonattál utazom, amelyikkel már két és fél órával a munkaidő kezdete előtt itt lehetek. De hiába keltem fel már kora hajnalban, becsületemnek mégis vége: három órát késett a vonat. FUL0P IMRE