Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-29 / 238. szám, kedd

krónik a m hír mozaík krónik ái A NAP kel: 4.57, nyugszik: 18.32 ÓFakor. A HOLD kel: 22.32, nyug­szik: 14.50 órakor. névnapjukon szeretettel köszöntjük ERNŐ n e v fi kedves olvasóiokai • A SZLOVÁK NEMZETI FELKE­LÉS évfordulója. • 1632-ben szü­letett JOHN LOCKE angol filozó­fus és közgazdász, az angol em­pirizmus megalapítója (+1704). O 1874-ben született E. A. LONGEN cseh festőművész, színész és író (+1936). • 1920-ban született Bratislavában KATZ EDIT antifa­siszta harcos (hősi halált halt 1944. IX. 26 ). • 1946 ban ala­kult meg a Koreai Munka Párt. • 1947-ben ezen a napon rati­fikálta a Szovjetunió az Olaszor­szággal, Romániával, Magyaror­szággal, Bulgáriával és Finnor­szággal kötött békeszerződést. Kelet-Szlovákiá­ban felhős ég­bolt, helyenként eső, másutt fel­hőátvonulások, esetleg futó esők. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 19—24 fok. Gyenge északi szél. • 26 MILLIÚ KORONA KÖLT­SEGGEL ÉPÜL a legkorszerűbb építkezési eljárások szerint ter­vezett és kivitelezésre kerülő új košicei pályaudvar központi állomásépülete. 0 MEHÉSZEK. REKORDJA A Jednota felvásárlói eddig már 2400 tonna mézet vettek a szlovákiai méhészektől. A fel­vásárlás feltételezhetően eléri a háromezer tonnát, vagyis a leg­utóbbi évtizedben a legnagyobb mennyiséget. m HÉTFŐ H DÉLUTÁN ÖTA he­likopterek segítségével keresik az Oinoussaí nevű libériai teherhajó legénységét. A hajó a délnyugat­afrikai partok közeiében süllyedt el. Harminc hajótörött közül ed­dig csak 17-et sikerült megmen­teni. • ESTERA SlMEROVÁ-MAR­T1NÜEKOVÁ neves szlovák fes­tőművésznő alkotásainak kiállí­tása nyílt meg tegnap a varsói csehszlovák kultúrközpont he­lyiségeiben. m NAPONTA NÉGYSZÁZ gyer­meket fogadnak örökbe az Egye­sült Államokban — állapították meg a szociológusok. • A KÖZÖS PIAC tagálla­mait az utóbbi években az újonnan felavatott mérnökök tíz, sőt húsz százaléka hagyja el, és az Egyesült Államokba vándorol. A Közös Piac bizott­ságának megállapítása szerint a legtöbben Nyugat-Németor­szágot, Hollandiát hagyják el. • ÉVENTE mintegy hatezer gyermeken állapítanak meg mér­gezési tüneteket a nyugatnémet orvosok. A hatezer gyermek kö­zül átlag száz meghal, további öt százalékuk pedig valószínűleg élete végéig viseli a mérgezés következményeit. Ezeket az ada­tokat a gyermekek biztonságáról gondoskodó müncheni bizottság közölte, és egyben arra is figyel­meztetett, hogy a gyermekek kö­rében egyre nagyobb a mérgezés veszélye, mivel különböző új — nagyobb mennyiségben mérgező vegyszerek hozzáadásával készí­tett — anyagok, élelmiszerek stb. kerülnek forgalomba. A bizottság ezért követeli, hogy az élelmisze­rek csomagolásán lel legyen tün­tetve, milyen anyagokat tartalmaz az Illető élelmiszer. • EZEKBEN A NAPOKBAN jelenik meg a Kelet-szlovákiai Kiadó gondozásában Martna Ce­retková-Galová košlcet írónő „Az istenek magánya" című könyve, melyben a szerző a ser­dülő ifjúság lelki világát és problémáit elemzi. I ti I • ULTRAHOSSZÚ AGGYAL „tüntették ki" Dávid Riley an­gol fiatalembert azért a külö­nös érdeméért, hogy ö a „leg­hosszabb angol polgár". Magas­sága: 218 centiméter. m ÖTÖS IKREK BRAZÍLIÁBAN Ötös ikreket szült egy 15 éves asszony Paraiba brazíliai állam Joao Pessoa nevű városában. Az ötös ikrek közül négy kis­fiú. Össz súlyuk 4,7 kg a kis­lány súlya 1 kg. A kislány rö­viddel azután, hogy a világra jött, meghalt. Az orvosok re­mélik, hogy a fiúk életben ma­radnak. Szombati számunkban indul nagy rejtvényversenyüitk Ä "SZOVJETUNÓ • Othetes nagy rejtvenyverseny a szovjeiunio eletéről, történelméről, kultúrájáról, tudományáról. • Moszkvai barátunk, Szergej, öt egymásután következő héten egy-egy levelet ír lapunk olvasóinak. E levelekben feladott öt-öt kérdésre kell válaszolni (tehát összesen 25­re). • Aki mind a 25 kérdésre helyes választ ad, részt vesz a 25 ezer koronát kitevő nyeremények sorsolásában. 1. díj: Utazás a Szovjetunióba az Októberi Forradalom 50. évfordulójának ünnepségeire. 2. díj: 2000 korona. 3.-5. díj: 1500—1500 korrona. 6.—10. díj: 1000—1000 korona. 11.—20. díj: 500—500 korona. 21.—30. díj: 300—300 korona. 31.—60. díj: 100—100 korona. 60.—80. díj: 50—50 korona. A nyerteseknek a díjnak megfelelő összeg értékében utalványt küldünk, amely ellenében állami üzleteinkben tetszés szerint vásárolhat. • Egy-egy olvasó több szelvénnyel is részt vehet verse­nyünkben. Szombaton közöljük Szergej barátunk első levelét. A beküldött megfejtések csak a lapunkban közölt szelvénnyel együtt érvényesek. • A BELGIUMI MARTELANGE­BAN a múlt hétfőn felrobbant egy tartálykocsi, amely 450 000 liter cseppfolyós gázt szállított. Vasár­nap estig már 14-re emelkedett a robbanás halálos áldozatainak a száma. A robbanást követő pilla­natokban 15 ház lángbaborult, mi­nek következtében a kisváros 30 lakosa megsebesült. • A MORVAORSZÁGI TANÍ­TÓNŐK 60-tagú Bach-együttese tegnap érkezett haza Olaszor­szágból, ahol Alois Veselý kar­mester vezényletével több hang­versenyt adott. • „A TAVDOBOLAS VILÁG­REKORDERE" büszke címet ér­demelte ki Ariid Kristiansen a norvégiai Gjoevikban: 49 órán át dobolt szünet nélkül és ezzel megdöntötte az angol Blackweel 47 óra 36 perces rekordját. • KÉTSZÁZ LENGYEL FŐIS­KOLÁS külföldi egyetemeken tanul ez idén, éspedig 109-en a Szovjetunióban, 32-en Csehszlo­vákiában, a többiek pedig az NDK-ban, Jugoszláviában, Ro­mániában, Magyarországon és a Kubai Köztársaságban. » ERDŐTÜZEK AZ USA-BAN Már fél évszázada nem voltak oly pusztító és nagy kiterjedésű erdőtüzek az USA-ban, mint az el­múlt hetekben Az Egyesült Álla­mok északnyugati területén két hét alatt több mint 45 ODO hektár­nyi erdő égett porrá. • NEM TÖRTÉNT BAf Súlyos következményei lehet­tek volna annak, hogy a Žatec melletti lišanyi vasútállomás előtti sorompót kezelő 34 éves B. V. asszonyt éjfél után két óra felé rövidebb időre elnyom­ta az álom. A sorompót nyitva hagyta, és miközben aludt, te­hervonat robogott el az őrház előtt. Szerencsére senki sem haladt át akkor a pályatesten. • CUKRÁSZIPARI SZERSZÁ­MOKAT, munkaeszközöket gyűjt Hazai János budapesti lakos. Négyezer darabból álló gyűjte­ményének legértékesebb darab­ja egy 1686-ban készült kávéda­ráló. • A MADRID MELLETTI Bio­frio királyi palotában felfedezték Diego Velázquez hírneves fesl6­művész egyik alkotását. A ..Szarvasfej"-et ábrázoló festmény évtizedeken át függött a palota ebédlőjének talán, de senki sem sejtette, hogy Velázquez alkotása. • KLÁRA HAVLlKOVÁ zon­goraművésznő és Alica Nitrano­vá, a Szlovák Nemzeti Színház énekesnője tegnap Budapestre utazott. A művésznők a Szlovák Nemzeti Felkelés 23. évforduló­ja alkalmából 3 hangversenyen lépnek fel a budapesti csehszlo­vák kultúrközpontban. • ÁRVlZ INDIÁBAN Michal Chudík, az SZNT el­nöke a Szlnvák Nemzeti Fel­kelés 23. évfordulója alkalmá­ból szombaton a Kriváň alján emléktáblát leplezett le. Ké­pünkön: Az emléktáblán plasz­tikus térkép szemlélteti a par­tizánok magas-tátrai hadműve­leteit. (F. Schlinger — CTK íelv.J. Állítólag 25 ember lelte halálát Uttarprades indiai államban a meg­áradt Gangesz hullámaiban. Az ár­víz következtében több mint 200 ezer ember vált hajléktalanná. Eszak-Indiában néhány évi aszály után e napokban állandóan esik. A Jamuna folyó is kilépett medré­ből. Tizenöt községet ki kellett üríteni. • ALKAKTRÉSZ GYÁR RAJECBEN Nemrég helyezték próba­üzembe Rajecben az új gépgyá­rat, amely motorkerékpár-al­katrészeket fog készíteni. A gyár teljes felépítése után 1200 ember kap Itt munkát és való­színűleg egy újfajta motorke­rékpár-típust gyártanak majd az üzemben. O HVIEZDA: Dzsingiszkán lam.) 15.30, 18, 20.30 @ HVIEZDA (kert­mozi): Dzsingiszkán (am.) 20.15 • SLOVAN: Aki tigrisen lovagol (an­gol) 15.30, 18, 20.30 • DUKLA: Kleopátra (am.) 15.30, 16, 18.30, 21 • METROPOL: Férfi, akiről semmit sem tudok (am.) 15.30, 18, 20.30 © PRAHA: A kedves (angol) 10.30, 13.30, 18, 18.30, 21 « PO­HRANIČNÍK: A fiatal Cassidy (an­gol) 15.45, 18.15, 20.45 ® TATRA: Észak-Alaszkában 15.45, 18.15, 20.45 « NIVY: Az ellopott lég­hajó (cseh) 17.30, 20 ® MIER: Wälsungok vére (NSZK) 17.30, 20 ® PALACE: A meztelen pásztor­lány (cseh) 22 O OBZOR: Jelzé­sek a város felett (jug.) 18, 20.30 0 MAJ: A királyért, a hazáért (angol) 18, 20.30 ® MLADOSŤ: Betyárok (román) 17.30, 2(1. - ttošUe"] © SLOVAN: Az agyaggalamb (Jug) • TATRA: Dzsingiszkán (am.) « DUKLA: B-akciô (csehi d OSMEV: Dzsingiszkán (am.) • PARTIZÁN: Fehér sötétség (szlov.J • A BRATISLAVAI L0ČNICA énekkara vasárnap harmadik lett az olaszországi Arezzóban rende­zett 15. dalfesztiválon. • F. VERMIANI AMERIKAI ASZTRO FIZIKUS kiszámította, hogy a Föld atmoszférájának súlya öt milliárd százharminc­hat millió tonna és ez bolygónk súlyának kb. egymilliomod ré­0 KITOERNYÓSOK TRAGÉDIÁJA Obio észak-amerikai államban vasárnap 19 sportejföernyőst so­dort • rendkívül erős szélvihar a felkorbácsolt hullámú Erie-tóba. Jóllehet a mentést haladéktalanul megkezdték, a híradásig csak 8 ejtőernyőst emeltek ki a tó vizé­ből. Egy közülük meghalt. • GYÁMSÁG ALA AKARTA HELYEZTETNI egyetlen lányát V. Bona torinói nagyiparos. A bíróság a kérést elutasította, ugyanis az ifjú hölgy a közel­múltban szerezte meg a pszi­chológiai doktorátust. Az apai szándék háttere: a lány felesé­gül akar menni egy iskolai al­tiszt fiához. » AUTÓBUSZOK A SZAKADÉKBAN Ciprus nyugati részében, Pathosz közelében vasárnap este összeüt­között két zsútolásig megtelt autó­busz és mind a kettő egy 60 mé­ter mély szakadékba zuhant. Az autóbuszok 8 utasa a helyszínen meghalt és 70-en megsebesültek. A sebesülteket a ciprusi ENSZ­egységek helikoptere a nicosiai kórházba szállította. • MOLIERE „TARTUFFE" cí­mű színművének bemutatásá­val kezdi új színházi idényét a prešovi Jonáš Záhorský Szín­ház prózai együttese. • AZ ARISZTOSZ nevű 5200 ton­nás görög teherhajó hétfőre virra­dó éjszaka a dél-angliai New Ha­ven kikötő közelében a sűrű köd­ben nekiment a 13 900 tonnás Lin­de nevű norvég teherhajónak. Az Arisztosz röviddel ezután elsüly­lyedt. Legénységét a Linde vette fedélzetére. • CSAKNEM EGYMILLIÓ OLASZ VADÁSZ kezdte meg vasárnap az őszi vadászidényt. Olaszországban csekély a vadállomány. A torinói vadászterületen például húsz va­dászra csupán egy fürj jut. Talán ez az oka annak, hogy már az első vasárnap 3 vadászt lőttek agyao és többet megsebesítettek vadász­társaik. fty o ti • NEMZETI SZÍNHÁZ: Onyegin (19) • KIS SZÍNPAD: Nézz visz­sza haraggal (19) • Oj SZÍN­PAD: Tartuffe (19.30). (magyar adás): 6.00: Illrek. Időjárásjelentés. Mű­sorismertetés. 6.15: Reggeli zene. 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Faluról falura (ism.). 17.00: Népi muzsika. 17.30: Hírek. 17.40: Han­gos híradó. 18.15: 18.50: 19.00: 19.20: 19.30: 20.00: 21.15: 21.30: 22.00: 9.08: 17.58: 18.05: 18.30: 19.30: 19.40: 20.00: 20.20: 22.25: jjgjJJ^É! brciHítavo ] Kicsinyek műsora. Sazka — Športka tanács­adó. TV Híradó. Időszerű nemzetközi kérdé­sek. Dokumentumfilm Ladislav Exnár partizáncsoportjáról. Közvetítés a Katonai Mű­vészegyüttes hangversenyé­ről. A Néphadsereg magazinja. Tv-riportlilm a Fekete-ten­ger partjáról. TV Híradó. Tanévnyitó az Iskola-tv-ben. Hírek. A kék nyakék (magyarul beszéld francia film). Kajak-kenu EB. Esti mese. Mai vendégünk. TV Híradó. Shakespeare: Szentivánéji álom. TV Híradó 2 kiadás Ez iden ismét divatosak a legkülönfélébb f ormai u •szűnne , bársony- és nemezsapkák. Képünkön: Párizsi divatújdonságok. (AFP — CT K felv.) Useh UÍ - ...i'kek százaival együtt 39 angol is­koláslány is a Magas-Tátrában töltütte a szünidő egy részét. Képünkön: A kis vendégek az üdüH) otthonias ebédlőjében. (Juraj Gerda — CTK felv.) • Október 6-án kezdődik Karl-Marx-Stadt-ban (NDK) a „Vörös Október 50. évforduló­ja" nemzetközi bélyegkiállítás. ® NEGYVENHATEZER MÁRKÁT sikkasztott el a templom renoválá­sára folyósított közpénzből egy 44 éves evangélikus lelkész Braun­schweigban (NSZK). A pénzt éj­szakai lokálokban költötte e'. Kiadja Szlovákia Kommunista Partjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Út drae^tftt Gork l1 utca 1 0- Telefon: 537 18, 512 23, 335 68, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 508 39. Távíró: 09308. Kiadó­hivatal: Bratislava, Gorkij utca 8; telefon: 503 89. Hlrdetőlroda: Bratislava, Jesenský utca 12; telefon: 551 83. Előfizetési díj havonta: 11,30 korona. SLBíi,! •JS ÄB Up Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivat al és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. K-27'71562

Next

/
Thumbnails
Contents