Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-29 / 238. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! S * T® T"T5 UJSZO SZLuVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1967. augusztus 29. • Kedd • XX. évfolyam, 238. szám • Ara 40 fillér Új KORSZAK KEZDŐDÖTT RT A : DÉNES FERENC A SZLOVÁK NÉP történetének legdicsőbb fejezete a hitleri fasiszta megszállók és bérenceik, a szlovák klerofasiszták elleni népi felItelés, amelynek a mai nappal már csaknem negyed évszázados évfordulóját ünnepeljük. A Szlovák Nemzeti Felkelés a Csehszlovák Köztársaság történetében egy új korszak kezdetét jelentette. A kis szlovák nemzet nem nyugodott bele, hogy klerofasiszta vezetői behódoljanak a hitleri fasisztáknak, s megalázzák a nemzetet, hanem fegyvert fogott a megszállók és kiszolgálóik ellen. Ezzel olyan hősi magatartást tanúsított, amellyel kivívta az egész haladó emberiség legnagyobb elismerését. Maga az a tény, hogy a felkelés kirobbantásával vállalta ez egyenlőtlen harcot, az ugyan megrendült, de még mindig hatalmas hitleri hadigépezettel, azzal a kommunista párt által vezetett nép nagy elszántságról, merészségről és hősiességről tett tanúbizonyságot. A köztársaság kommunista pártjának felejthetetlen érdeme, hogy az ország népe teljes bizalommal, harci elszántsággal követte a szabadság kivivására s a fasizmus elleni harcba hívó szavát, és halált megvető hősiességgel küzdött a népek szabadságáért síkraszálló antifasiszta erők, mindenekelőtt a Szovjetunió oldalán. A kommunista párt szervezte a felkelést, a párt állott a felkelés élén, és vezette a nép szabadságharcát. A párt bölcs és előrelátó politikájának nagy győzelme volt ez, amely megteremtette a feltételeit a további - a nemzeti és demokratikus forradalom, majd a szocializmus - győzelmének. A KOMMUNISTA PÁRT több mint két évtizedes harcos tevékenységének nagy sikere, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés az egész nép szabadságharcává lett, hogy a Szovjetunió segítségével felszabadult a köztársaság, s a szocializmus építésének útjára léphetett. Mindez a párt ama politikájának az eredménye, amely a Szovjetunióval való barátságot és szövetséget nyilvánította köztársaságunk léte, népeink szabadsága és az ország függetlensége alapvető pillérének. Hogy a pártnak a Szovjetunióval való barátsági és szövetségi politikáját - amelyet legmarkánsabban Klement Gottwald szavai fejeznek ki: „örök időkre a Szovjetunióval!" — a köztársaság dolgozóinak döntő többsége a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyományaihoz híven magáénak vallja, nem kell bizonyítani. A szocializmus győzelme hazánkban, a fejlett szocialista társadalom építésében elért jelentős sikerek, valamint a nemzetközi politikai életben elismert tekintélyünk nem annak bizonyítéka-e, hogy a köztársaságunk népei híven követik a párt útmutatását, és a párt célkitűzéseit maradéktalanul valóra váltják? Az országépítés programtervét a párt XIII. kongresszusán elfogadott határozatok rögzítik, és a kongresszuson kitűzött közvetlen és távlati feladatok megválósítására összpontosítják az. ország dolgozóinak alkotó tevékenységét, a legnagyobb mértékben kihasználva a szocialista rendszer adta előnyöket és lehetőségeket társadalmunk még lendüA letesebb fejlesztése érdekében. Dolgozó népünk magasabb szinten, a mai kor igényeinek és adottságainak megfelelően váltja valóra a Szlovák Nemzeti Felkelés örökét. Ez természetes is, mert a szocializmus állandóan fejlődő, szakadatlanul újat alkotó és teremtő folyamat, amely mindig újabb és újabb feldatok elé állítja a társadalmat, s ez megköveteli a gazdasági, politikai, eszmei és erkölcsi erők teljes összpontosítását s mindennemű tevékenység egységes és tervszerű irányítását. Megkívánja a tudomány és a legkorszerűbb technika legújabb vívmányainok merész alkalmazását, s egyben a dolgozók marxista eszmei és szakmai tudásának nagyméretű növelését. S mindezt azért, hogy ma, a technikai forradalom, az atomerő kibontakozásának korszakában, a békés egymás mellett élés feltételei mellett köztársaságunk megállhassa a helyét a békés versengésben. Azért, hogy maximális mértékben hozzájáruljunk a békét és a társadalmi haladást biztosító szocialista tábor erejének további szilárdításához, a szocializmus és a kommunizmus eszméjének még nagyobb térhódításához. Mindezen feladatok megvalósításához szükséges irányelvek összességét jelentik a kongresszusnak tudományos és mély marxi—lenini elemzés alapján kidolgozott határozatai. SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS céljai valóra váltak, mert a dolgozó nép szabadságharcát a közel három évtized nehéz harcaiban megedzett és a dolgozó nép érdekeit híven szolgáló kommunista párt vezette. Az a párt, amely a felkelés örökét, a Szovjetunióval való barátságát féltve őrzi és mély szeretettel ápolja, s ezt az érzést helyes politikájával beplántálta minden becsületes dolgozó szívébe is. Ez a záloga annak, hogy az a barátság, amely nehéz harcokban született, megbonthatatlan, és tovább fog virágozni nemcsak a két ország, hanem a többi szocialista ország népeinek örömére és boldogulására is. A Szlovák Nemzeti Felkelés mostani évfordulójával esik egybe a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, századunk legnagyobb történelmi eseményének 50. évfordulója. A Szovjetunió népeivel együtt ünnepli ezt a jelentős évfordulót a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom s az egész haladó emberiség, hiszen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom rendkívül mély hatással volt a világtörténelem egész további menetére, mert ezzel vette kezdetét a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet. E győzelmes forradalomnak elvitathatatlanul nagy volt a hatása az önálló és független Csehszlovák Köztársaság létrejöttére, s méginkább a Szlovák Nemzeti Felkelésre, amelyben a szlovák nemzet fiai a szovjet partizánokkal, a Szovjetunióban alakult csehszlovák hadtest pedig a Vörös Had. sereg oldalán küzdött a közös ellenség, a hitleri megszállók ellen hazánk felszabadításáért. M' A FELKELÉS BÖLCSŐJE: BANSKÁ BYSTRICA CTIBOR 5TÍTNICKÝ: n Őrségen Negyvenkét pipacs virít, mind pirosak, negyvenkét szépszál partizánlegény, nehéz álmukat egymagamban őrzöm. Mint fényességes fáklyák, úgy lobognak, szurokfáklyák egy ünnep reggelén, hogy fényesség virradfon föl a földön. A hegy mögött a nap ha felragyog áradnak akkor, mint a tengerek, mint tengere az öklöknek, a vérnek. S olyanok lesznek, mint a farkasok, és lesznek, mint a márványon a seb, és lesznek, mint az acél, mint a méreg. Majd, ha a bosszú-máglyák fellobognak az úf királyok tűzgyújtó kezén, és szabaddá lesz mindenki a földön. Negyvenkét pipacs virít, mind pirosak, negyvenkét szépszál. partizánlegény, nehéz álmukat egymagamban őrzöm. (CTK felv.) TÖTH JUDIT fordítása Elsők a szocialista táborban ÖTNAPOS MUNKAHÉT AZ NDK-BAN |A, AMIKOR MEGEMLÉKEZÜNK a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójáról, hálával emlékezünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra is, amely köztársaságunk dolgozóinak is megmutatta a társadalom szocialista fejlődése felé vezető utat. Berlin (ČTKJ — Hétfőn, augusztus 28-án a Német Demokratikus Köztársaságban életbe lépett az ötnapos munkahétről szóló rendelet, amely több mint hétmillió dolgozónak lerövidíti munkaidejét amellett, hogy zetésük megmarad. A Német Demokratikus Köztársaság az első a szocialista Jubilál a Banská Bystrica-i rádió A Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanásáról szóló hírt, mint ismeretes, a Banská Bystrica-i rádió adótornya sugározta világgá. 1944. augusztus 30-án Ladislav Sara olvasta be a rádióba a történelmi proklamációt, amelyből arról értesült a világ, hogy sok száz kilométerrel a front mögött kihirdették az önálló, fasizmus ellen harcoló Csehszlovák Köztársaságot. Ennek az emlékezetes eseménynek az évfordulóján nevezik át azt az utcát, amelyben a Banská Bystrica-i rádió ma székel, Ladislav Saráról, a rádiónak a felkelési harcokban hősi halált halt munkatársáról. A rádió Banská Bystrica-i stúdiója ma ünnepli felszabadulás utáni első adásának 10. évfordulóját. 1957. augusztus 29-én (Folytatás a 2. oldalon) VINCENT HLOŽNIK: a „FELKELÉS" CIKLUSBÓL országok közül, ahol mostantól fogva minden szombaton munkaszünet van. Az említett rendelet realizálása alapos előkészületeket igényelt, amelyekben a dolgozók százezrei vettek részt. A cél az volt, hogy hatékony szervezési és műszaki intézkedésekkel a munkatermelékenységet olyannyira emeljék, hogy a munkaidő lerövidítése ellenére biztosítsa a népgazdasági terv általános teljesítését. Az ötnapos munkahét bevezetése rendkívüli intézkedéseket követelt meg kiváltképpen a lakosság ellátása terén, nemkülönben a közszolgáltatásokban, az egészségügyben és a közlekedésben. A menetrendeket a munkaidő új kezdetéhez és végéhez alkalmazták. A menetrendekben 20 000 változtatást eszközöltek. A kereskedelem a továbbiakban is biztosítani fogja a lakosság ellátását pékkészítményekkel, füstölt- és friss hússal, tejjel, zöldséggel és gyümölcscsel. Az ötnapos munkahét megvalósítását előíró kormányrendelet valamennyi intézkedésének betartását a Német Demokratikus Köztársaság állami és gazdasági szervei ellenőrzik.