Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-26 / 235. szám, szombat
A bratislavai rangadó előtt A csehszlovák 1. liga 3. fordulójának egyik legérdekesebb mérkőzése kétségtelenül a bratislavai rangadó, a Slovan—Inter párharc lesz. Mindkét tél erőteljesen készül a villanyfényes mérkőzésre. Az edzők egyaránt panaszkodnak a sok sérült miatt, és mindketten elégedettek lennének egy esetleges döntetlen eredménnyel. A SLOVAN táborában már biztos, hogy Jokl szereplésére nem kerülhet sor. Még mindig nem heverte kl ostravai sérülését. Nem valószínű a hátvéd Muťkovič rajtja sem, aki a Budéjovice elleni esti mérkőzésen szenvedett kisebb agyrázkódást. Egyelőre még CvetIer, Popluhár és Zlocha Is kisebb sérülésekkel bajlódik, de játékukra feltétlenül számítanak. Amenynyiben Mufkovlč nem jönne rend be, helyét FHo foglalja el. A középpályás kettős szerepét Horváth és Tömének tölti be, mi? a másik középhátvéd szerepe Popluhár mellett Zlochánek jutna. AZ INTER betegeinek jegyzékén Szikorát, Hrlcát, Daňot és Obložinskýt találjuk. Esetükben köny nyebb sérülésekről van szó, és vasárnapig rendbe kellene jönniük. A védelem és a támadósor felállítása nem kétséges, csupán arról van szó, hogy a középpályás játékosok szerepét kikkel tölteti be Kacsányi edző. Erre a megoldásra öt jelölt ls akad: Buberník, Obložinský, Szikara, Gáborík és Molnár. A vasárnapi rangadó előtt az Inter a találkozó színhelyén saját ifjúsági csapata ellen ját szőtt edzőinérkőzést. Ki, kivel és mikor a VVK-ban ? Bázelben nyilvánosságra hozták az Idei VVK labdarúgó-mérkőzések időpontjait. FC Zürich—SC Barcelona, szeptember ZO. (Zürich), oktőber 4. (Barcelona). Malmö—Liverpool, szeptember 19. (Malmö), október 4. (Liverpool i. Lok. Lipcse—Linfield, szeptember 19. (Lipcse), október 4. (Bellast). Bologna—I,yn, szeptember 19. (Bologna), október 4. (Osló). Eintracllt Frankfurt—Nottingham Forest, szeptember 20. (Frankfurt), október 17. (Nottingham). FC Brugy—Sporting Lisszabon, szeptember 13. (Brugy), október 11. (Lisszabon]. St. Patrick—Girondins Bordeaux, szeptember 13. (Dublin), október 11. (Bordeaux). Atletico Bilbao — Fren Koppenhága, szeptember 13. (Koppenhága), szeptember 20. (Bilbao). FC Liége—Szalonlki, szeptember 13. (Szalonlki), szeptember 20. (Llége). FC Köln— Slávia Praha, agnsztns 30. (Köln), október 11. (Prága). Argesul Pitesti—Ferencváros, szeptember 20. (Pitesti), október 11. (Budapest). EVEZŐS EB, HATALMAS MEZŐNNYEL A Nemzetközi Evezős Szövetség jelentése szerint az idei evezős F.B-n, amely szeptember 7. és 10. között kerül megrendezésre Vichyben, 23 ország 10 hajója indol. A részvevő országok a következő versenyszámokban rajtolnak: Kormányos négyes: Belgium, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Csehszlovákia. Magyarország, (ugoszlávla, Lengyelország, Románia, Oánla, Egyesült Államok, Görögország, Nagy-Britannia, Ausztria, Ausztrália, NSZK, Szovjetunió és az NDK. Kormányos nélküli páros: Franciaország, Olaszország, Svájc, Hollandia, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Dánia, Egyesült Államok, Svédország, Ausztria, NSZK, Szovjetunió, NDK. Egypárevezős: Belgium, Olaszország, Sváfc, Hollandia, Spanyolország, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Dánia. Egyesült Államok, Ausztrália, NSZK, Szovjetunió, Bulgária, NDK. Kormányos páros: Franciaország, Olaszország, Svájc, Hollandia, Spanyolország, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Dánia, Egyesült Államok, Norvégia, NSZK, Szovjetunió, Bulgária, NDK. Kormányosnélküli négyes: Franciaország, Olaszország, Svájc, Hollandia, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Egyesült Államok, Svédország, Nagy-Britannia, NSZK, Dánia, NDK. Kétpárevezés: Belgium, Francia ország, Olaszország, Svájc, Hollandia, Csehszlovákia, Magyaror szág, Románia, Dánia, Egyesült Államok, Norvégia, Ausztria, NSZK, Szovjetunió, Bulgária, NDK. Nyolcevezős: Franciaország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Csehszlovákia, Nagy-Britannia, Dánia, Egyesült Államok, NSZK, Szovjetunió, Norvégia, NDK, Ausztrália. Kupka vette át a vezetést A pisztolylövéssel folytatódott a csehszlovák öttusa-bajnokság. Legjobb eredményt ebben a számban a bratislaval Hromada érte el 912 ponttal. Három szám után az egyéni versenyben Kupka, a Slávia Praha FS versenyzője vette át a vezetést 2735 ponttal. Második Matula 2673 p, harmadik Borgula 2664 p, negyedik Černý, mindhárom Slavín Bratislava „A" 2595 p. Csapatversenyben: 1. Slavín Bratislava ,,A" 7964 p, 2. Slávia Bratislava S\?ŠT „A" 7200 pont, 3. Slávia Bratislava SVŠT ,,B" 6839 pont. A bajnokság a negyedik számmal, a 300 méteres úszással folytatódik, amelyet a žillnai fedettuszodában bonyolítanak le. Hudec, (képünk jobb oldalán) a 1 Dukla Praha újonc j csatára már két I mérkőzés sorsát döntötte el. A CH Bratislava volt játékosa Košicén a Lokomotíva, Prágában pedig a Spartak Trnava ellen lőtte a Dukla győztes gólját. (CTK felv.) A Csehszlovák Labdarúgó Kupáért A Csehszlovák Labdarúgó Kupa második fordulójában még a kővetkező két mérkőzésre került sor. Sparta Praha—Tesla Žižkov 4:2 (1:1). A bajnokcsapat gyenge játékot nyújtott, és csak a második félidő elején döntötte el a mérkőzés sorsát a maga javára. Góllövök: Jurkanin és Kos (2—2), Illetve Tichošlápek és Roubal. Viktória Žižkov—Slávia Praha „B" 1:1 (1:0). Mivel mindkét csapat 5—5 tizenegyest értékesített, sorsolásra került sor, amely a Viktória Žižkov csapatának kedvezett. A Litvlnov—Dukla Praha és a Spartak Trnava—Slezan FrýdekMístek mérkőzéseket későbbre halasztották. A kupa 3. fordulójának 32 résztvevője közé eddig 9 I.-ligás csapat került, mert Plzeň, Ostrava és Trenőln már előző lordulókban kiesett. A 3. forduló párosítása a következő: Slávia Praha ,,A"—Lok. C. Budéjovice Sklo Union Teplice— Dnkla Sušiče Sparta Praha— Viktória Žižkov A Litvlnov—Dukla mérkőzés győztese—Spartak Űstl nad Labem Bohemians Praha—Vlašim Dukla Praha „B"—LIAZ [ablonec ZJS Brno—Sparta „B" Slovan Bratislava—Dukla Tábor „B" Pardubice—Inter Bratislava KPS Brno—a Trnava—Slezan Frýdek-Místek mérkőzés győztese Baník Ostrava „B"—Vsetln CH Bratislava—Považská Bystrina Iskra Partizánske— Érsekújvár Bambuck új száma Roger Bambuck, a franciák Európa-bajnoka kitűnő vágtázó. Bebizonyította ezt az Amerika—Európa földrészek közötti atlétikai viadalon ls, ahol 100 méteren legyőzte az esélyes amerikai versenyzőket. Most viszont a mexikói olimpiai versenyek tengerszintfeletti magasságának megfelelő edzőtáborban a 400 méteres távon végzi az edzéseit. A szakemberek véleménye szerint Bambuck ezen a távon meglepetésre képes a mexikói olimpián. Baník Handlová—Jednota Žilina Iskra Liptovský Mikulái—Lokomotíva Košice VSS Košice—Zemplín Michalovce. A 3. forduló mérkőzéseire augusztus 30-án került sor, de már most egészen biztosra vehető, hogy egy-két mérkőzést későbbi időpontban rendeznek meg. iriEüii Bratislavában folytatódtak az Ifjúsági Lane Kupa 3. évfolyamának küzdelmei. A második nap legnagyobb meglepetése a fiatal lengyel reménység, Niedzwlecki, aki legyőzte a kiemelt csehszlovák Ročeket. A második nap érdekesebb eredményei: Huťka—Štrempek (mindkettő csehszlovák) 6:2, 6:3, Niedzwlecki—RoCek 4:6, 6:2, 6:3, Plate (svéd)—Stibrányi (csehszlovák) 6:1, 6:0. A libanoni Bruman városában folyó nemzetközi versenyen a csehszlovák Palmeová a negyeddöntőbe Jutott, miután legyőzte a görög Kalogeropoulosnét. A férfi egyesben Kukal vereséget szenvedett az ecuadori Olivértől. Az ankarai torna nyolcaddöntőjének eredményei: Koch (brazil) — Maud (dél afrikai) 9:7, 6:3, McMlllan—Hewltt (mindkettő dél-afrikai) 6:1, 8:6, Couder (spanyol) — Fletcher (ausztrál) 6:4, 6:2. • • • Az USA bajnokságán csak nagy harc után győzött a Gräbner, Riesen páros a mexikói Osuna és a hindu Mukerdzsi ellen 14:12, 6:3, és 17:15 arányban. A győztes páros az elődöntőben az ausztrál Newcombe, Roche kettős ellen küzd. A' női párosban a King, Casals kettős biztosan jutott az elődöntőbe, mivel legyőzte a Turner, Gräbner párost. * • • Az ausztriai Poertschauban folyó nemzetközi verseny nyolcaddöntőinek eredményei: Wllson (angol) —Howe (ausztrál) 6:1, 6:3, Budlng (NSZK) —Carmichael (ausztrál) 8:2, 6:2. 1967. 15 FUTBALL MUNOZ HÁZTÜZNÉZÖBEN l/özeleg a labdarúgó BEK újabb rajtja, s az érdekelt csapatok edzői megkezdik a háztűznézőbe járást. Elsőként Muňoz, a Real Madrid edzője szedte a sátorfáját és Amszterdamban megnézte az Ajax—Go Ahead bajnoki találkozót, amely a volt holland bajnok 2:0 arányú győzelmét hozta. A Real edzője nagy elismeréssel nyilatkozott az Ajax játékáról, s a többi között a következőket mondta: „Az Ajax nem lesz könynyű ellenfél". — Szenyor Muňoz ezzel nem mondott semmi újat. Aki a Dukla ellen kétszer is derekasan helytálló holland bajnokot látta játszani, és alkalma volt az Ajax játékosokkal telített holland válogatottat is látnia, ugyanezen a véleményen van. A Real Madrid—Ajax Amsterdam párharc a BEK új évfolyama első fordulójának egyik slágere lesz. MASOPUSTOT CHILÉBE VÁRJÁK A chileiek még mindig nem tudnak napirendre térni a náluk lebonyolított 1952-es labdarúgó VB felett. A csehszlovák labdarúgóknak azóta is nagy a becsülete náluk. Az egyik legjobb chilei csapat, a Colo Colo, amely 1941-ben a magyar Platkó Ferenc edzősködése során országos bajnokságot nyert, állítólag ismét európai edzőt keres. Kiszivárgott hírek szerint ez pedig nem a már befutott egyéniségek közül való, sőt edzői tevékenységet még nem is tud felmutatni. A chilei nagycsapatnak fosét Masopustra fáj a foga. Persze kérdés, mit szól ehhez a kiszemelt, no meg a csehszlovák labdarúgás illetékesei. Elismerésnek persze nem rossz ez az ajánlat. AZ ÜJABB ARANYLABDÁÉRT A franciák meglehetősen kezdeményezök a labdarúgás terén. Évrőlévre francia javaslatra értékelik ki földrészünk legjobb labdarúgóit, s ez a nagy megtisztelés egyszer már csehszlovák játékosnak, josef Masopustnak is kijutott. Most egy újabb francia eredetű labdarúgó kiértékelés van folyamatban. Aranylabdával jutalmazzák az európai labdarúgó-bajnokságok legeredményesebb góllövőjét, gólkirályát. — Ebből az alkalomból nem érdektelen visszapillantani az elmúlt idény legjobb európai góllövőire, akiknek éllovasa azonban még nem kaphatta meg „Párizs aranylabdáját". — A díszes rangsor a következő: Davies (Southamptonj 37 gól, Cruyff IAjax) 32, Datunasvili j Dinamó Tbiliszi) 32, Eusebio (Benfica) 31, Revelli (St. Etienne) 31, Müller és Emmerich (Bayern München, tll. Borussia Dortmund) 28, Farkas (Vasas) 25, Kiinzli és Blättler (FC Zürich, ill. Grasshoppers) 24, Waldo (Valencia) 24, Chalmers (Celtic Glasgow) 24, Mertl (Union Luxemburg) 22, Starek I Rapid Wien/ 22, Adamec (Spartak Trnava) 21, Zsekov (Sztara Zagora) 21, Mulder (Anderleeht) 20, Ktndwall (Norrköping) 20, Lubanskí (Górnik Zabrze) 18, Ríva (Cagliari 18, Rentzsch (Motor Zwickau) 17, Oblemenco (Craiova — Románia) 17 gól. NIELSEN AZ ÜJ KULCSEMBER J elképesnek is mondható az a játékoscsere, amelyet az Inter Milánó hajtott végre: megvált Guarneritól, a védelem oszlopától, és megszerezte Harald Nielsent, á Bologna dán középcsatárát. — A híres támadójátékos egyébként 300 000 dollárnak megfelelő összeget kapott a klubcseréárt és nagy sebtében két farmot vett. — Helenio Herrera edző egyébként, akit nagyon sok támadás ért a védekező rendszer erőltetése miatt a napokban nyilatkozott és a hang ismét derűlátó. „Nem hagyjuk magunkat befolyásolni az idényvég gyengébb eredményeitől, akkorra a csapat kissé elfáradt. Ismét vissza akarjuk hódítani az olasz bajnoki címet és szeretnénk megszerezni a Bajnokcsapatok EK-ját. Régi taktikánkat már sok csapat alkalmazza, ezért újjal kell jönnünk, — így nyilatkozott a nagy mágus. Olasz szakértők tudni vélik, hogy a Guarneri—Nielssen csere egyúttal a támadójáték szorgalmazását jelenti. Mindenütt kíváncsian várják az Inter új felfogású csapatának szereplését. (z) MOZAIK AZ ÚJONC újabb sikere Slávia 0.0 fO-l^ Ostrava Prága, 25 000 néző, Játékvezető: Matašovský, góllövők: Tesaŕ és Ziegler (11-esből), illetve Barsch és Bartalský. A vendég ostravai csapat harmadik mérkőzésén sem talált legyőzőre. Bebizonyította, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfele. A Jelek szerint esze ágában sincs-ismét sereghajtó gondokkal bajlódnia. A találkozó 9. percében a félelmetes lövő, hírében álló Barsch révén meg is szerezte a vezetést, de öt perccel később Tesár egyenlített. A 37. perc meghozta a vendéglátók vezető gólját, amelyet Ziegler 11-esből lőtt. Szünet után a Baník erőteljesen küzdött a kiegyenlítésért, ami a 66. percben Bartalský gólja révén sikerült ls. SPORTHÍRADÓ • A bukaresti kötöttfogású világbajnokságon a Szovjetuniót a következő versenyzők képviselik: Bakulln, Kazakov, Rurua, Novohatyko, Igumenov, Olejnyik, Anyiszimov és Roscsin. Ebben a névsorban 6 világ- és Európa-bajnok akad. Csupán a 26 esztendős Novohatyko és a 20 éves Kazakov nem szerepelt még világbajnokságon. 0 A szovjet labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában még a Moszkvai Lokomotív—Minszki Dinamó mérkőzésre került sor, amely gólnélküli döntetlennel ért véget. 9 Az NDK-ban portyázó ausztrál vízilabda-válogatott Gere városában 10:4 (1:1, 3:2, 2:0, 4:1) arányú vereséget szenvedett az országos válogatottól. Az előző két mérkőzésen 7:1 és 13:5 volt a hazai győzelem aránya. 0 Mészöly, a Vasas válogatott középhátvédje nemcsak erős zúzódással, hanem húzódással ls bajlódik. Ezért nem vehet részt csapata Dunaújváros elleni találkozóján, és felgyógyulása előreláthatólag hosszú Időt vesz igénybe. • A Győr és az Apollon Liniasoll jóváhagyás végett az UEFA elé terjeszti azt a megállapodást, amelynek értelmében mindkét KEK-találkozóJukat Magyarországon bonyolítják le. Az elsőt szeptember 20-án Győrött, a máslkat pedig három nappal később Székesfehérvárott. • Diósgyőrött óriási érdeklődés nyilvánul meg a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés iránt. A budapesti zöld-fehér csapat eddig még nem talált legyőzőre az új bajnoki Idényben, és egy-egy pontot Dunaújvárosban, illetve Tatabányán vesztett. Novikov is iöngköpingbe tart A svédországi Jüngküpingben szeptember 9 én veszi kezdetét az öttusa-világbajnokság. A szervezőbizottság közlése szerint véglegesen 22 ország 64 öttusázőját nevezték. A világ élvonalába tartozó valahány versenyző rajthoz áll. A szovjet csapat összetétele: Szaparnisz, Onyiscsenko és Lednyev, tartalék Zdobnyikov. A világbajnokságra meghívták áz előző évfolyamok. győzteseit, s így ott lesz a négyszeres szovjet világbajnok Igor Novikov ls. A magyar csapat az utóbbi években jól bevált Balczó, dr. Tőrök Ferenc, Mőna összetételben versenyez. Szeptember 9-én délelőtt az ünnepélyes megnyitó után a lovaglást bonyolítják le, vasárnap a vívást, hétfűn hat csoportban a lövészet, kedden este az úszás lesz műsoron, míg szerdán délután a terepfutással fejezik be a nagy versenyt. A szorító újabb áldozata Isamu Nakatuschi, 18 éves japán diák a japán amatőr ökölvívó-bajnokságon kiütéses vereséget szenvedett. A mérkőzés után sérülten a kórházba szállították, ahol négy napon belül meghalt. A Csehszlovák Televízió ma 16.25 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad a VSS Košice— Bohemians Praha bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. A budapesti TV 15.55 órakor a Bp. Honvéd—Komló NB l-es labdarúgó-mérkőzést sugároz-