Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-21 / 230. szám, hétfő
Küszöbön 02 arab csúcsértekezlet Ismét a Dukla Praha nyerte az atlétikai liga-bajnokságot Szombaton és vasárnap lebonyolították Prágában ax I. atlétikai liga záré fordulóját, melyben a Dukla Praha érta el a legtöbb pontot. A negyedik (vagyis utolsó) torduló után a végeredmény így alakult: Dnkla Praha 32, Dukla Banská Bystrica 26, RH Praba 25, VS Praha 18, Sparta Praha 16, Slávia Praha 11, TJ Vítkovice 11, SVŠT Bratislava 7 pont. A bratislavaiak kiestek az I. ligából. Kairó (CTK) — Ismail Azhari, Szudán Legfelsőbb Tanácsának elnöke az arab országok államfőit a múlt hét végén hivatalosan meghívta az arab országok augusztus 29-én Khartúmban megrendezendő csúcsértekezletére. néhány sorban MAHMUD RIAD, az EAK kültigyminisztere szombaton fogadta a Szovjetunió, majd ezt követően Franciaország és Algéria kairól nagykövetét és tájékoztatta őket Tito jugoszláv elnöknek az EAK-ban tett látogatása eredményeiről. SI M KEE BONNAK, a pénzügyminisztérium külkereskedelmi államtitkárának vezetésével singapore-l kereskedelmi küldöttség érkezett Moszkvába. A delegációt kormányhivatalok és kereskedelmi cégek képviselői alkotják. AZ AMERIKAI RENDŐRSÉG Connecticut állam New Haven négernegyedében több mint 40 személyt letartóztatott. A négerek tüzet gyújtottak a városban. A rendőrség beavatkozása során 12 személy megsérült. A tűz egy négyemeletes épületet teljesen elpusztított. MINTEGY 130 NÉGER befejezte a 170 kilométeres menetet az amerikai Louislana állam Bogalusa városából Baton Rougeba, az állam fővárosába, tiltakozásul a faji megkülönböztetés miatt. A legmagasabb szintű értekezletet az arab államfők kairól tanácskozásának javaslatára hívták össze. A csúcsértekezlet napirendjén az izraeli agresszió után kialakult közél-keleti helyzet szérepel. P. I. BELJAJEV szovjet űrhajóst, akí a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának és a Mongol Népköztársaság kormányának meghívására Mongóliában tartózkodik, a Mongol Népköztársaság Hőse címmel tüntették kl. A SZABAD NÉMET IFjOSÄG SZÖVETSÉGE és az Ernst Thällmann Pionlrszervezet tízezer tagja a buchenwaldi volt koncentrációs táborban Erst Thfillmann munkásvezér meggyilkolása 23. évfordulójának alkalmából nagygyűlésre jött össze. „A DÄN KATIINAK nem fizethetnek rá a nyugatnémet militarizmus revansista terveire", „el a nemét szoldateszkával", „szabadságot a német demokráciának" jelszavak jegyében zajlott le szombat este Odense dán kikötőben a nyugatnémet hadihajók dániai „látogatása" miatt rendezett tüntetés. ODD BULL TÁBORNOK, a palesztinai fegyverszüneti ENSZbizottság parancsnoka kétnapos kairói tanácskozás után visszautazott Jeruzsálembe. Az Egyesült Arab Köztársaság fővárosában politikai személyiségekkel találkozott és az arab—izraeli viszály problémáiról tanácskozott. LABDARÚGÓ HÍRADÓ ANGLIA. Meglepetést keltett, hogy Sír Alf Ramsey csak néhány játékost kíván számításba venni az 1970. évi VB-re a tavaly Rimet Kupát nyert csapatból. A Mexikóból nemrég hazatért angol válogatott edző aszerint ls mérlegre teszi a játékosait: ki hogyan bírja a rendkívüli klimatikus viszonyokat. NÉMET SZK. A bajnocsapat vereségével kezdődött a Bundes-11 ga 1967/68. évi küzdelemsorozata. Az Eintracht Braunschwelg 1:0 arányú vereséget szenvedett Münchenben az ottani 1860 csapatától. További érdekesebb eredmények: Aachen—Bayern München 0:4. Dulsburg—Dortmund 2:2, Stuttgart —Frankfurt 4:0, Bremen—Hamburg 1:4, Hannover—Köln 3:0. NÉMET DK. Két fordulót bonyolítottak le már a bajnokságból, de csak a Hansa Rostock nyert mind a két fordulóban. A bajnok FC Kari Marx-Stadtnak három pontja van. Érdekesebb eredmények: Lok. Leipzig—Kari Marx-Stadt 2:2, Rostock—Erfurt 1:0, Halle—Drezda 0:0, Magdeburg—Union Berlin 1:1. FRANCIAORSZÁG. Itt ls megkezdődött a bajnoki küzdelem. A bajnok St. Etienne Strasbourgban kezdte szereplését, ahol 1:0 arányban győzött. Rajt a kézilabdázóknál Vasárnap megkezdődött a küzdelem az I. férft kézilabda-ligában. Az első forduló ezeket az eredményeket hozta: Dukla Praha—CND Michalovce 25:13. A bajnokcsapatból Mareš tűnt kl, aki 9 gólt dobott. Baník Karvlnná— Slávia Praha 19:17. A legjobb góldobónak Bruna bizonyult, aki ötször talált be a prágaiak hálójába. Spartak Trnava—TJ Gottwaldov 16:12. Trnaván 1000 néző előtt folyt le a küzdelem. A hazai csapatból Paulifek 5, Kolesik és Haruštiak 3—3 gólt ért el. Gumárne Zubíí—Dukla Cheb 16:14. Gazda, illetve Opletal 4—4 góllal bizonyult legeredményesebbnek. Világcsúcseső az USA női úszóbajnokságán Az Amerikai Egyesült Államok Philadelphiában folyó női úszóbajnokságán Ismét ragyogó eredmények születtek. A 200 m-es gyorsúszásban a 17 esltendős Pamm Krus győzött 2:09,7 perccel, a ez az eredmény 0:8 mp-cel jobb az eddigi világcsúcsnál. A két évvel fiatalabb Catle Ball a 100 m-es mellúszásban 1:14,6 al Utütt a célba, ideje jobb mint a pánamerikai játékokon úszott rekordja és 1,1 mp-cel jobb mint a szovjet Prozumenscsikova 1966-ban felállított hivatalos világcsúcsa. A 17 éves Claudla Kolb a 400 m-es vegyesúsxásban 5:03,2 perccel győzött. Kolb pánamerikai Játékokon elért világrekordja 5:09,7 volt. A Santa Clara-i váltó a 4x100 m-es gyorsúszásban 4:03,5 percet fisxott. Ax Egyesült Államok Toklóban felállított világcsúcsa 4:03,8 volt. Két további eredmény: 200 m pillangó: 1. Hewitt (15 éves) 2:23,6 — (amerikai csúcs), toronyugrás Lesley Bush 377,10 p. Taroltak az amerikai atléták Több váratlan eredmény sxületett ax Egyesült Államok-OlasxországSpanyolorsxág atlétikai viadal első napján ax olasx Viareggióbau. A100 m-es síkfutásban a világcsúcstartó Willy Turner egytixed mp-cel lassúbbnak bixonyult John Carlosnál. Súlylökésben Neal Steinhauer Iegyőxte a világcsúcstartó Randy Matsont. Ax 1500 m-es világcsúcstartó Jim Rynn életében elfisxör indult 5000 m- en és 6,7 mp-cel alul maradt Tracy Smitbel sxemben. Az egyes versenyszámok az amerikaiak fölényét hozták, akik az első napon mind a 11 versenyszámban az élen végeztek. Az egyes számok győztesei: 100 m: Carlos 10,2, 400 m: Mathews 45,2, 800 m: Carr 1:49,2; 5000 m: Smith 13:41,0, 400 m gát: Whitney 49,6, 4x100 m: USA 39,7, távolugrás: Miller 773, magasugrás: Caruthers 213, sfily: Steinhauer 20,03, kalapács: Bürke 65,08, 20 km gyaloglás: Laird 1:28:18,2. A pontverseny állása az első nap után: Egyesült Államok—Olasxorsxág 80:37, Egyesült ÁllamokSpanyolország 74:31, Olasxarsxág— Spanyolország 66:40. HATOS nemzetközt tenisztorna folyik a kanadai QueHecben. Ennek során Emerson már két vereséget szenvedett. Kikapott az indiai MukerdzsítSl és a brazil Barnestől. Jól sxerepel visxont Santana, aki legutóbb a jugosxláv Pilics ellen nyert 6:4, 9:7 arányban. A negyedik forduló egyes versenyszámainak győztesei: Kynos 100 m-en 10,5, Kfíž 200 m-en 21,1, Hegyes 400 m-en 47,4, Kasai 800 m-en 1:52,9, Vinklarek 1500 m-en 3:53,4, Petr 5000 m-en 14:19,4, CeÉman 110 gáton 14,0, Jareš 400 m gáton 52,9, Holas 3000 m akadályon 9:03,0, Hübner magasugrásban 206, Hntter távolugrásban 735, Nemšovský hármasugrásban 15,63, Tomášek rúdugrásban 470, Janouiek súlylökésben 17,6, Janoušek diszkoszvetésben 51,36, Hájek kalapácsvetésben 62,46, Sllhan gerelyhajitásban 87,18. • •• Gottwaldovban a női 11Drámal fordulatokban gazdag összecsapásokat hozott az első nap, amikor 4 új olasz és ngyanannyi csehsxlovák rekordot állítottak fel. A második napon kiemelkedő teljesítményt nyújtott Zuzanna Marková, aki 100 m-es mellúszásban l:18,6-tal szerezte meg a győzelmet, két másodperccel megjavította eddig legjobb eredményét és ezzel a teljesítménnyel a legjobbak közé tartozik Európában. Az egyes számok győztesei: F1ÜK: 100 m gyors: Pangaro (o) 56,6, 400 m gyors: Maglstrls (o) 4:34,1, 800 m gyors: Maglstrls (o) 9:31,6, 100 m pillangó: Attanaslo (o) 1:00,7 (olasz Junior és felnőtt csúcs), 200 m pillangó: Palumbo (o) 2:17,7, 100 m mell: Sacchi (o) 1:12,8, .200 m mell: Sacchi (o) VILÁGTORNÁT akarnak rendexni a japánok még ex év fisxén asxtalltenisxbeu. A hírek sxerint csehsxlovák, magyar, román és nyugatnémet versenyzőket is meg sxeretnének hívni a viadalra. AZ ÚJPESTI DÖZSA nyerte Ma gyarország 1967. évi vízilabda-bajnokságát. Az újpestiek 15 mérkőzést nyertek, háromszor játszottak döntetlenül, egyetlen vereséget sem szenvedtek. A bajnokság legjobbjainak sorrendje: 1. Újpesti Dózsa, 2. Bp. Honvéd, 3. FTC, 4. OSC. NEM SIKERÜLT visszavágnia a magyar női kéxilabda válogatottnak, mert Vesxprémben Is vereséget sxenvedett Románia együttesétől. (Nemrég egy jugoszláviai tornán vesxtett a világbajnoki cimet védő magyar együttes.) Vesxprémben Románia 12:10 arányban győzött. MEGHALT Bob' Anderson, a kiváló angol autóversenyző. Világbajnoki futamára készült, de edzés közben teljes sebességgel nekirohant a silverstoni pálya versenybírói épületének, súlyosan megsérült, s 4 órával később a kórházi ágyon fejezte be életét. I. LABDARÚGÓ LIGA 1. VSS Košice—Bohemians Praha. A vendégeknek nem sok esélyük van a kitűnő formában játszó košicel együttessel szemben. Tippünk: 1. 2. Jednota Trenčín—Jednota Žilina. Tavasszal a Trenčín odahaza 6:0 arányban győzte le mostani ellenfelét. Hazai győzelem várható. Tippünk: 1. 3. Skoda Plzeň—Sparta Praha. Nagy harcra van kilátás. A bajnokcsapat rutinja eldöntheti a mérkőzés kimenetelét. Tippünk: 2, X. 4. Slovan Bratislava—Inter Bratislava. A helyi rangadó „sokéves átlaga" a döntetlen. Lehet, hogy ezúttal ls a hagyomány érvényesül. Tippünk: 1, X. 5. Sklo Union Teplice—Lokomotíva Košice. A hazai csapat még a legjobbak számára ls nagyon nehéz ellenfél otthon. A vendégektől már az ís nagy teljesítmény lenne, ha döntetlent érnének el. Tippünk: 1, X. II. LABDARÚGÓ LIGA 8. VT2 Chomútov—Spartak Vlaiim. Két egyforma képességű csapat találkozik egymással. A hazai környezet eldöntheti a mérkőzés sorsát Tippünk: 1, X. ga harmadik fordulóját bonyolították le, mely után az RH Praha ill az első helyen, a V5 Praha és Gottwaldov előtt. A küzdelmek során Glesková a 100 yardos síkfutásban 10,8 mp-re javította, 60 m-en pedig Glesková és Kucmanová 7,4 mp-es eredménnyel beállította az országos csúcsot. További eredmények: Glesková 100 m-en 11,7, Seifertová 200 m-en 24,5, Maxová 400 m-en 56,8, Ovátková 800 m-en 2:08,9, Duchoňová súlylökésben 14,81, Mertová diszkoszvetésben 52,18, Slováková gerelyhajitásban 48,48, Falthová magasugrásban 188, Kucmanová távolugrásban 808, Seifertová 80 m gáton 10,9. 2:39,2, 200 m vegyesúszás: Roman 2:27,2 (ifjúsági csúcs), 400 m vegyesúszás: Roman 5:16,3, 4x100 ra gyors: Olaszország 3:51,3, 4x100 ra vegyes: Olaszország 4:17,1. LÁNYOK: 100 m gyors: Kozifiová 1:03,1, 400 m gyors: Kozlcová 5:01,2, 800 m gyors: Scassellatl (o) 10:24,0, 100 m pillangó: Perková 1:12,2, 200 m pillangó: Fill (o) 2:41,0 (junior és felnőtt csúcs), 100 m mell: Marková 1:18,8 (csehszlovák csúcs), 200 m mell: Marková 2:53,2 (ifjúsági és felnőtt csúcs), 100 m hát: Daprett (o) 1:13,6. 200 m hát: Daprett (o) 2:38,2, 200 m vegyesúszás: Long (o) 2:40,3, 400 m vegyesúszás: Estefáková 5:48,5, 4x100 m gyors: Csehszlovákia 4:25,5, 4x100 m vegyesúszás: Csehszlovákia 4:53,1. A VILÁG LEGJOBB idei 3000 méteres akadályfutó eredményét érte el Stockholmban a svéd—finn válogatott viadalon a finn Jouku Kuha, aki 6:29,9 p alatt tette meg < távot. VILÁGCSÚCSOT JAVÍTOTT a Japán Hltosl Ohucsl, aki 140 kg-ot szakított a 90 kg-lg terjedő súlycsoportban. Belföldi események • Brno— Tíebič— Brno között, 140 km-es távon válogató versenyt rendeztek az országúti kerékpárosok részére. A küzdelemben Smolík bizonyult legjobbnak, de vele együtt még hatan értek el azonos Időeredményt. • Nemzetközi mérkőzésen látta vendégül a Empor Rostock csapatát a Zora Olomouc női kézilabda-együttese. A rostocklak 17:10 arányban győztek. • Csehszlovákia nemxetköxi ijásx-bajnokságán a férfiak küzdelmében Bfíza (Slavoj Vlšehrad), a nők versenyében pedig Generová (Baník Marianské Hory) bizonyult legjobbnak. r 7. VCHZ Pardubice— LIAZ Jablonec. Legutóbbi két találkozójuk 1:1, Illetve 1:0 arányban végződött. Inkább a hazai csapat esélyes. Tippünk: 1. 6. Tatran Prešov—TŽ Tŕinec. Utoljára Prešovon döntetlenül játszott a két együttes, most viszont a vendéglátók győzelme várható. Tippünk: 1. 9. TJ VŽKG— Zemplín Michalovce. A tapasztalt Játékosokból álló hazai együttes az esélyese ennek a találkozónak. Még annak ellenére Is, hogy legutóbb otthon meglepetésszerű vereséget szenvedett. Tippünk: 1, X. 10. Dukla B. Bystrica—Sparta Pov. Bystrica. Ha a katonacsapat megismétli legutóbbi hazai játékát, — amikor ls legyőzte a volt első ligás ZJS Brnót, — nem kétséges a mérkőzés kimenetele. Tippünk: 1. 11. Bánik Prievidza — AC Nitra. A múlt évi bajnoki küzdelmek során a hazalak 2:0 arányban győztek, és ennek a találkozónak ls esélyesel. Tippünk: 1, X. 12. TJ Gottwaldov—Spartak Brno ZJS. Kiegyensúlyozott mérkőzésre van kilátás, hazai győzelemmel. Tippünk: 1, X. Hongkongból további incidensekről érkeznek jelentések. Az uióbbi razziák lolyarofiit a hongkongi rendőrség több kínait fett őrizetbe. (Telefoto CTK — ÍJPI) Kiesinger hazatért az Egyesült Államokból Bonn (CTK) — Kurt Georg Kiesinger nyugatnémet kancellár befejezte egyhetes látogatását az Egyesült Államokban és vasárnap visszatért Bonnba. A kölni repülőtéren kijelentette, hogy az amerikai képviselőkkel folytatott tanácskozások eredményeivel „nagyon elégedett". Az eredményekről a sajtó képviselőit a mai sajtóértekezleten tájékoztatja. Bonnban feszülten várják Kíe- geseit széthangolta. Takarékossinger nyilatkozatát, annál ls inj kább, mivel „az elégedetlenség" merő ellentétben áll a Johnsonnal folytatott megbeszélések eredményeinek híreivel. Ezek szerint Kiesinger „személye ugyan elbűvölte" Johnsont, de nem nyugtatta meg azokban a dolgokban, amelyek az utóbbi időben az amerikai kormányköröket és nyugatnémet szővetséAmerikai egyházi személyek a vietnami háború ellen New York (CTK) — Az Egyesült Államok vezető egyházi személyiségeinek egy csoportja pénteken Nashville-ben (Tennessee állam) megtartott ülés végeztével határozatot hagytak Jóvá, amelyben a vietnami háború azonnali befejezését és a tárgyalások megkezdését követelik a Nemzeti Felszabadítás! Fronttal. A határozat javasolja az amerikai kormánynak, hogy a délkelet-ázsiai háborúra fordított összeget „a szegénység elleni háború" céljaira használják fel. A határozatot többek között Pittsburgh, Atlanta, Saint Paul, Oklahoma City püspöke, valamint a Seton Hall-i egyetem elnöke írta alá. sági intézkedésekről van szó, főleg ami a Bundeswehr helyzetét Illeti. Az ügy még jobban összezavarodott Kieslnger interjúja után, melyet USA-beli tartózkodása alatt játszottak fel, s az amerikai televízió vasárnap este sugárzott. A kancellár ebben megcáfolta azt, amiről ott-tartózkodása alatt biztosította az amerikai elnököt, miszerint a katonai költségvetésben megvalósuló takarékossági Intézkedés értelmében a Bundeswehr létszámát nem csökkenti 15 ezernél több személlyel. Sorozatos provokációk Peking (CTK) — Az Oj Kína hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok katonai repülőgépei az utóbbi 12 hónapban 128 esetben megsértették Kína légiterét. A kínai katonai egységek hét amerikai reülögépet és egy Csang Kaj-sek-gépet lőttek le. Ugyanezen Idő alatt az Egyesült Államok 31 hadihajója 42 ízben behatplt Kína felségvizeibe. A kínai haditengerészet a Csang KaJ-sek-rendszer egy amerikai gyártmányú hajóját elsüllyesztette. JUNIOR ÚSZÓK VALOGATOTT VIADALA Csehszlovákia-Olaszország 127:147 Ax olasz úszóreménységek Prágában is beblxonyították, hogy Európa legjobbjai k£xé tartoxnak. Ax olasz—csehsxlovák úsxóviadalon 20 pontos olasx győxelem sxületett. Ex elsősorban a fiúk érdeme, akik 81:56-ra gyóztek, míg a lányok küzdemében 71:66 arányban Csehszlovákia bixonyult jobbnak. ŽŽS jMilfiiM sportjából rgyHipnelünh