Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-13 / 222. szám, vasárnap
Rajt a labdarúgó ligában Škoda Plzeň—Baník Ostrava 1:1 (1:0) Tizenötezer néző előtt került sor Pizeňben az 1967/68. évi labdarúgó bajnokság nyitányára. A mérkőzés elején a hazaiak sokat és lelkesen kezdeményeztek, de a vendégek tizenhatosánál megállt a tudományuk. A tizenharmadik percben Siidik a kifutó Schrauckert ls kicselezte, de éles szögből fülé lőtt. Az ellentámadás során a fiatal Kflžák veszélyeztetett. A vendégek csak szórványosan támadtak. Később állandósult a plzeillek fölénye és a 32. percben a vezetést is megszerezték. Süss, a sokat mozgó jobbszélsft jól eltalált lövése a bal alsó sarakban kötött ki. Egy perccel később a vendégek cseréltek. A sérült Danék helyére Mlchalík állt be. A félidő végéig nem történt figyelemre méltó esemény a pályán. A második 45 perc elején ls a hazalak játszottak fölényben. A gólszerző Süss ügyes elfutása! és jól Irányított lövései veszélyeztették az ostravalak kapuját. Ä vendégek, akárcsak az első félidőben, átengedték a kezdeményezést a vendéglátóknak és csak ellentámadásokkal próbálkoztak. Egyik Ilyen ellentámadás során Bartalský jutott gólhelyzetbe, de Caloun résen volt. A 33. percben egyenlített az Ostrava. Mlchalík nagy szerien eltalált 2U méteres szabadrúgása a sorfal fölött a jobb lelstf sarokba szállt. Hiába igyekeztek a hazaiak eldönteni javukra a mérkőzést, nem sikerült. A találkozót a legfiatalabb játékvezető, Pouček vezette és nem okozott csalódást. A hazai csapatból Süss, Plass és Caloun játszott jól, mlg a vendégeknél Schmucker, Bartalzký és Mlchalík nyújtott el fogadhatót. A II. liga „B"-csoportjának első mérkőzését Vltkovicén Játszottak és a helyi VŽKG meglepetésre 1:2 (1:2) arányú vereséget szenvedett a Považská Bystrlcától. Mintegy 5000 néző előtt a gólokat a következők szerezték: Navrátil, tlletve Brada ás Čakajda. Kijelölték a válogatott keretet A központi labdarúgó osztály jóváhagyta a nemzetközi labdarúmérkőzésekre kijelölt játékosokat. A válogatott keret a következő: Kramerios, Vencel, Lila, Uobiáü, Táborský, Smoiík. Popluhár, Ma lernflc, I. Novák. Staškovan, Geleta, Kuna, Kvaüiiák, B. Veselý, Szikora, Jurkanin, Adamec, Jokl, Mas ný, Kabát, Masck. Tartalékok: Pivarnlk, Dyba, Boros. A RÉGMÚLT ÉS A KÖZELMÚLT KÉZFOGÁSA A Csehszlovákiai portyát lebonyolító angol Port Vale csapatával a világ egyik leghíresebb labdarúgó nagysága Is hozsáak látogatott. Képünkön balról František P 1 á a I £ k a. minden id«k egyik legnagyszerűbb kapusa, jobbról sir Stanley Matthews, a valaha ls élt egyik leghíresebb szélsőcsatár fog kezet. (ČTK felv.) Ismét gazai győzelem A SZLOVÁKIÁI KÖRVERSENYEN VI. útszakasz: 1. Doležel A szlovákiai körverseny hatodik útszakasza Z vol e n bői Velký Krtíš be vezetett és 1S2 kilométer hosszá volt. A győzelmet a csehszlovák „B" válogatott tagja, Doležel szerezte meg. Az egyéni össze tettben Hrazdíra továbbra is megtartotta vezető helyét. A MAGYAR NB I EREDMÉNYEI: A Honvéd és az MTK fölényes győzelme Tejínap Budapesten a magyar N B I 18. fordulójának két mérkőzé sét játszutták le. A két budapesti együttes, a Honvéd és az MTK egyaránt nagyarányú győzelmet aratott ellenfele felett. BUDAPESTI HONVÉD—SZEGED 4:1 (3:111. Góllövők: Kocsis 2, Fekete, Komora, illetve Kozma. A mintegy 10 000 néző előtt lejátszott mérkőzés első félidejében a Honvéd nemcsak jól, hanem eredményesen ls játszott, amit a 3 gól Is élénken visszatükröz. Szünet után a budapesti csapat engedett az Iramból, feljött a Szeged. A vendégek gyakran vezettek támadást a Honvéd kapuja ellen, de ezek csak ritkán voltak veszélyesek. A Honvéd győzelme Ilyen arányban ls teljesen megérdemelt volt. MTK—SZOMBATHELY 4:0 (3:0). Góllövők: Laczkó, Csetényi, Mester (öngól), Takács. Az MTK végig a kezében tartotta a játék Irányítását, csaknem állandóan nyomasztó fölényben volt, s ezt gólokban is kifejezésre juttatta. A vendégek már eleve a védekezésre rendezkedtek t>e, s így érthető, hogy nem tudtak gólt lőni. A mintegy 6000 néző gyakran jutalmazta tapssal kedvenceinek jó és eredményes játékát. # A magyar Titkos nyerte a 2ilinán lebonyolított nemzetközi sakkversenyt. # A müncheni nemzetközi teniszverseny legnagyobb meglepe tése, hogy a jugoszláv Pilics az Idei wimbledoni döntő résztvevőle 6:2, 6:2 arányban vereséget szenvedett az amerikai Smithtől. # Az olasz úszóbajnokság érdekesebb eredményei: 200 ni gyors: Masima 2:03,9 p, 200 m mellúszás Fosatti 2:13,9, Nők: 200 m pillangó: Bellani 2:41,1 — új olasz csúcs. • A VŠ Praha férfi kosárlabdázói a harmadik helyen végeztek az olaszországi Rosete Degli Abruzzi nemzetközi tornán. A tornát a a szovjet hadsereg válogatott nyerte, amely a döntőben 60:56 arányban győzte le az amerikai „Gulf" együttesét. A hatodik útszakasz a legrövidebbek közé tartozott. Nem volt nagyon igényes és a legnagyobb meglepetést a résztvevők nagy küzdeniakarása jelentette. Az első robbantási kísérletre a 12. kilométernél került sor, amikor ls a bohumíni Hekele 200 méteres előnyt szerzett a mintegy 50 főt számláló mezőny előtt. Hekelét azonban később befogták és a boly együtt folytatta útját. A 41. kilométernél Tesselaar és Sucek szökött meg az erős ellenszél sem vette el a kedvüket és így rövidesen több mint egy percre húztak el a többiektől. A mezőny több kisebb csoportra szakadt. A szökevényeket egy 11 tagú boly vette üldözőbe és Szánton a 87. kilométernél már egy 16 tagú mezőny kerekezett az élen. Köztük a legtöbbet Konečný, Doležel, Souček és Hutyra kezdeményezett. A japánok 5 aranyérmet szereztek A Salt Laké Cityben véget értek a cselgáncs VB küzdelmei. Legeredményesebben a japán versenyzők szerepeltek, akik 6 aranyérem közül ötöt szereztek meg. Csak a nehézsúlybari nem sikerült győzniük. Ebben a súlycsoportban a 110 kg-os holland Ruska lett az első. Az utolsó versenynap eredményei: könnyűsúly: 1. Sigeoka, 2. Macuda (mindkettő japán), 3—4. Szuszlin (szovjet) és Sik Kim (délkoreai). Alig hagyták el a századik kilométert, váratlanul a német Knispel robbantott, faképnél hagyta a többieket és 1:20 perces előnyt szerzett. A célig azonban még 50 kilométer volt hátra, az üldözők fokozták az iramot és Knispelt rövidesen beérték. Velký Krtíšben a Baník stadionjának salakjára Doležel fordult elsőnek, de szorosan a nyomában volt a német Kazmierczak. Doležel azonban a hajrát is jól bírta és megszerezte a szakaszgyőzelmet. A VI. útszakasz végeredménye: 1. Doležel (Csehszlovákia „B") 3:53:45, 2. Kazmierczak (NDK) 3:54:15, 3. Háva (Csehszlovákia „B") 3:54:45, 4. Zoontjens (Hollandia), 5. Krčmár (Bohumín), fi. Hutyra (Szlovákia „A"), 7. Konečný (Csehszlovákia „B"), 8. Zelenka (Csehszlovákia „A"). 9. Kníspel (NDK), 10. Hrazdira (Csehszlovákia „A") mind 3:54:45. Az összetett verseny állása a VI. útszakasz után: 1. Hrazdira (Csehszlovákia „A") 24:37:38, 2. Háva (Csehszlovákia ,,B") 24:39:13, 3. Konečný (Csehszlovákia ,,B") 24:39:47. 4. Wenczel (Dukla Brno „A") 24:40:53, 5. Zelenka (Csehszlovákia ,,A") 24:41:58, B. Doležel (Csehszlovákia ,,B") 24:42:30, 7. Kazmierczak (NDK J 24:44:40, 8. Hekele (Bohumín) 24:47:17, 9. Krčmár (Bohumín) 24:47:45, 10. Souček (Morava) 24:47:55. A szlovákiai körverseny ma az utolsó előtti útszakasszal folytatódik, amely 214 kilométer hosszú és Velký Krtísből Dubnlcába vezet. Ke m é lem s iker ü l eljut n o ni M e ar* i h ó b a — mondja Peter Lohnický Csehszlovákia leggyorsabb úszója Érdekes, mennyire megnőnek az ember Igényei. Egy-két év óta, ha egy-egy nagyszabású versenyen, országos bajnokságon Lohnický a rajtkőre áll, a 100, 200 vagy 400 méteres gyorsúszás valamelyik számában csaknem mindenki azt várja tőle, hogy megjavítsa az országos csúcsot. Ha nem így történik, általános a csalódottság. Lohnický azonban az idei évadban, erre ritkán szolgáltatott okot. Peter Lohnický hat éves korában tanult meg úszni és azonnal szerelmese lett ennek a sportágnak. Ma, Csehszlovákia legjobb gyorsúszója, és így már kerek húsz esztendeje hű „első szerelméhez" s hogy vonzalma e sport iránt nem volt hiábavaló, azt legutóbbi eredményei igazolják a legékesebben. Nemrég az országos bajnokságon 200 és 400 méteren, most pedig az osztrákok elleni viadalon ismét a 200 méteres gyorsúszásban javította meg saját rekordját. — Nem érte váratlanul a jó eredmény? — kérdeztük a hirtelenszőke fiatalembert. — Nem, mert az uióbbi időben nagyon jó erőben érzem magam. — Pedig úgy tudjuk, már betöltötte a 26. életévét, s ebben a korban nem nagyon szoktak az úszók ilyen kitűnő eredményeket elérni. — Tudom, hogy sokan már öregnek tartanak, amin egyáltalán nem csodálkozom, hiszen az úszóversenyzők zöme az egész világon 14—17 éves korában éri el teljesítőképességének csúcspontját. De lehet később is jó eredményeket elérni, csak akarni kell. — Én különben is csak később lendültem formába, de ennek megvolt a maga oka. Nyolcéves koromtól kezdve szorgalmasan jártam az edzésekre. Sajnos, amikor a rendszeres munkának kezdett beérni a gyümölcse, akkor abbahagytam. Csak tizennyolc éves koromban — több mint két éves kihagyás után — folytattam ismét. — De megérte?! — Most már nyugodtan állíthatom: Igen! Alig két év eltel te után 1961-ben első ízben iratkoztam fel — 200 és 400 méteres gyorson — az országos csúcslistára. Azóta a 800 és 1500 méteres rekordot is megjavítottam és természetesen igyekeztem és Igyekszem ma is eredményeimből néhány tized má sodpercet lefaragni. — Minek köszönheti, hogy most 26 éves feljel állandóan jobb és főbb Időket úszik? — Nem tudom —, de be kell vallanom őszintén, nem csinálok nagy dolgot az egészből. Naponta kétszer tartok edzést. A felkészülési időszakban 5000 méter körüli a napi edzésadag, a főidényben, versenyek előtt persze, lényegesen kevesebb. Azt talán külön hangsúlyoznom sem kell: sportszerűen élek. Minden nap este 10 órakor már alszom. Ezzel viszont nem mondtam nagyot, mert az közismert, hogy az úszók nagyon szeretnek aludni. Tavaly decemberben megházasodtam s talán a rendezett életkörülmények ls hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen jó erőben vagyok. — Ogy tudjuk, Bojnicén edzősködik. Nincs ez negatív befolyással felkészülésére? — Nem! Én a fiatalokkal foglalkozom, akik közül kiválasztom a legtehetségesebbeket, s ezekből a jövőben igyekszem majd versenyzőket nevelni. — Olyanokat, akik nem hoznak szégyent mesterük fefére? — Azt még nem tudom, mert csupán egy éve vagyok Bojnicén. Tavaly még PieStanyban edzősködtem, de kénytelen vol tam helyet változtatni. Most mindenem megvan, ami egy sportoló életéhez szükséges. Re mélem, nemcsak mint verseny ző, hanem mint edző is eredményes leszek. — Ezek szerint bízik abban, hogy a közeljövőben még javít eredményein? — Miért ne? Én még fiatalnak érzem magam. Eddig legalábbis sikerült ezt bebizonyítanom. Amikor ugyanis két év vei ezelőtt eltávoztam a Duklából, sokan „leírtak", azt állították, nem lesz már versenyző belőle. De tévedtek, s ennek én örülök a legjobban. — 200 m-es gyorsan 2:02,1-el elérte az olimpiai szintet, bizonyára boldog, hogy megnyílt az út Mexikó felé? — Hohó, ott még nem tartunk. Először is jövőre az ideihez hasonló formában kell lennem, ha egyáltalán gondolni akarok az olimpiára. Másodszor kérdés, hány úszót küldenek tőlünk Mexikóba és kik lesznek azok? Remélem, azokat jelölik majd, akik a legjobb formában lesznek, a legfőbb eredményeket tudják felmutatni. — Minden esetre én is versenyben akarok lenni, s ezért ennek megfelelő lelkiismeretességgel, alapossággal készülök majd az elkövetkezendő hónapok során a jövő idényre. Remélem sikerül tervemet valóra váltani. Ezzel búcsúzik és a másik pillanatban hatalmas fejessel veti magát a medencébe és végzi bemelegítését, mert amikor szükség van rá, nem akar szégyent vallani. KOLLÁR JÓZSEF A külföld labdarúgása Ausztria. Bécsben vendégszerepelt a belga bajnok FC Anderlecht csapata és fölényes 3:0 arányú győzelmet aratott az ottani Austrla felett. Az Anderlecht kedden a klspestt pályán a Budapesti Honvéd vendége lesz. Svédország. A svéd válogatott Stockholmban 2:0 arányban legyőzte Finnország együttesét. Szovjetunió. A listavezető Moszkvai Dinamó csak szerencsével tudta megszerezni a 3:2 arányú győzelmet a helyi Lokomotíva felett. A győztes gólt egy perccel a találkozó befejezése előtt Csiszlenko lőtte. A bajnokság további eredményei: Zarja Luganszk—CSZKA Moszkva 1:1, ESKA Rosztov—Dinamó Kijev 0:0, G'sernomorec Ogyeszsza—Sahtyor Donyeck 2:1, Pabtyakor Taskent—Nyeftyanylk Baku 3:3. Kalrat Alma Ata— Ararat Jerevan 0:2, Dinamó Tbiliszi—Dinamó Minszk 1:1. Torpédo Kutaiszi—Zenit Leningrad 3:0. Torpédo Moszkva—Szpartak Moszkva 2:8. Anglia. A Borusszla Dortmund angliai portyája során 4:0 arányú súlyos vereséget szenvedett a Manchester United csapatától. NSZK. Az újdonsült bajnok, az Elntracht Braunschweig együttese vendéglátóként 2:1 arányú vereséget szenvedett a Lelcester City csapatától. Bad Reichenhalleban a München 1860 vendége a jugoszláv Zseleznylcsar Szarajevó volt s kettőjük tallákozója 2:2 döntetlennel véeződött. Írország. Az angol olimpiai válogatott Dubllnban 2:0 arányban legyőzte Írország amatőr válogatottját. Spanyolország. A San Sebastiani torna döntőjében a Real—Socletad és az Independlente—Chelsea párharc győztese találkozik. Kitűnő eredmények Chicagóban Az USA Chicagóban megrendezésre kerülő úszóbajnokságainak első napján a 2000 néző kitűnő eredményeknek lehetett szemtanúja. Spitz, a 100 m-es pillangó úszásban, Charlton pedig a 400 mes gyorsúszásban elért eredményével igazolta, hogy a Pánamerikai Játékok során elért világcsúcsát nem a véletlennek köszönhette. A legnagyobb meglepetéssel Schollander, a toklói olimpia négyszeres aranyérmese szolgált, aki a 400 m-es gyorsúszásban csak az 5. helyen végzett. Eredmények: 100 m pillangó: Spitz 56,7 — 200 m hát: Hickco 2:12,3 — 100 m mellúszás: Merten 1:08,7 — 400 m gyors: Charlton 4:09,8 — 4X100 m gyors: Los Angeles (Kidder 55,5, Hoag 55,3, Zorn 52,7, Havens 52,9) 3:36,4 — 400 m vegyesúszás: Williams 4:50,8. • • • A skandináv országok bajnokságát Koppenhágában rendezik. Érdekesebb eredmények: férfiak: 100 méter gyors: Huttonen 56,1 — 200 méter pillangó: Honkonnen 2:20,6 — 400 m vegyes úszás: Ksvlo (mind finn) 5:08,9 — 1500 m gyors: Larsson (svéd) 17:55,3 — 200 m hát: Jensen (dán) 2:21,2. Nők: 400 m gyors: Slgg 4:54,6 — finn csúcs — 400 m vegyesúszás: Sigg 5:37,5 — 200 m mellúszás: Haraldsson (svéd) 2:58,2 — 4X100 méter vegyesváltó: Svédország 4:55,5. Firenzében folynak Olaszország úszóbajnokságának küzdelmei. Eredmények: 400 m gyors: Siniscalc 4:26,8 — 100 m hát: Del Campo 1:02,0 — 100 m mell: Gross 1:11,2 — 4X200 m gyors: Nápoly 8:30,5. Nők: 400 m gyors: Scasselatl 5:01,4 — 100 m hát: Daprett 1:12,6 — 100 m mell: Schiezzarl 1:21,0 — 100 m pillangó: Tomasini 1:12,8. • Anglia úszóbajnokságán a 15éves Ratcliff a 440 yardos női vegyesúszásban 5:27,7 perces időt ért el, ami csak 2,6 mp vei gyengébb a világcsúcsnál. A sportfogadás hírei A Sazka 32. játékhetének nyereményelosztása a következő: I. díj: két nyertes, á 29 200 korona, II. díj: 1 nyertes, á 29 200 korona, III. díj: 14 nyertes, á 4100 korona, IV. díj: 39 nyertes, á 1900 korona. A Csehszlovák Televízió ma 15 órai kezdettel helyszíni közvetítésben számol be a NyugatNémetország—Csehszlovákia női atlétikai viadalról. A Magyar Televízió 17,45 órakor az FTC—Bp. Honvéd bajnoki vízilabda-mérkőzésről számol be.