Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-12 / 221. szám, szombat
J i i I AMÍG NEM KÉSŐ MIÉRT SZÖKHETNEK MEG ELMEBETEG BŰNÖZÖK A LEKÉRI GYÓGYINTÉZETBŐL? Újsághír: „Szombaton, Július huszonkettedikén reggel Oroszka község határában Jlévai járás) egy holttestet fogtak ki a Garamból Személyazonossága megállapítása után kiderült, hogy Luboško 1964. évi gyilkosának — Jozef Maiárnak hulláját húzták ki, akit a bíróság döntése alapján elmegyógyintézetben helyeztek el, de huszadikán egy másik — ugyancsak bűnöző —• elmebeteggel ismételten megszökött a lekéri intézetből." Ennyi a Csehszlovák Sajtóiroda röirid jelentése, de a tömör mondanivalójú sorok mégis alaposan fölkavarták a közvéleményt. Közömbösség? Könynyelműség? Miképpen lehetséges ea? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések keringlek lépten-nyomon. Sót! Egyes környező falvakban pánikszerű félelem is fölütötte fejét: a szülők féltek őrizetlenül hagyni gyermekeiket és maguk is csak nehezen indultak dolgozni a szőlőkbe, Illetve a földekre...! S tegyük hozzá: nem alaptalanul! Hátha . .. Jozef Mažár 1965-ben került a lekéri elmegyógyintézetbe, ahonnan összesen — a legutóbbi végzetes kimenetelűt ls beleértve — ötször szökött meg. Szerkesztőségünk még ugyanabban az évben, egy szökési kísérleténél (az ételkiadó ablakon átmászva a villámhárítón kúszott lel nyilvánosan szót emelt a zavarodott elméjű bűnözők felőli közbiztonsági gondoskodás hiányosságairól. „Irtózunk annak a gondolatától is, hogy Luboško fiatal szüleihez hasonlóan, esetleg más szülők is gyászruha viselésére kényszerüljenek, csupán azért, mert nem tettünk meg idejében és maradéktalanul mindent ennek megelőzésére." — Irtuk akkoriban. És változott valami azóta? Jozef Mažár és társai sorozatos szökései késztettek arra, hogy a helyszínen nézzünk szembe az igazsággal. Dr. Ján Strákoš, a lekéri elmegyógyintézet igazgatója barátságosan fogad. Egy pillanatra sem kertel. Rögtön első mondatával elevenbe vág: — Egészségügyi intézmény vagyunk. Gyógyintézet. Orvosok, ápolók és ápolónők állnak a rendelkezésemre, nem pedig a Belügyminisztérium emberei, aktk fegyveres őrizetet biztosítanának. A pszichiátria legkorszerűbb követelményeinek eleget téve a nyitott ajtós módszert praktizáljuk. Egy-egy feltétlenül szükséges kerti séta, vagy az ugyanott végzett közös foglalkozás során a legjobb akarat mellett sem áll módomban biztonsággal meggátolni a Mažár-tlpusú betegek szökését. Bárki megérti ezt, ha figyelembe veszi, hogy nyolcvan páciens mellé ilyenkor csupán egy ápoló jut. Úgy gondolom, a bűnözők gyógykezelésének közbiztonsági részét a Belügyminisztériumnak kell vállalnia! Strákoš igazgató készségesen tárja föl előttem az 1964. évi bratislavai gyermekgyilkos szökésének történetét. J. Mažárt néhány nappal július huszadika előtt meglátogatták hozzátartozói. Ezúttal is — mint minden hasonló alkalommal — még napokig fokozottan nyugtalan volt. összebeszélt egy szintén gyakran „kereket oldó" beteggel és közös tervet szőttek. „Alaptőke" gyanánt négyszáz koronát loptak egy ápolónőtől, az esetleges kiadások fedezésére. Mint később kiderült, a pénzt szobatársaik párnái alá rejtették, nehogy gyanúba essenek. Huszadikán Mažár társa, Jozef Krajačič, a szolgálatos orvos szobájában takarított, akit egy percre a szomszéd helyiségbe hívtak. A díványra vetett köpenyben kulcsok csörrentek. Villámgyorsan határozott. Kiemelte őket, szólt Mažárnak és máris nyitotta a férfiosztály üvegajtajának zárját Míg a vezetékes rádió szobákszerte a reggeli, hétórás híreket mondta, szélsebesen végigrohantak az intézet nagy kertjén, könnyen túljutottak a közepes magasságú kerítésen, majd a néhány centiméterrel magasabb betonfalon is és már csak a Garammal álltak szemben ... Krajačič úszott elől, Mažár utána. Az előbbi, partot érve visszanézett. Megdöbbenve látta, hogy társa a folyó közepén fuldoklik. Azonnal visszaúszott segíteni, de Mažár görcsösen megragadta a karját. Felismerve a veszélyt, kitépte jobbját a fuldokló szorításából és legalább magát mentette. Amikorra másodszorra is partot ért, Mažárt már végleg elnyelte a szeszélyes Garam. Végigjárjuk a helyeket, ahol a két zavarodott elméjű szökött. A szobát, ahonnan indultak, a két emeletnyi lépcsőházat, az intézet szépen gondozott hatalmas kertjét, a fakerítésen túl pedig az ugyancsak a betegek által művelt konyhakertet és kukoricást. Valóban helyt álló az igazgató érvelése, miszerint nem nehéz megszökni innen. Ráadásul, éppen a lekéri intézet Szlovákia leggyengébben fölszerelt elmegyógyintézeteinek egyike. A tizennégy-tizenhat négyzetméternyi szobákban hatosával sorakoznak az ágyak (az előirányzott 190 helyett 250 beteget gondoznak); az ápolószemélyzet létszáma csupán kilencven fő; a férfiosztályon mindössze egy húsz személyt befogadó közös „termük" van . .. Szinte önkéntelenül kívánkozik az ember ajkára a kérdés: Miért hát éppen Lekérre helyezik Maíárt, Krajaőicot stb.? Az igazgató várhatja ezt a kérdést, mert azonnal válaszol: — Két okból. Egyrészt: a nyugatszlovákiai kerületben a legmesszebb vagyunk a szökések leggyakoribb céljától — Bratislavától, másrészt pedig egyedül nálunk zárjuk még az egyes osztályok ajtaját Nagyiéváron, Bazinban már ez sincs. Kedves hangja most ércesre vált. — Ennek ellenére azonban, semmiképpen sem tudok biztosítékot adni, hogy a jövőben nem szökik meg tőlünk közveszélyes páciens és beteges indítékból nem követ-e el komoly társadalom ellenes tetteti... A helyszínen járva — természetesen— nem csupán Dr. Strákošsal beszéltünk. hanem több érdekelt személlyel is. A véleményeikből: Dr. Jozef Židovič, a lévai Járási Kórház igazgatója: — Elsősorban egy karhatalmilag őrzött elmegyógyintézet létesítésére lenne szükség, ahová az egész ország területéről összpontosítani lehetne a zavarodott elméjű bűnözőket. Nehéz továbbá elképzelni, hogy egy 18—19 éves fiatal ápolónő (ezekből van a legtöbb) szembe merjen szegülni egy megtermett, erős férfinak, ha véletlenül meg is sejti annak szándékát. Itt látszik meg a leginkább az egészségügy feminizálásának hátránya. Igenis, férfiak is kellenek ápolói szolgálatba! Mincér Ferenc, a közbiztonsági szervek zsellzl körzeti parancsnoka: — Mažár és Kajačič üldözését azonnal teljes apparátussal kezdtük, sőt a közeli katonaság segítségét is igénybe vettük. Sajnos, szinte „futószalagon" akad dolgunk a lekéri intézetből el-elszökő betegekkel. Az ottani helyzet tarthatatlanságát bizonyítja például az ls, hogy miután huszonegyedikén elfogtuk Krajačičot és visszaszállítottuk, másnap reggel ismét szökéssel próbálkozott. Ezúttal a második emeleti nyitott erkélyen keresztül. Michal Podoba, a közbiztonsági szervek lévai járási főparancsnokának helyettese: — Feltétlenül ideje lenne már határozatot hozni az elmebeteg bűnözők társadalmi elszigeteléséről. A járás lakossága — érthetően — alkalomrólalkalomra rettegésben él, ha valamelyikük megszökik. Amennyiben erre utasítást kapnánk, hajlandók lennénk segíteni őrzésükben! És éppen erről van szól Az őrzésről. Ha ugyanis egy büntetlen előéletű „csendes" beteg fordít hátat az intézet kapuinak, csupán egy cél motiválja szándékát: mielőbb hazajutni. Ha ellenben egy Mažár, egy Krajačič szökik meg, akkor már a veszély fennforog!! Valóban csupán a sors kiszámíthatatlan játéka, hogy akár áldozata, Mažár is épp a hullámokban lelte halálát A helyszínen látottak alapján, a lekérieket föl kell menteni minden vád alól, és Inkább feletteseikhez intézzük az alábbi sürgős megoldást igénylő kérdést: Tényleg olyan nagy problémát jelent az ország egy, erre a cólra kiszemelt elmegyógyintézetének ka-hatalmi biztosítása? MIKLÓSI PÉTER igmag és a vlrágitálásához több mint r sem láttunk min'elő növényekről, a endezésekről, a faäok mindenről. De méter széles és öt ;ia Arnoldi nevezelegtöbb virágot — íéter szélességben, l et — a Corypha tjük, amely csak in kipusztul. S vé;y milliméteres lerhlzának van. 130 belföldi virágíyait láttuk, olyan izegezésére még a :86 arany-, ezüst- és igot kellett megjkőkút, több száz tönzött, kellemes, nk meg. De az élményeket ig nem Indulnak Csehszlovákiában =>k nek, megválasztására. — hazánk minden részéről — húsz kislány jutott be. Itt nemcsak szépnek, bájosnak és kellemesnek kell lenni, hanem ismerni kell a virágok világát is. Felgyúlnak a reflektorok, a hatalmas hall arcot változtat, némely virágok becsukják kelyhüket, mások sokkal erőteljesebben árasztják illatukat. A pódiumra szép sorjában megérkeznek a jelöltek, s az amúgy is csodálatos környezetet még feledhetetlenebbé teszik. A győztes: — Dana MeSfanková, bratislavai lakos, a Trnavai Pedagógiai Fakultás hallgatója. Most már talán v égér vényesen elmondhatom, hogy véget ért a njKafak mégsem, — ez ismét kulisszatitok, ao^^^^^B^^rkező látogató nem tud. Most lép^^HpHnflHM"* a 4 0 virágkötő, hogy kics BBfe |»fcrvadt Szegfűket, kardvirágokat, orchid^^^J^^^W, hogy megigazítsa a hatalmas rózsaväzákat ^Most jönnek a takarítónők, a keMHwwÉKrurti Kertészeti Főiskola, valamint s^xedi^^T Kertészeti Főiskola hallgatói — akik itt segítve töltik szünidejüjüket, — háromszáz brigádos, aki feláldozza szabadságát, hogy a Flóra „virágozzék", pompázzék, örömet lopjon az emberek szivébe. Ugyancsak most kezdődnek az üzleti tárgyalások, a fogadások, no meg a baráti poharazgatás. Amikor elhagyom a kiállítás területét, eszembe jut az öreg kertész, és nagyon sajnálom, hogy nem állhatok meg szobránál — melyet minden bizonnyal megérdemelne — nem állhatok meg, akár csak egy percre, hogy kegyelettel és köszönettel adózzak. OZORAI KATALIN