Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-07 / 185. szám, péntek

••••••••••• ••••••••••• ý I F I l M E K ••••••••••• ••••••••••• A DOMB (ongol) Bizonyosan rengeteg fajtája van az ember uralkodásának. De aligha van visszatetszőbb, undorítóbb és borzalmasabb fajtája, mint az, amelyik kegyetlenséggel, szadizmussal párosul. Ilyen uralkodást mutat be A domb elmű angol film. A második világháború idején, valamelyik afrikai sivatag közepén, egy angol katonai büntetőtáborban játszódik le a történet. A táborparancsnok minden percét lefoglalja a szeretőjével folytatott szakadatlan enyelgés, s így a fegyencek legfőbb ura Wilson, a parancsnok helyettese. Wilsonnak egyetlen célja van: fegyelmezett, engedelmes katonákat akar faragni az elítéltekből, s ehhez minden módszert és eszközt alkalmasnak, igazságosnak tart. A tábor kö zepén egy homokdombot hordtak össze a foglyok. Látszólag a fegyelmezettség szimbóluma ez a halom, valójában azonban az embertelen kínzás, a szadista hajlam brutális eszköze. Akit egynéhányszor áthajtanak rajta, az meghunyászkodik, megtörik — bármilyen erős is testben és lélekben. A kínzásnak, persze, nem ez VIVA MARIA! az egyetlen módja. Sidney hűmet, a jónevű amerikai rendező meggyőző művészettel tárja elénk, hogy az angolok mtlyen jól értettek az „engedelmességre", a vakfegyelemre való idomftáshoz, s jól példázza, menynyire lealjasulhat, mennyire kivetkőzhet emberi mivoltából az ember, ha korlátlan hatalommal bír élet és halál fölött. Lumetnek sikerült rendkívül szuggesztív filmet alkotnia. Egyszerű, de Jól átgondolt, kifejező stílusban készült, a drámaiságot formanyelvével (különösen a közelképekkel és a lázasan mozgó kamerával) is fokozni tudó mű megérdemelten keltett feltűnést a dolgozók idei filmfesztiválján. Különben Lumet ezzel az alkotással az 1965-ös cannes-i fesztiválon elnyerte a rendezés díját. Szakvélemények szerint a nagydíjat érdemelte volna. A forgatókönyvet Ray Rigby saját regényéből irta. A főszerepekben Sean Connery, Alfréd Lynch, Ossie Davis, Roy Kinnear, fack Watson, Harry Andrews és lan Hendry játszik kitűnő érzékkel, igen meggyőzően. (francia-olasz) Louis Malle, a francia új hullám egyik jeles képviselője rendezte ezt a kalandos-látványos, parodizáló vígjátékot. Malle Zazie a metrón című kitűnőnek mondott burleszkjével (amelyet mozijainkban, sajnos, még nem láthattunk) aratott nagy sikert, s azóta világszerte élénk érdeklődés követi munkáját. A Vlva Maria! attraktív kivitelezésén és kellemes szellemességén kívül talán csak merész alapötletével és Jeanne Moreau, valamint Brigitte Bárdot szerepeltetésével keltett feltűnést. Különben bizarr egyveleg — komolynak vehető, de mégsem komoly, komikusnak veendő, de mégsem komikus és valóban komoly s komikus jelenetek tarka sokaságával. Minden van benne: cirkusz és kaland, hősszerelem és forradalom, vigadozás és háború, merénylet és életmentés — s mindez élénkszínűen és szélesvásznon. A rendező célját nehéz volna AUTÓT LOPTAM meghatározni, s kockázatos is elgondolkozni fölötte. Ha megmaradunk az első benyomás alatt kialakult vélemény mellett — s ez tűnik a legvalószínűbb nek is —, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a mű kellemesen-szellemesen akar szórakoztatni — semmi többet. S miután ezt nem teszi rosszul, nem Is lehet ellene kifogásunk. Van azonban egy bökkenő, amely — akarjuk, nem akarjuk — fontolgatásra késztet: a film hangvételéből az következik, hogy a történet féligmeddig paródiája a zsarnokság elleni forradalomnak. Ha pedig így van, ugyan mi célja lehetett vele a rendezőnek? Igaz, egy kis belemagyarázással úgy is értelmezhető, hogy mi lenne, ha a nagy szavak mindig valóra válnának. így vagy úgy — egy biztos: hozzáértőén elkészített. Jól szórakoztató film a Viva Maria! Ha a néző ennyit akar, tehetséges rendezőtől kapja. (szo v jet) Az utóbbi évek egyik legjobb szovjet filmvígjátéka. Rendezője Eldar Rjazanov, a forgatókönyv Emil Braginszkij és a rendező közös alkotása, főszereplője és vonzóerejének legfőbb forrása a híres szovjet színész: Innokentij Szmoktunovszkij. A nagyon népszerű színész ebben a filmben játszik először komikus szerepet. Ez meglep, de nyomban csodálattal tölt el, mennyire igényeset, teljeset alkot. Szmoktunovszkij kitűnően alakít minden helyzetben. Drámaian hős és együgyű, komikus és szomorú, vakmerő és gyáva, szeret és gyűlöl — egész lényével. Egyébként emlékezetes Hamlet-alakításának paródiáját is eljátssza. ESŐS NÁSZÉJSZAKA A film főhőse egy modern Robin Hood, Gyetocskin, aki nappal jámbor biztosítási ügynök, éjjel pedig autókat lop. De mint kiderül, nem akárkinek az autóját, hanem csakis a csalók és sikkasztok járműveit tulajdonítja el, aztán eladja, hogy a pénzt gyermekotthonok megajándékozására használja fel. A rendőrség végül is egy sor „káprázatos bravúr" után elfogja, de az igazságszolgáltatásnak nincs könynyű dolga, hiszen maga Gyetocskin is az igazságot akarta szolgálni... A film nemcsak szellemes vígjáték, hanem — és inkább — egy jól sikerült krimiparódia, s a nagyszerű színészi alakítás mellett ez is élményszerűen hat. (NDK-beli) A DEFA-stúdió Johannisthalcscportja — mint ismeretes — musicalok, zenés-táncos vígjátékok készítésére kötelezte el magát, s bár vagy fél tucat filmje van már forgalomban, alkotását még mindig a kísérletezés jellemzi leginkább. Az Esős nászéjszaka még e kísérleti művek között is a leggyengébbek közé tartozik — minden színessége, látványosságra való törekvése ellenére. Horst Seeman rendezőnek nem sikerült kikerülnie a műfaj veszélyes buktatóit, helyenként ötletes képsorait együgyű dialógus, erőltetett cselekmény és semmitmondó dalszöveg „tarkítja". Remélni szeretnénk, hogy a Johannisthal-csoport a jövőben vállalkozásának szépségével jobban összhangban levő filmeket készít. (szól sínné Moreau és Brigitte Bárdot a Viva MariaI című francia filmben. n dőszerű közgazdasági kérdések Az oktatás gazdaságossága A

z oktatás gazdaságossága vizsgálatának közgazdaságtudományunk a múltban úgyszólván semmi figyelmet sem szentelt. Ha írtak is erről a problémáról, inkább deklaratív Jellegű írások jelentek meg a művelődés népgazdasági Jelentőségéről, a szakképzett munkaerők egyre fokozódó szükségletéről, a tudományról mint termelőerőről stb. Hiányoztak azonban az oktatás gazdaságossága kiszámításának elméleti kritériumai, és elsősorban az oktatás társadalW költségeinek és hozamának számokkal történő kifejezése. Az oktatás gazdaságosságának kiszámítása (kvantifikálása) csak az utóbbi időben kerül előtérbe. Az oktatás gazdaságosságát értelmezhetjük társadalmi, vállalati és egyéni szempontból. Foglalkoznunk kell mindhárom szemponttal akkor is, ha néha eltérő következtetésekhez vezetnek. Az oktatás társadalmi gazdaságosságának (hatékonyságának) fokát megkapjuk, ha szembe állítjuk a képzettebb munkaerők által termelt nemzeti jövedelem növekményét az oktatás társadalmi költségeivel. Ekkor a nemzeti jövedelem növekménye egyenlő a nem szakképzett dolgozók és a szakképzett dolgozók által kitermelt nemzeti jövedelem közötti különbséggel. Elméletileg valószínű az lenle a leghelyesebb, ha a dolgozó egész produktív kora alatt kitermelt nemzeti jövedelemből indulnánk ki, s ezt összehasonlítanánk az életében tőrtént mindennemű oktatás költségeivel. Az oktatás társadalmi gazdaságosságának ily módon való kiszámítása igen nagy nehézségekbe ütközik, mert az oktatás költségeinek és a szakképzett dolgozók által termelt nemzeti jövedelemnek pontos kimutatása roppant körülményes dolog. Az oktatás hozamát illetően elsősorban be kell bizonyítani az összefüggést a dolgozó nagyobb képzettsége és az általa termelt nemzeti jövedelem növekménye között, és a továbbiakban ezt az összefüggést számokban kell kifejezni. A közgazdász, a kutató, a tervező vagy mérnöki dolgozó alkalmazásának társadalmi hasznosságát csak pontos számadatok birtokában lehet kiszámítani. A nyugati irodalomból, ismerünk néhány kísérletet az oktatás társadalmi hatékonysága mutatójának kiszámítására. G. Becker és T. Schulz amerikai közgazdászok az oktatás költségeit összehasonlítják a képzett személyek nagyobb bérével. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy közvetlen öszszefüggés van a bérek és az Illető személyek által termelt nemzeti jövedelem növekménye között. N

álunk a jelen feltételek között nem indulhatunk ki az ilyen feltételezésből. A megoldás útját inkább Sztrumilin szovjet közgazdász néhány átfogó számításai szerint kell keresnünk. A csehszlovák irodalomban eddig nincsenek ilyen típusú számítások. A nehézségek ellenére, amelyekkel kiszámításakor találkozunk, az oktatás társadalmi gazdaságosságának mutatója a legátfogóbb, mert szembe állítja a képzettebb dolgozók által termelt nemzeti jövedelem növekményét (tekintet nélkül arra, kinek jut a nagyobb nemzeti jövedelemrész) és az oktatás valamennyi költségét (függetlenül attól, ki viseli ezeket a költségeket). Ennek a mutatónak kulcsfontosságú jelentősége van mindennemű népgazdasági elemzésnél. Az oktatás gazdaságossága a vállalat szempontjából arány a képzettebb dolgozók által nyert vállalati tiszta jövedelem növekménye és a dolgozók szakképzettsége növelésére fordított vállalati költségek között. Ezt a mutatót csehszlovák viszonyok között csak bizonyos megszorítással fogadhajuk el, mivel a vállalatok csak egy részét viselik az oktatás költségeinek. Az oktatás gazdaságossága az egyén szempontjából arány az egyén személyes jövedelmének növekménye és a tanulásra fordított kiadásai között. Ennek a mutatónak sem kell megegyezni az oktatás társadalmi vagy vállalati hatékonyságának mutatójával. Csehszlovák feltételek között az oktatás egyéni hatékonyságának mutatója ellen is lehet kifogásunk, némely esetben negatív értéket is kimutathat. Származik ez a szakképzett és a nem szakképzett dolgozó fizetésének különbségéből. E különbség, mint ismeretes, a bérnivellizáció következtében nagyon kicsiny. A szakképzett embereknek aránylag nagy része olyan beosztásban dolgozik, hogy ott alacsonyobb képesítés is elegendő. Ez természetesen csökkenti a képzettebb emberek személyes jövedelmét, s ezzel az oktatás egyéni hatékonyságát is. Ebből a tényből kiindulva E nyilvánvaló, hogy az oktatás egyéni hatékonyságának mutatója a ml feltételeink között az átfogó elképzeléseknél az oktatás gazdaságosságáról csak segédmutató lehet, s nem lehet az a szerepe, amelyet a nyugati szerzők tulajdonítanak neki. A ml feltételeink között az oktatás gazdaságosságának megítélésénél a fő hangsúlyt az oktatás társadalmi hatékonyságának kiszámítására kell helyezni, akkor is, ha ez kétségkívül lényegesen nehezebb és igényesebb. Az oktatás gazdaságosságának kutatása az egyik fő feladata a bratislavai Közgazdaságtudományi Főiskolán létesült munkacsoportnak. E feladat megoldása nemcsak azt jelenti, hogy elméletileg felülvizsgáljuk az összefüggést az oktatás költségi és a nemzeti jövedelem növekedése között, hanem a hazai, a szocialista és a tőkésországokbői szerzett tapasztalatok alapján számításokat végezzünk az oktatás költségeiről (a kötelező iskolalátogatottságtól egészen a főiskolai oktatásig), kimutassuk a szakképzett munka hatását a nemzeti jövedelem növekedésére, kidolgozzuk a tanulás költségei és a szakképzett munka értékelése közötti viszony kérdéseit, útmutatást adva a bérek és fizetések differenciálására. E feladat megoldásának nemcsak elméleti-ismereti jelentősége van, hanem bizonyára hatása lesz az abszolvensek elhelyezésének irányítására. Alapul szolgál majd a diplomás szakemberszükséglet távlati tervezésénél, nemcsak a számuk meghatározásánál, hanem az egyes szakok szerinti szükségletük megállapításánál is. A kutató csoport alapvető feladatának kell tekinteni az oktatás társadalmi gazdaságossága mutatójának kiszámítását és azon törvényszerűségek kutatását, amelyek meghatározzák a szakképzettség és a műveltség szintjének alakulását a . szocialista társadalom építésében. OTTO SOBEK, docens, a közgazdaságtudományok kandidátusa A dolgozó lakosságnak kétötöde bejáró Hazánkban naponta mintegy 2 millió ember indol munkába úgy, hogy elhagyja a lakhelyét. Több mint a felét autóbusz szállítja átlagban 10 kilométer távolságra, félmillió ember vonaton jár kétszer ekkora távolságra. A férfiaknak csak a fele és a nőknek kétharmada van alkalmazva a lakhelyén. A lakhelyüket elhagyók túlsúlyban a járáson beiül járnak munkába. A szomszéd járásokba több mint 400 ezer ember kel útra. Nagyobb távolságra naponta mintegy 130—160 ezer ember jár munkába. A bejárás Szlovákiában nagyobb méretű, mivel nagyobb fokú a termelés koncentrációja, mint a cseh országrészekben. Közrejátszik itt az a tény is, bogy 88 ezer ember Szlovákiából a cseh kerületekben dolgozik, főleg Ostraván és környékén. A bejárás elszívja a vidéktői a dolgozók nagy részét. A vidéki helyekről megközelítőleg annyi ember |ár a városokba, amennyi az összes szövetkezeti tag és magángazdálkodó. Az ipari központok viszont a be Járással lényegesen felduzzadnak. Ostraván napközben a lekosság száma körülbelül 40 százalékkal növekszik, Fizcňben és Bratislavában több mint az ötödével. Még kirívóbb ez a jelenség a kisebb városokban. Letňanyba például naponta a város állandó lakosságának csaknem az ötszöröse jár be. A bejárás alapján vizsgálják a személyszállítási költségeket. Az adatok segítséget jelentenek nemcsak a közlekedéssel szemben támasztott követelmények biztosításában, hanem azoknak a lehetőségeknek a vizsgálatában is, ho gyan lehetne korlátozni a nem kívánatos bejárást, főleg nagy ta volságokra. Fontosak a közszolgáltatások, a kulturális és szociális létesítmények tervezésénél is. Országos áttekintést nyújt majd a bejárásról a következő népszámlálás is 1970-ben. A foglalkoztatottság megoszlása nálunk és a világban Nemrég kiszámították nálunk, miiyen lesz távlatilag a munkaerőszükséglet a népgazdaság egyes szektoraiban 1980-ig. A népgazdaság három alapvető szektoráról van szó: primáris (mezőgazdaság, erdőgazdaság), szekundáns (ipar és építőipar) és terciális (a többi ágazat, mint például a közlekedés és távközlés, kereskedelem, közszolgáltatások, iskolaügy, egészségügy, igazgatás) szektoráról. Amíg a jelentős technikai haladás a szekundáris szektorban és az átlagos ütemű műszaki fejlődés a primáris szektorban lehetővé teszi a dolgozók számának csökkentését az adott termelési volumenre, a terciális szektor az általában lassú technikai haladás következtében nagyon igényes munkaerőkben. A terciális szektor arányát a foglalkoztatottak számában egyébként a munkatermelékenység alakulása az első két szektorban határozza meg. Jean Fourastié francia közgazdász szerint a primáris szektor aránya a foglalkoztatottak számában a további fejlődés során az eredeti 70—80 százalékról 10 százalékra csökken és ezen a szinten állandósul. A szekundáris szektor aránya 30—50 százalékra emelkedik, azután fokozatosan 10 százalékra csökken és itt megáll. A terciáris szektor aránya állandóan növekedni fog egészen a maximumig, 80 százalékig. Ezt a feltételezést bizonyítja a tény, hogy az Egyesült Államokban már ma a dolgozó lakosságnak csak 6,4 százaléka dolgozik mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban, az iparban és az építőiparban 32,7 százaléka, a többi ágazat ban pedig 60,9 százaléka; Kanadában 10,1, 33,7 és 56,2 százaléka, Svédországban 11,5, 42,6 és 45,9 százaléka, az NSZKban 11,1, 49,5 és 39,4 százaléka, nálunk azonban 21, 46 és 33, Illetve Szlovákiában 29, 39 és 32 százaléka. -Ml