Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-07 / 185. szám, péntek

ELSŐ GENERÁCIÓS entel­lektüel. Tetteiben, mozdulatai­ban még megmutatkozik a pa­raszt ősök józan óvatossága, egy-egy gesztusában azonban már felíedezhető akár az or­száglásra is alkalmas ember nagyvonalúsága 1. Diplomáján még alig száradt meg a rektor aláírása. Jozef Cižmarik, az újdonsült gyógy­szerész-magiszter éppen a csa­ládtagok gratulációját fogadja. — Hányan lesznek ott a ban­ketten? Zsebben citológiai problémákba ls ütkö­zik. — És a kutatási lehetősé­gek? — Az egyetem gyógyszeré­szeti tanszékén maradok. Kö­rülbelül egy hét múlva elké­szül a doktori disszertációm... ... az ls a fájdalommal foglalkozik? — A fájdalommal. A helyi érzéstelenítés problémájával. Disszertációs munkám kidolgo­zása során olyan vegyi anya­ČIŽMAR1K DOKTOR az elkö­vetkező három évben a tudo­mányok kandidátusa fokozat elnyerésére törekszik. Az egye­temi laboratóriumban — leg­alábbis ott ahol ő dolgozik — nem ismerik a nyolcórás mun­kaidő fogalmát. Ha kell, haj­naltól késő estig a lombikok fölé hajolva dolgozik, akárcsak a gyógyszerészet tudományá­nak többi jeles képviselője. — Fleming véletlenül fedez­te fel a penicllint... — Igen, véletlenül... — fe­lel. — Az ilyen véletlenekkel azonban, Koch szavaival élve, csak a tudományosan felkészült kutatók találkoznak. Az ember ma már nem támaszkodhat a véletlenre, a vaktában végzett kutatásnak egyre kisebb az esélye. Napjainkban már a gyógyszerészeti kutatásba és a gyógyszeriparba is bevonultak az egzakt tudományok. Főleg a matematika. — Még egy személyes kér­dés: mikor szándékozik meg­nősülni? Legyint, és úgy érzem, a fize­tésére gondol. — Ügy öt-hat esztendő múl­va. Van egy kislány, aki az idén érettségizett, és felvették a természettudományi fakultás vegyészeti karára ... A tudományos dolgozók ered­ménylistája azt bizonyítja, hogy a tehetségesek a természettu­dományokban általában har­mincötéves korig hódítják meg a tudomány egy-egy nagy tit­kát. A szakmabeliek azt mond­ják, hogy Jozef Cižmarik több mint tehetséges. DE VAJON MAGASAN szár­nyalhatnak-e a gondolatai, ha munka közben majd primitív anyagi problémákkal kell bir­kóznia? TÓTH MIHÁLY BOSSZANTÓ 1. POSTALADA / ekötelezö megbízást kap­L tam otthon a minap: ha lehet, kozmikus sebességgel dobjak be egy levelezőlapot a bratislavai Főposta valamelyik postaládájába, mert N. néninek épp aznap van a születésnap­ja. „Nosza fiam, irány a Fő­posta, ott óránként ürítik a lá­dákat" — hangzott a buzdítás. Az órámra pillantottam. Tizen­egy óra negyven percet muta­tott. Délben bizonyára kiveszik majd, villant át agyamon, és vágtasebességgel rohantam a postára. Tizenöt perccel később megkönnyebbülve csúsztattam be a lapot a szük résen. Verej­tékes homlokomat törülgetve szemem véletlenül az ürítési időt jelző fémlapra esett és, bo­csánat, vaskos káromkodás csú­szott ki a számon. Hogy miért? Ürítési időpontként este 22 órát jelzett . . . 2. FILTER 1/ ettem egy doboz Astrát. " Nem vagyok erős dohá­nyos, s ha rágyújtok, akkor csak füstszűrös cigarettára. Mondom, vettem és természete­sen rögtön kibontottam az Ast­rát. Számomra bosszantó, a Kutna Hora-i dohánygyár szá­mára pedig figyelemre méltó fordulat következett: a tíz ciga­retta közül nyolcnak nem volt odaragasztva a filtere ... 3. KORHATÁR A nagy magyar romantikus " író, Jókai Mór regényei egyre többször szolgálnak ala­pul filmforgatókönyvek írására. Az idei filmfesztiválon mutatták be a Kárpáthy Zoltán és az Egy magyar nábob című vado­natúj filmeket, amelyeket azóta már kettős előadásban a széles nagyközönség is élvezhet. Szí­nes falragaszok, fényképek hir­detik a filmet. Csak egyet nem értek: Miért kettős műsor, ha csupán az első rész alkalmas fiatal korúaknak? Az illetéke­sek talán úgy gondolták, hogy a szünetben a tizenhat éven aluliak felállnak és kimennek, de helyárat, azt teljeset fizet­nek? 4. EGÉSZSÉGTAN ratislava egyik legforgal­masabb ja Manderla alatti j péküzletébe lépve, kap­tam egy cédulát, a pultnál pe­dig a kért árut, és az előbbi TÜSZÜRÁSOK papírra az elárusítónő ráírta a fizetendő összeget. Kifelé me­net a kijáratnál fizettem. Így volt ez évekig. Az új évtől azonban az elárusítónő maga kezeli az árut és a pénzt is. A kijárat melletti pénztárakat — megszüntették. Gondolni is rossz rá, mennyivel nagyobb így az infekció lehetősége. S nem értem: ha a vasüzletek­ben, a textiláruüzletekben meg tudják tartani a külön-külön vásárlási — fizetési módszert, miért épp a péküzletben nem? 5. ÁRKÉPZÉS Itt a nyár, a fagylált­• idény. Örömmel vettem észre az idei első fagylalt vé­telekor, hogy leszállították kedvenc nyalánkságom árát. Mirul a fagylaltkanállal porció­zottét, mind az olasz fagylalt­gépekből kaphatót. Tavasz óta minden meleg napon be is „nyakaltam" legalább kettőt. Most ellenben, a főidényben sa­játos árképzésre lettem figyel­mes. Egy olasz gépből vásárol­ható citromosfagyit a Palace Szálló előtt a régi ár szerint /két korona) mérik, kétszáz méterrel lejjebb ugyanaz a fagylalt, ugyanabból a típusú gépből hatvan fillérrel olcsóbb. 6. INNÉK, INNÁL... A Ikoholmentes, hűtött fris­^ sítőt. De csak innék! — mert: vagy egyáltalában nincs, vagy van, de nem hűtött. Bra­tislavában épp most fogyott ki a hűtött málnaszörp, Diószegen nem kaptak Jeget, Nyitrán rossz a hűtőszerkezet... Gon­dolom, fölösleges tovább sorol­ni a kifogásokat, mit sem vál­toztatnak a tényen: megint egy­szer itt a nyár, és a vendéglá­tóipar megint egyszer nem ké­szüt fel kellőképpen a keres­let kielégítésére. Marad tehát a sör (ha kapható) a gépkocsi­vezető számára, a diétázó, lá­badozó beteg számára, a szom­jas gyerek számára, satöbbi. MIKLÓSI PÉTER — Huszon­ketten. A csa­ládnak körülbe­lül az egyötöde. Szapora fajta vagyunk. Ha a sógorok—komák ls mind eljön­nének, megtelne velük a bra­tislávai Vigadó nagyterme. Az igazi lakoma majd a hét végén lesz, otthon, Šoporňán ... „Csak" huszonketten jöttek el, így számukra a nagy étte­remnél lényegesen intimebb kis szalonban terítettek. — Hogyan telt el az egyete­mi tanulmányok öt éve? — Röviden valahogy így: harminc egynéhány vizsgát tet­tem le, meg néhány tucatnyi kollokviumot. Három eszten­deig az egyetemi tanácsban a diákságot képviseltem. Közben csaknem állandóan CSISZ-funk­cionárius voltam. Kiszámítot­tam, hogy egy-egy tanév alatt átlag 180 különféle gyűlésen vettem részt. Egyik professzora így mutat­ta őt be: akár egy flemingi formátumú vegyész is válhat belőle. Nevét már tanulmányai ide­jén több országban megismer­ték. A fiatal vegyészek Bra­tislavában megtartott nemzet­közi tudományos értekezleté­nek ő volt a szervezője. A he­lyi érzéstelenítésről szóló, új­szerű koncepciójú tudományos értekezése nemzetközi tudomá­nyos körökben is komoly vissz­hangra talált. —• A fájdalom lényege érde­kel s ezért, a fájdalom elleni küzdelemmel foglalkoznék a legszívesebben. EZT VALLJA, miközben ter­veiről, jövőjéről beszél, és ar­ról, hogy a fájdalom problémá­ja nemcsak vegyészeti vagy gyógyszerészeti kérdés. Az em­ber kutatás közben nemegyszer filozófiai és igen sokszor pszi­a diploma got állítottam elő, amelyről az ellenőrző kísérleteknél kide­rült, hogy az általánosan hasz­nált helyi érzéstelenítőknél ti­zenkétszer hatásosabb. A ve­gyületet azonban eddig még csak laboratóriumi körülmé­nyek között állítottuk elő. Jó Időbe telik, amíg a gyógyszer­Ipar esetleg áttér a gyártásá­ra. — Ne tekintse indiszkréció­nak: mennyit keres az egyete­mi végzettségű fiatal gyógysze­rész? Mondjuk, aki gyógyszer­tárban kezd dolgozni. Vagy ön, az egyetemen ... — Sokan közülünk — ha ez szakmán kívüliek társaságában is szóba kerül elpirulnak, és hirtelen más beszédtémába kezdenek. Restellik, hogy mind­össze — 1100 — 1200 koronát keresünk. Aztán legyint. Azt mondja, ne beszéljünk az anyagiakról, hi­szen a tudomány nagyjai kö­zött — legalábbis fiatal koruk­ban — enyhén szólva kevés milliomost tartanak számon. — Jelenleg hányféle orvos­ság van nálunk forgalomban? — Körülbelül ezerféle. En­nek jó egyharmadát a gyógysze­résznek saját magának kell el­készítenie. Tehát téved az, aki azt állítja, hogy a gyógysze­rész a modern vegyipar kor­szakában elárusítóvá degradá­lódik. A sajátkezűleg elkészí­tendő orvosságba nemegyszer rendkívül nagy hatásfokú gyor­san ölő mérget kell adagolni. Az óriási felelősség pszichikai­lag is jelentős mértékben igénybe veszi az embert. Színig megtelt vízzel a Kopataki-tó a Magas-Tátrában. (CTK — Ferjenčík felv.) "ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKÉS Tulajdonképpen egy üres szoba, de a maga semmiségében, jelentéktelenség é­ben elképesztően pompázatos. A vas­utasra pillantott — ötvenkörüli ember, a haja állami szolgálatban deresedett meg —, és most már értette a halk szó tit­kai. A pompa lenyomja, hódolásra kész­teti az embert. Itt éppúgy nem illik han­gosan beszélni, akár a templomban. Tár­saira nézett: ők is csöndesek voltak, ál­mélkodva bámulták a pazar semmit. Nyomasztónak, megalázónak érezte a csendet. A hangtalan ámulat mintha a császárnak adózott volna, és személyé­ben sértette. Kikerülte a középen állá vasutast, keresztülment a helyiségen. A szőnyeg, akár párnán járt volna. — Arra nincs ajtó, elvtárs. A vasutas majdnem suttogott. Megállt a pódium előtt. Szemügyre vette a széket. A címer szövésében drá­gakövek ragyogtok. „Érdekes..." - ed­dig nem is figyelt rá. A vasutas hangjában értetlenség és csodálkozás keveredett: — Arra nem lehet kimenni... A halkra fojtott figyelmeztetés dühítet­te. A pódiumra lépett, Sarkon fordult. A szemekben csodálkozás. A vasutas úgy nézett ró, mint valami szentségtörő­re. Leült, kezé* a trón karfájára nyugtatta. A vasutas szeme kerekre tágult. Gondosan hangsúlyozva minden szót, mondani kezdte, tisztán, ércesen: — Mi, első Ferenc József, isten kegyei­ből Ausztria császár, Magyarország és Csehország királya, Héliosz és Szlové­nia nagyhercege... A vasutas ajka remegett. Egyik társa fölnevetett, és arra nevet­ni kezdett mind, és a szavalat beleful­ladt a kacagásukba. Abbahagyta, és nevetett ő is. A vasutas hüledezve állt, egyik lábá­ról a másikra. 23. - Eleget trónoltál, hadd próbáljuk meg mi is! Beleültek sorban, ő pedig örült, hogy oz a szolgai csend szertefoszlott. Azon töprengett, hogy gazdagnak, úrnak ienni jó dolog. Sokan szeretnének gazdagok és urak lenni, és csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy az uraskodáshoz szolgaságra is szükség van. Szolga nél­kül semmit sem ér az úr. Szolga nélkül minden ember egyforma. Ha nincs szol­ga, úr sincs. A paraszt azt mondta, éri. Igy mond­ta: „Értem én..." — de aztán sóhajtott, elfordította tekintetét, a földre bámult, és nem nézett a szeme közé. Érezte, hogy a paraszt nem érti, és nem talált szavakat, hogy megmagyaráz­za. Fölfogha*-atlan volt számára, hogy az a másik ember ilyen egyszerű igazságot nem képes megérteni. Az apjára gon­dolt, meg a lutrira. Az apja is értette: délibábot kerget. Mégis, mindig meg tele a lutrit. „Legalább reménye legyen az embernek ..." — mondta. Nem akart délibáb után szaladni. A dé. libáb végül mindig szétfoszlik. De gazdagnak ienni, az finom mulat­ság. A gazdagság — minden. Még sze­relem is. De ha az nem, akkor leg­alább a látszata. Gyűlölte a látszatokat. Az illúziók pon­tosan olyanok, mint a délibáb. Semmivé válnak. Előbb, vagy utóbb, de semmivé. A paraszt pedig a földet nézte. Ö is a földe+ nézte, és magyarázott. A föld, akár munkásnak a szerszám. Olyan, mint az esztergapad. Az ember befogja azt a munkadarabot, beállítja a kést, aztán gyerünk. Az esztergapad — a föld, a kés — az eke. Az ország tu­lajdona a gyár a szerszámokkal, és a föld a maga szerszámaival. Nem az úr hasznára termelnek, hcriem az ország, mindenik) javára. Miért kellene á földnek személyek tulajdonában lenni? Hiszen csak szerszám ... Semmi több .. Akár a munkásnak az esztergapad... Mi lenne, ha minden munkás egyszer csak nem lenne hajlandó a gyárban dolgozni, hanem azt akarná, hogy osz­szók szét a szerszámokat és melyiknek, mi tetszik, azt fabrikálhasson ... Mondta, mond +a, és érezte a paraszt hallgatásán, hogy szavai a semmibe hul­lanak. A paraszt hallgatja, mert ő mond­ja, de akár a falra hányna borsót. És ez a hiábavaló beszéd felingerelte: — Ez a helyzet a földdel — fejezte be kurtán. A parasz+ maga elé bámult, kedvetle­nül morogta: — Hát... — aztán kevés szünet után hozzátette: — Nagyon várta a nép a földet... - és bólogatott. Nem felelt rá. Nem tudott, mit felelni. A paraszt újra megszólalt: — Nagyon várta ... Ö hallgatott. Kezdje elölről? Hogy mire jó a saját szerszám egy-egy em­bernek, hogy a magántulajdon az nem a kommunisták elve? Mit mondjon? És minek? Mintha két nyelven beszélnének. Csend szakadt közéjük. — Mennem kell — nyújtotta oda kezét a parasztnak. A paraszt megfogta a ke­zét, ahogy az ember illendőségből kezel valakivel, mert nem kívánja megsérteni, Ö pedig szedte a lábát, a vonalhoz. Fellélegzett, amikor beszállt a kocsiba. De a paraszt azóta se hagyta nyug­ton. Kellett a parasztra gondolni, és a parasztról a lutri jutott eszébe, a lutri­ról pedig az apja, meg Anton, és meg­fordítva, mintha körbe forogna, akár a kerge birka. Az óra egyhangúan tiktaikolt. A mennyezet hullámos volt. Egyenetle­nül vakolták, és a gyér lámpafényben a domború részek sárgása mellet a ho­24. morúak meszelése szürkésnek, majdnem piszkosnak hatott. Nem piszkos, tudta, ö meszelte a nyáron. A paraszt fújt, sajgott, jobban mint Anton. Talán azért jobban, mert Antont a bá+yját oly közelről ismerte, akár a tenyerét. A paraszt viszont már szinte személytelenné vált gondolataiban, való­ságos jelképpé nőtt, akár a címer a vas­úti kocsi trónszékén. Mária szuszogott. Kedvesnek érezte o hangot, nagyon meghittnek, jó volt hal­lania és jólesett tudni, hogy Mária ember a talpán, úrnak, szolgának egyaránt o|­kalmatlan, És ő sem kerget ábróndképe­ket. „Az ábrándok' — a forradalom ellen­ségei ..." — fölvonta szemöldökét a gon­dolatra. Nagyon igaznak érezte, és saj­nálta, hogy akkor ezt nem tud'a megma­gyarázni, és nem tudta megértetni a pa­raszttal. Olyan egyszerű. Szerette volna pofon ütni saját magát amiért akkor nem fogalmazódtak kerek, észrehc^ó mondatokká gondolatai, érzé­sei. Frázisok tolakodtak csak a szájára. Pontosan a lényeget nem magyarázta el. Pedig, akár a kétszer kettő. Gazdagodjon mindenki a munkája után. Amennyit odatesz a tálba, annak arányában ve­gyen a tálból. Miért nehéz ezt megérteni! Azon töprengett, miért olyan erős a látszat világa? Szövevényei, akár a hajó­kötél. Mindenki meggazdagodhat, és az emberek futnak a gazdagodás lehetősége után és nem akarják reálisan látni, eszükbe se jut a valóságnak megfelelően értékelni az életet: a befutás lehetősége minimális, úr csak töredék lehet. A zöm a lehetőség kábulatában rekedt szolga marad, (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents