Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-07 / 185. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTS AGANAK NAPILAPJA Egy hétre félbeszakították az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának tárgyalásait A szünetet a közel-keleti válság megoldásának keresésére használják fel New York (CTK) — Az ENSZ­közgyűlés rendkívüli ülésszaka szerda délután további ülést tartott. Több mint húsz felszóla­ló fejtette ki álláspontját a kö. zel-keleti helyzetet érintő hatá­rozati javaslatokkal kapcsolat­ban megejtett szavazás kérdésé­ben. A felszólalók további kompromisszumos megoldás ke­resését szorgalmazták. Az ülést szerda este egy hétre félbeszakították. Ez ellen csak az izraeli küldött tiltakozott. Az egyhetes szünetet arra akarják felhasználni, hogy megtalálják a bonyolult helyzetből kivezető utat, miután a közgyűlésen egyetlen határozati javaslat sem szerezte meg a kétharmados szótöbbséget. A közgyűlés július 12-én dél­után folytatja munkáját. Gromiko szovjet külügymi­niszter szerda este találkozott Fauzival, Nasszer elnök külön­leges megbízottjával, Ibrahim Makhusz szíriai miniszterelnök­helyettessel és külügyminiszter­rel, valamint Butefltka algériai külügyminiszterrel. Gromiko fo­gadta még Danilo Lekics jugo­szláv ENSZ-delegátust és Pazs vakkal, az ENSZ-közgyűlés el­nökével is tárgyalt. Az ENSZ-szavazás visszhangja Sztrelnyikov a moszkvai Prav­da csütörtöki számában megál­lapítja, az ENSZ-szavazás leg­főbb politikai eredménye az, hogy a küldöttségek többsége ilyen vagy olyan formában el­ítélte az agresszort, és kifejezte országa óhaját, hogy mielőbb állítsák helyre a közel-keleti bé­két. Bebizonyosodott, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülés­szakának összehívására tett szovjet kezdeményezés indokolt (Folytatás a 2. oldalon) Mozgósítás Kongóban Bukavu környékén elkeseredett harcok folynak • Mobutu a Biztonsági Tanácshoz fordult Kinshasa (CTK) — Mint már jelentettük, a Kongó keleti ré­szén fekvő Kisangani (volt Stanleyville) és Bukavu város körzetében ellenséges zsoldoso­kat dobtak le ejtőernyővel. A szerda éjjelt jelentések szerint a zsoldosok pánikot keltenek a lakosság körében, felgyújtják a falvakat, asszonyokat és gyer­mekeket gyilkolnak. A kongói rádió jelentette, hogy a hadmű­velet célja a nemzetközi finánc­oligarchia monopóliumának megmentése Kongó természeti kincseinek kiaknázásában. A kongói nép az utolsó férfiig har­colni fog létjogáért — hangoz­tatta a rádióközlemény. A kongói kormány elrendelte a 18 és 25 év közti személyek általános mozgósítását. Bukavu környékén még tartanak a har­cok. Kinshasában normális az élet. A hivatalok, az iskolák és az üzletek nyitva vannak. Éjjel biz­tonsági őrjáratok cirkáltak az utcákon. A kongói kormány, tekintettel a legújabb kelet-kongói esemé­nyekre, a következő intézkedé­seket hozta: • az ország összes határát le­zárták; • kijárási tilalmat vezettek be a külföldiek szániára este 18 órától reggel 6 Óráig; • a külföldieknek be kell szolgáltatniuk a birtokukban le­vő fegyvereket; • a Kongóban élő külföldiek újabb rendelkezésig nem hagy­hatják el az ország területét; • polgári repülőgépek csak átutazóban szállhatnak le a kon­gói repülőtereken. Az AFP tudósítójának adott nyilatkozatában Mobutu elnök kijelentette, hogy Kongó az Af­rikai Egység Szervezetén ke­resztül felszólította az afrikai kormányokat: nyújtsanak kato­nai segítséget az agresszió áldo­zatává vált Kongónak. Mobutu a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében azt írja, hogy Kongó a nemzetközi imperializmus ügynökei agresz­sziójának áldozata lett, s ezért egyes nyugati államok felelő­sek. Mobutu a Biztonsági Ta­nács erélyes beavatkozását kéri, hogy azonnal véget vessenek a külföldi banditák akciójának. Mobutu szerint a jelenlegi hely­zet egész Közép-Afrika békéjét veszélyeztetheti, s ezért követe­lt, hogy a Biztonsági Tanács utasítsa rendre azokat a nyugati hatalmakat, amelyeknek zsoldo­sai Kongóban garázdálkodnak. A levél továbbá megemlíti, hogy a Biztonsági Tanács 1966. október 14-én felszólította a por­tugál kormányt, ne engedje meg, hogy Idegen zsoldosok Kongó elleni támaszpontként használják Angola területét. Csőmbe algériai letartóztatása után a kongói hivatalokat tájé­koztatták, hogy ejtőernyős di­verzánscsoportokat készüinek bevetni kongó területén. Az ese­mények igazolták a hírek való­diságát. Mobutu hangoztatja, hogy Kongó a nyugati gyarmat­tartók és imperialisták áldozata. Tegnap Algírba érkezett Mun­gul Diaka, a Népi Forradalmi Mozgalom nevű kongói kor­mányzó párt első titkára, hogy küldöttségével a Csombe-iigyről tárgyaljon az algériai hatósá­gokkal. A BRATISLAVAI ELEKTROTECHNIKAI MÜVEK ÚJ ÜZEMÉNEK LÄTKÉPE. a hőmérsékletet. Csak egy szép­séghibájuk van: a lemezbordás kaloriferek túlságosan zajosak. A műhelyekben ezért csak szűkszavú Információkat kap­tam az igazgatótól. Dolgozószo­bájába kellett mennünk, hogy zavartalanul beszélgethessünk. — Az új üzem megnyitása egybeesik vállalatuk alapításá­nak 65. évfordulójával — for­dítom a szót látogatásom cél­jára. — Kezdjük hát — mint mondani szokás — Ádámnál. — Vállalatunk kezdetei a hu­szadik század első éveibe nyúl­nak vissza, amikor a budapesti Siemens-Schickert cég váro­sunkban megkezdte egy nagy villamos forgógépgyár építését. Ez az egykori Siemens-gyár volt az első elektrotechnikai üzem a mai Szlovákia terüle­tén és időrendben a harmadik Csehszlovákiában. A gyár fenn­állása óta magas színvonalú villamos gépeket gyártott — ezzel magyarázható nagyfokú fejlődése is. Hogy csak egy pél­(Folytatás a 2. oldalon) Grúzia — Színes összeállítás a Szov­jetunió egyik legérdekesebb köztársaságáról Az Alma Mater ódon falai között — Negyvenéves érettségi talál­kozó Komáromban (Skalina Katarlin riportja) Királyi játék — Dr. Kozma Gyula nemzetközi sakkmester írása Zaurbek háza — N. Mikava elbeszélése „Fojtsa meg, édesanyám I" — Csecsemőgyilkosok a vádlot­tak padján (Gál László ri­portja) Versek, humor, rejtvények Egy 65 éves gyár újjászületése Amennyiben egy 65 éves múltra visszatekintő vállalat 150 milliós beruházással fel tud építeni egy új modern üze­met, amelynek építési költsé­geit nem állami dotációból, ha­nem saját eszközeiből finanszí­rozza, az annak a jele, hogy a vállalat jól gazdálkodik, ter­melése indokolt és keresett, progresszív árut termel. Bát­ran elmondhatjuk ezt a Bratis­Iavai Elektrotechnikai Művek­ről (BEZ) is, amely Vajnory határában a mai napon ünne­pélyesen felavatja új üzemét. Annak ellenére, hogy kint rekkentő volt a hőség, a mű­helyekben kellemes légkör fo­gadott. A légkondicionáló be­rendezések gondoskodnak er­ről: tökéletesen szabályozzák Képünkön: Helena Leflerová képviselő, a Csehszlovák Nőszövetség elnöke, a csehszlovákiai nők Prágában megtartott országos kongresszusán beszédét mondja. (CTK felvétele) Világ proletárjai, egyesüljetek! évfolyam, 185. szám • Ára 40 fillér A Csehszlovák Nőszövetség kongresszusának második napja Napirenden a legégetőbb problémák Bratislava, 1967. július 7. • Péntek • XX. vaslatokat. A hozzászólások ál­talános jellegzetessége abban tükröződik, hogy a nők határo­zottan igénylik érvényesülésü­ket és elismerésüket a közérde­kű társadalmi tevékenységbe'n. A délutáni vitában Anna Kar­lovská, a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának titkára lépett a mikrofonhoz. Hangsúlyozta, hogy a Szakszervezetek Közpon­ti Tanácsa a Csehszlovák Nőszö­vetség létesítésében annak ke­zességét látja, hogy a nők ha­zánkban egyre eredményeseb­ben vehetnek részt mindtín po­litikai, gazdasági, kulturális te­vékenységben, s ezt kellő össz­hangba hozhatjáik azokkal a fel­adatokkal, amelyeket a család­ban, a munkahelyükön kell tel­jesíteniük. A szakszervezetek­nek jelenleg több mint 2 millió női tagja van. Már ez is annak föltétele, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom mind szorosabban működjön együtt a Csehszlovák Nőszövetséggel. Karlovská elvtársnő beszéde to­váibbi részében arról tájéikoztat­ta a jelenlevőket, hogy az SZKT jelenleg javaslatot készít elő az anyasági szabadság meghosz­szabbítására, a pénzsegély növe­lésére stb. A szakszervezetek (Folytatás a 2. oldaloa) A Csehszlovák Nőszövetség országos kongresszusának má­sodik napján a prágai Vigadó nagytermében Jozef Lenárt elv­társnak, a CSKP Központi Bi­zottsága elnöksége tagjának, miniszterelnöknek vezetésével ismét részt vett a CSKP Közpon­ti Bizottságának küldöttsége. A kongresszuson részt vevő küldöttek szívélyesen üdvözöl­ték a prágai pionírok 50-tagú küldöttségét, amely tegnap tért vissza Rovlštébôl, a pionírok országos találkozójáról. Ezt követve már a reggeli órákban mintegy 80 küldött je­lentkezett felszólalásra, hogy megvitathassa a csehszlovákiai nők társadalmi szerepét, mun­kafeltételeit és a mindennapi életükkel összefüggő problémá­kat. A hozzászólások túlnyomó­részt a nők foglalkoztatottságá­ra, a dolgozó nők bonyolult szo­ciális és egyéb problémáira vo­natkoztak. jóllehet számos bírá­lat hangzott el, a küldöttek egy­ben a hibák helyrehozására is tetWk értékes, kezdeményező ja­A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára (CTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulójára a cseh kiadóválla­latok ötven, a szlovákiai kiadó­vállalatok pedig huszonnyolc könyvet jelentettek meg, ame­lyek az olvasókkal megismerte­tik azon eseményeket, amelyek során létrejött a világ első szo­cialista állama. Az olvasóközönség körében a legnagyobb érdeklődést azok az eredeti művek keltik, amelyek új szempontból mutatják be a Nagy Októberi Szocialista For­radalmat. Az említett kiadványok könyv­kultúránkat a most megrende­zendő moszkvai nemzetközi ki­állításon fogják reprezentálni. A kiállítás keretében külön részleget rendeznek azon köny­veknek, amelyeket a Nagy Ok tóberl Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére adtak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents