Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-05 / 183. szám, szerda

A

darukat észak-déli irányba állították, imitt arrafelé mindig így fúj a szél, biztosabban állnak így talpazatukon. Az embereit már megszokták, idegeneknek fel sem tűnt soha, de pár évvel ezelőtt még más volt a helyzet. Akkor, amikor fölállították az első karcsú darut, az egész környék ott bámészkodott. Ma viszont az ország minden zugában építkeznek és sehol sem újság már a daru. Építkeznek a városban, a város peremén, mindenütt. A kaszárnya, évek óta használatlan, kopott épülethalmaz, lebontásra került. S mint mindenütt, itt is építettek — iskolákat. Később lakást a diákoknak, gyönyörű, hétemeletes palotát az iskola mellé. A hetedik emelet huzatos, készülő szobája hol elnyelte, hol visszaverte hangjukat. Szombat volt, furcsán hangzott A gyerek nem szólt, csak nézte őt ökölnyi szemével. — Na gyere ide szépen, — szólt halkan, csalogatőan. A gyerek, látva a suhanó mosolyt arcán, odabátorkodott. — Jöttél körülnézni? Szép Itt, ugye? Hát voltál már ilyen magasban? Mi? — Nem... — Akkor nézz körül. Amott a vár, hegyek, az meg az a csillogó kötél, az a folyó. — Ahá... — Nem szédülsz? Hm? Le mersz nézni, na? Gyere, majd fogom a kezed ... így, szépen. Az erkélyre vitte a gyereket, lenéztek... elsápadt. Visszarántotta a fiút, aki megérezte a bajt, nyögött, dadogott: — A né-né-ni kül dött. — Hallgassl Mit nyafogsz? = T NÓTA JÁNOS: ízélcfend a csendben a szó, szombatonként némák az építkezések. Menjünk — mondta Tóni, és eltaposta elszívott cigarettáját. — Várj még. — Mire? — Olyan szép, — súgta Marek. A keret nélküli ablakon nézett ki, látta a távolban a hegyeket, a kiszépített kastélyt, a zöldet, a nyarat. — Megint marhulsz? — Tóni leintette, felállt, indult. — Tőlem maradj, akár reggelig is. Marek maradt, Tóni fáradt léptekkel elment. Egy ideig visszhangzott az egész épület bakancsa kopogásától, aztán csend lett. Ült, nézdegélt, de már neki sem tetszett a táj. A szemközti falon egy légy mászkált. Hirtelen köpött egyet, nem találta el. Arra gondolt, hogy rá is így köptek, de őt eltalálták. Katkó, a felesége..., eh, mitl Hisz nem is ő az oka. Nem ő az oka annak, hogy van felesége — és mégsincs. Ki? Hát azt naliéz elmondani. Mert úgy van az, hogy csak annak lehet valamije, akinek már van valamije. Nehéz gondolatok nyomták agyát, de valahogy nem tudott kikászálódni belőlük. Bántotta őt, hogy akinek pénze van, sorsjegyet vehet, nyerhet, házat építhet, autót vehet. Mit csináljon az, akinek nincs pénze sorsjegyre? Ne legyen neki ezután sem. Esze csak annak lehet, akinek már az élet elején van sütnivalója ahhoz, hogy még több esze legyen. Mindennel így van. Néha egészen lázas lett. amikor gondolatait nem tudta szavakba foglalni. T

óni azt gondolja, hogy ő is bolond, akárcsak sajátmaga. Tóni meg van szédülve a munkától. Ha éjjel nem tud elaludni, kijön az építkezésre, dolgozik. Ha nincs itt senki, dolgozik egyedül. A Tóni azt hiszi, hogy ő is azért jött ki, mert bántaná, ha a diákoknak nem lenne meleg szoba szeptemberben. Verje meg az isten a diákokat. Nekik is van valamijük, anyjuknak is van. Az ő apja egy senki volt, tizennégy éves korában munkába zavarta, enni kellett, pénz kellett. Diákok! Ilyen internátus. Amikor ők „agyagpadlós" lyukban éltek, jó dolguk van. A Tóni hülye: „Gyere, úgy sincs mit csinálnod, melózunk egy kicsit." Hát azt hiszi a Tóni, hogy ő is az?l De elment. Ö, nem a munka miatt! Azt nem. Az asszony, amiatt szökött el otthonról. És hogy épp akkor jött a Tóni, hát az pech. Vitte volna el a fene! — Bácsi... — No! — megrándult, körülnézett. Egy gyerek. — Mit keresel itt? No, azért ne sírj. Milyen katona lesz belőled, ha? ... Menj le szépen, mondd meg neki, hogy nincs itt senki. L

átta, ahogy a gyerek mondott valamit a nőnek, elszaladt. A nő ment, nem nézett vissza, a háta ringott szépen. A feleségéé. Leült, hallgatózott, a semmibe nézett. A nap eltűnt a hegyek mögött, szürke lett minden. Nyár volt, augusztus eleje, hőség. Úgy érezte, melegebb van, mint délben. Levette ingét, izzadott. Nem akart a feleségére gondolni, gondolata mégis visszavisszatért hozzá. Otthon a gyerek, alszik biztos. Két éves, csupamosoly fiú. Nem hasonlít ugyan rá, de mit számít az? Fő az, hogy fiú, az ő fia. És majd megnő, nagy lesz, iskolába jár. Tanulni fog, az biztos. Ilyen szép diákotthonban él majd és ha hazajön, sok érdekeset mond neki, mindenről. Diákotthon. Eh! Hát miért is elégedetlen ő? Agyagos szobában született, az igaz. De a fia, az már nem! 0 nem tanulhatott, de a fia, az tanulni fog. Keres eleget, a munkájában megbecsülik, mégha nem is tartozik az „élvonalba". A többi munkás hallgat a szavára. A múltkor, amikor a sztrájkkal hozakodott elő, sokan köréje sereglettek. — Nem igazság az — mondta —, hogy nincs megengedve a sztrájk. A sztrájk a munkások fegyvere kizsákmányolóik ellen. Tudott ő beszélni, sok könyvet elolvasott, naponta vásárolt, újságot. Abban mindig volt valami sztrájkról szó, béremelésért, ezért, azért, miért nincs itt? A munkások akkor meg is tapsolták, csak amikor a Kova lek felszólalt, hallgattak el. — A sztrájk — mondta Koválek —, fegyver ott, ahol a munkásokat kizsákmányolják. De mondd meg Marek, kizsákmányol ki téged?... Jó fizetésed van, mit akarsz? Mondd meg nyugodtan, hátha segíthetünk rajtad. Okos vagy, de vak, ha nem látod be, hogy magadnak, nekünk ártanál vele. Az emberek bólogattak, ő hallgatott. — De Amerikában — mondta nagy későre, — jól élnek, magas az életszínvonal és mégis sztrájkolnak. — Igen. De gondolj csak arra, hogy ott nincs mindenkinek munkája. H

át ez az, ami nem megy a fejébe. Harcolni azért, hogy dolgozhassanak. A Tóni ott meghalna, ha nem lenne munkája. A Tóni ... Fölpattant, szinte futott la a lépcsőkön. Valami jókedv szállta meg, nevetett. És futott, futott ... Ingét is futás közben vette fel. Hopp, ez a Tonó háza. Benézünk! — Itt vagy? — Vak vagy, ha nem látsz. — morogta Tóni, de rögtőn el Is kacagta magát. — Ülj le nálam, — hellyel kínálta s indult ki. — Hozok valami innivalót. — Ne! — szólt, komoly lett. — Nem kell. Tudod ... nem vagyok szomjas. Gyere melózni egy kicsit. No, még egy kicsit ... T

onó keze a kilincsre bénult, rábámult, nem tudta álmodik-e vagy sem. Majd gondolt egyet, szótlanul átöltözött s indult. Marek utána. Ügy érezte magát, mintha bűnös lenne. Gondolataiba turkált, szavakat keresett, mentegetőzni akart: — Tudod... egyedül nem megy. Ez nem tégla, habarcs. Azt tudnám egyedül is. De ezt? Kell még valaki, aki... — Jól van. — szólt közbe Tóni, ismerte ő is a munkát, minden csínját, bínját. Marek nem mert szólni. Tóni is hallgatott. Mentek egymás mellett, mint két idegen. Azt hitte, Tóni haragszik rá, hogy szombaton este elcsalta. Most eszébe jutott, hogy jó film van a tévében, Tóni mondta, meg is hívta. Csakhát ő nem szívesen jár másokhoz, Tónihoz. Mire kiértek, teljesen sötét lett. Már ott volt a Déri bácsi, az éjjeliőr. Bólogatta nagyon a fejét: — Ki látott mér ilyet? Szombaton éjjel idejönni! — Mégis segített nekik. Tóni a darut kezelte, Déri bácsi a kapcsokat aggatta a panelokra, amiket aztán Marek egyedül, fent a magasban helyükre segített. A hetedik emeletet tetőzték. Hajnalban, amikor világosodni kezdett, Marek már forrasztott, majd beöntötte a réseket betonnal. Kész. AllJ! Tovább nem mehetnek, ahhoz kevesen vannak. Mit csináljanak? — Elég volt. — Tóni cigarettára gyújtott, leült. Marek a traktorra ült, beindította. — Csak nem hazaindulsz vele? Hékás! — motyogta az öreg Déri — Nem lehet ám! — Gyárba megyek, panelokért. Hát nem látja, hogy holnapra kellenek? — kiáltotta s már ment is. Tóni köpött, egyet, eltaposta az égő cigarettát. — Megőrült, — mondta az éjjeliőrnek és indult ő is. — Örültek vagytok mind a ketten — mormolta az öreg, bódéjába vánszorgott és enni kezdte a vacsoráját, reggel. Marek vasárnap estig étlenszomjan dolgozott. Akkor ledőlt a fűre, becsukta a szemét. — No mi van, kisfiú — húzta őt Tóni — Kidőltünk? Marek nem szólt, álmos volt, fáradt, tapadt a szeme. — Alszol? — kérdezte Tóni. — Nem! — mondta, pedig a hangok már csak messziről értek hozzá, sokára, lassan, Tóni végre beszélhetett: — Hát, ezt nem hittem volna rólad, Marek. Ha kijövünk gyakrabban, elsejére lakhatnak itt. De nem gondoltam volna rólad... Nem hittem volna, hogy mégis úgy van ... hogy mindenki tudja ... hogy a munka ... az jó ... az olyasmi, mint a kenyér, a víz, és ... hogy vannak emberek, akik ha kevesebbet dolgoztak, mint nekik kell, éheznek, szomjaznak... a munka után. így van, fiú. Jó, hogy te is rájöttél. Hm... Hát nem vagyok már egyedül... Ledőlt ő is, elaludt. M

arek, arról álmodott, hogy kibékült feleségével, és hogy sztrájkba léptek a diákok, mert nem volt kész a ház, és hogy valaki köveket rak rá, nehéz köveket és ő nem tud reggel kibújni alóluk, nem tud munkába menni. Nem tudott róluk senki, csak az éjjeliőr. De ő nem szokott beszélni. A daru meg csak állt, észak-déli irányban, fölöttük észak-déli szelet várva, komoran. De most nem fújt a szél s azt, ami volt, úgy hívják: szélcsend. MŰKEDVELŐK ÉS SZABADTÉRI ELŐADÁSOK A NYÄR HIDEG és esős Angliában. Nem Is nyár az, a mi fogalmaink szerint, csak csapadékdús, hűvös tavasz. Jellemző rá a következő kis történet: a postás panaszkodik: „Sajnos, ebben az évben elmulasztottam a nyarat. Éppen levelet vittem egy házba, amikor megérkezett és mire megint az utcára jutottam, már elmúlt." Mosolyogva mesélik az angolok ezt az adomát, mert a postásukkal együtt, beletörődtek a változhatatlanba. És mégis, nincs nép, amely nagyobb lelkesedéssel látogatná a szabadtéri előadásokat, akár hidegben és esőben is. Sok a szabadtéri színjjad Angliában, ds sehol sem láttam olyan monumentális amfiteátrumokat, mint hazánkban. Egy festői szépségű, mint például a londoni Tower egyik udvarán, az edinburghi várudvaron, vagy valamely vidéki kastély parkjában hevenyészett deszka színpadon játszanak a színészek. Egyik-másik helyen tribünt is építenek a nézők részére, de legtöbbször csak székeket hordanak ki, vagy a gyepre teritett plédekre ül a közönség. A beléptidíj az utóbbiaknak sem kevesebb, de a britek szenvedélyesen szeretnek a földön ülni, mindegy nekik, hogy a híres Albert Hall térzenéjén, vagy az esőáztatta gyepen. Langyos időben a cipőjüket is levetik. EGYIK DÉLELŐTT, amikor félóránként fekete felhőkből zúdult le az eső, fiatal szomszédnőnk állított be hozzánk, minden britek mindenkori egyenruhájában, esőkabátban, esőkalapban, hogy volna-e kedvünk velük tartani egy szabadtéri előadásra. Tűnődve fogadtuk a meghívást, mert a szobában az égő villanykályha mellett vacogtunk, de szomszédnőnk, harminckét hófehér fogát mutatva mosolygott, hogy ez semmi, és addig még ki is derülhet. Ez kisssé megnyugtatott és így a házaspár felrakta a kocsira a két kislányt és számtalan plédet, majd elindultunk. A műkedvelő színészet a brit szigeteken nagy tradícióval rendelkezik. Gyakran a hivatásos színtársulat Jelentéktelen nívót képvisel és a műkedvelők országos hírűek. A színészek nagy odaadással szentelik magukat az ügynek. Egy napon, fáradságot és főleg költséget nem kímélve elmentem London legdrágább utcájának, a Bond Street-nek egyik fodrászához, aki nem a nagyszerű frizura-költeményei miatt híres, hanem kizárólag azért kérhet csillagászati árakat, mert a város egyik legjobb műkedvelő színésze és á jövedelemrészesedését mindig jótékony célokra adja. Dicséretére legyen mondva, hogy ez a nagy sztár egyben a legszerényebb, legudvariasabb fodrász is. Polesden Lacey Ilouse, a kastély, ahová vendéglátóink elvittek a Makrancos hölgy előadására, az óriási parkkal együtt egy elszegényedett arisztokrata család tulajdona volt és azért az egész birtokot a Nemzeti Trösztnek adta át. Ez a tröszt a hasonló sorsú magántulajdonok átvételére és fenntartására alakult és sok hasonló objektum van a kezelésében. Ebben a z épületben képtárat rendezett be, a parkban sétányok várják a látogatókat, mindez 2 shilling, azaz 10 korona beléptidíjért. 1951 óta a NATIONAL TRUST minden év Júliusában Shakespeare-előadásokat rendez műkedvelő színészek fellépésével. A társulat rendezője hivatásos színésznő. A színészeket a tröszt választmánya minden évben nyilvános ülésen újra választia. A társulat tagjai, a műszakiak is, ingyen dolgoznak, minden jövedelmet a tröszt használ fel a kastély és a park fenntartására. Az előadások nagyon népszerűek, már hónapokkal az idény megnyitása előtt minden jegy elkel. AZ ELŐADÁS nagyon jó volt. Meglátszott, hogy Shakespeare és a műkedvelő színészet hazájában vagyunk. DR. SZIRMÁK IMRÉNfi SZPUTNYIK ÉS TÁRSAI Az év elején új típusú folyóirattal lepte meg a külföldi olvasókat a moszkvai Novosztyi sajtóügynökség: az orosz és angol nyelven megjelenő Szputnyik-kal. A lapnak nemcsak kiálítása és hangvétele, hanem műfaja is új Jelenség a szovjet sajtóban: „digest". Ez az angol szó eredetileg kivonatot, válogatást jelent. A Szputnyik szerkesztősége 11000 szovjet újságból és folyóiratból válogatja össze hónapról hónapra a legfigyelemreméltóbb, legeredetibb írásokírt. A Szputnyik, amely a jövőben számos idegen nyelven jelenik majd meg, egyben jelentős üzleti vállalkozás is. A finnországi nyomdában készülő szovjet folyóirat készségesen vesz fel hirdetéseket külföldi tőkés cégektől. (Az egyoldalas fekete-fehér reklám díjszabása 400, a négyszínnyomásosé — 750 USA — dollár). A „Russian Digest" csak egyike annak a több tucatnyi új lapnak, amely az elmúlt évtized alatt a Szovjetunióban született. Immár nyolcadik éve jelenik, meg szombatonként a Nyegyelja (magyarul: A hét). Rendkívül népszerű a Za rubezsom című külpolitikai hetilap. Anyagának mintegy a háromnegyedét külföldi (és javarészt polgári) újságokból átvett cikkek, riportok teszik ki. Közelebb az olvasóhoz, az olvasók érdekeihez — ez a törekvés érződik a szovjet újságok és folyóiratok hasábjain. Az olvasmányosság fokozására irányuló törekvés különösen jól mérhető az igen mértéktartónak ismert Pravdán, amelynek az utóbbi években még külalakja is alaposan megújult. A nagy fontosságú elvi cikkek mellett a lapban mind nagyobb teret kap a sport, a divat, a „színes" riport, a rendőri hír, a vasárnapi számokban sok a novella, a vers, a művészi fotó. A legutóbbi felmérés során (25 ezer kérdőívet dolgoztak fel) például kitűnt, hogy az olvasók 87 százaléka a különféle konfliktusokat taglaló írásokkal kezdi a lap olvasását. Az egyes témakörök iránti érdeklődés így oszlik meg: a sport az olvasók 61, a külpolitika 47, a szatirikus írások 46. a tanácsok munkája 39, a rendőrségi hírek 33, a családi problémák 3 százalékát érdeklik. A Szovjetunióban 1966-ban több mint 7700 újság és csaknem 4 ezer folyóirat jelent meg összesen 218 millió példányban. Jelenleg 15 újság és hetilap, valamint 18 folyóirat példányszáma haladja meg az 1 milliót. Különösen gyorsan fejlődött a sajtó, sok új lap született az utóbbi években a szövetséges köztársaságokban. Minden olyan területen, sőt járásban, ahol két vagy több nemzetiség él, a helyi párt-, ifjúsági stb., lapok is két, illetve több nyelven jelennek meg. A Szovjetunió iránt külföldön növekvő érdeklődés hívott életre — még a Szputnyik előtt — egy sor új, idegen nyelvű újságot és folyóiratot, illetve eredményezte az idegen nyelvű kiadások számának növelését. Hetenként kétszer-háromszor jelenik meg a Moscow News, illetve az ennek megfelelő francia, spanyol és német nyelvű lap. Tucatnyi nyelven (köztük magyarul) adják ki á Szovjetszkij Szojuz (Szovjetunió) és a Szovjetszkaja Zsenscsina (Asszonyok) című képes folyóiratokat, továbbá a Novoje Vremja című külpolitikai hetilapot. A sajtó káderutánpótlásáról 19 olyan egyetem gondoskodik, amely önálló újságírói karral vagy szakkal rendelkezik. (MAGYARORSZÁG)