Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-25 / 203. szám, kedd

INTERJÚ A MENTŰCSÚNAKBAN E

z a beszélgetés egy mentőcsónakban folyt le. anis Peter Škovránekkel, a cl Napfényes-tó mentőszoltának tagjával, ilyenkor hol nemigen lehetne közel óra hosszat elszórakozni, i reggeltől estig gondosan !l, nem fuldokol-e valaki, hívják-e a mentők segítséMivel egész nyáron csakállandóan a vízen tartózk, testét csokoládé színűre iította a nap. Hatalmas válhosszú izmos karja sejteíogy kitűnő úszó. Középiss koréban versenyzett is. ileg az építészeti főiskola odéves hallgatója. Nyugodbeszél, de szeme minden„ott van". Bizony ennyi ember közt, ira nvüzsgésben nehéz ész— Mire gondolt mentés közben? — Nehéz lenne ezt pontosan megmondani. Mindenesetre az időre. Hogy idejében kiérjek a partra. Ilyenkor minden másodperc döntő lehet. — A parton mit csinál? — Mire az ember a partra ér a fuldoklóval, rendszerint már ott az orvos, aki mesterséges légzést kísérel meg. Néha már hiába. Ebben az idényben, sajnos, ^ már kétszer is csak a hullát találtam meg a víz alatt. Az egyik egy idősebb férfi, a másik pedig egy 15 éves fiú volt. Mindkét esetben későn jelezték, hogy a víz alatt maradtak. — Hol fogja meg a fuldoklót? lentőcsónak mindig bevetésre készen nni, ha valaki fuldoklik. ;or még a közelállók is azt ítnék, hogy csak tréfából !ilt le valaki. Néha észreem, hogy valaki lemerült, asszabb ideig nem jön fel. -már ugrom utána, hogy ki:am, s ekkor megjelenik a felszínén. igyon sokat aggódunk az párnákon ringatózó embemiatt. Többen behunyt imel a tó közepén sütkérezNem egy közülük el ís al. Ez nagyon veszélyes, mert efordul az úszópárnáról, a ijedéstől szívrohamot kapTavaly egy idősebb férfi ' járt hasonlóképpen. Még hogy felesége a partról fite s észrevette, amikor féregurult a párnáról és fülDini kezdett. Meghallottam, tor az asszony segítségért ált; odaeveztem és sikekimentenem. Mit mond ilyenkor a megtett? Rendszerint szólni sem Ebben az esetben is csak asszony hálálkodott. Még :t is akart adni. Természen, nem fogadtam el. A szenúvár klub, amelynek tagja 'ok, 100 korona jutalomban esített. U — Lehet, hogy van rá szabály, de ilyenkor nincs idő a szabályra gondolni. Én hanyatfektetem s átfogom a derekát. Van, aki a hajánál ragadja meg. — Nem fél, hogy lehúzza a víz alá? — Őszintén szólva, félek. De nem mentés közben. Ilyenkor nincs idő a félelemre. Csak amikor mindennek vége van, amikor már otthon vagyok. Vagy ha olykor jobban belegondolok, mit is teszek. | tána jegyzőkönyvet vesznek fel az esetről. Este pedig rendszerint elmegyünk egy kávéra s megbeszéljük, hogy is volt. Hárman vagyunk, fizetett tagjai a mentőszolgálatnak, de 5—6 önkéntesünk is van. Eleinte én is önkéntes voltam. — Tréfás oldalai is vannak a mentőszolgálatnak? —- Természetesen. Legutóbb például egy férfi keresett fel bennünket, aki kétségbeesésében alig tudott szólni. Csaknem térdre borulva könyörgött, segítsünk rajta: a műfogsora beleesett a vízbe, s este hatkor Bratislavában kell szerepelnie. Mivel szaxofónon játszik, műfogai nélkül nem léphetne fel. .. Nagyon boldog volt, amikor kihalásztuk a „fogait". FÜLÖP IMRE DGYAN TAKARÉKOSKODUNK? košicei járás lakosai az elSlévben közel 60 millió kot tettek be betétkönyvekre Állami Takarékpénztárnál, ont csaknem háromszor •it kölcsönöztek különféle kra. Csupán a helyi és a városi nemzeti bizottságok —• a szolgáltatások javítására és új kisüzemek létesítésére — 2 millió 798 ezer korona hitelt vettek fel a takarékpénztárból. (mp) A legfőbb és o legtöbb leen jra hosszú évek során belénk ** idegződött szokásoktól rendszerint nehezen tudunk megválni. Még akkor sem könynyű ez, ha életünk rendje parancsolja, nem még akkor, ha tulajdonképpen magunknak kell választanunk a lehetséges új vonások között. Akik figyelemmel követik a pártszervezetek munkáját az új gazdasági irányítás feltételei között, azok ilyesféle „szokásváltoztatásnak" lehetnek tanúi. Eddigi, jól kitapasztalt és begyakoroltt munkaformák, módszerek válnak alkalmatlanokká, eddigi megszokott és alaposan átgondolt célokat és feladatokat kell új célokkal, új feladatokkal helyettesíteni, s nem ritkán: eddigi funkcionáriusokat kell jobbakkal, a mai teendőkre inkább alkalmasakkal felcserélni. A változás mindig izgalmas dolog, de mindig nehezebb is, mint a megszokott egyformaság. Ha a pártszervezetek mai feladatait tekintjük, ez az első jellegzetesség: nehezebbek, bonyolultabbak. Ami elsősorban nehezebbé teszi őket, az, hogy lényegében magunknak kell őket „felfedeznünk" és kijelölnünk. A pártszervezetek aktivitásában tapasztalt némi visszaesés az utóbbi hónapokban sokhelyütt éppen azért következett be, mert a felsőbb szervek már nem jelöltek ki konkrét feladatokat, nem szabták meg a munkapro gramot, s miután a gazdaság vezetőség hatásköre is jobban elhatárolódott a tervfeladato kat és a gazdasági eredménye ket illetően, a hirtelen megna gyobbodott önállóságban a párt bizottságok nem tudtak mindé nütt jól tájékozódni. Mit ls jelent ez: jól tájéko zódni? Lényegében nagyon egy szerű a válasz: követni és tel jesíteni a párt politikájának irányvonalát. S mint jól tud juk, a párt politikájának lénye ge a munkásosztály, a paraszt ság, az értelmiség, tehát a tár sadalom érdeke. De hát hol it az új? — kérdezhetjük nyom ban. Megváltozott talán a tár sadalom érdeke? Nem változot meg. Ma is az ember telje sebb, gazdagabb életéért dol gozunk, mint eddig. Igaz, hogy a teljesebb, gazdagabb életrő alkotott elképzelésünk is ala kul, de a döntő mésem ez, ha nem a „dolgozás". Egyszerűen másképp, jobban kell dolgoznunk, mint eddig. De még ez sem mond sokat. Mindig az volt a célunk, hogy jobban dolgozzunk és jobban éljünk. S ma is ez a célunk, mégpedig nemcsak a kommunistáké, nemcsak a pártszervezeteké, hanem éppen úgy a gazdasági vezetőké és a pártonkívülieké is. Éppen úgy? Nos, ezen fordul a kocka. M

aradjunk a termelés szférájában. Jobban és többet termelni ma többféleképpen lehet. Lehet úgy, hogy abból elsősorban a termelőnek van haszna. A tervmutatók még mérvadók, a tervteljesítésért prémium jár, de a tervezett áru lehet rossz és drága. (Az elfekvő készletek még mindig egyre növekednek.) Lehet az:R A VA (CTK felvétele) tán úgy is, hogy a több és jobb termelésből haszna van a termelőnek is, az államnak is. Ez akkor van, ha a piacon igényelt árut termelik egyre jobb minőségben és olcsóbban. És lehetséges az is, hogy a fokozódó termelésből főként a társadalomnak van haszna, mert bár nem kifizetődő a termelés, de az árura szükség van, a piac nem nélkülözheti. Van több változata ls, de ezek a leggyakoribbak — persze, meglehetősen leegyszerűsített sémában. A döntő szempont az, hogy a több és jobb termelésből a társadalomnak is és a termelőnek is haszna legyen. Voltaképpen ez az igazi több és jobb termelés. Ebből tehát az következik, hogy a pártszervezetek mint a párt politikájának legközvetlenebb megvalósítói és e politika általános megvalósításának ellenőrzői, munkájukkal ennek a szempontnak az érvényesülését támogassák, és megakadályozzanak minden olyan mesterkedést, amely hasznot biztosít ugyan a termelőnek, de a társadalom rovására. Más szóval: mai életünkben az új az, hogy munkánk hasznosságát, eredményességét tágabb látószögből bíráljuk el, komplex módon értékeljük, úgy, hogy a döntő mérce az egész társadalom javának szolgálata. Szemléltessük ezt mindjárt egy-két gyakorlati példával. Mint tudjuk, folyamatban van a nagykereskedelmi árak rendezése. Ez többféle szempont alapján történik, de a lényeg az, hogy az új árak arányosak legyenek a termelési költségekkel és — amennyire lehet — a világpiaci árakkal. A közgazdászok a megmondhatói, hogy ez milyen bonyolult probléma. Tény azonban, hogy az árrendezés fokozatosan megtörténik, s a termelés rentabilitása főként azon múlik, hogy milyen lesz a nyersanyag és a kész termék új ára. A termelők ezek szerint természetesen olyan árakat „igényelnek", hogy termelésük mindenképpen kifizetődő legyen. Más szóval: a költségek csökkenésének lehetőségeit, ha csak tehetik, elhallgatják. Az illetékes szervek természetesen tudják, hogy vannak ilyen lehetőségek, de nincs az a kívülálló, aki egy gyárról elmondhatná, hogy itt ennyi vagy annyi a kihasználatlan tartalék. De a gyárban, a termelőszövetkezetben, az intézményben jól tudják; tudják a pártonkívüliek, a kommunisták, a pártszervezet. Tudják, de elismerik-e, beismerik-e, és tesznek-e valamit azért, hogy ezek a lehetőségek ne maradjanak parlagon heverő milliárdos értékek? Ha ezt teszik, a társadalom javára dolgoznak, ha nem ezt teszik, becsapják a társadalmat, mindannyiunkat, tehát önmagukat is. I

gaz, hogy az új irányítási rendszernek önmagának is egyik alapvető célja, hogy tartalékainkat (szellemi vagy fizikai) valóságos, javunkat szolgáló értékekké változtassuk, de ma, ebben a kezdeti stádiumban még nincs a közgazdasági eszközöknek olyan kényszerítő hatása, hogy a termelőt maximális gazdaságosságra szorítsa. S addig, amíg aránylag sok termelőnek monopolhelyzete van (vagyis amit termel, el tudja adni, mert más áru nincs a piacon), s amíg rendszerünk arra törekszik (és mikor nem fog arra törekedni?), hogy a társadalom szükségleteit a legjobban kielégítse, tehát ameddig olyan munkát is végezni kell, amely nem kifizetődő, addig aligha lesz meg ez a kényszerítő hatás, pontosabban: egymagában sohasem lesz elegendő. A tartalékok feltárása és hasznosítása természetesen csak egy a sok probléma közül. Esetenként ugyanilyen gondot okoz, hogy például a bruttó jövedelem növelését nem elsősorban és döntő mértékben a munkatermelékenység fokozásé val akarják elérni, hanem különféle, ideiglenesen ható és spekulatív megoldásokkal. Másutt nincs kellő légkör az új irányítási formák, az új technika és technológia érvényesítésére. Ugyancsak másutt túlságosan türelmetlenek az emberek az új irányítási rendszer eredményességével kapcsolatban, s ha ezek az eredmények nem jelentkeznek számukra kielégítő módon, akkor a régi, direktív formák mellett kardoskodnak. Előfordul, hogy a béregyelősdl megszüntetését — a rossz felvilágosító munka vagy a helytelen gyakorlat miatt — a munkások elleni támadásnak tekintik, s ez kiélezi a viszonyt a műszaki káderek, a gazdasági vezetők és a munkások között. Megint másutt éppen ellenkezőleg: a vezetőség sorozatos megalkuvással kerüli kl a béregyenlősdi megszüntetésével vagy a munkaerők kihasználásának felülvizsgálásával előidézhető konfliktusokat. Azt is tapasztaljuk, hogy a gazdasági vezetők megfeledkeznek politikai kötelezettségeikről, vagyis az új irányítási rendszert csak a közgazdasági módszerek és eszközök érvényesítésének tekintik, s elfelejtik, hogy törekvéseikhez a dolgozók egyetértésére, megnyerésére is szükség van. E

gyszóval: ahány jelenség, annyi probléma. Sokaságuk és sokrétűségük ellenére is van azonban egy közös vonásuk: ha valóban ésszerűen és eredményesen akarjuk őket megoldani, csak úgy tehetjük, hogy abból elsősorban a társadalomnak legyen haszna. S ez egyáltalán nem könynyű. Nem könnyű, mert itt már a dolgok mélyére kell látnunk, mert esetenként népszerűtlen intézkedéseket kell végrehajtanunk, mert előfordulhat, hogji egyéneket, saját magunkat kell ideiglenesen megrövidítenünk ha azt akarjuk, hogy a társadalmi érdeknek valóban érvényt szerezzünk. S ha ma valahol, akkor itt van a lehetőség a kommunisták társadalmi felelősségérzetének bizonyítására, itt a tér a pártszervezetek aktivitására. A munka konkrét formája pedig elsősorban az ellenőrzés és a politikai tömegnevelés. Nem véletlen tehát, hogy a felsőbb szervek utóbbi határozatai a politikai nevelőmunkát jelölik meg a szervezeti tevékenység legfontosabb részeként, A párt vezető szerepének érvényesítése ma elképzelhetetlen politikai befolyás nélkül. A múltban megesett, hogy ezt a befolyást jórészt direktív intézkedések helyettesítették. Manapság azonban konkrét igények támadtak a politikai tömegmunkával szemben. A termelőegység gazdasági életére a pártszervezet már nem tud direktív intézkedésekkel hatni, mert ennek a gazdasági életnek egyre jobban érvényesülnek a maga objektív törvényszerűségei. A kommunisták azonban befolyásolhatják az emberek viszonyát, állásfoglalását e gazdasági törvényszerűségekkel szemben, úgy hogy egyrészt magukévá tegyék őket, másrészt tevékenységükkel támogassák érvényesülésüket a társadalom javára. A béregyenlősdi megszüntetését néhol támadásnak vélik a munkások ellen. De annak vélik-e azután is, ha világosan megértik, hogy célja a munka valóságos értéke szerinti jutalmazás és az egyre hasznosabb munkára való ösztönzés. Türelmetlenek lesznek-e az emberek az új irányítási rendszer eredményességével szemben, ha tudni fogják, hogy ez a rendszer nem csoda, amelytől ölhetett kézzel lehet várni a jobb életszínvonalat, hanem következetesen érvényesítve is csak eszköz arra hogy mindenkit a társadalomnak valóban hasznára váló, jó munkára késztessen és kényszerítsen. A jobb életszínvonal tehát nem az új irányítási rendszertől függ, hanem attól, hogy tudomásul vesszük-e és helyes irányban engedünk-e az új rendszer kényszerítő hatásának, valamint élünk-e a tőle kapott lehetőségekkel. T

apasztalatok bizonyítják, de a fentiek alapján is nyilvánvaló, hogy valóban nem közhely az az állítás, mely szerint a politikai tömegnevelés az új irányítási rendszer jó érvényesülésének nélkülözhetetlen feltételévé vált, Ma tehát ez határozza meg a pártmunka jellegét. SZABÓ GÉZA