Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-02 / 180. szám, vasárnap

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK TÉZISEI a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára (A tézisek első két részét tegnapi és tegnapelőtti szá­munkban közöltük. Az aláb­biakban a befejező rész kö­vetkezik.) Az imperializmus ellen, a bé­kéért és az emberiség társadalmi haladásáért vfvott harc elsfi sorai­ban álló szocialista közösség dön­tő módon hozzájárul a forradalmi folyamat fejlődéséhez. 19. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom komoly csapást mért az imperialista és gyarmattartó uralom egész rendszerére erőtelje­sen ösztönözte a nemzeti felszaba­dító mozgalom fejlődését. Az Októberi Forradalom győzel­me után megkezdődött az impe­rialista gyarmati rendszer válsága. A szovjetköztársaság, amely a gya­korlatban megvalósította a szocia­lista forradalom és a nemzeti fel­szabadító mozgalom kapcsolatát, a népek példaképe és biztos támasza volt a felszabadítási harcban. A második világháború után, az imperializmus általános meggyen­gülésének, a szocialista világrend­szer kialakulásának, a munkás- és demokratikus mozgalom hatalmas fellendülésének közepette, az an­tilmperialista nemzeti felszabadító forradalmak csapásai alatt felbom lott a népeket elnyomó, kapitaliz­mus szülte gyarmati rendszer. A volt gyarmati világ területén több mint 70 független nemzeti állani jött létre. Egyes felszabadult államok for­radalmi demokratikus erői nem­kapitalista útra terelték a fejlő­dést, s ma ez irányban jelentős gyakorlati lépéseket tesznek. Bőví­tik a forradalmi demokratikus pár­tok és a nemzetközi munkás és kommunista mozgalom kapcsola­tait, nagyobb érdeklődést tanúsíta­nak a tudományos szocializmus ideológiája iránt. A nemzeti de­mokratikus és általában haladó erők egysége a társadalmi átala­kulások megvalósulásáért folyta­tott küzdelemben a szóban forgó országok eredményes fejlődésének, nagy nehézségei leküzdésének lét­fontosságú feltétele. Számos fiatal nemzeti államban egyre világosabban különválnak a haladó társadalmi fejlődésért küz­dő társadalmi erők az imperializ­mussal paktáló reakciós köröktől. A nemzeti felszabadító mozgalom fő ellensége mindenkor az impe­rializmus, elsősorban az amerikai imperializmus volt és ma is az. Az amerikai imperializmus a hazai reakció segítségével összeesküvé­seket és puccsokat szervez, nem­zeti viszályokat szít, segíti a reak­ciós nacionalizmus feltörését, és területi viszályokat idéz elő a fel­szabadult államok között. A szocialista világrendszer aktí­van támogatja a volt gyarmati és félgyarmati világ népeinek hősies küzdelmét az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neokolonia­lizmus ellen. Politikai és gazdasági segítséget nyújt, és szükség esetén az illető országok fegyveres erői­nek szilárdításában, védőképessé­gének erősítésében is segít. A szo­cializmus erői és a nemzeti felsza­badító mozgalom szövetsége az imperializmus ellen, a szabadsá­gért, a nemzeti függetlenségért, és a társadalmi haladásért vívott harc sikerének fontos feltétele. 20. A világ forradalmi átalakulá­sának folyamata, amely az Októ­beri Forradalommal kezdődött, új helyzetet teremtett abban a harc­ban, amelyet a nemzetközi mun­kásosztály legközelebbi és végső céljaiért folytat. Megnövekedett a munkásosztály különböző alakula­tainak szervezettsége és nemzet­közi kapcsolatai. Az Októberi For­radalom győzelme korunk közép­pontjába állította a munkásosz­tályt. A szocializmus erőinek szllárdu­lása egyre nagyobb hatással van a burzsoá világ osztályerőviszo­nyaira. A burzsoá társadalmon belül kialakultak a szocialista forradalom objektív anyagi felté­telei. Az éleződő osztályellentétek hatására mindjobban kialakulnak a szocializmusba való forradalmi átmenet szubjektív feltételei is. Sem a burzsoázia teleményos tak­tikája, sem kikényszerített enged­ményei nem állíthatták meg a nép­tömegek forradalmasodásának fo­lyamatát. Az Októberi Forradalom kiter­jesztette annak lehetőségét, hogy a tőkésországok tömegeiben kine­velődjék a szocialista osztályöntu­dat. Az élő gyakorlatból szereznek tudomást a szocializmus előnyei­ről. A nyugati dolgozók legfonto­sabb vívmányaikat az Októberi Forradalom, a szocializmns és a kommunizmus építésében elért si­kerek közvetlen hatására érték el. A dolgozók gazdasági harca ob­jektíve politikai jelleget ölt az ál­lami monopolkapitalizmus viszo­nyai között, ahol nemcsak az egyes váltakozók és szövetségeik, hanem maga a burzsoá állam gaz­dasági téren is a proletariátus nyílt ellenfele. A munkásosztály egyidejűleg további közvetlen sür­gető politikai követelésekkel lép fel, szembeszáll a monopóliumok uralmával, az imperialista kormá­nyok agresszív és reakciód irány­vonalával, síkraszáll a demokrá­ciáért és a társadalmi haladásért. Fél évszázad alatt jelentősen megnőtt a munkásosztály szerepe a tőkésországok gazdasági és po­litikai életében. A tőkésországok­ban kialakultak és megerősödtek a haladó szakszervezetek, amelyek jelentős szerepet játszanak a mun­kásosztálynak a tőkés monopóliu­mok támadása ellen, a dolgozók gazdasági, társadalmi, és politikai jogaikért vívott harcában. Erősö­dik a szakszervezetek nemzetközi egysége az imperializmus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért jfívott harcban. A tőkésországok munkásosztá­lya fokozza harci cselekményeit a monopóliumok és az őket fenntar­tás nélkül kiszolgáló kormányok mindenhatósága ellen. A szakszer­vezetek soraiban tapasztalható szakadással függ össze jelentős mértékben az, hogy eddig nem si­került megvalósítaniuk társadalmi eszméiket. Ma mind kedvezőbb le­hetőségek nyílnak e szakadás le­küzdésére. A szocializmus sikerei meggyőzően bizonyítják, hogy a munkásosztály végső céljai csak a társadalom alapvető átalakításával érhetők el. A történelem ezenkívül bebizonyította, hogy a reformista út nem vezet célra. A szociálde­mokrata kormányok valamennyi országban érintetlenül hagyták a tőkés uralom alapjait. A szociálde­mokratákat, a katolikus pártokat és szakszervezeteket követő mun­kások mindinkább meggyőződnek arról, hogy osztályszempontból kell kezelniük a társadalmi prob lémákat, s e problémák megoldá­sában együtt kell működniük a kommunistákkal. Az oszlályerőviszonyoknak a kü­lönböző országokban és világmé­retben az Októberi Forradalom óta eltelt fél évszázad alatt történt megváltozása nagyobb lehetősége­ket nyitott a kapitalizmusból a szocializmusba való áttérésre, gaz­dagította a szocialista forradalom eszközeinek arzenálját. A munkásosztály és a nem-pro­letár dolgozó rétegek érdekeit ki­fejező, a tömegek nyomására meg­valósított demokratikus reformok szilárdítják a haladó erők helyze­tét és bővitik a töke hadállásai elleni döntő támadás bázisát. A burzsoá államokban a néptömegek jogainak bővítéséért vívott küzde­lem az osztályharc fontos területe, a szocializmusért vívott küzdelem szerves része. Ma is időszerű az a marxista— leninista tétel, amelyet az SZKP XX—XXIII. kongresszusain, vala­mint az 1957. és az 19B0. évi moszkvai tanácskozásokon szögez­tek le, nevezetesen, hogy a szocia­lizmusba való áttérésnél lehetőség van a harc különböző — békés és nem békés — formáinak alkalma­zására, attól függően, hogy milye­nek az adott országban az osztály­erőviszonyok, milyen a munkás­osztály szervezettsége és politikai érettsége, élcsapatának tekintélye és képességei, az uralkodó osztá­lyok ellenállásának foka, milyen a nemzetközi helyzet. Korunkban bármely ország mun­kásosztálya forradalmi harcában a munkásmozgalom győzelmes él­csapataira,- a szocialista országok dolgozóira támaszkodhat, fel­használhatja a szocialista orszá­gok, elsősorban az Októberi Forra­dalom hazájának tapasztalatait; ennek óriási sikerei segítik a dol­gozókat és forradalmi élcsapatu­kat. Ebben nyilvánnl meg a tőkés­országok proletariátusa harcának szerves egybekapcsolása az Októ­beri Forradalom vívmányaival, a szocialista világrendszer sikerei­vel. 21. A szocialista forradalom Oroszországban aratott győzelme nyomán megszületett korunk nem­zetközi kommunista mozgalma. A világot átfogó kommunista mozga­lom Október eszméinek zászlaja alatt fejlődik. A világproletariátus az Októberi Forradalom példáján meggyőződött arról, milyen elen­gedhetetlenül szüksége van újtípu­sú pártra, marxista—leninista el­mélettel felvértezett, a tömegek élén álló forradalmi akciópártra. A kommunista pártok megterem­tésében és megerősítésében igen nagy szerepet játszott a Lenin kez­deményezésére létrejött Komínu nista Internacionálé. Forradalmi harci vezérkaruk, a marxizmus— leninizmus, s új viszonyok közötti alkotó szellemű formálásának is­kolája, a kommunista eszmék tü­megpropagandájának iskolája, az internacionalizmus iskolája lett. A Kommunista Internacionálé jelen­tős szerepet játszott a kommunis­ta mozgalom neves vezetőinek és harcos kádereinek nevelésében. Az elmúlt fél évszázadban a kommu­nista mozgalom óriási erővé fej­lődött. Valóban világot átfogóvá vált. Kommunista pártok gyakor­latilag minden olyan országban vannak, ahol van munkásosztály. Az elmúlt ötven év tapasztalatai Igazolták, hogy a kommunista mozgalom ereje a marxizmus—le­ninizmus iránti hűségében van. Kommunizmusról szőlő tanítás nél­kül nincs és nem is lehet kommu­nista mozgalom. A munkásosztály kommunista élcsapata a szocialis­ta államokban, a tőkésországokban és a felszabadult államokban saját stratégiát és taktikát dolgoz ki, fejleszti és gazdagítja az Októberi Forradalom örökségét. A marxis­ták—leninisták együttes kollektív munkájának eredménye az a fő irányvonal, amelyet az 1957. és az 1960. évi muszkvai tanácskozásról kiadott nyilatkozatok fogalmaztak meg. A nemzetközi kommunista moz­galom legidőszerűbb problémája, hogy biztosítsa egységét a mar­xizmus—leninizmus elvei alapján. Ez az egység a jelenlegi szakasz­ban a közös feladatok megoldását célzó együttes akció, két- és sok­oldalú pártközi találkozók, elvtár­si eszmecserék, kölcsönös tapasz­talatcsere révén alakul ki. A kom­munista világ egységének megszi­lárdítása szempontjából nagy je­lentőségű volt az európai kommu­nista és munkáspártok Karlovy Va­ryban megtartott értekezlete, amely az európai béke és bizton­ság problémáival foglalkozott. A legfontosabb problémák kollektív megvitatásának és egységes akció­program kidolgozásának kipróbált formáját jelentik a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanács­kozásai. A jelen körülmények között kü­lönösen nagy jelentőségű az a kér­dés, hugy helyesen összeegyeztes­sük a kommunisták nagy hadsere­ge előtt álló nemzeti és nemzet­közi feladatokat. Nem lehet be­szélni internacionalista kötelessé­gek teljesítéséről akkor, ha nem­zeti feladatok teljesítéséért folyta­tott küzdelmet valamennyi ország dolgozó tömegeinek időszerű ér­dekeitől elszigetelve vívják. Vi­szont az is elképzelhetetlen, hngy a nemzeti feladatok eredményes teljesítéséről beszéljenek anélkül, hngy a kommunista mozgalom minden egyes élcsapata tevéke­nyen részt venne a közös problé­mák megoldásában. A kommunisták nemzetközi egy­sége edződött és erősödött az im­perializmus ellen, az opportuniz­mus és a szektásság különféle vál­fajai ellen, a burzsoá nacionaliz­mus ellen vívott harcban. A Szov­jetunió Kommunista Pártja min­1967. Ij Z' í ibífj MOSZKVAI LÁTKÉP. JOBBRA A NYITOTX KÖNYVRE HASONLÍTÓ ÉPÜLET A KGST SZÉKHAZA. denkor harcolt és harcolni fog a jobb- és baloldali elhajlás ellen, amelynek a forradalmat fenyegető veszélyességét a kommunista moz­galom egész fejlődése bizonyítja. A gyakorlat azt mutatja, hogy a marxista—leninista vonaltól való eltérés különösen akkor válik ve­szélyessé, ha összekapcsolódik a nacionalizmus, a nagyhatalmi so­vinizmus és a hegemóniára törek­vés jelenségeivel. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja a marxizmus—leninizmus elvei alapján rendületlenül és követke­zetesen szorgalmazza a nemzetkö­zi kommunista mozgalom egységé­nek szilárdítását. A kommunisták egysége, a munkásosztály és a vi­lág dolgozóinak nemzetközi szoli­daritása az Októberi Forradalom hazájával azoknak a történelmi győzelmeknek jelentős feltétele volt, amelyeket a szovjet nép harcban és munkában aratott. 22. A Nagy Októberi Forradalom alapvető eltolódásokat eredménye­zett a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerében, mélyrehatóan válságba döntötte az imperialista külpolitikát, meghirdette a béke és a nemzetközi biztonság, a né­pek közötti egyenlőség, barátság és együttműködés alapelveit. A szocializmus és az imperializmus közötti harc az egész világpolitika tengelyévé vált. A szovjetország már megalaku­lásával nemzetközi téren megkö­tötte az imperialisták kezét. A burzsoázia attól kezdve kénytelen volt tekintetbe venni a Szovjetunió létezését. A Szovjetunió és a töb­bi testvérország részvétele nélkül nem lehet megoldani egyetlen nagy nemzetközi kérdést sem. A szncialista világforradalom továb­bi sikerei egyre reálisabb alapokat teremtenek a népek szuverenitási elveinek, a népek önrendelkezési jogának és valamennyi ország — nagy és kis ország — egyenjogú­ságának érvényesítésére. A nemzetközi kapcsolatokban a volt gyarmati és függő országok szerepe is lényegesen megválto­zott. A haladó nemzeti államok ma önálló külpolitikájukkal aktív ha­tást gyakorolnak a béke, a főbb' nemzetközi problémák demokrati­kus megoldása érdekében. A szocialista országok és az ösz­szes antiimperialista erők harci szövetsége a nemzetközi politika rendkívül fontos tényezője. Az im­perializmus már elvesztette ural­kodó szerepét a világpolitikai küz­dőtéren. A népek ma már elég erővel rendelkeznek, hogy aktív, összehangolt akciókkal meggátol­ják egy új világháború kitörését. Ám. amíg létezik imperializmus, addig fennáll a hódító háborúk veszélye. Ezt bizonyítja az Egye­sült Államok vietnami agresszív háborúja, Izraelnek az imperializ­mus által előkészített agressziója a szabadságszerető arab népek el­ten, a szűnni nem akaró provoká­ciók Kuba ellen. Állandóan ébe­reknek kell lennünk, mozgósíta­nunk kell valamennyi békeszerető erőt és népet, hogy felkészüljenek az imperializmus agresszív akciói­val szembeni ellenállásra, hogy megfékezzük a nemzetközi reak­ciót, és ne engedjük egy új világ­háború szakadékába sodorni az emberiséget. A szovjetállam következetesen védelmezve a békét és a nemzet­közi biztonságot, a legmagasabb színvonalon tartja most is és a jövőben is védelmi képességét. Fegyveres erőinket elláttuk a kor­szerű haditechnika minden válfa­jával, köztük nukleáris rakétafegy­verrel. Nem kis összeget fordítot­tunk védelemre, de a szovjet em­berek tudják, hogy ez szükséges. A Szovjetunió és a szocialista or­szágok hatalma reálisan ellensú­lyozza az imperializmus agresszív erőit, és rendkívül fontos tényező az új világháború elhárításáért és a béke megőrzéséért folytatott küzdelemben. A békéért, az imperialista ag­resszió ellen vívott harcban nagy szerepet játszik a szncialista or­szágok külpolitikája. Ez a politika az összes antiimperialista békesze­rető erők összefogására, a reakció és a háború erői elleni küzde­lemre támaszkodik. A különböző társadalmi rendszerű államok bé­kés egymás mellett élése irányvo­nalának elválaszthatatlan szerves része. Ez az irányvonal szemben­áll az imperialistáknak azzal a szándékával, hogy új világháborút robbantsanak ki; szembenáll a nemzetközi provokációkkal és az ellenforradalom exportjával, hoz­zájárul kedvező feltételek megte­remtéséhez, annak érdekében, hogy érvényesüljön a népek elide­geníthetetlen joga, hogy önállóan döntsenek országuk fejlődéséről, hozzájárul a kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos, műszaki együttműködés fejlődéséhez, a kul­turális cseréhez valamennyi or­szág között. A marxisták—leninisták elítélik a hódító imperialista háborúkat, de igazságosnak tartják és támo­gatják azokat a háborúkat, ame­lyeknek célja, a népek vívmányai­nak megvédése az imperialista ag­resszió ellen, a nemzeti felszaba­dulás. Igazságosnak tartják és tá­mogatják a forradalmi osztályok háborúját, amelyet azért vívnak, hogy visszaverjék a reakciós erők fegyveres próbálkozását uralmuk fenntartására, vagy visszaállításá­ra. A szovjet emberek határozot­tan támogatják az amerikai im­perializmus agressziója ellen har­coló vietnami népet. Szilárd meg­győződésük, hogy a vietnami nép igazságns ügye győzedelmeskedik. A szovjet emberek teljes mérték­ben támogatják az arab államok népeinek igazságos harcát az Iz­rael részéről elkövetett agresszív cselekmények ellen. A szovjet nép és kommunista pártja Lenin örökéhez híven fél évszázada rendületlenül követte a proletár nemzetköziség irányvona­lát, a győzelmes szocializmus or­szágában a nemzetközi és nemzeti feladatuk oszthatatlanságának alapelvéből indult ki. A szovjet nép nagy célja — a kommunizmus építése — egyszers­mind fő nemzetközi küldetése is. Hazánk a szovjet emberek hősies munkájának eredményeként a szo­cializmus bevehetetlen erődje lett, s befolyása világszerte erősödik. Az új társadalmi rendszer megte­remtése, gazdasági és védelmi ere­jének állandó növelése az egyik döntő feltétele annak, hogy az erőviszonyok nemzetközi téren az imperializmus és a reakció hátrá­nyára változzanak meg, és erősíti a szocialista forradalom világgyő­zelmének anyagi, politikai s ideo­lógiai feltételeit. A szovjet külpolitika alapvető célja, hogy kedvező feltételeket biztosítson a kommunizmus építé­séhez. A kommunista párt és a szovjet állam megtesz mindent, ami a szocialista országok egysé­gének és összeforrottságának erő­sítéséhez szükséges, támogatja a népek nemzeti és társadalmi fel­szabadító harcát, fejleszti az együttműködést a fiatal, független államokkal, következetesen meg­valósítja a különböző társadalmi rendszerű államok békés együtt­élésének elvét, mindent elkövet, hogy megóvja az emberiséget egy termonukleáris világháborútól. E célok elérése teljes mértékben megegyezik minden fnrradalmi és demokratikus erő, minden nép ér­dekeivel. A Szovjetunió Kommunista Párt­jának nemzetközi politikája a vi­lág kommunista és munkáspártjai­val ápolt kapcsolatok és testvéri együttműködés sokoldalú erősíté­sére, a kommunista világmozga­lom egységére irányul. Pártunk és népünk a történelem folyamáa minden nehézség ellenére minden­kor a legmesszebbmenőbb segítsé­get nyújtotta a szabadságért és • nemzeti függetlenségért, a forra­dalom ügyéért küzdő harcosoknak. A nemzetközi munkásosztály tudja, hogy az SZKP és a szovjet nép szolidaritást vállalt minden jelen­tősebb forradalmi megmozdulással. Az SZKP, Lenin pártja tevékeny­sége elválaszthatatlan részének tekinti a nemzetközi forradalmi erűk támogatását. A szovjet nép, Lenin pártja a világ fölött magasra emelte a szo­cializmus fáklyáját, amelyet a Nagy Októberi Forradalom gyúj­tott meg, és új korszakot nyitott a világtörténelemben. A szocializ­mus, amely a XIX. században álomból tudomány lett, a XX. szá­zadban a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom győzelmének érde­méből a dolgozók millióinak tár­sadalmi és politikai gyakorlatává vált. Helyes úton haladunk a cél —' a kommunizmus felépítése felé, ezt az utat a szovjet társadalom ötvenéves fejlődése készítette elő. Vértezetünk haladó tudományos elmélet, a marxizmus-leninizmus tanítása; a forradalmi harcok és a szocialista építés gazdag tapasz­talataiból merítünk. A nemzetközi munkásosztállyal, a testvéri szocialista országokkal, a nemzeti felszabadító mozgalma erőivel egy nemzetközi csatasor­ban haladunk az imperializmus el­len a békéért, a demokráciáért, « szocializmusért, a nemzeti függet­lenségért, a népek biztonságáért és szabadságáért vívott küzdelem­ben. A kommunizmus erői mérhetet­lenek, a kommunizmus nldaláa van az élet igazsága. Csak a kom­munizmus képes megoldani a tár­sadalmi fejlődés alapvető problé­máit, megszabadítani az emberisé­get a kizsákmányolástól, az éh­ségtől és a nyomortól, a militariz­mustól és a háborúktól, csak a kommunizmus képes bolygónkon megteremteni a demokráciát, a bé­két, a népek barátságát, az em-< berhez méltó életet. Az Októberi Forradalom eszméi, a kommunizmus eszméi korunk vezéreszméi, a jelenkori történe­lem nagy alkotóerejét jelentik. A következő évek Marx, Engels és Lenin tanításának és a kommu­nizmus ügyének további győzelmét eredményezik.

Next

/
Thumbnails
Contents