Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-21 / 199. szám, péntek

Szavak, tettek és hatásuk A galántai járási pártbizottság megvitatta a CSKP Központi Bizuttságának „A szocialista társadalom további fejlesztéséről" szóló határozatát. A vitában felszólalók nemcsak a való helyzetről adtak reális képet, hanem azt is kutatták, hogy a járásban milyen tényezők hatnak az egység kialakítására, a fejlődésre és a pártmunkára. A tanácskozáson több olyan kérdés is felmerült, amelyek megoldása a felsőbb szervek hatáskörébe tartozik. Közülük említünk néhányat. Az aránytalanság okozta gondok Egy problémakör vizsgálatának alapfeltétele a helyzetismeret. Ezt a tényt tartotta szem előtt a pártbizottság, mikor a beszámolót előre elküldte a meghívottaknak. így mindegyikük alaposan tanulmányozhatta az anyagot, és véleményét megvitathatta a munkatársaival. Ezt azért említem, mert az elhangzott felszólalások többsége nem csupán egyéni vélemény volt, hanem egy nagyobb kollektíva, némely esetben egy egész üzem vagy iparág dolgozóinak állásfoglalása. A vitában a gazdasági kérdések, az embereket érintő problémák kerültek előtérbe. Természetes, hogy a dolgozók véleményformálását nem a távlati tervek — bár ez sem közömbös számukra —, hanem az őket közvetlenül érintő napi problémák pozitív vagy negatív megoldása befolyásolja. A több mint- 131 ezer lakosú galántai járásban az országos átlagnál lényegesen több a sürgős megoldást igénylő probléma. Az évek óta vitatott foglalkoztatottságot csak a járás iparosításával lehetne bővíteni. Jelenleg a munkaviszonyban állók közül minden ötödik „vándorol", mert a járásban nem talál munkaalkalmat. Közöttük 2300 a nő. Elgondolkoztató tény, hogy míg országos viszonylatban 44,6, Szlovákiában pedik 40,6, addig a galántai járásban a foglalkoztatottaknak csupán 33,4 százaléka a női munkaerő. Nehéz meggyőző érveket találni annak indokolására, hogy egészen 1970-ig ezen a szinten marad a nők foglalkoztatottsága. Hiszen már ma 500 munkára váró nőt tartanak nyilván, s legalább kétszer annyian vállalnának szívesen munkát, de csak a járásban. Azzal is számolni kell, hogy a mezőgazdaság további gépesítésével évről évre több munkaerő szabadul fel. Ezeknek az egyéneknek is munkát kell biztosítani. Az utóbbi hat évben 9,7 százalékkal csökkent a szövetkezeti tagok létszáma, s a jövőben ez a csökkenés még nagyobb lesz. jog és felelősség Az új gazdaságirányítási rendszer alapel.ve, hogy akinek joga van a döntésre, annak az ezzel járó felelősséget is vállalnia kell. A gyakorlat megköveteli ennek az elvnek a következetesebb érvényesítését. A szakágazati igazgatóságok, a vállalatok és egyéb gazdasági irányító szervek hallatlanul hosszú ideig vizsgálják a termelési kérdéseket. Látják, tudják, ezt a dolgozók is, és azt mondják: Nem tudnak, nem mernek, vagy nem is akarnak dönteni az üzem fejlesztését, gyártási tervét érintő fontos kérdésekben. A pártszerveknek nem szabad megengedniük, hogy az egyes gazdasági vezetők ilyen „munkamódszert" honosítsanak meg, kibúvót keressenek a felelősség vállalása alól, és ezzel bizalmatlanságot keltsenek az új irányítási rend szerrel szemben a dolgozók körében. A felelősséget az irányítás minden fokán következetesebben kell érvényesíteni. Az irányítást nem az emeli tudományos szintre, ha egy kisüzem fejlesztési tervét vagy gyártási programját egy évig sem képes meghatározni az irányi i ó szerv. Az üzemi pártgyűléseken gyakorta elhangzik a kérdés: Az idén is úgy kapjuk meg a tervfeladatot, mint a múlt évben? Ezeknek a figyelmeztetéseknek el kell jutniuk az illetékes minisztériumokba. Az idén az egyes üzemek csak az első negyedév végén és májusban kapták meg véglegesített évi tervüket. Az eltolódások az új gazdaságirányítás bevezetéséből adódtak, ezt megértették az üzemek vezetői és a munkások is. De most, amikor már egyre jobban hatnak a gazdasági ösztönzők, kialakul a gazdasági verseny, az üzemek vezetőit és dolgozóit új elvek szerint jutalmazzák, rugalmasabbnak kell lennie a tervezésnek is. A dolgozók már számtalanszor bebizonyították, hogy még nagy lemaradások pótlására is képesek, kötelezettségvállalásokkal, szocialista munkaversennyel milliós értékeket termeltek terven felül. De ezzel a kezdeményezésükkel nem szabad visszaélni. Kivételesen megtörténhet, hogy néhány üzem nem kapja idejében az évi tervet, de ahhoz nincsen joga egyetlen gazdasági szervnek sem, hogy ebből a kivételből rendszert csináljon. Ezért hangsúlyozta az egyik felszólaló: ha az irányítószervek nem állapítják meg idejében az üzemek feladatait, elvesztik az erkölcsi alapot ahhoz, hogy a terv teljesítését számon kérjék. Előtérben a társadalmi szükséglet Annak ellenére, hogy a felszólalók teljes mértéktien egyetértettek az új gazdaságirányítás elveivel, több esetben kétségbe vonták a felsőbb gazdasági szervek objektivitását. Az észrevétel mellett nem lehet elsiklani, mivel az üzemi pártbizottságokban is hasonló iélemény alakult ki. Ez a jelenség — ha általános véleménnyé formálódik — igen kedvezőtlen következményeket vonhat maga után. A kételkedés gyökerei ibból erednek, hogy az üzemek többségében a vezetők máskčnt képzelik az üzem fejlesztésit, a gyártási terv alakulását, mint az irányító szerv. Az üzemek és a járás vezetői — ismerve a való helyzetet — a fejlesztési tervekben a gazdaságosságra való törekvéssel párhuzamosan a foglalkoztatottság kiterjesztését emelik az első helyre. A vállalatokat viszont csak a saját problémáik megoldása érdekli, nemegyszer társadalmi érdekre hivatkozva, tisztán vállalati érdekeket helyeznek alőtérbe. Helyes és szükséges a gazdaságosságra való törekvés, de a déli járásokban a foglalkoztatottság növelése nélkül ezen elv érvényesítése sem hozhatja meg a várt eredményt. A fejlesztési terv körüli bizonytalanság — a galántai bútorgyárban és egyéb üzemekben ls — felesleges találgatásokra és helytelen vélemények alakulására nyújt alapot. Ahhoz, hogy a pártbizottságok eredményes nevelő ós felvilágosító munkát végezhessenek, ismerniük kellene a fejlesztési tervet. Hiszen meggyőzően bizonyítani csak tényekkel lehet. Éppen ezért sürgeti a járási pártbizottság a vitás kérdések tisztázását, a problémák objektív megítélését, a valódi társadalmi érdekek érvényesítését. Szólni és cselekedni Külön elemzést igényelne, hogy milyen tényezők formálják az üzemekben a dolgozók véleményét. Most csupán azt jegyezzük meg, hogy a járás öt legnagyobb üzemében a főiskolát végzett dolgozók száma mindössze 315. A járásban lényegében csak a felszabadulás után beszélhetünk az Ipar, a közlekedés és az építőipar kialakulásáról, fejlesztéséről. Unnék tudható be. hogy az üzemekben sok fiatal dolgozik. A Duslóban és a járási építőipari vállalatnál 35, a nikkelkohóban 36 év a dolgozók átlagos életkora. Számításba kell venni azt is, hogy az utóbbi évtizedben a férfivé érő nemzedék a személyi kultusz felszámolásának időszakában lépett munkaviszonyba, s így rögtön megismerte a gazdasági problémák okozta nehéz helyzetet. Ez sok embernek neg* tívan befolyásolta az életről alkotott elképzelését. Az iskolában tanultak — vagyis az elmélet —, s azok gyakorlati megvalósítása között keletkező szakadék kedvüket szegte. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése a legtöbbjüket felrázta a közömbösségből Látva a béregyenlősdi felszámolására tett erőfeszítéseket, a gazdasági ösztönzők hatását, határozottan helyeselték az új elvek megvalósítását. Csakhogy most, egy fél év elteltével látják a tervezés, az anyagellátás okozta hibákat, s meginog az új módszerek iránti bizalmuk. Márpedig jelen esetben a 25— 35 évesek véleménye lényegesen befolyásolja az üzemi munkásság állásfoglalását. Ha volna idősebb, a munkásmozgalomban edzett üzemi munkásság — mint más járásokban — akkor lényegesen más volna a helyzet. De az említett korosztályok a szavak és tettek közötti eltérésekre sokkal érzékenyebben reagálnak, mini az idősebbek. Ezt a tényt figye lembe kell venni a pártmunkában is. Az új körülmények között a párt vezető és irányító szerepét — s ez tulajdonképpen az előfeltétele a társadalom további fejlesztésének —, csak hatékony munkamódszerekkel lehet biztosítani. Ma az üzemi pártbizottságok — kevés kivétellel — a szakmai kérdések megvitatásában már egyenrangú partnerei az üzemek vezetőinek. Söt, véleményük a lényeges kérdések megítélésében azonos. De azt sem véletlenül mondják, hogy az eredményes politikai nevelőmunkát nem tudják elképzelni a vitás üzemfejlesztési problémák gyors megoldása nélkül. E feladat megoldása pedig a felsőbb gazdasági irányító szervekre vár. CSETÖ JÁNOS I Nem élnek örök sötétségben Nemzetközi kiállítás a világtalanok folyóirata megjelenésének 50. évfordulójára A zzal az újságárussal a ** prágai Vencel téren évek óta jó barátok vagyunk. A kutyáját is száz közül felismerném. Ugyanúgy ő is a hangomról tudja, hogy én vagyok, pedig sohasem nézett rám. Biztos mozdulattal nyújtja át megszokott újságomat, a prágai esti lapot. Kitűnő emlékezőtehetsége és a füle pótolja nagy veszteségét: a látását. No meg elválaszthatatlan társa, hűséges kutyája. Amikor este „bezárja a boltját", egyik kezében a póráz, a másikban a fehér bot, melynek jellegzetes kopogását oly jól ismerjük. Hová siet ilyenkor! — haza, olvasni — válaszolja többnyire. Mert a világtalanok már nem élnek örök sötétségben, mint egykor. Régen bekapcsolódtak a normális társadalmi életbe, ugyanúgy dolgoznak — ki-ki képessége szerint —, mint mi, valamennyié

1!!. Hiányzó érzékszervüket biztonságosan pótolja a többi, az idők folyamán másokénál jobban kifejlesztett érzékszervük. Kifinomult, túlérzékeny ujjaikkal nem okoz nekik nehézséget kitapintani a könyv betűit, ezért tanulhatnak, művelődhetnek kedvükre. Sokan fejlett hallásuk jóvoltából kitűnő muzsikusok. Ennek is köszönhető, hogy nem ismerik az egyedüllét kínzó érzését. Ezeket az észrevételeket tükrözi a vakok Zora című folyóirata 50. évfordulójának és a Csehszlovák Rokkantak Szövetsége fennállása 15. évfordulójának alkalmából Prágában megnyílt tanulságos nemzetközi kiállítás. 10 A komáromi járásban a dunamocsi EFSZ kertészei szüretelik már a kajszibarackot a földművesszövetkezet 55 hektárnyi gyümölcsösében. Képünkön: Hollósy József és Szabadka Ferenc kertészek a kiváló baracktermésben gyönyörködnek. (Bakala felv. — CTK) ' ülönféle nyelvű könyveket, folyóiratokat, rajzokat, térképeket, kottákat tanulmányozunk, jobban mondva, tanulmányoznánk, ha ismernénk az olvasás kulcsát, a világtalan francia származású Louis Braille nevéhez fűződő, 1878 óta nemzetközileg elismert pontírást. Louís Braille annak idején a saját és sorstársai segítségére sietve' hat pont különféle csoportosításával állította össze az ábécét, melynek kitapintásával a vakok hihetetlenül könnyen és folyékonyan olvasnak. A tizenegy állam részvételével me'grendezett kiállításon mindenekelőtt a Zora folyóiratunk sokoldalú tevékenységével ismerkedünk meg. 113 témakörű kiadását 1520 előfizetője! élvezi ízlése szerint válogatva a tudományos szaklapok, a szépirodalmi és a zenei olvasmányok közt. Ez azonban még nem minden, hiszen a nők ugyanolyan nehezen várják a hozzájuk szóló mellékleteket, mint a gyermekek, akiknek érdeklődési körét éppúgy kielégíti lapjuk, mint például a sportolókét, vagy a sakkozókét a részükre írt cikkek. A Zora eszperantó nyelven is megjelenik, hogy havonta 36 állam világtalanjait tájékoztassa a vakokat érdeklő eseményekről és közös problémáikról. A vastag papírra nyomtatott, sok helyet igénylő nagybetűs könyvek eléggé vaskosak. Ezt a fogyatékosságot igyekeznek kiküszöbölni Kok az államok — például a Lengyel Népköztársaság és Jugoszlávia is — melyekben a pontbetűkot már műanyaglapokra nyomják. Ily módon még gyorsabban érzékelhető és olvasható a szöveg. Angliában az utóbbi időben már nyomdára sincs szükségük a vakoknak. A NEW Bacon című folyóirat betűit különleges módszerrel fecskendezik rá a hajszálvékony műanyaglapokra. Olaszország újdonságai közt szerepel — a diákok képzelőtehetségének fejlesztésére — a térképek és tervrajzok, valamint a műemlékek plasztikus ábrázolása. Az eredmények időnkénti öszszehasonlítása — nemzetközi viszonylatban a kiállítás is igazolja — hasznos, sőt nélkülözhetetlen feladat. Megkívánja ezt a haladás és az, hogy tőlünk telhetően megkönnyítsük a vakok megnehezült életét. KARDOS MARTA Kulturáltság — hol vagy? AZ UTÚBBI ÉVEKBEN egyre több szó esik az államvasutakról. A kormány több intézkedést tett a forgalom meggyorsítására, az utazás kulturáltságának megjavítására. Míg az előbbinél az eredmények figyelemre méltóak, addig az utóbbinál sok minden kifogásolható. A vasút műszaki berendezése korszerűsítésének lassúsága rányomja bélyegét az utazás kulturáltságára is. Szlovákiában például 1965-ben az 1937. évhez viszonyítva 278 százalékkal növekedett az utasok száma. Ugyanakkor a kényelmüket szolgáló berendezésekbe aránylag igen keveset ruháztunk be. Az állomások nagy része a AMIRŐL E századfordulón épült. Nem rendelkezik megfelelő várótermekkel és egyéb szociális berendezéssel. S a tatarozására fordított összeg bizony lényeges javulást nem hozhat. Központi kérdés a nem kielégítő kocsipark. A személyvagonok 32 százaléka már több mint 30 éves. A keleti vasútigazgatóság tavaly 42 új személyvagont kapott, jóllehet 97-et kellett a forgalomból kivonnia. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy egy ülőhelyre évente így is 1063 utas jut. Ennek következtében a vonatok — különösen a munkásjáratok — túlzsúfoltak, és így aligha beszélhetünk az utazás kulturáltságáról. FÄJO PROBLÉMA a vonatok közlekedésének lassúsága. Szinte hihetetlen, hogy az atomkorszakban a belföldi gyorsvonatok 52, a nemzetköziek 56 kilométert tesznek meg óránként a nem kielégítő műszaki berendezések és a megállóhelyek súríisége miatt. Lényeges változást csakis a több beruházás hozhatna. Részleteredményt azonban elérhetnénk, ha a kevésbé fontos gyorsvonat-megállóhelyeket felszámolnánk. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a lokálpatriotizmus még érvényesül, s ez gátolja az ilyen intézkedések foganatosítását. AZ UTAZŐK KÉNYELMÉHEZ hozzájárulhatna a vendéglátóipar is. Az állomásokon például frissítőket vihetnének ki a személyvonatokhoz, amelyekben nincs sem étkező-, sem büfékocsijuk. A vendéglátóipar ezt a szolgáltatást kereken megtagadta. így hát a felsőbb fórumoknak kellene a gordiuszi ESZÉLNEK csomót kettévágniok. Az utazóközönséget is hibáztathatjuk Csupán tavaly mintegy 800 000 korona értékű berendezésnek kelt lába, s a tettesek ismeretlenek. Pedig szinte elképzelhetetlen, hogy a keleti vasútigazgatóság körzetében naponta utazó ötezer ember semmit se venne észre. Nem jelentik fel a tolvajokat, aztán pedig maguk panaszkodnak, hogy a vagonok sötétek, berendezésük hiányos. SOK A FOGYATÉKOSSÁG. Viszont nagy részüket a vasúti dolgozók maguk is megoldhatnák. Ehhez hozzájárulna, ha az utazóközönséggel szemben figyelmesebbek lennének, helyesen és készséggel nyújtanának felvilágosítást. Lényeges, alapvető változást azonban csakis akkor várhatunk, ha az érdekelt minisztériumok összefognak és vállvetve törekednek az utazás kulturáltságának mielőbbi megjavítására. -né-