Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-20 / 198. szám, csütörtök

Üj szempontok és utak politikánkban Irta: MICHAL PECHO, az SZLKP Központi Bizottsága ideológiai osztályának vezetője LEVELESLADA (Befejező rész) POLITIKA ÉS KULTURÁLIS POLITIKA A politika mindig érinti az embereket, mivel az osztályok és a nemzetek viszonyát, az uralkodó osztály akaratát fejezi ki. Annál inkább érinti az egyes olyan kisebb-nagyobb területeket, amelyek társadalmi szempontból fontosak, bár nem érintenek minden polgárt. Ide tartozik a politika részét képező kulturális politika. Hatásterülete szűkebbre szabott és sajátos küldetése van. Befolyása elsősorban a művészi értékek megteremtői körében, a kultúra, a művészet és ennek folytán természetszerűleg a kultúra konzumenseinek kérdéseivel foglalkozó intézményekben és szervezetekben érvényesül. Sajátos szerepe abban van, hogy politikai hatásával kialakítja a művészi alkotó tevékenység kedvező feltételeit és a szocialista ideológiával befolyást gyakorol erre a tevékenységre. Ez a könnyen leszögezhető elv azonban konkrét és világos gyakorlati alkalmazást követel meg. Ez pedig legalább az alábbiakat kívánja meg: 1. A kulturális politika és az általános belföldi és nemzetközi politikai helyzet egységét, valamint a kulturális politika sajátosságainak ismeretét. 2. A marxista esztétika elveinek ismeretét, a társadalom etikai és politikai normáinak tiszteletben tartását. 3. A párt- és az állami intézmények irányító munkájának teret kell biztosítania a művészi szövetségek kezdeményezése számára. Nem szabad irányítaniuk és ellenőrizniük mindazt, aini e szövetségek és intézményeik funkcionáriusainak feladata. 4. A művészi alkotás összetettségének, igényességének és társadalmi jelentőségének elismerését. Ezeknek a feltételeknek elfogadása és a hozzájuk való igazodás kialakítja annak életterét, hogy a tehetséges és művelt művészek szabadon alkossanak jelentős műveket és biztosítsuk szociális létbizonyosságukat. önmagukban azonban ezek a feltételek sem képezik a zálogát művészeti és eszmei szempontból magas színvonalú művek keletkezésének. Az alkotó munkában a kommunistákkal is előfordulhat, hogy művük maradéktalanul nem csendül össze a társadalom jelenlegi politikai követelményeivel és erkölcsi normáival. Ez különösen ezekben az években fordulhat elő, amikor a „pozitív hős" kiment a divatból, a kritikai realizmusnak és a destruktivizmusnak bizonyos irányvonala elég tartósnak mutatkozik és gyakran meghatvánvozza elsősorban olyan szerzők szubjektív borúlátása, akik eddig még nem alkottak komolv művészi értéket. Viszont elmúltak azok az idők, amelyekben a regényhőst azonosították a szerzővel és a mű hibáit, vagy erkölcsi fogyatékosságait a szerzők nyakába varrták. Végeredményben a politikai vagy eszmei tévedés, hiba és elhajlás kiküszöbölhető a hozzáértő kritika által, amelynek nemcsak a formát kell boncolgatnia, hanem az esztétikai és etikai értékeket is. így zárhatjuk kl a szocializmus ellenes beállítottsággal való gyanúsítgatást. A párt gyakorlati munkája Szempontjából fontos megemlítenünk, hogy az SZLKP Központi Bizottságának ez év májusi ülésén elhangzott beszámolójában Dubček elvtárs a többi kôp—B zött ezt mondotta: „Kulturális téren, a párt politikájának érvényesítése során 1987 szem előtt kell tartanunk, hogy nem az ellenállás megnyilvánuI. 20. lása mindaz, ami elentmondásban van elképzeléseinkkel. Ezek 5

rendszerint tévedések, olyan adó, amelyet a személviség keresésének és érvényesítésének útján kell fizetni a túlzott experiinentálásért és az ilyen kísérletezésnek a művészi alkotás más értékei fölé való helyezéséért." A párt kulturális politikájában bekövetkezett ezen alapvető változás azzal magyarázható, hogy a politikai és az ideológiai tevékenység ma nagyobb terUleten folyik, mint a forradalom első éveiben. Ezért differenciálnunk és szakosítanunk kell a társadalmi tevékenység egyes szakaszainak megfelelően, s tekintetbe kell venni az idő és a tér követelményeit. Továbbá a társadalmunk szerkezetében bekövetkezett alapvető változások, a társadalmi tevékenységben egy új nemzedék sorompóba állása és a társadalmi viszonyok antagonizmusának kiküszöbölése létrehozta annak feltételeit, hogy szocialista társadalmunk, valamint kulturális-művészi közösségünk egységének megszilárdítása érdekében differenciált, tapintatos és körültekintő politikát folytassunk. Ugyanezt kívánjuk meg az alkotóktól is társadalmunk kultúrpolitikai intézményeivel szemben. Nézetem szerint helyénvaló megemlítenem Ján Smrek nemzeti művésznek a szlovák írók ez évi konferenciáján mondott szavait: „Mihálik merész beszámolóját alátámasztotta a politikai referátum. Ez ésszerű légkör. Ez a humanizmus szelleme. Megmondották nekünk, hogy nem avatkoznak bele alkotó munkánkba. Mi pedig ezzel a szabadsággal nem élünk vissza." Az ideológia és a politika a műalkotásban sajátos megismerési forma, a szerző szubjektuma közvetítésével jut érvényre, aki képekkel dolgozik az érzések szférájában. A művész nem üzemvezető, sem hivatásos politikus vagy állami alkalmazott, aki leváltható, ha nem teljesíti a terv vagy a politikai szerv által megszabott feladatokat. Több-kevesebb tehetséggel rendelkezik, nemcsak látja az emberek jellemferüléseit, a társadalom hibáit, hanem látnia is kell azokat. A tőkés társadalom, pártok vagy osztályok sem pusztultak el annak nyomán, hogy Balzac, Scsedrin és mások kifigurázták őket. A szocializmusnak sem okoz a kritika olyan nagy károkat, mint ahogy azt egyesek gondolják. Természetesen van egy követelményünk. Mégpedig az, hogy az irodalmár, az újságíró és más alkotók borúlátása ne hasson kl annyira főleg a fiatal olvasóra, hogy szemében rútság és iszap rakódjon az eszményekre, a jó emberekre. A kulturális politikával szemben pedig az a követelményünk, hogy ne cselekedjék a valósággal ellentmondásban. Ne legyen az adott helyzetnek ellenlábasa, hanem vegye azt tekintetbe, elemezze és politikája a levont következtetésekhez igazodjon. A mély társadalmi látlelettel jelentkező művek mellett lesznek „részletkérdéseket" felvető, szondázó és egyoldalú alkotások

! ls. Mi a teendő? Vágjunk olyan arcot, hogy semmi sem történt, vagy folytassunk a szerzővel nyilt véleménycserét? Az őszinte szó mindig hatásosabb a taktizálásnál, a zugpolitizálásnál, a legendák kiötlésénél. És itt felvetődik a kérdés — hogyan érvényesítsék a párt- és az állami intézmények, valamint a kommunisták irányító befolyásukat a művészi intézményekben és az alkotó munkások körében? A válasz: személyes kapcsolattal, meggyőző eszmei és politikai érvekkel, türelemmel és az érvek kölcsönös tiszteletben tartásával. Mert vannak helyzetek, (sokan közülünk ismerik ezeket a helyzeteket), amikor az ilyen párbeszéd partnerei nem mindig tartják egymás nézetét tiszteletben, nem értik mindig egymás szavát. A kulturális politika nem jár azonnali eredményekkel. Az eredményeket a művészi szövetségek konferenciáin és kongresszusain mérik fel. A kongresszus, a konferencia, az aktívaülés azonban az útnak csupán egy-egy állomása. Kiszálló és beszálló. Szükség van rájuk, hogy kiszállhasson az, aki már nem akar közös úton haladni s így „szabaduljon" a társadalmi élettől. Részben ilyen volt a csehszlovák írók ez év júliusában megtartott IV. kongresszusa is. Részben azért, mert csak egyes csoportok érdekeinek felelt meg a zugpolitika, míg a résztvevők zöme többet akart hallani az alkotó munkáról. A problémák „hangvillája" — a külpolitikától a kulturális politikán keresztül egészen az alkotó munka szabadságáig — lehetővé tette a kalandorok csoportjának manőverezését. Sajnos az alkotómunkával és annak eredményeivel már kevesebbet foglalkoztak. Ügy hiszem, Alexander Matuška irodalomteoretikus józan és nyugtató szavai a kongreszszuson túlmenő jelentőséggel bírtak. Ez a felszólalás tulajdonképpen progresszív értelemben képviselte a kongresszus szlovák résztvevőit. Programot körvonalazó fellépésében figyelemre méltóak az alábbi sza-' vak is: a szabadság nem jelenti, hogy azt tesszük, amit csak akarunk; annyit jelent, hogy saját elhatározásunk alapján azt tesszük, amit tennünk kell; ez nem csak cél, hanem eszköz is, és súlya egyenlő eredményei súlyával. A szocialista realizmus kizárólagos uralma idején mindenkinek volt útja és ha nem, akkor könnyen rátalált. Most mindenki keresi és ezen alul nem adja; inkább a keresésnek, mint a rátalálásnak van becsülete; a parola úgy hangzik, hogy keresni és nem találni; a rátalálás ugyanis nem minősül olyan dicséretesnek, mint a keresés." A kulturális politikának viszont az az alapvető követelménye, hogy keressünk, de egyben találjunk is. Döntő fontosságú, hogy ezt a politikát napnap után gyakoroljuk s eredménye legyen az alkotó munkásnak kellemes érzése s ugyanakkor a polgár kellemes érzése is, hogy a művészet életének része lett. Erre törekszik egész kulturális politikánk. Ez ugyanis az alkotóban kiváltja a szabadság, a demokrácia, a társadalmi elismerés és a személyi megbecsülés érzetét. A poglárnál, a konzumensnél ugyanakkor a büszkeség érzetét a nemzeti művészetre, amely megőrzi a szocialista korszak gondolati és érzelmi gazdagságát. Ezt az érzést táplálni kívánjuk, mivel: „a szocializmus lényegbevágó vonása. Amiért a haladó kultúrának harcolnia kellett az osztálytársadalomban, az most programjának alapja lett. A kapitalizmus ma akarva-akaratlanul csak bizonyos korlátozottan alkalmazható eszközt lát a kultúrában, a tudományban és a művészetben, amely csupán addig működhet, amíg nem veszélyezteti az osztálytársadalom alapjait" — mondotta Hendrych elvtárs a IV. írókongresszuson. Akadhatnak egyesek, akik egyszerű dolognak tartják a kulturális politikát. Egyszerű, amenyiben az említett elvekhez igazodva gyakorolják. De még így is bizonyos feszültség alakul ki közte és az alkotó, a művész között, ami azonban nem tartható természetellenesnek. Ez azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a politika értelmi, a művészet érzelmi kategóriákkal dolgozik. A politika sok összefüggést lát és azokkal számolnia kell. Az író, vagy más művészember Inkább a „mikroösszefüggéseket" látja s azokat is inkább érzelmi, mint tárgyszerű megvilágításban. A feszültségnek ez a kiváltója megkívánja egyrészt az említett feltételek kialakítását, másrészt a művészet és a művészek iránti érzékeny, türelmes és individuális viszonyt. (Nem tartjuk művésznek, aki ezt gesztusaival, szélsőséges megjelenésével vagy magatartásával csak megjátssza.) Košicén az OjvárosDan a Szolgáltatások Házában a Tesla vállalat a közelmúltban multiszervizzel egybekötött szolgáltatási központot nyitott. Mindjárt az első hónapban négy évi időtartamra havi 80—95 korona illetékért 280 legújabb típusú tv-készüléket béreltekkt. A készülékek szántását, szakszerű felszerelését a szervíz díjmentesen végzi. Hasonló szervizt akarnak nyitniPrešovon, Michalovcén és Keimarokon is. Képünkön Suszter Tibor technikus javítás közben. Mató Pál, Košice VÁLASZOLNAK AZ ILLETÉKESEK Csízfürdőben gyógykezeltek, innen vittek át a rimaszombati kórházba. Saját és betegtársaim nevében panaszt kell tennem a kórházban a tisztaságra. Lehetetlen a WC-k állapota, ezeket kulturált ember nem használhatja. Kérjük, tegyenek valamit, hogy a helyzeten változtassanak. ZIMPL JÓZSEF, Bratislava Az ügyben levelet írtunk a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság egészségügyi osztályára. Választ a kórháztól kaptunk. A kórházban a tisztaságra tett panasz jogos. A WC eldugult, s mivel nem volt kéznél, aki megjavítsa (szombat—vaA kérdés feleletre vár Amióta életbe lépett az új autóbuszmenetrend, a Nádszeg—Duna•szerdahely-1 vonalon nagy az elégedetlenség. E szakaszon most •5 Járattal kevesebb közlekedik. De miért változtattak a Járatokon az illetékesek, ha az eddigi menetrend a gyakorlatban ls bevált? Talán csak azért, hogy továbbra ;s csak beszéd tárgya maradjon <i kulturált utazás? Bárhogyan is van, mindenesetre syors intézkedést kérnek és várnak az említett szakasz utasai. Közlekedjék a reggeli Járat, mint eddig is. Ne kelljen a lemaradt vagy bepréselt utasoknak szitkozódniuk, hanem rendesen, időben kerülhessenek munkahelyükre. Vagy mégis igaz volna az egyszerű emberek véleménye, hogy a Járatokat olyanok állítják össze, «kik saját maguk személygépkocsin utaznak? R&DVAY ALADÁR sárnap), csak hétfőn tették rendbe. Különben is elismerjük, hogy a WC-ken a tisztaság nem kielégítő, különösen a tálaké nem. Az elenőrzésnél jelen voltak a takarítónők is, akiket figyelmeztettünk a fokozott tisztaságra. Mivel a helyzet a többszöri figyelmeztetés ellenére sem javult, a fiatal takarítónőket leváltottuk, idősebbeket vettünk fel s reméljük, hogy munkájukat rendesebben fogják elvégezni. MUDr. J. ALEXY, igazgató Ami biztos, az biztos Mint mindig, akkor délben is sokan sorakoztak az üzemi büfében. A gyári munkások között egy ismeretlen is. Amikor rá kerUlt volna a sor, belép az igazgató és egyenesen a n z megy. Erre megszólal a* len: — De kérem, én vagy.,.. Az igazgató úgy tesz, raitilua nent hallaná. Csak amikor az ismeretlen megismétli az imént Elhangzott mundatot, az igazgató feléje fordul: — Maga itt dolgozik a gyárban? — Nem. — Akkor bizonyára itt fog dolgozni. No, de majd én . .. — Nem fogok itt dolgozni. Az igazgató elsápad. — Akkor valami intéznivalóje van. No, de majd én megmutatom . .. — Nein mutat meg semmit, mert én még csak intézni sem akarok semmit. — Akkor kicsoda maga? — teszi fel dühösen a kérdést az igazgató. — Minisztériumi főellenőr. NAGY GÁBOR, Fél Áldozat? A postaláda a ka szárnya kerítésén kívül van. lla az ember be akarja dobni a levelét, át kell nyúlnia a kerítésen és ez nem egészen könnyű művelet. Már majdnem sikerült elérnem a postaládát, amikor egy olyan tíz év körüli kisfiú megszólított: — Te katona, majd én bedobom. — Rendben van, kösz, majd hozok neked valami jelvényt. — Jelvényt? — mondta lenézően — olyan szamárságokat nem gyűjtök. — Hát mit gyűjtesz? — Cigarettát, van már sok faftám, Maricám, Bystricám, Astrám, Lipám, de képzeld, Letkám még nincs. Micsoda véletlen, nálam éppen Letka van: — Tessék, tedd a gyűjteményedbe... A srác elfogadta, hátralépett és a legnagyobb nyugalommal rágyújtott. Szinte sóbálvánnyá meredtem. Éppen akkor állt meg egy troli a laktanya előtt és néhány utas még látta a jelenet utolsó részét. A szidalmak záporát szórták ártatlan fejemre: „Vén szamár, mire rá nem szedi azt a szegény, ártatlan kisfiút." Hát igen, szegény szegény kisfiú ... GLATZ PÉTER S végül még valamit. Az előrehaladás elképzelhetetlen az egész társadalmi légkört jellemző ilyen feszültség nélkül. Objektív igazság, hogy a forradalomban valóra váló minden gondolat hatását veszti, ellentmondásává alakul át, mert újfajta mozgást hívott életre, új, friss erőket vont be a forradalomba. A gondolatok és a program megvalósítása után szükségesek az új gondolatok és az új programcfclok. Ma ez a történelmi feladat áll előttünk s erre irányulnak Csehszlovákia Kommunista í'ártja XIII. kongresszusának e^ Szlovákia Kommunista Párra kongresszusának latározat-íi is.