Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)
1967-07-20 / 198. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1967. július 20. • Csütörtök • XX. évfolyam, 198. szám • Ara 40 fillér Mozgalmas napok a földeken A TREBIŠOVI JÁRÁSBAN TELJES ÜTEMBEN FOLYIK AZ ARATÁS Az utóbbi harminckét nap alatt nagyon kevés csapadék hullott a trebišovi járás területén, így az idei kenyércsata Július 14 óta teljes ütemben folyik a járásban. Ezzel kapcsolatban néhány kérdésre kértünk választ Štefan Drocar elvtárstól, az SZLKP trebišovi járási bizottságának titkáráról. — Milyen hatása volt az utóbbi hetek szárazságának a járásban? — Tudvalevő, hogy a nagy szárazság — különösen a növényzet fejlődési Időszakában — kedvezőtlenül hat a mezőgazdaságra. Járásunk területén több mint egy hónapja kiadós eső nem volt. Helyenként hullott ugyan némi csapadék, de ez még a port sem verte el. Ezt a cukorrépa, kukorica meg a többi kapásnövény, valamint a szálastakarmányok, de a kalászosok is nagyon megsínylették. Legnagyobb örömünkre a bodrogközi nagy kiterjedésű öntözőberendezés végre három hete üzemben van, így a szomotori állami magtermesztő gazdaság cukorrépáját, kukoricáját, valamint az évelő takarmánynövényeket ezzel öntözik. Sajnos másutt csak a zöldségféléket öntözik. — Hogy értékelhető az aratás eddigi menete a járásban? — Az idei kenyércsatát megelőző helyes és körültekintő szervező munka, valamint a mezőgazdasági dolgozók sokéves gazdag tapasztalatai azt eredményezték, hogy jó ütemben folyik a munka, és a kalászosoknak több mint 23 százalékát már learattuk. Különösen jó szervező munkát végeztek a szomotori állami magtermesztő gazdaságban, a királyhelmeci állami gazdaságban, a kisgéresi, vekei, szentesi, poíanyi, bolyi, és más szövetkezetekben .. .--A repce eladási tervét 122 százalékra teljesítette a járás, közel száz vagonn'tl adtunk el terven felül. Áz őszi árpát mind az 570 hektáron már learattuk. Ebből, sajnos, átlagosan csak 16 mázsás hozamot értünk el. A kalászosokkal azonban elérjük az utóbbi három év termésl átlagát. A kasovi, a novosadi és a cejkovi EFSZ lejtős földjein viszont az átlagosnál jobb eredmény várható. — Elegendő gép áll a járás rendelkezésére? — Az idén 213 saját és 40 „vendég" gabonakombájn dolgozik járásunk területén. ÁtlaAgroszerviz (CTK) — A gabona begyűjtés utáni kezelését az idén Tacliov környékén első ízben nem a földművesek, hanem az újonnan létesített Agroszerviz Vállalat fogja végezni. A Tachovi Állami Gazdasággal kötött megegyezése értelmében az Agroszerviz vállalja a vetőmagról való gondoskodást ls. Az állami gazdaság dolgozói a gabonát csak learatják, s elszállítják az Agroszerviz létesítette mezei cséplőhelyekre. A tachovi járásban az idén előreláthatólag 185 vagon repce és 5670 vagon gabona terem. A nyár vége meg fogja mutatni, hogy e határmenti járás újító kezdeményezése — hogy a termelést elválasztják a szolgáltatásoktól — mennyiben fog megfelelni a mezőgazdaság iparosításának. gosan minden gépre jut két kezelő, akik között élénk versengés folyik a minél nagyobb mennyiségű kicsépelt termény és a 4 százalékon aluli veszteség eléréséért. Az idei termés eléggé száraz, így a szokásosnál korábban megindulhat a járás állami raktáraiban a felvásárlás. Különösen jó ütemben folyik a felvásárlás a perbenyíki, a novosadi és a trebišovi raktárban. Eddig közel nyolcvan vagon termény került a raktárba. A „Bezosztaja" és „Mironovszkaja" búzafajtákból minőségi termés mutatkozik. Általában arra törekszünk, hogy az idei termésből elsősorban a jövő évi vetőmagalapot, aztán a mezőgazdasági dolgozók járandóságát, majd a társadalmi szükségleteket kielégítő szerződéses felvásárlást és a takarmányalapot biztosítsuk, (árásunk mezőgazdasági dolgozóinak igyekezete a biztosítéka annak, hogy az idei kenyércsatát sikerrel fogjuk befejezni. (—ik) ARATÄSI ÜNNEPSÉGEKET RENDEZNEK NYITRÁN Szeptember 2-án és 3-án Nyitrán szlovákiai aratási ünnepségek lesznek, melyeket az SZNT Földművelés- és Közélelmezésügyi Megbízotti Hivatala a mezőgazdasági szerkesztők klubjával rendez. A mezőgazdasági dolgozók találkozója alkalmából gazdHg műsort mutatnak be. Töb'vk közt megtekinthető lesz az országos állandó mezőgazdasági kiállítás, ahol a vendégek megismerkedhetnek a szarvasmarha-tenyésztés legkorszerűbb technológiájával, a takarmányEélék begyűjtésével és tartósításával. Az ünnepségek keretében mezőgazdasági-technikai, zöldségből és gyümölcsből, valamint élelmiszeripari termékekből is rendeznek kiállítást. Az 1967-es aratási ünnepségek megszervezéséről tárgyalt tegnap Bratislavában az előkészítő bizottság, melyet Tibor Bohdanovský, az SZNT földművelés- és közélelmezésügyi megbízottjának első helyettese irányított. JÓL HALAD A GABONA FELVÁSÁRLÁSA A szlovákiai szövetkezetek és állami gazdaságok tegnapig több mint 45 000 tonna gabonát — a tervezett mennyiség 8,6 százalékát — szállítottak az állami raktárakba. A mezőgazdasági terményfelvásárlási körzeti igazgatóság tájékoztatása szerint a szlová kiai járásokban már megteltek az állami gabonaraktárak. A legtöbb gabonát a dunaszerdrthelyi, a galántai, a trnavai é? a komáromi járásban vásárolták fel. Élelmezés (CTK) — Az Állami Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az alapélelmiszerek egy személyre eső fogyasztása Csehszlovákiában eléri a legfejlettebb ipari országok élelmiszerfogyasztásának színvonalát. 19110 óta a kalóriafagyasztás terén is, amely naponta egy személyre 3100 egység fölött van, élenjáró helyet foglalunk el. Továbbra is probléma marad azonban a kalóriaérték összetétele, amelyre elsősorban a tésztafélék, az édességek, a kövér hús és a sertészsír túlzott fogyasztása jellemző. A táplálkozás ésszerűsítésének hosszú lejáratú folyamatát egy 1965 ben hozott kormányrendelet számos intézkedéssel oldotta meg. 1966 ban emelkedett a te|, a tejtermékek, a gyümölcs és a zöldség fogyasztása. Kedvező jelenség az is, hogy a lisztből készült gyártmányok fogyasztása az 1965. évvel összehasonlítva személyenként évente 3,2 kilogrammal csökkent. Csökkent a cukorfogyasztás is. Kedvezőtlen jelenség, ho3y csökkent a hús togyasztása, s részben rosszabb lett a húsáruk összetétele. A tanítás kezdete (CTK) — Az Oktatásügyi Minisztérium közli, hogy az új tanév a kilencéves iskolákban, a gyógypedagógiai iskolákban, az ipariskolákban, a szakiskolákban, a közép-, az általános műveltséget nyújtó és a szakközépiskolákban, valamint a konzervatóriumokban 1967. szeptember 4-én kezdődik. ÚJABB ÁLDOZATOK A MAGAS-TÁTRÁBAN (CTK) — Július 18-án az esti órákban Rosemarie Hempol drezdai turista a Bárány-csúcs megmászása közben életét vesztette. A tátrai hegyi szolgálat tagjai még az éjszaka folyamán a helyszínre érkeztek s elszállították a holttestet. A hegyi szolgálat tagjai kedden a Magas masszívumban nehéz mentési akcióban vettek részt. Vladimír Valko zvoleni lakos, a Chirana finommechanikai üzem dolgozója megcsúszott a havon, combcsontját eltörte és több zúzódást szenvedett. A pofanyi szövetkezetben a közel 350 hektár gabonának már több mint a felét learatták. Naponta — a gépállomástól kölcsönzött 2 kombájnnal együtt — 5 kombájn dolgozik a szövetkezet földjén. A képen Fekete András és Puskár Lászlő kombájnosok, a háttérben Gerényi Miklós traktoros a 34 mázsás hektárhozamot Ígérő búzát szállítja a raktárba. (Haraszti Gyula felv.) Befejeződtek a kairói tanácskozások Bumedien és Aref tájékoztatta Nasszert moszkvai látogatásukról • Két héten belül összeül az arab országok külügyminiszteri értekezlete njszter az EAK fővárosában Kairó (CTK) — Aref iraki és Bumedien algériai elnök Moszkvából Kairóba utazott, hogy tárgyaljon Nasszer elnökkel. A két arab államférfi kétnapos kairói tartózkodása során tájékoztatta az egyiptomi államfőt a moszkvai tárgyalások eredményeiről. A tanácskozásokon részt vett Mahgub szudáni miniszterelnök, valamint a kairói kis-csúcsértekezleten részt vevő algériai. Iraki, egyiptomi és szudáni küldöttség tagjai. Bumedien és Aref tegnap Kairóból hazautazott. Az egyiptomi sajtó bejelentette, hogy 14 napon belül Khartúmban megrendezik az arab országok külügyminiszteri értekezletét. Az értekezlet összehívásában az arab kicsúcs résztvevői állapodtak meg. A külügyminiszterek az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáról fognak tárgyalni, és arról döntenek majd, hogy szükséges-e egy arab csúcsértekezlet összehívása. Az Al-Ahram közlése szerint Azliari szudáni elnök kapcsolatba lép Fejszál szaúd-arábiai királlyal, és megvitatja vele a kis-csúcsértekezlet javaslatait. Hindi szudáni pénzügyminiszter • Csagla indiai külügymiAzhari elnök megbízásából láto. gatást tett Idrisz líbiai királynál. Csagla indiai külügyminiszter tegnap Kairóba érkezett, ahol Nasszer elnökkel és más egyiptomi vezetőkkel a közel-keleti helyzetről fog tárgyalni. A moszkvai Pravda Izrael „Szuezi-csatorna" akciójáról Egyiptom a Szuezi-csatorna egyetlen törvényes tulajdonosa — hangsúlyozza Jevgenyij Priinakov, a moszkvai Pravda szemleírója. Izrael „Szuezi-csatorna akciójával" át akarta helyezni a tűzszüneti vonalat a csatorna közepére, és izraeli lobogót akart kitűzni a csatorna térségében. Az imperialistáknak az a szándéka, hogy rákényszerítsék Egyiptomot a csatorna megnyitására, holott a keleti partján még mindig izraeli csapatok vannak. Izrael tudja, hogy Jeruzsálem bekebelezése nagy ellenszenvet vált ki a világban, s ezért ezzel a Szuezi-csatorna akcióval akarja elterelni a figyelmet a jeruzsálemi és más problémákról — írja a szemleíró. A Közel-Keleten fokozódik a feszültség Tel-Aviv (ČTK) — Odd Bull norvég tábornok, az ENSZ megfigyelői csoportjának vezetője tegnap felhívást intézett Izraelhez és Egyiptomhoz, mivel a közép keleti térségben Izrael kategorikus követelései miatt a Szuezi-csatornán való hajózást illetően fokozódott a feszültség. Egyiptom nem hajlandó elismerni az izraeli követelés jogosultságát s állítólag parancsot adott egységeinek, hogy nyissanak tüzet minden izraeli halóra, amely megjelenik a csatornában. Odd Bull felhívta Izraelt és Egyiptomot, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely a Szuezi-csatorna térségében megzavarhatná a tűzszünetet, ezt követően pedig személyesen találkozott az izraeli és az egyiptomi képviselőkkel. Az ENSZ megfigyelőinek jelentései szerint a Szuezi-csatorna térségében szombat óta nyugalom uralkodik, s a szembenálló felek egyike sem sérte'tto meg a hajózási tilalmat. ÉPÜL A KOŠICE1 TECHNIKAI FŐISKOLA, MELYRE 140 MILLIÖ KORONA BERUHÁZÁST IRÁNYOZTAK ELŰ. (R. Berenhaut felv.) Lenin, Október — Gyurkó László írása a szocialista forradalomhoz vezető eseményekről. Múltunk és ifjúságunk kötelez — Dobossy László írása. Út és sebesség — Martin Krišš őrnagy írása a közúti közlekedés helyzetéről. A hosszú élet titka — Kardos Márta beszélgetése dr. Jirí Sonkával. Pavlicsenko Matvej Rogyionovics élete — Iszaak Bábel elbeszélése. összekötő folyam — Grek Imre ausztriai riportja. Versek, humor, rejtvények