Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)
1967-06-09 / 157. szám, péntek
Vita a külföldi teke szerepéről B^VJSyr.l Jugoszláviában Heves harcok Kesan közelében A moszkvai Pravda az amerikaiak vietnami veszteségeiről • Kína továbbra sem hajlandó közös segélyakciókban részt venni Saigon (CTK) — A dél-vietnami hazatias erők szerdán körülzárták az amerikai tengerészgyalogság egyik alakulatát Dél-Vietnam északnyugati csücskében, Kesan közelében. A heves, négy óra hosszat tartó csatában a saigoni amerikai szóvivő közlése szerint — 18 amerikai katona életét vesztette és 27 megsebesült. A harcok színhelyére gyorsan amerikai erősítéseket küldtek, melyek megérkezése után a hazafiak visszavonultak a dzsungelbe. A VDK területe elleni légitámadások során az amerikai repülőgépek főként Hanoitól északra fekvő célpontokat bombáztak. A hanoi lapok tegnap közölték a VDK felett lelőtt kétezredik amerikai repülőgép pilótájának fényképét. Collins Henry Haines hadnagyot Június 5-én lőtték le Tan Hoa tartományban. Az amerikai légierő veszteségei, amely a VDK elleni támadások során már kétezer repülőgépet, vesztett, elérik a 4 milliárd dollárt, — írja Vasziljev, a moszkvai Pravda hanoi tudósítója. Emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok a VDK ellen elit légikötelékeit vetette be, s A hadműveletekben a Csendesóceán térségében levő lökhajtáSos repülők egyharmada részt Vesz. Naponta mintegy 700 ízben szállnak fel a gépek thaiföldi és dél-vietnami támaszpontokról, valamint a 7. flotta repülőÚjabb zavargások Hongkongban Hongkong (CTK) — Hongkong brit gyarmaton tegnap ismét zavargások törtek ki, melyek során a rendőrség könnyfakasztó gázt használt, és több mint 500 kínait letartóztatott. A tüntetők megszállták az egyik állami áruházat és elbarikádozták magukat. A rendőrség áttörte a torlaszokat, majd könnyfakasztó gázzal szétkergette a tüntetőket, és mintegy 450-et letartóztatott közülük. Égy másik helyen a tüntetők igyekeztek megszállni a gázgyár területét. A rendőrség Itt is könnyfakasztó gázt használt, és számos tüntetőt letartóztatott. Hongkong és Koulum között a komp alkalmazottainak sztrájkja miatt Ismét megbénult a közlekedés. Tegnap sztrájkba léptek a kikötőmunkások és a vízművek alkalmazottai ls. gép-anyahajóiról. Az amerikai légierő kalóztámadásai során már több mint ezer amerikai repülős vesztette életét, illetve esett fogságba. Mao Ce-tung egységbontó klikkje továbbra is elutasítja a szovjet kormány arra vonatkozó javaslatát, hogy közös akciókkal segítsék a harcoló Vietnamot — állapítja meg Alekszandrov a Krasznaja zvezda tegnapi kommentárjában.' Peking nem akarja meghallani azokat a felhívásokat, amelyeket a világ kommunistái intéznek hozzá, hogy vegyen részt a közös akciókban. A cikkíró emlékeztet arra, hogy a Karlovy Vary-i értekezlet nyilatkozatát nagy örömmel fogadták Vietnamban, s e nyilatkozatot támogatja valamennyi haladó erő. A segítség azonban, amelyet a szocialista országok nyújtanak Vietnamnak, sokkal hatékonyabb lehetne, ha e segélyakciókhoz csatlakozna az az ország, amelynek közös határa van az Egyesült Államok által megtámadott országgal. MÉRGEZD VEGYSZEREK LAOSZ ELLEN A Laoszi Hazafias Front szóvivője nyilatkozatot adott kl, amelyben élesen elítélte az Egyesült Államokat azért, mert megengedte, hogy amerikai repülőgépek májusban mérgező vegyszerekkel árasszák el a felső-laoszi tartományokat. A nyilatkozat figyelmeztet e cselekedet agresszív jellegére, amely nyilvánvalóan sérti a nemzetközi jogszabályokat. Brazília kiadja Stanglt Brazília (CTK) — A brazíliai legfelsőbb bíróság 13 bírája szerdán egyhangúlag úgy döntött, hogy StangI háborús bűnöst, akit február 28-án tartóztattak le Brazíliában, kiadják Nyugat-Németországnak. StangI, a treblinkai koncentrációs tábor volt parancsnoka, 700 ezer zsidó fogoly haláláért felelős. Kiadását az NSZK, Ausztria és Lengyelország kérte. A bíróság azzal a feltétellel tett eleget az NSZK kérelmének, hogy Stanglt Nyugat-Németországban csak bizonyos tartamú börtönbüntetésre ítélik és azután kiadják Ausztriának. Lengyelország kérelmét, állítólagos „elévülésre" hivatkozva elutasították. Közel-keleti kérdőjelek A VISZÁLY HÁTTERE Valójában mi az oka a hétfő reggeli Órákban kirobbant közel-keleti viszálynak? Mi előzte meg az izraeli agressziót? Ilyen kérdések merülnek fel a harctéri jelentésekkel kapcsolatban. Ezekre válaszol az Humanlté cikkében, amelyből az alábbiakban kivonatokat közlünk. • MI BIZONYÍTJA, HOGY SZÍRIÁT VALÓBAN AGRESZSZIÖ FENYEGETTE? Izraeli vezető személyiségek nyilatkozatai egyöntetű választ adnak a kérdésre. Isac Rabin tábornok, vezérkari főnök 1966 szeptemberében, a zsidó Űjév alkalmából a Be Mahane című hivatalos Izraeli katonai lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: „Szíriát illetően a fő probléma a konfrontáció a jelenlegi rendszerrel. A jelenlegi helyzetet talán az 1955-ös és 1956os izraeli-egyiptomi kapcsolatok állapotához hasonlíthatjuk, amelyet időnkénti határlncidensek jellemeztek..." (vagyis a szuezi amgol—francia—izraeli agresszió előtti helyzetről van RZÓ — szerk. megj.J. Ezzel, a szíriai haladó rendszer ellen tett nyilatkozattal kapcsolatban a kommunista Zu Haderech 1966. szeptember 13-1 vezércikkében ilyen álláspontra helyezkedett: „Magától értetődik, hogy az említett nyilatkozat nemcsak a vezérkart főnök egyéni fejtegetéseit tartalmazza. Egy cseppet sem kétséges, hogy e nyilatkozattal egyetértett Levi Eskol miniszterelnök és hadügyminiszter, sőt lehetséges, hogy pontos utasításokat adott, hogyan „tálalják" ezt a nagyközönségnek." Az események alakulása rávilágított az izraeli kormány szándékaira. Rabin tábornok az idén május 13-án megismételte: „Egyetlen közel-keleti kormány sem érezheti magát biztonságban míg meg nem döntik a damaszkuszi harciaskodó forradalmárokat". Néhány nappal ezelőtt a Haarec című napilap a hadügyminisztérium néhány vezető tisztviselőjének kijelentéseit idézte: „Ha a szíriaiak tovább támogatják az izraeli terület ellent terrorista támadásokat, elkerülhetetlen lesz a jrontális összecsapás Szíriával . „Ogy látszik elkerülhetetlen a nagyon komoly összecsapás Szíriával ...Ez volt az Izraeli Függetlenség Napja alkalmából elhangzott Eskol-nyilatkozát alapgondolata." • NEM VOLT-E A „KÉKSISAKOSOK" JELENLÉTE AZ IZRAELI—EGYIPTOMI HATÁRON A BÉKE KÉRDÉSE? MIÉRT KÉRTE KIVONÁSUKAT AZ EAK? NICOLAE CEAUSESCU, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára és Ion Georghe Maurer, az RSZK minisztertanácsának elnöke szerdán fogadta Mihail Leszecskót, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét. Leszecsko a szovjet—román gazdasági együttműködésről tárgyaló kormánybizottság első ülésén részt vevő szovjet küldöttség vezetőjeként tartózkodik Romániában. BELGRÁDBAN befejezte munkáját a határincidenseket kivizsgáló Jugoszláv—albán vegyesbizottság. A NYUGAT-BERLINI MŰSZAKI FŐISKOLA 2000 diákja és alkalmazottja vett részt et rendőrterror áldozatának Benno Ohnesor főiskolai hallgatónak temetésén. A GÖRÖG KATONAI KORMÁNY szerdán további 800 politikai foglyot bocsátott el Jarosz szigetéről. A hivatalos jelentés szerint a sziget 6038 foglyából eddig összesen 2500-at helyeztek szabadlábra. NYERERE tanzaniai elnök a csütörtöki sajtókonferencián bejelentette, hogy a kormány minisztereinek létszámát az eddigi 15-ről 11-re csökkentette. Egyidejűleg 3 tárca nélküli minisztert nevezett ki. BOLÍVIÁBAN kihirdették a hadiállapotot. A rendelkezést azzal indokolják, hogy a partizánok nemzetközi szervezete felkelésre szólítja fel a munkásokat és a parasztokat. FRANTIŠEK HAMOUZ csehszlovák külkereskedelmi miniszter csütörtökön Budapestre utazott, hogy Bíró József magyar külkereskedelmi miniszterrel fŕ kölcsönös árucseréről és a gazdasági együttműködésről tárgyaljon. JAPÁN gazdasági küldöttség érkezett Moszkvába, hogy Sigeo Naganónak, a Fudzsi japán kohóipari társaság elnökének vezetésével gazdasági tárgyalásokat folytasson. BAJBAKOV, szovjet miniszterelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke, aki néhány napos magyarországi tartózkodása alatt Párdi Imrével, st magyar Országos Tervhivatal elnökével folytatott megbeszéléseket a két ország gazdasági kapcsolatairól, szerdán elutazott Budapestről. MOHAMMAD REZA PAHLEVI Iráni sah és felesége szerdán este visszatért Teheránba!. Tekintettel a közép-keleti válságra, megszakították külföldi útjukat. Az ENSZ fegyveres erői nem adtak biztosítékot a készülő Izraeli agresszió ellen, amelynek kiszemelt áldozata az Egyiptommal kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött Szíria volt. Az EAK felkérte az ENSZ-t azon csapatainak kivonására, amelyeket az EAK beleegyezésével az 1956. évi háromhatalmi agresszió után helyeztek el egyiptomi területen, hogy segítséget nyújthasson Szíriának. U Thant ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében megállapította, hogy az EAK-nak ez szuverén joga volt, s hangoztatta, hogy ennek figyelmen kívül hagyása „... az Egyesült Arab Köztársaság területi szuverenitásának mellőzését jelentette volna." • MIÉRT TANÚSÍT IZRAEL ELLENSÉGES MAGATARTÁST SZÍRIÁVAL SZEMBEN? Washington rossz szemmel nézte, hogy Damaszkuszban 1965 februárjában a szíriai Baath Párt haladó szárnya vette át a hatalmat. A rendszerváltozás után megalakult kormányban a Szíriai Kommunista Párt képviselője is helyet kapott. Államosították a bankokat, a tőkés nagyvállalatokat és a külkereskedelmet. A szíriai kormány a múlt év végén nagy „küzdelmet" vívott azért, hogy egy 1955-ben aláirt, de soha tiszteletben nem tartott egyezmény értelmében elérje az Iraq Petroleum Company részesedés-fizetésének emelését. Hasonló tárgyalások folynak az amerikai ARAMCO Belgrád (CTK) — A jugoszláv parlamentnek a társadalmi-gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó bizottsága megkezdte a vitát arról a törvényjavaslatról, amelynek feladata meghatározni a jugoszláv vállalatok és a külföldi cégek közötti termelési A Johnson-kormány parlamenti kudarca Washington (CTK) — A Johnson-kormány szerdán súlyos kudarcot szenvedett el a képviselőházban, miután a képviselők 210 szavazattal 197 ellenében elvetették a pénzügyminisztérium kérését, hogy 29 milliárd dollárra emeljék fel az államadósságok felső határát. Amerikai felszólalás a genfi leszerelési értekezleten Genf (ClK) — A 18-hatalmi leszerelési bizottság tegnap Genfben ismét összeült. Az ülésen W. Foster, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője az atomerő békés célú felhasználásáról beszélt. Visszautasította azt a nézetet, hogy az Egyesült Államok az atomsorompó-egyezményt arra igyekeznek felhasználni, hogy korlátozza az atomerő békés célú felhasználásának technológiai fejlődését, és hangsúlyozta, hogy e szerződés nem fogja fékezni a fejlődő országok békés célú atomfejlődését. Ezen a téren az Egyesült Államok teljesen egyetért a Szovjetunió álláspontjával. társasággal ls, amelynek Iraki olajvezetékei ugyancsak a szíriai partok mentén húzódnak. A szíriai kormány politikája a közel-keleti Imperialista cselszövések és az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen irányul. • MIÉRT ZÁRTA LE AZ EAK AZ AKABAI-ÖBLÖT AZ IZRAELI HAJÚK ELŐTT? Az 1956. évi háromhatalmi agresszió előtt egyetlen izraeli hajó sem kelt át a Tiran-szoroson, s Ejlat kikötő nem létezett. Az izraeli államférfiak erőszakkal nyitották meg ezt a tengeri utat. Az ENSZ-nek hatszor kellett beavatkoznia, hogy kiürítsék ezt a területet, miután elítélték az agresszorokat, és befejeződött a háború. 1957-ben a „kéksisakosok" váltották fel az izraeli csapatokat, s Egyiptom szemet hunyt az Ejlat felé irányuló tengeri forgalom előtt amely a kőolajtól eltekintve az izraeli behozatalnak csak nyolc százalékát bonyolítja le. Az izraeli kormány azonban olyan helyzetet Idézett elő, hogy Egyiptom fénytelen volt megelőző intézkedéseket tenni egy készülő agresszió ellen, amélynek célpontjául Szíriát szemelték ki. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter hangoztatta, hogy Kairó ellenőrző intézkedései nem vonatkoznak a „kifogástalan áruszállításra", a^az nem stratégiai Jelentőségű árukra. • MIBEN KÜLÖNBÖZIK ÉS MIBEN EGYEZIK MEG A JELENLEGI ÉS AZ 1956. ÉVI HELYZET? együttműködés feltételeit. A tör. vúnyjavaslat a nemrégen jóváhagyott tézisek jogi kifejezője. A törvényjavaslat alapján a külföldi tőkerészvétel a tőkének legfeljebb 49 százaléka és legalább 25 százaléka lehet. A külföldi beruházó köteles az évi tiszta nyereségnek legalább 20 százalékát újra beruházni vagy ugyanabba a vállalatba, vagy más jugoszláv vállalatba. A külföldi tőke mozgását az állami szervek különleges bizottsága ellenőrzi. Eredménytelenül végződött 18 afrikai ország közös piaci társulási értekezlete Brüsszel (ClK) — Az Európai Gazdasági Közösséghez csatlakozó 18 afrikai ország társulását előkészítő tanács brüsszeli ülése eredménytelenül ért véget. Míg az afrikai országok küldöttségeinek élén nagyrészt az illető országok külügyminisztere vagy gazdaságügyi minisztere állott, addig a Közös Piac tagállamai részéről csak egy miniszter vett részt, mégpedig René van Elslande belga miniszter. Ilyen körülmények között kezdettől fogva világos volt, hogy az ülés nem járhat konkrét eredménnyel. Az ülésnek csak egy napirendi pontja volt, mégpedig az afrikai országokból a Közös Piac tagállamaiba behozott olajos magvak importjának a rendezése, de ebben a kérdésben sem sikerült megegyezésre jutniuk. 1956-ban Franciaország, Anglia és Izrael gondosan előkészítette a „Mousquetaire" fedőnevű agresszió tervét. A terv értelmében meg akarták dönteni az egyiptomi rendszert, amely véget mert vetni a Szuezi Csatorna Társaság uralmának az egyiptomi csatorna fölött. Egyiptomi területrésszel, a Sinai-félszigettel szándékoztak jutalmazni az izraeli kormányt azért, hogy részt vett a banditatámadásban. A Szovjetunió figyelmeztetése, a világ közvéleményének rosszallása, az amerikai imperialisták, valamint brit és francia szövetségeseik ellentétei (a Nasszer ellen alkalmazandó eszközök megválasztását illetően törtek ki) következtében teljes vereséggel végződött a kolonialista kaland. Az egyiptomi rendszer 1956 óta megszilárdult. A Szovjetunió és a szocialista országok segítsége (például az Asszuánlgát építésében) minden téren, a hoftvédelem terén is megváltoztatta az erőviszonyokat. • LEHETSÉGES-E A BÉKÉS MEGOLDÁS? A békés megoldás lehetséges. Az arab népeknek és Izrael népének egyaránt érdeke a béke megőrzése, és egyaránt ellensége az imperializmus. Csak az imperializmus remélheti, hogy a vérontás és a gyarmati uralom nehéz megpróbáltatásaiból még fel sem OCsíjdQtt népek ipari erejénelí elpusztítása hasžrtot hozhat neki. A békés megoldás tehát eleve kizárja az imperialista beavatkozás valamennyi formáját. —ap— Az Egyesült Arab Köztársaság katonai szakértői a Nílus deltájában lelőtt egyik izraeli repülőgép roncsait vizsgálják. (Telefoto — CTK — UPI)