Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-08 / 156. szám, csütörtök

Réz ég alatt Gerjedt lelkemnek kt látta valóját? Ki lát, szívem, sebes és örök jóság? (Ady Endre: Ki látott engem) ÖNARCKÉP (A Forradalom — élet ciklusból, 1982.) Hatvan A magány nem annyit Jelent, hogy az ember egyedül van — mert Szabó Gyula nincs egyedül. Idős, beteg édesanyjával él a házban; gyakran felkeresik rokonai, ismerősei és barátai. A műteremnek használt földszinti szobában kedvesen fogadja vendégeit. Házias közvetlenséggel kínálgatja őket feketekávéval, ltókával, s az egyszerű és mindennapi foglalatosság egy-egy pillanatra elfeledteti az emberrel, kivel is var. dolga. Csak később, mikor esztétikai és világnézeti kérdésekre kerül a sor, mikor az élet rejtelmeiről és műhelytitkairól esik szó, venni észre, hogy különös változás esett a házigazdán. Egyre közelebb s egyre távolabb kerül tőled. Magányának mérhetetlen messzeségéből beszél. Beszél lázasan és nyugtalanul, szinte kiáltozik, mintha önma1907. június 8-án született Budapesten. A martini, prágai ÓllOO és a Pá

rlzs

i eveCvuU ket leszámítva Losoncon élt. A katalógusok és a sajtó közölte gyér életrajzi adatokon kívül ugyan mit tudunk róla? Mit tudunk Szabó Gyuláról? A nyilvánosság grafikusként Ismerte meg, s mindig egy kicsit büszkék vagyunk rá, ha a nevét halljuk. A külföldi sajtó a mexikói grafikához hasonlította alkotásait, s nagyon jóleső érzés, szinte elégtétel számunkra, hogy ismer valakit közülünk a világ. Ismert ő ls a világot. Fiatal korában megjárta Svájcot és Franciaországot, a legutóbbi években Olaszországot, Görögországot, Törökországot, Egyiptomot, a Szovjetuniót és eljutott a Távol-Keletre — Pekingbe ls. Ifjúsága küzdelmes ifjúság volt. Festő akart lenni, s Iskolai tanulmányai után apja, a losonci lakás- és templomfeső műhelyében kezdte pályafutását. Tanult és dolgozott: 1937-ben megrendezett első kiállítása hozta meg a döntő fordulatot életében. Ez volt első sikere, s utána áll:.mi ösztöndíjjal tanulmányútra indult Párizsba. Csehszlovákiában, Magyarországon és Franciaországban rendezett kiállításai már-már ismertté tették a nevét, ötvenhétben rendezett önálló kiállítása hozta meg az Igazi sikert, és főképpen grafikái: otthon és a külföldön egyaránt. Es mégsem ismerjük az igazi Szabó Gyulát. Hiszen az eddigi kiállítások csak töredékét mutatták be annak a hatalmas életműnek, amit átfogni és felmérni a teljes Szabó Gyulát bemutató kiállítás nélkül egyszerűen lehetetlenség, s lehetetlenség még akkor is, ha otthonában és magányában keressük fel. A képek, rajzok és grafikák ezreivel zsúfolt házban is legfeljebb az alkotó intellektus lázát és magányának atmoszféráját értheti meg az ember. Az áldott és szörnyű magány. gát adná, osztogatná, s ugyanakkor magának követel, teljességgel és maradéktalanul, s szinte megrettensz tőle, mint Mózes a bibliai csipkebokor láttán, oly elviselhetetlenül nehezedik rád intellektusának, komor gyötrelmeinek és ujjongó örömeinek súlya. Ekkor veszed csak észre, hogy a magány nem is az ismerősök, barátok, emberek hiányát Jelenti. Ennek a magánynak végtelen kiterjedése, lüktető erőtere van. Centruma a magát emésztő lázas agyvelő. Dimenzió az igazság, az erkölcs és a szépség, valósága a kozmosz, az emberi történelem: az emberi és társadalmi valóság. Tizenöt évvel ezelőtt ismertem meg őt, és tizenöt évvel ezelőtt ls épp ilyen volt. Ilyen lázas és nyugtalan. Ilyen magányos. Akkor élt még az édesapja is, a lakás- és templomfestő, aki tizenkilencben a losonci direktórium tagja volt. Még emlékezetemben él az egyszerű Iparosember, szikár alakja, jóságos, meggyötört, szinte áttetsző arca, s ahogy a falra pillantok, az egyik képről ugyanaz az arc néz vissza rám. — Az édesapja? — önarckép — mondja Szabó Gyula, s csak most veszem észre az azonosságot a portré és a művész arca között, és mégis azonos az emlékezetemben őrzött Iparos és forradalmár arcával. Él, elporladt rég, és mégis él. Jelen van az önarckép ecsetvonásaiban, és a festő szenvedélyes, eleven arcában. S aztán a másik helyiségben megpillantom legújabb képét: a Virrasztókat. Sárga és halványzöld színekkel ábrázolt női alakokat. Arcuk fantasztikus vonalakban mosódik el, mely lehet fejkendő és gyászfátyol, vagy madár, és egyik sem, hanem mélységesen szomorú, hangtalanul zokogó emberi szem, mely elfoglalja tragikus egységbe komponálja és helyettesíti a nőalakok arcát. Aztán sötét, tusfekete teret látok, egy végtelenségre táruló ablakot és koponyát. És megint Vajda János jut eszembe, az elbukott forradalom és szabadságharc --nagy virrasztója, s hirtelen megértem, épp ennek az analógiának a segítségével, Szabó Gyula életének tragikumát, peszimizmusának történelmi és társadalmi gyökereit. Ez a pesszimizmus Pascal és Schopenhauer pesszimizmusával rokon kozmikussá táguló alapérzés, és mégse pesszimizmus, épp ellentéte annak: optimizmus. Az egyetlen elfogadható emberi magatartás. A héroszok és az egyszerű mindennapi emberek magatartása. Az ember tudja, hogy el kell buknia, ha nem a társadalom visszaható erőivel szemben vívott harcban esik el, akkor a természet öli meg, és mégis küzd. És ez az igazi optimizmus: Szabó Gyula, a festő és az ember optimizmusa. Szereti az önarcképet. Vásznain számtalan változatban bukkan fel ő maga, a vonalak és színek tömkelegén hirtelen, átvllágolnak arcának Ismerős vonásai, olykor megdöbbentően szokatlan kompozícióban. Az egyik képen egy középütt elhelyezett erősen színezett kvádcrből, talán kőtömbből, bámul rám jóságos, mindent értő emberi szeme. A tömb erős éllel elválasztott két lapján profilból festett arcvonásai derengenek át halvány barna színekben, és alul ez a kváder palettát és ecsetet tartó tok vonalaiba megy át, dinamikusan vllágbalendülő mozdulatba merevedve. Tagadhatatlanul önarckép ez, és mégis sokkal több annál: filozófia. Az ember megfogalmazása modern marxista felfogásban: az ember, aki a világ és természet progresszív alkotó princípiuma, a természet fejlődésének együttható tényezője. Ez az önarckép ugyanakkor esztétikai is: az ember nem ura a természetnek, de eredendően egy vele, nemcsak az ember és a világ anyagi egysége elvének értelmében, hanem a történelmi progresszivitás elvének értelmében ls: az ember felismeri a természet törvényeit, alkalmazza felismeréseit a gyakorlatban és a cselekvésben, s Igy — nem úrrá lesz a természet felett, hanem ax eredendő egységet újra és újra megbontva mindig magasabb szinten azonosul vele. Az azonosulásnak ez az objektív (tnye és szubjektív élménye a tulajdonképpeni szépség, azelapadhatatlan és örök forrás. Hirtelen érzem, hogy magányának, különös világának erőterébe jutottam, megértettem és megfogalmaztam ecsetvonásokba merevedett, dinamikus gondolatait. Rokon világ ez, rokon gondolatok és rokoni magány. Oldódik körötte és köröttem is a társtalanság és értetlenség fojtogató légköre. Csak a magány nem szűnt meg. A magány a művész vára és erőssége. Itt veti meg a lábát, és így védekezik az „Ismétlődő rémületek" ellen. Az ismétlődő rémület megint egy kép címe. Kannibál! fők, mohó szájak, vad szenvedélyektől tüzelt goinbszemek, marcangoló karmos majomkezek, és rettenetesen forgó csuklók és — csontváz: a Vanité. Szimbólumok, színek, képek, látomások és realitások rettenetes kavargása. Bombákl S mindennek közepén megint egy szem: mindent értő, véres könnyeket síró emberi szem, vagy madár. Madtft és mégis szem. Az ember szeme. Szabó Gyula szeme. Zokogó, szomorú szem. A rettenetek kellős közepén síró, mégis derűsen kék emberi szem. S végül még egy megdöbbentő, az eres, szürke márvány és a réz színeiben fénylő kép: Réz ég alatt. Két egymást tükröző parabola. Két egymást tükröző égbolt és végtelenség. Alattuk elfekvő, vereségében is hatalmas nekifeszülő emberi test. A végtelen világ és a végtelen ember, mert az ember is végtelenség. A réz és a márvány rettenetesen közömbös színei borítják el a kép felületét. A kozmosz fagyos közömbösségével kell megküzdenie az embernek. Az égboltot Igazi rézlemezbői varázsolta oda a festő. Az ikonok merevségével, az eres márvány tompa színeivel és a viszszavert vidám fény Jeges közömbösségével fejezte ki az ember világgá feszülő magányát. A művész és az alkotó magányát. Elnézem a szobába zsúfolt képek sokaságát. Itt van, itt torlódik az egész életmű, félreértve, vagy meg se értve, mert nem volt rá alkalom, hogy bár. kl megértse belső logikáját. A huszonötezer éves múltra viszszatekintő képzőművészet műhelyéből merített alkotója, az altamírl barlangrajzoktól napjainkig minden irány, minden iskola hatását érezni rajta, hogy előre és visszafutőan egyedülálló, páratlan szintézisbe olvadjon a sok hatfe. Itt a mű, és Itt van alkotója, a lázas, örökké nyugtalan, örökké kereső Intellektus. Itt, a losonci ház falai között. Magány és fáradtság nyűgözi, s a képek, önnön lelke alkotásai szinte kozmikus közömbösséggel merednek rá a falakról. BABI TIBOR Új könyvek A budapesti Kossuth Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban az alábbi művek jelentek meg: VADÁSZ FERENC: A nagy optimista Érdeklődéssel és izgalommal vesszük kezünkbe Vadász Ferenc könyvét, melyben egy forradalmár életével, küzdelmeivel ismerkedhet meg az olvasó. Szögesdróttal és fegyveres őrökkel körülvett internálótáborban játszódik le az esemény, itt mondja el társainak Sollner József az igazát. Forradalomról, küzdelemről, megpróbáltatásokról beszélt, s ezeket a vallomásokat adja most tovább könyvében a szerző. MAHMUT MAKAL: Allah árnyékában Egy fiatal török tanító megrázó vallomása a kötet, melyben az anatóliai falvak tragikus helyzetét írja le. Szinte nehezünkre esik elhinni, hogy századunkban, a civilizáció és a tudomány legmagasabbrendű vívmányainak korában, nem messze tőlünk, az emberek szinte középkori elmaradottságban és szellemi sötétségben élnek. A babona és tudatlanság elleni szívós harcban nagy szolgálatot jelent ez a mű, melyet azóta a világ számos nyelvére lefordítottak. KONCSEK LÁSZLÓ: Az Oderától a Genfi-tóig Néhány esztendős németországi tartózkodásnak, sok utazásnak és élménynek, meghitt beszélgetésnek és mély problémáknak forrásából táplálkozik ez a könyv. A szerző, aki Jó ismerője a két Németországot foglalkoztató problémáknak, útinaplójában — a múltra támaszkodva — a ma izgató kérdéseire keresi a választ. HERMANN ISTVÁN: A polgári dekadencia problémái A mai polgári világ legszembeötlőbb társadalmi és művészeti jelenségeit tárgyalja a könyv. Szerzője első kísérletnek tartja a polgári társadalom hagyományos kategóriáinak és születő új tendenciáinak elemzését. Az új jelenségek közül behatóan foglalkozik az elidegenedés! folyamatokkal és más, a polgári világot érintő tudati jelenségekkel. Mindenekelőtt bemutatja, mennyire bonyolulttá válik a művész helyzete a modern kapitalizmusban, s kitér az avantgardizmus különböző korszaki jellemzésére is. A. M. NYEKRICS: így történt... 1941. június 22. A könyv a honvédő háborút megelőző időszak eseményeivel foglalkozik. Rávilágít azokra az okokra, melyek a háború kezdeti szakaszának sikertelenségeihez vezettek. A szerző boncolja a támadás előzményeit, a diplomáciai előkészítést és a Szovjetunió külpolitikai helyzetét. Rávilágít a személyi kultuszból eredő hibákra, melyek ugyancsak a nácik kezére játszottak. A könyv értékét csak fokozza, hogy megismerjük, milyen bonyolult helyzeten lett úrrá a szovjet nép. (_) Mai cseh képzőművészek és iparművészek A Cseh és Szlovák Képzőművészeti Alap rendezésében két kiállítás nyílt meg a napokban. A múlt héten Prágában került sor a szlovákiai képzőművészek műveinek eladással kapcsolatos bemutatására. A bratislavai Dlelo tágas, modern elárusító termében meg e hó közepéig sorakoznak föl a cseh és morva festők, grafikusok, szobrászok és kerámikusok munkái. Hazánkban többször adódik alkalom arra, hogy a két testvérnép hivatalos seregszemléken, vagy egyéni tárlatokon megismerkedhessék egymás művészetével. Viszont a találkozások ebben a közvetlen formában való megnyilatkozása most valósul meg első Ízben. A nem nagy, de ügyesen válogatott anyag több mint húsz piktor, grafikus, közöttük nem egy ismert és elismert alkotó: J. Sláviček, V. V. Novák, J. Grus, M. Holý a száztornyú Prága festői szépségét foglalják városképekbe, vagy a délcseh falvak színes házsorait, a vonzó tájak panorámáját, avagy külföldi utazások élménnyé forrosult benyomásait tükrözik. Egy-egy jól komponált életkép, ízes népi típus vagy összefoglaló aktrajz teszi a képek sorát változatosabbá. — A festők a valóságot a költői realizmus szellemében, életteljes faueos színekkel, ittott mágikus fényekkel ragadják meg. Egy-egy vásznon szürrealista elemek is feltűnnek. Akad néhány faplasztika (L. Tichý, V. šedý). I. Hluch jól stilizált, dekoratív rézdon^orftásokkal szerepel. A ma egyre növekvő jelentőségű és fontosságú, az anyagi kultúrát gazdagító, az ember és környezetét, szebbé, meghittebbé varázsló alkalmazott művészet is jól képviselt. Néhány korszerű bútordarab, sok agyagművészeti tárgy, funkciós virág- és hamutartók, tálak (Radová és Táborová) szépzománcú kerámia reliéfek (Hendrychová) töltik meg az üvegszekrényeket. Több kellemes színű testes gyertyát ís látunk, melyek külső oldalát ízlésesen fogalmazott plasztikai dísz borítja. A gyertya rendeltetése, hogy intim fényt áraszszon. Viszont ha meggyújtjuk n ezeket a viaszkompozíciókat, ||| menthetetlenül elolvad, megsemmisül a legjobban válasz- 191 tott dekoratív motívum is. Néhány kötet művészeti, el- VI méleti mű és biográfia dicséri a cseh könyvművészetet. í BÁRKÁNY JENÖNÉ ^