Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-30 / 178. szám, péntek

A kormány időszerű problémákról tanácskozott (ČTK) — A kormány e héten közszükségleti iparunk korsze­rűsítésének lehetőségeiről s a fejlesztési ágazatokban szüksé­ges beruházások finanszírozásá­ról tárgyalt. A kormány a tárgysorozat említett pontjának megvitatása után jóváhagyta az Állami Pénz­ügyi, Ár és Bérbizottság javas­latát, melynek értelmében az il­letékes vállalatoknak s nemzeti bizottságoknak minden módon gondoskodniuk kell azokról a dolgozókról, á-kiket nem kifize­tődő üzemek felszámolása utári más munkahelyen kell elhelyez­ni. Mivel gyakoriak a jelentős károkat okozó tűzvészek a kor­mány kikérte az ezzel kapcso­latos vizsgálatok alapján a Bel­ügyminisztérium és a főügyész­ség véleményezését. Megdöb­bentő az a tény, hogy általában figyelmen kívül hagyják a tűz­biztonsági intézkedéseket, ez pedig az üzemekben felelős tűz­biztonsági szervek rovására ír­ható. A kormány ezt követve meg­vitatta a lakosság által az álla­mi és gazdasági szervek ellen 1966-ban benyújtott panaszokról tájékoztató beszámolót, mely­nek alapján meghagyta az ille­tékes minisztereknek, hogy a kifogásolt hibákból, fogyatékos­ságokból konkrét következteté­seket levonva tegyék meg a pa­naszok okai megszüntetéséhez vezető lépéseket. Befejeződött az írókongresszus Tegnap a kongresszus utolsó napján a délelőtti órákban még néhány vitafelszólalás hangzott el az alkotómunka egyes kér­déseiről. Ezt követően a szövet­ség új alapszabályzat-tervezetét vitatták meg, továbbá meghall­gatták a kongresszusi bizottsá­gok |eientését. A kongresszus tudomásul vette az ellenőrző bi­zottság jelentését s elfogadta a régi vezetőség lemondását. Ezek után a választó bizottság beszá­molójára került sor, majd — a délutáni ülés folyamán — titkos szavazással megválasztották az új vezetőséget. Szután a határo­zat elfogadására került sor. S ezzel háromnapos tanácskozás után a kongresszus befejezte munkáját A kongresszus lefolyásával hadd jegyezzünk meg annyit: Bár voltak törekvések, melyek szubjektív és egyoldalú szem­pontok érvényesítésével befo­lyásolni akarták a kongresszus munkáját, s az alkotás szabad­sága és az alkotómunka jobb feltételei biztosítása ürügyén „különvéleményükkel" kétség­be vonták a kulturális politika helyességét, eltekintve ezektől a kísérletektől, a kongresszus jobbára teljesítette küldetését. A háromnapos tanácskozással kapcsolatban még azt mondhat­juk, az- elkövetkezendő Időszak­ra vár a feladat, hogy az alko­tó munka sikerét az írók továb­bi rangos művekkel bizonyítsák. -dz— A IV. írókongresszus levele a CSKP Központi Bizottságához Befejezéshez közeledik az ENSZ-közgyíílés közel-keleti általános vitája (CTK) — A csehszlovákiai írók IV. kongresszusukról levél­ben üdvözölték Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságát. A levélben hangsú­lyozták. hogy a műszaki-tudo­mányos forradalom közepette az irodalomnak s a kultúrának rendkívül fontos szerepet kell betöltenie. Az írószövetség ezért mindennapi tevékenységében ál­landóan szem előtt tartja, mi­lyenek az írók lehetőségei, mi­lyen felelősség tudatában kell alkotni abban a társadalmi rendszerben, amelynek elsőren­dű célja az ember szabadságá­nak konkrét biztosítása. A levél többek között a sze­mélyi kultusz idején oly káros hatású torzításokra és azok mostani elítélésére utalva hangsúlyozza, hogy ez nem mi­nősíthető a rosszakarat meg­nyilvánulásának, hanem csak azt bizonyítja, hogy íróink rész­letesen akarják megismerni s feltárni mindazt, ami gátolta szocialista társadalmunk felvi­rágoztatását. Nyíltságunk a szocialista demokráciánk mind nagyobb belső erejének kifeje­zője és bizonyítéka. Ez kezes­kedik társadalmunk és művé­szetünk további sikeres felvirá­goztatásáról, — hangsúlyozza a levél befejező része. Üdvözlő távirat Antonín Novotný köztársasági elnök a Kongói Demokratikus Köztársaság államünnepe alkal­mából J. D. Mobutu altábornagy­nak, a köztársaság elnökének üdvözlő táviratot küldött. Fiatalok a Várban (ČTK) — A párt és ^ kor­mány képviselői tegnap az esti órákban a prágai vár kertjében a legjobb előmenetelű ipari ta­nulókkal, középiskolai diákok­kal és főiskolai hallgatókkal ta­lálkoztak. Antonín Novotný elvtárs, köz­társasági elnök, a CSKP Köz­ponti Bizottságának első titkára ez alkalommal csaknem 550 fia­talt és mintegy száz tanítót és tanárt látott vendégül. A meg­hívottak a tanév befejeztével politikai, kulturális és gazdasá­gi életünk képviselőivel az is­koláról, a tanulásról, életcél­jukról, terveikről és problé­máikról beszélgettek. E. Warren Prágába érkezett (ČTK) — Earl Warren, az Egyesült Államok legfelsőbb bí­róságának elnöke tegnap Ju­goszláviából Prágába érkezett. A vendéget a ruzynéi repülőté­ren dr. Jaroslav Martinié pro­fesszor, a Nemzetközi Kapcsola­tokat Ápoló Csehszlovák Társa­ság elnöke és közéletünk képvi­selői üdvözölték. Átadták rendeltetésének a Barátság gázvezetéket (Folytatás az 1. oldalról) szavakkal mondott köszönetet a Barátság gázvezeték építőinek. Beszéde végén Kortunov elv­társ a gázvezeték szimbólikus vörös zászlaját nyújtotta át František Pene elvtársnak, ha­zánk bányaipari miniszterének, aki ezt követően szintén beszé­det mondott. Nagyra értékelve a Szovjetunió önzetlen segítsé­gét, örömét fejezte ki afelett, hogy ennek egyik tanújelét, a Barátság gázvezetéket az NOSZF 50. évfordulójának esztendejé­ben adják át rendeltetésének. Ezt követően a szovjet olda­lon Leszecsko elvtárs, hazánk területén j>edig Simünek elv­társ szimbolikusan meggyújtot­ta a földgázt. A gázvezetéken át megindult a szovjet gáz áramlása hazánk területére. Évenként közel kétmilliárd köb­méter földgázt kapunk a Szov­jetunióból, és a kompresszor­állomások üzembe helyezése után ez a mennyiség megkét­szereződik. Az ünnepség után a két kor­mány küldöttsége a kerület ve­zetőinek kíséretében KoSlcére hajtatott, ahol a délutáni órák­ban részt vett a művelődés há­zában megrendezett ünnepi nagygyűlésén. —i. ges elkészítésére Irányul, hogy a CSKP Központi Bizottsága májusi plénumának határozatá­val összhangban ez a terv hoz­zájáruljon a gazdasági egyen­súly megteremtéséhez és a ter­melés hatékonyságának emelé­séhez" — hangsúlyozta B. Su­charda pénzügyminiszter. A tartalékképzés problémájá­val foglalkozva B. Sucharda ki­jelentette, hogy ezen a területen —az előbbi évekhez viszonyítva — az idén több pozitív jelenség­nek lehetünk tanúi. Külön prob­lémát jelent a mezőgazdasági géptartalékok kérdése, ugyanis egyes mezőgazdasági üzemek nem hajlandók átvenni a gépe­ket, többek közt azzal az indo­kolással, hogy azok minősége nem kielégítő. Ez a jelenség is azt bizonyítja, hogy ma már ér­vényesülnek a piaci kapcsolatok törvényei, és a gyenge minősé­gű gépet nem lehet eladni. František Tymeš képviselő, a törvénytervezet előadója felszó­lalásában elmondta, hogy az ál­lami költségvetés 1966. évi zár­számadását a Nemzetgyűlés min­den bizottságában megvitatták. A terv és költségvetési bizott­ságban az idén első ízben állt a képviselők rendelkezésére a KNEB-nek az 1966. évi zárszá­madásra vonatkozó hivatalos ál­lásfoglalása. A múlt évi gazda­sági fejlődéssel foglalkozva megállapította, hogy „ez a gaz­dasági fejlődés nemcsak az új­ratermelés területén, de dina­mikájában is megerősödött." A törvényjavailat vitájában, amely még ma is folytatódik, tegnap 3 kepviselő szólalt fel. SOMOGYI MÁTYÁS New York (ČTK) — Az ENSZ-közgyűlés közel-keleti ál­talános vitája befejezéséhez kö­zeledik, s találgatások folynak, melyik határozati javaslat sze­rezheti meg a kétharmados többséget. Eddig négy határozati ja­vaslatot terjesztettek a közgyű­lés elé. • /I szovjet határozati ja­vaslat követeli, hogy agresszór­ként bélyegezzék meg Izraelt, feltétlenül vonják ki az izraeli hadsereget a megszállt terüle tekröl, és fizessenek kártérí­tést az arab államoknak. • Az amerikai határozati ja­vaslat nem ítéli el az agresz­szórt, elsősorban Izrael és az arab országok egy harmadik fél által közvetített tárgyalását követeli. • Az albán határozati javas lat számos pontban megközelíti a szovjet javaslatot, de kihang­súlyozza az EAK abszolút szu­verenitását a Tiran-szoros és a Szuezi-csatorna fölött. • Négy el nem kötelezett or­szág határozati javaslata köve­teli, hogy az izraeli agresszor csapatai azonnal vonuljanak vissza az 1949-es fegyverszüneti vonal mögé. Bízzák meg U Thant főtitkárt, hogy az ENSZ­szervek segítségével ügyeljen fel a fegyverszüneti feltételek betartására. Felszólítja a tagál­lamokat, hogy mindenképpen támogassák 0 Thantot, U Thant pedig tegyen jelentést a köz­gyűlésnek és a Biztonsági Ta­nácsnak arról, hogyan tartja be Izrael a feltételeket. Az ENSZ közgyűlés csütörtök délelőtti ülésén El Farra jordá­niai küldött bejelentette, hogy küldöttsége fényképbizonyíté­kokat szerzett arról, hogy Iz­rael napalmot alkalmazott az arab országok ellen. A perui küldöttség vezetője több latin­amerikai küldötthöz hasonlóan azt az elvet vallotta, hogy az ENSZ nem lehet döntőbíró, vagyis nem bélyegezheti ag­resszornak Izraelt, javasolta, hogy kölcsönös izraeli—arab tárgyalások alapján kössenek békeszerződést, és nyilvánítsák Jeruzsálemet nemzetközi vá­rossá. Szaúd-Arábia és Malay­sia képviselői az arab állás­pontot támogatták, s az utóbbi rámutatott, hogy az agresszió önvédelemre hivatkozással sem mentegethető. A ciprusi küldött is vitathatatlanul agresszornak minősítette Izraelt. Eban Izraeli külügyminiszter azzal magyarázta Jeruzsálem bekebelezését, hogy ez a „lé­pés hozzájárul a békéhez és a város közepén vonuló határok eltávolításához". A közigazgatás a szoci; szolgálatában (Folytatás az 1. oldalról) jelentőségét a nemzeti bizott­ságok tevékenységének kibonta­kozása szempontjából. Kiemel­te, hogy az új közigazgatási rendtartás jelentősen hozzájá­rul a nemzeti bizottságok fel­adatainak pontos meghatározá­sához és ugyanakkor növeli ä központi államszervek felelős­ségét a nemzeti bizottságok munkájáért. Az új közigazgatási rendtartás teljes mértékbeli le­hetővé teszi az alsóbb szervek döntései elleni fellebbezést a felsőbbfokú szerveknél. Az előadó fígyelmeztett arra, hogy a törvényjavaslat lényege­sen befolyásolja a nemzeti bi­zottságok munkáját, azonbari magában hordja az elbürokra­tizálódás veszélyét. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság szerepével foglalkoz­va S. GaSparík mérnök elmond­ta, hogy az új törvénytervezet részletesebben módosítja a KNEB-nek mint a Nemzetgyűlés és a kormány ellenőrző szervé­nek szerepét. A KNEB munka­tervében levő ellenőrzési fel­adatokat, miután azokat a kor­mányban megvitatták, a Nem­zetgyűlés elnöksége hagyja jó­vá, amivel biztosítva vari a Nemzetgyűlés befolyása a KNEB tevékenységére. Ezután Josef Való képviselő, a törvénytervezet előadója tá­jékoztatta a Nemzetgyűlést a tervezetben eszközölt néhány módosításról. Hangsúlyozta, hogy a Nemzetgyűlés ellenőrző szerepének kibővítése szem­pontjából a KNEB nagyon fon­tos intézmény. A KNEB segít­ségével elmélyülhet a nemzet­gyűlési bizottságok objektív el­lenőrző tevékenysége is. A törvénytervezet vitájában Z. Gudrich képviselő az ellen­őrzési bizottságok és a nemzeti bizottságok kapcsolatával, F. Kotrba képviselő a lakosság panaszainak elintézési módjai­val, J. Bkultéty képviselő a KNEB-nek az új gazdaságirá­nyítási rendszerben betöltött szerepével, J. Šarina a népi el­lenőrzési bizottságnak a topol­Canyi járásban szerzett tapasz­talataival foglalkozott. A törvényjavaslatot a képvi­selők egyhangúlag elfogadták. Bohumil Sucharda mérnök, pénzügyminiszter expozéjában részletesen ismertette az 1966. évi pénzgazdálkodás eredmé­nyeit. 1966-ban a népgazdaság fejlődése emelkedő irányzatú volt. 1966-ban a beruházást épít­kezések tervét 101,3 százalék­ban túlteljesítettük, annak elle­nére, hogy a beruházások reali­zálása nem egyenletesen tör­tént. A múlt évben a lakosság életszínvonala továbbra is emel­kedő irányzatú volt. A személyi fogyasztás értéke 6,3 milliárd koronával, a társadalmi fo­gyasztásé pedig 1,9 milliárd koronával emelkedett. „Jelenlegi törekvésünk a 4. ötéves terv javaslatának végle­\ Befej eződtek a Gromiko—Rusk megbeszélések Washington (Č1K) — Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy Rusk ame­rikai külügyminiszter és szov­jet kollégája, Andrej Gromiko egyelőre befejezte megbeszélé­seit, és Rusk visszatért Wa­shingtonba. A következő napok­Az amerikai nyilatkozata Washington (ČTK J — Az amerikai külügyminisztérium szerdán este közölt nyilatkoza­tában leszögezte, hogy az Egye­sült Államok nem ismeri el az izraeli parlament egyoldalú lé­pését, amellyel megváltoztatta a jeruzsálemi zarándokhelyek státusát. A nyilatkozat Johnson elnök Június 19-i nyilatkozatára és a Fehér Ház állásfoglalásá­ra hivatkozik, s hangoztatja, hogy az amerikai álláspontot több alkalommal világosan ki­fejtették és eljuttatták az érde­kelt államok képviselőihez. Tiltakozások Jeruzsálem izraeli bekebelezése ellen Párizsi hivatalos források szerint a francia kormány nem Ismeri el Jeruzsálem jordániai részének izraeli bekebelezését. Hivatalos személyiségek De Gaulle nyilatkozatára utal­nak, amelyben az elnök han­goztatta, hogy országa nem fo­gadja el érvényesnek katonai akciókkal elért területi válto­zásokat. A Vatikánban ls az a nézet, a római katolikus egyház nem fogadja el Jeruzsálem izraeli egyesítését. VI. Pál pápa nem régen szent városként emle­gette Jeruzsálemet, és kívána­tosnak tartotta, hogy a város nemzetközileg szavatolt külön­leges státust élvezzen. VI. Kirtllosz, a kopt ortodox egyház pátriarkája az Egyhá­zak Világtanácsához intézett üzenetében hangoztatta, hogy az izraeli kormány csak ameri­kai támogatással merte beke­belezni Jeruzsálem történelmi részét. Sztrájk Hongkongban Hongkong (ČTK) — Hong­kongban a baloldali szerveze­tek felhívására sztrájkba lép­tek a kereskedők és piaci áru­sok. Emiatt megszűnt a friss élelmiszerek szállítása ls a hongkongi piacokra. A sztrájk előestéjén az élelmiszerek ára 20 százalékkal emelkedett. A hongkongi válságos ellátá­si helyzetet a vízhiány is sú­lyosbítja. Június 29-e óta csak minden másnap négy órán ke­resztül folyik víz a városi víz­vezetékekből. ban egyes államok vezetőivel fog diplomáciai tanácskozáso­kat folytatni. Júliusban Lon­donba repül, hogy részt vegyen a CENTO-tanácskozáson. Izrael tovább akar hódítani A hadsereget gyorsan át kell szervezni s felkészíteni továb­bi harcra — jelentette ki az izraeli parlamentben Jigal Ál­lon munkaügyi miniszter. Ezt azzal próbálta indokolni, hogy az EAK új fegyvereket kap. Be­ismerte, hogy az izraeli táma­dás tartósan kihat a gazdasá­gi életre, s ezt a lakosság síny­li meg. Kijelentette, hogy a há­ború nem tekinthető befejezett­nek. Csehszlovák—magyar gazdasági megállapodás Budapest (ČTK) — Csütörtö­kön írta alá a budapesti Or­szágház épületében Oldftch Cerník csehszlovák kormányel­nök-helyettes és dr. Ajtai Mik­lós, az MNK kormányelnökének helyettese a csehszlovák—ma­gyar gazdasági és tudományos­műszaki együttműködési bizott­ság VI. ülésszakának jegyző­könyvét. A tárgyaló felek június 27— 29-én értékelték a két ország gazdasági kapcsolatait, és meg­állapították, hogy az utóbbi években a legfontosabb ipar­ágakban és az árucsere-forga­lomban a kapcsolatok kibővül­tek és elmélyültek. A bizottság elhatározta, hogy az új gaz­daságirányítási rendszer igé­nyének megfelelően meggyor­sítják az együttműködés új módszerelnek mielőbbi beveze­tését szorgalmazó előkészülete­ket. Robbanás a Vörös téren Moszkva (ČTK) — A tegnapi moszkvai esti lapok magyará­zatot adtak arra az esemény­re, amely szerdán este lázba hozta a szovjet főváros lakos­ságát. Szerdán este Vilnius litván fővárosból Moszkvába érkezett N. M. Krlszenko nyugdíjas, aki házi gyártmányú gránátot ho­zott poggyászában. Ezzel csa­vargott egész nap a fővárosban. Este hét óra tájban a Vörös térre ért, s itt a gránát felrob­bant. Kriszenko életét vesztet­te, közelében többen súlyos és könnyebb sérülést szenvedtek. A nyomozás kiderítette, hogy a 67 éves nyugdíjas félművelt ember volt, aki egyszer már bí­róság előtt állott, mert borot­vával támadt feleségére és fiá- \ ra. Később agyérelmeszesedés­sel kórházban feküdt. A sérülteket kórházban ápol­ják.

Next

/
Thumbnails
Contents