Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-27 / 175. szám, kedd

Távlatok és problémák a rozsnyói járás fejlődésében Az Új Szónak nyilatkozik: ALEXANDER DUBOVSKÝ, a JNB alelnöke A rozsnyói járás a kelet-szlovákiai kerület legkisebb járá­sai közé tartozik, 1819 négyzetkilométer területén jelenleg közel nyolcszázhúszezer lakos él. Viszont politikai és gazda­sági szempontból az elsők közé sorolható. Amint ismeretes, jelentős bánya-, kohó-, vegyi- és közszükségleti iparral ren­delkezik. Turistaforgalma is jelentős. Dél felől, Magyarország irányá­ból a járáson, valamint szék­helyén halad át az ország tu­ristaforgalmának egyik fontos útszakasza. Ezenkívül számat­tevő látogatottságnak örvendő, történelmi és természeti neve­zetességekkel dicsekedhet, mint a dobsinai jégbarlang, a doml­cal és gombaszögi cseppkőbar­Lang, a krasznahorkai vár és mauzóleum, a murányi vár, a betléri kastély és mások. Járásunk, tekintettel gazdag nyersanyagforrásaira, már rég­óta ipari jellegű, aminek követ­keztében munkásosztálya ls ér­demleges múlttal rendelkezik. Már a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom idején acélo­sodott, majd a burzsoá köztár­saság és a Horthy-rendszer idején harcos tevékenységével hívta magára a figyelmet s ma, a szocializmus építésének Idő­szakában szintén jelentős részt vállal az országépítő munkából. Már a Szlovák Nemzeti Fel­kelés idején követelte a fő iparágak államosítását s a ke­let-szlovákiai kerületben a rozs­nyói járás az elsők között járt a szocialista mezőgazdaság szervezésében. Szlovákia iparosítási pro­gramja kedvezően érezteti ha­tását a járás nyersanyagforrá­sainak megfelelő ipari üzemek bővítésében, illetve újabbak lé­tesítésében. Ezek közé tartozik elsősorban a Szlovák Magnezit­művek lubeníkí és jolsvai üze­me, ahol rövidesen kialakul magnezitiparunk jelentős köz­pontja. Járásunk további fejlődésé­nek is az Itt található nyers­anyagok kihasználhatósága szabja meg az irányt. A mag­nezittermelés például az 1965­ös évhez viszonyítva 1970-ig 131 százalékkal növekszik. Ez­zel párhuzamosan emelkedik a munkalehetőségek és a foglal­koztatottak száma. A vasérc­bányáknál nem számolhatunk hasonlóan kedvező fejlődéssel néhány vasércbányánk közis­merten alacsony rentabilitása miatt. A gazdasági egyensúly megteremtése érdekében szük­ségessé vált, az adott helyzet­nek megfelelően, a járás terü­leti tagoltsága, előnytelen köz­lekedési hálózata és kihaszná­latlan munkaerőforrásának fi­gyelembe vételével megszabni a fejlődés jövőbeni irányát. Csak helyeselni tudjuk kor­mányunknak azt a határozatát, amely a felsorolt tények alap­ján Dobsina, Pelsőc, Rozsnyó városokat és környékét kevésbé fejlett vidékké minősíti s lehe­tőséget nyújt az említett kör­zetek gazdasági fejlesztésére. Ennek szellemében folynak az előkészületek a pelsőci „TAT­RASMALT", üzem felépítésére, ahol 450 új munkaalkalom nyí­lik, továbbá a gombaszögi mészkőbánya építésére, amely 340 embert foglalkoztat majd. Részben megoldódik a dobsi­nai körzet problémája egy új fémfeldolgozó üzem felépítésé­vel a járási iparvállalat kere­tében. A járási székhely, Rozsnyó város problémája még nem nyert végleges megoldást. Itt, eltekintve a városfejlesztés sokrétű feladataitól, meg kell oldanunk a nők és a csökken­tett munkaképességgel bíró sze­mélyek foglalkoztatásának kér­dését. Az említett feladatokon kívül konkrét programot állítottunk fel a társadalmi szükségleteket kielégítő Intézmények létesíté­sére és a lakosság életszínvo­nalának emelésére. A lakásépítkezés területén, az 1967—70-es évek folyamán több mint 1700 lakásegység fel­építésére kerül sor, főleg az ipari központokban és a köz­ponti fekvésű községekben. Rendkívüli figyelmet fordí­tunk az ivóvízellátás megoldá­sára, további vízvezetékek épí­tésével. Míg 1945-ben a járás lakosságának tíz százaléka kap ta a vizet a vízvezeték-háló­zatból, jelenleg már harminc­egy százaléka. Tekintettel a já­rás nagy területi tagoltságára, a lakosság 55—60 százaléka kapcsolható rá a csoportos víz­vezetékekre. Ezért a vízellátás kérdését ú. n. helyi jellegű, kis vízvezetékek útján oldjuk meg, elsősorban a falufejlesz­tési akciók keretén belül, tár­sadalmi munkával. Az elmúlt hat esztendő alatt tizenhárom ilyen helyi jellegű vízvezeték­hálózatot építettünk a járásban amelyek hossza meghaladja a 20 ezer métert, értékük közel ötmillió korona, s több mint kétezer lakost látnak el kifo­gástalan ivóvízzel. Elég jelentős feladat hárul ránk az iskolák építése terén. 1970-ig a terv szerint kilenc­venhét osztályt adunk át ren­deltetésének és megkezdjük to­vábbi negyvennégy osztály épí­tését, számolunk egy modern mezőgazdasági technikum fel­építésével ts. Szükségét láttuk egy járási kórház és poliklinika felépíté­sének, amire 1969-ben kerül sor. Ezenkívül létesítünk egy egészségügyi központot. A szolgáltatások javítása ér­dekében a járás minden na­gyobb központi községében, a helyi szükségletektől függő szolgáltatási pavilonokat létesí­tünk. A Sajó folyó járásunk terü­letén több helyen rendszeresen gpndot okoz, ezért tervbe vet­tük medrének szabályozását, legalább a legkritikusabb sza­kaszokon. Járásunknak, a turistaforga­lommal kapcsolatos sajátos adottságaira való tekintettel, fokozott figyelemmel kísérjük az ebből adódó feladatokat és folyamatosan megvalósítjuk azokat. A dobsinai jégbarlang mellett felépítünk egy modern szállodát és hozzálátunk a De­dinky mellett tervezett üdülő­központ építéséhez is. Intézke­déseket teszünk arra vonatko­zólag, hogy járásunk újabban feltárt cseppkőbarlangjai mi előbb megnyithassák kapuikax a látogatók - előtt. Amint látható, aránylag gaz­dag programot képez mindaz, ami járásunk fejlesztésében megvalósításra vár. Habár nem öleli fel a rozsnyói járás va­lamennyi szükségletét és le­hetőségét, a kitűzött célok el­érésére mindannyiunktól tenni­akarást, sikeres összefogást igényel... j-ik.j PÁLYATÉVESZTETTEK A pályaválasztás az ember egész életére kihat A szerencsés pályaválasztás személyi boldogságot, míg az elhibázott pályaválasztás örökös hiányérzetet, személyi tragé­diát eredményezhet — állítják a pszichológusok. Persze, nem minden elhibá­zott pályaválasztás jár súlyos következményekkel. De hatása mindenképpen káros. Mégpedig nemcsak az egyén, hanem a társadalom számára is. Az az ember, aki a számára legmeg­felelőbb munkát végzi, öröm­mel dolgozik. S természetesen, többre képes, mint az, aki ugyanazt a feladatot csupán kényszerből látja el. Az utóbbi­nak ugyanolyan teljesítmény elérésére nagyobb erőkifejtésre van szüksége. Éppen ezért az ilyen ember örökös hátrányban áll a számára legalkalma­sabb pályán működő egyénnel szemben. A leggyakrabban ez az oka annak, hogy sokan hűt­lenné válnak eredeti foglalko­zásukhoz. Az lenné tehát eszményi, ha mindenki azt a munkát végez­hetné, amit szeret, amire rá­termett. Ha mindenki „szenve­déllyel" végezné munkáját. A szó szoros értelmében ez ter­mészetesen elképzelhetetlen. Általában azonban megvalósít­ható, hiszen mindenki bizonyos dolgokhoz kisebb, más dolgok­hoz viszont nagyobb adottság­gal rendelkezik. (Egyáltalán nem valószínű, hogy egy kitű­nő vegyész kitűnő építész len­ne, ha történetesen építészetet tanult volna. Vagy fordítva!) Tehát lehetőleg mindenkinek rátermettsége szerint kellene életpályát választania. B. Z. géplakatos. Szakmájá­ban alig éri el az átlagszínvo­nalat. Nem ls szívesen beszél munkájáról. Szenvedélyes rá­dióamatőr. Minden érdekli, ami a rádiózással kapcsolatos. — Ha újból fiatal lehetnék, a rá­diótechnikát választanám élet­pályául, és boldog lennék — mondogatja. Nem rajta múlott, hogy lakatos lett... S. St. ere­deti szakmáját tekintve rönt­genkezelő. Jelenleg levelező hallgatóként jogot tanul, hogy azt a munkát végezhesse, amit szeretne... B. J. gépipari tech­nikumot végzett, de minden szabad idejét a fényképezésnek szenteli... D. F. negyedikes korában hagyta ott az építésze­ti főiskolát, mert amit ott ta­nultak, nem találta érdekes­nek. Lakásában három akvá­rium ls található; rovargyűjte­ményeit mindenki megcsodálja. Eredetileg biológus szeretett volna lenni. Ma fizikai munkát végez. Mennyivel boldogabbak lehet­nének ezek az emberek, ha mindennapi munkájukat szeret­nék Ilyen szenvedéllyel. S ter­mészetesen ez a társadalomnak is hasznára válna. Ugyanezt a problémát fejte­getve, Balogh P. Imre a Sza­bad Földművesben a követke­zőket Irta: „Három ember me­zőgazdasági technikumban szer­zett képesítéssel elmebetegeket ápol... Miért volt szükség rá, hogy ez a három ember előbb a szántás-vetés tudományát sa­játítsa el? Miért kell most éjt nappallá téve görnyedniük a könyvek felett, hogy foglalko­zásukhoz mért képesítést sze­rezzenek?... Ki áll a helyük­be arra a posztra, ahová nekik, mint mezőgazdasági szakembe­reknek kellett volna állniuk?" A tanulóifjúságot mind az Is­kolának, mind a szülőknek he­lyesen kell irányítaniuk a dön­tő elhatározás előtt. Helytelen, ha a szülők mindenáron rábe­szélik gyermeküket bizonyos pályára még akkor is, ha annak nincs hozzá kedve, adottsága. Káros gyakorlat az ls, ha va­lamely fiatal azt a pályát vá­lasztja, amit barátja, csak azért, hogy ne kelljen tőle megválnia. Az iskolákon első­sorban a „pályaválasztási bi­zottságoknak" kell az ifjúsá­got a helyes Irányba terelniük — természetesen, az állami ér­dekek, illetve az egyes járások tervének figyelembevételével, hiszen a társadalomnak minden foglalkozási ágba megfeleld számú szakembert kell biztosí­tania. Hová jutnánk, ha példá­ul mindenki cukrász akarna lenni? Egy iskolában huszonöt lányból huszonegy fodrászatot akart tanulni. Hasonló a hely­zet némely egyetemmel ls — például az orvosira aránytala­nul sok fiatal jelentkezik. Ugyanakkor kevésbé népszerű főleg a műegyetem. Ezért a pályaválasztás bizo­nyos tekintetben mindig prob­lematikus marad. Ennek elle­nére az adott lehetőségek ma­ximális kihasználásával és az Ifjúság kellő irányításával el­érhetjük, hogy a jövőben egyre kevesebb legyen a „pályaté­vesztett". FULOP IMRE BÖRZEKÉS Kulcs nyikorgott o zárban. Az ajtó fel­tárult. A küszöbön, a ho-ldfényben Mária. Hálóingben, mezítláb. Pillanatig állt, mintha nem akarna hinni a szemének, és azt suttogta: — András . . . Andrej... röpült a nya­kába. — Csendesen ... - lehelte a férfi, mi­közben megölelte. — Tudtam ... >- susogott az asszony. A hangján érezni lehetett, hogy sírással küszködik. — Tudtam ... Kibontakozott a férfi karjából, befelé indultak. — Ne gyújts lámpát — mondta a férfi. ­Tegyél valamit előbb az ablakra . .. Az ajtó halk nesszel bezárult. II. Belépett és megállt az ajtó mellett. Félhomály volt. A holdvilág beözön­lött az ablakon. Hideg fénye hosszúkás, teresztalakú árnyékot vetett a padlóra az üvegkockák szerint. A asszony kulcsra zárta az ajtó*. A re­teszt is rátolta. A tűz kialudt már, de a szo-ba még nem hűlt ki egészen. Meghitt, otthonias levegőjéből az asszony illatát érezte, és a rég elfogyasztott vacsora szagát. „Pap­rikáskrumpli..." az étel íze a szójá­ba futott. Nagyot nyeli «- nem tudta fe­gyelmezni magát —, hangosan. — Mindjárt, kedves . .. Az aszony suttogását lágy simogatás­ként érezte. Alakja sejtelmes sziluettnek látszott. Bő, fehér vászonhálóinge csak a combja közepéig takarta, s ahogy sür­gött-forgott, libegett utána. Mezítelen talpa halkan surrant a padlón. Az ágy fölé hajolt, aztán a mosdóhoz perdült. Törülközőt kapott le róla, karjára dobta, a következő pillanatban már az asztalon matatott. — Mindjárt... - susogta ismét. — A lepedőt akartam, de... — nem fejezte be. Tenyerét néhányszor az asztal lapjá­hoz érintette - valahová ide tettem a gombostűt — bosszankodott. Végre rá­akadt a tűcsomóra, ujja közé csípett né­hányat és az ablakhoz lépett. Ö nem mozdult az ajtó mellől. Tekin­tete az asszonyra tapadt, nézte, ahogy felágaskodik a holdfényben az ablakhoz, s valósággal érezte bőrén az asszony iz­mos ruganyos testének melegét. Komor vonásai megenyhültek. Fellélegzett. Sötét lett. Az asszony sietős léptei hallatszottak, és a csöndes motozása. Gyufa zörrent, lámpaüveg csikordult, aztán sercenés, a kanóc lángra kapott, vibráló világosság árad*, füst szállt a mennyezet felé. Az asszony lejjebb csavarta a lámpabelet, egészen kicsi fényűre, s helyére illesz­tette az üveget. A láng megnyugodott, nem is füstölt tovább. Az asszony elengedte a lámpát és felé fordult, ő pedig halkan azt mondta: — Megjöttem... — a hangja rekedt volt, idegennek érezte, és megköszörül­te a torkát. Az asszony nem felelt. Odalépett hoz­zá, szorosan eléje állt, úgy nézte figyel­mesen, akár leltárt készítene a férfi arcá­ról, s ívelt szemöldöke aggodalmasan összerándult. Fölemelte a karját, keze gyöngéd, becéző mozdulattal a gyűrött kabát gallérján pihent. Kérdéseket lá­tott az asszony tekintetében, meg szo­rongást, és szerette volna megnyugtatni. Mosolyt kényszerített az arcára. — Nem hiszed? Az asszony csak nézte, mintha örökre emléketezébe akarná vésni vonásait, a mélyen barázdált homlokot, s sötét kari­kákat a szeme körül, a borosták mögé búvó keserűárkos szájszögletet. Fürkészte minden rezzenését, és a szeme megfénye­sedett. — Ondrej... - a torka elszorult, nem tudta folytatni. Szemét a hálóing kurtá­ra szabott ujjához törölte és amikor is­mét a férfira emelte pillantását, — a tö­rődött arcon nyoma sem látszott az iménti mosolynak, — felsóhajtott: - Ké­szítek . •. A tűzhelyhez ment, leguggolt mellé, a tűzhely alóli ládából fát válogatott a be­gyújtáshoz, és nem értette miért érzi olyan távolinak, messzelevőnek a férfit, amikor pedig itt van. Szerette volna újra érezni, hogy „tele a szoba" a férfival; hogy a lakás otthonná varázslódik tőle. Várta a jöttét, és most itt áll az ajtó mel­lett, akár idegen lenne, Kupacba hal­mozta a fa apraját, és a férfihoz szaladt. „Baj van?" — akarta kérdezni, de ahogy közelről az arcába pillantott, bu­tának, egyszersmind értelmetlennek érez­te a kérdés 4. Magától értetődőnek tűnt, hogy ilyen. Persze, hogy baj van. És per­sze, hogy ilyen... Tenyerével végigsi­mított a szakállas arcon, megcsókolta és en-nyit mondott csupán: — Vetkezz addig . 6. Visszalépett a tűzhelyhez. Lekuporo­dom a tüzet rakni. A férfi lassú mozdulatokkal levetette kabátját, s egy szék támlájára kanyarí­totta. „Húsz négyzetméter nyugalom .. .* - gondoha, és újra körülnézett a szobá­ban. Minden úgy volt, ahogy emlékezeté, ben élt. A tűzhely szélére hozott lábas­ban a maradék étel, odébb a mosdó, o tálban víz a reggeli mosdáshoz készítve, középen az asztal, újságpapíron hajtűk, csatok, az ágy lábánál szék az asszony ruháival. A megszokás nyugalmá* és vál­tozatlanságát érezte belőlük, és felsóhaj­tott. „Húsz négyzetméter békesség .. Sajnálta, hogy perceken belül megbom­lik a békesség, szertefoszlik a nyugalomj mert megjött. Látni az asszonyon: meg­nyugvásra vágyik. Ö pedig menthetetle­nül a nyugtalanságot hozza magával, az idegességet, a bizonytalanságot. Agyán átvillant a tépelődő gondolat. Mielőtt nekivágott az útnak, úgy rágta, mint szú a fát: „Dőreség Szolnokra ... Nyugat fe­lé, vagy északnak... Arra inkább le­het ..." - a többiek is ezt mondták. Min­denki azt mondta, akivel beszélt, és csak az első kilométerek után nyugodo-tt meg végleg az elhatározásában. Szolnokra, mert ott várják. Szolnokra, keresztül a román király hordáin. Szolnokra, át a tiszti bandákon. Szolnokra, mert testének, lelkének a fele ott maradt. Ogy érezte, nem lehe' más útja. „Szolnokra..." Tekintete megakadt az asztalon az új­ságon. Megismerte: „Érdekes újság". Ki­hajtva hevert, rajta hajtűk, fésű, csatok; s a lap alján a kép. Barna volt, mint az egész újság, és szubjektivitásában kö­nyörtelenül tárgyilagos: meztelen tetem — Szamuely Tibor. Elnézte kicsit a fotót, a halott vonásai most is ismerősnek tűn­tek és valahogy mégis ismeretlennek. Nem Tibor, csak egy halott volt. FOLYTATJUK 1967 VI. ;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents