Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-24 / 172. szám, szombat

JÓMODORÚ VAGYOK Divatba jöttek és népszerűek lettek a tesztek. Aki eietleg még nem tudná, az idegen szakkifejezés pszicho­ógiai vizsgálatot — képesség, tehetség, intelligencia-, vagy egyéb tulajdonságvizsgálatot — jelent. Az ember válaszol bizonyos kérdésekre, válaszaira pontokat kap, összeadja őket és elolvassa a számukhoz tartozó ered­ményt. Így aránylag egyszerűen megtudja, hogy értel­mes-e, szereti-e a nőket, alkalmas-e a családalapításra, és képes-e házastársi hűtlenségre. De jeleletet kaphat egyéb kérdésekre ts: vérengző természetű-e, tudna-e in­tim kapcsolatot kötni valakivel nyolcvan méterre a ten­ger vize alatt, van-e esélye arra, hogy oroszlánvadász legyen A tesztek Ítéletei egyértelműek és megfellebbezhetetle­nek. Ha az önvizsgálat eredménye érzésünk szerint mégis feltűnően messze járna a valóságtól, bizonyára valamelyik kérdés megválaszolásánál tévedtünk, s vég­eredményül hibás pontszámot kaptunk. Ilyenkor ajánla­tos jokozott figyelemmel, még egyszer átnézni a kérdé­seket, és a hibás válaszokat kiiavítani, hogy teljesen objektív eredményt kapjunk. lómagam arra voltam kíváncsi, hogy udvarias, jól ne­velt ember vagyok-e? Sorra megválaszoltam az erre vo­natkozó teszt kérdéseit. Egyszerűek voltak, a válaszok­kal nem volt különösebb nehézségem. A „Ha vendéget vár, csöngetésre szokott meztéláb ajtót nyitni?" hang­zású kérdés ugyan kissé elgondolkoztatott, de rövid ha­bozás után határozott nemmel feleltem rá, és három pon­tot kaptam. Ha Igennel felelek, ötöt kapok. „Szokott nyershúst rágni hajnalban?" — ez a kérdés már hosz­szabb töprengésre késztetett. Nyers húst nem eszem, ha csak nem számítom ide a felvágottakat. Bár ebben az esetben a „nyers hús" kifejezés valószínűleg a vadálla­tok és a tüzet nem ismerő ősember eledelét jelenti. Vé­gül úgy döntöttem, hogy hajnalban sem nyers marha­húst, sem felvágottat nem eszem, tehát a felelet csak nem lehet. Két pontot kaptam. Ha igennel felelek, je­lezve, hogy alkalomadtán fogyasztok nyers húst hajnal­ban, hat pontot kapok. Az összes kérdések megválaszo­lása után összeadtam a pontokat és őszinte megdöbbe­néssel olvastam az eredményt: JÓMODORÚ VAGYOK „Az Önben élő állati szenvedélyek, melyekkel való re­ménytelen küzdelmében felőrlődik egész élete, sosem engedik meg, hogy igazán udvarias és jól nevelt legyen. Ne higyjen azon eseteknek, amikor a villamoson valaki keményen oldalba lökte, és Ön minden erejét megfeszít­ve, fogcsikorgatva nyugalmat erőltetett magára és azt mondta: pardon. A látszat csal, Ön becsapta önmagát, mert Önben egy gúzsba kötött tigris lakik, aki legszí­vesebben nekiugorna az emberiség torkának." Az eredmény nemcsak lesújtott, de el ts keserített. Honnan sejthettem volna, hogy bennem egy tigris lakik? Ilyen szégyent. Lopva körülnéztem a kávéházban, ahol egy fekete mellett üldögéltem, nem figyel-e valaki tág­ranyílt, rémült szemmel, de az emberek láthatólag nem törődtek tigris lelkületemmel, vagy talán .. rosszul vá­laszoltam meg a kérdéseket? Újból átvizsgáltam mind a huszonkettőt, valószínűleg itt lesz a hiba. Néhány kérdésre valóban elhamarkodot­tan és felelőtlenül válaszoltam. A kérdésre: „Vakarta már társaságban jobb kézzel a bal fülét?" a feleletet hosszas latolgatás után Igenre javítottam át, azzal az elgondolással, hogy a dolog öntudatlanul is megtörtén­hetett, s így az előbbi öt pont helyett mindössze egy pontot kaptam. Ugyancsak kijavítottam a „Ha valaki megharapná Önt, visszaharapná?" kérdésre adott nemet, Igenre. Mert ott vannak az emberi pajkosságok és ked­veskedések, amikor néha fátszadozva egymás fülét ha­rapdáljuk, minden ellenséges szándék nélkül. Egyszó­val, Igen, visszaharapnám... A pontok összegezése után kíváncsian olvastam az új eredményt: JÓMODORÚ VAGYOK (3) f „Az Ön gerinctelen és sunyi jelleme, s a gyávaságra valló, nagyfokú hajlamossága lehetetlenné teszi, hogy őszintén udvarias legyen. Ön csak számító és hízelgő tud lenni, magatartásának alapja a képmutatás. S ha valakinek a lábára lép, és utána bocsánatkérően azt mondja, pardon, ezt nem jólneveltségböl mondja, hanem azért, mert fél, hogy a következő pillanatban kap egy hatalmas pofont. Egyszóval: az Ön udvariassága, képle­tesen mondva, egy sakál fólneveltségével azonos." Ez az ítélet sem elégítette ki becsvágyamat, még egy­szer elolvastam a kérdéseket és megállapítottam, hogy több esetben még mindig elhamarkodtam a válaszokat. A tévedéseket kijavítottam. Megváltoztattam a „Szokta idegen emberek nyakkendőjébe fújni az orrát?", a „Volt már pizsmában éjféli misén?", és a „Szokott baltával kergetni embereket?" hangzású kérdésekre adott felele­teimet, és ezúttal kissé megnyugodva olvastam a követ­kező eredményt: „Bár Ön primitív és korlátolt egyéniség, de született jó tulajdonságai képessé teszik, hogy az udvariasság és jó modor látszatát keltse az emberekben. S ez ts valami. Sorsába nyugodjon bele, kezdetleges, mondhatnánk ál­lati természetű jó modorával nincs egyedül. A modor, melyet sajátiának mondhat, elégséges ahhoz, hogy cse­lekedeteinek az emberségesség látszatát kölcsönözze. Szégyenkeznie felesleges." Azért még ez sem volt az Igazi, éreztem, hogy ha Igyekszem, többet is elérhetek. Nagyobb objektivitást. Igazabb ítéletet. Hosszas fejtörés után, három pont el­lenében dacos Igenre változtattam a következő kérdés­re adott feleletet: „Ha az alsó fehérneműjében bolha je­lenlétét észlelt, figyelmezteti közvetlen környezetét, hogy óvakodjanak Öntől?" Most már egészen megnyugodva olvastam az ítéletet: „Ön udvarias." A legokosabb nő Ilonka, a kislányom másfél óra óta keféli az ebédlő par­kettjét. Zavar a munkámban, mert minduntalan odaüti a ke­fét az ajtóhoz, meg az asztal lábához. Beszólok neki: — Ugyan, hagyd már abbal De a feleségem leint: — Ne avatkozz a házi dol­gokba. A parkettnak olyan tisz­tának és fényesnek kell lenni, hogy enni is lehessen róla. És folyik tovább az ember­kínzás. Délben fejezik be és hal­lom, hogy már ebédre hívnak. Bemegyek az ebédlőbe s mire asztalhoz ülök, a kislányom már hozza az ebédet. De alig lépi át a szoba küszöbét, meg­csúszik a sima parketten. Na­gyot sikoltott és Ijedtében ki­ejti kezéből a levesestálat. A feleségem elsápadt és halálos rémülettel néz rám. A szemé­ből látom, hogy fél a szemre­hányástól. Megsajnálom és ér­zem, meg kell őt nyugtatnom. Közel húzódom hozzá és a ha­ját simogatva suttogom: — Te vagy a legokosabb nő a világon. — Én? — Tudtad, hogy ma tányér helyett fogjuk használni és ezért tisztára keféltétek a par­kettot. ILLÉS BERTALAN PARÁZS-DARÁZS NINCS OLYAN TÖRVÉNY, MELY ELŐÍRNA A FÉLELMET, S MÉG­IS BENNÜNK EL. • Az egyik azt mondja: Isteni a usend! A másik: Űrjit a csend! ts most az elmeklinikán keresik a középutat. ÁLLANDÓ CSALÖDÁS, LEMON­DÁS LENNE AZ ÉLET JUTALMA? • A remény is olyan, mint a hó. Saját magunk is tapossuk, és elolvad, a csatornába tolyik. akár a szennyvíz. ÁLMODJ! AZ ÁLOM NEM VALÖ SÁG, NEM ÁRTASZ VELE SENKI NEK. • Beszélj arról, ami szép volt az életetekben. A kis örömök megtisztítják feleltetek az eget. HA ÁLLANDÓAN GONDOLKODOL, ELŰZÖD A VIDÁM HANGULATOT. • Az állóvíznek nincs sodrása, a vizet kiszorító iszapot nem moshatja az ár. A FÜRDŐMESTER FÜTTYE SZE­RINT IGAZODOTT, S NAGY BUZ­GALMÁBAN NEM VETTE ÉSZRE, HOGY SZEMBE KERÜLT AZ ÁR­RAL. • Az üzletet bezárják ás ki­nyitják. De ha egyszer bezárul a lélek, nehezen nyílik ki újra. PETRÖCI BÁLINT AZ ELRETTENTŐ PÉLDA. A MŰVÉSZET ÉS AZ ÉLET A disznó ellátogatott a kiállí­tásra. A művészek sok képe kö­zött függött egy tükör. A disznó megállt a tükör előtt és elgondolkodott. — Az egyetlen jó kép — vé­gül azt mondta: úíííí, megcsó­válta a farkincáját és eltávozott. A TANULÁS SOSE KÉSŐ A kakas beadta a jelentkezé­sét a zeneművészeti iskolába. — Minek tanulnál te, hiszen úgyis jól énekelsz — kérdezte a pacsirta. — Azt én is tudom — vála­szolta önérzetesem a kakas —, de a tyúkok diplomát követel­nek. Sz. B. fordítása O CO O < «•> O O QQ O I— < o < o ca O H­< to O < „Nem vagyok elnökjelölt, de.. " Mostanában nálunk sokan azt találgatják, ki lesz a Köztársasági Párt elnökjelöltje az 1968. évi választá­sokon. Ha az ember politikusokkal társalog, nehezen is­meri ki szándékaikat. Erre a következtetésre jutottam, amikor elbeszélgettem egy köztársaságpárti politikussal, akinek a nevét elég gyakran emlegetik az utóbbi időben. — Uram, az a hír járja, hogy ön a tekintetbe jövő 1968-as elnökjelöltek egyike — fordultam hozzá — Mit szól hozzá? — Abszolút hülyeség. Éppen elég dolgom van, hogy még négy éven át szolgálhassam államom ió ügyeit, s egyáltalán nem csábít az elnöki tisztség. — Igen, de az országban már vagy húsz központban kifüggesztették: „Glotz — elnökfelölt". — Pontosan 23 központ létesült, további kettő a kö­vetkező héten nyílik meg. Szeretném megjegyezni, hogy nincs nagyon ínyemre, tiszteletre méltó követőim túl­buzgósága. Üzleti tárgyalásokon és sajtóértekezleteken nemegyszer kijelentettem, hogy engem nem érdekelnek a küszöbönálló elnökválasztások. Sajnos, nem ellenőriz­hetek mindent, amit jiolgártársaim a fejükbe vesznek. — Természetesen, uram. Egyébként jártam az ön el­nökválasztási .kampányának vezérkarában, Pennsylva­nia avenue 1750 szám alatt. — Ön nyilván az 1755. számú épületre gondol, ugye? E vezérkar telefonszáma 2-34-56. S mi a véleménye a dolgokról? — Ügy tűnik nekem, ott úgy vélik, önnek semmi kifo­gása az ellen, hogy a közeli napokban valamennyi fron­ton támadásba lendüljenek. — Nyilván tévednek. A stratégiai vonal kidolgozásáról folytatott tanácskozásunkon nemrégen megmondtam ne­kik, nem kívánom, hogy valamilyen jelöltnek tekintse­nek, s remélem, hogy óhajomat tiszteletben tartják. Megmagyaráztam nekik, csak abba egyezem bele, hogy politikai beszédeket mondjak a Köztársasági Párt tagjai előtt és az ifjú republikánusok klubjaiban. Arra ts figyel­meztettem őket, hogy nálam sokkal méltóbbak tartanak igényt a jelölésre. — Kikre gondolt? — Például Clanck kormányzóra. Arra, aki csődbe jut­tatta államát. Feltételezem, hogy ő nagyszerű jelölt len­ne. — S még kit nevezne meg? Szép szenátort. Fiatal, vonzó. Rendkívül tetszhet a nőknek, s nem gondolom, hogy tapasztalatlansága az államügyekben akadályozhatná pályafutását. — S mi a véleménye Zimmer volt alelnökről? — Zimmer alelnöksége idején sokat tett a Köztársa­sági Pártért, s lehetőséget kell adni neki, hogy az elnö­ki tisztségben is megmutassa képességett. Az, hogy a leg­utóbbi négy évben nem tudta magát beválasztattni az emberbarátok társaságába, még nem felent semmit. Egy­szerűen balszerencse üldözi. — Uram, olyan hírek keringenek, hogy az egyik je­lölt, Rubarb kormányzó „fekete bárány". — Ismerem Rubarb kormányzót, s Igen jó vélemény­nyel vagyok róla. Meggyőződésem, hogy egy férfi, akt háromszor vált el feleségétől, éppen olyan méltó jelölt lehet, mint az, aki csak egyszer nősült. Remélem, hogy az elektorok kongresszusán ezt a dolgot senki sem fog­ja felhánytorgatni. — Ügy látszik, fyi valóban sokkal Inkább izgul más felöltek, mint saját maga miatt. — Biztos lehet benne! Szavamat adtam Ray Blissnek: bárhogyan vezessem kampányomat, egyetlen republiká­nust sem fogok nyilvánosan támadni, nehogy veszélyez­tessem 1968. évi eshetőségeinket. — Ha a párt kilátástalan helyzetbe jutna, jelöltetné magát ? — Ügy gondolom, elég világosan kifejtettem állás­pontomat. Nem vágyom az elnöki székbe, de ha esetleg maga Eisenhower elnök felkérne, hogy jelöltessem ma­gam ... (Art Buchwald — New York Herald Tribúne — Washington Post) Milyen lesz az étlap 2000-ben? Mi mindent meg nem esznek az emberek! Koreában és Dél-Kínában kutyahússal táplálkoznak, Floridában csemegének tartják a csörgőkígyó húsát. A japánok mé­heket rántanak ki, Thaiföldön pedig darált vöröshaii­gyávái körített karrét tálalnak. Ám 2000-ben annak eredményeként, hogy az emberek már most nagy erő­feszítéseket tesznek egy katasztrofális következményű éhinség elhárítására, olyan étkek kerülhetnek az embe­rek asztalára, amelyek mostani elődeiknek fantaszti­kusaknak tűnhetnek: felfújt tengeri moszatból, beefsteak kőolajból, szintetikus vaj. Ilyen menű, persze, nincs mindenkinek az ínyére, da halljuk, mit mond Nevín Screamhaw professzor, a mas­sachussetsi technológiai Intézet étkezéstanl szakértője. „Hiba volna, ha valamilyen különcségnek tartanánk ezeket az étkeket. Változatosabbak, érdekesebbek, táp­lálóbbak lesznek, mint amivel most táplálkozunk." A XX. század vége felé a föld hatmilliárd lakosának eltartására mintegy 66 millió tonna emészthető fehérjét kell előállítani, vagyis háromszor annyit, mint most. Ha­sonló mértékben kell növelni a szénhidrátok és zsiradé­kok termelését is. A föld évente 1 milliárd 700 millió tonna nyersolajat ad, s egy francia olajszakértő szerint ennek a két és fél százaléka is elég lenne 22 millió tonna fehérje elő­állításához — ez a mennyiség megfelel a jelenlegi vi­lágméretű évi fehérjetermelésnek és a 2000. évi fehérje­szükséglet harmadának. A halliszt hatásosan enyhítheti a fejletlen országok fehérjehiányát. A halliszt fehérjetartalmát tekintve ve­tekszik a hússal, és felhasználható a levesfélék, a ku­koricalepény, a kenyér fehérjedúsítására. ízetlenül és szagtalanul nem vált ki ellenszenvet. Egy hamburgi kutatóintézetben halliszt, őrölt babfé­lék és vitaminok alkalmazásával óriáspontyokat akar­nak kitenyészteni. Három év alatt elérnék a 14 font át­lagsúlyt, ugyanakkor a normális víztárolóban tenyésztett ponty átlagsúlya három font. A pardui egyetemen három tudós azzal kísérletezik, hogy a kukorica adjon több aminosavat, amelyre az emberi szervezetnek a sejtek felépítéséhez van nagy szüksége. Amíg azonban az elért tudományos eredmé­nyek nem érvénysülnek a gyakori itban, nem biztosít­ható az egyensúly a lakosság szána és az élelmiszer­termelés növekedése között. (Newsweek)

Next

/
Thumbnails
Contents