Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-14 / 162. szám, szerda

r Eletszénítő színek és formák elkötelezettje ,.Hiszem, hogy közvetlen kapcsolat van a művészet és az élet, a szépség és ax igaxság, a szerelem és a halil között . . Sir Herbert Reád A

Duna utcai két magyar iskola közös épületének komoran szürkéllő homlokzata néhai derék Kunz Aladár Felleg a város felett cimű regényének régi, kopott iskoláját idézi. Amikor pedig az ormótlan nagykapun belépek a kőművesek, ácsok által előidélett purgafóriumba, önkéntelenül is a regény öreg, mogorva haláltanárát keresem az életformáló katedrákon. Majd nagy rózsaszínben játszó szürke, gyöngyfényű emlékfei-hőbe burkolva a lassú mozgású biblrcsókos, szadista hajlamú Deák tanár úr árnyalakja ront rám, aki első gimnazista koromban mindent elkövetett, hogy a rajzolást, festést, s egyben a képzőművészetet is megutáltassa velünk. Csupán néhány gazdag t úgynevezett keresztény, úri gyerekkel tett kivételt, akikhez bejáratos volt s akiknek szüleit rég elszakadt földim, Féja Géza „kurucoknak" nevezne, noha inkább a labanc név illene rájuk. S így aztán senki sem csodálkozhat azon, hogy némi szorongással kopogtattam be a a moszkvai filmfesztivál július 5-én ünnepélyes külsőségek között nyílik meg a Kreml hatezer személyt befogadó kongresszusi palotájában az Idei moszkvai filmfesztivál. A rendezőség 116 ország filmeseit hívta meg, hogy vegyenek részt alkotásaikkal a művészi szempontból ma már legjelentősebb szakmai vetélkedésben. A moszkvai fesztivál nagydíjáért tartandó rangadó verseny döntőjében csupán a nemzetközi zsűri által kiválasztott Z4 legjobb játéktilm vehet részt, más tilmek esetleg versenyen klviil indulhatnak. Moszkva, amelynek falai között ezúttal ötödször lesz filmfesztivál, ebben az esztendőben ls nagyszabású és eredeti programmal várja • világ Filmművészetének és filmiparának képviselőit. Az egész estet betöltő játékfilmek vetélkedőjén kívül, amelyaek színhelye mindvégig a kongresszusi palota lesz, külön versenyt rendeznek rövidfilmek számára a Szovjet Film Házában. További összehasonlításra 6s versengésre kerül sor a gyermek- ás Ifjúsági tilmek kategóriájában. A verseny lebonyolítását a moszkvai Úttörő Otthon vállalja magára. Ez alkalommal első ízben tüntetik majd ki különleges díjakkal a gyors ütemben fejlődő afrikai és ázsiai nemzeti államok feltörekvő filmművészetének legjobb alkotásait. Természetes, hogy valamennyi díj és kitüntető oklevél odaítélése a nemzetközi bíráló bizottság feladata. F.bben az esztendőben egyébként a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 50. évfordulója rányomja bélyegét a moszkvai filmfesztiválra is. A szovjet fővárn* nagyobb filmszínházaiban a fesztivál napjaiban sorozatosan bemutatják a vendégeknek az elmúlt fél évszázad alatt alkotott legkiemelkedőbb szovjet filmeket. Ezenkívül a forradalom városában, Leningrádban nemzetközi filmtudományi kongresszust tartanak, s ezen megfelelő elemzés ntán megállapítják, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom milyen módon és milyen mértékben befolyásolt* a világ filmművészetének fejlődését. (V. L.) Rajzterem című táblával megjelölt osztály ajtaján. A bizalom és a kíváncsiság nyíló bimbójával szemükben, felállva fogadtaik a gyerekek és magas, sudárnövésű, őszinte pillantású fiatal férfi üdvözölt: Kosik józsef, rajztanár. No meg gúnyos, elégedett mosolyával a rajzterem ablakain be-belopodzó délutáni napsugár. A kullancsként belém csimpaszkodó sötét szellemárnyak rögvest szertefoszlottak és pillanatok alatt romba dőlt a hűvös érdeklődés bűvkörében feltornyosult torlasz is, amely az érdekkör munkáját zavaró váratlan látogató elé emelkedett. — Negyvenöt perces rajzóra még a kevésnél is kevesebb, mondja Kosik tanár úr, aki azt vallja — s ebben teljesen egyet értek vele —, hogy a magyar tanulók számára is olyan feltételeket kell megteremteni a képzőművészeti nevelés terén, mint a szlovák Iskolákban, ahol a pedagógusok heti két órát szentelhetnek a nebulók képzőművészeti nevelésének vagyis olyan feltételeket, amelyek nemcsaik mint a szocialista építés gépezetének egyik kerekét készítenék fel az életre a gyerekeket, hanem egyben az életszépítő színek, formák és vonalak élvezésére, mégértésére és szeretetére ls. Ezért vállalja Kosik József, ez az ideáljait bátran védelmező harminckilenc éves rajztanár a két iskola rajzkedvelő és tehetséges diákjai érdekköreinek vezetését, természetesen saját szabad idejének és önművelődési lehetőségének rovására. L

osoncon született. A losonci gimnázium kisdiákja volt és a losonci Kiserdőbe járt pajtásaival gyöngyvirágot szedni, egészen 1945-ig. Budapesten folytatta és végezte be félbeszakadt gimnáziumi tanulmányait. Aztán egy pillanatra megállt, széttekintett az élet küszöbén. í.eg... s a fogékony ifjú lelkek számára hozzáférhetővé válik, ami a művészetekben örökérvényű és s*ép- (Prandl S. felvételei) inkább a művészi pálya vonzotta. Ám hiába volt szándék és tehetség, az anyagiak hiánya döntött. Visszatért Csehszlovákiába, tanítói képesítést nyert a bratislavai Magyar Tanítóképzőn és egy évig a csallóközi Vásárűton tanított. Majd a Komenský Egyetem pedagógiai karánaik lett a távhallgatója, hogy a képzőművészetnevelési szakot elvégezhesse s legalább így maradjon egykori s jelenlegi vágyálmának, a képző művészetnek tőszomszédságában. A személyi kultusz éveiben szerzi meg diplomáját, amikor a XIX. század orosz naturalista-realista esztétikáját léptették elő a marxizmus—leninizmus művészeti kánonává, amikor művészek nemcsak prostituálódtak, de művészileg tönkre is mentek, amikor sokan — tanárok és diákok — félretették az ecsetet és a vésőt. Kosik József egyike volt azoknak, a Nevan mester keze alatt felnőtt tehetséges diákoknak. akik lemondtak arról, hogy művészi pályára lépjenek. El megy tanítani, régi szerelmét megosztja a fiatalokkal, hogy a fogékony ifjú lelkek számára hozzáférhetővé tegye mindazt, ami a művészetekben örökérvényű és szép. Igaz, elhatározásé ban bizonyos fokig szerepet játszanak a nagyhirtelenében nyakába szakadt családi gondok is. Így lesz a Magyar Tanítóképző rajztanára, s ugyanakkor a Pedagógiai Főiskola távhallgatóit is tanítja. Az élet azonban szeszélyes rendező s nem szereti a sima felületű, aszfaltozott életutakat. ötvennyolcban megszűnik Magyar Tanítóképző és Kosik József 1965-ig a récsei szlováknyelvű alapfokú iskola tanító ja. Ezután került át a Duna ut cára, ahol a magyarnyelvű Alapfokú Iskola és az Általános Műveltséget nyújtó Középiskolán tanítja mindmáig a képző művészeti nevelést és az ábrázoló geometriát. K

örülnézek. A gyerekek szorgalmasan alkotnak. A tanár figyelemmel kí séri képzőművészeti próbálkozásaikat. A rajzterem elnyűtt és primitív berendezése szinte szégyenkezve bújik meg a falakat díszítő, színekben és ötletekben tobzódó, a tanítványok tehetségére és a tanár szaktu dására, hivatásának szereteté re, valamint türelmére valló ceruza —, fsasztellrajzok, akva reílek, szőttesek, kollázsok és linómetszetek, a minden mást háttérbe szorító gyerekalkotások árnyékában. Mennyi szépség, mennyi szellemgazdagító újdonság, amiről mi gyerekkorunkban nem is álmodtunk. És milyen rajztanár... I Egy piW lanatig varázslónak vélem, akinek a keze alatt a mosógép csavarjával és a rokkant forgatóval felszerelt rozoga asztal is sokszorosító géppé váltó zlk, amely a hatodikos apróságok és a középiskola másodikosai meg harmadikosai tün dérien bájos linómetszeteit reprodukálja. Pedig Kosik tanár úr nem varázsló. Csak igazi, csupaszív, szocialista—humanis. ta ember és jó pedagógus is egyben, aki szereti hivatását, léhát tanítványait is, imádja a művészetet, a szépet, amely, ahogyan ezt Herbert Read is mondja közvetlen kapcsolatban van az éleitel és az élet igazával. Jóllehet a rajztanár örömmel nyugtázza, hogy a gyerekek nagy része megszereti a művészeteket, melyeknek emberformáló szerepéről egy percre sem feledkezik meg, eredményeivel mégsincs megelégedve. K

özben azonban már kiürült a rajzterem. Csend ül az iskola folyosóin, s nyugvóra tért a kacérkodó nap is, amikor Kosik tanár úrral elindulunk hazafelé. Arcán, testtartásán látszik a fáradtság. S ezt nem ls tagadja, örül, a küszöbön álló vakációnak. Oj erőt akar gyűjteni, hogy ismét lelkesedhessen. Mert a tanév tíz hónapja alatt elkopik minden, még a lelkes szándék is. Az új tanév kezdetével ismét a szép meglátására és átérzésére akarja nevelni diákjait, noha Gondasszonyság baljós, sötét árnya a két iskola diszlokációs tervéneik következtében a rajzterem ajtajában ismét megjelent. Kosik tanár úr bárhol és bármikor megállja a helyét, s a helyén marad mint bátor római a pcumpel strázsán. BARSI IMRE A SZOVJETUNIÓ ÍRÓINAK ÜNNEPE A legjellemzőbben ez a cím fejezi kl a május utolsó napjaiban Moszkvában megtartott szovjet írókongresszust, amelyen 500 küldött képviselte a nagy szocialista ország hat és fél ezer főnyi írói társadalmát. A lapokban közölt híradások és a most egymás után megjelenő átfogóbb méltatások is aláhúzzák ezt az ünnepi jelleget, a kongresszus méltóságteljes lefolyását, számos érdekes írót és irodalmi kérdés megvitatásának nyugodt tónusát és légkörét. Természetesen ennek megvan a bökkenője is, hiszen eléggé hiányzott az eltérő nézetek egybevetése, a fejlődést elősegítő polémia. A többi között M. A. Solohov ls rámutatott erren felszólalásának egyik ironikus hangvételű részében, amelyben nehezményezte ezt a túlságos nyugalmat, általános békülékeny szellemet. A LITERÁRNI NOVINY 22. számában a folyóirat főszerkesztője, a neves cseh író, Jifí Sotola szintén leszögezi, hogy a kongresszuson majdnem teljesen háttérbe szorulták a megoldatlan kérdések s előtérben állt a pozitív program meghatározásának, az eddigi eredmények felmérésének, a pártos alapállás kifejezésének igénye. Ugyanakkor Solohov iróniáját kissé eltúlzottnak tartja, mert nézete szerint a szovjet írók tanácskozásából sok érdekes dolgot leszűrhetünk. Nagyon értékesnek tartja például Konsztantyin Szimonov felszólalását, aki a második világháború legsúlyosabb időszakát feldolgozó művekről és irodalmi próbálkozásokról szólva meggyőzően kifejtette annak szükségét, hogy a toll mesterei következetesen a történelmi igazságnak megfelelően irtanak. Jifí Sotola különben a kongresszus számos résztvevőjével és vendégével azonos véleményt vall abban, hogy a Szovjet írók Szövetségének és vezető szerveinek nyomatékosabban kell törődniük soraik felfrissítésével. Öva intő körülmény ugyanis, hogy ma az írószövetség tagjainak átlagos életkora messze túlhaladja az 50 esztendőt. ITT A SZINTÉZIS IDEJE? Nem vitás, hogy a csehszlovákiai irodalomban, művészetben és a kritikában az utóbbi évek az érés, a kristályosodás, a differenciálódás jegyében zajlottak le. Az irodalom és a művészet kereste az őt megillető helyet s igyekezett egybehangolni művészeti törekvéseit társadalmi küldetésével. Sok szakember véleménye szerint az útkeresésnek ez a folyamata önmagában is értéket képvisel. Ezzel a véleménnyel száll perbe Miloš Vacík a RUDE PRÁVO június 4. számában. Nem vitatja ugyan, hogy az elmúlt években számos rangos irodalmi és művészeti alkotás született és sok új fiatal tehetség tűnt fel, de nézete szerint komoly hiányosság, hogy mind ez ideig nem került sor az alkotások értékének egybevetésére, besorolásába a művészet fejlődésének áramlatába. Ez annál is inkább szükséges, mivel ez a fejlődés belsőleg ellentmondásos, eltérő nézeteket tükröz. Ez a helyzet főleg azzal magyarázható, hogy a kritika is levetette magáról az ötvenes évek uniformisát, illetve nem játssza már a döntőbíró szerepét. Csakhogy jelenleg legfeljebb egy-egy művet értékel és nehogy az „osztályozás bűnébe" essen, kerüli az összehasonlítást, az adott mű irodalmunkban és művészetünkben betöltött helyének kijelölését. Másszóval analizál, de nem szintetizál. Nem rejti véka alá ezzel kapcsolatos meggyőződését: „Ogy hiszem, itt az ideje annak, hogy a kritika bármiféle egy oldalúság kiküszöbölésére törekedve, ne igyekezzen menekülni a felelősségtől és a tévedések kockázatától a jelenlegi történés melyreliató felmérésében Maga a művészeti alkotás követeli meg a bírálat objektivizálását, az összefüggések feltárását." A NYUGATI SAJTÓ NAGY „SZENZÁCIÓJA" Hosszú hetek óta cikkeznek a nyugati polgári lapok Szvetlana Allilujeváról. Nem is csoda, finom csemege, világra szóló szenzáció ez, amely — úgy hiszik — kiválóan felhasználható a kommunizmus elleni eszmei párviadalban. Szvetlana ugyanis tudvalevőleg Sztálin lánya, aki nemrég ürügyet talált a Szovjetunió elhagyására s néhány közbeeső állomás után kikötött a „szabad világ" Mekkájában, az Amerikai Egyesült Államokban. Persze, sok mindent el tud mondani apjáról és nemcsak politikai magatartásáról hanem főleg intim életéről. El ls mondott már egyet-mást s bár a jó ízlésű embert felháborodással tölti el a házi „szennyes ily jellegű nyílt kiteregetése, a nyugati sajtómágnások nem nagyon finnyásak. Erről tanúskodik, hogy Szvetlánának Emlékiratai kiadási jogáért eddig majdnem hárommillió dollárt ígérték. Egyes folyóiratok ls versengenek a folytatásos közlésért, igy például a hamburgi SPIEGEL 480 ezer márkáért kötötte le a közlési fogot. Ezzel a nagy hűhóval kapcsolatban közölt a minap cikket a KOMSZOMOLSZKAjA PRAVDA. A többi között megállapítja, hogy Szvetlana közprédára adta életét. S bár a nyugati lapok úgy írnak róla, mint érző szívű, becsületes nőről, aki szenvedesérol akar vallani, van néhány körülmény, ami ezt az állítást megcáfolja. Furcsa dolog, hogy ez az asszony „olyan országot választott, amelyben börtönbe vetik a néger gyerekeket egy zsemle ellopásáért, olyan országot, amely bombákat és napalmot szór a vietnami gyerekekre, olyan országot, amely az athéni tábornokok közvetítésével apjuktól fosztja meg a görög gyerekeket, olyan országot, amely támogatja a világ minden fasiszta rendszerét csakhogy megakadályozza a szabad előretörését." A cikkíró ezzel kapcsolatban felveti a kérdést, vajon Szvetlana annyira politikai analfabéta, hogy nem látja ezt. Végső soron országa ellen irányuló hadműveletet támogat. És ez igazán furcsa módja „szeretett" apja emléke kegyeletes megőrzésének. SZERETTE-E HAŠEK A MAGYAROKAT? E elm alatt érdekes eszmekutatást olvastunk Vozári Dezső tollábó a NAGYVILÁG júniusi számában. Vitába száll benne a régi Magyarország hivatalos irodalom kritikusaival, akik annak Idején a „5veik, a fó katona" világhírű szerzőjét néhány írása alapján, magyaréilenességgel, sovinizmussal vádolták. Ismételten felemlíti, hogy Hašek Jól ismerte a régi Magyarország egyes vidékeit és lakosságának életét. Természetesen gúnnyal ostorozta ,AZ úri Magyarország vezetőit és zsoldosaikat, a nép elnyomásának és kiuzsorázásának itt tapasztalt módszereit", (Magyar tárgyú karcolatai különben „A Balaton partján" címmel a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó gondozásában 1954-ben magyar fordításban is megjelentek.) Vozári ugyanakkor Illés Brla egy régebbi, Hašek sovinizmusát cáfoló megnyilatkozásával egybehangzóan leszögezi; „ ... ugyanaz a Hašek a legnagyobb szeretettel festette meg magyar parasztok, Balaton-vidéki és hegyaljai vincellérek, egyszerű magyar dolgozók alakját. Sőt ml több, érdeklődése a magyar nép és a ma gyar élet iránt odáig fejlődött, hogy jól megtanult magyarul, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a Szovjetunióban egy ideig ő szerkesztette a Vörös Hadsereg „Roham" című ma- ] gyar nyelvű katonaúf ságfát.' y Ezt bizonyítja a többi között Hašeknak Oton a harctérre ctmű verse is, amelyet a világirodalmi folyóirat Vozári Dezső fordításában teljes egészében közöL j (g- t.)