Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)
1967-05-01 / 119. szám, hétfő
A mikor néhány nappal ezelőtt Szepslből Stószra Indultam, hogy Fárby Zoltán közelgő 70. születésnapját egy májust riporttal beharangozzam az Oj Sző hasábjain, agyamban a kérdések tömege rajzott. Arra gondoltam, hogy megkérdem tőle, ml az irodalom, mit jelent, Írónak lenni? Vagy: Ml az oka annak, hogy a magyar kisebbségi irodalomban, sem nálunk, sem Romániában, sem Jugoszláviában eddig nem sikerült egyetlen olyan prózaírónak kifejlődnie, aki művével betört volna a magyar irodalom egyetemességébe, mint ahogy ez a kritikusoknak, esszéistáknak — hogy csak két nevet említsek — Gaál Gábornak és neki, Fábry Zoltánnak sikerült. Persze, magam is próbáltam erre feleletet adni. Illyés Gyulára gondoltam, aki Petőfiéletrajzában azt írja, hogy a nemzet készülődött, összefogott a költő fogadására... és nálunk nyilván a készülődés nem volt olyan nagyméretű, mint kellett volna. De aztán eszembe jutott Petőfi költői pályája, annak fontosabb állomásai, és akkor rájöttem, hogy bizony Petőfit sem kényeztették el olyan nagyon. Aztán arra is gondoltam, hogy vajon a készülődés, a fogadás intenzitása nem érvényes-e a kritikusokra, az esszéistákra is? Mindezek a gondolatfoszlányok újra és újra felbukkantak bennem az utazás, a látogatás, a képzeletbeli párbeszéd izgalmában. Aztán egyszerre eltűntek mind, az izgalommal együtt, az elvonuló ragyogó tavaszi tájban. Lágy és olyan megnyugtató zöld volt a táj, mint amilyen fehér az anyatej. A tavasz okozta derűvel és a tisztelet izgalmával léptem át Fábry Zoltán házának küszöbét. Közel négy évtizede ismerem. Kezdő írőkoromban találkotam vele először, akkor ls csupa kérdés feszült bennem, és ő nagyon higgadtan összes kérdésemre azt válaszolta, hogy az író számára nincs megalkuvás, az igazat kell megírnia. E válaszához Fábry mindvégig hü maradt. Ezt igazolja a Korparancs, A gondolat igaza, A béke Igaza, az Emberek az embertelenségben és folytathatnám a sort a többi könyvcímekkel. Fábry Zoltán célkitűzései nem változtak, amióta tollat ragadott a kezébe, azóta szünet nélkül a békéért, az ember Igazáért harcol, és mintha ez a szakadatlan harc — akkor is érlelődött benne a harc, amikor némaságra volt ítélve — konzerválta volna, Fábry külsőben nem változott. Ugyanügy néz ki, mint négy évtizeddel ezelőtt, és ha hajában sűrűsödnek is az ősz szálak, mindez nem hat ki az összbenyomásra, a csontos arc, a nyílt tekintet, a csendes figyelő testtartás, a fegyelmezett mosoly, amely megértéssel és szigorral párosulva sosem keríti hatalmába az egész embert, mindez engem a régi, az első találkozásunkkor megjelent Fábryra emlékeztet. Szűk környezete sem változott, a régi ház, régi bútorok, régi könyvtár... Nos, itt már neír lehet így folytatni, mert a régi könyvtár az új könyvek, folyóiratok százaival és ezreivel gyarapodott. Lakásában egyetlen lépést sem lehet tenni, hogy az ember az új könyvek tömegébe bele ne botoljon. A sűrű könyvespolcok mellett az asztal, a székek, a heverő mind tele van a magyar, német, cseh és szlovák irodalom legújabb termésével. Nem hiszem, hogy van a világirodalomban nevesebb Író, vagy költő, akit ő nem ismerne. E könyvtár birtokában mind csillagvizsgáló a messzelátójával a csillagok Járását, úgy figyelte ő is a világ járását, az emberiség sorsát az eleven világirodalmi áramlatok alkotásain keresztül. Semmi sem kerülte el a figyelmét, látása az évtizedek folyamán élesedett, harci eszközei gazdagabbak lettek és a harc módja ls változott. Az emberiséget fenyegető veszélyt mindig pontosan meg tudta állapítani, és figyelmeztetni is meggyőzően tudott. Amikor Hitler felbukkant, betegségétől elgyötört testét nem kímélte, Irt, dolgozott, ágált, utazott, előadásokat tartott, figyelmeztetett, most meg az Európa elrablásá-ban szakadatlan szorgalommal egy könyvtárnyi bizonyító anyagot gyűjtött össze, hogy figyelmeztesse az emberiséget a feltámadó neonácizmus veszélyére. J ól emlékszem, Fábry irodalmi munkássága nemcsak a haladó magyar értelmiség, de a mukásság körében is tiszteletet és megbecsülést váltott kl, és egy-egy előadását telt ház hallgatta meg. Az Igazság szenvedélyétől fűtött mondanivalója és meggyőző hangja forró ünnepi légkört teremtett és sokan, akik még haboztak, hogy csatlokozzanak-e a szocializmushoz, itt érlelődtek meg, hogy hívévé váljanak az emberiség igazát hirdető szocialista eszmének. Fábry közel egy fél évszázada, 1920-ban az Esti újság hasábjain A bot című novellával lépett először a nyilvánosság elé. A novella nincs a birtokában, a cselekményére sem emlékszik pontosan, de tény, hogy ezzel kezdte. Akkor már túl volt az első világháború borzalmas élményén, és tüdőbajával vívódott. Az orvosok véleménye szerint, életbemaradásához feltétlenül szükséges volt, hogy két-három évig izgalommentesen a fenyvesek között éljen. És Stósznál erre alkalmasabb hely nem kínálkozott. — Ez a betegség — mondja emlékein tűnődve — mentette meg az életemet, mert a hadnagy, akinek 1918 júniusában, a piavei offenzíva előtt átadtam a századot, elpusztult. De nem, nem is a betegség... Fábry szigorúan ragaszkodik a történtek hűségéhez, és elmondja, hogy 1915-ben érettségije előtt vonult be, mint nyolcadikos gimnazista. Később egy hónapi szabadságot kapott, hogy letegye az érettségit. Utána kikerült a galíciai, majd az olasz frontra. Két évre rá 1917-ben négy hónapra kiképző tisztnek megy, utána újra kint van az olasz fronton. Ekkor, 1918 júniusában tanulmányi szabadságot kap és ez a szabadság menti meg az életét. De az októberi őszirózsás forradalom már a szanatóriumban éri, tüdőbaját kezelik. Ez a hosszadalmas betegség avatkozott be döntő módon az életébe. — Igazi életem, tulajdonképpen akkor kezdődött — folytatja — akkor nyílt fel a szemem. Sokat olvastam. A német háborúellenes Irodalom hatott rám leginkább. És — döbben rá — Ady háborús lírája, küAz ember igazáért... Látogatás Fábry Zoltánnál lönösen az utolsó kötete, A halottak élén tett engem antimilitaristává, majd később kommunistává. — Izgalomba jön, amikor Adyról beszél, majd feláll, odalép a közeli könyvespolchoz és anélkül, hogy kutatna a könyvek között, egyetlen mozdulattal kiveszi a Halottak élén első kiadását, ezt a szürke, kis füzetet, amelynek széthulló lapjain látni, hogy e (két év híján) öt évtized alatt, amióta itt van, birtokosa sokat forgatta, olvasta. —• Természetesen — mondja elgondolkozva — személyes háborús élményeim ls hozzájárultak magatartásom kialakításához. E magatartás, amely emberséget, békét akart, szakadatlan harcot jelentett az életében. Békeizgatás, háborúellenes fellépéséért, 1932-ben perbe fogják, egy stószl népgyűlésen tartott beszéde miatt. Egy hónapi fogházra ítélik. Az ítélet kihirdetése előtt, az utolsó szó jogán megmondja az ügyésznek, ha mégis kitör a háború, helyezzék az ügyész urat vád alá. Érthető, hogy ilyesmi sem az ügyésznek, sem az akkori hatalmon levőknek nem tetszett. Arra is híven emlékszik, hogy 1936-ban Juhász Arpád felkérte, hogy május elsején tartson beszédet a rádióban. Ezt a megbízást szívesen vállalta, mert szerette ezt a napot, és tudta, hogy a munkások és parasztok mennyire a magukénak valljáik ezt a nagy és szép ünnepet. A beszédet megírta és beküldte a rádióba. Néhány napra rá, Juhász azt válaszolta neki, hogy sajnos beszédének csak az elejét, meg a végét hagyták meg. Gondolkozott, vállalja-e ilyen körülmények között a megbízást. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy vállalja. — Kínos helyzet volt, — mondja — a mikrofon előtt, amikor bemondtam ezt a megkurtított szöveget, a rádió egy „megbízható embere" ült mellettem készenlétben, hogy megnyomhassa azt a bizonyos gombot, és félbeszakítson, ha esetleg valami olyasmit mondanék, ami nincs a szövegben. Gyanú, lesbenállás jellemezte azt a légkört, féltek a május elsejétől, féltek az igaz szótól. És mégis elégtételt kaptam. A Magyar Nap lehozta ugyanis beszédem teljes szövegét, azzal az ironikus megjegyzéssel, hogy részlet május elsejei rádióelőadásomból. B eszélgetésünket két Jelentéktelennek tűnő esemény szakítja félbe, mégis szerintem fontosak, mert Jellemzők Fábry mindennapi életére. Az egyik a postás, aki többnyire felrakódva érkezik, könyveket és leveleket hoz a világ minden tájáról. Az egyik könyv csomagolópapírját leszakítja és kibújik belőle egy francia nyelvű kiadvány. Gara László tanulmánya Illyés Gyuláról, ezenkívül még néhány válogatást tartalmaz Illyés költészetéből, neves francia költők tolmácsolásában. A könyvnek örül, jó kedvre hangolja. A másik esemény ugyancsak mosolyt varázsol az arcára. A nyitott ablakon ugyanis a tavaszi napfénynyel együtt beárad az utcai gyerekek hívó hangja. Taktusban szólítják, Fáb-ry bá-csl és ez többször Ismétlődik, néha dalnak, néha madárcslcsergésnek hat Odalép az ablakhoz, egy sereg maszatos, huncut cigánygyerek áll ott kinyújtott tenyérrel és kekszet kér, de nem, nem ls kér, hanem követel. S Fábry ezután a nagy kekszes dobozhoz lép kiszed onnan egy csomó süteményt, majd az ablakon keresztül szétosztja köztük. Ez a közjáték ott tartózkodásom idején többször ismétlődik, és noha láttam a gyerekeket, azt már nem tudtam megállapítani, vajon ugyanazok voltak-e? Azt hiszem Fábry sem tudta megállapítani, de nem is nagyon kutatta. Olyan adó ez, amit önkéntesen vállalt magányában szívesen ró le. Ha magányt mondtam, nem fejeztem ki magam pontosan, mert Fábry magánya olyan, hogy együtt van az egész világgal, azt ls mondhatnám, hogy a világ ütőerén tartja a kezét. Most, az Imperializmus agresszív térhódítása nyugtalanítja: — Ha nem így volna — mondja lehangoltan — akkor Johnson sohsem merte volna a vietnami háborút kirobbantani és folytatni olyan kíméletlenül és szemérmetlenül, ahogy teszi. Ennek egyik komoly oka Kína álláspontja, amely a legkritikusabb földrajzi ponton, Vietnam szomszédságában lényegében az amerikaiak kezére Játszik és lehetetlenné teszi a szocialista országok hathatós segítségét. Ilyen helyzetben szinte csoda lenne, ha a nyugatnémet fasizmus nem szökne teljes virágába. És az emberek e borzalmas veszélyt nem tudják felmérni, sőt sokan közönnyel viseltetnek e távol-keleti háborúval szemben, amely szerintem nagyon ls közel van. Nos, e közöny ellen harcolok, e közönyt akarom áttörni. E kis népnek a szabadságharca nemcsak a vietnamiak, hanem valamennyiünk ügye. Fábry hangja átforrósodik és folytatja: — A Vox humána gyűjtőfogalma ma is magva és lényege az irodalomnak, amelynek legfontosabb teendője, hogy az embertelenség ellen az emberségért harcoljon. Miután a világháborúik századában élünk, tehát az embertelenség folytonosságában, a ml folytonosságunk neve és módja önmagától adódik és ez: az emberség. És az emberség, gyakorlati szóval a szocialista humanizmust jelenti. S hogy Steinbeck az amerikai imperializmushoz csatlakozott, ez harci teendőnket csak sürgeti. Sajnos, régebben is volt ilyen példa, amikor Knut Hamsun, a világhírű norvég írástudó bedőlt a német fasizmusnak. Ez a tette írói rangját nem emelte, ellenkezőleg! És ugyanez érvényes Steinbeck érthetetlen magatartására is. 4jr rókról lévén szó, azokról beszél most, akiket I szeret. A magyar költők közül elsősorban | Adyt, József Attilát, Radnótit, Illyést, majd Nagy Lászlót és Juhász Ferencet említi. Fontosnak tartja külön felhívni a figyelmet Fodor Andrásra, akit nagyon tehetségesnek tart. A prózaírók közül hirtelenében Sántha Ferenc és Cseres Tibor jut eszébe, de hozzá teszi a magyar irodalom ma oly gazdag, hogy sorolhatna még néhány költőt, prózaírőt, kritikust. A német irodalomban még mindig Thomas Mann és Brecht vezet. Az előbbi teljes kiadása leveleivel, tanulmányaival ott van az asztalán, hogy kéznél legyen. A franciák közül Romáin Rolland a példaképe. A csehek közül Hašekot, Čapeket, VanCurát szereti, a szlovákok közül pedig Karvašt, Tatarkát, Mináčot és MňaCkot. Végül a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költők közQl Bábit, Tőzsért és Csellényit, az újabb prózaírók közül Duba Gyulát említi, akihez nagy reményeket fűz. Elgondolkoztatja azonban, hogy az utolsó években mindig ugyanazoktól a szerzőktől jelenik meg könyv és úgy tűnik, mintha az utánpótlással bajok volnának. A szlovák és az Itteni magyar irodalom kapcsolatával elégedetlen, azt mondja, hogy a szlovák Irodalom részéről érdektelenség mutatkozik meg az Itteni magyar Irodalom iránt. Ez a közöny vele kapcsolatban is megnyilvánul. Hetven éves születésnapjára egy válogatása jelenik meg cseh nyelven, a kiadó egy udvarias levélben azt írja neki, hogy ezzel a könyvvel törleszteni próbálják a vele szembeni adósság kis részét. Ugyanebből az alkalomból a magyarországi Szépirodalmi Kiadó ugyancsak megjelentet tőle egy válogatást, de a szlovák nyelvű válogatás elmaradt. Sőt, a még négy évvel ezelőtt szerződésileg lekötött könyve azon a címen nem látott eddig napvilágot, mert nem találtak fordítót. Mindannyiunkat bánt ez az indokolatlan mellőzés, és bánt az ls, hogy a kiadó legutolsó könyvéből, A valóság irodalmából a honi piacra mindössze 200 példányt adott ki, — Budapest 1800-at vett át — holott Fábry maga, tisztelői számára 80 példányt rendelt könyvéből. E nyomasztó hangulatban szó esik arról ls, melyek voltak a legsúlyosabb évei. A válaszon nem kell sokat töprengenie. Azok a hosszú évek, amikor némaságra volt ítélve, amikor alig volt betevő falatja. Dr. Simái Béla, a Szlovákia — szerte ismert orvos, a felejthetetlen barát, a mécanás segítette, aki néhány esztendővel ezelőtt távozott az élők sorából. A sok harc, fájdalmas kudarc és az Havai meghurcoltatások ellenére, arra a kérdésre vajon, ha újra kezdhetné az életét, ugyanazt tenné-e, amit eddig tett, Fábry határozott igennel válaszol, és hozzáfűzi: — Az emberben a körülmények folytán kialakul egy magatartás, egy belső kényszer, amit megmásítani nem tud ... Majd így folytatja: Amit szóban és írásban tettem, azt meggyőződésből tettem. Soha egyetlen sort Je nem írtam, aminek igazáról nem lettem volna meggyőződve. Voltak ugyan esetek, amikor kiderült, hogy tévedtem, de akkor igaznak hittem. Soha megalkuvásra nem használtam a tollamat. A rra a kérdésre, hogy közeledő 70. születésnapja évfordulóján nem szeretne-e világot látni, nemet int, és a következőket mondja: — Amikor tehettem volna, nem volt rá anyagi lehetőségem, ma, amikor megengedhetném magamnak az ilyen utazást, egészségi állapotom akadályoz benne, hogy útra keljek. — Ekkor derült ki az is, hogy Fábry 1919 óta még Magyarországon sem járt. Innen Stószról figyelte a világot, és adta le állandóan a veszélyre figyelmeztető jeleket, mintha a világ őre volna. SZABÓ BÉLA
