Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-30 / 147. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek'. UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1967. május 30. • Kedd • XX. évfolyam, 147. szám • Ara 40 fillér A prágai ČKD kompresszor gyárának dolgozói sorozatban gyártják a csavaros légsűrítőket, amelyek különösen élelmiszer- és vegyiparunkban tesznek jó szolgálatot. Az új típusú lég­sűrítőt az idei brnói nemzetközi vásáron is bemutatják. (CTK — Šaroch felvétele) A szocialista vállalatok helyzetéről tanácskoztak ÜLÉST TARTOTT AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA (CTK) — Tegnap Bratislavá­ban ülést tartott az SZLKP Köz­ponti Bizottságának közgazda­sági bizottsága, s megvitatta a Szocialista vállalatok helyzete, feladatai és irányítása című té­zis első változatát, amelyet Jozef Toman mérnök, az Álla­mi Irányítási és Szervezési Bi­zottság elnöke terjesztett elő. A tézisek kidolgozásában szá­mos szlovákiai állami, közgaz­dasági és tudományos munka­hely dolgozói is részt vettek. A tájékoztató beszámolót kö­vető vitában felszólalók sok kezdeményező javaslatot tettek a tézisek részletesebb kidolgo­zására. Az SZLKP Központi Bizott­sága közgazdasági bizottságá­nak tagjai a vita folyamán több ízben hangsúlyozták, hogy a dolgozóknak az eddiginél sok­kal nagyobb mértékben kelle­ne az irányításban részt ven­niük. A bizottság a tárgysorozat utolsó pontjaként tudomásul vette a szlovákiai gép- és ko­hóipar fejlesztésének tervezésé­ről tájékoztató beszámolót. Ünnepélyes alapkőletétel (CTK) — A bratislavai Ma­lom-völgyben, az épülő főisko­lai város területén tegnap le­tették a Komenský Egyetem természettudományi tanszéke új épületének alapkövét. Az ün­nepségen részt vett Alexander Dubček, a CSKP Központi Bi­zottsága elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságá­nak első titkára, Vastl Bilak, az SZLKP Központi Bizottságá­nak titkára, dr. Matej Lúčan, az SZNT oktatásügyi megbí­zottja, Stefan Brenčič docens, az SZNT művelődés- és tájé­koztatásügyi megbízottja, a vá­ros főiskoláinak képviselői és további vendégek. Török parlamenti küldöttség érkezett hazánkba (CTK) — A Nemzetgyűlés el­nökségének meghívására teg­nap 15 tagú töröik parlamenti küldöttség érkezett hivatalos látogatásra hazánkba. A delegá­ciót Ibrahim Sevki Atasagun, a szenátus elnöke vezeti. A török képviselőket a prá­gai repülőtéren Bohuslav Las­tovička, a Nemzetgyűlés elnö­ke, dr. Josef Plojhar egészség­ügyi miniszter, dr. Ján Pudlák, a külügyminiszter első helyet­tese, dr. Václav Škoda, a Nemzetgyűlés alelnöke és a Nemzetgyűlés további képvise­lői fogadták. Jelen volt Ismail Erez, a Tö­rök Köztársaság prágai nagy­követe is. A török vendégek kilenc na­pot töltenek hazánkban. Was s* er : Az arab országok sohasem hátrálnak meg Izrael elől Szíriai—iraki katonai egyezmény • Incidens az izraeli­egyiptomi határon • Eskol miniszterelnök agressziónak minősíti a Tiran-szoros blokádját • Újabb országok biz­tosították szolidaritásukról az arab államokat Kairó (CTK) — „A Szovjet­unió mellettünk áll és nem en­ged semmilyen intervenciót" — jelentette ki Nasszer elnök az EAK képviselőinek küldöttsége előtt mondott beszédében. „A helyzet legutóbbi fejle­ményei a palesztinai kérdés újbóli felvetődését jelentik és ismét bizalmat öntenek min­den arabba és palesztínaiba — hangsúlyozta Nasszer." Ma már nemcsak az Akabai-öböl kérdé­séről, vagy az ENSZ-egységek kivonásáról van szó, hanem a Palesztina ellen 1948-ban elkö­vetett agresszióról. Ellenfeleink a problémát a Tiran-szorosra akarják leszűkíteni, mi azonban teljes jogot formálunk a pa­lesztinai nép számára. Magunk határozzuk meg a megvívandó csata idejét és helyét". Kairó (CTK) — Nasszer, az EAK elnöke vasárnap este kö­zel 300 hazai és külföldi újság­író előtt sajtókonferenciát tar­tott, amelyet felvételről tv-állo­mások is sugároztak. Az EAK elnöke kizárólag a közép-keleti helyzettel foglalkozott s mint­egy ötven, jórészt előre feltett és tartalmilag csoportosított kérdésre válaszolt. Többek kö­zött kijelentette, hogy az Egye­sült Arab Köztársaság a többi testvéri arab állammal együtt továbbra is a legelszántabban védelmezi biztonságát és füg­getlenségét, és soha sem hát­rál meg Izrael és az őt támo­gató imperialista hatalmak ag­ressziója elől. Ugyanakkor hangoztatta, hogy az arab or­szágok testvéri segítségén kí­vül az EAK és Szíria nem for­dul külföldi államokhoz egy esetleges támadás esetén. Nasszer elnök ezután részle­tesen elemezte a jelenlegi kö­zel-keleti helyzetet és válaszolt a feltett kérdésekre. Az Akabal­öböl és ezt követően a Tiran­tengerszoros lezárásával kap­csolatban kijelentette, hogy az EAK nemzeti függetlensége ér­dekében cselekedett így. Nem­zetközi szerződésekben biztosí­tott jogaival élt, amikor lezár­ta az izraeli hajók, illetve az Izraelnek hadianyagokat szál­lító külföldi hajók előtt. A kérdés nem lehet vita tárgya, nem beszélve a meghátrálás lehetetlenségéről. Amennyiben Izrael agressziót hajt végre, totális ellencsapás vár reá — hangoztatta Nasszer. Ezután a nagyhatalmak ál­láspontjával foglalkozva elmon­dotta, hogy az Egyesült Alla­(Folytatás a 2. oldalon) A szabadságharcosok fokozzák támadásaikat Hue térségében Az amerikaiak ismét bombázták a VDK területét Saigon (CTK) — A dél-viet­nami szabadságharcosok teg­nap kora reggel aknazáport zúdítottak az amerikai és dél­vietnami kormánycsapatok ál­lásaira Hue városában. A tá­madások közvetlen az amerikai „szakértők" szálláshelyét ér­ték. Májusban már ez a máso­dik támadás a szabadságharco­sok részéről. Az amerikaiak szóvivője kijelentette, hogy a város katonai állásai ellen in­dított újabb támadása azt jel­A szocialista társadalom egységének néhány alapvető kérdése (I.) A jelenlegi tudományos-mű­szaki forradalom Időszakában a párt vezető szerepével szem­ben is nagyobb igényeket kell támasztanunk. A pártnak mint a tudományos-műszaki forra­dalom vezető erejének teret kell teremtenie a szocialista dinamika technikai, gazdasági, szociális, pszichológiai és egyéb feltételei társadalmi Irányítása új formáinak, amelyekkel ser­kenthetjük és összefoglalhat­juk társadalmunk legjobb erőit. A bonyolult problémák megol­dása az objektív folyamatok is­meretén alapuló határozott politikai állásfoglalást és tá­jékozódást követel meg. Ám ez megkívánja a tudományos-tár­sadalmi alap kiegészítését ' is. Ezért létesül a CSKP Központi Bizottsága mellett egy új mun­kahely — a Politikai Tudomá­nyok Intézete. Az SZLKP Köz­ponti Bizottsága elnökségének feladata megfontolni, miképpen biztosítsa e munkahely megfe­lelőjét az SZLKP Központi Bi­zottságán is, amely elméletileg feldolgozná a párt sajátos szlo­vákiai problematikáját és an­nak alkalmazását. A passzivitás, a késés a szükséges változások végrehaj­tásában, a társadalmi fejlődés objektív szükségleteinek elha­nyagolása általános politikai, gazdasági és ideológiai károkat okoz s meghiúsítja a párt stra­tégiai céljainak megvalósítását. Emellett a gyakorlati tevékeny­ségben számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy — számos közvetítő tényező híján — a tudomány valamennyi felfede­zését és következtetését nem érvényesíthetjük a gyakorlati politikában. Ezért a társada­lom-tudomány terén is fontcs feladat, hogy kidolgozzuk a tudomány és a politika kapcso­latának kérdéseit. A most megvalósított gazda­sági reform is a társadalom szükségleteinek tudományos elemzésére, a termelés és a tartalékok forrásainak objektív értékelésére támaszkodik. A cél a népgazdaság leghatéko­nyabb fejlesztése útjainak kitű­zése, a munkatermelékenység további növelése, a tudomá­nyos-műszaki haladás meggyor­sítása, a termelési alapok és beruházások jobb kihasználá­sa, a gyártmányok minőségének javítása. A népgazdaság köve­telményei megvalósításakor azonban tiszteletben kell tarta­ni a szocializmus alapvető szo­ciális vívmányait, mint például a munkához való jogot, a be­teg- és nyugdíjbiztosítást, a la­káskérdést stb. Az alapvető szociális vívmányokat respek­tálnunk kell a népgazdaság új irányítási rendszerének feltéte­lei közölt, a termelés gazdasági serkentése, a vállalatok kezde­ményezése és gazdasági önálló­sága s a dolgozóknak a válla­latok gazdasági eredményeiben való fokozottabb érdekeltsége esetén is. E kérdések megoldá­sa — ahogy arról az első ta­pasztalatok tanúskodnak —, megköveteli, hogy a gyakorlat­ban ís megvalósítsuk a párt gazdaságpolitikáját, megteremt­sük a központi szervek és In­tézmények nagyobb integritá­sát, s hogy ezek a szervek ob­jektív határozatokat és dönté­seket hozzanak. A siker feltétele, hogy helye­sen értelmezzük a demokrati­kus centralizmust, amely nem csupán a termelés, hanem egész társadalmi életünk szo­cialista irányításának alapja. Ez egyrészt a központi irányí­tás tökéletesítése, másrészt a szocialista demokrácia, a dol­gozók kollektívája és minden dolgozó önállósága és kezde­ményezése általános fejlesztésé­nek szüségszerűsége az Irányí­tás módszereinek tökéletesíté­vel, a munka színvonalának emelésével közvetlenül a mun­kahelyeken, a járásokban és kerületekben. A Szlovákiában végbemenő szociális-gazdasági változások­kal egyidejűleg fokozatosan kialakul az emberek minőségi tekintetben új szociális-politi­kai arculata ls. Az utóbbi évek­ben — jóllehet a párt Szlová­kiában bonyolult időszakon esett át — számos tapasztalat arról tanúskodik, hogy olyan erőteljes irányzatok érvénye­sülnek, amelyek népünk esz­mei, politikai és erkölcsi egy­ségének és a párttal való kap­csolatának elmélyülését bizo­nyítják. Ha meg is állapítjuk ezt a pozitív és objektív tényt, amely (Folytatál a 2. oldalon) zi, hogy a szabadságharcosok fokozzák támadásaikat ebben a térségben. Az amerikai légierő yasár­nap újból bombázta a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság Hanoitól északra fekvő területét. A B-52-esek főleg a déli Thau­Thien tartományt támadták. A harcterekről érkezett Jelenté­sek szerint az amerikai tüzér­ség több esetben tévedésből sa­ját katonáinak soraiba lőtt. London — Számos brit egye­tem diákszervezete tiltakozó Jegyzéket küldött Wilson brit mi­niszterelnökhöz, amelyben kö­veteli, hogy fejtsen ki nagyobb nyomást az Egyesült Államok kormányára a vietnami háború beszüntetése érdekében. Az egyetemisták meggyőződésüket fejezik ki, hogy az angol kor­mány közbelépése ls csökken­tené a vérontást Vietnamban. Több mint nyolcmillió látogató az EXPO-67-en Montreal (CTK) — Vasárnap délután lépte át a montreáli ki­állítás kapuját a nyolcmilliomo­dik látogató. Estig a látogatók száma 8 320 172-re emelkedett. Ma a tejtermékek napja van a világkiállításon, és ez alka­lomból valamennyi gyermeklá­togató Ingyen kap fagylaltot. Csütörtökön Nagy-Britannia napja lesz. szombaton pedig a világszervezeté. A tervek sze­rint e napon U Thant főtitkár ls megérkezik Montreálba. Le­hetséges azonban, hogy látoga­tását a közel-keleti válság miatt elhalasztja. Montreálban bíróság elé állí­tottak két kanadai újságírót és egy kanadai diáklányt, akik az Egyesült Államok napján John­son elnök Jelenlétében a szigo­rú biztonsági intézkedések elle­nére, hangosan bírálni merték az USA vietnami argesszióját.

Next

/
Thumbnails
Contents