Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-27 / 144. szám, szombat

Kassák Lajos író, költő és festő, a XX. századi avantgardista Irányzatok leghatásosabb magyar propagálója és alkotóművésze a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját. Munkássága, amely több mint félévszázada kezdődött, kiemelkedő szerepet játszott a haladó magyar irodalom történetében. Kassák Lajos munkásból — szívós önműveléssel — lett művésszé. Pályája kezdetén mint a szocialista irodalom egyik képviselője vívott kl magának megbecsülést, a később pedig mint az avantgardista irányzatok közvetítője Igen fontos szerepe' töltött be. Bár munkásságát sok vita kísérte, s nézetei, individualizmusa sok fenntartásra adhatott okot, műveinek java része a magyar szocialista irodalom nagy értéke. Kassák Lajos a napokban szülővárosába, Érsekújvárba érkezik, ahol a város díszpolgárává avatják. Ebből az alkalomból közöljük az alábbi munkásságát érintő írást, mely egy hosszabb tanulmány része. AZ EURÓPAI AVANTGARDE KLASSZIKUSA Kassák Lajos esztétikájának ösztönzői és párhuzamai K

assák költői alkatának értékelése során nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Kassák éppoly kiváló festő is volt, mint költő. Ahhoz az európai müvésznomzedékhez tartozott, amely nem elégedett meg a világ korlátozott szemléletével. E korszak számos művésze a művészet több ágazatát művelte egyidejűleg (Jean Cocteau, Ferdinand Légér és mások j. Csupán igy érthetjük meg az idő távlatából — s olyan kor; .ban, amely éppen ellenkezőleg nagyobb és elkerülhetetlenül Jjá'"zükebb specializáció irányában ír* halad — e nemzedék nagy erőtartalékait. Öriási lendülete az egész szellemi szférát érintette. Ma már az akkori művészi igyeÍÍ kezetét, hogy az egész művészetben elérjék az abszolútumot és a totalitást, titánl igyekezetnek látjuk. A költők absiolut verseket írtak, a színművészek az „abszolút filmmel" kísérleteztek és „totális" színművészetet akartak teremteni. Az építészet s részben a képzőművészet terén a legfigyelemreméltóbb kísérleteket a Bauhaus művészcsoport végezte, amely előbb Weimarban, majd Dessauban működött. A „Bauhaus a modern művészet történetének legragyogóbb gondolata és annak megvalósítása" — így értékelte a csoport munkáját Radíslav Matuštík. Érthetetlen és megbocsáthatatlan, hogy ennek az irányzatnak a felfedezései oly hosszú ideig ismeretlenek vagy elfeledettek maradtak, jóllehet, olyan kísérleteket jelentettek, amelyek az újjászületés útjának ígéretét Jelentették az egész modern művészet számára. Egy egész nemzedék totális európai fellépéséről volt szó. Közös művészi elképzeléseik megvalósítására fogtak össze a különféle nemzetek művészei. Bátran állíthatjuk, hogy a művészeknek ez a nemzedéke már akkor megvetette a nemzetköziség szilárd alapjait a művészet terén, amelyeket nem ingathattak meg fejlődésének további nem kívánatos körülményei sem. Ekkor került sor a művészet történetében első ízben az Irodalom és a színművészet, a színművészet és a képzőművészet, a film és a zene megfelelő elemelnek egyesítésére. A

magyar avantgarde a művészetnek ebben az ágazatában emigrációs helyzetéből kifolyólag kénytelen volt megelégedni a teoretízálással. Nem rendelkezett térrel elképzelései megvalósítására, míg hazánkban a gyakorlat Igazolta vagy elutasította az újonnan született kísérleti elméleteket. Ám tévedés lenne úgy vélekednünk, hogy épp ebben az Időszakban magyar viszonylatban nem került sor haladásra. A beavatott szakemberek nem egy ízben kísérelték meg az avantgardista színművészet megteremtését, kísérleteik azonban többnyire a színházak és a magyar közönség érdeklődésének hiánya miatt kudarcba fulladtak. A hagyományosan konzervatív magyar néző nem fogadta szívesen az újdonságokat, főként pedig nein olyan formában és stádiumban, amilyenek az avantgardista kísérletek voltak. Ennek ellenére is elég adat áll rendelkezésünkre a magyar művészek bátorságáról, akik legalább folyóiratok hasábjain igyekeztek megvilágítani nézeteiket. Ha ma értékeljük azokat a színművészettel foglalkozó cik keket, amelyek a „Ma" és a „Magyar Írás" folyóiratokban jelentek meg, számos megvalósíthatatlan ötlettel találkozunk bennük, ám néhány olyan Javaslattal is, amelyen érdemes elgondolkoznunk. Kassák esztétikai nézetei fejlődésének fontos fejezete szoros együttműködésének időszaka a Bauhaus képzőművészeivel, kiváltképpen pedig MoholyNagy Lászlóval. Ezerkilencszázhuszonkettőben Bécsben közösen adták kl a Buch neuer Künstler képalbumot, amely • magyar, német és angol szöveggel ellátott több mint száz reprodukciót tartalmazott. Az album a Kassák alapította Horizont kiadásában jelent meg. Az érzékek, érzelem és az értelem szintézisét Kassák Pierre Reverdy költői példájában lelte meg. Aligha járunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy az „új valóságnak" a kubizmushoz közel álló eme francia megteremtője a legerősebb és legtartósabb hatást gyakorolta Kassákra. Reverdy „szabad gondolatait a művészetről" Kassák a „Formáció, kritika, módszer" (Ma, 1921, VII) című cikkében taglalta. Reverdy új kapcsolatot igyekezett teremteni az ember és a környező világ között. A költő számára csak azt tekintette fontosnak, hogy leleplezze, „mi benne az ismeretlen, titkos, rejtett, nehezen elemezhető, egyedülálló". Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy, „ha nem téveszt utat, hamarosan elérkezik a legegyszerűbbhöz". Ez a bonyolult ielkiviiágú költő tudatosan igyekezett egyszerűségre s főként a művészethez való etikai közeledés tarén állt közel Kassákhoz. Mindketten fejlett érzékkel rendelkeztek a munka, kiváltképpen az intellektuális munka iránti felelősség terén. Az alkotást és általában minden alkotó emberi tevékenységet szociális és etikai tettnek tekintenek. Mindkettőjüket áthatotta az Ideális emberi társadalom felépítésének gondolata, az egész emberi személyiség totális felhasználásának és felszabadításának segítségével. „Ritka jelenség, de úgy kellene lennie, hogy az élet és a művész közötti közvetítő az ember legyen. Ha el akarunk jutni a művészetig, gyakran az embernél kell kezdenünk" - vallja Reverdy. Az esztétika, amely az embert a művészet kiindulópontjának, közvetítőjének és céljának tekinti, nagy helyet foglal el az avantgardista művészek felfogásában. Ebből a szempontból megérthetjük Kassák etikai imperatívuszának kategorikus szigorúságát is. Negatív, amorális sőt ellenforradalmi tettnek bélyegzi a művész passzivitását vagy kényelmességét, aki azáltal, hogy nem alkot, nem világit meg, nem fejez ki új gondolatot, megakadályozza, hogy az emberiség előbbre és magasabbra jusson. Hasonlóképpen amorálisnak — mivel passzív, tehát negatív — tekinti Kassák a művész alkalmazkodását olyan színvonalhoz, amelyről tudja, hogy alacsonyabb. Ha már egyszer sikerült magasabb fokú felis mérésig jutnia, nincs Joga ah hoz, hogy lemondjon róla, épp ellenkezőleg, kötelessége, hogy azt másokkal ls közölje. Kassák Reverdy poétltákájának értei rnében ugyanis nem tartozott a „jó hivők közé". Kassák a modern líra kérdésében ls csaknem azonosítja magát Reverdyval. „A líráról" című cikkében (Dokumentum, 1927 március) Reverdy a modern művészet lényegéül a „koncentrált líraiságot" jelölte meg. Ezzel a nézettel találkozunk Kassák számos kijelentésében is. Reverdy szerint a üraiság nem „kábulat, hanem olyan szikrázás, amely az erős sze mélyiség és a környező világ találkozása során keletkezik. A lírai erő ma elképzelhetet len koncentráció nélkül .. A líraiság, amely az Ismeretlen, a méiység felé törekszik, érthetően elér a rejtelmesig ls .. A llraiságnak semmi köze sincs a rajongáshoz, a fizikai izga lomhoz, sőt egyenesen megkö veteli, hogy a fizikait a szel leminek rendeltük alá . . . Szigo rúan meg kell különböztetnünk a lírai beállítottságú embere ket az egzaltáltaktól" Hasonló nézeteket vall a kél költó a téma fontosságáról, illetve specifikus helyzetéről is a művészetben. „A téma zsá nere mit sem jelent — a rosz szul látott téma sosem elegen dő ... A költőnek sosem szabad elveszítenie a felülről való szemlélet sajátos helyzetét. Feladata az, hogy minden do logból, a színek minden játéká bői, minden véletlenből a felii letre hozza a lényegeset fizi kai és erkölcsi téren egyaránt, inajd hogy azt más' — költői — síkra vetítse, ahol alkotó ere jével fennkölt változatát teremti meg" — mondja Reverdv K

assákot nem érdekli a külső szépség. Inkább fá radságosan, de felfedező módjára kívánja felszínre hozni a szellem kincseit, mintsem hogy a régieket cizellálja. Művészi munkájában hangsúlyozza az új valóság leleplezésének erkölcsi értelmét. JARKA PASIAKOVA ÜJ VERSEK TÖRÖK ELEMÉR: LÁTOMÁSOK Ného körülszóllnak gondom madarai, és piros szigetek buknak föl szememben, csodás növényzetek magjai hullnak rám, s mint egy szép tulipán kivirul a kedvem. Máskor meg verejték csorog homlokomról, s felém szállnak lányok, anyák sóhajai. Ha lehunyom szemem elektromágnesként vonz lángok csúcsáról mélységbe valami. CSONTOS VILMOS: FORR, KAVAROG MÉG Forr, kavarog még két fél bennem: Aki voltom és oki lettem. Aki vak még - s már aki látja: Nálánál jobban botlik társa. S igy vagyok, ki lehkemben hozom, Őseimnek — évszázadokon Keresztül vakságát, vétkét, —

S hallom a bo'ló társ szívverését: Élni akar - csak gyengesége, Sejteti véle - néki vége. — Segítenem kell - ó, te vakság, Hogy gúzs vagy — szemeim tagad jóit. — Kell ez a hő, s kavargás itt benn. Hogy a kiforráshoz segítsen. — A tisztulásig szívem, te segíts: Fázó társakra is melegíts! PETRIK JÖZSEF: SZÓTLANSÁGOD EMLÉKÉRE Egy leány, a'ki kétezer halottnál is szótlanabb lett, megkövülten ott áll, ahol utam törzséből szabad ágak kapaszkodnak, az öröm égtájára. Bezár*, ajtón és kettétört kilincsen tapasztalom, hogy a reménynek nincsen bejárata, de nyílt messzeség tátong felém ha merek, s magam utat vágok. Merek! Hódítom s vesz'.em a világot, mert egyre ürül és az időráncok csok oly képet vésnek lelkem falára mint kék égre a sasok kitárt szárnya Csi £ O <D E o u_ >«. a> o Z