Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-23 / 140. szám, kedd

Nyugatnémet képzőművészet kiállítása A nyugatnémet Bochumban két évvel ezelőtt mutatkozott be a fiatal csehszlovák képzőművészek egy csoportja. Viszonzásképpen Prága után most Bratislavában a Nemzeti Galériában első ízben látható ilyen terjedelemben az NSZK képzőművészete. Több mint száz alkotónak 250 műve, melyek részben a bochuml képtár, részben magángyűjtők tulajdonát képezik. Ez a bőséges anyag tárja elénk a mai, hallatlanul sokrétű nyugatnémet képzőművészet panorámáját, s annak számos jellegzetes irányzatát. Zömben klaszikus műfajok: képek, kisebb méretű szobrok, s grafikák szerepelnek, melyek nagy része a közelmúltból való. Rávilágítanak arra, hogy mi foglalkoztatja az 1945 utáni művésznemzedéket, s tájékoztatnak az élethez és a valósághoz fűződő viszonyukról, a művészet rendeltetéséről, hivatásáról kialakult sokféle nézetről. Végül tükrözik a jelentékeny nemzetközi befolyást is. A galéria első termében az ötvenes évek termésével ismerkedhetünk. A következőben a fiatalabb korosztályok munkái sorakoznak, azonban 1964-en túli alkotás alig akad közöttük. Igy az első résznek bizonyos fokig viszapillantó jellege van. Legerősebben képviseltek azok a művészek, akiknek 1933 után durván félbeszakították pályájukat, s kiknek alkotásait a nácizmus őríilt kultúrpolitikája „elfajzottnak" minősítette. Legtöbbjük emigrált a német pokolból. Sokan végérvényesen elhagyták az országot, mint Belling, a kiátkozott expresszionista szobrász, aki New Yorkba, onnét Törökországba menekült, majd az isztambuli művészakadémia szobrászati tanszékének igazgatója lett. A visszatértek, így H. Grieshaber, a régi német fametszet és expresszionizmus ötvözője, — és W. Gilles, aki részben a Bauhausban végezte tanulmányait, Münchenben és Ischiaban felváltva élt s e sziget mediterrán tájait a fauvlsták ragyogó színeivel vetítette vászonra. Az üldözött W. Nayt E. Munch hívja magához Norvégiába. 1947től 58-ig festett képein kavargó színekben és formákban jelennek beg a bibliai Salome és Zsuzsanna. W. • Baumeistert, a háború utáni korszak jelentékeny egyéniségét a szumér, egyiptomi és a görög kultúra ihleti. Ezekről színes felületekkel, hieroglifszerű jelzésekkel szól olajfestményein. Majd elméleti munkát ír az absztrakt művészetről. Hatással volt a humanista hitvallású J. Reichertre, sőt a tavalyi velencei Biennálén feltűnt Horst Antesre is, akinek eleven színekben virító Maja című vásznát láthatjuk. Az antik művészetből merít a realista Seitz szobrász, B. Brecht portréjának formálója. — Lörcher lázas tempóban vonuló Forradalmi menete a sváb klasszicizmus szellemében fogant. A fejlődő nemzetközi kapcsolatok hatására a 45 utáni patetikus művészet háttérbe szorult s a németek a francia, angol és amerikai művészek formanyelvéhez közeledtek. — A Párizsban maradt német Hartung megkapó lírai absztrakciója, a világegyetem nagyságát éreztető méltóságteljes kozmikus kévéi tartós hatással voltak többekre, így Fr. Wlnterre i, kinek elvonatkoztatott, sugárzó színű kompozíciója figyelemre méltó. — A távolból Wols is korszakalkotó befolyást gyakorolt és követőit gátlástalan önkifejezésre bátorította. — A háború utáni újítások, a geometriai törekvések, a kinetikus plasztikák az újabb fejlődést éreztetik. A gesztikus, ösztönös festéstől a racionális szerkesztésig a kifejezés roppant gazdag skálája alakult ki a nyugatnémet művészetben. A Zéró-csoportnak van néhány erőteljes egyénisége, mint H. Mack, kinek kulturált szürke-fehér, és Plene fekete-vörös kompozíciója, valamint R. Girke választékosan tiszta és harmonikus gondolati és érzelmi töltésű Fehér nyugalom című temperája vonják magukra az érdeklődést. — Quinte kék-fehér legyezőszerű csíkjainak finom optikai rezgése és JürgenFischer képének tiszta szerkesztése állítják meg a szemlélőt. — A Pop-artot Lueg Labdarúgói és Klaphaeck szigorú felépítésű Igazsága képviselik. — A szürrealizmus legfontosabb reprezentánsa R. Oelze Circulus kompozíciójával. Valóságfölötti elemek tűnnek fel M. Zimerman Mitológiai kertjében és Trökesnél. — Meier-Dennhof Brigitte, H. Moore volt asszisztense és Kricke fémszálakból szerkesztett tér-plasztikákat, F. Hauser kalapált élű acélkompozíciót mutat be. A formák gazdagodásával a nyugatnémet művészet témaköre is bővült. A tér és idő problémáján kívül kutató szellemmel fordulnak a természettudományos kategóriák felé is, akárcsak a világ többi részében. — Dr. Peter Leo, a bochumi képtár Igazgatója s a kiállítás szervezője szerint: a nyugatnémet művészet szerencsére ismét része lett annak a világnyelvnek, amely megkönnyítheti a kölcsönös megértést a politikai határokon túl is. BARKANY JENÖNÉ BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEK fgy sikertelen vendégszereplés Ricard Boadella, Spanyolország ... hangzatos idegen név a hangversenyplakátokon, ez mindig bizonyos vonzerővel bír, de nem elegendő ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű művészt (?) felléptessünk zenefesztiválunkon, és egyáltalában a Szlovák Filharmónia patinás hangversenydobogóján. Külföldi művészek vendégszereplése érdekes, vonzó, sőt sok szempontból nagyon kívánatos is. Csakhogy nem a mennyiségben, hanem a minőségben van a hangsúly. A hamisítatlan rokokó bájjal szóló Haydn gordonkaverseny így, sajnos, sivár unalomba fúlt, sőt mi több, egyenesen kínos volt, hacsak nem fogjuk íel humoros oldaláról a dolgot. Ilyen körülmények között az est karmesterének, dr. Rajternek is nehéz volt a helyzete. Mindent elkövetett, hogy mentse, ami menthető. Ez sikerült is neki. Prokofjev hol őszintén érzelmes, hol csípősen gúnyos Klasszikus szimfóniájának tolmácsolásával szép, tiszta karmesteri munkát nyújtott. A műsor második felében pedig a pompás, sziporkázó, életteljes Strauss-muzsika kitűnő tolmácsolásával friss érdeklődést keltett, és teljesen elfeledtette a hangverseny „sötét pontját". Richard Strauss: „Imígyen szóla Zarathustra, zeneköltemény szabadon Nietsche után". A nagy gondolkodó és a nagy muzsikus ... két világ, nem adja kezünkbe a Strauss-zene megértésének kulcsát. A közismert kérdésből sem indulhatunk ki: A mű megzenésített filozófia? Vagy filozofáló zene? A partitúrában ugyan Nietschétől vett alcímek egész sora szerepel (A vallási eszmékről, A nagy vágyakozásról, Örömekről és szenvedélyekről, A tudományról, A gyógyuló, Táncdal, Éji dal), de ez csak megnehezíti a mű megértését. Elegendő, ha felidézzük a Zarathustra alapgondolatát, Nietsche tanát „a szabad emberről, aki a legmagasabb szellemi síkon csak önmaga törvényét ismeri el, aki világfájdalom helyett csak életörömet ismer, és a szellemi tökéletesség utáni vágyában egynek érzi magát a természettel". Ám ha a különleges szimfonikus fantázia zenei kifejezésének gazdag anyagát nemcsak hallgatjuk, hanem valóban „halljuk" is, akkor tulajdonképpen minden „zenén kívüli" értelmezés nélkül nyújtja a legravartalanabb műélvezetet. HAVAS MARTA Newtontól a degravitátorig Talán egyetlen természeti jelenség sem okozott még annyi feltörést a fizikusoknak, mint a tömegvonzás. Ismerjük megnyilvánulásait, tudjuk, hogy mindenütt jelen van és mindenre hat, a gravitáció mibenlétéről azonban semmit sem tudunk. Elképzelhető-e mégis, hogy egyszer megvalósul a varázsszőnyeg meséje, és üzletekben fogják árusítani a mindent és mindenkit súlytalanná tevő degravitátort? azon erő különböző megnyilvánulása, akkor a degravitátort nem zárhatjuk ki a „még lehetséges" dolgok sorából. Einstain egyesített mezőelmélete ugyanis merész és gyakorlati szempontból meghökkentő következtetésre: a mezők kizárólagosságának elvéhez vezet. A teret egyazon időben nem töltheti be kétféle erőtér, két különböző mező: nagyobb intenzitású gravitációs mező megsemmisítheti a kisebb erősségű elektromos vagy mágneses erőteret, és fordítva: megfelelő erősségű elektromos vagy mágneses mezővel közömbösíthető a gravitációs erőtér. Mit tudunk a gravitációról? Sokat... és semmit! Newton felismerte, hogy a gravitáció minden anyag egyetemes tulajdonsága; képlete segítségével a gyakorlati igényt messze meghaladó pontossággal kiszámítható, mekkora vonzóerővel hat egyik test a másikra. Einstein megalkotta a gravitáció modern elméletét, az általános relativitáselméletet és egyenletével bebizonyította, hogy a gravitációs mozgás előidézője a geometriai tér, s hogy a tér geometriai sajátosságai a testek egyetemes mozgástörvényeiből olvashatók ki... Mindent tudunk, csak éppen azt nem, hogy mi is hát voltaképpen a gravitáció. Mi az, ami csupán anyagból indulhat ki és minden anyagi közeg nélkül terjed a világűrben, de a Föld sűrű anyagán keresztül Is áttör és hamisítatlanul jut ki a földfelszínre? Ahhoz, hogy a gravitáció mibenlétét megismerjük, hogy laboratóriumi körülmények közt tanulmányozhassák, égitest nagyságrendű tömeget kellene másodpercenként milliárdszoros vagy billiószoros rezgésbe hoznunk. Ez persze megvalósíthatatlan. A jelenség lényegének megismerését, keletkezésének, mibenlétének és a gyakorlati hasznosítás lehetőségeinek feltárását csakts az elmélettől várhatjuk. Néhány évtizeddel ezelőtt még egyetlen fizikus sem akadt, aki hajlandó lett volna a gravitáció térben és időben elhatárolt megszüntetésének lehetőségéről vitatkozni, ma azonban már sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a tudománytörténet következő fejezetének, a fizika új nagy korszakának főszereplője a gravitációs sugárzás lesz. Hol a rejtély kulcsa? Még nem tudjuk. De bizonyos, hogy a gravitációs hullárílok léteznek és ha — mai ismereteink szerinti — sztatikus úton huzamos időre nem is lehet antigravitációt létrehozni, ha nem is lehet ellenkezőjére változtatni a földi vonzást, gyorsan váltakozó gravitációs mező helyt kialakításának elvi lehetőségében nem kételkedhetünk. Nagyon valószínű, hogy ha egyszer megismerjük a váltakozó gravitációs mező létrejöttének törvényeit, a holnap fizikusai és mérnökei meg fogják alkotni a szerkezetet. A gravitáció elszigetelésének vagy közömbösítésének lehetőségét kutató szakemberek az „űrruhához hasonló" képzeletbeli közlekedési eszközt degravitátornak nevezték el. Ha elfogadjuk Einstein feltevését, amely szerint az elektromágneses és a gravitációs mező egyA degravitátor ősei A feltételezett degravitátor tehát legyűrné, megfelelő intenzitású elektromos vagy mágneses mezővel bizonyos területen belül de facto megszüntetné a nehézségi erőt. De létezik egy másik „elképzelés" ls, melynek ugyan nincs tudományos alapja és éppen ezért hosszú időn át kézlegyintéssel Intézték el a tudósok — amióta azonban szinte már nap mint nap indulnak űrhajók, a probléma újból életre kelt és nemcsak a fantasztikus regényt kedvelő köznapi embereket, hanem a kutatók képzeletét ls egyre élénkebben foglalkoztatja. Az ötlet közel hetven évvel ezelőtt, egy messze átlagon felüli természettudományos felkészültséggel rendelkező Írótól származik. H. G. Wells egy olyan anyag kutatásáról írt, amely a sugárzó energia minden formájával szemben áthatolhatatlan marad. Egyebek között Így érvel: „A tömegvonzás minden ismert anyagon áthatol. Különféle ellenzőkkel bármitől elrekeszthetjük a Nap fényét, hevét, elektromos hatását, avagy a Föld melegét, fémlemezek segítségével védhetünk dolgokat a Marconiféle sugarak hatásától, de semmi nem állja útját a Nap vagy a Föld vonzóerejének. De azért bajos lenne azt állítani, hogy ilyeit^ anyag nem is létezhet...' Mai ismereteink szerint a gravitációs erőtér tartós megfordítása lehetetlen. Van negatív töltés, amely semlegesíti a pozitív atommagnak az elektronra gyakorolt elektromos vonzását, de nincs negatív tömeg, amely a gravitációt semlegesítené. A gravitáció ellen indított hadjáratból akkor kerülünk ki győztesen, ha sikerül energia feláldozása nélkül, vagy lega lább csupán minimális energiafogyasztással lebegni és repülni. Segít a mágnesség? A frontot már áttörték a fizikusok s ezzel talán túl is kerültek a dolog nehezen (ha ugyan ebben az esetben is áll a mondás, hogy csak a kezdet nehéz). Egy nagyobb fe'rrit-mágnes fölött — az azonos pólusokat szembefordítva — ügy helyeznek ei egy kisebbet, hogy a két mágnes taszítja egymást. Ha a taszítóerő nagyobb, mint a felső kis mágnes súlya, akkor az lebegve marad a levegőben, sőt — a taszítóerő nagyságától függően — kisebb-nagyobb súllyal megterhelve sem esik le. A kutatók az oldalirányú elmozdulás megakadályozására átlátszó műanyagból készült hüvelyt helyeznek a kísérlethez használt, gyűrű alakú permanens mágnesekbe. Bár ennek a hüvelynek csupán az a rendeltetése, hogy pontosan a nagy mágnesgyűrö középontja fölött tartsa a kisebbiket, a lebegtetéshez — sajnos — szükség van rá. Ez erősen csökkenti annak valószínűségét, hogy — akár a földmágnesességet Is bekalkulálva, akár anélkül — pusztán mágnesekből ösz sze lehetne eszkábálni valamiféle degravitátort. Néhány évtizeddel ezelőtt még mit sem tudtunk arról, hogy egyik-másik fém nagyon alacsony hőmérsékleten, az abszolút nulla fok közelében teljesen elveszti elektromos ellenállását. Ezek a szupravezetők mínusz 265—270 fokra hűtve úgy viselkednek, mintha kristályaik már egyáltalán nem akadályoznák az áramló elektronok mozgását. Ha nem kellene fenntartani a fémek különleges állapotához szükséges rendkívül alacsony hőmérsékletet (vagyis nem kellene ehhez energiát felhasználni), ezen a módon megvalósítható lenne a „perpetuum mobile" valamiféle változata ... E különleges jelenségre máig sem találtak magyarázatot a fizikusok, az újabb megfigyelések és kísérleti eredmények pedig nemhogy érthetőbbé, hanem épp ellenkezőleg, még bonyolultabbá tették a dolgot. Felfedezték például, hogy ha mínusz 271 fokra hűtött folyékony héliumba merítenek egy ólomgyűrűt és abba áramot vezetnek, a szupravezetővé tett gyűrű fölött szabadon, súlytalanul lebeg a vasból, nikkelből és alumíniumból ötvözött _ fémgolyó. Miért van ez Igy? És vajon kizárólag csak hűtéssel lehet szupravezetővé tenni fémet vagy más anyagot? A vegyészek modern boszorkánykonyhájában már jónéhány meghökkentő tulajdonsággal jendelkező műanyag született. Az is elképzelhető, hogy előbb-utóbb sikerül olyan anyagot előállítani, mely szobahőmérsékleten is szupravezető, tehát energiabefektetés nélkül „súlytalanít". Ez lenne a Wells-féle cavorit, a gravitációs hullámok számára áthatolhatatlan anyag ... Ki tudja, hátha ily, ilyen formában válik egyszer valóra a wellsi utópia? Nagyobb csodát is megértünk már. Az MHD-generátorok úttörője A szovjet kutatók a minap befejezték az „U-02" típusú energetikai berendezés kísérleti modelljét, amely magnetohidrodinamikai generátorral van felszerelve. Az utóbbi a hőenergiát közvetlenül villamos energiává változtatja át, anélkül, hogy szükség lenne közvetítőkre, pl. kazánokra, gőzturbinákra stb. Hasonló kísérleti típusok születtek a Szovjetunión kívül az Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban is. Nevüket a fizikai kutatás egyik területéről, a megnetohidrodinamikától kapták, amely a villamos vezetőképességgel rendelkező folyadékok (bizonyos esetekben a folyadékokhoz sorolják a gázokat is) viselkedését tanulmányozza mágneses térben. Az MHD-generátorok sokkal magasabb hőfokon működtethetők, mint a hagyományos forgógépek, s ezért hatásfokuk is lényegesen nagyobb lehet: elérheti az 50—55 százalékot, míg az eddigi legnagyobb teljesítményű berendezéseknél a hatásfok legfeljebb kb. 40 százalék. Az „U-02" modellen felülvizsgálják a felhasz- v. nált anyagokat, a szerkezeti megoldást s tisztázzák a plazma áramlásával kapcsolatos ismerete- w ket. — A képen az MHD-csatorna, amelyben a hő Q közvetlenül villamos energiává alakul 6t. 1967 *