Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-20 / 137. szám, szombat

EGRI VIKTOR: §§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§ 99 . EZEK A MAI FIATALOK! 44 l-st

i hat óra után, néhány perccel j~ a gyors indulása előtt vagy egy tucat kamaszkorú fiatal szállt fel sietve a kocsiba. Fülkémbe, ahol eddig egyedül ültem, egyszerre hárman rontottak be, mintha a tatár kergette volna őket. A folyosóról egy tanáros külsejű fiatal férfi számokat diktált, a legények egy kettőre lehuppantak helyükre, és fesztelenül, harsány vidámsággal birtokukba vették a fülkét, a folyosót, az egész vonatot. Rám ügyet esem vetettek. Hamarosan előkerült egy tranzisztor. „Ezt ugyan jól kifogtamI Most az tán éjfélig nyekereg a fülembe ez az átkozott masina!" — békétlenkedtem magamban. VERSENYZŐK 1 KÖZÖTT * Úgy látszott, hogy Igazam lesz: a tranzisztor sipított és recsegett, torz hangján verni kezdte a dobhártyámat. Könyvet vettem elő és olvasni próbáltam. Ekkor, csodák-csodájára, a tranzisztor recsegtetője hirtelen elnémította a gépecskét, és csend lett, agyat pihentető kellemes csendesség. Ketten ültek az én oldalamon, az ajtó mellett egy szemüveges, szikár fiatal, fekete hajú közvetlen szomszédom túl lehetett a kamaszkoron, szemben velem pedig egy fitos orrú, hülyegyerek frizurás surján legényke izgett-mozgott a helyén. A két idősebb kicsit apáskodott felette, s ő gumit rágva komolykodó képpel hagyta: nem érdemes ellenkezni, huzakodni velük — ezt olvastam le puha és kerek gyerekarcáról. Fojtó meleg ülte meg a fülkét. Felálltam, hogy kinyissam az ajtót. A szemüveges megelőzött, majd elállította a fűtést, amikor a hőség nem enyhült. Vajon mit csinálták Prágában ezek a takarosan öltözött szlovákul beszélő fiúk, s hogy kerültek így csapatostul egy elsőosztályú kocsiba? Alighanem városnézőben voltak, latolgattam, a Várban jártak, megcsodálták a Kisoldal barokk palotáit, és tegnap este program szerint meghallgatták az Eladott menyasszonyt vagy a Ruszalkát. De meglepett, hogy sem operáról, sem múzsákról szó nem esett. Hát Igen, tudomásul kell vennem, hogy ezek a mai fiatalok nem rajonganak kecsesen faragott kövekért, régen sírba szállt mesterek művészetéért, embert szere lem után vágyódó, tragikusan csalódó sellők érzelmes dalaiért. i4 szemüveges felállt. Kiment a folyosóra és ott gyújtott rá cigarettájáét Katona józsef Színházból lövet, ZA az Astoria aluljárónál felszáll' • tam a villamosra. Nem mentem beljebb, kint maradtam a kocst nyitott perronján, hogy a rövid út alatt egy kicsit kiszellőzzem a fejem, Äm a pihenőből semmi sem lett. A vaskorlátra támaszkodva egy fehéringes fiatalember a fejem felett kemény, pattogó hangon leckéztetett valakit, aki a hátam mögött állt. „DÖGVÉSZ RÁD

r — Utoljára figyelmeztetem, hogy a bőrjakóját áthúzom a pofáján, ha a mocskos pracnijával a Vilcslhez mer nyúlni. — Ahhoz ember kell, Apafefoszl — csattant mögöttem a felelet. — Ugorjon le egy percre, hogy azt a klassz bitliszes fejét szétverhessem. — A taknyán csúszik haza, ha én leszállok. — Sok a szöveg, maga falfácán állat. Na, gyerünk! Szembeköpöm egy kicsit, hogy félnapig törülközhet utána. Lógott a levegőben a vihar; megöklöznek engem is, ha ez a két huligán egymás torkának esik. Egy idősebb bácsi elengedte a fogantyút és Iszkolt befelé, nehogy belérúgjanak. Körülnéztem, hol a kalauz; szólfon rá ezekre a vérre szomjazó fiatalokra. De valami furcsa gyanú ébredt bennem. A korlátra támaszkodó legény olyan szemrevaló volt, az arca rózsás, a szemében huncut villogás, a szája szegletében ts bujkált a huncutság! Vajon miféle „csaj miatt ugranak így egymásnak? Miért üvölti az egyik, hogy a vetélytársa szedje a csülkét, és váljon légneművé, de már csak azután, hogy mind a harminckét fogát kiköpte, mint a cseresznyemagokat. Nem akartam hátrafordulni, nem láttam a másikat, aki melegen zengő baritonján leszedte a fehértngesről a keresztvizet. Mir túl voltunk az Emkén, és egyre hevesebben biztatok egyra, bár a fülkében nem volt tilos a dohányzás. Udvarias fiú, állapítottam meg elégedetten. Hát persze, világos már minden... ez a pápaszemes érettségi előtt áll, a hülyefrizurás most járja az elsőt. Bizonyára valami szavalóversenyen vettek részt vagy egyenletek megoldásában mérték össze a tudásukat más középiskolásokkal. Nem szabad csodálkoznom, hogy azok a számok, amelyeket beszélgetésük során emlegettek, sporteredmények voltak. Ma is minden fiatal feje tele van velük; még ezek a jövendő atomfizikusok, kibernetikus számológépek tudósai is számon tartják őket, ahogy én tettem fiatalságom idején. Hét után elővették papírzacskóba csomagolt hideg vacsorájukat, és pompás étvággyal elfogyasztották. A két Idősebb egy időre eltűnt, s egy pohár málnaszörppel főtt vtssza. — Neked is hoztunk. Igyál, Tonkól Tonkó megitta a málnát, tovább rágta gumiját, aztán álmosan elnyúlt a másik ülésen is. Lelógatta a lábát, hogy cipője ne érje a bársonyhuzatot. Ritka jó nevelés, gondoltam, s már ébreszteni akartam, hogy vesse le a cipő/ét, nyúljon el végig mind a három ülésen, aludjon nyugodtan, amikor a szemüveges hozzálépett, és lefektette úgy, ahogy én akartam. Még újságpapírt ls teregetett a lába alá, és megsimogatta hülyegyerek frizuráját. Később kimentem a folyosóra, és megszólítottam a cigarettázó szemüvegest. — Mit csináltak Prágában? — Versenyeztünk. — Szavaltak vagy számolgattak? — kérdeztem elégedetten, hogy így ráhibáztam kirándulásuk céljára. — Nem kérem, mi Ipari tanulók vagyunk. Úszóversenyen vettünk részt, három díjat szereztünk — hangzott szerényen a válasz. Nagyot nyeltem. Emberismeretem ezúttal csúnyán csődöt mondott. Hát nem gimnazisták, csak ipari tanulók. A pöstyént Eva-fürdőben tanultak úszni, versenyezni. Odavalósi és kör nyékbell fiúk. Az üzemek fizették az utat, az első osztályt, hogy éfjszakat útjuk alatt egy kicsit aludjanak; hajnalt háromkor lesz csak csatlakozásuk, és reggel már munkába kell állniuk. A Vörös-hídnál jelébresztették az Ĺj álmában is gumiját rágó fia ** talt: — Kelj fel, Tonkó! Leszállás előtt udvariasan sorban elköszöntek tőlem a fiatalok. Hát igen: az inasok. Az én fiatalságom idején így hívták őket. Szurtosak és szutykosak voltak. Es nem jártak ver senyekre. mást, hogy a következő megállónál szálljanak le, mert itt a perronon nincs hely arra, hogy „elcslnálják" egymás fejét. — Hát nem szállsz le, bitang rohadék! — harsant fejem felett a bariton hangja. — Nem én! Előbb repedj szét! — tegezte vissza a fehéringes. — Tyúkeszű barom! — Rabszolga! — Varangy! — Dögvész rád! Ezt a fehéringes kiáltotta olyan diadalmasan, mintha éppen a főnyereménye hírét hallotta volna. Ez mindennek a teteje volt, ezt már nem szárnyalhatta túl a bariton. Dögvésznél eredetibb átkot nem szórhat a másik fejére. Hiába táltosodna meg a nyelve a múlt idők őrmesteri szótárának legzaftosabb igéivel, ezt nem lehet túllicitálni. Emberem a vaskorlátnál ekkor bájos pimaszsággal rám villantotta mind a harminckét fogát, melyeket pár pillanattal előbb a nyakába akart verni a bariton. A koponyájával együtt bele a „pejslifébe", a melle közepébe. Ott az Astoriánál a kocst belsejébe menekülő öreget ugratták, most meg engem akarnak kihozni a sodromból, hogy aztán közös erővel rám támadjajanak, ha rájuk szólnék, csendesíteni próbálnám őket. De fröcskölhetik tovább egymásra a huligánszótár minden szitkát, engem ugyan nem vesznek palira! A Baross téren leszálltam, és ők /I sietve követtek. Megálltam egy pillanatra, hogy lássam, hogyan kapnak hajba egymással. A fehéringes ekkor rám kacsintott, aztán nagyol nevetve a bariton nyakába borult. — Dögvész rátok! — mondtam jó hangosan, mire a bariton kiöltötte a nyelvét, s a fehéringes fügét mutatott. Mögöttünk leszállt a bácsika ls. — Huligánok! Mai fiatalok! — fakadt ki megvetően. — Dehogy huligánok — feleltem. — Csak jó dolgukban nem férnek a bőrükbei *On tOn tCn tOn tOi tOn tOn •JO-, tOn ton tOn ton tOn ton tOn 4On ton tOn ton tOn tOn tOn tOn tOn ton iO» tOn tOn tOn U» tOn tOn tOn ton íOn tOn tcr> tOn <4n tOn tOn tOn *JOn tOn tOn tOn toi tOn tOn tOn tOn tOn ton ten tOn ton ton ton t&> tOn tOn ton tOn tOn tOn ton tOn tOn tOn ton ton ton U»J tOn ton ton ton ton ton § § MENEDÉKHELY A štúr utca sarkán álló hatalmas háztömbben alighanem minden bratislavai polgár megfordult már. Leginkább a takarékpénztárban vagy az első emeleti Luxor kávéházban, meg a villamosmegállóval szemben a széles kapualjban, mely esőben és szélben az az egyedüli menedékhelye az „egyesre, négyesre, ötösre vagy hetesre" váró utasoknak. Ez a kapualj egyben bejárat egy másik menedékhelyre is. Azok térnek itt be, akik a mindennapi élet bonyolult útjain akarva vagy akaratlanul szemben találták magukat a paragrafussal, és most segítségre, jó tanácsra, támaszra van szükségük. A kapualj felett tábla jelzi: itt van a 2. számú bratislavai ügyvédi tanácsadó. Belépve egy pillanatig tájékozatlanul állok a félhomályban. Milyen ellentét a kívülről impozánsan ható épület és a lehangolóan kopott lépcsőház között. A falon, a levélszekrények mellett fehér táblán fekete betűkkel az ügyvédi tanácsadó tagjainak névsora. A felvonó kulcsra működik, az ügyfelek gyalog baktatnak fel a negyedik emeletre. A szűk folyosóra nyíló ajtókon az ügyvédek névtáblái, előttük székek ... Kissé más bevezető ez, mint Erle Gordner népszerű detektivregényeiben, melyek ugyancsak ügyvédi iroda meglátogatásával szoktak kezdődni. Ott az ügyfél a titkárnő szobájában várakozik, tekintetével végigsimogathatja Dela Street tökéletes formájú lábikráit, majd amikor bejelentették a detektivregény-irodalom leghíresebb bűnügyi védőjének, belép Pery Mason tágas magánirodájába, belesüpped a puha karosszékbe és elmondja problémáját a gránitarccal hallgató, m«llénye két karkivógásába akasztott hüvelykujjal felalá járkáló ügyvédnek — és nyilván mór ezek a külsőségek is bizalommal töltik el, hogy minden gondjabaja jó megoldást nyer. A SZÜRKE VALÓSÁG Elkalandozó gondolataimat visszakényszerítem a szürke valóságba. Nyílik az ajtó, az ügyvéd még néhány biztató szót mond a távozó ügyiéinek, és beléphetek az irodába. Szemben, az ablaknál írógépe mögött a titkárnő, a két oldalfalnál egy-egy íróasztal, a maradék helyet aktákkal és könyvekkel telezsúfolt polcok töltik ki. — Két ügyvéd egy iroda" helyiségben, ez semmi esetre sem ideális munkakörnyezet — jegyzem meg. Már az ügyfél szempontjából sem, hiszen ide gyakran „gyónni" jönnek az emberek, kényes személyi jellegű dolgokat árulnak el és ezt legjobb négyszemközt elmondani annak, akit bizalmukba avatnak. Az ügyvéd lemondó kézmozdulattal kíséri a választ. — Régi panaszunk ez, orvoslása sajnos nem tőlünk függ. Igyekszünk úgy segíteni a dolgon, ahogy tudunk. Meg van köztünk az „összjáték", ha látom, hogy kollégám ügyfelére zavaróan hat a jelenlétem, fogom az aktákat és átmegyek a könyvtárszobába. Ha egyszerre mindkettőnknek van ügyfelünk, megnézzük, nem szabad-e valamelyik iroda. A legrosszabb esetben a folyosón sétálgatva beszéljük meg az ügyet a klienssel. SZÜKSÉG VAN-E ÜGYVÉDEKRE? Rátérek látogatásom céljára. Sokszor hallottam már kételkedő véleményt, még művelt emberektől is (főleg olyanoktól, akiknek nem akadt dolguk a paragrafusokkal): vajon szükség van-e ügyvédekre, nem lehet-e meg az ember jogi tanács, ügyvédi képviselet nélkül? Zavarban vagyok, illik-e ilyen kérdést ügyvédnek feltenni? Azzal nyugtatom magam, hogy az újságírónak nem kell mindig tapintatosnak lennie. Az ügyvéd számára nyilván nincs kellemetlen kérdés, mert igen higgadtan, szakszerűen, minden rosszalló él nélkül ad magyarázatot: Azon kezdeném, hogy a büntető ügyek egy részénél kötelező a védelem. Ez is bizonyítja, hogy a törvényhozó elvi szempontból fontosságot tulajdonít a szakszerű jogi segítségnek. Ettől eltekintve is határozottan állítom, hogy minden esetben segítséget jelent az ügyvédi képviselet. A jogrend terjedelmének növekedésével ugyanis még a jól j tájékozott laikus, sőt a jo- . gi képzettséggel rendelkező, de más hivatást végző szak- i ember sem ismerheti ki ma- ; gát az összes törvényes elő- j írás között, és általános ' orientációt csak ügyvédek tudnak adni. Az ügyvéd ezenkívül higgadtabban, nyugodtabban, nagyobb szakértelemmel látja az ügyet, mint a közvetlenül érintett fél, aki sok esetben a jogi nyelvet sem érti meg teljesen, és a tárgyalás után nemegyszer meg kell neki magyarázni „konyhanyelven" a bíróság döntését. Különösen a magyar ajkú lakosságnál van fokozott jelentősége a jogi képviseletnek, mert a nyelvi nehézségekből lényeges dolgokban is félreértés támadhat. Gyakori például, hogy büntető ügyeknél az elítélt elhamarkodott álláspontot foglal el, lemondana a fellebbezés lehetőségéről olyan esetben, amikor az ítélet eredményesen támadható. A fellebbezéseknél különben is helyes, ha ügyvéd foglalja össze az érveket. MEGVÁLTOZTATTÁK AZ ÍTÉLETET >- Mondhatna néhány példát az ügyvédi képviselet hasznosságának illusztrálására? — A napokban egy közlekedési baleset tárgyalásán sikerült igen kedvező ítéletet elérnem védencem részére. Kliensem, hivatásos sofőr, saját motorkerékpárján gyorshajtás következtében nem tudta kivenni a kanyart és elütött egy gyalogost. Mivel józan volt és büntetlen előéletű, csupán feltételes szabadságvesztésre ítélték és egy évre megvonták hajtási engedélyét. Hivatásos sofőrről lévén szó azonban a hajtási engedély megvonása eddigi munkahelyének elvesztését jelentette volna. A fellebbezésnél, azzal érvelve, hogy mint gépkocsivezető sohasem hágta át a közlekedési előírásokat, sikerült elérnem, hogy a bíróság megváltoztatta az ítéletet és csak motorkerékpár vezetésétől tiltotta el. HALLGATOTT A JÓ TANÁCSRA A másik ügyvédi tanácsadó, az 1. számú az Igazságügyi Palota első emeletén van „társbérletben" a bírósággal és az ügyészséggel. Helyesebb lenne albérletet mondani, mert itt is szűken vannak a hellyel, kettesével ülnek az ügyvédek. A folyosón volt osztá'ytársamba, egy nagyüzem vegyészmérnökébe ütközöm. Ö nem kételkedik az ügyvédi segítség hasznosságában. Mosolyogva mondja el, hogy most fejeződött be egy régóta húzódó pere: — Két munkatársammal együtt találmányi díj miatt pereskedtem az üzemmel. Újításunkat már évekkel Dr. VOJTECH TE1 HA PB DE6YI ezelőtt realizálták, de érte járó díj kifizetésé „megfeledkeztek". Érdek* hogy amint bepereltük üzemet, azonnal hivatti bennünket és megegyez< ajánlottak fel. Hogy bo; szantsam őket, azt mon tam, előbb meg kell tanát kožnom a dolgot az ügyv demmel. Az lebeszélt a m« egyezésről, és most a bíi ság az általuk ajánlott ö: szeg kétszeresét ítélte m nekünk. AZ ÜGYVÉDSÉG RENESZÁNSZA Az ügyvédek 1949 óta I rületi szövetségekben d goznak, ezeknek szerve; si sejtjei az ügyvédi tanái adók. A nyugat-szlovák ügyvédek kerületi szövet: gének elnöke, dr. Stef< Haas szintén az Igazsó ügyi Palotában székel. Ai kérek felvilágosítást, mi jellemzik az utóbbi egy-l évben beállt helyzetet ügyvédség reneszánszán" — Ha az elmúlt évtiz jogfejlődését vizsgáljuk, < ra a következtetésre jutui hogy minden változós nyegében a jogszabói) kétségtelen demokratizá sát jelentette. Az ügyvéds szempontjából a leg mély hatóbb változásokon a bí vádi eljárás ment át, al a változásokat az a vez elv irányította, hogy oly eljárási rendszert kell be\ zetni, amely biztosítja bűncselekményeknek anyagi igazsággal ös hangban való alapos vizsgálását úgy, hogyha bűncselekmény elköveti nincs igazolva, az ügy ir a nyomozási eljárás iw befejezést nyer és egyál Ián nem kerül a bírás AZ IGAZSÁGÜGYI FALÓT §§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§<