Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-15 / 104. szám, szombat
— Uram, — szól a vendég a szálloda igazgatójához — az éjjel 30 bolhát fogtam a szobámban! — Nagyszerű! Nem maradhatna uraságod még egy pár napig? — Ha én egyszer meghalok, többé ilyen feleséget nem találsz! — Te csak ne vigasztalj engem! Egyik kollégánk a közelmúltban szerezte meg a hajtási engedélyt. A vizsgáztató bizottság előtt csupán akkor követett el hibát, amikor az elnök feltette a kérdést: — Mondja kérem, mit vigyen magával a kezdő vezető feltétlenül az első útjára? — A mentőszekrényt! — Fóúr, milyen húst hozott nekem? Hiszen ez büdös! — Igazán? Nekem is úgy tűnt, csak nem akartam elrontani a kedves vendég étvágyát. Szöveg nélkül Hajnali bárom órakor az egyik rendőr gyanús egyénre lesz figyelmes, aki hatalmas bőröndöt cipel. — Mondja, mi van abban a bőröndben? — Őszintén szólva, még én sem tudom. Egy skót városban új rendőröket toboroznak. A felvételi vizsgán az egyiknek a következő kérdést teszik fel: — Hogyan tudná a leggyorsabban szétoszlatni a tüntetőket? — Levenném a sapkámat és gyűjteni kezdenék. Szöveg nélkül Autós kollégánkkal történt meg, hogy az egyik faluban elütött egy kövér libát. A tulajdonos — bőbeszédű menyecske — átkozódott, kiabált és a kolléga idegesen nyugtatgatta: — Nyugalom, nyugalom, ne tessék úgy kiabálni, hiszen még itt vagyok. Mire a néni: — Mit érek magával, hiszen maga csupa csont és bőr! Szöveg nélkül Vendég: Csak ötkoronásom van. Ruhatárosnő: Köszönöm, anynyi elég. A tehén az arénában küzdő bikáról: — Nézzétek, értelmiségi. Csak a fejével dolgozik. . judg nélkül INDOK — Ez is Írás? — pirongatom a fiamat. — Hát... — von vállat. — Macskakarmolás ez, nem más, édes fiam... — korholom tovább. — No, gyerünk csak a házi feladattal. Olyanok legyenek a betűk, akár a gyöngyszemek. A lurkó most már tényleg ijedten szepeg. — De apuka. .. abból baj lesz. — Hogyhogy, baj lesz? — A tanító néni nem hiszi majd el, hogy én írtam. NEM TRÉFA Fiam diákfüzetében régen láttam már egyest. A minap aztán az egész család örömére megtört a jég. — Olvasás egyes — betűzgetem hangosan. Aztán: március 32. Bugyborékolt bennem a nevetés, de tettetett szigorúsággal megkérdeztem: — Te még most sem tudod, hogy nincs harminckét napos hónap? — Tudni tudom, — vonja meg kelletlenül a vállát. — De április elsejét mégsem Írhattam. — Ha szabad tudnom, miért nem írhattál április elsejét? — Miért, miért... Még azt gondolhattad volna, hogy a tanító néni csak tréfából írta be az egyest. (sz. 1.) iIS ülön-kiilön is imádtam a bűbájos Pistát és a vonzó, nőies Icukát, a legszeretetreméltóbb házaspárt, akiket valaha is ismertem. ÉS most egyszerre elveszítettem őket. Pedig 6k is szerettek engem, ezt határozottan merem állítani. Éppen ezért vettem a bátorságot, hogy amikor megtudtam, hogy összevesztek, még azon reggel elrohantam Pistához. — Megőrültél? Ott hagytad Icukát? Megkérdezte, kiről beszélek, mert ő tegnap óta nem ismer Icuka ne vű nőszemélyt. Egyébként, ha tudni akarom, tegnap egy férfival látta őt együtt, köztük vége mindennek, ö nem túlozta el a dolgot, nincs itt semmiféle félreértés Rohantam leukához. Icuka megkérdezte, kl az a Pista, ja, azt nem tsmeri, rá sem tud nézni, mert ő csak bosszúból sétált karonfogva azzal az emberrel, hogy Pista meglássa őket, mert tegnapelőtt az a gazember IPista), egy nö társaságában ült órák hosszat egy eszigaz, hogy az a gazember j Pistaf nem adott haza soha egy vasat sem, és különben is kiállhatatlan volt már az az undorító szokása, Oiédítéôi kíôéttei presszóban, ő nem gyerekeskedik, de már egyéb okból kifolyólag is elege van abból a csibészből (Pistából]. Még délelőtt visszaszáguldottam Pistához. Kijelentette, hogy az a nőszemély (Icuka ) hiába akar bármit is ráfogni, ő a kolléganőjével egy fontos szakmai problémát beszélt meg, de egyébként sem érdekli, gondoljon amit akar, egy nőszemély, aki a férje zsebéből rendszeresen ellopja a pénzt. Délben Ismét Icukinál voltam. Egy szó sem igaz abból, hogy pénzt lopott volna valaki, hanem az hogy folyton a körmét rágta, még vacsora közben is. Űjra Pistához mentem. Még ha rágta volna ls a körmét, az sem tesz túl azon, hogy az a perszóna I Icuka j nö létére horkol, a szennyes edényt hetekig heverteti az asztalon, mert mosogatni az derogál neki. Délután visszasétáltam leukához. Még ő mer beszélni, az a himpellér (Pistaf, akit hetekig nem lehet belekergetni a kádba és két hétig hord egy inget. Kts tétovázás után még felkerestem Pistát. Az a hárpia (IcukaI megkapja a magáét, ha találkoznak. leukához már nem volt kedvem még egyszer elmenni, de véletlenül találkoztunk. Az az aszfaltbetyár (Pista) számíthat rá, hogy rövidesen ki lesz lúgkövezve a szeme. Nem is kísérleteztem tovább a békítéssel. Mindkettőjüket megértettem. Két ilyen ember, mtnt amilyennek megismertem Icukát és Pistát, valóban nem tudhat együtt élni. Csoda, hogy ennyi ideig is kibírták egymással. Azóta már többször találkoztam velük. Megint összebújva járnak, és szerelemteljes pillantásokat lövellnek egymásra. Amikor észrevesznek, átmennek a túlsó oldalra, vagy befordulnak a sarkon. Már nem szeretnek engem ... Talán megtudtak rólam valamit. KÉKVÖLGYI VILMOS O oo O < to O << i > < O CO o I— < U) O i > < O CQ O »— < «/> o —I > < MONTREAL A KIÁLLÍTÁS ELŐTT Magáról a kiállításról sokat írnak mostanában, de ez mind csak jóslás. Jelenleg számos munkacsoport a csarnokok szerelését fejezi be. Hetven állam, számos nemzetközi szervezet és magánvállalat jelentette be részvételét. Tíz csarnokot a kanadai tartományok rendeztek be. Valamennyi kiállító állam bemutatja sikereit, az Expo 67. vezérgondolatát — Az erríi ber és világa" — pedig több csarnok fogja szemléltetni, amelyet a kanadaiak 40 millió dolláron építettek fel. A kiállításnak ez a része hivatva van bemutatni mindazt, amit az ember létezése óta alkotott, mivé tette földjét, városait, önmagát, mit csinált az atomból. A kiállítás egyes részlegeinek már az elnevezése is szemlélteti a tematikát. „Az ember képe" részlegben a világ legnevesebb múzeumaiból (Ermitázs, Louvre, National Gallery stb.) kikölcsönzött leghíresebb műalkotásokon kívül 400 kiváló fénykép is szerepe), amelyet az ember életét ábrázoló 40 ezer beküldött felvételből választottak ki. „Az ember a társadalomban" részlegen egy 158 lakásos óriási épületet emelnek, amely a modern városfejlesztés jövőjéről hivatott propagálni. „Az ember és az élet" csarnokban a milliószoros nagyítású emberi sejteken kívül szemléltetni fogják az agy és ar idegrendszer vázlatát, s különleges filmek segítségével figyelni lehet a szívműtétet és a sejtosztódás titkát. A tudomány és a technika óriási fejlődését szemléltető kiállítási részlegek rendeltetése, hogy választ adjanak arra a kérdésre, vajon a tudományos ismeretek az emberiség bukását vagy aranykorát segítik-e elő. A kiállítás, amelyet a világ legnevesebb építészei és művészei rendeztek, s amelyben a legkorszerűbb építési formákat alkalmazták, igyekszik dióhéjban bemutatni életünket, elgondolkoztatni és fellelkesíteni a nézőket. A vendéglátó Kanada ötven államfő és sok millió turista látogatását várja. (Zycle Warszawyf ATOMHÁBORÚ A LEGYEK ELLEN Ma már tudjuk, hol és mikor tör ki a következő atomháború: április 10-én Capri szigetén az amerikai Food and Allmentatton Organization (mezőgazdasági és közélelmezési társaság) entomológusainak, vagyis rovarkutatóinak atomerővel felszerelt „kék" tábora és a sziget szőlőiben pusztító sok ezer légy hagyományosan feszítő „vörös" tábora között. Mivel fennáll az a veszély, hogy a megfigyelők kíváncsisága alábbhagy, meg kell mondanunk, a legyek eleve pusztulásra ítéltettek. Az egész akció tíz évvel ezelőtt Texasban kezdődött. Egy légylajta, amely később a Lucilie Bouchere szép nevet kapta, évente a marhaállomány húsz százalékát segítette a másvilágra. Az állattenyésztők éppen olyan tehetetlenek voltak, mint a rovarirtó szerek. A tömegpusztítás modern technikai eszközeit jól ismerő és az 1954-ben a Holland-Antillák Curacao szigetén végzett első kísérlet eredményeivel gazdagodott amerikai entomológusok segítségül jöttek. Machiavelli-módszerükkel teljes győzelmet arattak. A legyek nukleáris irtása százszorta erősebb sugárzási dózisokat igényel, mint amennyit a vezérkarok egy átlagos gyalogoskatona elpusztításához szükségesnek tartanak. A kutatóknak nagyszerű ötlete támadt: laboratóriumi besugárzással meddővé tesznek legyeket, aztán visszaengedik őket a normális legyek közé. Ezek a jövevények tetszetős külsejétől megtévesztve hiába igyekeznek párzani velük. A tudomány ezt előre látta. Valószínűségszámítás alapján körülbelül minden második légy fog pározni egy meddővel, tehát a következő nemzedék létszáma a felényire fog csökkenni. (Express f HALÁLFÉLELEM Egy orvos számára az a legkínosabb, mit mondjon a halálos beteg páciensének. Az orvosnak el kell döntenie, el tudja-e viselni a beteg az igazságot, vagy ez csak még jobban fokozza szenvedését. A kérdés lényege a halálfélelem. Massachusetts állam egyetemes kórházának elmegyógyászai súlyos betegekkel folytatott beszélgetéseik után arra a következtetésre jutottak, hogy legjobb az őszinteségi Avery D. Weisman és Thomas P. Hacket orvosok egy tudományos gyűlésen kijelentették, hogy a haldokló beteg nem fél annyira a haláltól, amint az orvosok gondolták. A kutató orvosok a legtöbb tanulságot száz végbélrákos és száz szívinfarktusos beteg összehasonlításából merítették. A betegek többsége inkább az élet, mint a halál miatt aggódik. Infarktusos pácienseknek a legtöbb gondot az okozta, vajon visszatérhetnek-e normális munkájukhoz. A rákos betegek a kórral Járó fájdalmaktól féltek. S ami a legfontosabb, nagyon féltek attól, hogy elszigetelődnek családjaiktól. Félelmüket az orvosok és a rokonok rendszerint még fokozzák is, mert nem érzik jól magukat a beteg közelében, vagy bűntudatot éreznek amiatt, hogy nem tudják őt kigyógyítani, „Az orvosok és a rokonok eltávoznak, s máris bekövetkezik az a baf, amitől a páciens irtózik" — jegyzi meg Weisman. Egészséges emberek különféleképpen vélekednek a rákról és a szívbetegségekről, s ez feltűnően nagy hatással vau arra, hogyan alkalmazkodnak pszichológiailag betegségükhöz a páciensek. Egészséges emberek gyakran reménytelen esetnek tekintik a rákos betegeket, viszont azt tartják, hogy a koronaérbetegségben szenvedőknek még van jövőjük. Weisman és Hacket meglepődve tapasztalták, hogy a szívbetegek éppen úgy szenvednek a szorongásos félelemtől, mint a rákosok, később azonban úgy tűnt, hogy önmegtagadással lelkileg jobban fel tudnak vérteződni. A szívinfarktusos betegek a kritikus stádiumból felépülve gyakran hajlamosak voltak arra, hogy lebecsüljék állapotukat. Ezzel szemben a rákos betegek kevésbé tudták magukat túltenni betegségükön, egyrészt azért, mert a reménytelenség légköre vette őket körül, másrészt pedig az orvosok és az ápolónők egyáltalán nem akarnak betegségükről beszélni. Az önuralom, önmegtagadás Weisman és Hacket szerint egészséges jelenség, mert abba a tudatba ringatja a pácienst, hogy még van jövője. Megállapításaik ezért alátámasztják azt a nézetet, hogy elsősorban a rákos betegeknek meg kell mondani az igazságot. „Ha ugyanis beszélhetnek betegségükről és tudják, mi vár rájuk, akkor megtanulnak betegségükkel együtt élni" — hangoztatja Weisman. (Newsweek f