Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-01 / 60. szám, szerda

Gál Sándor: Napéjegyenlőség KÖZEL HÁROM ÉVVEL EZELŐTT, amikor első verseskötetével jelentkezett, éreztük, tudtuk, neve már több az Ígéretnél. Igaz, a kimondott szó ereje és súlya még nem mindig járt együtt a szándékkal, s az optimizmus derűje is helyenként túlságosan idillinek mutatkozott, költői alkata kedvező jelei azonban már akkor megmutatkoztak. Tényként tudatosíthattuk, azon fiatal költők közé tartozik, akik új utakat keresnek, új csapásokon akarják megközelíteni az ember és a világ gondjait, dolgait. Bár mostani kötete is jobbára a korábbi megállapításokat erősíti, magasabb szinte igazolja költői indulása biztató jegyeit, azonban már az előrelépés ténye is kétségtelen. Második kötete, a Napéjegyenlőség három szakaszra oszlik. A kútnál című fejezet verseiben jobbára társadalmi témájú verseit találjuk, a Miniatűrök ben a Föld, Ember, és Költészet villanó képei idéződnek, a címadó Napéjegyenlőség- ben pedig az amolyan bölcseleti lírai igényével íródott verseit találhatjuk. E meglehetősen önkényesnek mondható tartalmi sűrítés is sejtteti, hogy Gál Sándor költészete mindenekelőtt tematikájában, s gondolatiságában gazdagodott, mélyült. Persze, ez a megállapítás — a költőhöz szabott mérce szempontjából is — meglehetősen viszonylagos, kétségtelen azonban, hogy fiatal költőink közül egyike azoknak, akik a legegyenletesebb utat „futják", anélkül, hogy egyoldalúságot, bezárkózottságot, „csigaházat", vagy Igénytelenséget jelentene számára. A korszerűség értelmezésében a mértéktartás jellemző rá, s eredeti élményforrása szélesítésével közelíti meg a mindennapok problémáit. Tartalomban és formában hagyományosat és korszerűt rokonit költészetében s mondhatni — jobbára sikerrel. Költészete tudatosságának erénye ez, s ennek köszönhetjük, hogy versei olvasásakor nem a hatások „átjáróházának" érezzük verseit, hanem az egyéniség kézjegyeit magukon viselő alkotásnak. Az újat a magyar költészet legjobb hagyományaira építve aszszimilálja, anélkül, hogy ezt Idegen testnek, „módi"-nak, vagy akarnokoskodásnak éreznénk. HA AZ ŰJ KORSZERŰ szintézis lírai mozdulatai szempontjából vizsgáljuk a kötetet, ez a törekvés ugyancsak kimutatható nála. A költő tudja és érzi, hogy a költői korszerűség kritériumát a társadalmi valóság determinálja, s ennek szellemében alkot, s akar költészetével hatni. Ahogy mondja: feloldódott benne az Idő, s a „világ szívverését" olvassa. Ars poeticájának lényege, hogy együtt lehessen az emberiséggel. Nézni és látni akar a világban, melyben: „Mint hideg öszi eső csapódnak le a szavak hogy a csend ereibe szertejolyjanak, és megmérjék a még mérhető távolságokat, az utat, amelyre lépteink nyoma írja a nappalok múló jeo"ét, az életünket a sorsunkat s egyre növekvő idegenségünket". /Növekvő idegenségünk) Az emberek, az egyén új, külön igaza és a „lassan bomló fogalmak" korában már könnyítés nélkül fogalmazza a lényeget: „Hullnak a napok márvány cseppjei Pattognak a történelem kövezetén s a csend időtlen peremére rakódnak ólomnehéz álmok óriás fekete madarak Az ég s a föld között füst láng éi könyörtelenség vonaqlanak". jFélelem) Az okokat látva a tulajdonképpeni „feloldás" sem lehet ugyau derűsebb, a költő optimizmust sugalló hite azonban ott izzik a verssorokban: „Emberi törvény: kibírni mindent s menni, menni, mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák". (Észrevétlenül

j A KIRAGADOTT IDÉZETEK is tanúsíthatják, az egyén és a közösség viszonyában is az együvé tartozás érzése fűti és a „látva láttatni" szándéka vezérli. Határozottan szimpatikus törekvés ez, s javára írandó, hogy egyszerű köntösben is tud újat mondani, újszerű lenni, anélkül, hogy a szólamosság környékezné. Vonatkozik ez a Márványlapba zárt nemzedék című versére is, melyet — a szólamosság csábításait kikerülve — mélyen emberinek és tragikusan igaznak tudott megformálni. Ugyanezt viszont annál kevésbé mondhatjuk el a Lovak című verséről, melynek asszociációi kúszáltaknak, keresetteknek tűnnek, s inkább sikertelen kísérletnek, mintsem Jó versnek érezzük. Miniatűrjei között ennél lényegesen több a kiforratlan, elnagyolt s inkább vázlatnak tekinthető vers. Néha-néha úgy tűnik, megelégszik azzal, hogy egy-egy jónak vélt ötletet verssé fokoz. Az ötletnek ez ugyan nem árt, viszont a versnek annál inkább. (Kamaszkor, A Költészet eredetéről, A Szerelem eredetéről, Hívás A középkori szobrászat remeke A VILÁGHÍRŰ PRÁGAI SZENT GYÖRGY-SZOBOR TÖRTÉNETÉNEK ÚJABB ÁLLOMÁSA © MÁSOLAT KERÜL AZ EREDETI HELYÉRE A prágai vár harmadik udvarán, az első világháború áldozatainak emlékére állított márványobeliszk mellett, néhány méternyire a Szent Vitus katedrálistól, márványtalpazaton elhelyezett Szent György-szobrot a művészettörténészek szerte a világon úgy tartják nyilván, mint a XIV. század magyarországi művészete egyik legremekebb alkotását. A Kolozsváritestvérek egyetlen, máig is fennmaradt műalkotása ez az ágaskodó lovasszobor, amely nek lovasa a nyeregből csavarmozdulattal felemelkedve döfi lándzsáját a sárkányba. A szakértők nagyra becsülik a szobor szerkezetének páratlanul merész voltát. Véleményük szerint a lovasszobor megteremtői csodálatos dinamikájú és összhangú alkotásukkal elérték a gótikus szobrászművészet csúcspontját. — és szinte utolérhetetlenül megelőzték az európai fejlődést. A Szent György-szobrot, a kutatók véleménye szerint, a művésztestvérpár nyilván valamelyik prágai mecénás megbízásából készítette. A prágai vár látogatói néhány hónappal ezelőtt, egy szép öszi napon megdöbbenve álltak meg a harmadik udvaron. A becses értékű alkotás eltűnt a talpazatról! Vajon hova került a híres szobor? A prágai Szent György-szobrot azért vették le a talapzatról, hogy megmentsék az utókor számára. Ugyanis az idő vasfoga kikezdte az évszázados szobor anyagát. A prágai vár műemlékvédő csoportjában idejében megszületett az elhatározás: Az eredeti Szent Györgyszobrot védett helyre teszik — a talpazatra pedig a remekmű bű másolata kerül! Az öt mázsánál valamivel súlyosabb szobor másolatát Prága egyik szoboröntő műhelyében készítik. Hat-hét hónapig tartó munka kell ahhoz, hogy 7—8 szakember munkájának eredményeként elkészüljön a pontos másolat, amely ez év májusában kerül majd a talapzatra. Nem ez az első beavatkozás a szobor sorsába. A Kolozsvári-testvérpár remekműve az évmessziről stb.) Ebben a fejezetben lényegében a Kiterítve — ez a kötet versei szempontjából is a legjobbak közé tartozik — és az epigramma tömörségű Magányosok, valamint a hangulatos Egy férfi alszik a kocsmaasztalon című verseket dicsérhetjük. A Napéjegyenlőség című fejezetben a legerősebb versének a kötet cimadóját és a Láz és rontás címűt érzem. A Napló meglehetősen töredékes, s színvonal dolgában eléggé ingadozó. A kötet utolsó fejezete egyébként a költő további fejlődése szempontjából is rendkívül kedvező ígéret. Elég a Láz és rontás néhány sorát idéznünk, — hogy az adysan csengő sorok közül — a tehetség és a költői adottság jó >eleit érezzük: „Itt vagyok egyedül rám szakadt a hajnal diófák ölelnek ágas hatalommal novemberi köd száll elhagynak a szavak elhagynám nem tudom tegnapi magamat Csontomban tűz lobbant oltani se lehet világgá ragadják tegnap támadt szelek Osztódok osztódok elszórnak az évek magukba szippantnak ember minden'iégek". GÁL SÁNDOR KÉPTEREMTÖ erejéről már az idézetekből is meggyőződhetünk, s megerősíthetjük az első kötet bírálójának, Gály Ivánnak az észrevételeit: „Képetben, hasonlataiban pasztellszíneket kever ki, többnyire egyéni és egyedi meglátással". Szavainak expresszív ereje, s színei választéka ma is jellemzi verseit, szuggesztivitása azonban inkább a részletekben van, mintsem az egészben. Ez utóbbi még megoldásra váró „képlet" számára. Helyenként, persze, rácáfol önmagára is, s olyan mesterkélt és giccses sorok is kifutnak tolla alól, mint például: „A rádióban Liszt rapszódia zeng az ég mosdatlanul komorul a dombra". vagy a fogalomzavart jelző: „Arcképed sehogy sem tudom leírni egyszerűen vagy Létezel" (Napló) ÖSSZEGEZÉSKÉNT hadd mondjuk: líránk fejlődése szempontjából ígéretes a tavalyi évnek ez a csendes, szerény, mégis érdemes verskötete. Bár helyenként a nagyobb igényesség, művészi önfegyelem most sem ártott volna, bizakodással és kíváncsian várjuk a folytatást... FÔNOD ZOLTÁN századok során kitartó, néma szemtanúja volt a prágai vár eseményeinek. Mai helyén a XVI. század elejétől áll. Ezt megelőzően a várudvar Szent Györgyről elnevezett terét díszítette. A történelem folyamán többször meg is rongálódott, a pusztulás veszélye fenyegette. 1541-ben a várban tűz ütött ki és egy gerenda letörte a lovas lándzsát tartó kezét. Később, II. Miksa koronázásakor, a koroná zási szertartáson részt vevő hatalmas tömeg a zűrzavarban feldöntötte a szobrot, ami természetesen ismét megrongálódott, tehát újból javítani kellett. A prágaiak büszkék a szoborra. A műkincsekben gazdag vár egyik sokat érő, kedves remekműveként tartják számon. Bensőségesen„György" néven emlegetik, elhagyva a szent jelzőt és a sárkányölő lovas megjelölést. Nos, a szobor védettebb elhelyezése és szakszerű konzerválása, valamint a hű másolat elkészítése arról tanúskodik, hogy Kolozsvári Márton és György világhírű alkotását Prágában valóban nagy becsben tartják — és jelzi- azt is, hogy a szobor újabb hosszú évszázadckra felkészült a művészet lenyűgöző varázsának dokumentálására. SOMOGYI MÁTYÁS Elgondolkoz

tató teszt-válasziValljuk be, ritkán fordul elő, hogy a cseh vagy a szlovák kulturális folyóiratok közvetlenül reagálnak egy magyarországi vitára s még kevésbé egyetlen egy publicisztikai eszmefuttatásra. Mégse meglepő, hogy Faragó Vilmosnak az ÉLET ÉS IRODALOM idei 1. számában megjelent. Kicsi ország című írására felfigyeltek nálunk is. Nem meglepő ez, mivel a KULTURNÍ TVORBA szavaival élve — ameiy 7. számában közli a fent említett cikk jelentős részét — „ezek a problémák távolról sem érintik csupSn a magyarországi fiatalokat". Miről szól tulajdonképpen az írás, amely időközben eleiiti vitát, szenvedélyes ellenvéleményeket váltott ki Magyarországon? Faragó Vilmos egy kis méretű szociológiai kutatás eredményeiről ad számot. Százhuszonöt 17—18 éves gimnazistával névtelenül kérdőívet töltet ki, hogy képet kapjon róla, vajon bennük lapul-e a nacionalizmus. Az első kérdés így hangzott: „Büszke vagy-e arra, hogy magyar vagy? Ha igen: miért? Ha nem: miért?" A válaszolók nyolcvanhárom százaléka büszke volt erre. A következő kérdés ez volt: „A magyar után milyen nemzetiségű lennél legszívesebben, és miért?" A legtöbb fiatal, majdnem huszonöt százalékuk francia, tizenöt százalékuk angol és tizennégy százalékuk ismét csak magyar akart lenni. Érdekes, hogy az amerikai nemzet csak egy szavazatot kapott. „Milyen nemzetiségű nem szeretnél semmiképp se lenni? Miért?" — így szövegezte meg Faragó a harmadik kérdést. A választadók egy negyede számára nincsenek olyan nemzetek, amelyeket nem szeret. Ezzel szemben tizenhét százalékuk viszolyog az amerikai nemzettől, tizennégy százalékuk a „négt rektől" stb. Ettől megdöbbentőbb a negyedik kérdés („Házastársa lennél-e néger, cigány, vagy más színes bőrű fiatalnak?") megválaszolása. A megkérdezettek negyvenöt százaléka határozott nem mel felelt. Végül az utolsó kérdésre — „Fenyegetik e valakik Magyarország békéjét és függetlenségét? Ha igen: szerinted kik?" — a fiataloknak csak ötvenhárom százaléka felelt igennel. Ebben a rovatunkban nincs lehetőségünk arra, hogy részleteiben is ismertessük a teszt anyagát feldolgozó Faragó Vilmos érvelését. Csupán arra szorítkozhatunk, hogy ismertesssük alapvető következtetését, amelyet alábbi szavai fejeznek ki: „Az öt kérdésre adott válaszok tendenciáját és az indnkolások szellemiségét végiggondolva azonban rájöttem: egész téves eszmerendszer dolgozik itt, valami nyugtalanító világnézeti zavar, amit — azt hiszem — erejétvesztett, pacifistává szelídült nacionalizmusnak lehetne nevezni." Különben ö maga elismeri és több ízben hangsúlyozza, hogy ennek alapján semmiképp sem lehet általánosítva következtetni az egész magyar ifjúság gondolkodására. Számol az ilyen jellegű közvéleménykutató technika alkalmazásával járó hibaszázalékkal is. Ezen túlmenően, németünk szerint néhány feltett kérdés túlságosan szuggesztív hatású s főleg az első kérdés válaszai alapján levont következtetés kisssé eltúlzottnak tűnik. Mégis, úgy véljük, hogy nagyon is élő, fontos és égető kérdésre tapint rá, és valóban nemcsak magyarországi viszonylatban. Elvitathatatlan tény viszont az ls, amit főleg Darvas József hangoztat a NÉPSZABADSÁG január 29. számában megjelent válaszcikkében, hogy „ifjúságunk egy jelentős részénél nem a nacionalizmus, hanem a nemzeti közömbösség, a kozmopolitizmus a fő veszély." Csakhogy veszélyessé válhat az a jelenség is, amely ellen tüzet szüntetünk vagy nem is nyitunk. S ez minden szocialista országra, ránk is vonatkozik. Szabad szombatok és az iskolák Kormányunk tavalyi határozatával engedélyezte az I. és II. ciklusú iskolákon e tanév második felében a szabad szombatok bevezetését. Ezt a fontos lépést természetesen függővé tette a megfelelő feltételektől, továbbá az iskolai szakszervezeti bizottság és a szülők beleegyezésétől. S bár Szlovákiában bőven akadnak szülők, tanulók,, de főleg tanítók, akik az ilyen új elrendezés mellett törnek lándzsát, a jelek azt mutatják, hogy erre a közeljövőben nagyobb méretekben semmi esetre sem kerül sor. Martin Hargaš, az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal dolgozója a PRAVDA február 22-1 számában elemzi ennek okait. A tanév első felében néhány iskolán kipróbálták az új rendszert. Ennek a kísérletnek eredményei arról tanúskodnak, állapítja meg a cikkíró, hogy a szabad szombatok semmiképpen sem vezethetők be általánosan. Mi akadályozza ezt? Elsősorban az eddigi tanrend túlzsúfoltsága. Ha a tizenkét köznap tananyagát összesűrítenék tizenegy napba, akkor a tanulók óraszáma és otthoni készülésének ideje messze többet tenne ki a felnőttek munkaidejénél. Ezt természetesen nem kívánhatjuk. Az ilyen megoldás egyrészt túlterhelné a diákokat, másrészt csökkentené felfogóképességüket is. A másik kerékkötő az, hogy Szlovákia iskoláinak jelentós százalékában még mindig két műszakos az oktatás, a tantermek további megterhelése lehetetlen. Ezen túlmenően az iskolák nagy hányadánál hiányoznak a megfelelő szociális és higiéniai feltételek is. • Ezért a megbízotti hivatalnak az az álláspontja, hogy (i szlovákiai iskolákban még nem értek meg a szabad szombatok bevezetésének feltételei. Tudomásunk szerint azonban a közoktatási szervek mérlegelik az iskolaév lerövidítésének a lehetőségét. Ez a megoldás hasznosnak mutatkozik, s feltételezhető n a megvalósításra sem kell sokat várni. Történészek egyetértése és vitája Négy hónappal ezelőtt találkoztak Bratislavasan a cseii, szlovák és magyar legújabbkori történészek, hogy eszmecseréi folytassanak két témára. A Szlovák és a magyar fasizmus problémáját s a magyar-szlovák viszony második világháború alatti alakulását megtárgyaló tudományos értekezlet sikeréről, eredményeiről annak idején egy-két hazai lapunk is beszámolt. Legutóbb viszont a magyarországi TÁRSADALMI SZEMLE 2. számában Lacká Mklós tájékoztat erről az eseményről A többi között leszögezi, hogy a résztvevő történészek tanulmányai szinte minden kérdésben fedték egymást. Az egyetértés mellett természetesen nem hiányzott a vita sem, amely a történeti igazság jobb megközelítését szolgálta. Csehszlovák részről főleg azt a kívánalmat hangsúlyozták, hogy a magyar történészeknek mindig számításba kell venniük, milyen tartós és mély hatást gyakorolt a szlovák közvéleményre a magyar uralkodó körök és a korabeli hivatalos politika sovinizmusa. A magyar történészek egyetértettek azzal a tétellel, hogy a magyar nacionalizmus talán a legagresszívabb volt Kelet Európában. Vitába szálltak viszont néhány szlovák történésszel, akik ezzel az agresszivitással szemben a szlovák nacionalizmus védekező jellegét hangsúlyozták. Leszögezték: amikor a szlovák nacionalizmus a fasiszta Németországhoz kapcsolódott, éppen úgy szerves részévé vált a fasiszta agressziónak, mint a magyar sovinizmus." (g- '•) 1967. III. 1. 6