Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-31 / 90. szám, péntek
Trnava a EK elődöntőjében Spartak Trnava—Lazio Roma 1:0 (0:0) Tegnap Trnaván befejeződött a Középeurópai Kupa második fordulójának küxdeiem-soroxata. Az elődöntőbe csehszlovák, magyar, osztrák és olasz csapat került. A negyeddöntő ezeket az eredményeket hozta: Spartak Trnava —Lazxio 1:1, 1:0, Gjpesti Dózsa—FC Szarajevó 2:1, 5:1, Austria—Zágrábi Dinamó 3:3, 1:0, Fiorentina— Tatabánya 1:1, 1:0. Ax elődöntőre még nem sorsoltak. A trnavaiak tegnapi győzelméről ax alábbi tudósításunk számol be: A Sparta Trnava együttese mintegy 20 000 néző előtt fogadta a kitűnő védelméről Ismert Lazio Róma csapatát. A római együttes Trnaván ls védekezésre rendezte be sorait, s csak ritka, de gyors ellentámadásokkal próbálkozott. A hazai együttes az első negyedórában úgyszólván egy kapura játszott. Farkas a 9. percben hét méterről kapásból a kapu főié lőtt. A rómaiak első nagy helyzetét Massiello hagyta ki. aki hat méterről Geryk kapns ölébe lőtte a labdát. A 34. percben HruSecky kapáslövését hárította Cel, a Lazio kapuvédője. A 38. percben Bagatti tisztára játszotta magát, de lövését a kitűnő Geryk hárította. Kezdés után a trnavai együttes olyan hatalmas Irammal lepte meg ellenfelét, hogy az nem tudott ellenállni. A 4B. percben egy korszerű támadás végére Svec tett pontot, akinek közeli lövése az olasz kapu bal alsó sarkában kötött kl. A 7. percben Kravárik 20 méterről bombázta Cel kapuát, aki ezúttal csak nagy üggyelbajjal hárított. A 30. percben Knna a mérkőzés legnagyobb helyxetét hagyta ki, a kifutó kapusba lőtt. A 39. percben HruSecky ballábas lövését, amely a jobb felső sarokba tartott, Cel szögletre öklözte. A mérkőzés talán legnagyobb lövése Svec 30 méteres bombája volt, amely azonban néhány centiméterrel elkerülte az olaszok kapuját. Ax utolsó percekben teljesen beszorult az olasz csapat. A trnavai együttes megérdemelten győzött. Korszerűbb játékot mutatott, mint ellenfele, amely elsősorban a veszélyes kapura lövő csatárokat nélkülözi. A két együttes a következő öszszeállitásban szerepelt: Trnava: Geryk — Kravárik, Majerník, |» rábek. Dobiáš — HruSecký, Knna — Farkas, Svec, Adamec, Kabát. Lazio Roma: Cei — Massiello, Adorni — Dntti, Pagni, Castelletti — Bagatti, Burlando, Dolso, Mari-hesi, Mari. Játékvezető: Mar shall (osztrák). Izgalmakban bővelkedő játékot hozott a bécsi jégkorongvilágbajnokság utolsó mérkőzése, melynek sorsa az utolsó harmadban dőlt el a Szovjetunió javára. Felvételünkön Jiíík, a szovjet kapu előtt. (Alexy felv.) Beszédes szúmoh a jégkorong VB-ről Tegnapi számunkban már közöltük a világválogatott összeállítását, melyet az újságírók szavazatai alapján hirdettek kl. A VB direktóriumának némileg más volt a véleménye, mivel a legjobb játékosoknak kijáró dijakat Wetzel amerikai kapusnak, Dávidov szovjet hátvédnek és Flrsxov szovjet csatárnak juttatta. (A világválogatottba nein Dávidov, hanem Ragulin került az újságírók szavazatai alapján). Finnország játékosai bizonyultak a VB legsportszerűbb résztvevőinek. A sportszerűségi verseny ezzel az eredménnvel zárult: Finnország 52, NDK 54, NSZK 63, Svédország 75, Kanada 76. Szovjetunió 82, Csehszlovákia 92. USA 122 perc büntetés. LABDARÚGÓ ÉRDEKESSÉGEK VÁSÁRVÁROSOK KUPÁJA. Juventus—Zágrábi Dinamó 2:2 (1:1). Góllövők: Menlchelll és Lanza, Illetve Cvek és Jukics. Az eredmény meglepő, a visszavágón győzhet a zágrábi csapat. KUPAGYŐZTESEK KUPÁJA. A' Szlávia Szófia megállapodott a Glasgow Rangerssel, hogy első mérkőzésükre április 19-én kerül sor Szófiában. A CSILLAGOK CSAPATÁT akarják szerepeltetni április 19 én Montevldeóban. Errre a mérkőzésre meghívták a szovjet Jastnt, a brazil Pelét, és Garrínchát, a magyar Farkast, az areenttn MarzoKét teniszverseny ^1987 III. 31. MF.XIKO-CITY. Mexiko nemzetközi teniszbajnokságának második fordulójában Tony Rocbe, az első helyen kiemelt ausztrál játékos 6:1, 6:2 arányban könnyen nyert az angol Taylor ellen. Ebben a fordulóban kiesett a román Tiriac, az olasz Maso, a francia Beust, Goven és Jauffret, valamint a magyar Gulyás. Gulyás a mexikói Lyo-Mayo ellen vesztett 6:3 6:4-re. AIX EN PROVENCE. Négy csehszlovák játékos vesz részt az „Arany ütőért" kiírt nemzetközi versenyen, közülük Kodeš és Kukal bejutott a legjobb nyolc közé. Holefiek a szovjet Metrevelltől 6:4, 6:2-re, Pála a romén Nastasetől 6:2, 3:6, 8:3-ra kapott ki. A snortfngadás hírei A SAZKA 15. hetének párosítása: 1. LIAZ Jablnnec n/N—Skoda Plzeň, 2. Dukla Tábor—Dukla Cheb, 3. TŽ Tŕinec —TJ VŽKG, 4. Parti xán Bardejov— Slavoj Trebišov, 5. AC Nitra—Baník Prievidza, 8. Tatran Prešov —TJ Gottwaldov (II. labdarúgó-Iigal, 7. Arsenal—Everton, 8. Ason Villa—Fulham, 9. Leicester City—Leeds United, 10. Southampton—Bumlny, 11. Sunderland—Nottingham Forest, 12. West Ham United— Tottenham Hotspnr (angol labdarúgó-liga). A légkorong VB alkalmából kiadott SAZKA eredményei: 123456789 10 11 12 2xx2x21x2 2 1 1 A ŠPORTKA 13. játékhetének nyereményelosztása: I. sxéria: I. díj nincs, U. díj (39 nyertes) 31 300 korona, III. díj (3429 nyertes) 455 korona, IV. dí) (73 577 nyertes) 45 korona. Prémiumok: I. és II. prémium nincs, III. prémium 4380 korona, IV. prémium 665 korona. II. sxéria I. díj nincs, II. di) (33 nyertes) 21 500 korona, III. díj (2021 nyertes) 440 korona, IV. díj (39 130 nyertes] 50 korona. Premiumok: I. és II. prémium nincs, III. prémium 5700 korona, IV. prémium 755 korona. llnlt és több más neves labdarúgót. 25 000 NÉZÚJE volt annak az Ifjúsági válogatott mérkőzésnek, melyet Lisszabonban vívott Portugália és Spanyolország csapata. A találkozót a portugálok nyerték 1:0 ra, de nem jutottak be az UEFA-torna tizenhatos döntőjébe, mivel a spanyolok az első mérkőzésen 3:l-re győztek. A NEMET DK válogatott csapata a BK Koppenhága elleni mérkőzésen tartott főpróbát a hollandok elleni Európa bajnoki küzdelme előtt. A Neuen-Brandenburgban lefolyt mérkőzés 1:1 arányú döntetlent hozott. Az NDK utánpótlása már megmérkőzött a hollandok 23 évnél fiatalabb játékosokból álló csapatával s ez a mérkőzés gólnélküli döntetlennel vesződött. ÉRDEKES nemzetközi találkozókra került sor e héten: AnderIecht:Austria (Bécs) 2:1, FC Barcelona—Cagllart 4:1, Lokomotíve Szófia—Farul Konstanca 5:1. Készülnek az EB-re A VS Praha kosárlabda-csapata a hét végén Madridban szerepel, ahol a BEK négy legjobbja találkozik. A közeli napokban befejeződik az országos bajnokságért folyó küzdelem is, úgyhogy a válogatott Játékosok megkezdhetik felkészülésüket az idei Európabajnokságra. Április 18 és 22 között Karlovy Varyban gyűlnek össze a válogatott Játékosok, majd onnan az NDK ba utaznak, ahol a keletnémet válogatottakkal együtt folytatják edzéseiket. A szovjet válogatott játékosainak egy csoportja Taraszov és Csernyisev edző társaságában a bécsi VB utolsó mérkőzése után. A játékosok előtt a világbajnoknak, Illetve Európa bajnoknak kijáró serleg. (Alexy felv.) A VB legjobbjának — mint arról már beszámoltunk, — a szovjet Firsxov bizonyult. Flrszov 11 gólt ütött és ugyancsak 11-szer adta át úgy a korongot, hogy abból gól született. A legtöbb gólt a VB-n egyébként a következő játékosok ütötték: 11 gólos Firsxov és Polupanov (mindkettő szovjet), 8-gólos Almetov (szovjet), 7 gólos Alekszandrov (szovjet), 6-gólos Vlkulov (szovjet), Havel (csehszlovák), 5 gólos Huck (kanadai) Jifík (csehszlovák), Tambellini (kana dal), Öberg (svéd), Bengtsson (svéd). A dijakat vasárnap bankett ke retében osztották ki. A VB érmeit a Szovjtunió, Svédország és Kanada, az EB érmeit a Szovjetunió, Svédorsxág és Csehszlovákia kapta. A csehszlovák válogatott csütörtökön délelőtt hagyta el az osztrák fővárost. A röplabda bajnokságért Amíg a férfi röplabda-ligában mór csak öt forduló küzdelmeivel adósak a csapatok, addig a nőt liga még csak az ötödik fordulónál tart. A férfi röplabdázók jelenlegi bajnoka a CH Praha. Ez az együttes az eddigi mérkőzések folyamán két vereséget szenvedett, az új bajnokjelölt ZJS Brno viszont még csak egyet. Az egyetlen szlovákiai együttes, a Slávia Bratislava hét győzelemmel és hat vereséggel a táblázat közepén helyezkedik el. A nőknél a Slávia Bratislava védi a bajnoki elmet. A bratislavai együttes még csak két mérkőzéssel szerepelt s mindkettőt megnyerte. Veretlen még a Slávia Praha is, amely már 5 ellenfele ellen aratott győzelmet. A losonciak nem akarnak kiesni Tlx évvel ezelőtt tömörültek közös egyesületbe Losonc és Apátfalva sportolói. Axóta a Losonccal teljesen összeépült Apátfalvát már hivatalosan is a városhoz csatolták. A tíxéves évforduló alkalmával szeretnének jól sxerepelni a losonci labdarúgók, egyelőre azonban csak a divízió Ecsoportjának 10. helyén állnak, három győzelemmel, hat döntetlennel és Bt vereséggel. Az ötödik vereség vasárnap érte a csapatot Handlován 1:0 arányban. A bajnoki küzdelmek további során még hatszor szerepel otthon és ugyanannyiszor idegenben az együttes. Mi várható tőle? — ezt kérdextük a csapat új edzőjétől, Kovács Bélától. — Január elején kezdtük a felkészülést 16 tagü játékoskerettel. A bajnoki találkozók előtt elegendő számú előkészítő mérkőzést játszottunk. Célunk az, hogy megtartsuk helyünket a divízióban. Mi — sajnos — megközelítőleg sem élvezünk olyan anyagi támogatást, mint Dubnica vagy Partizánske csapata, melyeknek módjukban áll ma már kétfázisú edzéseket Is tartani, s idegenből szerzett játékosokkal erősíteni. — Ax őszi együttesünkből hiányzik Farsang, aki Bardejovba távozott, és ott játszik a II. ligás csapatban. A keret új tagja Václavik kapus, aki a járás egyik községéből került hozzánk. — Kilátásainkat illetően a negyedik fordnló után már többet tudunk. Vasárnap Púchov ellen mérkőzünk, azután kétszer idegenben, Dubnicán és Novákyn. Néxetem sxerint a jelenlegi 12 ponthoz még további 12-re lesz sxükség ahhoz, h n p v ne kerültünk a kiesők köxé. sl Ma: BEK-döntő Heidenheimben A vívók négy Európa Kupája közül kettőnek a sorsa már eldűlt. Mind a férfiak, mindpedig a nők küzdelmében a szovjet tőrcsapatbajnok bizonyult legjobbnak, a második helyen pedig az Cjpestl Dózsa versenyzői végeztek. Ma, pénteken Heidenheimtíen kerül sor a párbajtőr bajnokcsapatok Európa Kupa versenyére, majd szombaton és vasárnap ugyanott egyéni nemzetközi küzdelmet rendeznek. Az Idei EK küzdelmében 19 ország bajnokcsapata vesz részt. Köztük van a szovjet bajnokcsapat, a Moszkvai Dinamó is, amely most először Indul a Kupa-küzdelemben. Az EK-t a budapesti OSC védi, amely eddig háromszor nyerte meg a díjat. A budapesti orvosegyetemista csapat dr. Kausz, Kulcsár, Nemere, Préda, Marosi, dr. Nagy összeállításban utazott Heidenhelmbe. Erős mezőny a L'Humanité versenyén Vasárnap rendezik meg Párizsban a l'Humanlté hagyományos mezei futóversenyét, melyre sok kiváló bosszútávfutó nevezett. A szovjet csapat tagjai között szerepel Nikityenko, a 10 000 m-es EB bronzérmese, az akadályfutó Európa-bajnok, KugyinszkiJ ls. A lengyeleket Zimný és Boguszewicx, a magyarokat Mecser, Sxerényi, Sxentiványi és Pintér kép viseli. A rendezőség számit a tunéziai Gammoudi, a tokiói 10 000 m-es ezüstérmes részvételével Is. Két évt szünet után újra megrendezik a nők versenyét is. A férfi verseny távja 8, a nőké pedig 2 kilométer. SPORTHÍRADÓ • Tíz ország úszói szerepelnek hétfőtől öt napon át Leningrádban, ahol teljes olimpiai programmal rendeznek versenyt. • A női kosárlabda VB-n Kuba csapata is szerepel. A kubaiak már Európában vannak és Jelenleg Bukarest vendégel. Ogylátszlk a kubai lányok nem nagy játékerőt képviselnek, mert csapatuk a Rapid ellen 67:41, a Politechnica ellen pedig 70:49 arányú vereséget szenvedett. • A szovjet Stejn vezet a Szarajevói nemzetközt sakkversenyen, melynek résztvevői között van a csehszlovák Kaválek ls. Kaválek nyolc Játszmából 3.5 ponttal csak a 10. helyen áll. Legutóbb Stejn ellen ért el döntetlent. • Vasárnap kezdődik a csehszlovák kézilabda-liga tavaszi Idénye. A nyitány műsorában az őszről elhalasztott 10. forduló párosítása szerint küzdenek a csapatok. Egyelőre nem vesz részt a küzdelemben a Dukla Praha, amely a Dinamó Bukarest elleni BEK-elődöntőjére készül. Portisch—Hort 1/2:1/2 A 10. fordulóval megkezdődött a hallel zónaverseny második fele. Az első „félidőben" Portisch Lajos magyar nagymester 9 pontot szerzett, köztük 8-at nyolc egymást követő győzelmével. Portisch mögött a csehszlovák Hort foglalja el a második helyet 8 ponttal, míg a harmadik helyen álló NDK-beli Uhlmannak csak 8,5 pontja van. Ez a három játékos remélheti leginkább, hogy tovább kerül a zónaközi döntőbe. A két vezető versenyző, Portisch és Hort a 10. fordulóban találkozott. Egyik sem kockáztatott, a játszma rövid küzdelem után döntetlennel ért véget. A másik nagy verseny színhelye Monte Carlo. Itt a nagymesterek csoportjában az amerikai Fischer legyőzte a dán Larsent, és továbbra ls 100 százalékos sikerrel szerepelt, hiszen eddig mind az öt Játszmáját megnyerte. A második helyen a szovjet Szmiszlov áll, aki legutóbb a francia Bergraser ellen nyert, jelenleg 4 pontja van. Monte Carlóban a mesterek részére ls nemzetközi versenyt rendeznek, az ötfldik forduló után, a jugoszláv Kraklajlcs és a bratislavai dr. Ojtelki áll az élen, mindkettőnek 5 játszmából 4,5 pontja van. A verseny másik bratislavai résztvevője, dr. Kozma, Jelenleg a 6. helyen áll. Az utóbbi hónapokban aránylag kevés könyv jutott el hozzánk a sakkirodalom újdonságaiból, ezért nagy eseményt jelent Botvinnyik volt világbajnok játszmáinak kétkötetes gyűjteménye, amelynek második kötete a minap került a szovjet könyveket árusító boltokba. A két vaskos könyv több mint 1300 oldalon századunk egyik legnagyobb sakkozójának ötszáz válogatott Játszmáját mutatja be. Ezen kívül tartalmazza Botvinnyik művészi végjátékait, életrajzát, kutatásait a megnyitások területén valamint a sakkal foglalkozó külűmböző tanulmányalt, cikkeit is. A két kötetet BaturinszkIJ mester szerkesztette, de a játszmák elemzésében közreműködött maga Botvinnyik, továbbá Bronstein, Kérész, Kotov, Larsen, Llliental, Ragozin, Reshevszkt, Szmiszlov, Fine, Flohr, Euwe és sok más Ismert nagymester ls. A kitűnő papíron kiadott könyvet sok fénykép gazdagítja. Nem egy fiatalkori Botvinnyik játszmát most ismerhet meg először a sakkozók széles tábora: Sötét: M. Botvinnyik Leningrád, 1926 1. d4 Hľ6 2. Hf3 e6 3. c4 d5 4. Hc3 Hbd7 5. Fg5 c6 6. e3 (ma már inkább 6. cd5:-el folytatják) 6. . . . Va5 7. cd5: Hd5: 8. Vd2 Fb4 9. Bel c5 10. Fd3 (erősebb 10. e4!) 10. . . . cd4: 11. ed4: h6 12. Fh4 0—0 13. 0—0 b6 14. Fbl Fa6! 15. Vc2 f5 16. Hd5: Vd5: 17. Bfdl Fd6! (f4 re Igyekszik és megelőzi a Va4 fenyegetést ls) 18. Vd2 Bac8 19. Bc8: Bc8: 20. Fg3 Fe7 21. He5 (ez már komoly hiba — 21. Bel tartotta az állást) 21. ... Fg5l 22. 14 (szívósabb védelmet nyújtott 22. Vei pl. f4 23. h4 fg3: 24. hg5: gf2:+ 25. Kf2: He5: 26. Ve5: hg5: stb.) 22. ... He5: 23. fg5: (23. de5:-re Vd2: 24. Bd2: Bcl+ következik) 23. ... Hc4 24. Vf4 (ha világos látja a következményeket. Inkább lemondott volna a gyalogosról — 24. Vf2-vel 24. ... Fb7 25. Vf2 He3 26. Bel Hg2: 27. Fe4 fe4: 28. Vg2: Bc2l (érdekes, hogy 18 évvel később, a XIII. szovjet bajnokságon hasonló kombinációval győzött Botvinnnylk Kotov ellen.) 29. Vc2: e3 30. Kfl Vhl + 31. Ke2 Vf3+ 32. Kd3 Fe4+ és világos feladta. 479. sz. feltörő F. S k a 1 I k („Bohémia", 1902J Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) 'ürül fjj Jff w n p n 'mm mumm mm ^íll ISI $ ni f /. A H B B B #§§§ B & B B B B B B Vexércsel Világos: K. Barisev — Ellenőrző jelzés: Világos: Ka2, Va4, Fa6, gy: e2 és f4 (5 báb). Sötét: Kd5, Va8, Ha7 és e6, gy: c5, d6, e4 és g5 (8 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 10. A megfejtések az ÚJ Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 477. sz. fejtörő (F. Palitzsch) helyes megfejtése: 1. Bg3l! Az e heti nyertesek: Plnke Béni, Komárom, Síd!. 11/15/16. Hužvár Rozália, Jészó, 236 — košicei Járás. Delmár Gábor