Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-28 / 87. szám, kedd
Előretört a baloldali munkáspárti ifjúság Liverpool (CTK) — A fiatal munkáspártlak jobbszárnya vasárnap vereséget szenvedett a VI. nemzeti értekezleten. A baloldali küldöttek határozatot hoztak, amelyben visszautasítják a Munkáspárt vezetőségének opportunista dokumentumát „az ipari demokráciáról és az osztálybékéröl". Az értekezlet úgy véli, hogy a tőkés társadalomban a munkások és a kapitalisták érdekei szöges ellentétben állnak egymással, és hogy az osztályharc az osztályellentétek elkerülhetetlen következménye — állapítja meg a balszárny javasolta határozat, s egyúttal visszautasítja a vállalattulajdonosok és a munkások közti együttműködés gondolatát. A fentebb említett dokumentumot a Munkáspárt vezetősége terjesztette a fiatal munkáspártiak VI. nemzeti konferenciája elé. A jobboldali küldöttek támogatták a dokumentumot, ám a baloldaliak elutasították. A szavazás során a főként fiatal munkásokból álló balszárny győzött. Szovjetellenes provokáció Pekingben Peking (CTK) — Huszonhat tagú „vörösgárdista" csoport körülzárta és hat órán át fogva tartotta a szovjet nagykövetség diplomatáinak és munktársainak autóját Peking nyugati külvárosában, a Nyári Palota közelében. A középiskolás „vörösgárdisták" hang- és fényszórós autóval támadtak a szovjet nagykövetség autójára, s hat órán át késő estig ököllel verték a szovjet diplomáciai kocsi ablakát, s durván sértegették a szovjet vezetőket. Ez az incidens azt bizonyítja, hogy a kínaiak nem szándékoznak beszüntetni a szovjetellenes provokációkat, noha február végén hivatalos nyilatkozatban szögezték le, hogy ismét szavatolják a szovjet diplomaták mozgási szabadságát és biztonságát Pekingben. Sierra Leonéban a „Nemzeti Újjászületés Tanácsa" az úr Felfüggesztették az alkotmányt tosította az állami alkalmazottakat, hogy előző tevékenységükért nem indítanak 1 ellenük Freetown (CTK) — A „Nemzeti Újjászületés Tanácsa", amely csütörtökön Sierra Leonéban átvette a hatalmat, nyilatkozatban bejelentette, hogy az államhatalmat addig fogja gyakorolni, míg megalakul egy törvényes polgári kormány. A nyilatkozat, amelyet William Leigh rendőrfőnök és a tanács alelnöke írt alá, közli, hogy hatálytalanították az 1961. évi alkotmányt, feloszlatták a képviselőházat és a politikai pártokat. A nyilatkozat felhatalmazza a „Nemzeti Újjászületés Tanácsát" a „közrend érdekeit veszélyeztető személyek" letartóztatására. A közigazgatási hivatalok folytatják tevékenységüket. A nyilatkozat szerint a „Nemzeti Újjászületés Tanácsának" fő feladata, hogy visszaállítsa a rendet, amelyet a politikai pártok torzsalkodása megbontott. A Sierra Leone-i új katonai rendszer megszüntette Sir Henry Lightfoot Boston volt főkormányzó házifogságát. BizAggasztó a világhelyzet 4 PÁPA HÚSVÉTI SZÓZATA Vatikán (CTK) — VI. Pál pápa vasárnap urbi et orbl áldást osztott és beszédet mondott, amelyet a vatikáni rádió 12 nyelven a világ minden részébe közvetített. A pápai szózat hangoztatta, hogy a húsvétnak a remény ünnepének kellene lennie, ám a jelenlegi világhelyzet vigasztalan. „A huzamosan tartó konfliktusok következtében a történelmi helyzet komor és aggasztó, s nem teszi lehetővé, hogy szabadon átadhassuk magunkat az öröm érzésének" — mondotta a pápa, majd bejelentette, hogy a napokban enciklikát ad ki, amely a haladással és a népek fejlődésével foglalkozik. Az enciklika kiadását mára várják. eljárást. Sir Albert Margai volt miniszterelnök és Siaka Stevens, az Össznépi Kongresszus vezetője még őrizetben van. Ambrose Genda alezredes, Sierra Leone állandó ENSZ-küldöttségének vezetőjét hazarendelték Freetownba, hogy vegye át a Nemzeti Újjászületés Tanácsának irányítását. Gendát tegnap a londoni repülőtéren érte az a meglepő hír, hogy helyette időközben Andrew JoxonSmith alezredest bízták meg a tanács vezetésével. A jelentések szerint Freetownban nyugodt a légkör, az utcákon katonai őrjáratok láthatók. A kijárási tilalom még érvényben van. A kormány lapja, a Daily Mail kivételével valamennyi lapot beszüntettek. A lakosságot felszólították, hogy szerdáig szolgáltassa be fegyvereit. Olaj árasztga el az angol partvidéket London (CTK) — Vasárnapra az a kőolajréteg, amely a Torrey Canyon tartályhajó zátonyra futása következtében keletkezett, több mint 100 kilométer térségben szétáradt az angol partvidék mentén. Harold Wilson brit külügyminiszter megszakította húsvéti szabadságát, s öt miniszterrel együtt a veszélyeztetett helyre érkezett, hogy a helyszínen tegyen újabb intézkedéseket. Az óriási tartályhajó tegnap két darabra törött, s ennek következtében újabb 20 ezer tonna kőolaj ömlött a tengerbe. A legújabb jelentések szerint a kőolaj áradata elérte a híres cornwalli „Lizard" strandot. A strand homokját helyenként 10 centiméter mélységig átitatta a kőolaj. ülllHMIIIMI IMIK Ill IIHIIIIIIIII lllilllimm lilHMIIIIII I néhány IEONYID BREZSNYEV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Moszkvában találkozott Rodney Arismendivel, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával. A megbeszélésen részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára is. SZÖFIÄBAN nyilvánosságra hozták a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, valamint a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának határozatát a műszaki fejlesztés főbb irányvonalairól. A határozat a legfőbb hangsúlyt a népgazdaság intenzívebbé tételére, valamenyi tartalék kihasználására, valamint a haladó munkamódszerek bevezetésére helyezi. DR. AHMED TLILI, az Altalános Tunéziai Munkásszövetség volt főtitkára, Burgiba elnök ádáz politikai ellenfele kétéves önkéntes száműzetés után viszszatért Tunéziába. JEMEN jegyzéket intézett az Arab Ligához, és követeli, hogy haladéktalanul vizsgálják ki a Szaúd-Arábiában meggyilkolt 17 jemeni ügyét. AZ ENSZ Aden-bizottsága Kairóba repült, hogy tárgyalásokat folytasson az egyiptomi kormánnyal Aden függetlenségének kérdéseiről. A küldöttség tagjai Londonban már tárgyaltak a brit kormány tagjaival. Tömörült az I. liga Szerencsés győzelmet aratott a Dukla a rangadón Az I. liga tavaszi idényének harmadik lorduiőjáből négy mérkőzést az elmúlt hét csütörtökén bonyolítottak le, hármat pedig vasárnap. Ebben a fordulóban mindössze három pályaválasztő csapat győzött, kettfi vereséget szenvedett, kettS pedig kénytelen volt döntetlennel megelégedni. A prágai rangadón a Dukla szerencsés győzelmet aratott, s ezzel rendkívül tömörré tette az élmezőnyt. Jelenleg három csapatnak van azonos pontszáma, de a bajnokjelöltek közé számít a Dukla és a Slávia is. A kiesési zónában Brno egyre jobban lemarad. A harmadik forduló során mindössze 14 gól született. Megállapíthatjuk tehát, hogy fordulóról fordulóra kevesebb gólt rúgnak a csapatok. Lokomotiva 1.1 í 1 -1 \ Bohemians 1 • 1 v 1 • 1 ' Kassa: 5000 nézfi. Játékvezető Kapusta. Gólszerzők: Salaga, illetve Ivancík. Minden elképzelés és lendaiet nélkül játszott ezen a mérkőzésen a hazai csapat — tűi könnyen engedte át az ugyancsak lagymatag játékot produkáló Bohemiansnak az igen értékes bajnoki pontot. Végül még a vendégcsapat állt közelebb a győzelemhez — előretolt csatárai ivandík, Bohaty és Jarabinsky a második félidőben azonban „100 százalékos" gólhelyzetekben sem tudtak a hálóba találni. Az aprótermetű hazai csatárok lassan és körülményesen szőtték támadásaikat, javarészt magas labdákkal kísérletezve, melyeket a Bohemians védők — élükön a kitűnő Horákkal és KfíZel — könnyűszerrel hárítottak. Ugyancsak gyenge teljesítményt nyújtottak a lokomotiva védői is, csupán Urban jelentett szilárd pontot. Lokomotiva támadásokkal kezdődött a játék: Daiío már a harmadik percben előnyös gólhelyzetbe került, de rosszul helyezett lövését Ruzek kapus hárítani tudta. A 21. percben Salaga lesgyanús helyzetből a kapu közepébe lőtt — 1:0. Húsz perccel később Istók és Flesár hibája folytán Ivan£ík egyenlített. A második félidő unalmas, számtalan hibával „tarkított" mezőnyjátékot eredményezett — a 48. percben Jarabinsky, 4 perccel' később pedig Ivancík könnyen eldönthette volna a mérkőzés sorsát: mindketten már csak Flesár kapussal álltak szemben, de nyilván megijedtek a túl nagy helyzettől. Az utolsó percekben a Lokomotiva négy szögletet ért el, az eredmény azonban már nem változott. (Tä) 2:1 (0:1) amikor Svec átadását Kravárik a hálóba továbbította. Szünet után feljött a Dukla, területi fölényt harcolt ki, de a trnavai védők mindig a helyükön voltak. A mérkőzés hajrájában siker koronázta a Dukla erőfeszítéseit és Geryk kapus két hibájából megszerezte a győzelmet. A trnavai együttes veresége ellenére sem keltett csalódást. Az első félidőben, amikor erős szél ellen Játszott, érvényesült játékosainak technikai fölénye, mozgékonysága, és összeszokottsága. Ebben a játékrészben a Dukla védelme többször megingott, és csak a ragyogóan védő Viktornak köszönhette, hogy nem került behozhatatlan hátrányba. A Dukla Játékát fellendítette, hogy a 65. percben a sérült Vacenovsky helyére Dvofák állt be, aki Masopusttal együtt uralta a pálya közepét és jobbnál jobb labdákkal dobta támadásba a csatárokat. Eszményi időben kitűnő talajú pályán, rendkívül gyors és szép Játékot látott a közönség. A Trnava védelmének oszlopa Jarábek volt. Jó teljesítményt nyújtott Kuna, a támadó fedezetet Játszó Hruäecky, és a csatársorban Adamec, aki időnként ellenállhatatlanul mozgott. A Dukla legjobb Játékosa ezúttal ís Viktor kapus volt, rajta kívül Dvofák és a hajrában Masopust, valamint Strunc mutatott jó játékot. Zilína VSS zott, de értékesíteni már nem tudta őket. A mély és csúszós pálya fokozott igényeket támasztott a Játékosok fizikai felkészültségével szemben és befolyással volt a játék színvonalára, amely csupán közepes volt. A gól nélküli döntetlen igazságosnak mondható. Mindkét együttes sportszerű eszközökkel küzdött és ezzel megkönnyítette Kardas játékvezető dolgát. AZ I. LIGA ÄLL&SA: 1. Trnava 16 10 2 4 36:16 22 2. Slovan 16 8 6 2 20:10 22 3. Sparta 16 10 2 4 33:17 22 4. Dukla 16 10 1 5 37:18 21 5. Slávia 16 9 2 S 29:26 20 6. Trenőln 16 6 5 5 23:18 17 7. Zllina 16 5 6 5 27:22 16 8. Bohemians 16 6 3 7 19:29 15 9. Inter 16 6 1 9 15:18 13 10. VSS Koäice 16 4 5 7 16:20 13 11. Teplice 16 5 2 9 13:36 12 12. Hr. Králové 16 4 3 9 20:31 11 13. Lok. Kosice 16 3 5 8 12:3111 14. Brno 16 3 3 10 13:30 9 Ii. LIGA A-CSOPORT: Sparta Praha B— Jablonec 2:1, Tábor—Radotin 4:0, Tachov—Cheb 1:3, Celákovice— Plzen 0:1, Most—Pardubice 1:1, Kladno —Vlaäim 3:1. B CSOPORT: AG Nitra—Spartak Vsetin 1:0, Banik Ostrava —Banik Prievidza 6:0, T2 Trinec— Partizán Bardejov 1:0, Zemplin Michalovce —TJ Vitkovice 5:0, Lok. Sp. Nová Ves —Slavoj Trebisov 1:0, Tatran Preäov— Érsekújvár 1:0, Spartak Pov. Bystrica—TJ Gottwaldov 4:0. Preäovon a hazai csapat Senka tizenegyesből lőtt góljával győzte le az érsekújváriakat. SpiSská Nová Vesen Sokol, Trinecen Kopanicky gólja döntötte el a küzdelmet. A nitralak a második félidőben Rapan góljával nyerték meg mérkőzésüket. 0:0 DIVÍZIÓ Dukla Spartak Prága: 12 000 néző. Játékvezető: Krnávek, gólszerzők: Nedorost, Srunc, illetve Kravárik. Két teljesen ellentétes 45 percből állt a mérkőzés, amely végül Is a szerencsésebb hazai együttes győzelmével végződött. Az első félidőben az erős szél ellen játszó vendégcsapat uralta a mezőnyt és egygólos vezetésre tett szert az 5. percben, Brno elveszi a VS-től a bajnoki címet Amikor a férfi kosárlabda-liga 12 csapata befejezte a kétfordulós körmérkőzést, a ZjS Brno 21 győzelemmel és egy vereséggel állt a bajnoki táblázat élén. A liga hat legjobb csapata űjabb kétfordulós küzdelemmel folytatja a bajnoki pontharcot. Ennek során a ZJS Brnc- két vereséget szenvedett, úgyhogy a VS Praha került az élre. Szombaton este játszották Brnöban a ZjS Brno—VS Praha rangadót, melyet a brnóiak meglepően könnyen nyertek meg 93:63 arányban. Most mind a két élcsapatnak egyaránt 27 győzelme és három veresége van. A brnóiak azonban megelőzik a bajnok VS Prahát, s valószínűleg elhódítják tőle a bajnoki címet. Az utolsó két fordulóban ugyanis a VS Bratislava és a Sparta Praha ellen otthon mérkőznek. A VS Praha az elmúlt napokban Bratislavában járt, ahol 97:79 arányban nyert a VS Bratislava ellen. Képünkön e mérkőzés egyik érdekes jelenetét mutatjuk be. Zllina, 11 000 néző. Játékvezető Knrdas. Érdekesnek ígérkezett a äliinal találkozó, mert a tavaszi idényben jó formába lendült két csapat találkozott egymással. A közönség azonban csalódott a hazai együttesben, amely korábban — Prágában és Trnaván — két ragyogó fégyvertényt hajtott végre, és még gólnak sem tapsolhatott. A hazaiak teljesen érthetetlenül idegesen játszottak és bár a szünet után több gólhelyzetet dolgoztak kl, a befejezés egyszer sem sikerült. A vendégcsapat szervezetten védekezett és az első félidőben enyhe fölényben volt, gólhelyzeteket is kidolgoE-CSOPORT: Topolcany—Nitra B 1:2, Slovan Bratislava B—Nováky 1:0, Trnava B—CH Bratislava 2:1, Dubnica—Púchov 2:1, Handlová—Losonc 1:0, Sered— Inter B 2:3, Pezinok—Partizánske 1:2. F-CSOPORT: Mikulás—Vranov 1:0, Keímarok—Martin 1:3, Prakovce— Koäice B 1:0, Humenné—i Cadca 2:1, Poprád—Dukla B. Bystrica 1:1, Kys. Nővé Mesto—Podbrezová 4:0. • A budapesti Sportcsarnokban ä férfi asztalitenisz Európa Kupa döntőjének visszavágóján a CSM Kolozsvár 5:l-re legyőzte a BVSC csapatát és mivel az első mérkőzést 5:4-re nyerte, megvédte a kupát. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Sazka 12-taláIatos szelvénye 1 23456789 xlxx22112 A SPORTRA 13. hetének eredményei: 1. búzás: 4 33 35 37 42 44 2. húzás: 12 18 25 39 46 47 Ezúttal is hat személygépkocsi került kisorsolásra. Gyűjtőhel y Sorozat Szám 10 11 12 x 2 2 Prémiumszám: 24 Préminmszám: 17 Sorszám TJ Banik, Ostrava Vodiiany Celákovice Krnov I. Partizán B. Bystrica Bratislava 1 We 901012 41649 Vb 536 612 0 263 Rb 563 055 1 859 Vd 957 712 8 594 re 481 466 8 257 me 979 291 70 034 Minden személygépkocsi nyertese ott jelentkezzen, ahol szelvényét feladta és mulassa fel annak „A" részét. A SAZKA TANÁCSADÓJA 14. fogadóhét I. LABDARÜGÖ LIGA: 1. Spartak Hradec Králové—Dukla Praha. A vendégcsapat otthonában 6:1 arányban győzött, és most is győzhet. Tippünk: 2, X. 2. Sparta Praha—Slovan Bratislava. Mindkét csapat az éllovasok közé tartozik. Tavaly a Slovan volt eredményes, most viszont a hazai pálya előnyét élvező Sparta csapatát tartjuk enyhe esélyesnek. Tippünk: 1, X. 3. Inter Bratislava— Slávia Praha. A bratislavai együttes tavaly 2:1 arányú vereséggel tért haza Prágából, de most a hazai közönség előtt győzhet: Tippünk: 1. 4. Spartak Brno ZJS—Jednota Zilina. A tavaszi fordulóban a legnagyobb meglepetést a 2illnai Jednota keltette, amely idegenben a Dukla ellen fölényesen győzött és a vezető trnavai csapat eilen döntetlenül játszott. Mivel tavaly odahaza 7:0 arányban lehengerelte a brnót csapatot, most szintén várhatjuk győzelmét. Tippünk: 2. 5. VSS Kosice —Spartak Trnava. A 10. helyezett VSS Koäice a bajnokjelöltet fogadja, s nagy küzdelemre van kilátás kettőjük találkozóján. Tippünk: 1, 2. II. LABDARÜGÖ LIGA: G. Dukla Cheb—SONP Kladno. Tavaly a Kladno győzött l:0-ra. Ennek ellenére most a Chebnek nagyobb' esélyt adunk. Tippünk: 1. 7. VCHZ Pardubice—LIAZ Jablonec. A Jablonec odahaza döntetlenül játszott, tehát most a hazaiak győzelme várható. Tippünk: 1, X. 8. TJ Gottwaldov—Banik Ostrava. Eddig a hazai együttes az otthon lejátszott mérkőzésein többnyire győzni szokott. A tavalyi döntetlen után most az esélyesek közé sorolható. Tippünk: 1. 9. TJ Nővé Zámky— AC Nitra. Ebben az esetben ls az előző megállapítás érvényes. Tippünk: 1. ANGOL LABDARÚGÓ-LIGA: 10. Leeds United— Chelsea. Mindkettő 36 ponttal rendelkezik. Háromesélyes mérkőzésre van kilátás. Tippünk: 1, X, 2. 11. Manchester United—West Ham United. A vendégcsapat a tabella 14. helyezettje és az otthon játszó listavezető ellen esélytelen. Tippünk: 1. 1967. III. 28. 12. Tottenham Hotspur— Liverpool. A hazalak az 5., a vendégek a 2. helyet foglalják el a liga tábla- X zaton. Tippünk: 1, X.