Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-22 / 81. szám, szerda

1967. Az öregember „Egész életemben gürcöltem, mások szolgája voltam. Semmi jóban nem volt részem. Csak a mai világban tudtam meg, mi az emberibb élet. Szeretnék még sokáig élni. Nem érzem magam fölöslegesnek, nyűgnek senki nyakán". .(Szarvas Benő leveléből.) LÖGÉRPATONYBAN a harminchármas szám alatt lakik. A tenyérnyi udvarkát frissen gyalult léckerítés övezi. Tövében tyúkok kárálnak. A kiskapu kenetlenül nyikordul az érintésre. A fal mellett gubancos szőrű kutya emeli fel a fejét. Vakkant, de mintha csak megszokásból tenné. Ha rászólsz, abbahagyja és farkcsóválva kap a kezed után. A ház kicsi. Kicsi és fehér. A hajdani cseléd, vagy inkább zsellérember otthonára emlékeztet. A falak fehérek, kicsi hunyorgó ablakszemekkel. A tető nád, megfeketedett zsupp. Régimódi az ajtó is, amely óvatosan tárul. A küszöbön öreg, vézna bácsika. Hajandonfőtt áll és csitítja a kutyát. Talán csak megszokásból, hiszen az ártatlan pára már a kezed után nyúlt. A bátyó gyér üstöke, föld felé hajló bajusza, bozontos szemöldöke, akár a házikó fala: fehér, mintha a tél hintette volna be zúzmarával. A mélyen ülő szempár azonban kíváncsi, a tekintet fürkésző, egvben biztató, marasztaló. — Csak bátran, ne féljen semmit... Sötét pitvar, homályos szoba. Vagy talán csak a nagyablakos házakhoz szokott tekintetnek szokatlan a kép. Az apró ablakszemek megszűrik a napvilágot. A négy vályogfal között mintha megrekedt volna a múlt: a homály. A ház közepén asztal. Mellette két szék, mögötte ágy. Felbontott ágy. Benne sápatag, koros nénike. Ül. Hátát párnák támasztják. Csontos, kékeres keze a csíkos dunyhán pihen. — A feleségem, — mutatja be a koros házigazda

1 — felette is eljárt az idő. öreg nálunk minden ... MAJDNEM MINDEN. Az ember, a bútor, csak egy valami nem: a szoba sarkában trónoló televízió, meg az újság. Ez már a jelen. Cseléd, zsellérember házába a múltban nemigen járt újság. És a televízió? A két öregember számára kilátó a nagyvilágba. Ablak, amelyen át a mát fürkészik, megértik, elismerik. Szarvas Benő, — mert ő ez a galambősz bácsika, — tényleg zsellérember volt. Egy azok közül, akiknek a múltban a puszta kenyeret is szűkösen mérték. Kicsit toporog a szoba közepén, mintha nem tudná hirtelenében, mit kezdjen a váratlan vendéggel, majd az egyik karosszékre mutat: — Azért csak üljön le... Nohát, méghogy Pozsonyból jöttl A vastag bozontos szemöldök alól újból elővillan a kíváncsi tekintet. — Talán csak nem a levél miatt? Rábolintok. — Ejnye, no — folytatja most már élénkebben — valami rosszat írtam volna? Nem lehet az kérem ... Hiszen még az asszony is elolvasta. Igaz-e — fordul a csendesen üldögélő nénike felé. — Nem volt abban egy szó valótlanság sem. — bólint rá a gyengélkedő. NEM, TÉNYLEG NEM VOLT. Benő bácsi úgy írta! le élete sorát, ahogyan a szíve, egyszerű, józan esze diktálta: rossz élete volt a múltban és ma, a mostani világban neki, öregembernek ls jutott egy kevéske napsugár. Benő bácsi ma nyolcvankét esztendős. Kilencszázhétben nősült. Kerek hatvan esztendőt élt le párjával. Tíz gyereket neveltek fel. Huszonkettőben építkeztek. Ezt az icipici házacskát; sárból, vályogból, nádból. Ma, a mai fiatalok talán megmosolyogják az ilyen házat, de nekik mindennél drágább volt akkor: az övék volt, egy szigetecske a tengerben, ahol nyugodtan hajthatták álomra a fejüket. Nyolcvankét, esztendő ... Közel egy évszázad. Ünnepi alkalmakkor, ha úgy összeverődik a család, akkor érzi csak igazában, hogy mennyire szűkös már a fehérre meszelt házacska. Csak az unoka negyven. Harmincnégy a dédunoka. Ez már magában hetvennégy ember. MIUTÁN ÍGY SZÁMBA VESZSZÜK a családfát, Benő bácsi is gondol egyet. Pillanatra ma^AW/^ŕ/ww/yWA/ A Nincs | boká húzódó ügy gamra hagy, vagy inkább a feleségére. Sokat dolgoztunk az életben — veszi át a szót az idős néni. Hinni sem akarom, mennyit kibír az ember ... Nem folytathatja tovább, mert Benő bácsi máris visszatért. Kezében borosüveg. Felesége megértően rámosolyog. — Jól tette, hogy eljött — bólogat a házigazda. — Egy kicsit elbeszélgetünk majd ... Szeretem én az újságot. Három is jár. Hiszi vagy sem, még pápaszem nélkül olvasom, csak a hallásom... Bizony a fülem félig-meddig már felmondta a szolgálatot. Azért s említem, hogy nyomja csak meg jól a szót. A poharakba aranysugárban ömlik a bor. Szabadkozom, miért veri költségbe magát. De mintha nem is hallaná, így folytatja: — Hogy el ne felejtsem, írtam már én máskor is maguknak. Nagyon keveseltem a szociális járadékomat... A maguk szavára aztán itt helyben, és a járáson ls jobban a dolgok után néztek... Havi kétszáz koronával emelték meg ... Az is valami. Aztán a gyerekekre, unokákra sem panaszkodhatom ... Az öreg családi fészekben gyakori a vendég. Ha csak egy mód adódik, a fiatalok betérnek az öregekhez. A posta is gyakran hoz csomagot. Egy kis borocska, ruhaféle, jobb falat... A gyermekeitől, unokáitól. Az a tudat, hogy hozzátartozói szeretik, gondolnak rá, megszépíti Benő bácsiék életét. BENŰ BÁCSI szereti az életet. Egy-egy pohár borocska pirosabbra festi az arcát, fényt kölcsönöz a fáradt szempárnak. — A borocska, meg a munka tart még életben — mondja meggyőződéssel. Igazat mond. A borocska módjával egészségére válik. Ha valaki még pepecselhet, neim érzi magát fölöslegesnek. Benő bácsi télen-nyáron egyaránt talál magának munkát a ház körül. Sőt, az elmúlt nyarakon még a határban is dolgozgatott. Nem fölösleges ember ő. Senkinek sincs terhére. Ragaszkodik még az élethez. A szeretet, amely körülveszi, megszépíti az életét, fénysugár ez, amely a késő őszbe is meleget csempész. EZ A TUDAT adta Benő bácsi kezébe is — nem a tollat — hanem a vaskos tintaceruzát, hogy elmondja másoknak is: ez a mai világ számára is meghozta azt, amiért érdemes élni. Számára, öreg ember számára is még süt a nap. öregségére neki is jutott egy kevés az élet verőfényesebb oldaláról. És ahogyan a gyakorlatból már tudjuk, a legnagyobb öröm is csak akkor igazi, ha elmondhatjuk, megoszthatjuk másokkal. Benő bácsi, éppen ezt akarta. SZARKA ISTVÁN ligozsúg !\ £

gy vállalati ünnepsé g gen szenvedélyes < \ eszmecsere folyt az egyén} és a társadalom érdekeinek < • kölcsönös vonatkozásairól. < !Legújabb munkatársunk, aki', | néhány hónapja került ki az', • egyetemről, és most ugyan1 abban a beosztásban dolgo- < ; zik mint én, ellentmondást í • nem tűrő hangon jelentette < ' ki: — Az egyén gyenge, a\ társadalom nagy és erős. — Talán túlzás ... — Hm. Nézd, én ugyanazt < ; a munkát végzem, amit te. < A fizetésem is ugyanaz. A < jövedelmem mégis kisebb — Nőtlen vagy, nagyobb^ az adód. — Az én adómból te kapod a családi pótlékot.. A te gyerekeidre én is dol- < gozom ... Nem tudom hányadik po- J hárral hajthattam jöl a mo ; i dori zöldszilvándból, de hir- < telen szűknek éreztem a bő-\ \röm. Méghogy ő dolgozik j • az én gyerekeimre! jókorát < löktem az új munkatárson,\ \ aki mentein jelborított egy, ; asztalt. Az egész terem raj' ta nevetett. Nem sokáig.I I Feltápászkodott, hozzám jött J | és az arcomba csapott. Karikák táncoltak a szemem < ! előtt. Nem emlékszem, mi í történt azután, mert egyha• mar lesötétült előttem a viI lág és reggel a kijózanító \ ] szobában ébredtem jel be• pályázott fejjel. — Jó reggelt, fiatalem \ ber! — köszöntött egy meg ; termett legény. Megköszöntem kedves kér\ dését és megkértem, szí- j veskedne tájékoztatni, ho < ' gyan jutok a legrövidebb < I úton haza. — Arra is sor kerül, előbb < azonban el kell valamit in-< téznünk ... Elém tett egy számlát: \ • orvosi kezelés hatvan koro-< 1 na, szállásdíj hatvan koro; na, és a munkatársam orvosi } 1 kezelése is hatvan korona. < A fogdmeglegény az ápo-. ,16 szerepében még elmagya| rázta, hogy nagyon bölcs ini tézkedés, ha a részeg em- < ! bert az okozott kár megtéri- ' | tésére kötelezik. Egye meg' ' öt a jene! Tudhatta, hogy ha < ! jelhajt, nem ura cselekede-' \ tének ... Bánom is én a károkat, ] \ amit mások okoznak és má\ sok fizetnek. De ez a száz1 nyolcvan korona! Még jó, < ! hogy százalékot nem szá; moltak fel. Most kereshetem az < \ egyén, már mint az én és a i 'társadalom érdekazonosság gát! Nem is beszélve arról < ! az igazságtalan megkülön- < ! böztetésről, amit az alkohol < ; és a nikotin között tesznek. Mert a dohányos ís< ! tudja, hogy a nikotin vesze- < I delmes betegségek okozója, mégis dohányzik. Betegsé < \ gét a légcsőhuruttól kezdve a tüdőrákig díjmentesen J 1 kezelik. Az én esetem mégiscsak < más. Egy tejjelesszájú mér; nököcske jön, aki alig me• legedett meg nálunk, sza! pulni kezdi a társadalom J ; bölcs rendelkezéseit. Az em- \ 1 ber kissé begerjed, tetlege- < 1 sen védelmébe veszi a tárI sadalmat, mire a kezébe J nyomják a száznyolcvan ko-< \ ronás számlát. Feleségem < két hónapra megvonta tő-' \lem a zsebpénzt. Gyerme-\ keim sírva panaszolják, j hogy pajtásaik is kicsú; jolják őket részegségem J ' miatt... Említeni is restellem,! ; hogy a szakszervezeti gyű- < 1 lésen elrettentő példaként < \ foglaltak bele a beszámoló- < \ba... Az ember holtig tanul. < I Ezek után a többiekkel. ; együtt én fogom a leghangosabban szidni a tár sadal- i > mat és legbölcsebb intézke- s I déseit. Igy bizonyára nagyobb J ' megbecsülést vívok < ! ki magamnak és gyerme; keimnek ... ZSILKA LÁSZLÓ J Vwwwy^wwwwwww/^ T

avaly ősszel egy tardoskeddi lakos, név szerint Tóth Zsuzsanna kereste föl szerkesztősegünket azzal a panasszal, hogy a szövetkezet vezetősége igazságtalanul járt el vele szemben. A fiatalasszony a baromfitelepen vállalt munkát, és azzal az indokkal, hogy sok csirke hullott el a keze alatt, áthelyezték a kertészetbe. Tóthné leveleket húz elő a táskájából, amelyeket az ügy megértése szempontjából érdemes ismertetni. íme az 1966. május 14-én keltezett levél tartalma: Az ellenőrző bizottság megállapítása szerint a nagyszámú elhullás gondatlansága miatt következett be, az okozott kár 60 százalékát köteles megtéríteni. Továbbá: jelenlegi munkahelyéről azonnali hatállyal áthelyezték a kertészeti csoportba. Tóth Zsuzsanna a kertészetben nem vállalhatott munkát, mert amint mondja, három gyereke miatt ezt nem tehette meg. A baromfitelepen minden második napja szabad volt, s akkor elvégezhette a mosást, fűzést, meg amit a háztartásban kellett. Erre a következő értesítést kapta a szövetkezet vezetőségétől: „Tekintettel arra, hogy csak az év első hónapjaiban dolgozott, áthelyezése után a munkaviszonyt megszüntette, háztáji kukoricáját nem törheti le, csak a közös kukorica egyötö dét kaphatja meg." Kiegészítésként — a levelek hez — szükséges megjegyezni, hogy a nagyszámú elhullás a jegyzőkönyv szerint 45 csirke volt. Az azonban nincs följegyezve, hány csirkéből. Tóthné úgy tudja, hogy akkortájt 3600 lehetett a csirkék száma. Ennyi bői a 45 elhullás nem is lenne sok. A hiba abban rejlik, hogy az elhullás egyszerre történt. A csirkék megijedtek, egy rakásra futottak és az alsók megfulladtak. Az igaz, hogy Tóth Zsuzsannának még nem volt elég tapasztalata a csirkenevelésben, ez azonban megtörténhetett volna gyakorlottabb gondozóval ls. Nem is volt kifogása a büntetés ellen, csak azt fájlalja, hogy a 40 ár háztáji kukoricát megművelte és nem kapott érte semmit. Ugyanis a szövetkezetben a közös kukoricát nem munkaegységekért, hanem a termés egyötöd részéért művelik meg. Elismeri a fiatalaszszony, hogy nem jár neki háztáji föld, de mivel ezt a területet is úgy megművelte, mint a többit, a munkájáért a termés egyötöd részét neki kellett volna adni. A

helyszínen Vanya Mária is panasszal állt elő. Öt is áthelyezték a kertészetbe azzal az indoklással, hogy a fiataloknak a kertészetben a helyük. A munkát ő sem vállalhatta, mert másnaponként orvosi kezelésre járt, s így a háztáji kukoricából sem kapott. Szintén igazságtalannak tartotta az eljárást, és az Érsekújvári Járási Termelési Igazgatóságon panaszolta el sérelmét. Dr. Štefan Zeleňák jogász a helyszínen tárgyalt az ügyről, s papírra is vette véleményét, s a termelési igazgatóság vezetőjének aláírásával megküldték mindkét félnek. A termelési igazgatóság javaslata a következőket tartalmazza: „Ügyét felülvizsgáltuk, s megállapítottuk, hogy részben igaza van. A munkaegységek száma csaknem megfelel az előírt mennyiségnek és a cukorrépát is megművelte. Szerintünk a ledolgozott munkaegységekhez mérten meg kellene kapnia a háztáji egy részét. Igaz, havonta a 20 munkanapot nem dolgozta le, tehát a háztájira nincs joga (a házirend értelmében, a szerk. megjegyzése). Ennek ellenére azonban javasoljuk, hogy az EFSZvezetősége ismét tárgýalja meg az ügyet és a háztáji, illetve a kukoricát mérje ki." A termelési igazgatóság állásfoglalása emberséges. Vanya Mária esetében a háztáji kukorica bizonyos részének kiadását javasolja, mivel a fiatalasszony 235 munkaegységet ledolgozott, s orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy nem vállalhatta a kertészeti munkát. Tóth Zsuzsanna nem tart igényt a háztáji egy részére, amint azt a fentiekből tudjuk, ő csak a megművelt kukorica egyötöd részét kéri, mert csak 110 munkaegységet szerzett. A vezetőségnek azonban mind ez idáig nem volt ideje megtárgyalni az ügyet. Bogyó Géza elnök azt állítja, hogy a termelési igazgatóság levelét meg sem kapták. Ez nem felel meg a valóságnak, mert Štefan Šilhavík gazdász a minap utánanézett és megtalálta a levelet. A gazdász ígérte, hogy a legközelebbi vezetőségi gyűlésen javasolja az ügy ismételt megtárgyalását. N

agy a tardoskeddi gazdaság, 3500 hektáros a határa, s 530 tag irányítása nehezedik a vezetőség vállára. Ennek ellenére reméljük, hogy talál időt a két eset megtárgyalására. Amint Szlávik László alelnök mondja, több ilyen panaszos ügyük nincs is, ez pedig nem sok ilyen nagy gazdaságban. A hiba ott van, hogy a vezetőség az előző tárgyalással befejezettnek tartja az ügyet. Bogyó Géza elnök kategorikusan kijelenti — hivatkozva a házirendre és a fegyelemre — hogy a két fiatal asszonynak nincs követelni valója. Az ötven árnyi kukorica megművelését úgy veszi, hogy a tagság részesedését hivatott növelni, — és tekintet nélkül a háztáji föld megművelésére, abból nem jár a fiatal asszonyoknak. Helyénvaló lenne Bogyó elvtárs következetes szigorúsága, ha minden vonalon érvényesítené. Ö maga mondta el, hogy a lucerna betakarításakor fölvett brigádosoknak 22 koronát fizettek munkaegységenként (a tagok 21 koronát kaptak), megkapták az 1,8 kiló gabonát, még külön 50 kiló gabonát. Senki sem akarja kifogásolni a vezetőség rendelkezéseit, kitűnik azonban, ifcogy a brigádosokkal humánusabban jártak el, mint a két fiatal aszszony esetében. Kifogásolható, miért kellett áthelyezni Vanya Máriát, mivel a farmon már bizonyos gyakorlatot szerzett, és előzőleg a szakmájába vágó kéthetes tanfolyamra küldte öt a vezetőség. Neki, mint fiatalnak a kertészetben a helye, ugyanakkor a baromfitelepre hasonló korú fiatalt vettek fel. Ezt Szlávik elvtárs azzal indokolja, hogy ha meg akarják nyerni a fiatalokat, munkát is kell nekik adni. Eléggé bonyolult a magyarázat, s nehéz felfogni. A

z áthelyezéssel a vezetőség két fiatal munkaerőt veszített. A két fiatal aszszony szívesen dolgozott volna a nekik megfelelő helyen, ám ha nem lehet, belenyugodnak sorsukba, bár igazságtalannak tartják a vezetőség határozatát, s kérik az ügy ismételt megtárgyalását. Így javasolja a termelési igazgatóság, is. Helyénvaló lenne, ha a vezetőség figyelembe venné javaslatát, és a két fiatal asszony ügyében is humánusabb álláspontra helyezkedne. BENYUS IÓZSEF A küzép-csehországi kerületben is megkezdődött már a földművesek „tavaszi idénye". Az elsők között a Starý Veštec i Dukla EFSZ tagjai fogtak hozzá mintegy 70 hektárnyi területen a korai burgonya ültetéséhez. (J. Bárta — CTK felvétele.)